ma sem a vádlott védőügyvédje, sem pedig Molnár Beáta édesapjának hivatalos jogi képviselője nem jelent meg a Kolozs Megyei Törvényszéken.
Máté Andrást, a polgári per keretében kártérítést kérő Molnár Sándor ügyvédjét kollégája helyettesítette. Ő golyóstollal papírra jegyzett szöveget olvasott volna fel, de erre sem volt szükség.
Valójában ugyanannyi volt az újságíró, mint az igazságszolgáltatás alkalmazottja. Az erdélyi magyar média egyre élénkebben érdeklődik az ügyről.
Visszatértek szülőföldjükre az általam ismert és Kolozsváron menedéket kapott legszámkivetettebb, legrosszabb egészségügyi állapotban lévő ukrajnai háborús menekültek, a “flamingó csoport” tagjai.
Most éppen a román-ukrán határon lehetnek,
értesített az imént annak az intézménynek a képviselője, akivel a kis ajándékcsomagok átadása kapcsán rendszerint egyeztettem.
A létesítmény Kolozsvárra érkezésük pillanatától otthont biztosított számukra, ellátta és orvosi ellátásban részesítette őket. Tisztelet és elismerés az ott dolgozóknak!
Balról a három férfi és a nő. Vagyimirt, jobbról, a padon, megkérdtem, fordítson
Az orosz ajkú háborús menekültekről a közösségi médiából értesültem:
inkább nem foglalom szavakba a fotón látottakat… Felvettem a kapcsolatot a segítségükre siető önkéntessel, meglátogattam őket a szociális intézményben. Orosz nyelvű olvasnivalóra, édességre és cigarettára volt szükségük.
Regényeket Vlagyimir segítségével (ő is háborús menekült) szereztem, csokoládét és dohányt barátaim, ismerőseimnek és ismeretlen jótevőknek köszönhetően vittem nekik. Eléggé rendszeresen.
Úgy tudom, a tavalyi intenzív ukrajnai bombázások idején
egy lelkipásztor indította útnak a testi és/vagy lelki fogyatékkal élő kis csoportot. Valahol elfogyott az üzemanyag, egy ideig egy pincében húzódtak meg. Valakinek megesett a szíve rajtuk, üzemanyagot vásárolt, majd az ukrán-román határra küldte őket. Itt nagyot néztek a számkivetetteken, Kolozsvárra irányították őket. Valaki az utcán talált rájuk, s a szociális központba vittek őket…
A hölgy szellemi kihívásokkal küszködött. Egyszer elindult kelet felé, haza… A Mărăşti téri piacról vitték vissza a központba.
Külön köszönöm elsősorban
Csoma Botond barátomnak, aki az első pillanattól diszkréten segített rajtuk is, s Goga Csillának, aki több alkalommal töltötte meg a „flamingós szatyrot”, amelyben a cigit és a csokoládét vittem nekik.
Ugyanakkor köszönöm mindazoknak,
akik a hosszú hónapok során eleget tettek kívánságuknak. Nem sorolok neveket, nehogy kifelejtsek valakit, de ha eddig elolvastad a bejegyzést, akkor minden bizonnyal te is közöttük vagy. Respect!!!
Sajnos, önhibámon kívül a búcsúra nem volt lehetőség… 😦
Bánom, hogy egyikük telefonszámát sem jegyeztem le. Egyikük a kolozsvári szombatista gyülekezet (Cultul Creştin Penticostal) aktív tagja volt, hátha segít valaki találni valakit, aki kapcsolatban maradt a férfivel…
Nagyon érdekel, mi lett/lesz velük!
A jobb oldali férfi volt a kolozsvári szombatista felekezet aktív tagja…
Kiss Olivér blogja 