Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Posts Tagged ‘Vári László’


🙂

Volt kis dolgom, de megvágtam a videót, kiválogattam a fényképeket az Erdély Mentőcsoportnak képzésekkel tarkított és csilláravatóval dúsított hétvégi csapatépítőjéről.

Ezek által is emlékezetes marad az együtt töltött idő. Köszönöm a társaságotokat! Érték és fontos a barátságotok!

A hivatalos fotóriport ide kattintva tekinthető meg.

A hivatalos video itt található.

A megbeszéltek alapján a nem hivatalos felvételeket és képsorokat pedig eljuttatom az illetékes hatóságoknak, egyházi főméltóságoknak és világi tisztségviselőknek. Az ügyvédem is részesül belőlük, készítsétek az erkölcsi kártérítésre a pénzt!

A tegnapi rövid élménybeszámolóm/blogbejegyzésem itt található.

 

Amúgy a papilak pincéjéről, ahol szombatról vasárnapra virradóra aludtam, kiderült: "A szovjetek 1944. szeptember 24-én foglalták el a községet. Az unitárius papilak pincéjében sok (számuk ismeretlen) súlyosan sebesült honvéd feküdt élet-halál harcukat vívva. A harcok gyors, váratlan alakulása miatt ezeket a honvédeket az egészségügyisek nem tudták tovább vinni, s így a szovjetek kezére kerültek, akik nem kegyelmeztek nekik! Kilökdösték őket az úttestre, majd tankokkal agyontaposták mindannyiukat. Tették ezt szemrebbenés nélkül. Ezzel magyarázható, hogy a papilak udvarán is találhatunk eltemetett honvédeket. Számuk, nevük ismeretlen." - Szabadság, 2011. március 5. Szerző: Pataky József, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) elnöke

Reklámok

Read Full Post »


A vízi mentést Rit és Turi Laci oktatta. Szakszerűen. (Saját felvétel)

Ideje volt az ilyen hétvégének. A tavalyi kezdés óta jelentősen bővült a csapat, nemzetközi bevetésre is sor került, voltak képzések, vezetőképző, a Magyarországon tartott II. S.O.S. Rally megmérettetésen a Gyergyószéki csapat az emelt szintű BLS kategória III. helyezését, Udvarhelyszék-Marosszék csapat emelt szintű BLS kategória I. helyezését érte el. Ugyanakkor sokasodtak a teendők, egyesek kiléptek, mások többletmunkát vállaltak. Természetes szervezeti élet, személyi változások, ügyintézések, teendők. Igen ám, de a csapat így még nem jött össze, pedig a képzéseken és a székelykeresztúri vezetőképzőn sok mentőcsoportossal már találkoztam.

Néhány dolgot „megoldott a természet”, ugyanis Szabó Lacinak nem volt elég ideje alaposan előkészíteni a hétvégét. Ez viszont lehetőséget az a sokszor sokkal jobban kialakuló spontán dolgokra. Ebből is volt néhány.

A csapatépítő mellett (volt persze földrajz, matek, kémia, biológia, ének, torna és nem utolsó sorban osztályfőnöki óra is) volt előadás (Tóth Attila, alias Nyúl a földrengések sajátosságairól), Vári Laci az alpintechnika, Turi Laci és Juhász Rita pedig vízi mentés gyakorlati vonatkozásait mutatta be. Utóbbit a Kolozsvári Műszaki Egyetem olimpiai medencéjében tartottuk ma.

Vér kell (Saját felvétel)

Semmiképp se feledjük a „csilláravató ünnepséget” (bevizelős ötlet, Szabó Laci!) és a másnapi repetát sem. Az sem volt semmi, hogy második éjjel Vandával a pincében aludtunk. Ezen kívül volt még két premier ugyanott…

Ja, és szimuláltuk a mentést a tűz pusztította pincéből. Az „áldozat” szerepét játszottam, derültem is rendesen, amikor az akadályokat helyeztem el a pincébe, de főleg akkor, amikor a „tűzoltók” borítottak fel mindent, hangos csörömpölés közepette masíroztak végig a pincén. Most sajnos nem volt füst, akárcsak márciusban Székelykeresztúron…

Számomra a csúcsot (nem kétértelmű!) a körülbelül 20 méteres szindi templom tornyából, alpintechnika segítségével történő ereszkedés (köszi, Nyúl és Vári Laci!) jelentette. Íme:

***************************************************************************************

Vanda, az alpintechnika és az ereszkedés a templomtoronyból

Poénkodó megjegyzések kísérték Vanda “alpintechnikai bemutatóját”. Vicc ide, vicc oda, hatalmas bátorságról tett tanúbizonyságot amikor leereszkedett a körülbelül 20 méter magas templomtoronyból!

***********************************************************************************

Read Full Post »


Álom

Álom

Sohasem bántam ennyire, hogy itthon felejtettem a fényképezőgépem! Csodálatos volt a Bedellő! Melinda, köszi a tippet!

A sztori: pénteken sötétedés után érkeztünk meg a szolcsvai Poarta Zmeilor (Sárkányok Kapuja, akárcsak az a barlang, ahova szombaton kínkeservesen mentünk ki…) panzióhoz. Csendes hely, szédítő kilátás, rendkívül barátságos tulajdonos és alkalmazottak (a faluból jönnek fel a nénik, ők menedzselik a panziót, hoztak friss, főtelen tehéntejet), egyszerű, tiszta szoba, semmi extra (pl. Tv, stb.). Pontosabban van: nincs mobil térerő. Csodás!

bedello1

A Sárkányok Kapuja, a (persze, kellemes) Kínok Vége... :) (Fotó: Torjai Mikolta)

A Sárkányok Kapuja, a (persze, kellemes) Kínok Vége... 🙂 (Fotó: Torjai Mikolta)

Pénteken este römiztünk a panzió két másik lakójával, Alinával és barátjával, François-val, aki a kolozsvári Francia Kulturális Központnál dolgozik.

Szombaton: délben kecmeregtünk ki reggelizni. Majd: túra indul! Sajnos térképünk nem volt (azt reméltük, vásárolhatunk a panzióban), így egy rajz alapján indultunk el. Aszfaltos úton a községházáig, majd át az Aranyoson, ismét aszfalt a horror Larix “panzióig”, onnan kavicsos falusi út az elágazásig (piros, illetve kék kereszt). Innen az Erkély-tisztásig (románul La Şipote) kb. 1 órát tartott az út. Tüzet raktunk, szalonnát és kolbászt sütöttünk, ultra lazaság. Ja, persze: sörözés. Eltöltöttünk közel 2 órát. Nem tudtuk, mi vár ránk, pedig a sziklafal ott magaslott mellettünk. Mintha reménykedtünk volna abban, hogy mégsem kell kimászni 1200 méter fölé

Szárnyakat kérek! (Fotó: Torjai Mikolta)

Szárnyakat kérek! Kilátás a Bedellőről, ahova mi ugyan nem jutottunk el, de a Sárkányok Kapuja barlang melletti kilátóról is ugyanilyen gyönyörű táj képráztatott el bennünket. (Fotó: Torjai Mikolta)

A tisztástól komoly emelkedő következett: több mint 2 óra konstans emelkedő. Túlzás nélkül. Adott esetben szinte hason haladtunk. Tulajdonképpen pszichikailag készített ki, habár a szintkülönbség is jelentős volt: 700-800 méter. Pszichikailag, mert arra gondoltunk, hogy piece of cake lesz az egész, könnyedén lezavarjuk az alig több mint 1200 feletti csúcsot. A francokat! A tisztás utáni meredek emelkedő miatt majdnem bevizeltünk. Volt káromkodás is. Legalább háromszor akartunk visszafordulni. A na-de-még-addig-elmegyünk-és-megnézzük című nigériai népdal hatására viszont mégiscsak sikerült kimászni. Kegyetlen volt. Mondom, elsősorban azért, mert sokkal, de sokkal lazább, mondhatnám kispályás túrára számítottunk. Nem volt már levegő a tüdőnkben, amikor kiértünk a platóra, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílt az Aranyos-völgyére. Csak én mentem el a Sárkányok Kapuja barlanghoz és a sziklakapuhoz. Találó név. A piros kereszt vitt tovább a Bedellőre. Vitt volna. Hátra arc, s vissza a panzióba, hisz már szürkülődött.

A Sub Piatră panzió mellől (idáig kocsival is ki lehet menni) indul az út a Szolcsvai búvópatak fele

A Sub Piatră panzió mellől (idáig kocsival is ki lehet menni) indul az út a Szolcsvai búvópatak fele (Fotó: http://www.trekkingklub.com/www.rejtekhely.ro)

Visszafele könnyű volt az út, sötétedés után értünk a panzióhoz. Ja, a panzió kutyája (nem tudtuk megjegyezni a nevét) feljött telünk a platóig, s velem a barlangig és a “kapuig”. Imádni való eb!

Semmi izomláz, semmi térdfájás vagy egyéb malőr.

Közeledünk a Szolcsvai-búvűpatak barlanghoz. Déja vu érzésem van: mintha Pádison lennénk a Csodavárnál... (Fotó: www.rejtekhely.ro/www.trekkingklub.com)

Közeledünk a Szolcsvai-búvűpatak barlanghoz. Dèja vu érzésem van: mintha Pádison lennénk a Csodavárnál... (Fotó: http://www.rejtekhely.ro/www.trekkingklub.com)

Ma (vasárnap) a kék kereszten a Szolcsvai-búvópatakhoz mentünk ki. A kavicsos úton a Szolcsva-patak mentén haladtunk, majd kiértünk a szintén ultramodern, tehát horror panzióhoz, a Sub Piatrăhoz. Innen viszont csodás kilátás nyílt a sziklafalra. A Szolcsvai búvópatak barlang bejáratát (tiszta pádisi Csodavár!) csak véletlenül találtam meg. A kék kereszt tovább vitt egy ösvényen, csak szerencsére észrevettem egy házat a bal oldalon. Gondoltam, lecsekkolom. Odébb volt a barlang bejárata. A fából készült szerkezet, amely a barlang bejáratáig vitt adott pillanatban csak megszűnt. A folytatása sziklába erősített lécekből állt. Valamikor még járhattak emberek a szikla tetejének a közelében, ahonnan a már a barlang belsejében levő vízesés (mi csak a hangját hallottuk) is látható volt. Anno.

A Szolcsvai-búvópatak barlang bejárata. Valamikor be lehetett menni...

A Szolcsvai-búvópatak barlang bejárata. Valamikor be lehetett menni... (Fotó: http://www.rejtekhely.ro/www.trekkingklub.com)

A 2003-2004 között zajlott PHARE projekt keretében a barlangkutatást Deák Zsolt és Vári László, a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub mindenesei végezték. Kellemes meglepetés volt ott látni a nevüket a feliraton.

Még kevesebb volt a víz a Ponor-víznyelőnél (Fotó: www.rejtekhely.ro/www.trekkingklub.com)

Még kevesebb volt a víz a Ponor-víznyelőnél (Fotó: http://www.rejtekhely.ro/www.trekkingklub.com)

Innen tovább a kék kereszten. Az erdőben a szombatihoz képest ultra laza emelkedő, majd ismét egy kis szakasz egy réten a gerincig. Pihenő a kereszt árnyékában. Innen a kék vonalon lementünk a Ponor víznyelőhöz (Dildina-vízesés, kevés vízzel). A gerincre visszaérve nem hittünk szemüknek: több kocsit láttunk feljönni a másig domboldalon. Igen, aszfaltút vezet ide! Hitchcock csuklik. Ő se tudna keményebbet kitalálni. Garantálom!

Az aszfaltút végén büszke parasztok (itt nem a falusi gazdákra gondolok, hanem a neveletlen, igénytelen parasztokra), dübörgött a zene, tonna szemét. Grrr. Virtuális köpés a szokásukra, s arra, aki pénzt adott arra, hogy odáig aszfalt utat építsenek, majd húztuk onnan a csíkot.

Csodás élmény volt a Bedellő! Talán azért is, mert hihetetlen reveláció volt. Teljesen másra, kispályás sétára számítottunk, térképet, fényképezőgépet se vittünk. Rengetegszer terveztük, hogy elmegyünk oda, s habár csak 80 kilométerre van Kolozsvártól, eddig mégsem úgy adódott.

Bedellő, my love! Sok tervünk van még veled…

UPDATE1 (szeptember 28; 12:32): A német óra után Dórival (Lovas Dorottya) beszélgettünk a bedellői túráról. Ugyanaz volt az élményük Lóvéval, mint nekünk Enikővel. Ők is kispályásnak hitték a bedellői túrát, s ugyanolyan pszichológiai hatást gyakorolt rájuk, mint ránk. A Ponor víznyelőhöz ők biciklivel tekerték ki az ominózus aszfalt úton. Enjnye, Bedellő! 🙂

Most jut az is eszembe, hogy egy héttel a bedellői kirándulás előtt flottul megmásztuk a Vigyázót (menedékház+meteó állomás), ami 1849 méter magasan található. Most viszont kissé betrogyiztunk a Bedellőtől. 🙂

Read Full Post »