Megszűnt a nyomtatott Szatmári Friss Újság, Szatmár megye egyetlen magyar nyelvű napilapja. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) szerint
(…) jelentős csapás a romániai magyar sajtó szabadságára, ezzel együtt a szatmári magyarság anyanyelvi nyilvánossághoz, tájékozottsághoz való jogának megsértése.
A megye közel 33 százaléka magyar nemzetiségű, Szatmárnémetiben 38 százalék a magyarok aránya. Sok önkormányzatot az RMDSZ irányít.
Amennyiben ilyen körülmények között megszűnik egy magyar nyelvű napilap, akkor…
(A MÚRE igazgatótanácsának állásfoglalása itt olvasható)
Bizonyára nem ufóleszállót építenek a Hója-erdő közvetlen közelében (Fotó: Facebook)
Sok mindenre odafigyelnek a civilek, a kolozsvári önkormányzat pedig sorra követi el a hibákat. A környezetvédelemre és a zöldövezetekkel kapcsolatos ügyekre gondolok.
Adrian Dohotaru, Natalia Ciobanu, Hartel Tibor, Radu Mutitean, Silye Lóránd és társaik legutóbb a Hója-erdő és a környékén lévő legelők érdekében hallatták hangjukat.
Tény: a múlt év eleji tüntetés során is egyértelművé vált, hogy (egyáltalán) nem bíznak az Emil Boc vezette önkormányzatban, úgy tartják, a városvezetés képtelen ellenállni az ingatlanfejlesztők nyomásának, a befektetők tönkreteszik az erdőt és a legelőket.
Utóbbiak egy része a szászfenesi (Floreşti) önkormányzathoz tartozik, ezért nem értem, a Kolozsvár vonzáskörzetéhez tartozó település vezetőihez miért nem intéztek nyílt levelet/fogalmaztak meg petíciót?
Mit ígértek, s mi lesz… (Fotó: George Trif/Facebook)
Sok mindenre odafigyelnek a civilek, a kolozsvári önkormányzat pedig sorra követi el a hibákat, így az utóbbi időben egyre gyakoribb az ütközési felület. Elsősorban a környezetvédelemre és a zöldövezetekkel kapcsolatos ügyekre gondolok.
Legutóbb kiderült: a Donát negyedben újra létrehozandó Kis-Szamos menti strand kialakítása kapcsán nem tartják be a terveket.
A Szabadságban megjelent erről szóló cikkem ide kattintva olvasható.
Gondolom, a Szabadság olvasói is kíváncsiak, melyek a fejlemények a Molnár Beáta meggyilkolásának ügyében, ezért a Kolozs Megyei Törvényszék mellett működő ügyészség szóvivőjéhez fordultam.
Cikkem ide kattintva olvasható. A korábbi bírói indoklást Újvári Ildikó fordította le.
Lelki feltöltődés a Fogarasi-havasokban (Saját felvétel)
Természetesen egy nap alatt is levezethető a Kolozsvár és az Argeş megyei Burnei-esztena közötti 7-8 órás út (lassú, kimért és óvatos sofőr vagyok…), ám inkább úgy döntöttünk, a Románia legmagasabb hegycsúcsához legközelebb lévő, az előbb említett parkolóhelyet két szakaszban közelítjük meg: arrafelé egy ismerősünk nagyszebeni lakásán, visszafelé pedig egy Felek (Avrig) melletti faluban található panzióban szálltunk meg.
Igyekeztünk elkerülni a tömeget, így a csúcstámadásra pénteken kora reggel indultunk, ám így is sok csodabogárral találkoztunk.
A sátorozás, a túra és a hazaút is kalandosnak sikeredett, s végre láttam szabadon lévő medvét is. Ám bárcsak ne ezzel a példánnyal találkoztam volna…
A barbár cselekedetről Tudor Baciu készített felvételt
Az erdő azért került közelebb az emberekhez, mert abba az irányba terjeszkedtek a törvényes vagy a jogszabályokat megszegő lakónegyedek. Aztán pedig az erdő egyszerű eszközzé vált: tüzelőfa, tájfutó vagy bicikliverseny, gyalogtúra.
S akkor mindenki kénye-kedve szerint jelöli ki a pályát: szalagokat aggat a fákra, különböző jeleket fest azok törzsére. Amennyiben ezeket a rendezvény után eltüntetik, rendben van, ám sokszor nem ez történik.
Utóbbi helyzettel találkozott Tudor Baciu környezetvédelmi aktivista a Bükkben…
Nyaralószékekben a vakációs pénzről (Fotó: Makkai Zsófi/KMN)
Amennyiben a kapitalizmust rólam mintázták volna, csődbe menne – szoktam mondani. Lévén, hogy 2000 lej alatti a havi nettó újságírói fizetésem, másodállásom nincs, minden költségemet minimálisra csökkentem, szinte semmit sem vásárolok – azt is másodkézből. Egyetlen vagyoni tárgyam a Csoma Boti barátomtól ajándékba kapott 2006-os Dacia Logan személygépkocsi. Ilyen összefüggésben egyszerűen nem tudom elképzelni, hogyan lehet valami nyereséges, pénzt generáló.
Természetesen, kivéve, ha ember-, fegyver- és kábítószer-kereskedelemről van szó.
Nem értek a gazdasági folyamatokhoz, sohasem vettem fel bankkölcsönt, s nem is szándékozom. Feleségem nincs, nem is lesz, gyermekem nincs, nem is lesz, pénzem és vagyonom, amit gyarapítsak, nincs, és nem is lesz.
A Tompa Réka által készített fotón a Szabadság csapata: Balázs Bence, Nagyi Orsolya, jómagam, Székely Kriszta, Dézsi Ildikó, Zay Éva, Forró Ágnes, Balázs Judit és Újvári Ildikó
Hajnali hatkor be kellett zárnom a manzárdlakás nappalijának az ablakait, ne essen be az eső. Nem ám olyan sima, hanem mintha dézsából öntötték volna.
Visszafeküdtem, de előtte kikészítettem a gumicsizmát és az esőkabátot. Utóbbiból kettőt vittem, hátha még kell valakinek, a tartalék, gumiból készült lábbelit sajnos nem találtam meg. Ezt is felajánlottam volna valakinek. Sokan jöttek félcipőbe, mi több, szandálba, gyorsan elkelt volna. Jó na, egy sörért 🙂
Nyolckor megszólalt az óra, kilenckor már a Sapientia épülete előtt voltunk Biankával. Szerencsére Réka és Róbert kivitt a falumúzeumba. Amikor megérkeztünk zuhogott, majd esett, s aztán kezdte elölről.
Megtaláltam a Szabadság sátrát. A tetőn összegyűlt víz miatt omladozóban volt. Aztán a törékeny struktúra megadta magát. S ugyanezt tette még egyszer. S azért is, mert hátul nem volt kikötve. Miután ezt Gellért gyorsan és ügyesen megoldotta, már nem volt gond.
Ehhez természetesen az is hozzájárult, hogy Vlagyimir viszonylag jól beszél angolul, ezért aránylag zökkenőmentes a kommunikáció, sokkal gyorsabban beilleszkedik. Jómagam is igyekeztem a segítségükre lenni, beszélgetéssel, sörözéssel, közös szabadidős programmal.
A cikkemben az is olvasható, milyen személyes áldozatokat hozott Vlagyimir, hogy az Ukrajnában maradt, bajba jutott embertársain segítsen…
Köszönöm Székely Andreának, Szabó Lacinak és Vagyas Attilának, hogy kapcsolatba kerülhettem Vlagyimirral és Yulijával!
Egyébként Vlagyimir angol tanárt keres, valaki tudná vállalni az oktatását? Iskolaigazgató volt Odesszában…
A Kolozsvári Magyar Napok (KMN) keretében szervezett S.O.S. Ukrajna! című beszélgetésen, amelyen az ukrajnai háború menekültjeit és az otthon maradt rászorultjait segítő tevékenységekről volt szó, a Magyar Unitárius Egyház és a János Zsigmond Unitárius Kollégium által befogadott két menekült is jelen volt…
Vlagyimir önzetlen: segít az Ukrajnában maradt, a háború súlyotta embertársain…
Letarolták az erdőt, szem elé került a monstrum. Belseje elképesztően visszhangzik. Itt már tudtuk, hogy Bianka nem bírja tovább: bejáratott bakancsa felsértette a lábát, innen már csak biceget, kétszer sírt is…
Számomra nem a távok vagy szintkülönbségek időhatáron belüli megtétele által eredményezett teljesítmény, hanem sokkal inkább a (közös) élmény és a kaland számít.
Idén ketten Biankával indultunk útnak: a Fogarasi-havasokban egy héttel korábbanelért szép eredményen (a Moldoveanu- és a Nagy Vist-csúcs megmászása egy nap alatt) felbuzdulva szombaton, augusztus 13-án az EKE Kolozsvár 1891 által meghirdetett Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúra 52 kilométeres szakaszára iratoztunk be, amelyet korábban már több ízben lejártam. Bianka sérülése miatt viszont a Gorbói-úttól egyedül kellett folytatnom a gyalogtúrát. Ezzel nem is lett volna baj, csakhogy…
A bivalyitató után egy pásztortól is megkérdeztem, hol lehetnek a többiek (Saját felvételek)
Több év után ismét a Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúra gyalogos változatán vettem részt. Kipróbáltam a biciklist is, kiváló volt, de mivel Kertész Levente csapattoborzó, és bringás alapember idén távolmaradt, ráadásul Bianka vállalkozott az 52 kilométeres távra, úgy döntöttem, több év után idén gyalogszerrel megyek én is Kolozsvártól Sztánáig.
A kalandok az első fotóra kattintva derülnek ki:
A Kolozsvári Magyar Napok (KMN) második rendezvénye. Szombat, reggel 6 óra 40 perc. Biankával a Kakasos-templomhoz érkezünk. Azért csak negyed órával az indulás előtt, mert előző éjszaka Perseidák-meteorrajt stíröltem (idén sajnos nem a Kis-Magura csúcson, ahogy szoktuk, hanem a Fellegváron), s későn feküdtem le. Lévén, hogy Bianka első ízben vesz részt ilyen hosszú gyalogtúrán, mindkét térdében elrepedt a meniszkusz, tehát lassan és óvasotan halad, jobb lett volna hamarabb az indulópontnál lennünk…
Legközelebb 6 óra 20 perckor a kiindulópontnál vagyunk, s tíz perccel később el is indulunk…
A marosvásárhelyi fogorvos házaspárral már az indulásnál megismerkedünk. Egy idig együtt haladunk, aztán mi lemaradunk. A rajtnál Venczel Enikő és Molnár Ildikó
A Kányafőnél kialakított ellenőrző pontnál még nincs késésünk… Köszönjük az önkéntes munkát, Tatár Ferenc és Váradi István!
Szászfenes (Florești) magasságában már utolárnek a biciklisek, még mindig a profi marosvásárhelyiekkel haladunk
Két bringás pihenőt tart
Víz nélkül nem megy…
Lassan már Gyalu fölött vagyunk
A Bátori-hegyen már 13 perc késésben vagyunk
Köszönjük az önkéntes munkát, Mile Ferenc és Virág Péter!
Az autópálya megkerülése volt a leghorrorabb rész. A makadám út megpróbáltatásnak tette ki lábainkat
Letarolták az erdőt, szem elé került a monstrum. Belseje elképesztően visszhangzik. Itt már tudtuk, hogy Bianka nem bírja tovább: bejáratott bakancsa felsértette a lábát, innen már csak biceget, kétszer sírt is…
Áldozatos, méltatásra érdemes önkéntes munka. Tisztelet!
A Szikszai-házaspár egy órát várt ránk. Volt két túrázó, akiket szintén bevártak, s még úgysem volt jó… 😦
Vajon feladták azok, akik ennyire lemaradtak?
Bibinek ámen… 🙂 Szerencsére jószívű kollégája, Cziple Csaba érte jött, és bevitte Kolozsvárra. Én folytattam, de közel másfél órás késésben voltam…
Egyedül nem akartam folytatni a Gorbói-úti ellenőrzőponttól, de a lemaradt túrázók végül befutottak, s előre mentek. Gondoltam, utolérem őket. Sikerült megelőznöm a nőt és a férfit, mert hamar eltévedtek… Sikerült eljutnom a magyargyerővásárhelyi református parókiához, ahol a legvidámabb önkéntes csapat fogadott. Megetettek, megitattak, bátorítottak. Nagyon jól esett a barátságos fogadtatás, a sok mosoly és a vidámság! Erőt adott a folytatáshoz, bár több mint másfél órát késtem… Köszönöm, Ferenczi Júliának, Molnár Ildikónak, Fehér Zsuzsának és Kelemen Magdának!
Nekivágtam a következő szakasznak, ám a jegenyei útnál lévő ellenőrzőponthoz érve közölték: szervezői döntés alapján nem folytathatom a túrát, ugyanis nagyon kifutottam a menetidőből. Saját felelősségre ugyan elmehettem volna még a Riszeg-tetőre, onnan pedig a Szentimrei-villához, ám egyedül nem lett volna értelme. Amúgyis a Gorbói-úttól idáig egymagamban lépkedtem… Ráadásul nem biztos, hogy elérem az utolsó vonatot. Szabó Zsolttal és Szász Csillával sem sikerült volna társalognom, Lajcsiékhoz is csak villámgyorsan tudtam volna benézni. Köszönöm Kerekes Kingának, hogy hazahozott Kolozsvárra!
Jövőre végig! 🙂 Néhány évvel ezelőtt (a Kós Károly TT valamelyik kezdeti kiadásán) eltévedtünk Vandával, aztán pedig kipukkadt vízhólyagok miatt kellett feladnom, úgyhogy ez a harmadik alkalom, amikor nem fejezem be a teljesítménytúrát… 🙂
Kiss Olivér blogja 