Ámen a vegetáriánus életmódnak!


Ez a Bodonkúton vasárnap elfogyasztott finom miccs adta meg a kegyelemdöfést a vegetáriánus étkezési stílusomnak… 🙂

Március 18-án kezdtem Budapesten, s június 30-án vetettem véget a húsmentes életnek. Kísérletként, próbaként indult, s az lett volna az elképzelés, hogy összehasonlítsam a „húsos” és a „vegetáriánus” véreredményeket. 2001 óta vagyok önkéntes véradó, kíváncsi lettem volna a különbségre. De vasárnap ettem egy miccset…

Tapasztalatok:

  • két kilogramot híztam
  • könnyebb gyomorműködés, jobb általános közérzet
  • többnyire ugyanolyan mértékű teherbírás (bár a Vasvári-bicilitúrát nem bírtam olyan jól)
  • a zsírmentes étkezés miatt messze nem csúszott olyan jól a hideg sör

Ezután lényegesen kevesebb húst fogok enni, bár a miccsnek és a rácson sült tarjának képtelen leszek ellenállni.

Véleményem, hogy ki kell próbálni ahhoz, hogy valaki megalapozott, hihető, empirikus tapasztalaton alapuló véleményt formálhasson a vegetáriánus életstílusról!

Jómagam azoknak az orvosoknak hiszek, akik azt állítják, az emberi szervezetnek szüksége van a húsra. Te is?

FOTÓRIPORT – A vegetáriánus étel is finom az 1568 bisztróban


Összefolyik a nyál a számban: túróval töltött gomba salátaágyon. (Saját felvételek)

Immár több mint három hónapja nem fogyasztok húst,

így keresem azokat a helyeket, ahol vegetáriánus ételt ehetek. Több alkalommal megkívántam a miccset, a hamburgert, a lazacot, de ellenálltam a kísértésnek. A terv az, hogy addig maradok vegetáriánus, amíg sikerül vért adni (ilyen hőségben minden este iszik egy hideg sört az ember, így másnap nem lehet jelentkezni), s összehasonlítom az eredményt a legutóbbival, amikor még ettem húst.

Melyik jobb a hőségben: sör vagy narancsos limonádé?

Igen ám,

jöttem rá nemrég, idén már igényeltem a részletes véreredményeket, s úgy tudom, egy évben csak egyszer lehet.

Pocsai András menedzser meghívására csütörtökön a Vallásszabadság Házában működő 1568 Bisztró vegetáriánus kínálatát vettük szemügyre.

A nemrég felújított, ízlésesen és stílusosan berendezett,

virágokkal teli teraszon csak egy hölgy foglalt helyet: ebéd után és vacsora előtt érkeztünk. Kerestük az oly édes cicákat, de csak távolról láttunk egyet. Szerencsére két vízpermetező ventilátor is működött, így az asztalt árnyékba és a két berendezés közé tettük: maximális hűtés 🙂

Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, s sört kértem, pedig ma jó lett volna végre vért adni. Bibi fegyelmezettebb volt, limonádét rendelt.

A menedzser a Szabadságot olvassa. Nem beállított felvétel!

Adott pillanatban betoppant Pócsai András is, még Szabadságot is olvasott 🙂 Elújságolta, hogy nemsokár lesz új menü, amelyben még több a vegetáriánus ételt.

Máris hozták a rendelést:

az én választásom a salátával és szezonális szósszal megbolondított túrós puliszkára esett, de mivel elfogyasztása után még mindig éhes voltam, kértem még egy erdélyi hagymatokányt gratin sajttal, grillezett puliszkán tálalva. Bibi túróval töltött gombát evett salátaágyon. S lenyomtatta egy ízletes süteménnyel: almás pite.

Mamma mia! Isten őrizz, hogy valami csoda folytán sok pénzem legyen, az ilyen finomságok miatt minden bizonnyal 120 kiló lennék… 🙂

Kíváncsi vagyok, az új menüben milyen vegetáriánus ételek lesznek…!

FOTÓRIPORT – Így könnyű vegetáriánusnak lennem… (Ebéd a Kaja Tanyán)


Most is összefut a nyál a számban: mexikói sajtos palacsinta édes-csípős szósszal (Saját felvételek)

Március 18-tól vagyok vegetáriánus, a Jókai Teljesítménytúra után ismét esedékes a véradás, így átfogó képet kapok majd arról, milyen hatással volt a szervezetemre a húsmentes étkezés.

Korábban tudtam ugyan,

hogy vannak vegetáriánusbarát bisztrók, éttermek, de mivel nem foglalkoztatott a téma, erre az aspektusra nem figyeltem különösképpen. A Kaja Tanya számomra valahogy mindig a vegetáriánusbarát vendéglők kategóriájába tartozott, eddig viszont itt szinte mindig húsos ételeket fogyasztottam.

Bibi választása: sörtésztában rántott tök/padlizsán/gomba. Ettem én is néhány falatot belőle: yummmy!

Eldöntöttem, kipróbálom a vegetáriánus kaját a Tanyán.

Nehéz volt választani:

sajtos, chilis, póréhagymás spenót palacsinta, sörtésztában rántott tök/padlizsán/gomba, falafel – házi csicseriborsó fasírt, tört paszuly falafellel. Spenótfőzelék bundáskenyérrel, Halloumi – grillezett sajt, cikóriás-túrós görög lepény, grillezett céklapogácsa és mexikói sajtós palacsinta édes-csípős szósszal. Választásom végül az utóbbira esett, Bianka a sörtésztás kombó mellett döntött. SEMMI SEM MARADT A TÁNYÉRBAN, s nem feltétlenül csak azért, mert éhesek voltunk… 🙂

A teraszon már voltak ugyan,

a benti helyiségbe viszont mi érkeztünk először. Kellemes zene, világosság, ízlésesen kialakított beltér várt bennünket. Utánunk aztán egyre több vendég érkezett, megtelt a helyiség. Többnyire románok, de sok volt a magyar is, mi több, egy német pár is itt ebédelt kisgyermekével. Barátjuk esküvőjére jöttek.

Az ízletes falatokat sörrel (természetesen én) és ribizli szörppel öntöttük le.

Köszönjük, Debreczeni Árpád!

Mennyire nehéz vegetáriánusnak lenni? Tapasztalatok HÁROM HÉT UTÁN


Egyetlen sült tarja sem finomabb az édesanyám által készített tortánál…

Szerencsére Sallai János születésnapján ellenálltam a miccsnek, szombaton Kövenden már az ebéd végére érkeztünk, ma pedig Tamás bátyámnál úgy intéztem, hogy ne kerüljenek elő a húsos finomságok.

Van pörkölt

mondta ma édesanyám testvére Kercseden. Szerencsére hamar meggyőztem, hogy induláskor sokat ettem, s csupán levest fogyasztok. S az éppen almából készült.

A napokban adok majd vért, kíváncsi vagyok az eredményekre, ugyanis hétfőn, 2019. április 15-én lesz HÁROM HETE, hogy nem ettem húst. (A kezdeti nehézségekről itt)

Tapasztalatok:

  1. Több ételt fogyasztok. Kissé meghíztam, egy kilóval súlyosabb vagyok. Ugyanannyit mozgok,
  2. Sokkal kevesebb alkoholt fogyasztok. Korábban jobban csúszott. Most már nem. Még este sem, vacsora után,
  3. Sokkal több időt töltök a fürdőszobában… De könnyebb. 🙂
  4. Édesanyám nagyon aggódik, szerinte végzetes lehet a vegetáriánus életmód,
  5. Az elmúlt egy hét észrevétlenül telt el vegetáriánus stílusban. Úgyhogy:

FOLYTATOM a vegetáriánis étkezési stílust! (Aztán majd jön a sült tarja és a miccs kísértése, s ÁMEN… ) 🙂

Egy hete vegetáriánus vagyok. Tapasztalatok, tanulságok, nehézségek


Ebben mintha lenne hús, pedig a gugliba azt írta be, vegetarian… 🙂

Kipróbálom, milyen.

Hat évvel ezelőtt nagyon világos volt, milyen sokk hatására döntöttem a vegetáriánus életstílus mellett. Bevallom: a lélektépő látvány ellenére csupán két hétig bírtam hús nélkül. A miccs és a tarja visszarángatott a „bűnösök” világába.

Most eléggé homályos körülmények között tértem rá a húsmentes útra. Március közepén Madeira szigetén szinte egyáltalán nem fogyasztottam állati darabokat, hazaérkezéskor után egyáltalán. A kísérletet folytatom…

Tapasztalatok:

  1. Bár elég sokat eszem, folyton éhes vagyok,
  2. Testsúly, a gyomor terheltsége szempontjából “könnyebbnek” érzem magam, akárcsak véradás után,
  3. Tompult a látásom, a hallásom, nem kapcsolok olyan hamar (magas labda, ne üsd le!) Ma például biciklizés közben geoládáztam, s egyszerűen nem láttam/hallottam olyan jól, mint korábban, amikor ugyanannyit aludtam stb.,
  4. Sokkal hamarabb a fejembe száll az alkohol,
  5. Ugyanolyan jól bírom a bringázást: a GPS szerint ma 27 kilométer, sok szintkülönbséggel: Unió utca-Majális utca-Eugen Ionesco utca-Silva vendéglő-Bükk-erdő-Ardenalin Park (sajtos-gombás pizzát fogyasztottam)-Bükk-erdő-Monostor végi sporttelep-Mehedinți utca-Babeș park-Rózsák parkja-Sétatér-Unió utca.

Valamelyik nap Popovics Emmával ebédeltem, s újabb érvet mondott: böjt.

Szombaton Sallai János barátom születésnapján két miccset a tányéromra tettem ugyan, de nem ettem meg, ma viszont a szüleimnél laskát ettem a húspörkölt szószával (olajban üvegesre pirított hagyma, nagyon húsos ízű) legurítottam. Őszintén: úgy éreztem, megolajoztam a gyomromat, jobban éreztem magam.

Neked mi a tapasztalatod? Próbáltad, és feladtad? Vegetáriánus vagy? Szoktál böjtölni?

VIDEÓ, FOTÓK – Gondolkodj el azon, hogy vegetáriánus legyél, vagy kevesebb húst fogyassz! KIZÁRÓLAG RENDKÍVÜL KEMÉNY IDEGEZETŰEKNEK!


botosani 101
A kép alját szándékosan sötétítettem el. Így nem annyira horror. A videón viszont minden látszik….

A Botoşani mellett levő vágóhídon látott elképzelhetetlen gyilkolás okozta lelki felbolydulás hatására keddtől (de már hétfőn este, igaz, véletlenül, csak salátát fogyasztottam) ideiglenesen vegetáriánus lettem.

A helyszínre a BBC újságíróival mentem. Riportot készítettünk (holnap jelenik meg a Szabadságban) az egyik olyan inkriminált vágóhídon, amely lóhúst exportált Nyugat-Európába. Itt valószínűleg a feldolgozók a lasagna elkészítéséhez szükséges marhahúsba sokkal olcsóbb lóhúst kevertek. Ez Európa-szintű, a legmagasabb politikai és gazdasági körökben óriási botrányt eredményezett.

A YouTube videómegosztóra feltöltöttem egy általam a helyszínen készített videót, amely szerintem sokakat meggyőz arról, hogy legalább érdemes kipróbálni az önmegtartóztatást: hús nélkül…

A teheteket fejbe lövik, aztán megszúrják, s patakokban ömlik a vér a néhányszor még vergődő állatokból.

A KÉPSOROKAT SZÁNDÉKOSAN NEM ÁGYAZTAM BE A BLOGOMBA!

*** CSAK AZOK KATTINTSANAK A HIVATKOZÁSRA, AKIK BIZTOSAN AKARJÁK LÁTNI HORROR VIDEÓT!!!

EXTREMELY GRAPHIC VIDEO  AND PICTURES!!! ***

KÉPSOROK ITT/VIDEO HERE.

Fotók itt/Photos here.

Vegetáriánus leszel?

Egyelőre vegetáriánus lettem


botosani 088
A Botoşani mellett levő vágóhídon látott elképzelhetetlen gyilkolás okozta lelki felbolydulás hatására tegnaptól ideiglenesen vegetáriánus lettem.
Nemsokára videó is következik, amely szerintem sokakat meggyőz arról, hogy legalább érdemes kipróbálni az önmegtartóztatást: hús nélkül…
(Ez egy ultra light fotó. A keményeket és a patakban folyó vért, vergődő teheneket ábrázoló horror képsorokat csak a Facebookon közlöm!)