Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Posts Tagged ‘Valkai Eszter’


20160827_155332

Adorjánnak sehogy sem sikerült szelfit készítenie a tehénnel…

Régen szóba került, hogy ruccanjunk ki Bibi édesapjának (hétvégi) házához, menjünk el a Hunyad megyei Királybányatoplicára (Topliţa). Jött is az alkalom: Bianka szemtelenül kevesedik születésnapja… 🙂 Kolozsvárról négyen (Eszter, Bibi, Adorján és én) már pénteken, augusztus lementünk (ezúttal kivételesen nem a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited „Trailblazer” Editionnal, hanem Bianka FiFi-jével – Fiat Five, azaz Fiat és give me five, vagyis klassz, vagány, cool, laza kombinációja), szombaton csatlakozott Trombi (egy élő klasszikus nevezte el így…) és Norbi, illetve Timea és Misi.

20160827_155446

Nekem, igen… 🙂

Az egész hétvégét a Puk-puk kapitány játék és annak utóhatásai határozták meg, de volt kirándulás, geoláda-rejtés, grillezés, társasjáték és kocsmázás is… 🙂

Gyönyörű, csendes a Domogled-Cserna Nemzeti Park és természetvédelmi terület, valamint a Cserna-szoros és annak környéke, csodás természeti szépségekkel örvendezteti meg az ide látogatót. A 90-es évek közepétől járom a hegyeket, de Erdély eme részén még nem voltam… Legközelebb mindenképpen jó lenne kirándulni valamerre – ez most nagyon hiányzott. Felmentünk ugyan a Cserna folyó által létrehozott képződményhez, a Poarta Apei nevezetű helyhez, de az csupán sík terepen történt gyaloglás volt. A közelben sajnos nincsenek jelzett turista ösvények, s mivel nem járnak a turisták, kószálnak a medvék…

Ha már szép a hely, s jól telik, akkor maradjunk még: Biankával csupán hétfőn reggel jöttünk vissza Kolozsvárra… 🙂

Köszönjük Bibi édesanyjának a húst, a nagyszüleinek a sok-sok finomságot, s természetesen édesapjának a lehetőséget!

Reklámok

Read Full Post »


Nagy Zoli az imént küldte át a fotókat. Köszönöm!

Az eredeti bejegyzés itt olvasható.

Read Full Post »


_DSC0147

Első éjszaka a felhőzet miatt nem láthattuk a Perszeida-csillaghullást (Nagy Zoltán felvétele)

Csend és nyugalom szinte csak akkor volt, amikor Nagyboldogasszony napján a Retyezát-hegységben augusztus 12-15. időszakban megejtett csodás magashegyi túránk során az Encián (Genţiana) menedékház után a patak partján levettem a bakancsomat és a zoknimat, s belelógattam a lábamat a jéghideg vízbe. Úgy éreztem, mint egy jóga tanonc, akit a kurzus végeztével meseterének sikerül eljuttatnia a Harmóniába. Ránéztem a patakra: a kövek között utat törő víz, a mederben levő hordaléknak köszönhető mozgás miatt hidrogénből és oxigénből álló „hegyvonulatokat” kreált, majd azonnal el is tűntette őket. Az Erdély több régiójából érkezett másik tizenkét túratárs kellemes lármája viszont visszazökkentett a valóságba: el kell érni az autókhoz, s vissza kell jutni Kolozsvárra…

Nagy Zoltánnal, az MTVA operatőrével még Tusványoson társalogtunk az augusztus közepén esedékes hosszú hétvégén megejtendő Retyezát-túráról. Tetszett az ötlet, főleg azért, mert bár a korábbi esztendőkben a nyári időszakban több ízben hátizsákos és sátoros magashegyi túrákra mentünk, ez eddig idén elmaradt. Bár – szerencsére – több szabadidős programból válogathattam (a Kós Károly Biciklis Emlék- és Teljesítménytúrát nem akartam megismételni), mi több, két és négy évvel ezelőtt már voltam itt, választásom mégis a Retyezátra esett. Az időjárás csak péntekre ígérkezett rossznak, de az esti és az éjszakai cudar hideg az utolsó előtti napig kitartott.

_DSC0321

Magashegyi túra, jó társaság, kiváló hangulat, csodás idő0. Kell ennél több a boldogsághoz? (Nagy Zoltán fotója)

Bucura-támadás Cârnic irányából

Annak tudom be, hogy huszonegy éve járom a vonulatokat (, azt hiszem, már csak a Dobrudzsai-hegyekben nem jártam), s tudom, nem a korom az oka: összetévesztettem a Bucura-tóhoz vezető útvonalakat, így alaposan meglepődtem, amikor a túravezető azt írta: 6-7 órát fogunk mászni nagy zsákokkal Cârnic-teleptől a tengerszemig. What?! – csodálkoztam el angolosan. Összemostam azzal, hogy a négy és két évvel ezelőtt is a Peleaga-tisztástól mentünk ki két óra alatt a Bucurához.

Emlékeznem kellett volna viszont arra, hogy amikor a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegének (CAR Cluj Universitar) tagjaival és szimpatizánsaival a Matterhornon elhunyt Cuxi (Alexandru Brăduț Ștefan) téli emléktúrára mentünk, akkor szintén Cârnicból indultunk, s gyalogszerrel jutottunk ki az Enciánhoz, majd onnan a Boróka-hadművelet (hótalp és túrasíléc nélkül folyamatosan besüppedtünk, igen megerőltető volt) segítségével valahogy feljutottunk a Pietrele-fennsíkhoz, ahonnan már közel volt a 1982-ben a svájci csúcsot egyedül (!) megmászott alpinista emlékére állított kereszt.

20160813_083533

Hajnalban fagypont körüli volt a hőmérséklet. Szerencsére a téli sátrammal és hálózsákommal mentem túrázni… (Saját felvétel)

Pénteken reggel vágtunk neki az útnak. Hajnali hatkor ébresztő, hétkor indulás, s reggel tízkor máris a Hátszegen voltunk. Azaz mi, a kolozsvári nukleusz: Valkai Eszter, Telegdi Andrea és jómagam. Mivel a többiek másfél órát késtek, kipróbáltuk a város egyik cukrászdáját, a találkozás után pedig együtt araszoltunk a kocsikkal a Cârnic-telephez.

Innen már nem segítettek a lóerők, hátunkra kellett vennünk a téli sátrat, téli hálózsákot, hőszigetelő matracot, a főzéshez szükséges gázpalackot és kellékeit, a meleg ruhát és a négy napra elegendő ételt és édességeket tartalmazó hátizsákot. Egy darabig a lankásan, majd hirtelen emelkedő, fakitermelésre használt, de a Pietrele-menedékházhoz is vezető erdei úton haladtunk, majd betértünk az erdőbe, s a kék háromszög turistajelzésen haladtunk az Encián fele.

20160812_145307

Nehéz, de a feladat teljesítése lélekmelegítő elégtételt jelent (Saját fotó)

Felötlöttek bennem a téli CAR-túra: az éjjeli mászáskor csupán fejlámpák fényét visszaverő, a fák kérgébe rögzített háromszögeket láttuk. Szürreális élmény ez a vaksötétben. Mintha egy állat szeméből verődne vissza a fény. Most viszont nem kellett tartani a vadonban rejtőző vadaktól, a Bucura-tónál ugyanis (a hegyimentők adatai szerint) szombatról vasárnapra virradóra több mint 200 sátor volt. Ezek tulajdonosainak egy része ugyanitt mászott ki a napokban, az állatok pedig közismerten félnek a zajtól.

Kétszáznál több sátor a Bucura-tónál

A nyeregben, a Bucura-tóhoz ereszkedés előtt nyakon csapott a dara. Eszünkbe jutott a körülbelül két órával azelőtti, igaz, alig néhány perces „napfürdő” és a forró tea az Encián menedékháznál… A Bucura-tónál már alig kaptunk sátorhelyet. Szombaton hajnalban szinte fagypont volt, a sátrak külsejére vékony jégréteg telepedett, néhányan fáztak is a sátorban, többünket viszont megmentett a téli hálózsák. Aznap a tavak körútja volt műsoron. Túravezetőnk alapos munkát végzett, pozitív élményekben volt részünk: rengeteg volt a női nevű tengerszem. A lányok – természetesen – ezt külön értékelték.

Vasárnap sima Peleaga (2509 méter) és Păpuşa (2135 méter) vizit volt betervezve, de a csapat egy része számára eléggé extrém élménnyel végződött. Utóbbi után leereszkedtünk az előző csúccsal azonos nevű tóhoz, hadd menjünk vissza más úton a Bucura-tóhoz. Közben „magyarosítási” műveletet is végrehajtottunk a közelben: valaki valamikor kőből rakta ki: Julia. Ha már magyar név, akkor legyen hosszú az ú betű. Csak akkor vettük észre, hogy van néhány kő az u betű fölött, de még tettünk néhányat, hogy a Păpuşáról is jól látható legyen a magyar jelenlét. Természetesen a név mellett volt egy kőből kirakott szív is…

20160813_083723

A sátortenger kis része… (Saját fotó)

Tervünk nem sikerült: képtelenek voltunk megtalálni a gerincre, s innen a Bucura-tóhoz vezető utat. Egyik társunk mégis megpróbálta, de a borókás és a meredek emelkedő és ereszkedő meglátszott rajta: szakad pólóval érkezett vissza jóval utánunk a táborhelyre. Nekünk sem sikerült hamar visszaérnünk a sátrakhoz: úgy döntöttünk, főleg a két bevállalós (Zsuzsa és Andrea) hölgy szempontjából a legbiztosabb mégis az lesz, ha leereszkedünk az 1630 méterre levő Peleaga mezőre, s innen ismét felmásztunk a 2041 méteren levő Bucura-tóhoz. Nehéz volt, de biztonságos.

Amikor a tömeget ismét megláttam, ígértet tettem magamnak: az elkövetkezőkben mindent megteszek annak érdekében, hogy legközelebb eldugottabb, nyugodtabb, csendesebb helyen sátorozzak. A magashegyi sátorozás és túrázás csodálatos élményén jelentősen rontanak a tömegnyomorral járó hátrányok: az intimitás és a pihenés hiánya. Volt ott kutya, macska, kisgyerek, így mindenki későn feküdt és korán ébredt. Ha akart, ha nem: néhányan későig fent voltak, és hangoskodtak, mások pedig korán ébredtek… a kutya ugatás vagy gyereksírás miatt. Teljesen hiányzott az intimitás, kiscsoportunk kohéziós ereje nagy volt ugyan, de elvesztünk a tömegben, nem tudtunk annyira egymásra hangolódni. Bár adott pillanatban a poén kedvéért órán át tizenhárman gyömöszölődtünk be egy három személyes sátorba…

Read Full Post »