Csak jönnék végre rá, hogy az utolsó napon pontosan mikor sikerült ezeknek a rakoncátlanoknak és kis hamisoknak becsempészniük azt a három követ a hátizsákomba – ekkor lenne igazán teljes a 18 résztvevős Nyuszi-túra képe (április 22-25). Visszajátszodtam a filmet, s gyanítom, hogy mikor sikerült nekik.
Jómagam is gondoltam erre a poénra, de megkíméltem őket. Sejtettem, hogy nem úszom meg, de az utolsó napra azért nem gondoltam. Szinte végig le nem vettem a szemem a hátizsákomról, s mégis sikerült neki… Kis csibészek!
Így sem hiányos, sőt, mert rengeteg dolog történt.
Merően más volt, mint a tavalyi, ugyanis most gyalog túrára mentünk. Barátkáig (Bratca) vásároltunk jegyet, de már Biharfüred megállóhelyen (nem ugyanaz, mint az üdülőtelep, mert oda csak az álomvasút jár) leszálltunk.
Ki volt adva az ukáz: az „ágyúgolyót” (barlangász szakszóval, románul: obuz – másfél literes, pille palackos sör) és az egyik erdélyi politikusunk által figyelmesség gyanánt (és természetesen valami ellenében – ugye, tetszik tudni, ezt minek nevezik) kapott pálinkát bizonyos megállóig meg kell inni. Ment is az ipar, tűntek el a tartalomjegyzékek, a klasszikusok Művei (barlangász szakszóval a kocsma, késdobáló, köpködő, azaz a lá birtucú gyin pödúré, nem más mint A Könyvtár).
A vonatozás hosszú évek után (nem emlékszem pontosan, a túra előtt mikor utaztam utoljára vonattal) betekintést adott nyújtott abba, amit az Academia Caţavencu találóan úgy fogalmazott meg, hogy
România Profundă.
Felmerült az is, hogy az idei valójában jubileumi túra, ugyanis az Őslények 2001-ben szervezték az elsőt.
Néhányan elégedetlenek voltunk, mert nú nyám dusz kú nású. Pedig ha nem nyalt volna citromot, a kalauz szépen beillett volna Gogol (Nyikolaj Vasziljevics) szatirikus vígjátékába is, mi meg a blattoló statiszták lettünk volna.
Habár a statiszta az más volt: ifjú, hevesvérű túratársunk, Andor (rossz nyelvek szerint Kandor/Kondor) a Jád-völgye alján (valahol Csarnóháza/Bulz környékén), amikor a Lesi-tó „szép kocsmájához” (elnézést, Könyvtárához) próbáltunk stoppolni saját (nők szerint jó) testével próbált autót szerezni a csapatnak. Bár Mózesre (szó szerint) bíztuk, hogy elvezessen, intézkedjen, mégis a lányoknak sikerült. Aztán egy faluval odébb (amikor a csapat hátra maradt része végső elkeseredésében vágott neki a 16-18 kilométeres útnak) meg nekem, domnú Russzal. Fejenként egy nyolcasért felvitt a „papucs Dácsiával”, ebből lett neki Nagypénteken 80 leje. Durexet nem vásárolt belőle, mert a szőke hölgy, aki győzködte a kocsmában (a fene egye meg, a kultúrközösségek civilizációs, eszmei-lírai és drámai találkozó helyén: A Könyvtárban), hogy essen meg a szíve rajtunk, meg neki is majd rajta, s
ó fácsém förö mác gyé pork, üncélédzs tú, mö ómulé.
A „szép kocsmában” (Lesi-tó vízgyűjtő gát része) lassan-lassan összegyűlt a Nagy Csapat, áttanulmányoztunk néhány művet (műsoron: Bulgakov és Kassák Lajos összes), majd a Mészégető (Varniţa Leşului) barlang szájánál tábortűz, Bretter-kör féle felolvasó est néhány kortárs alkotó művéből, installációk, performansz (performance), kóruspróba, ínyencségek.
Reggel táskás szemek. Nem nekem, mert jó messze aludtam a horkolóktól, s megtanultam a leckét: többet senki sem fogadok be a sátramba. Még akkor sem, ha szűz dobhártyájára ígéretet tesz, hogy nem zavarja meg álmomat.
Szombaton ismét nem Mózes irányította a túrát: felmentünk a Les-völgyön, Vadrózsás-domb környéke, Hátsó-tető (nem szédültünk, mert csak 948 méter magas), majd természetesen a mágnes pont: Az Întorsuri Könyvtár (hazafias momentumok: Ady, Dsida, Petőfi), Erdődámos (Dameş) mellett.
Vasárnap „átvágtunk” Cărmăzanra (Szűlűke szerint nincs hun megfelelője, se magyar), a Corobăţ barlang mellett háltunk meg.
Legalább 5 órát tartott a felolvasó délután a könyvtárban.
Mozgás, sporttevékenység is volt azért: talált labdával fociztunk, csapatunk fölényesen győzött ha beleszámoljuk, hányszor sikerült eltalálnunk a labdát, s milyen hatást váltott ki egyik kiskorú csapattagunk művészi mutatványa (melles labdastop).
Hétfőn, húsvét másodnapján, előkerültek a tojások. S román túratársunk megtanulta a herezacskó szakkifejezést is. Ezznél kissé unalmasabb az, hogy a kakasmandikót tanulja meg.
Innen már egyenes út vezetett a Zichy-határhoz, a Măguran és az Izbândiş-völgybe, s aztán Vársonkolyosra, ahol az állomás közelében levő kocsmában elpusztítottuk az üveges sör tartalékot. De ettünk is: 30 miccset. És szalma krumplit is.
Személyes üzenet néhány résztvevőnek:
Andor: szép a fehér, de a rózsaszín még mácsóbb.
Erik: Csápő, förö dombéurji!
Cuncimókus (kicsi Cini): hova keveredett a szegény tinédzser… 🙂
Árpa: alólad nehéz kihúzni a széket!
Peti: ismét a családi program… horror! (mi történt második éjszaka a sátorban?)
Szűlűke: domnu csápö…
Jocó: labdába lehet rúgni, de vakond túrásba annál kevésbé…
Gizike: fogynod kellene!
Mózes: legközelebb erélyesebb fellépést, valóságos vezető szellemet várok el tőled. Pedig periszkópod is volt…
András: mi történt éjjel a sátorban?
Száddám (Szeles Ádám): ilyen csendesnek még sohasem láttalak, nősülni készülsz?
Ionu: cuvintele învăţate în tura asta îţi vor fi utile, aşa-i?
Blanka: a következőre külön meghívót kapok tőled, ugye?
Dászköl: könnyű az mh intézetben, rózbonbon a kényszerzubbony
Emese: láttad, ki fényképezte a popódat? Lesz retorzió?
Váradi: hogy sikerült hazaérni?
A túra visszatérő motívumai: cüt kájétú, tréznyimár dumnyézó dá förö plajé, futélár pityélé, dumö lá ghicö muntyán… 🙂
***************************
(Videó is lesz, ha végre sikerül a YouTube-ra feltölteni a képsorokat. Kattintok arra, hogy upload, aztán meg semmi sem történik)
A Pofakönyvre (Faceook) feltöltött fotók itt tekinthetők meg.
****************************
Kiss Olivér blogja 