Tegnap ismét lenyűgözött a titán ifjúság egyik képviselője a számítástechnikai jártasságával: miközben kokett tablettjét tüszkölte az ujjacskáival, magyarázta, hogyan lehet az androidos telefonok operációs rendszerét újrainstallálni…
Na, ezeknek a fiataloknak (is) szól a Szabadság számítástechnikai rovatában, az inter@ktív2-ben ma megjelent cikkem, de a technológiás kincskeresés gyerekeknek is ajánlott, sőt!
Szombaton elvesztettem a Nokia 6303 classic telefont. Nagyon kedveltem: végtelen számú SMS-t küldtem róla (elhagyhatatlan beidegződés azokból az időkből, amikor hosszú évekig kártyás voltam), bírta a strapát.
Többen is kerestük, sikertelenül – pedig tudtam, hol hagytam el, 300 méteres nyomvonalat kellett csak végigjárnunk. Sajnos el volt némítva. Csak ebben az esetben sajnos, ugyanis hét közben ha csengne, akkor hallássérült lennék – túl sokszor „zaklatott”.
Azonnal letiltattam, mi több, jelszóval is levédettem a visszaállítást.
Elkezdődött a csendélet, de mégis hiányzott a szerkentyű. Nem túlzok, ha azt állítom, hozzám nőtt. Több időt töltöttem vele, mint bárki/bármi mással: éjjel is mellettem volt. 🙂 No, ez nem patetikus szöveg, csak a valóság. Gondolj bele: te nem a telefonoddal töltöd a legtöbb időt, nincs (szinte) mindig veled/melletted/a közeledben?
Tudtam, hogy ott van a Hója-erdőben, tudtam, mikor használtam utoljára, éppen kinek küldtem SMS üzenetet, pontosan tudtam, biciklivel melyik nyomvonalon jártam. De mégsem került meg. Lelki szemeim előtt láttam, amint ott fekszik védtelenül. 🙂 S kitartott: ma még kicsengett, de mihelyt az Orange üzletben más SIM-kártyát kaptam, levették a levegőztetőről: megszűnt létezni. 😦
Bántam, hogy nem találtuk meg: pedig olyan közel lehetett hozzánk, csak éppen nem láttuk.
Sajnos Nokia 6303 classic típusú telefont nem gyártanak már, de SZERENCSÉRE február 14-én a laptopomra lementett a telefonon levő összes adatot, így körülbelül csak 20 szám hiányzik, amit azóta tápláltam be. Na, de az emlékeztetők… SZERENCSÉRE három-öt havonta a PC suite program segítségével lementettem a telefonomon levő adatokat, így egy ugyanolyan típusú telefonra vagy a vele összeegyztethetőre visszamenthetem azokat. 1578 mobilszámom van, ezeket elveszíteni egy újságírónak tragédia lenne.
Most már csak az maradt hátra, hogy a Nokia 6303-as típusú telefont vagy egy azzal összeegyeztethetőt találjak. Igaz, az év elején Égly János barátomtól kaptam ajándékba egy HTC Desire típusú okostelefont, de két magánszervizbe és az Orange üzletben sem tudták átmenteni rá a Nokiából az adatokat. De lehet jobb is, mert amúgy sem akartam áttérni okostelefonra – hosszú lenne ide leírni, miért. Édesanyámtól kaptam egy Alcatelt (ingyen kapta a thank you pontokra), de arra sem lehet rámenteni az adatokat.
Egyelőre maradt tehát a csend. Nincs pénz új készüléket vásárolni, nincs telefon. Múltkor egy hétig tartott a csend, Lássuk, most mennyit.
Tanulság: MOST VAGY AZONNAL MENTSD LE A TELEFONODON LEVŐ ÖSSZES ADATOT! HA LEHET, KÉT KÜLÖN HELYRE! Ilyen esetek kapcsán gondolj az otthoni és munkahelyi számítógépedre is! Arról is jó lenne lementeni a kulcsfontosságú adatokat.
***********************************************************
FEJLEMÉNY: A szerkesztőségtől kaptam (pénzem nem lett volna vásárolni) egy telefont (köszi, Ildikó!), rámentettem a laptopomon levő, feburárban lementett adatokat, így most nagyjából visszazökkentem a normális távközlés világába.
***********************************************************
A Szabadság számítástechnikai mellékletében, a kedden, április 30-án megjelenő inter@ktiv2-ben a geocaching lázról és jelenségről írok.
Addig is holnap, azaz szombaton, április 27-én megyünk a Hója-erdőbe geodobozokat keresni. Biciklivel.
Találkozó 11 órakor a tévéstúdió épülete előtt. Ne találj ki semmit! Ha jönnél, keress telefonon!
Ma letettem a magyar állampolgársági esküt. Gördülékeny volt a közigazgatási eljárás, ünnepi, emelkedett a hangulat: Csulák Péter konzul barátságos és közvetlen volt.
Megdöbbentett viszont, hogy érkezéskor a fiatalember „buletint” kért tőlem. Erről jutott eszembe (sajnálom, hogy az ismerőseimnek, barátaimnak ismét el kell olvasniuk), hogy a múltkor felurkáltam a trámvájra, s elfelejtettem kikomposztálni a biletemet. Képzeljétek, jött a kontrolor és megamendált. Pedig a pungámban ott volt a borkán dzsem, meg akartam mitujálni, de nem sikerült. Elkérte a buletinemet, megírta a procsesz verbált, s ki kellett fizetnem az amendát.
Aztán jött a második meglepetés: a hölgy, akinél aláírtam a papírt szintén a buletinemet kérte. Mindkét személynek azt mondtam: itt a személyazonossági igazolványom. Úgy vettem észre, mindketten magyarországi magyarok.
****************************************************
Kapcsolódik: Józanító élmény a magyar állampolgárság igénylése során
*****************************************************
Hétvégén az Erdély Mentőcsoportnak kellett volna tevékenykednie a Kolozs megyei Szinden levő unitárius paplakon, de sajnos a csapat nem gyűlt össze (az aktív tagok közül rajtam kívül Vanda volt jelen), így gyalogtúra lett a dologból.
Mivel szombaton csak 11 óra után indultunk útnak, csak a Szind-Várfalva alig 15-16 kilométerest szakaszt tettük meg a Jókai Teljesítménytúra nyomvonalán. Jó volt viszont a hangulat, a társaság, s jól estek a pihenők. Sajnos az ajándékba kapott okostelefonomnak nem tart annyit az akkumulátora, hogy a RunKeeper segítségével mérni tudtam volna a távot, szintkülönbséget és az időt, ezért mindent csak saccolunk… 🙂
Várfalváról kocsival jöttünk vissza.
Bánom, hogy nem mentünk el a vasárnapi maratonra. Lehet, a 6 kilométeres távot le tudtam volna szaladni, de szerintem ehhez is kell minimális edzés – egy-két hónappal azelőtt elkezdeni rendszeresen szaladni…
Ma zárulnak a Harmadik Kolozsvári Repülőgépleső (Plane Spotting) Napok (este megyünk kukkolni).
Sok-sok szervezkedés: fax, kérvény, még egy fax, SMS-üzenet, még négy, engedély, aláírás, pecsét, fejléc, jóváhagyás, láttamozás, jegyzék, személyazonossági igazolványok sorszáma, a lista kiegészítése, visszalépés, csere, ismét SMS, telefonhívás, miegymás.
De a szerda esti vacsora és a tegnap esti géplátogatás, a csodálat és a boldogság eredményezte csillogás a gyerekek szemébe, az érdeklődés a felnőttek részéről – mindezek elégtételt jelentettek számomra.
Szöveg, fotóriport és videók a Kolozsvári Magyar Plane Spotting Társaság blogján.
Ma este vacsorázunk a WizzAir magyar légitársaság pilótáival a Bulgakovban. Informális, baráti társalgás, akárcsak a korábbi két alkalom során. Sajnos Vad Tibor pilóta barátom nem tud jelen lenni – ő volt a lelke a korábbi rendezvényeknek 😦
Holnap gyermekek társaságában a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtérre látogatunk. Ezen kívül megtekintünk egy éppen érkező (a pilóták egyenruhában lesznek, ami fokozza az élvezeteket, főleg a gyerekeknek) repülőgépet – kívülről, belülről. Szerintem sokak számára (főleg a kicsiknek) életre szóló élmény lesz betekintést nyerni a pilótafülkébe, s beülni a pilóta székébe.
Pénteken kimegyünk a kerítéshez, s kukkolunk. Repülőket, helikpotereket, madarakat. Mindent ami le- vagy felszáll. Gyere te is!
Részletes program a Kolozsvári Magyar Plane Spotting Klub blogján.
Kattints az első fotóra, hogy elinduljon a lejátszás. (Fotók: Ambrus Tibor és Nagy Zoltán)
Ma hajnali 5 óra 38 perckor arra ébredtem, hogy zuhog.
Egyébként egész éjjel azzal álmodtam, hogy dobozokat keresek. Nem ám akármilyeneket, hanem ilyen geodobozokat. Lázba hozott a geohaching, még nem múlt el a kezdeti eufória.
Gondoltam, na, ma megszenvedünk a Nagy Zoli szervezte túrán. Sokat nem tévedtem. 🙂
Ambrus Tiborral hajnali 6 óra 50 perckor találkoztunk a Fenesi úton. Ugyanide jött Vanda is, a kocsiban már Hanna és Gábor. Szolcsván vágtunk neki a túrának: Şipote-rét és vízesés, negyven kerengő, Sárkánykapu (itt Vanda megtalálta a geodobozt, hurrá!!!), Csalános, csúcs, Szolcsva vízesés és búvópatak, Szolcsva-kifolyás, lengőhíd.
Ha jól emlékszem, mintegy 20-21 kilométert tettünk meg, 9 órát és 45 percet túráztunk, voltunk a szabadban. A legkeményebb a Sárkánykapu előtt zuhogó esőben mászni…
Kiváló társaság, jó túra, maradandó emlék, s egy újabb doboz… 🙂 (Fényképek később)
Bár a színfalak mögött zajló munka nem látszik, sok az egyeztetés, SMS üzenet, email. Reptér igazgató, biztonsági ellenőrzés, résztvevők, a személyazonossági igazolványok sorszáma (kiskorúak esetében útlevél, szülői felügyelet), időpontok. Igen, s akkor ismét egy elektronikus üzenet, de még belefér egy pontosító SMS.
S amikor már majdnem minden egyenesben, akkor érkezik a szomorú telefonhívás: az egyik alapember, Vad Tibor pilóta barátom, aki a legelejétől mellettünk, azaz a Kolozsvári Magyar Vasmadár-leső Klub mellett állt, nem tud jelen lenni sem a szerdai vacsorán, sem a csütörtöki repülőgép-látogatáson, sem a pénteki kukkoláson. 😦
Azta’ szőrős talpú Jettit! Újratervezés. De sajnos nem lehet, mert májusban nem valószínű, hogy lesz állomásozó repülőgép.
(Azt hosszú ideig nem felejtem el, amikor a kolozsvári irányítótoronyban tett nemrégi látogatásuk során az egyik WizzAir pilóta a szárnyak mozgatásával üdvözölt bennünket, tudva, persze, hol vagyunk… Köszönjük!)
Nem lehet minden tökéletes, igyekszem viszont a legtöbbet kihozni az immár harmadik alkalommal sorra kerülő Plane Spotting Napokból. Szészi barátom hozza a három kislányát! 🙂 Program itt.
Ma arra kértem Horváth Anna kolozsvári alpolgármestert, számolja ki, tavalyhoz képest idén mennyivel több pénzt utalt ki a városi tanács a magyar (érdekeltségű) civil szervezeteknek, intézményeknek és rendezvényeknek.
S kijött a csodálatra méltó szám: 275,7 százalékkal többet.
Számoljunk.
Tavaly a kulturális rendezvényekre kiutalt 1,7 millió lejből 210 ezer jutott nekünk, ez 12,35 százalékot jelent. Idén az 1,4 millióból 274 ezret kaptunk, a részarány mintegy 20 százalék. A kiemelten támogatott rendezvényeknek 1 millió 350 ezret különítettek el, ebből nekünk 305 ezer jutott, ez 22,5%-ot jelent.
A két tételt összeadva eljutunk 579 ezer lejhez, amely a tavalyi 210 ezerhez képest 275,7 százalékos növekedést jelent.
Világos, hogy időigényes és kényes politikai egyeztetés során, valamint meggyőzőerő segítségével jött létre az alku, amely során sikerült háromszorosára feltornászni a kolozsvári magyar (érdekeltségű) civil szervezeteknek, intézményeknek és rendezvényeknek szánt városházi támogatást.
Bravó!
************************************************************************************
A Horváth Annával készített mai videóinterjú ide kattintva tekinthető meg.
************************************************************************************
A városházi támogatáshoz jutott magyar szervezetek jegyzéke ide kattintva érhető el. FIGYELEM! A jegyzék NEM TARTALMAZZA a kiemelt támogatásban részesülő rendezvényeket, szervezeteket, intézményeket. Ilyen például a Kolozsvári Magyar Napok, Kolozsvári Állami Magyar Színház, Félsziget Fesztivál stb.
*************************************************************************************
Elképedve nézem a Parászka Boróka által közzétett képernyőfelvételt, amelyen az látható, ahogy Ferenczy Miklós kolozsvári református lelkész egy „dokumentumfilmet” kommentál a facebookon (Tudomásom szerint utólag törölte, ez viszont csak részben enyhítő körülmény).
Olyan ez, mint a kedvenc viccemben, amellyel a külföldi újságíróknak szoktam illusztrálni az erdélyi rommagyar etnikumközi kapcsolatokat:
János és Ion 35 éve szomszédok. Mi több, János fia elvette feleségül Ion lányát – így már család. Egyik nap Ion megszólítja Jánost:
Te, János, utállak!
Mi a fészkes fene ütött beléd Ion, hát 35 éve szomszédok vagyunk, a fiam elvette a lányodat feleségül, rokonok vagyunk. Mi történt?
Megtudtam, hogy 1576-ban a magyarok megöltek egy román királyt.
S most ezért utálsz? De hát az nagyon régen volt
Igen, de én ma tudtam meg!
Ő is, mintha „hirtelen megtudta” volna a „Nagy Igazságot”, s most világgá kürtöli. Vagy már rég lappangott benne, de most úgy érezte, itt a megfelelő pillanat lerántani a leplet. Az „összeesküvésről” és mélyen lakózó érzelmeikről, érzéseikről egyaránt. Akikkel beszéltem, s akik ismerik, valamennyien igen meglepődtek. Húsvét vasárnapján éppen ez a film érdekelte? Nem tűnt fel, hogy kik és milyen céllal terjesztik? Hol a lelkipásztor józan ítélőképessége?
Elszomorító, hogy az erdélyi református egyházba ilyen módon begyűrűzik zsidóellenesség. Ráadásul érthetetlen. Úgy érzem, ez a magyarországi gyűlöletbeszéd importja. Csakhogy rothadt, penészes termékről van szó. Kissé, ismétlem, csak kissé csodálkozom, hogy ez itt nálunk táptalajra talált. S sokkoló, hogy éppen hol. S az is, hogy a hétvégén a református pap jelen volt és felszólalt egy hivatalos református ünnepségen. Mellbevágó a megtűrt/elnézett/támogatott jelenlét, függetlenül attól, melyik népre, népcsoportra, etnikumra, nemzeti közösségre írja azt a facebookon, hogy alávaló…
*******************************************************************************
Ferenczy a manna.ro portálon válaszol:
Ferenczy: nem vagyok antiszemita
„Távol áll tőlem az antiszemitizmus. Ha antiszemita lennék, nem mennék fel a szószékre” – jelentette ki a maszol.ro-nak Ferenczy Miklós. A köztiszteletben álló református lelkész elmondta, a kolozsváriak tudják róla, hogy nem idegengyűlölő, soha nem vonakodott például román nyelven megtartani a szertartásokat.
Tájékoztatása szerint e-mail-jei között bukkant rá „több tucat más film között” a filmecskére, és a hozzáfűzött bejegyzésében nem a zsidóságot ítélte el, hanem azokat a cselekedeteket, amelyeket a felvételen látott. „Talán nem is fűztem volna semmit hozzá a filmhez, ha nem láttam volna azt a jelenetet, amelyben egy játékmajom által megjelenítetett, nácinak titulált Jézust keresztre feszítenek és a fejét szétverik egy kalapáccsal. Ez engem húsvét vasárnapján felháborított” – mondta a lelkész.
Ferenczy elmondta, hogy Kató Béla püspök is megkereste már ebben az ügyben. „A püspök úrnak is elmondtam: ugyanúgy állást foglaltam volna, ha a filmen mondjuk magyarok vernek cigányokat. Én mindig az igazságtalanság ellen, a gyengék mellett fogom felemelni a szavam” – jelentette ki. Arra a kérdésünkre, sikerült-e meggyőznie Kató Bélát, a lelkész közölte: „a püspök azt mondta, még gondolkozik az ügyön”.
Arra a felvetésünkre, hogy általa posztolt propagandafilmet zsidóellenes hangulatkeltés céljából antiszemita körök terjesztik, és a filmhez fűzött bejegyzése a film üzenetével történő azonosulásként értelmezhető, a volt esperes azt válaszolta: „ha ez így van, valóban nagyon szerencsétlenül jött össze a dolog”.
*********************************************************************************
Számomra nem meggyőző a védekezési kísérlet.
**********************************************************************************
FEJLEMÉNY1 (2013. április 25.): Folyó hó 11-én elektronikus üzenetet írtam Zágoni Szabó Istvánnak, a www.kolozsvarihostat.com üzemeltetőjének, a hóstátiak képviselőjének, amelyben személyes találkozót kértem a kérdés megvitatására. Ma felhívott, időpontot és helyszínt egyeztettünk, találkoztunk, beszélgettünk. Tartalmas, jó ismerősi beszélgetés volt, mindketten levontuk a következtetéseket.
Részemről azt, hogy talán nem kellett volna a református egyház szintagmát használnom, bár azt hittem, a kérdőjellel ellensúlyozom a dolgot. Ezáltal önakaratomon kívül megsértettem általam nem ismert személyek érzékenységét, amelyért az érintettek elnézésé kérem. Zágoni úr vállalta, hogy a hóstátiak irányába közli: nem a Szabadság nyomtatott változatában jelent meg az anyag, hanem egy magánblogon. Igaz, hogy az internetes napló elérhető a Szabadság hírportálról, de ott ez a szöveg olvasható: „Lapunk munkatársainak blogbejegyzései nem minden esetben tükrözik a Szabadság álláspontját. Az írások a szerzők véleményét fejezik ki.” Olyan ez, mint amikor a hóstátiak közös üzletet működtetnének, s az egyik gazda esetleg romlott terméket tenne ki a kirakatba, hibás lenne azt mondani, hogy valamennyi hóstáti gazda rossz terméket árul. Ráadásul a kirakat előtt ez a szöveg lenne olvasható: „a gazdák termékei nem minden esetben hóstáti termékek. Ezek a gazdák tulajdonát képezik.”
Örvendek, hogy megismerkedhettem Zágoni Szabó Istvánnal, s remélem, a jövőben hírekkel szolgál a hóstátiak különböző rendezvényeiről, amelyeken, ha meghívót kapunk, igyekszünk jelen lenni.
**********************************************************************************
Kiss Olivér blogja 