Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘Tánczos Csilla’


Történelmi háttérrel rendelkező jó taktikai játék

Évekkel ezelőtt valamilyen alkalomból a Cărtureşti könyvesboltba érvényes 200 lej értékű vásárlási utalvánnyal leptek meg. Sajnos magyar nyelvű könyveket nem találtam, a The New York Times International Weekly kiadványra (all time favourite!) képtelenség volt előfizetni, így egy társasjáték mellett döntöttem. Az Istanbul és a Sankt Petersburg között kellett választanom. Utóbbi nyerte el a tetszésemet.

Anno Vandával egyszer próbáltuk megtanulni a szabályokat, de nem sikerült. Aztán Tánczos Csillánál és Andrásnál próbálkoztunk, ők a doboz.ro tulajdonosai, társasjátékokat forgalmaznak. Ők rendelkeztek a játék régi verziójával, ismerték a szabályokat, de bennünk csak nem ragadtak meg.

Több év telt el míg nemrég Biankával rávettük magunkat: addig le ne jövünk Poiana Horeáról, amíg el nem sajátítjuk a szabályokat. S sikerült. Azóta többször játszottunk kettesben (természetesen, többnyire Bibi győzött), aztán javasoltam a Tánczos házaspárnak, próbáljuk meg négyesben.

Jó hangulatú este volt a tegnapi: András szinte nyert nemesek nélkül, ám Bibi bebizonyította, ezek hiányában képtelenség győzni… Még Patak is próbált játszani… 🙂

Sajnos nem készítettem szelfit, így a játékot fotózom le csupán.

Reklámok

Read Full Post »


hanabi

A Hanabi műtét után, a Kolozsvári Ortopédia Kórházban is feldobta a hangulatot… 🙂

Ilyeneket mondunk egymásnak, amikor a sajátos szabályokra alapuló Hanabi elnevezésű kártyajátékot játsszuk. Igen, saját lapjainkat nem láthatjuk. Csak a többiek tudják, melyik egyes, kettes, hármas, négyes, illetve ötös. S ezt el is kell mondaniuk nekünk. Mi megjegyezzük a színeket, s a számokat, majd szépen sorban letesszük őket.

Ez a szabály. S akkor mi tudjuk, melyik kártyát kell letettünk. Vagy eldobnunk. Mert előbb-utóbb erre is sor kerül, ugyanis csak korlátozott számban vannak olyan utalás lapkák, amelyeknek köszönhetően játéktársuknak elárulhatjuk, milyen színű, illetve számú kártyák vannak a kezében.

Ebben a játékban tulajdonképpen nem egymás ellen – ahogy ez szinte valamennyi más esetben így van – hanem egymással együttműködve kell játszani. A lényeg, hogy minél több pontot gyűjtsünk össze együtt, s minél nagyobb tűzijátékkal örvendeztessük meg a tömeget. A Játékmester szerint

A „Hanabi” kifejezés a japán nyelvből ered, melynek jelentése „tűzvirág” vagy „tűzijáték”.

Nos, mi néhányszor csaltunk. Ha valaki elfelejtette az előző körben vagy körökben egyik játéktárs által megjelölt kártyát, akkor segítettünk neki… S ha el akart dobni valami jó kártyát, akkor értésére adtuk, hogy mégse. Ha meg el akart dobni egyet, de nem a megfelelő helyre, akkor a villám elkerülése érdekében (három ilyen lapka van, ha ugyanennyi alkalommal valaki rossz helyre teszi a kártyát, vége a játéknak, azt meg senki sem akarja…) ebben az esetben is segítettünk neki… 🙂 Mindezt addig, amíg kissé szégyellni kezdtük magunkat a játékkal szemben… 🙂

Próbáld ki te is a Hanabit! Köszönet Tánczos Csillának és férjének, Andrásnak, illetve természetesen a doboz.ro-nak!

Read Full Post »


ticket to ride europe

Jól kiépítették… 🙂

Jön a tél, korábban sötétedik, elkezdődött tehát a társasjáték-szezon –  a www.doboz.ro (köszi, Tánczos Csilla és András!) jóvoltából régi-új társasjátékokat próbálhatunk ki. Előbb az általam régebben játszottakkal kezdjünk, aztán Csilla azzal fenyegetett, hogy ideadja a frissen megjelenteket is… 🙂

Egyelőre két játékot kértünk, azokat próbáljuk ki.

A Days of Wonder gyártó Ticket to Ride Europe elnevezésű stratégiai játék szabályaira jobban emlékeztem, mint a Tikalra, ezért ezzel kezdtük a múlt héten. Lórinál kissé káosz volt, de mégis sikerült elmagyaráznom a szabályokat: Európa vasúti hálózatát kell kiépíteni, célállomásokkal és különböző színű vasúti kártyákkal (jegyekkel).

A szabályzat áttekintése: kihúzol egy hosszú távot, azt meg kell tartanod, aztán három rövidebbet, amiből válogatni lehet. Ha teljesíted a távot, az érte járó pontszámot megkapod, ha nem, levonódik. A kártyákat húzni kell egy ötös, mindenki számára látható csomagból. Van mozdonykártya is, amely valamennyi színt helyettesít. Ez egyben a komp szerepét is betölti. Kigyűjtöd a szakasz szerelvényekkel történő felépítéséhez szükséges azonos színű menetkártyákat (jegyeket), leadod őket, s felteszed a szerelvényeket. Amikor elfogynak, vége a játéknak. Ez a lényeg…

ticket to ride amerika

Az általam eddig játszott észak-amerikai változat. Ugyanolyan izgi… 🙂

Az észak-amerikaihoz képest az a változás, hogy ebben vannak alagutak és… vasútállomások. Utóbbiakat még nem vetettük be, de következik. Az érdekesség az, hogy amennyiben egy alagutat akarsz építeni, kell húznod még három kártyát a pakliból, ha van olyan színű benne, amilyennel te azt a szakaszt építeni akarod, akkor még ugyanannyi kártyát kell átadnod. Ezért ajánlatos, hogy még egy-két tartalék kártya legyen nálad, mert akkor biztos, hogy sikerrel jársz. Ha nincs kártyát, akkor a következő játékoson a sor. Szerencse és pech.

ticket to ride europe2

Ők vasútállomássa játszották, mi még nem… 🙂

Nekem az tetszik, hogy a játék nem monoton, folyamatosan pörgés van. Ráadásul a játék végégi nem lehet tudni, ki győz, ki építi meg a leghosszabb útvonalat, illetve kinek sikerül, s kinek nem, befejezni a vállalt vasútvonal-szakaszokat.

Ja, és vannak kompok is…

A többi játékos véleménye:

Szilágyi Enikő:

A Ticket to Ride nagyon jó stratégiai játék, előre ki kell okosan találni a lépéseket, de persze a szerencsétől is függ… Nekem nagyon tetszett, igaz csak az egyszerűsített változatát játszottuk, majd ki kell próbáljuk a teljeset is. Ez a tovább fejlesztett változat kicsit komplexebb (alagutak, kompok) mint az eredeti játék, amelyet pár éve próbáltam ki.

Csete Ildikó (Didesz):

Nagyon érdekes kis játék! És rendkívül izgalmas is… Én legalábbis végig izgultam, hogy vajon sikerül-e kirakni azt pályát, vagy valaki más beépíti.

Vadas Vanda (VaVa):

Nem unatkoztam, az biztos. Az elejétől a végéig jelen van a feszültség: sikerül kiépítenem vagy sem a szakaszt. Bármikor beleköphet valaki a levesbe… :), s aztán indulhat a B. terv, a város megkerülése. Tetszik, hogy az utolsó pillanatig nem tudni, ki győz. Más játékok esetében ez sokszor néhány perc múlva nyilvánvaló.

Sajnos az egyik régi kedvencem az Amun-Re nincs meg nekik. Esetleg kölcsön tudnád te adni? Játszhatnánk együtt?

A fényképeket feltöltöm, mihelyt megkapom őket Lóritól…

Read Full Post »