Olcsón még több taxi közlekedik majd Kolozsváron?


Jövő év elejétől kötelezik a taxisokat helymeghatározó rendszer, illetve hordozható bankkártyás fizetési eszközök beszerzésére (© Rohonyi D. Iván/Szabadság. Minden jog fenntartva. A fénykép a szerkesztőség beleegyezése nélkül semmilyen formában nem használható!)

Ismerős a helyzet, ugye?

Csúcsidőben képtelen voltál taxit találni, bár sürgősen a város másik végébe vagy közelebbi helyre kellett elérned?

Az elmúlt években egyre inkább azt tapasztalhattuk, hogy a lakosság folyamatos növekedését nem követte a taxisok számának gyarapodása, ezért egyre mélyebb egyensúlytalanság jelentkezett a kereslet és a kínálat között. Eddig az önkormányzat a népszámlálási adatok alapján ezer lakósra négy taxis engedélyt bocsátott ki, ám a lakósok száma folyamatosan nőtt, mi több, nem hivatalos statisztikák szerint Erdély fővárosában mintegy 100 ezer egyetemi hallgató folytatja tanulmányait.

A városháza növelné a fuvarozók számát,

s bár a taxis cégek nyomást gyakorolnak az önkormányzatra, egyelőre az nem egyezett bele a tarifák növelésébe. Összefoglaltam a városháza által tervezett módosításokat, egy volt és egy jelenlegi taxissal beszélgettem el.

A Szabadság mai számában megjelent cikkem ide kattintva olvasható.

Kazahsztán és Kirgizisztán: betekintés a nomád múltba és a modern jövőbe (II)


A Nomád Világjátékok (World Nomad Games) hivatalos és ünnepélyes megnyitóján egyébként a magyar küldöttséget tapsolták meg a leghangosabban. Ugyanez történt a Kircsin-völgyben is, ahol újabb ünnepséget tartottak. A közember és a politikus részéről (adott pillanatban véletlenül a kirgiz turisztikai miniszterrel elegyedtünk szóba), a társadalom minden szintjén éreztük: a szülői házat ezer évvel ezelőtt elhagyó, Európába vándorolt nagytestvérnek tekintenek, aki visszatért a gyökerekhez.

Nagy csodálat és tisztelet övezte a Bíró András Zsolt által vezetett magyar küldöttség minden tagját, s mindazokat, akik Magyarországról érkeztek, vagy magyar útlevéllel utaztak. Természetesen, nagyon sokan az euró jelét látták a szemünkben, de ezen messze túlmutatott az eredetünk iránti tisztelet és megbecsülés.

Az élménybeszámoló folytatása a Szabadság mai számában.

Kazahsztán és Kirgizisztán: betekintés a nomád múltba és a modern jövőbe


A Tien San-hegyvonulat az Ala-kul hágóból – 3860 méter (Saját feltévtel)

A Szovjetunió nemzetiségeinek sajátosságait ábrázoló gyermekkori képeskönyvemet virtuálisan kezemben tartva utaztam végig augusztus 26. és szeptember 16. között Kazahsztánt és Kirgizisztánt.

Körülbelül harmincöt évvel ezelőtt annyira emlékezetembe vésődtek e könyvből a közép-ázsiai nemzetiségek tagjainak sajátos arcvonásai, szemeik formája, továbbá a gyönyörűséges hegyek és a végtelen gyapotültetvények látványa, hogy már akkor eldöntöttem: valamikor majd a „sztánokba” utazom.

Nem került vagyonba: miután Wizz Air légitársaságnál már január elsején lefoglaltuk a repülőjegyeket – így csupán 110 eurót fizettünk –, a három hét alatt a két országban szállításra, alkalomadtán szállásra (hisz többnyire a vendégszerető klubbal, azaz a CouchSurfing segítségével intéztem ingyen alvást), étkezésre és egyebekre összesen 300 eurót kellett csak költenem.

További részletek a WebSzabadságon.

Legendás kolozsvári tanárok (Apáczai-, Báthory-, Brassai-líceum)


Deák Áprád (jobbról az első) mindig jókedvű (Saját felvétel)

Mostis Gergő, a Planetárium kézműves sörkert és közösségi tér vezetője kért fel, moderáljam a Legendás kolozsvári tanárok című beszélgetés-sorozat meghívottjait. Megjegyzem: jómagam csupán ötletekkel rukkoltam elő, a meghívottakról a szervező és az iskolák gondoskodtak.

A cikk a szerdai Szabadságban olvasható.


Kürthy Katalin (balról) és Balázs Ildikó a Planetáriumban

A cikk ide kattintva olvasható.


Szabó Bertalan és Kassay Ildikó a Planetáriumban
  • Szerdán, augusztus 22-én a Brassai Sámuel Elméleti Líceum által delegált tanárokkal (Kassay Ildikó és Szabó Bertalan) és a jelenlevőkkel beszélgettünk

A cikk itt található.



 

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ – Eső és izomláz nélkül, három és fél éves kislánnyal a Jókai teljesítménytúrán


Ezek mégis hova mennek ennyien?

Mire van szükség ahhoz, hogy az ember szedje a lábát? Május 12-én, a 21. Jókai Emlék- és Teljesítménytúra 30 kilométeres távjának néhány gyalogos résztvevőjét például egy – nem túlzás – másfél méteres óriássikló motiválta, hogy gyorsabban haladjon. Egy másik résztvevő pedig bevallása szerint egy viperát látott, úgyhogy akik félnek vagy irtóznak az efféle „csúszómászóktól”, azok egy ideig mindenképpen gyorsabban szedték a lábukat…

A gomolygó esőfelhők viszont ezúttal nem siettették a résztvevőket, mint más években: a verőfényes napsütés a túra végéig kitartott, ahol a szervezők gulyással várták az érkezőket.

Az élménybeszámoló folytatása itt.

A fotóriport ide kattintva tekinthető meg.

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ – Golyók, kövek és vízcseppek között, Palesztinában


Hebron. After visiting the Jewish cemetery in the settlement, we came upon this scene. A Jewish and a Palestinian man talking/arguing about something. Two IDF soldiers assisted. We went into the shop very close by. The soldiers looked amazed: why would two Jews buy from the Arabs. The Palestinians were also very surprised, but they served us without any problem…

Palesztina életre szóló élményt jelentett. Egyrészt kíváncsi voltam az érem másik oldalára (2013-ban voltam Izraelben), a történelmi és a hírekben szereplő helyeket akartam meglátogatni.

Sikerült.

Szerencsére a Wizz Air légitársaságnak és a több hónappal korábbi jegyfoglalásnak köszönhetően a menettérti ár 303 lej, azaz 65 euró volt, s lévén, hogy kezdetben Sameh családjánál, majd a Kanapészörfölők, illetve ismerősök segítségével oldottuk meg a szállást, a 10 napos ott tartózkodás összköltségvetése 600 lej körül mozog (+/- 50 lej).

A költségeknek a minimálisra csökkentése mellett az otthonokban történt elszállásolásnak két hatalmas előnye és hozadéka van: a helyi ember szemével látod a helyzetet, illetve a közös élmények összekovácsolják az utazót és a házigazdát. Ez pedig maradandó élményt, emlékeket eredményez. Így szeretek utazni.

We wondered around for a long time when we reached a dead end. A surreal scene: two Israeli soldiers at the end of the street with an iron gate behind their backs. An Arab boy selling falafel. In the middle of nowhere. Curious eyes gazed at us from the buildings – mostly children. I approached the soldiers, telling them we want to enter the mos… the church, but we cannot find the main entrance, the others are all closed. I also told them that at a nearby checkpoint their colleague asked if we’re Jews, we said no, but we are Christians, so he said yes, we can enter, and indicated the general direction where to get in, but we are unable to locate it. One of them said, he can accompany us. I felt very uneasy: going back to the Arab merchants with an Israeli soldier makes us automatically Jews, but we told them we’re from Hungary and Romania. We traveled with these passports, we didn’t want to elaborate about our ethnic background and how come we’re both Hungarians from Romania, we travel with different travel documents… What if the soldier is attacked by some Arabs, and we’ll be prosecuted for “luring” him into the danger zone. At each corner he looked left, then right and advanced only then. After asking some Arabs where the entrance is, and them telling him it’s the one we’ve already been to, but it’s closed, her said he has to return to his colleague. An eerie silence followed. More Palestinians gathered around us. He left. We quickly did the same. The Palestinians looked at us with suspicion

Az utazó más, mint a turista, szerintem. Előbbi mélyrehatóan meg akarja ismerni a meglátogatott helyet, előre tájékozódik annak történelméről, a sajátosságokról, a turista elsősorban csak épületeket néz, kényelemre vágyik, szállodában/panzióban száll meg, nemigen kerül kapcsolatba a helyiekkel.

*****

A Szabadságban két részben jelent meg a palesztinai élménybeszámoló:

Golyók, kövek és vízcseppek között, Palesztinában (I.)

Golyók, kövek és vízcseppek között, Palesztinában (II.)

*****

A blogomon angol nyelven megjelent bejegyzések ide kattintva olvashatók.

CIKK – Irán: a világ elfogadására váró gyöngyszem (III.)


The Zayandeh river in Isfahan has dried out. According to locals the remaining water is used on industrial purposes and for the local population. Soon wars will be fought for water, not for oil…

A harmadik (és egyben az utolsó) rész is meglejent a Szabadságban…

Hozzászoktunk ahhoz, ugye, hogy a háborúkat a terület, a befolyás növelése és a nyersanya¬gok miatt indítják. Amikor az Isfahán városán keresztülhaladó folyót megláttam, akkor rádöbbentem: igaza lesz azoknak a stratégáknak, akik azt jósolják, az elkövetkező években a víz birtoklása miatt robbannak majd ki a katonai konfliktusok. A Zayandeh folyó kiszáradt medrét nézve ez igen reális perspektívának tűnik.

Folyatás itt.

GYÚJTÓPONTBAN – Erdélyben nincsenek bevándorlók, mégis félünk tőlük…


arab-nok-kolozsvar
Jelen vannak közösségünkben, s jól van ez így… (© Rohonyi D. Iván/Szabadság. Minden jog fenntartva. A fénykép a szerkesztőség beleegyezése nélkül semmilyen formában nem használható!)

Furdalt a kíváncsiság: vajon Romániában hány menedékjogot és ideiglenes letelepedési engedélyt kérő migráns található? Hol vannak elszállásolva? Vajon hány külföldi tartózkodik Kolozs megye területén? Hány külföldi diák tanul Erdély fővárosában?

Hosszú heteket dolgoztam a témán: megkerestem a belügyminisztérium illetékes szakosztályát és szakembereit, hivatalos kéréseket küldtem, várnom kellett a válaszokra, feldolgoztam az adatokat.

Korántsem zavarna, ha Kolozsváron például lenne 100-200 migráns. Ennyi, a háború, az éhínység elől menekülőt képes lenne „megemészteni” az ország második legnagyobb városa, a félmillió lakóst számláló metropolisz. Szívesen foglalkoznék egy-két egyénnel, netalán egy családdal. Gondoskodnék, hogy román nyelvtanfolyamokra járjanak, állást igyekeznék találni nekik. Amennyiben viszont azt tapasztalnám, hogy csak az ingyen megélhetés reményében jöttek Erdélybe, jelenteném őket a hatóságoknak, amelyektől szankciókat kérnék. A fiatalokat szívesen bevonnám az általam szervezett tevékenységekbe, amelyek által sok ismerősre, barátra tennének szert, s talán sikerülne gyorsabban integrálódniuk a helyi társadalomba. Mert szegregálódva, valahol a város szélén elszigetelve élve erre nem lenne esélyük. Az történne, amit például Strasbourg külvárosában, Neuhofban láttam: frusztrált, radikálizálódott fiatalok.

Emlékszem, valamikor 1995-ben vagy 1996-ban szólt nekem Tibori Szabó Zoltán, a Szabadság akkori főszerkesztője: mecsetet építenek Kolozsváron. Cikket írtunk a szokatlan esetről, Arabok Kolozsváron címmel később a Művelődésbe írtam hosszabb anyagot. Azt tapasztaltam, Kolozsvár toleráns közeg az itt tanult és nálunk maradt arab diákokkal szemben.

Na, de visszatérve a migránsokra: a témával kapcsolatosan a Szabadság szombati, december 18-i számában megjelent cikkem ide kattintva olvasható. Igen, egy része fizetéses.

Igen, nekünk is jönnek a villany- és gázszámlák… 🙂

ELEMZÉS – How outsourcing is killing Cluj


internet1
Jövőre 15-ik éve veszem majd részt a Hannoverben szervezett CeBIT számítástechnikai és távközlési vásáron. A szakemberek ott is ugyanezeket az aggodalmakat fogalmazzák meg a kolozsvári outsourcing iparággal kapcsolatban…

A Szabadság november 28-i számában a témában írt cikkem körülbelül ugyanezeket a kérdéseket érintette. Tegnapelőtt egy szakember mélyrehatóbban elemezte a kérdést. Természetesen, ehhez is kritikusan érdemes/kell viszonyulni, de amennyire én ismerem az iparágat, nagy mértékben igaza van. A kolozsvári IT-cégek nem termékeket gyártanak, hanem nyugati termékekhez szoftot. S ezt adott pillanatban más is legyárthatja. A helyzet villámgyorsan változhat…

Alex Moldovan elemzése ide kattintva olvasható.

ELEMZÉS – “Még a varrónőből is programozót faragunk”. Erdély Szilícium-völgye: minden 25. kolozsvári ott dolgozik


halozat1
Összefonódások a számítástechnikában…
A Szabadság november 28-i számában írtam:
“A hivatalos adatok szerint jelenleg 14 ezer a bejegyzett számítástechnikai cégek száma az országban, ezek 9 százaléka Kolozsváron fejti ki tevékenységét, ugyanakkor Kolozsvár és Bukarest az első helyen áll az ezer alkalmazottnál többel rendelkező, az IT-szektorban tevékenykedő cégek számának tekintetében.

Egy felmérés most arra is rámutatott: minden 25. kolozsvári lakos az információtechnológia valamelyik ágazatában dolgozik, pedig szakemberek szerint a kolozsvári felsőfokú oktatási intézmények évente körülbelül „csak” 600 programozót képeznek. A kereslet viszont annyira magas, hogy már a Moldovai Köztársaságból és Bukarestből is jönnek programozók Kolozsvárra, másfelől pedig a szektorban dolgozók annyira nyeregben érzik magukat, hogy sok esetben aránytalanul nagy fizetést kérnek, és rendszerint kapnak is. Ráadásul jövedelemadót sem kell fizetniük az államnak, nem csoda tehát, hogy igen vonzó a szakma.

kicsi
Számadatok

A hivatalos adatok szerint jelenleg 14 ezer a bejegyzett számítástechnikai cégek száma az országban, ezek 9 százaléka Kolozsváron fejti ki tevékenységét. Az ARIES által működtetett iTech Transilvania Klaszter által végzett és bemutatott felmérés szerint tavaly az információtechnológiai szektorban tevékenykedő valamennyi vállalat összesen 4 milliárd euró jövedelmet generált. Legalább annyira fontos az is, hogy országszerte a számítástechnikai ágazat több mint 75 ezer személynek biztosít állandó és stabilnak mondható munkahelyet. Ezekhez hozzáadódik az engedéllyel rendelkező magánszemélyek (PFA) hada, akik ideiglenesen vagy csupán egy-egy projekt erejéig dolgoznak együtt valamelyik számítástechnikai vállalattal: ezek száma 2014-ben hozzávetőlegesen 17 ezer volt.

A tanulmányhoz – a 14 ezer cég által a pénzügyi szervekhez benyújtott hivatalos dokumentumok alapján – 393 reprezentatív vállalatot választottak ki. A tőlük származó adatok elemzése alapján kiderül, hogy Kolozsvár és környéke a harmadik a legtöbb IT-vállalatnak helyet biztosító régiók között. Legalább ennyire érdekes adat, hogy országos szinten a lakosok számát figyelembe véve Kolozsváron található a legtöbb számítástechnikai szakember: huszonöt polgárból egy az IT-szektorban tevékenykedik.

kicsi1

A felmérés arra is kitért, melyek az országnak azok a régiói, ahol a legtöbb, 1000 alkalmazottnál többet foglalkoztató IT-cég működik. Az eredmény kimutatta: Bukarest és Kolozsvár holtversenyben első.

Nem hiába nevezik Kolozsvárt Erdély Szilícium-völgyének

– jegyezte meg ezzel kapcsolatosan a Szabadság által konzultált szakember. Az IT-specialista közölte azt is: a helyi és megyei önkormányzat iránymutató a számítástechnikai cégek számára nyújtott kezdemények vonatkozásában.

Voicu Oprean, az ARIES Transilvania elnöke valamilyen szinten alátámasztotta a lapunk által konzultált szakember véleményét.

Jelenleg az IT-szektor a legjelentősebb üzleti ágazat, a számítástechnikai cégek hozzák létre a legtöbb munkahelyet az országban. Lévén, hogy a külföldi vállalatok továbbra is érdeklődnek a romániai cégek által nyújtott szolgáltatások iránt, úgy ítéljük meg, a növekedés az elkövetkező időszakban is fennmaradt. Ez azt jelenti, hogy az IT-cégek továbbra is a legtöbb személyt alkalmazzák majd. Elvárásunk és célunk év végéig az, hogy az IT-szektorban dolgozó állandó és közvetlen – például az engedéllyel rendelkező magánszemélyek (PFA) – alkalmazottak száma haladja meg a 100 ezret. Tavaly decemberben számuk 93 ezer volt

nyilatkozta az elnök.

programozok
Egy kis erőfeszítés, átképzés, s máris 500-800 euró közötti lehet e kezdő fizetésed… Meddig tart az álom? (Fotó: http://www.transilvaniabusiness.ro)

A felmérés adatai szerint tavaly az iparág forgalma Romániában 16 milliárd lej (körülbelül 4 milliárd euró) volt, ami 2013-hoz képest 26%-os növekedés. A forgalom 11 százalékát a Kolozsváron bejegyzett IT-cégek generálták.”

A napokban egy igen komoly tapasztalattal rendelkező számítástechnikai szakember azt mondta nekem: szerinte igen gyengén teljesítenek azok a kollégák, akiket más szakmából képeznek át. A humán erőforrás akkut hiánya miatt a kolozsvári IT-cégek felgyorsították a „bárkiből programozót” programot, ezért a szaki azt mondta:

Te, még csak varrónőből nem faragtunk programozót az utóbbi időben…

Mennyit keresnek a programozók Kolozsváron?  Más iparágakhoz képest mennyire irreálisan magasak a fizetéseik, s még jövedelemadót sem fizetnek? Kiderül innen…

Facebook, a régi-új hírügynökség


eutabor 018
Amikor nem alszik, akkor mobilnetezik. (Saját felvételek)

Ülök a múlt héten a Hargita megyei Marosfőn zajló EU-táborban, figyelem a fiatalokat, próbálom meglesni, mit, mikor, hogyan, meddig olvasnak, hogyan tájékozódnak. Ez számomra mindig egy kuriózum, mi több, néhányszor egy ismeretlen világ. Közel negyvenéves vagyok, de igyekszem tartani a lépést az ifi generációval. Sokszor rájöttem, hogy nem lehet – lehet, nem is kell. Igen ám, de még nyugdíjba sem mehetek, találni kell tehát egy utat ahhoz, hogy stílus- és attitűdváltással, új témaválasztással újságíróként hozzájuk is szóljak. A WebSzabadságnak a piacról kell megélnie, s ők az ügyfeleim. S a kliensnek, ugye, mi is ezt várjuk el, mindig igaza van.

No, hát néhányuknak kezébe adom a Szabadság nyomtatott változatát, átlapozzák, egy-két megjegyzést tesznek, leteszik, s az ingyenes wifinek köszönhetően azonnal hírportálokat néznek. Igen, a már sokaknak réginek számító, de még mindig igen felkapott (vagy ellenkezőleg: éppen mostanság igazán berobbanó?) Facebook közösségi portálra mennek rá (fura, a helyesírás-ellenőrző még mindig kipirosítja ezt a szót, gyorsan hozzáadom az elfogadott szavakhoz, kifejezésekhez), onnan kattintgatnak a számukra érdekeses cuccokra. Nézik (az ő szóhasználatukkal élve) a pörgős, de ugyanakkor laza, chill, relax és in the zone anyagokat. Igyekszem távol tartani magam az általánosításoktól, de elsődleges tájékozódási forrásuk a Facebook. Amennyiben valamelyik hírportál nem osztja meg (bocsánat, sérolja) ott a tartalmat, az a cikk, fotóriport, videóinterjú, videóblog nem létezik. Igen, vannak a hűséges felhasználók (néhány százan, esetleg ezren), akik vissza-visszatérnek, de ha korosztályukat elemzzük, akkor rájövünk, hogy nem fiatalok.

eutabor 026
Daydreaming

Még engem, a közel negyvenéves „nyugdíjast” is érdekelt (és más előadásokkal ellentétben végigültem) a 17 éves Dezső Bence (2face) által a videóblogjáról, életéről tartott előadása, ahogy gép elé kerültem, azonnal rákerestem 2face vlog-ra. Ez a tini (is) mutatja az utat, húsz- harminc ezren nézik a videóit (a legtitánabb nyomtatott kiadványoknak 25-30 évvel ezelőtt volt ilyen példányszáma), több száz, elnézést, több ezer eurót keres (az erdélyi újságírók túlnyomó többsége ennek töredékét). Trendy, funky, laza. S többnyire csak arról mesél, hol volt, mit csinál, bernáthegyi kutyákról, fürdőzésről, fesztiválozásról tölt fel videókat. A szervezők felkérik, fizetik, ugyanúgy a egyes cégek. Pörög, él, tanul, s rengeteget keres.

eutabor 021
Már szinte mindent mobilról néznek…

Mi lett a hagyományos médiacsatornákkal? Kell még valakinek? Még a „hagyományos” politikusoknak, vállalkozóknak sem: miniszterelnökök, államfők, multinacionális cégek vezetői. Vasárnap Victor Ponta kormányfő is a FB-n posztolta: lemond a Szociáldemokrata Párt (PSD) éléről. Közte és Klaus Johannis közti szócsata is a közösségi portálon zajlik. Mi tűrés-tagadás: lassan már minden a régi-új kommunikációs csatornán, a Zuckerberg-portálon zajlik. Nincs már pecséttel, aláírással, fejléccel, dátummal és kapcsolati adatokkal, telefonszámmal e-mail címmel ellátott, a párt által vagy valamelyik kormányzati struktúra által kibocsátott, s az elektronikus postán vagy Isten bocsá’ faxon elküldött sajtóközlemény. Nincs már ilyen. Már a világ nagyjai is FB-n kommunikálnak. Hosszú hónapok, mi több, évek óta…

FOTÓK – Vasvári biciklitúra: nehezen, de kibírtuk. Ügyes volt Vanda és Réka! Gratula a 11 éves Ákosnak is!


1
Érkezés utáni hőségben a hősért

Korántsem túlzás: akárcsak a Transzfogaras (2011), illetve a Traszalpina (2012) biciklis „megmászása”, az EKE Kolozsvár 1891 által immár tizenötödik alkalommal szervezett Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra is életre szóló élmény marad. Sok éve hallom, ahogy a kemény fiúk végigtekerték a 150 kilométeres távot, a pozitív szintkülönbség közel 1000 méter. Tudtam, hogy a Kolozsvár, azaz Gyalu-Havasnagyfalu (Mărişel)-Funtineli-tető szakasz ugyanaz, mint a Vuelta Sportiroda által 2011-ben szervezett Határon Túra útvonala – akkor is nehéz volt, most is.

Amikor Branea Róbert vállalkozó, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) volt elnöke – ő hosszú évek óta részt vesz a bringázáson – jelezte, hogy segít a népszerűsítésben, s autóbuszt intéz annak érdekében, hogy a résztvevőknek szombaton hajnalban ne kelljen elbringázniuk Kolozsvárról Gyaluig, majd este az ünnepség és a vacsora után Körösfőről vissza, akkor tudtam: bárki teljesíteni tudja a távot. Szervezni kezdtem a társaságot, igyekeztem motiválni az embereket. Kis rámenősséggel, sikerült… 🙂

4
Funtineli-tető. Eléggé ki vagyok merülve. Boti sokkal jobban bírta – mint mindig. (Fotó: Csép Réka)

Szerencséje volt Vandának: Lóri barátunk kölcsön adta neki a szuper jó Cannondale típusú kétkerekűjét, mi több, megkért, az ő költségén vigyem el a Puremotion bicikliszervizbe (erről az élményről egy későbbi blogbejegyzésben), mert régen nem volt ránézve: fékpofákat cseréltek, megtisztították, majd megolajozták a láncot, felfújták a kerekeket, igyekeztek kiiktatni a nyolcast, a tojást stb.

Szóval felkészülve indultunk útnak – pénteken még én is megnéztem, hogy a pincében tárolt (le merem írni, mert amilyen ócska senkinek sem kell, nem érdemes ellopni) bringámnak le legyen lefújódva a kereke… 🙂

A szombat hajnali 5 óra 50 perckor történt ébredés kriminális volt. Bár hétkor már a Fenesi úton levő Billa előtt voltunk, Gyaluból effektív 8 óra 50 perckor indultunk útnak. Ezért javasoltuk Branea Robinak: az idő megtakarítása érdekében jövőre mindenképpen célszerű lenne a határidőhöz kötött internetes előjegyzés és a világhálón történő opcionális fizetés. Ily módon számottevően lerövidülne az indulás előtti ügyintézés, s a résztvevők sorban állás helyett a kerékpározás élményére és a tájak szépségére összpontosíthatnának. Ugyanakkor pontos nyilvántartás készülne arról, hány résztvevő nevezett be, ki, milyen méretű pólót igényel, hány biciklit kell szállítani, valamint hány férőhelyre van igény. Ennek függvényében pedig egy vagy két kisbuszra van szükség – utóbbi helyzetet Robi szerencsére gyorsan és sikeresen áthidalta Körösfőn! Elismerés és dicséret érte!

15
Juhász Péter és 11 (!) éves fia, Ákos. Apa nyomdokában…

A legnehezebb szakasznak a Határon Túrán is tapasztalt rész volt a legnehezebb: Gyalu-Havasnagyfalu. Álljunk meg egy pillanatra: fizikailag talán valóban az volt a legnehezebb, de pszichikailag a Jósikafalva (Beliş) előtti domb. Valamennyi alkalommal bevártam Vandát – ebben egyeztünk. Bár nagyon régen bringáztunk utoljára, kiválóan bírta. Mi több, Bánffyhunyad előtt, illetve innen Körösfőig jól megmocskolt… 🙂 Az utolsó szakaszt nehezen bírtam. Hát ha még haza kellett volna bringázni 40-50 kilométert… Horror!

Tetszett a bringatúra hangulata, a társaság (az Unicum Lovagok külön színfoltot jelenteken, bár nem tetszik a vaskeresztre hasonlító jelvényük!), az ünnepség. Azon morfondírozom már egy ideje, hogyan lehetne megreformálni ezeket a megemlékezéseket, mi mást lehetne kitalálni, ez így ugyanis szép és helyénvaló, de ismétlődő, rutinos.

16
Tóthpál Tamás háromkerekű bringával akart útnak indulni az E60-as főuton Kolozsvártól Körösfőig, de azt hiszem, lemondott róla…

Most jut eszembe a Bélesi-tó partján történt incidens: a belügyminisztérium (MAI rendszám) Dacia Duster típusú kocsijából egy rendőr egyenruhába öltözött férfi minden kocsi rendszámát lejegyezte. Valaki mondta, hogy egy másik mindenkit lefényképezett. Ez nem láttam, ezt nem tanúsíthatom. Felháborított az attitűd: egy kulturális rendezvényen (még akkor is, ha Vasvári Pálról emlékeztünk meg) mindenki kocsijának rendszámát lejegyzik? Ruandában élünk?!

A Szabadságban megjelent cikkemben azt hiszem túlzás csúszott: az egyik résztvevő mondta, hogy a GPS adatai szerint teljes pozitív szintkülönbség 2500 méter. A szerkentyű azt is számítja, amikor három-négy lépcsőt felviszed a bringát, érzékeli a szintkülönbséget. No, de „szakemberekkel” konzultálva arra a következtetésre jutottunk, hogy ez túlzás. Branea Robi kiszámolja majd a pontos szintkülönbséget.

17
Induláskor hosszú sort kellett kiállni. A Jókai Mór Teljesítménytúrán emiatt nem is regisztráltam

Vanda és Réka kiválóan bringázott. Vanda alig tolta egy-kétszer néhány métert. Gratulálunk neki! S Ákosnak is, Juhász Péter volt KMDSZ-es fiának, aki szintén végigtekerte az egész távot. Erről a hétfői Szabadságban megjelent főcikkemben

Érdemes és érdekes ugyanakkor megjegyezni azt is, hogy a bringatúra vonatkozásában is bekövetkezett a generációváltás – a közismert Juhász Péter, volt KMDSZ-es tisztségviselő több társával együtt 1995-ben, azaz kereken 20 évvel ezelőtt az erdélyi magyarság anyanyelvi oktatásának és közösségi jogainak szavatolásáért Strasbourgba bringázott. Most még a felnőttek számára is alkalomadtán komoly megpróbáltatást jelentő körülmények között a 11 éves fia biciklizett közel 100 kilométert a Rákóczi Szabadcsapat vezetőjéről, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc hőséről elnevezett és az ő emlékére létrehozott kerékpáros teljesítménytúrán… Gratulálunk, Ákos!

No, de hadd meséljenek a fotók (Forrás: Unicum Lovagok, EKE Kolozsvár 1891 Facebook oldal, Csép Réka, Faceook). Kattints, kérlek, az elsőre… 🙂