A japán vendég


Miccs Feketetón

Néhány évvel ezelőtt felhívott Aymeric, a párizsi újságíró kollégám.

Te, küldök egy japán lányt, foglalkozz vele egy kicsit. Semmi extra, vidd el magaddal, ahova mész, mutasd meg azt, amit és ahogyan te látsz.

Kyoko depresszióig dolgozta magát, a főnöke pedig elküldte Európába kulturális sokkra. Nyugat-Európa nem volt elég, a kontinens keleti részére volt szükség. A japán vendég leszállt a vonatról. Azon lepődött meg, hogy nálunk van villanyáram; nem tudom, milyen előzetes infói voltak rólunk. Aztán elvittem nagybátyámhoz, Székely Tamáshoz, ott látott szabadon élő tehenet, lovat, kakast, tyúkot, macskát, kutyát, mindenfélét. És ugyanígy élő embereket.

Kyoko csak a televízióban és az állatkertben látott állatokat. Élőben pedig csak modern rabságban élő embereket. Maga is tízen felüli órát dolgozott naponta. Ezért kapott idegösszeroppanást.  És került Kercsedre. A pálinka kiütötte, pedig váltig erősítette, a száké legalább annyira erős. Hazahoztuk a Solenzával, túlélte a Mély Erdélyi Élményt. Hosszú évekig kapcsolatban maradtunk.

Petinek és Cugának köszönhetően Miya felfedezte a Szelek-barlangját is

A minap Miya jelentkezett be a Vendégszerető Klubon/Kanapészörfölőkön. Fogadtam. Újabb reveláció volt az eredmény.

A globalizáció felfokozottsága, valamint a világhálónak köszönhető villámgyors információ-áramlásnak köszönhetően azt gondolná az ember, Európában a japánok sem lepődnek meg sok mindenen. Dehát…

Miya rendkívül okos, barátságos és intelligens nő. Harminchét éves. Felmondott a munkahelyéről, s elindult világot látni. Szombaton a feketetói vásárba vittem a Daciával, egy jóra fordult tévedés miatt nem Sallai Jánossal és családjával túráztunk, hanem külön. A legérdekesebb az volt, hogy számára minden meglepő és új volt: a vásár, a mindenféle tárgy, az ócskaságok, a blúzok, a cipők, a zoknik, minden. Élmény volt a miccs, a mustáros kenyér, a káosz… a MINDEN.

Az elején csak egy kicsit…

Sonkolyoson a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub (KABK – CSA) alapembere, a Juli által szervezett bulinak és természetesen Szász Petinek köszönhetően Miyának sikerült bejutnia a Szelek-barlangjába. Naná, hogy ilyen helyen sohasem volt még. Részére két via ferrata kimaradt, de egyet (a Nagy Magyar-barlang melletti 42 méterest) végigcsinált. Ez is első volt az életében. Akárcsak a pufuleț, a miccs, a șmen szó és jelentése, a mountain dew szénsavas üdítőital. Rácsodálkozott ugyanakkor a Bánffyhunyadon látott cigány palotákra. S arra is, miért a jobb oldalon közlekedünk a közutakon…

… aztán a Nagy Magyar-barlang mellettit végig…

Vasárnap a Hója-erdőben voltunk kirándulni, a Kémia Intézettől indultunk. A túra előtt el kellett magyaráznom, Kolozsváron miért van annyi (ortodox, görög és római katolikus, evangélikus-lutheránus, unitárius, református templom, zsinagóga és mecset) Mindenható-imádó hely. Aztán azt is, Makovecz miért tervezett ufóhoz hasonlító templomot, s a katolikusoknak miért van annyira progresszíven kinéző temploma a Dónát negyednek ezen a részén. S ki az a férfi a kereszten? Hogyan, mikor került oda?

Szokatlan volt számára az is, hogy az Uliulu (Kányafői) utcában csak úgy esnek a diók az utcára, s felszerelés nélkül, dió dió ellen technikával sikeült feltörni őket. ..

Nem értette ugyanakkor, hogyan lehet csak úgy tüzet rakni az erdőhöz közel, miért sütünk húst a mikrohullámú sütőből származó rácson, mi az a geoládázás, miért jönnek ki az emberek kocsival túrázni a jármű mellé, miért, miért, miért.

Vajon jómagam is ennyi mindenen csodálkoznék, ennyi mindenre rácsodálkoznék Japánban?

Köszönöm a kérdéseket és az élményeket, Miya! Ahogy megbeszéltünk: 2020 októberében találkozunk Yokohama polgármesteri hivatala előtt. Deal… 🙂

FOTÓ- és VIDEÓRIPORT, ZENE – “Mariachi” Nyuszitúra kontaktlencse-kereséssel és barlangászokkal…


Levitáció a Királyerdőben…

Mindig van egy rendkívül érdekes, megmagyarázhatatlan és megfoghatatlan dinamikája a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub (KABK, CSA) tagjai és szimpatizánsai által szervezett, nem hivatalos Nyuszitúrának. Idén sem volt ez másképp… Váratlan fordulatok, visszatérő motívumok, eső és napsütés.

Sok minden viszont változott. Mi is. Korral jár? Vagy ezt sokat emlegetjük? Ez már nosztalgia? Azt vettem elsősorban észre, hogy néhányan sokkal-sokkal érzékenyebbek lettek. Ugyanazok a poénok, szívatások más, mélyebb hatást váltanak ki. Hamarabb veszünk zokon dolgokat. Kezdjük túl komolyan venni magunkat?!

Emlékszel erre?

Az április 14-17. időszakban megejtett kiruccanás során régi és új résztvevők is voltak: fiatalok és tapasztaltak egyaránt. Bár csupán az érdekesebb mozzanatokat dokumentálta, valakiről azt hitték, kém… 🙂 S meg is kérdezték tőle… 🙂 Elgondolkodtam a dolgon: ha valakit így megkérdeznek, a kíváncsiskodó szerint az érintett igennel fog válaszolni? 🙂 S mégis, mit lehet egy Nyuszitúrán kémkedni?! 🙂 🙂 🙂

Az útvonal? Királyerdő… 🙂 Kolozsvár- Biharfüred- Lesi-tó környéke – Erdődámos – Cărmăzan-hegy – Vársonkolyos. Alvás? Hol félig elhagyatott erdészházban a Lesi-tónál (én a horkolás miatt külön, ugyanabban az épülőfélben levő hétvégi házban, mint a múltkor), hol low-cost panzióban, hol pedig az egyik barlangász által készségesen felajánlott hétvégi házban (a többiek a szobákban a földön, én – szintén a horkolás miatt  – a padláson).

A kontaktlencse-keresés… rejtély… 🙂

A SZABADSÁG érzése és átélése, a félig-meddig nomád életmód megtapasztalása, a bajtársi hangulat, az együvé tartozás – megfizethetetlen. Még akkor is, ha a bal térdemben bekövetkezett meniszkusz-szakadás miatt fizikailag végig fájdalmas volt a gyalogtúra: első nap egy-két kilométer, második nap nyolc, harmadik nap pedig tizenöt. Sebaj, májusban megműtik, s visszakapom a régi életemet, ami nélkül nem érdemes… élni.. 🙂 Feleségem nincs, gyermekem nincs, érte/értük nem kell gürcölnöm, pénzem nagyon kevés van, nem gyűjtök, vagyonom nincs és nem is lesz, tehát (másképp) ÉLEK.

Inkább meséljenek a fotók (képaláírásokkal és a videóösszeállítás):

 

Kattints az első fotóra!

FOTÓ, VIDEÓ – Barlangászás, közösség, mi több, Család


szelek 001
Előttünk jártak/járnak

Lehet, nosztalgiázás is van benne, de inkább az együttlét örömének átélése és a jövőbe tekintés van a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub keretében szervezett hagyományos vársonkolyosi Juli-bulikban. Ezeknek az ötvözete teszi egyedivé.

Nosztalgiázás – erre, ugye, igen hajlamosak a magyarok. Itt rendszerint az elhunyt barlangászokra és tevékenységükre emlékezünk.

Együttlét – örvendünk egymásnak, kérdezzük, mi történt veled egy év leforgása alatt. Személyes számadás, mert számítunk egymásnak, foglalkoztat, időközben mi történt a barlangász társunkkal.

Jövőbe tekintés – a következő barlangász generáció feltérképezése. Ilyen vonatkozásban, úgy láttam, nem állunk rosszul.

Hajdanán Szász Péternek köszönhetően kerültem a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klubhoz (KABK – CSA). Köszönöm!

*****************************************

A Szabadságban megjelen cikk itt.

*****************************************

 

Kefe (a.k.a. Fekete Sándor) meghatóbban írta meg, mint én. Beleegyezésével közlöm a KABK levelező listájára írt gondolatait:

 

KABK – Juli buli – hagyományos őszi ünnepünk

Hétvége a barlangász, barlangkutató klubunk jegyében és szellemében

 

Több ez, mint buli. Ilyenkor ünnepelünk, magunkat ünnepeljük. Megemlékezünk az előttünk járókról, akik közül sajnos már sokan nem lehetnek velünk. A klub az ő álmuk. A klub mi megtiszteltetésünk fenntartani és kötelességünk továbbadni az utánunk jövőknek.

Megünnepeljük azt, hogy ez a közösség továbbra is összetart, fejlődik. Nagyszülők, szülők és gyerekek. Nagy család.

A találkozó arról szól, hogy baráti, kötetlen keretek között elmeséljük egymásnak, mi is történt velünk az elmúlt évben.

Mindig kerül egy-egy régi-új arc is, aki eddig, vagy több éve, nem tudott eljönni közénk, de most úgy van itt, mintha rendszeresen találkoznánk. Rég nem látott rokon.

Emlékek, elfejtettnek hitt történetek, képek kerülnek elő. Aki épp nincs köztünk, vagy már nincs köztünk, mintha mégis itt lenne, szólna, mosolyogna, együtt ünnepelne velünk.

Egy csapat fiatal egy mentőgyakorlaton képviseli a klubot. Bár fizikailag nincsenek itt, lelkesedésük, elhivatottságuk minket is lelkesít.

A nagy hiányzók közül most Laji tátá jött el közénk, ő a díszvendég. Köszönjük, köszönünk mindent neked.

In memoriam. Séta az emlékfalig. Gyertyaláng. Fény, ami hitünk szerint segít eligazodni a “Nagy barlang útvesztőiben”. Szeretet. Örökifjak, kevébé fiatal és fiatal barlangászok és kisebb-nagyobb csemeték emlékezünk azokra, akiknek nevei már az emlékfalon sorakoznak

Az emlékezés percei után ki-ki folytatja a sétát. Hippodrom, Meanderek vagy November 7 járat. Ezekkel a túrákkal is az emlékezés és az együttlét ünnepét teljesítjük ki.

Laji tátá emlékműsor: tisztelgés, fényképalbum, emlékezés.

Aztán a kerek évszámú szülinaposok köszöntése és megajándékozása.

Közös ének és buli hajnalig.

Vasárnap délelőtt “táborbontás”, szedelőzködés.

Viszlát barátaink jövő szeptemberben.

kefe

*********************************************************

Kattins az első fotóra!/Click on the first picture!

 

****************************************************************************************

FOTÓ- és VIDEÓRIPORT – In Memoriam Bagaméri Béla Vársonkolyoson, a Szelek-barlangjában


047
Neki köszönhetjük (Saját felvételek)

Kiváló volt a hétvégén a Bihar megyei Vársonkolyoson szervezett In Memoriam Bagaméri Béla rendezvénysorozat. Ismét volt tábortűz, gitározás, léháskodás, de elmaradt a hagyományos Juli-buli – helyét a tiszteletadás vette: világhírű Szelek-barlangja felfedezőjére emlékeztünk.

Amikor pénteken késő este megérkeztünk a Bihar megyei Vársonkolyosra, már javában zajlott a Bagaméri Béla bácsi, a Szelek-barlangjának felfedezője, a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub (KABK) alapítójának emlékére szervezett hétvégi rendezvénysorozat első mozzanata: a régi jó ismerősök, barátok, bajtársak üdvözlése.

Ismét azonnal megerősödött bennünk a tudat, hogy évtizedek óta a barlangászat, a természetszeretet és –járás iránt elkötelezett társaság valójában egy nagy család – s ez korántsem üres szólam. A KABK rendszerint szeptember utolsó felében a hagyományossá vált Juli-bulit szervez, most viszont, ahogy a meghívóban is szerepel,

az idén megint búcsúzunk. Immár  hagyománnyá vált, hogy barlangász társainkat a magunk módján is elsiratjuk, és mindenkinek beviszünk egy lángot a Szelek-barlangjába a Pihenőhöz, hogy ott oltsuk el örökre.

043
Újabb emlékplakett került fel

A gyász, de elsősorban a derűs emlékezés és az együttlét öröme, és főleg a jövőbe tekintés jellemezte a hétvégi rendezvénysorozatot, amelyet a június végén 91 éves korában elhunyt Bagaméri Béla bácsi emlékének szenteltek. A tábortűznél régi történeteket elevenítettek fel, önfeledten örvendtek egymás jelenlétének a közelről-távolról érkezett emberek: mindenki elfelejtette a hajdani vélt vagy valós alapú, esetleges súrlódásokat, félreértéseket. Érezhető volt, hogy minden résztvevő a szó szoros értelemben megérkezett és ott van, azaz nem mással, hanem egymással foglalkozik.

******************************************************************************

Amint az a fotóriportból és a videóriportból is kiderül, kiváló volt a hangulat. A Szabadságban 2013. szeptember 24-én megjelent cikk ide kattintva érhető el.

******************************************************************************

Személy szerint nagyon hiányoltam azokat az embereket, akiknek köszönhetően évekkel ezelőtt bekapcsolódtam a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub életébe: Szász Péter (Puca), Szilágyi-Palkó Pál (Szülüke), Deák Zsolt (Száddám), Felfalusi Árpád (Árpa), Dascăl Tibi, Görög István (Göri), Szávics Blanka. Néhányan ott voltak (például Puca, Dascăl, Blanka), de annyira rövid időre, hogy ott sem voltak… Olyan jó lett volna veletek is barlangászi! Itt van viszont az ifi korosztály (Andor, Zsolt, Mózes és Manó), akiknek köszönhetően körülbelül 5 órát barlangászhattam: III. emelet, DV járat, Patkány és Miami Beach.  KÖSZÖNÖM! Meghatározó élmény volt!

Barlangászás és Bagaméri Béla bácsi


bagamari bela bacsi
Köszönjük! (Fotó: KABK)

A kocsi (bocsánat, a Dacia Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited Edition) a szerkesztőség udvarán, a hálózsák a csomagtartóba, nemsokára indulunk Vársonkolyosra az In Memoriam Bagaméri Béla bácsi rendezvénysorozatra. Szervező: Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub – CSA/KABK

Ilyenkor szokásos tartani a hagyományos Juli-bulit, de ahogy a szervezők fogalmaztak: „idén megint búcsúzunk”. Sok barlangász távozik közülünk. Legutóbb Bagaméri Béla bácsi ment el.

Ma este tábortűz, gitározás, szabadprogram, holnap, azaz szombaton In Memoriam Bagaméri Béla bácsi túra a Szelek-barlangjába. Kis emlékplakettet helyeznek el a többi mellé. Este ismét tábortűz, nosztalgia, emlékek, vetítés. Vasárnap a könnyes búcsú… 🙂

Immár  hagyománnyá vált, hogy barlangász társainkat a magunk módján is elsiratjuk, és mindenkinek beviszünk egy lángot a Szelek-barlangjába a Pihenőhöz, hogy ott oltsuk el örökre

– áll a meghívóban.

Szép, hogy a barlangászok ennyire összetartóak, s mindenkiről kellőképpen megemlékeznek.

Bulix2: Juli-buli és Bagaméri Béla bácsi születésnapi buli


Emlékezzünk rájuk, mert így még közöttünk vannak…

Újabb csodálatos hétvége. Ezúttal a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub (KABK – CSA) elsősorban „tapasztaltabb” generációjával Vársonkolyoson.

A hétvége

Hétközben bizonyos időközökben lapszámfelelős vagyok a Szabadság nyomtatott változatánál, s minden nap a WebSzabadságnál (sokszor este, éjjel, mi több hajnalban is töltök fel anyagokat, amikor mások alszanak). Ráadásul körülbelül kéthavonta egyszer vasárnapi „szolga” vagyok, a hétfői nyomtatottat szerkesztem, s párhuzamosan foglalkozom a Szabadság hírportállal is. No, de amikor vasárnap szabad, akkor ragaszkodom ahhoz, hogy a hétvégét a Gyermekemmel töltsem. Így volt ez most is.

2009 novemberében a Szelekben…

A sok lehetőség közül a KABK egyik alapemberének, Kocsis (Görög) Julinak a hagyományos Juli-buliját választottam. Vársonkolyoson. Kettős szülinapi lazulás lett belőle, ugyanis összekötötték Bagaméri Béla bácsinak, a Szelek-barlangja felfedezőjének 90-ik születésnapjával.

A forgatóköny

Pénteken éjfél tájt értem ki, máris kezdődött a túra (beutúra)… Szombaton elmentünk a Szelek-barlangjának az In Memoriam termébe, majd Janicseknek (Wiking) köszönhetően hármasban bóklásztunk egy kicsit a csodálatos barlangban.

Szitén 2009 novembere. Dascăl Tibor bemutatkozik… 🙂

Igen, szombaton este tábortűz, gitározás, és ismét túra (beutúra). De még ezelőtt a „tapasztalt csapat” tagjai Béla bácsival kapcsolatos, humoros történeteket elevenítettek fel. Mi több, felhívták a Magyar Köztársaság elnökétől, Áder Jánostól nemrég igen rangos kitüntetést kapott barlangkutatót, s a társaság énekelt neki. Sajnos ebben a pillanatban rossz egészségi állapota miatt Béla bácsi nem tudott jelen lenni ezen az ünnepségen.

A fröccs

A „fiatalok”, akiket én is jobban ismerek, s akiknek köszönhetően ultra amatőrként a KABK szimpatizánsa lettem, igen kis számban jelentek meg. Számomra a barlangász klub szelleme óhatatlanul hozzájuk kötődik, ugyanis ők avattak be a „csend világába”, bár a „tapasztalak” között is sok jó ismerősöm van.

Ha jól emlékszem, akkor a Patkó előtt vagyunk… (2009 novembere, Szelek-tábor, bent alvással…)

A bármely szervezetre jellemző széthúzás, a generációs különbségek okozta feszültés ellenére azt tapasztaltam: hihetetlenül erős a kötelék a barlangászok között. Ezt valamennyi alkalommal érzem. Ezek az emberek közül sokan együtt nőttek fel, ismerik egymás családi hátterét, örömeit, csalódásait, éveken át megosztották egymással a természetjárás, barlangászás nehézségeit, sikerélményeit. A éveken, talán évtizedeken át tartó barátságok, a közös élmények összekovácsolták a csapatot.

Időbe telik, s nehéz bekerülni a „zárt körbe”. A fiatalítás, a friss vér bevonása viszont kinyitotta azokat a kapukat, amelyen rendszerint a régi barlangászok gyerekei mentek be. Ezekből is van már jó néhány, a „fiatalok” is beindultak. Kérdés viszont, mennyire követik majd szüleik értékrendjét és élményvilágát…

Nyuszi-túra a barlangászokkal: könyvtártól könyvtárig Mózessel, periszkóppal, ínyencségekkel (FOTÓRIPORT, VIDEÓ)


Nem fukarkodtak, az százas

Csak jönnék végre rá, hogy az utolsó napon pontosan mikor sikerült ezeknek a rakoncátlanoknak és kis hamisoknak becsempészniük azt a három követ a hátizsákomba – ekkor lenne igazán teljes a 18 résztvevős Nyuszi-túra képe (április 22-25). Visszajátszodtam a filmet, s gyanítom, hogy mikor sikerült nekik.

Jómagam is gondoltam erre a poénra, de megkíméltem őket. Sejtettem, hogy nem úszom meg, de az utolsó napra azért nem gondoltam. Szinte végig le nem vettem a szemem a hátizsákomról, s mégis sikerült neki… Kis csibészek!

Így sem hiányos, sőt, mert rengeteg dolog történt.

Relatív csendélet a tűz mellett (Saját felvételek)

Merően más volt, mint a tavalyi, ugyanis most gyalog túrára mentünk. Barátkáig (Bratca) vásároltunk jegyet, de már Biharfüred megállóhelyen (nem ugyanaz, mint az üdülőtelep, mert oda csak az álomvasút jár) leszálltunk.

Ki volt adva az ukáz: az „ágyúgolyót” (barlangász szakszóval, románul: obuz – másfél literes, pille palackos sör) és az egyik erdélyi politikusunk által figyelmesség gyanánt (és természetesen valami ellenében – ugye, tetszik tudni, ezt minek nevezik) kapott pálinkát bizonyos megállóig meg kell inni. Ment is az ipar, tűntek el a tartalomjegyzékek, a klasszikusok Művei (barlangász szakszóval a kocsma, késdobáló, köpködő, azaz a lá birtucú gyin pödúré, nem más mint A Könyvtár).

Két fajtából is lehett válogatni...

A vonatozás hosszú évek után (nem emlékszem pontosan, a túra előtt mikor utaztam utoljára vonattal) betekintést adott nyújtott abba, amit az Academia Caţavencu találóan úgy fogalmazott meg, hogy

România Profundă.

Felmerült az is, hogy az idei valójában jubileumi túra, ugyanis az Őslények 2001-ben szervezték az elsőt.

Néhányan elégedetlenek voltunk, mert nú nyám dusz kú nású. Pedig ha nem nyalt volna citromot, a kalauz szépen beillett volna Gogol (Nyikolaj Vasziljevics) szatirikus vígjátékába is, mi meg a blattoló statiszták lettünk volna.

Pihenő

Habár a statiszta az más volt: ifjú, hevesvérű túratársunk, Andor (rossz nyelvek szerint Kandor/Kondor) a Jád-völgye alján (valahol Csarnóháza/Bulz környékén), amikor a Lesi-tó „szép kocsmájához” (elnézést, Könyvtárához) próbáltunk stoppolni saját (nők szerint jó) testével próbált autót szerezni a csapatnak. Bár Mózesre (szó szerint) bíztuk, hogy elvezessen, intézkedjen, mégis a lányoknak sikerült. Aztán egy faluval odébb (amikor a csapat hátra maradt része végső elkeseredésében vágott neki a 16-18 kilométeres útnak) meg nekem, domnú Russzal.  Fejenként egy nyolcasért felvitt a „papucs Dácsiával”, ebből lett neki Nagypénteken 80 leje. Durexet nem vásárolt belőle, mert a szőke hölgy, aki győzködte a kocsmában (a fene egye meg, a kultúrközösségek civilizációs, eszmei-lírai és drámai találkozó helyén: A Könyvtárban), hogy essen meg a szíve rajtunk, meg neki is majd rajta, s

ó fácsém förö mác gyé pork, üncélédzs tú, mö ómulé.

A „szép kocsmában” (Lesi-tó vízgyűjtő gát része) lassan-lassan összegyűlt a Nagy Csapat, áttanulmányoztunk néhány művet (műsoron: Bulgakov és Kassák Lajos összes), majd a Mészégető (Varniţa Leşului) barlang szájánál tábortűz, Bretter-kör féle felolvasó est néhány kortárs alkotó művéből, installációk, performansz (performance), kóruspróba, ínyencségek.

Ilyen messze kellett sátrat vernem, hogy ne halljam a horkolást...

Reggel táskás szemek. Nem nekem, mert jó messze aludtam a horkolóktól, s megtanultam a leckét: többet senki sem fogadok be a sátramba. Még akkor sem, ha szűz dobhártyájára ígéretet tesz, hogy nem zavarja meg álmomat.

Szombaton ismét nem Mózes irányította a túrát: felmentünk a Les-völgyön, Vadrózsás-domb környéke, Hátsó-tető (nem szédültünk, mert csak 948 méter magas), majd természetesen a mágnes pont: Az Întorsuri Könyvtár (hazafias momentumok: Ady, Dsida, Petőfi), Erdődámos (Dameş) mellett.

Vasárnap „átvágtunk” Cărmăzanra (Szűlűke szerint nincs hun megfelelője, se magyar), a Corobăţ barlang mellett háltunk meg.

Legalább 5 órát tartott a felolvasó délután a könyvtárban.

Ami biztos, biztos: hátha nem lesz szék a kocsmában...

Mozgás, sporttevékenység is volt azért: talált labdával fociztunk, csapatunk fölényesen győzött ha beleszámoljuk, hányszor sikerült eltalálnunk a labdát, s milyen hatást váltott ki egyik kiskorú csapattagunk művészi mutatványa (melles labdastop).

Hétfőn, húsvét másodnapján, előkerültek a tojások. S román túratársunk megtanulta a herezacskó szakkifejezést is. Ezznél kissé unalmasabb az, hogy a kakasmandikót tanulja meg.

Innen már egyenes út vezetett a Zichy-határhoz, a Măguran és az Izbândiş-völgybe, s aztán Vársonkolyosra, ahol az állomás közelében levő kocsmában elpusztítottuk az üveges sör tartalékot. De ettünk is: 30 miccset. És szalma krumplit is.

Személyes üzenet néhány résztvevőnek:

Andor: szép a fehér, de a rózsaszín még mácsóbb.

Erik: Csápő, förö dombéurji!

Cuncimókus (kicsi Cini): hova keveredett a szegény tinédzser… 🙂

Árpa: alólad nehéz kihúzni a széket!

Peti: ismét a családi program… horror! (mi történt második éjszaka a sátorban?)

Szűlűke: domnu csápö…

Jocó: labdába lehet rúgni, de vakond túrásba annál kevésbé…

Gizike: fogynod kellene!

Mózes: legközelebb erélyesebb fellépést, valóságos vezető szellemet várok el tőled. Pedig periszkópod is volt…

András: mi történt éjjel a sátorban?

Száddám (Szeles Ádám): ilyen csendesnek még sohasem láttalak, nősülni készülsz?

Ionu: cuvintele învăţate în tura asta îţi vor fi utile, aşa-i?

Blanka: a következőre külön meghívót kapok tőled, ugye?

Dászköl: könnyű az mh intézetben, rózbonbon a kényszerzubbony

Emese: láttad, ki fényképezte a popódat? Lesz retorzió?

Váradi: hogy sikerült hazaérni?

A túra visszatérő motívumai: cüt kájétú, tréznyimár dumnyézó dá förö plajé, futélár pityélé, dumö lá ghicö muntyán… 🙂

***************************

(Videó is lesz, ha végre sikerül a YouTube-ra feltölteni a képsorokat. Kattintok arra, hogy upload, aztán meg semmi sem történik)

A Pofakönyvre (Faceook) feltöltött fotók itt tekinthetők meg.

****************************

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Új járatot fedeztek fel a Szelek-barlangjában! Álom-foszlányok horkolás-koncert közben (VIDEÓKKAL, FOTÓKKAL és A SZABADSÁGBAN MEGJELENT CIKKEL)


Ebéd (Felfalusi Árpád, alias Árpa fotói - lásd a bejegyzés végén levő fotóriportot is!)

Nagyon régen nem volt ilyen kellemes izomlázam. Néhány órával ezelőtt (vasárnap, december 5., 22h) tértem vissza a Szelek-barlangjából, aztán irány haza zuhanyozni, hajat mosni és enni, majd a szerkesztőségben voltam lapszámfelelős.

Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub (KABK – CSA) levelező listájára Száddámtól (alias Szeles Ádám, azaz Deák Zsolt) érkezett levél alapján jelentkeztem be a „Mikulás-túrára”. Nem gyanítottam, hogy mi lesz a vége.

Tízen, két kocsival vágtunk neki az útnak pénteken délután – szerkesztőségből gyorsan haza, csomagolás, kaja, tankolás, irány a Magyar Színház előtti parkoló. A kocsiban már elkezdődött a vigadás. Egyeseknek, mert én nem tudtam inni. Csak a vársonkolyosi (Sonkolyos – Şuncuiuş) Nagy Nyelőben. Ez a szocreál bányászkocsma. Bányász már nem sok maradt, harmonikázó és gitározó munkanélküli annál inkább. Lehet, ő is valamikor barlangász volt. Árpa a muzsikus asztalához szegődött, ott vigadott a helybéliekkel. Mi is a sörös üvegekkel. Inkább ők velünk, mert nevettek, hogy nehezen birkózunk meg velük. Na jó, a harmadik-negyedik után. Főleg azok, aki azelőtt „bemelegítettek”.

A Nagy Nyelőtől a Szelek-barlangjáig a köves, elszigetelt, senki által nem járt úton haladtunk. Káosz volt a kocsiban. Olyan hangosan üvöltöztünk, hogy a torkom is megfájdult. Hogy a gödröket mind telibe veszem arról tűnt fel, hogy a pocsolyákból a szélvédőmre fröccsen a víz. Ez azért nem kóser.

(Felfalusi Árpád [Árpa] videófelvételei)

Becuccoltunk a Szelekbe, a szokásos helyen, a Karácsonyfa-teremben aludtunk. Horkolás-koncert volt. Még füldugókkal is hallottam a derék „héroszokat”: főleg Cuga és Száddám horkolt keményen. Képtelen voltam aludni. Mihelyt egyiket felébresztettem (Nyúl például meg is köszönte, Szádi morgott: Na, mi van?), kezdet a másik. Szombaton éjjel a társaságtól lehető legtávolabb aludtam. Füldugókkal. Hiába, allergiás vagyok a horkolásra. És a női hisztériára. De ez nem ide tartozik. Videóztam is, de azt inkább nem töltöttem fel a netre: néhányuknak az állásába kerülhet. Főleg annak, aki egy igen neves kolozsvári felsőfokú oktatási intézménynél dolgozik… 🙂 🙂 De elvére: mi köze a horkolásnak a munkahelyhez? Semmi.

Még a nyelvem is izomlázas a szombati, 10 órás (!) barlang-túrától. Útvonal (ennyit jegyeztem meg, ne üvöltsetek): In memoriam-terem, Hippodrom, Kődzsungel, Háromszög (simán sikerült átjutni a rendkívül szűk helyen, nem is éreztem, hogy megnőtt a pocakom), Patkó. Majd a profik, azaz Száddám, Árpa, Erik, Nyúl és Kid2 elmentek a felfedező útra. Sikeres volt! Új járatot fedeztek fel, amely a Korall-járatba visz.

Csodás élmény a csend világa! De inkább meséljenek a fotók és a videók…

*****************************************************************************************************

A Szabadság december 6-i számában megjelent beszámoló ide kattintva olvasható el.

*****************************************************************************************************

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Juli-buli (frissítve)


A barlangász happeningek kihagyhatatlan mozzanata: a tábortűz és ami körülötte (s persze, utána...) történik
A barlangász happeningek kihagyhatatlan mozzanata: a tábortűz és ami körülötte (s persze, utána...) történik

Ritkán, sajnos, de mégis sikerül barlangásznom (is). Pontosabban időt töltenem a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub (KABK) aktív tagjaival, szimpatizánsaival. Mindig jó a hangulat, főleg a “könytározás” során.

A hétvégén Sonkolyoson (VársonkolyosonŞuncuiuş) buliztunk velük. A Juli-bulin. Igaz ugyan, hogy kisebb-nagyobb szünetekkel már évek óta járok velük barlangászni, túrázni, de még így is nehéz beilleszkedni a rendkívül összeforrott társaságba. Az egyesületi tevékenység kezdete az 1940-es évek elejére nyúlik vissza (előbb az EKE keretén belül, majd külön), érthető tehát, hogy a több generációt magába foglaló szervezet humán vonatkozás szempontjából is igen színes és gazdag múltnak örvendhet. S lelkes barlangászobkól nincs hiány. Még akkor sem, ha ínséges idők járnak, a tizen- és huszonévesek, de a harmincasok is inkább kispolgári életet élnek: metro, boulot, dodo (ahogy egy párizsi haverom mondta). Vagyis: metró, munka, alvás. Kinek van manapság kedve barlangot ásni, új járatok után kutatni? Tisztelet és elismerés annak, akinek van. Mi több, sok amatőr barlangásznál elhivatottságot láttam.

Tizenöt éve már annak, amikor Valentiny Laci barátommal elmentünk barlangászni. Ketten.

– Voltam már a Bíró Lajos barlangban, menjünk el együtt is – mondta, s nekivágtunk az útnak.

Majdnem beragadtunk a barlangba. Kint esett, az úgynevezett Egér-lyukban (a neve is utal a méretre) jelentősen megnőtt a vízszint, ha még maradunk egy-két órát, akkor most nem pötyögném ezeket a sorokat.

Nos, a KABK-sokkal teljesen más a hozzáállás, a feeling. Ők tudják, mit, hol, mikor, meddig érdemes csinálni. Csak a hivatalos megnevezésben amatőrök. Mi, akkor azok voltunk.

Visszatérve a Juli-bulira. Vannak ugyan közös poénjaink is a barlangászokkal, de nekik saját annál több. Ezek közül hallottam jó néhányat a hétvégén, nevettek is rajtam, hogy nem ismerem őket. Pedig valamennyi a szexszel kapcsolatos, tehát illene kívülről fújnom őket…

Várom a következő Juli-bulit!

UPDATE1: Elfelejtettem írni, hogy vasárnap hajnalban néhányan angolosan távoztak a helyszínről (mármint a buli helyszínéről), így kettesben mentünk fel Enikővel a Vigyázóra. Szerencsére annyira helyrejött a talpom, hogy sikerült kimászni a menedékházig (sajnos Karcsi nem volt ott), sőt még a meteorológiai állomást (1848 m) is meglátogattuk.