Receptlesőben a transznisztriai gagauzoknál – ez lehet a néhány percen belül induló expedíció jelmondata.
S hátha sikerül velük szilvesztereznünk Európa Észak-Koreájában. Egy olyan országban, amelyet senki sem ismer el, s mégis létezik. Elnézést, más szakadár “köztársaságok” hivatalosan tudomásul vették létezését… 😎
KALAND INDUL!
Jelszó: mindenhol jó, de a legjobb a természetben. Menekülünk a doboz élettől, nem akarjuk szívni a friss szmogot!
Megismételtük a tavalyi performanszot: ismét túráztunk karácsonykor. Bár végig köd volt, mesebeli táj fogadott a Hója-erdőben, a Csigadombon és a Bácsi-szorosban.
Idén Xéni, Zitz és Sönc is csatlakozott hozzánk. Ja, és Baby is… 🙂
Kb. 15 kilométer, mintegy négy óra túrázás…
A történet tulajdonképpen hat évvel ezelőtt kezdődött, amikor Sándor Boglárka kolléganőmnek köszönhetően elmentem a Kolozs megyei Szindre az Erdély Mentőcsoport (egyik) alakuló ülésére, s egyben az első mentési gyakorlatra. Ott ismertem meg (jobban) többek között Szabó Lászlót, a Magyar Unitárius Egyház mindenesét, Gergely Balázst és a legendába illő Kolozsi Ernőt… De ez már… történelem.
Már nem is emlékszem pontosan, mikor ajánlottam fel Szabó Lacinak, szívesen elkísérem Szindre. Talán a Gondviselés Segélyszervezetnek a december 17-i hagyományos karácsonyi humanitárius segélyakciója során, amikor említette, hogy karácsony első napján istentiszteletet tart a nemzetiségi (Szind lakosságának 97 százaléka román) és vallási szempontból (itt sajnos alig él még mintegy 16-17 unitárius) is szórványnak számító magyar közösség tagjainak.
Mit szólsz, legyél, kérlek, a ministránsom!
kapott az alkalmon Laci. S én is ám!
Kegyetlen volt a mai hajnali (7:45) ébredés. Úgy egyeztünk, 9:15-kor találkozunk a Hajnal negyedben, a stopposoknál. Varázslatos karácsonyi hangulatot teremtett a néhány centiméteres hóréteg, ropogott talpam alatt a fehérség. Attól tartottam, elnéztem az órarendet, s nem jön a 43-as busz. Pedig az app azt mutatta, itt kell lennie.
Taxi sehol.
8:58.
Úgy döntöttem, kilenckor felhívom Lacit. Megjelent a jármű.
9:06, hív Laci, mi a helyzet. Már majdnem megérkeztem. Időben ott voltam, jött ő is. Azonnal mesélni kezd, mire számítsak. Talán érzi, hogy kissé félek, amikor a kormánynál van, valamivel puhábban vezet, mint általában. Pusztaszentmártonban (Mărtineşti) majdnem padlófék. Egy stoppoló idős nénit veszünk fel.
Meséli, benézünk a pünkösdistákhoz, jó kapcsolatot ápol velük. Nem merevedek le, elvégre Szindtől nem messze, Tordán hirdettek vallásszabadságot nemrég, na jó, 1568-ban, mi több, az évek során az unitáriusok vonatkozásában azt tapasztaltam, nyitottak, szabadelvűek, nem vetik meg az ökumenizmust, mint ahogy a szindi ortodox pap, aki több tanú szerint több felekezet közös nemrégi ünnepségén kijelentette, karácsonyi ajándék az lenne, ha “a Bibliában megírtak alapján” (vajon hol olvasta?!) mindenki áttérne az ortodox vallásra? WTF?!
A „lelkipásztor” miatt a település ortodox híveinek száma csökken, „átigazolnak” a pünkösdistákhoz stb. Mesél ugyanakkor Liviu Crişan görög katolikus pap barátjáról is, aki keményen harcolt az egyházi javak visszaszolgáltatásáért. Életével fizetett a kitartásért.
Laci azt mondja, két fő feladatom lesz: az adventi koszorún meggyújtani a gyertyákat és tizenegy órakor a szindi unitárius templom bejáratához menni, nehogy valakihez ne jutott volna el az üzenet, hogy (800 év után először!!!) Szinden nem Isten házában tartják a karácsonyi istentiszteletet. Mert nagyon hideg van, az idősek felfázhatnak. Tudatnom kell majd, hogy át kell jönniük a felújított és immár metángázzal fűtött paplakra, ott lesz a szertartás.
Minden bizonnyal sohasem mentem volna be egy neoprotestáns templomba, ha ma nem vállaltam volna el a ministráns szerepet. Barátsággal, őszinte szeretettel, (nem vagyok érzelgős és könnyen meghatódó ember, de) meleg szívvel és nyitottsággal fogadtak bennünket az első pillanattól.
Felszabadultan imádkoztak, papjuk előre szólt nekünk, hogy náluk mindenki egyénileg és hangosan imádkozik. 2003-ban a Georgia állambeli Atlantában egy gospelen vettem részt, na, ez is majdnem olyan volt. Később Szabó Laci beszédet mondott, majd mindkettőnket kihívott és megáldott Dan Pavel pünkösdista pap. Mit mondjak, tényleg megható élmény volt. Ökumenizmus magas fokon.
Istentisztelet előtt ministránsi teendők paplakon (válogatás): hó elseprése, gázóra állásának leolvasása, az udvarra nyíló bejárati ajtó melletti kerítésre írt rendkívül trágár (s**** de p**** s egy román név) acetonnal történő eltávolítása és más ínyencségek… 🙂
A templom előtt nem volt senki 11-kor, visszaékreztemkor tehát kezdődhetett az istentisztelet. Ez még sohasem függött tőlem. Ez is, akár a 800 év és a ministránskodás is történelmi jelentőségű esemény… 🙂
A szertartás közben kegyetlenül nyávogott egy macska. Éppen az ajtó előtt. Megbántam, hogy pár perccel korábban megsimogattam, s kilátásba helyeztem, hogy később ételt szerzek neki.
Testvéreim!
így Szabó Laci.
Miááááááúúúúúúúúú!!!!
Cingárka kintről.
Karácsony szent ünnepe…
Laci
Miiiáááááúúú, miáááááúúúú!
S ugyanez számtalanszor.
Tudtam, érezem, hogy a helyzet mihamarabbi megoldása egyértelműen és kétségtelenül a ministráns feladata. Mihelyt véget ért az ima, s Laci mutatta, le lehet ülni, cselekedtem. Tudtam, ilyenkor zaj keletkezik, s nem tűnik annyira fel, hogy kinyitom az ajtót, s kimegyek. Így is volt. Csakhogy az ajtónyitást Cingárka meghívásként dekódolta. Majdnem besurrant. Laci azon pillanatban menesztett volna, lebőgök… Szerencsére a fenékbe paskolás megtette a hatását, s Cingárka távozott. De nem sok időre. A szertartás végén éppen a Himnusz éneklésekor hallottam, hogy ismét nyávog…
Fiatalok, sőt románok is voltak a szertartáson. Sajnos a szép hölgyeket csak az istentisztelet végén láthattam szemből, a legutolsó padon foglaltam helyet.
Aztán két hölgy szállítása Laci kocsijával, ablakkeret-mérés, mosogatás, s ismét gázóra-leolvasás stb. Időközben Laci megtisztította a vécét, az elmúlt napokban/hetekben valaki nem volt elég körültekintő…
Aztán ministrálás egy beteg hölgynek a lakásán, ahova Laci „haza szállította” az úrvacsorát.
Különleges élmény volt. Köszönöm, Laci! Mikor segédkezhetem ismét? 🙂
Az ankarai merénylet és a berlini ámokfutó okozta tragédia, mi több, megannyi más sokkoló esemény mellett, no, meg a karácsonyi készülődés és rohanás közepette nehéz átérezni egy másik ember drámáját. Mit érezhet egy magát ártatlannak valló családos ember, aki ahelyett, hogy az ünnepekre készülne, s reménykedve, derűlátással tekintene az új esztendőre, vívódik, talán alkalmakkor magába süllyed, elbizonytalanodik, kételyek fogalmazódnak meg benne, emészti magát. S ezt nyilvánosan nem mutatja: én legalábbis ezeket láttam Horváth Annán.
Már az nagy csapást jelenthetett, hogy néhány nappal ezelőtt a szabadságjogok betartását felügyelő bíró jóváhagyta a DNA-nak a hatósági felügyelet meghosszabbítására vonatkozó kérését, így február 7-ig továbbra sem hagyhatja el az országot, semmilyen formában nem veheti fel a kapcsolatot bizonyos személyekkel stb.
A hír és Horváth Anna reakciója itt olvasható.
Furdalt a kíváncsiság: vajon Romániában hány menedékjogot és ideiglenes letelepedési engedélyt kérő migráns található? Hol vannak elszállásolva? Vajon hány külföldi tartózkodik Kolozs megye területén? Hány külföldi diák tanul Erdély fővárosában?
Hosszú heteket dolgoztam a témán: megkerestem a belügyminisztérium illetékes szakosztályát és szakembereit, hivatalos kéréseket küldtem, várnom kellett a válaszokra, feldolgoztam az adatokat.
Korántsem zavarna, ha Kolozsváron például lenne 100-200 migráns. Ennyi, a háború, az éhínység elől menekülőt képes lenne „megemészteni” az ország második legnagyobb városa, a félmillió lakóst számláló metropolisz. Szívesen foglalkoznék egy-két egyénnel, netalán egy családdal. Gondoskodnék, hogy román nyelvtanfolyamokra járjanak, állást igyekeznék találni nekik. Amennyiben viszont azt tapasztalnám, hogy csak az ingyen megélhetés reményében jöttek Erdélybe, jelenteném őket a hatóságoknak, amelyektől szankciókat kérnék. A fiatalokat szívesen bevonnám az általam szervezett tevékenységekbe, amelyek által sok ismerősre, barátra tennének szert, s talán sikerülne gyorsabban integrálódniuk a helyi társadalomba. Mert szegregálódva, valahol a város szélén elszigetelve élve erre nem lenne esélyük. Az történne, amit például Strasbourg külvárosában, Neuhofban láttam: frusztrált, radikálizálódott fiatalok.
Emlékszem, valamikor 1995-ben vagy 1996-ban szólt nekem Tibori Szabó Zoltán, a Szabadság akkori főszerkesztője: mecsetet építenek Kolozsváron. Cikket írtunk a szokatlan esetről, Arabok Kolozsváron címmel később a Művelődésbe írtam hosszabb anyagot. Azt tapasztaltam, Kolozsvár toleráns közeg az itt tanult és nálunk maradt arab diákokkal szemben.
Na, de visszatérve a migránsokra: a témával kapcsolatosan a Szabadság szombati, december 18-i számában megjelent cikkem ide kattintva olvasható. Igen, egy része fizetéses.
Igen, nekünk is jönnek a villany- és gázszámlák… 🙂
Holnap a Gondviselés Segélyszervezettel és az Erdély Mentőcsoporttal megyünk humanitárius akcióra: Szabó Laci irányításával az aranyosszéki településeken élő rászorulók otthonait keressük fel, s élelmiszerrel, édességgel lepjük meg őket.
Az Aranyosszéken zajlott akció a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Kolozsvári Unitárius Óvoda és Bölcsőde, a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség, illetve az imént említett két másik civil szervezet közös gyűjtésének köszönhetően valósulhat meg.
Szintén holnap indul a kolozsvári off-road társaság, a CERT (Community Emergency Response Team) segélyakciója. A sok-sok lelkes és nagylelkű ember a Gyalui-havasokba megy.
Ha kíváncsi vagy a két szervezet által a korábbi években szervezett segélyakciói során általam készített beszámolókra, fotó- és videóriportokra, akkor a WebSzabadság régi változatának keresőjébe írd be, hogy Gondviselés Segélyszervezet és/vagy Community Emergency Response Team.
Vasárnap minden bizonnyal tűzrakós, hússütős és melegítő gyanánt pedig pálinkás kirándulást szervezünk a Bükkbe. Csatlakoznál?
A Bătrâna-csúcson és annak környékén megejtett szombati kirándulás kapcsán, pontosabban a “hiúztámadást” követően ötlött fel bennem: vajon mi van a szeptemberben a Kolozs megyei Telekfarkán (Câmpeneşti) észlelt pelikánnak. A kicsi drága, védtelen és eltéved madár(ka).
Korábban két cikket is írtam róla, követtük sorsának alakulását.
Egyébként hasonló esetekben hívható a Milvus Csoport segélyszáma: 0722 – 533816
Nos, ez a végkifejlet, ide kattintva olvasható a cikk… 🙂
***************************************************
A Duna-deltába történt áthelyezése során készített videó:
Sajtóértekezletet tartott ma Erdély fővárosában Tamara Vallois, a magyar érdekeltségű Wizz Air diszkont légitársaság kommunikációs osztályának vezetője.
Hat új, Kolozsvárról induló járatról és a Kolozsvár Maraton támogatásáról beszélt, de a Szabadság elsősorban arról érdeklődött, meddig üzemel a Kolozsvár-Budapest WIZZ-járat…
A videóinterjú ide kattintva tekinthető meg.
Nagyon rég nem voltam eredményzáró eseményen valamelyik pártnál, ezért is volt élmény a tegnap este az RMDSZ Ügyvezető Elnökségén (volt Főtitkárság, de ez snassz emlékeket ébreszt, ezért Kovács Péter már nem főtitkár, mint hajdanán a Rossz Emlékű, hanem ügyvezető elnök) részt venni a happeningen.
Elsőre arra lettem figyelmes, hogy a jelöltek, meghívottak, újságírók, alkalmazottak közül néhányan szabálytalanul parkoltak az ÜE Majális/Republicii utcai székháza előtt. Helyi rendőr, ilyenkor, itt, ugye, nem jár…
Érkezésemkor szokatlan látvány fogadott: sorompó előtt Mile Lajos. Illetve a csodás Mercedes típusú luxuskocsi. S benne a főkonzul, a magyar. Állt ő is, s a csodajárgány is. Háta mögött az ideges, dudáló taxisok. A magas rangú diplomata türelmesen, fegyelmezetten várt. A bejárat után éppen Kelemen Hunorral mentem szembe, s jeleztem a helyzetet. Nem sokkal ez után a Mercedes már az udvaron volt. Hiába, nem lehetett tudni, éppen mikor jön. Engem viszont az lepett meg, hogy ő vezetett.
Később más okozott izgalmat: Ödön lenyelt egy fogpiszkálót. Éppen a közelben voltam, az egyik kolléganőm szólt, s kért, vegyem ki a kutya szájából az RMDSZ által az újságíróknak felszolgált hidegtál elfogyasztására használt, szúrós végű eszközt. Nem sikerült. Kertész Melinda, a Transindex munkatársának az ebe már nyalta a száját. Nem tudtam megállapítani, hogy a fogpiszkáló a kolléganőm által került a négylábú szájába, vagy Ödön a földről nyalta fel. Az első eset eléggé… fura lenne. De legalább annyira a második is: melyik kutya eszik fából készült fogpiszkálót?!
Kisebb pánikhangulat alakult ki. Szegény Melinda szaladgált, mint a mérgezett egér, s közben dolgoznia is kellett. Felhívott egy állatorvost, aki azt mondta neki, Ödönnel meg kell itatni 20 milliliter oxigénes vizet, meg kell hánytatni, a fogpiszkálónak ki kell jönnie a gyomrából. Került anyag, műanyag fecskendővel igyekeztük Melindával befecskendőzni a kutya szájába. Csak részben sikerült. Jött az újabb adag. Távozásomig Ödön jól volt. Pedig hánynia kellett volna.
Ma érdeklődtem sorsa felől. Melinda megnyugtatott, hogy Ödön jól van, elég vidám. Írta, hogy megkérdezte Kelemen Hunort, aki szerint nincs ok aggodalomra, mert a kutya gyomorsava nagyon brutál, valószínűleg feloldja a fából készült fogpiszkálót. Hunor, ugye, állatorvos. Emlékszem egy néhány évvel ezelőtti anekdotára: jó kezekben van az ország, ugyanis nőgyógyász a prefektus (Florin Stamatian, Kolozs megye), hajóskapitány az elnök (Băsescu), állatorvos a polgármester (Sorin Apostu) és ugyanez a szakmája a művelődési miniszternek is… 🙂
Ödön se tegnap, se ma nem hányt. Hunor szerint akkor sem kell megijedni, ha Ödön hányna. Jó azért, hogy volt egy olyan állatorvos a közelben, aki több évtizede nem gyakorolta a szakmáját, s ki lehetett kérni a szakvéleményét… 🙂
Figyelünk és várunk
– mondta az egyik várakozó kolléga valakinek telefonon. Erről az őrzünk és védünk jutott eszembe, de ez más kontextus…
Felmerészkedtem az emeletre. Az Előstáb (ÜE alkalmazottak, jelöltek, futottak még) itt várta az eredményeket. A Főstáb a szövetségi elnök irodájában. Cigarettafüst-felhő és ujjongás. Utóbbi törvényes, sőt győzelem esetén ildomos…
Egyikünk sem volt bátor, valamennyien futásnak eredtünk. Amikor Bibi édesapja, aki erdőmérnök, utólag meghallotta, mi szaladtatott meg, harsányan nevetett. Mi is ezt tettük a második szaladás után…
Berezeltetett az, hogy Hajni a túra elején azt mondta: nemrég a környéken medvét láttak. De ez egyértelműen nem az volt. Vadmacskára gondoltunk, fújtatott. Az úton vérfolt volt. Ezt láttuk, a négylábút nem. Még akkor sem, amikor futás közben hátra néztünk.
Öt óra túra a Batrâna-csúcsra a völgyből. Ebből négy óra túra. Egy geoládát nem találtunk meg, a másik mellett elmentünk, lusta voltam visszamenni… 👀
******************************************
FEJLEMÉNY – Bibi édesapja szerint hiúzról volt szó.
Felhívtam Melindát, keresztlányom édesanyját, megkérdeztem, mi a pálya. Mondja, sürgősen fel kell menni, vigyázni kell a gyerekekre.
Szerencsére érkeztemkor Mimi (ő a keresztányom), Bence és Palkó éppen a Rózsaszín Párduc című rajzfilmet nézték táblagépen. S szerencsére ez így ment tovább Melinda hazaérkeztéig… Aztán Bence és Palkó is zongorázott. Ja, s Mimivel hoztunk fát a pincéből, a fiúk túl lusták voltak…
Nehezen indult, egy ideig sokan nem tudtak a létezéséről, mi több, a Bulgakov Irodalmi Kávéház immár a harmadik helyszín, de idővel népszerűségre tett szert, s az utóbbi két alkalommal már teltház volt: igen, a Blythswood Románia és a Little People Egyesület által humanitárius céllal szervezett angol nyelvű kvízversenyre immár jó előre kell ám jelentkezni.
A tegnap esti versenyen készített videó itt található.
A januártól bekövetkező változásokkal kapcsolatban John McKellarral és Shajjad Rizvivel készített videóinterjúm ide kattintva tekinthető meg.
Kiss Olivér blogja 