Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘Sky Fly via ferrata Cheile Turzii’


Korábbi blogbejegyzésem ide kattintva érhető el. More photos here.

A Lóritól kapott fotók:

Reklámok

Read Full Post »


Photo0048

Másztunk picikét…

Lóriék egy régebbi számítógépes programuk új változatát dobtak piacra, el van foglalva, időhiány miatt nem tudta elküldeni az általa készített fotókat, de addig is itt vannak az enyémek.

Amint azt már korábbi bejegyzésemben írtam, felavatása pillanatában ki akartuk próbálni, de valami mindig közbejött, s halasztottuk. Aztán a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegének levelező listáján virulens vita indult arról, miért van szükség rá. Mert ezután a „be nem avatottak” is felmászhatnak oda, ahova eddig csak a „beavatottak”. Ráadásul állítólag többen (akár kezdők) felszerelés nélkül is kimászták a falat. Nemrég Barla Lóri barátom is kipróbálta – ez adta az utolsó löketet.

010.jpg

Az Ördögmalom-vízesés télen

Ha jól számoltam a negyedik hídnál kell felmenni, majd kezdődik a huzal, aztán átmenni a kőomláson, majd az „igazi” via ferrata látványa fogad. Egy darabig (beleértve a meredek falat) anélkül lehet haladni, hogy bekötnénk magunkat, de később már feltétlenül szükséges a felszerelés! Egy nehéz, az általam kakás (a közelben fészket rakott galambok miatt) kanyar, majd a vízszintes haladás, de aztán ott is a vége.

Az Ördögmalom-túra alkalomadtán unalmas volt, mert a sűrű havazás miatt nem tudtunk felmenni a kocsikkal. A havazás, a táj szépsége viszont feledtette a menetelést. Sajnos a Bocsására nem sikerült kimennünk, de így is 27,3 kilométert gyalogoltunk. Egészség és jó társaság. Kell ennél több? Köszöjük, Ambrus Tibi és Nagy Zoli!

A via ferrátán készített fotók:

**********************************************************************

Az Ördögmalom-vízesés túra, Nagy Zoli fotóit is felhasználva:

Isu videóriportja:

Read Full Post »