Óriási a kísértés a biciklizésre, túrázásra – verőfényes napsütés, tökéletes hőmérséklet. Mégis kitartok a TIFFmellett… Szép idő még lesz, nemzetközi filmfesztivál viszont csupán egyszer van Kolozsváron…
A második világháború utáni szövetségi Németország lábra állásának, a kapitalista társadalomban jelentkező osztályharcnak az ifújságra gyakorolt hatásának következményei. Osztályharc?! Igen, a többnyire tehetős családokból származó radikális baloldal képviselői, a szövetségi Németország fiataljai a munkásosztály jogaiért harcolnak. Az avantgárd, progresszívnek tűnő gondolkozással rendelkező német fiatalok az establishement ellenállása miatt radikalizálódnak. Ketten ultraradikális (gyújtogatás, robbantás, megfélemlítés, mi több terrorista cselekedeteket kivitelező) csoportot hoznak létre.
Következő vetítés időpontja: ma, 16 óra 30 perc, Művész/Arta mozi.
Szerintem Isten sem lenne képes arra, hogy akkora adag emberi gyarlósággal és kegyetlenséggel rendelkező emberi lényt hozzon létre, mint az hatvanas években regnált indonéziai katonai diktatúra során a kommunistákat tömegesen gyilkoló antropomorf élőlényeket. S mégis sikerült Neki. Vagy ez már nem az Ő kreációja? A tavalyi TIFF-en bemutatott Act of killing természetszerű folytatása. Gyomorforgató produkció, de amennyiben nem nézzük meg, azt hisszük, ilyesmi nem történhetett meg.
Következő vetítés időpontja: június 1., 23:15, Tisztek Háza/Cercul Militar
A Francia Kulturális Központnál nem voltam még szabadtéri filmvetítésen…
Elgondolkodtató produkció. Milyen erők és szereplők mozgatják a világgazdaságot? Vajon Martin Armstrongnak valóban sikerül olyan pontossággal előrejeleznie a következő (egyébként szerinte idén ősszel totál-fatál-generál összeomlásra lehet számítani) gazdasági válságot?
Rettegés lesz úrrá rajtam, ha arra gondolok, hogy 2004-ben előrelátta az ukrajnai konfliktust, az euró válságát. Akkor az idén őszre previzionált totális összeomlással kapcsolatban is igaza van?
Következő vetítés időpontja: június 1., 18 óra, volt Köztársaság/Florin Piersic
Ma, vasárnap, május 31-én sikerült megnéznem a Vizita/The visit (hogyan reagálunk, ha földönkívüli lények látogatnak meg, mi a forgatókönyv, ki tárgyal velük, hogyan?) filmet. Következik a Ce ne desparte/What’s between us? (15 óra, Győzelem/Victoria mozi), illetve a Melbourne(22 óra 30 perc, Győzelem/Victoria mozi).
Lehet, a délutáni és az esti film közé beékelek még egyet, de talán három mégis elég egy napra…
Az ember, ugye, mindig attól tart, mi több, rágja a körmeit, nehogy ezen vagy azon rendezvény idei kiadása gyengébb legyen, mint a tavalyi. Így van ez velem és a TIFF-el.
Már hónapok óta várom a megnyitót, hétfőtől már a weboldalukon csüngtem, kedden már a kezemben volt a program. S ki is néztem, mit szándékozom megnézni. Részben sikerült.
Sok volt a szervezkedés, hogy mindenkinek sikerüljön bejönnie. Fura módon idén az újságírókat arra kérték, várjanak amíg a meghívottak és a meghívóval rendelkező helyi és központi hivatalosságok, a támogató cégek képviselői elfoglalják helyeiket, s csak azután próbáljanak helyet találni maguknak. Udvariatlan gesztus – ilyen még nem volt. Haladás viszont ahhoz képest, hogy a délelőtti órákban a TIFF-házban azt mondták, a kitűzővel, azaz az akkreditálással rendelkező újságíróknak fizetniük kell a belépőjegyet a hivatalos megnyitóra. A hölgyet megkértem, menjen be még egyszer a feletteséhez, és kérdezze meg, valóban így van-e. Pozitív válasszal tért vissza. Szerencsére estig a helyzet tisztázódott: bérmentve lehetett kitűzővel, de miután fontosak elfoglalták helyeiket. Szép. Hiába na, szebb is lehetett volna.
Na, de a nyitógála mindent feledtetett. Jó volt Tudor Giurgiu szövege, Bocról pedig óhatatlanul az általa felavatott majom jutott eszembe…. Kiváló volt a francia csapat, a Compagnie des Quidams felfújható lovacskás FierS à Cheval című előadása. A tangósokról pedig azt hittem, hogy a szervezők és néhány önkéntes fellépése, ugyanis a szimpatikus Cristian Grindean is táncolt… 🙂
Na, de a film. Helyesbítek: a FILM. Az Eszeveszett mesék/Wild Tales. Eszeveszettül gyorsan szedd össze magad, s mihamarabb váltsd ki a jegyedet a következő vetítések egyikére:
Szombat, május 30., 21:45 – TIFF Campus (A Haşdeu diáknegyed 9-es bentlakása előtt)
Hétfő, június 1., 19:30 – Cinema City 3 Iulius Mall
Bár a szervezőktől úgy tudtam, hogy csupán mára lesz programfüzet, Vanda és kolléganője, Emese már a tegnapi kvízversenyre hozott nekem belőle. Köszönöm! Aztán elindult a lavina: szinopszis, trailer, jegyzetelés, bekarikázás. Bár a weboldaluk böngészése már a múlt héten beindult, s hétfőn csúcsosodott.
Igen, volt egy olyan kijelentésem is, hogy a TIFF jobb, mint az orgazmus. Legalábbis tovább tart… 🙂 Ezt csak akkoriban jegyeztem meg, amikor a România Liberă csütörtöki mellékleteként megjelent a The New York Times International Weekly.
Péntekena következő filmeket szándékozom megnézni:
Hiányolom, hogy a TIFF weboldalán nincs egy olyan egyszerű applikáció, amely saját filmbeütemezési naptárt készít. Mire gondolok? Kinéztem egy filmet, megnéztem a trailert, megtetszik, „kosárba” teszem, az applikáció pedig jelzi, hogy megjelölt időpont foglalt-e vagy sem, illetve van-e elég időm eljutni a következőre, akár a távolságot is figyelembe véve.
Engem elsősorban a dokumentumfilmek (ki is néztem már egyet péntekre, Dominó effektus, de lehet, nem érek el, mert háromnegyed kilenctől kerül sor a megnyitóra – Wild tales – a Főtéren) és a versenyben levő produkciók érdekelnek.
Idén valamivel egyszerűbb volt a szervezkedés, végül két kocsival mentünk nyolcan az úgynevezett Szerda csoportból/csapatból. Pénteken, május 15-én késő este érkeztünk Gyergyószentmiklósra. Azonnal találkoztunk Micu Vasile barátunkkal, az Erdély Mentőcsoport oszlopos tagjával, aki szállást intézett nekünk egy helyi iskola bentlakásában. Köszönjük a szervezkedést, a ránk fordított időt és energiát!
Ezeken a tájakon túráztunk (Vadas Vanda felvétele)
Azonnal a kocsma következett, bár a Rubinban mégsem kellett volna kiürítenünk az áfonyapálinka teljes készletét. Tavaly két kocsmát zártunk be, most egyet. Ilyen vonatkozásban gyengébben teljesítettünk. Annál jobban viszont a túrán: Boti és Lóri bevállalta az ötvenest, bár a tavaly szintidőn kívül „teljesítette” a harmincast. S kiváló eredményt értek el mindketten. Ugyanúgy (igaz, nem időben, de kitartásban, szívósságban és pszichés erő vonatkozásában) Füzes Attila.
Kriszta itt még átszellemülten (Fotó: Dancurás Hegyimentők Gyergyószentmiklós)
A legkimagaslóbb eredményt viszont Ambrus Kriszta érte el. Ahogy Hám Péter írta a Facebookon:
kilépett a plázából, letépett magáról pár huncut kelléket, húzott egy közepes kaliberű bakancsot, pár (üveg) fröccs után nekieredt az eső áztatta terepnek és 12 óra alatt, megcsinálta: 50 km és 2 500 m szint. Gratulálunk neki!
Aláírom. Hozzátenném még a csodaédibédi rózsaszín (elnézést, pink) okostelefont, amelyet állandóan bügyürget. Vajon alkalomadtán a térerő hiányában nem jelentkeztek az elvonási tünetek?
Sallai János barátunk ötödik lett az 50-es távon. Ez a kolozsvári Szerda csapat (leszámítva a Krisztáét) legjobb teljesítménye. Ne feledkezzünk meg Szénási Zoltánról sem, aki első volt az ötvenesen…
Ahogy saját maga írta a FB-n: …ülve jobban szemügyre tudtam venni a túra jeleket fel a Nagyhagymás felé :))
Dicséret a szervezésért, a székelyföldi ekések és hegyimentők példás odaadásáért. Kitettek magukért, jó volt (szinte) minden.
Sajnos rossz szájízzel maradtunk, ugyanis vasárnap késő délután Bözsi néni „jóvoltából” közel másfél órás késéssel indulhattunk haza Gyergyószentmiklósról Kolozsvárra. A vasárnapi Gyilkos-tó – Gyergyószentmiklós buszra még a szombati induláskor befizettünk. A lazító túrán Bözsi néni a jelenlevőktől érdeklődött: kinek van szüksége buszra. Többen jelezték, hogy sokan nem jöttek kirándulni, s ők is igényelik a szállítást. Ennek ellenére Bözsi néni úgy ítélte meg, csak egy járműre van szükség. A túra nem volt kötelező, nem ott kellett volna összeszámolni az embereket, s Lórinak igaza volt, bár kissé ingerülten közölte: egyszerűen annyi buszt kellett volna rendelni, ahány személy előjegyezte azt. Ennyire egyszerű. Hátha idővel csak a pozitív emlékek rögzülnek szürkeállományunkban…
Lefele könnyebb (Vadas Vanda felvétele)
Nagyon reméljük, hogy jövőre nem május második, hanem első szombatján szervezi a EKE Kolozsvári 1891 a Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrát. Vandával, Lindával és Emmával ugyanis úgy döntöttünk, hogy 2016 „az ötvenesek” éve lesz. Nem, ez korántsem életkorunkra vonatkozik, hanem arra, hogy jövőre úgy a Jókai, mint az Erőss Zsolton bevállaljuk az 50 kilométeres gyalogtúrát. S természetesen ugyanez lesz a helyzet a Kós Károly Teljesítménytúrán, amely by default 50 kilométeres. A Jókai 50 és az Erőss 50 között két hét pihenő nagyon jó lenne… 🙂
Április elején, ugye, kivették a tavalyi kulcscsont-műtét során behelyezett lemezt és a hét csavart, s az ortopéd szakorvos tanácsára gyógytorna előjegyzését kértem a családorvosomtól, Kónya-Hamar Zsuzsától. A doki készségesen kiállította a szükséges küldő lapot a Kolozsvári Rehabilitációs Kórház balneológiai osztályhoz. Jelentkeztem is a múlt hét valamelyik napjának reggelén, pontosan fél tízkor. Én voltam a csacsi, mert nem érdeklődtem előre, milyen időintervallumokban lehet beütemezést kérni. Persze, hogy reggel kilenc és tíz óra között. No, de volt még egy lehetőség: 14 és 15 óra között.
Felbuszoztam ugyanoda, a hölgy elvette a küldő lapot és flottul, ráírta, hogy szeptember 25. Majdnem kiesett a tömés a műfogamból. Mondtam, hogy a fizio-kinetoterápiára és/vagy gyógytornára inkább most lenne szükség, négy hónap alatt, lehet, megkrepálok. Hajthatatlan maradt.
Idén is kellemes volt a gyaloglás (Saját felvételek)
Még a legelején leírom, nehogy elfelejtsem: a május 9-én szervezett XVIII. Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúránrekordok dőltek meg: egyrészt rekord számú résztvevőt regisztráltak, a 30 kilométeres távot a Titán Erdélyi Túrázók (TETú) csapatának két illusztris tagja nyerte: első helyen Biró Jocó, a másodikon pedig Csoma Botond.
Vandával is rekordot döntöttünk, ugyanis idén a tíz és fél óra helyett nyolc és fél óra alatt teljesítettük a távot.
A Tordai-hasadék utáni döglesztő előtt gondoltam egyet, s belehúztam, így a Monasztária-tetőn 25 percet vártam Lenkére (nem az unokatestvérem, ő sajnos csak a legelsőn volt 2011-benTrombitás Enikővel, Biró Jocóval és velem). Várfalván ettem egy zsíros kenyeret hagymával, haraptam kettőt egy szendvicsből, s a profi pókeres Botival ittam volna egy sört, de a lányok siettek. Számomra a túra elsősorban a társaságról, a hangulatról, a közös élményről szól, ezért igyekszem igazodni a többiekhez. A lányok leszavazták a sörözést, sietni akartak. A sörről nehezen mondtam le, ezért szándékosan belehúztam. Vandát még megvártam, de voltak szakaszok, ahol szaladtam – ha már nincs kohézió, összetartás, közös élmény, akkor legyen egy kis teljesítmény.
Nem volt türelmünk sorban állni
Meglepett, hogy a Székely-kő környékén sok helyen piros-sárga kékre festettek több sziklát. Ez mintha nem így lett volna eddig.
Tavaly mintha ez nem így lett volna…
Torockón találkoztunk Csoma Botival és Jocóval, azonnal buszra pattantunk, s irány Várfalva. Eredetileg nem akartunk elmenni, mert gondoltuk, hogy későn érünk Torockóra, s vasárnap keresztelőre voltunk hivatalosak. De így más volt a helyzet, s korántsem bántuk meg. Elsőre rendkívül körülményesnek tűnt a Torockóra érkezés, majd buszra várás, Várfalvára szállítás, s csak itt evés. Így, hogy a busz azonnal indult, másabb volt. Az ember, ugye, érkezés után azonnal szeretne enni-inni, nem buszra várni, utazni, s csak aztán enni.
Nagyon jól esett a finom, meleg gulyás! Köszönöm, Ági és Tibi! Kár, hogy a közeli üzlet/kocsma nyolckor bezárt. Amennyiben ez nem történik meg, még ittam volna egy sört… 🙂
Idén minden időket felülmúló logisztikával próbáltuk elkerülni a korai ébredés, a buszozást, így pénteken három kocsi ment Torockóra, kettő ott maradt, s időközben is voltak még zsonglőrködések… Minket végül nem Szami, hanem póker Boti kedves felesége, Csilla hozott haza: helyszínre jött, jéghideg sört is hozott, mindenkit hazavitt. Nősülni kellene?! 🙂
A legidősebb résztvevő: Ruzsa István, 81 éves… Szeretném, ha az ő korában én is így tudnék majd gyalogtúrázni…
Gratula Branea Róbertnek, aki biciklivel tette meg a Jókai 55-ös túrát. És a Nagy-Árkon jött le… Jövőre kellene egy biciklis futamot is szervezni, s az érdekeltek a Székely-kőnek a Torockószentgyörgy felőli részén jönnének le bringával. Nos?
Gyerekszáj a Jókai-túrán:
Elegem van!
Eleged van, vagy meleged van?
Jövőre az egyesre megyek!
Remélem, jövőre a szervezők elkerülik a Jókai 30-as indulásánál levő tumultust (a hosszú sor miatt nem is regisztráltunk), s a gulyás ismét Torockón lesz…
Köszönöm a szervezést, a sok-sok időt és energiát, amelyet belefektettek. Tisztelet érte!
Most hétvégén Erőss Zsolt Teljesítménytúra. Vandának és nekem a 30-as táv. Számomra ismét, számára első ízben.
A jó hangulat garantált volt… 🙂 (Átkelés a Tisza folyón Tiszadorogmánál. A fotó az ugráló férfiú digitális fényképezőgépével készült…)
Felbuzdulva a tavalyi sikeres Balaton-kerülésen, az idei bringás kalandot híres-hírhedt Szerda csoport oszlopos hölgy tagjai (Oláh Emese és Balogh Xénia) ötlötték ki: bringázzuk körbe a Tisza-tavat.
A Wikipédia szerint
a Tisza-tó (régi nevén Kiskörei víztározó) Magyarország legnagyobb mesterséges tava a Tiszán. Az Alföldön, Heves megye délkeleti szélén, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megye határán fekszik. 1973-ban építették fel a Kiskörei Erőművet a duzzasztógáttal a tiszai áradások szabályozása és az Alföld jobb vízellátása végett. Feltöltése az 1990-es években fejeződött be, területe így 127 km² lett. Hossza 27 km, átlagos mélysége 1,3 méter, legmélyebb pontján 17 méter. 43 km²-nyi sziget található benne. 1973-ban építették fel a Kiskörei Erőművet a duzzasztógáttal a tiszai áradások szabályozása és az Alföld jobb vízellátása végett. Feltöltése az 1990-es években fejeződött be, területe így 127 km² lett. Hossza 27 km, átlagos mélysége 1,3 méter, legmélyebb pontján 17 méter. 43 km²-nyi sziget található benne.
Az Alföldre Boti viccesen azt mondja: a kietlen magyar ugar… 🙂
Vajon elsüllyed? (Átkelés a Tiszán Tiszadorogmánál. Szabó Tamás felvételei)
Hosszas és sok esetben körülményes (puszit érdemel a két főszervező, Emese és Xénia) szervezés után Vandával már április 30-án, csütörtökön útnak indultunk, meglátogattuk a szüleit, illetve az éppen ott tartózkodó sógornőjét, Tündét és első unokatestvérét, EmmátErdődön(Ardud). Az amúgy is esedékes családlátogatás miatti Erdődre utazás más pozitívummal is járt: pénteken nem kellett hajnali 5 óra tájt ébredni, mint a többiek, akikkel egyébként Nagykárolyban találkoztunk pénteken, május 1-jén fél tíz tájt. Innen együtt folytattuk az utunkat az érmihályfalvi határátkelőhöz, ahol meglepő módon hosszú sort találtunk. Kiderült, miért: valakik gyermeket szerettek volna átvinni a határon, állítólag nem volt minden irat rendben.
Korántsem volt megerőltető a bringázás, bárki körbe biciklizheti a Tisza-tavat
Debrecen érintésével (33-as főút) a Hortobágyon keresztül dél tájt érkeztünk Tiszafüredre. Vandával előbb couchsurfinges házigazdánkhoz, Borbély Lászlóhoz mentünk (nem, ez nem az RMDSZ-es politikus), majd csatlakoztunk a többiekhez, akik a Horgász kempingben szálltak meg. A biciklikkel észak-kelet irányba indultunk Tiszafüredről, s Tiszadorogmánál komppal keltünk át a folyón. Szerencsénk volt, éppen akkor hoztak át valakiket, s potom 200 forint ellenében biciklistől átvittek. Innen már könnyű volt visszajutni Poroszlóra, ahol a többiek szállást foglaltak (Piros Ponty panzió). Együtt vacsoráztunk az Aranydombi udvarháznál, a ponty-harcsa halászlé kiváló volt. Bár záróra után érkeztünk, kiszolgáltak. Kedvesen, előzékenyen. Annyira kértek csupán, hogy amennyiben lehet egy féle levesből, s második fogásból rendeljünk, hogy a konyhának könnyebb legyen. Idehaza minden bizonnyal be sem engednek, még akkor sem, ha (akárcsak a tiszafürediek) tudják: sok lesz a fogyasztás, s borravalót is hagyunk. Ilyen téren merőben más az anyaországi mentalitás, teljesen másképp bánnak a vendégekkel, ügyfelekkel. A szolgáltatások megbízhatók, sok minden kiszámítható. Igen, ez unalmas is lehet, de rendkívül hatékony és praktikus.
Együtt a csapat Kisköre közelében
A pénteki érkezéskor Emese segítségével „előre vittük” Poroszlóra a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Editiont, így késő este betettük a bicikliket, s 10 kilométert levezettem Tiszafüredre. Nem a késői „hazaérkezés”, de még a biciklik ki és be helyezése sem zavart, hanem az, hogy egész nem semmi alkoholt nem tudtam fogyasztani…. 🙂 Biciklizés után egy-két sör valóságos orgazmus a férfiaknak… 🙂
A pénteken megtett táv: közel 44 kilométer. Lapos területen, 18.6 kilométeres átlagsebességgel, ez 2 óra 21 percet vett fel. A megállásokat az eszköz nem méri.
A pénteki bringázás számokban (Köszönet Tamásnak és az okos kütyüjének)
Szombaton esett. Bent is kint is. De nekem még ekkor sem sikerült alkoholt fogyasztani, ugyanis a bizonytalan forgatókönyv miatt tiszafüredi szállásunkról ismét kocsival mentünk Poroszlóra, sőt, még a bicikliket is vittük. No, most a fentiekből valaki azt hiheti, Atyaisten, mennyi isznak ezek. Csak a szöveg sok erről, az alkohol annál kevesebb.
Amikor szombat dél tájt világos volt, hogy nem lesz biciklizés, alternatív program után néztünk. Vandával az eső elállta után elbicikliztünk néhány kilométert a Tisza-tó partján, míg a csapat többi tagja a házigazdánk kíséretében a termálfürdőbe ment házigazdánkkal, Lacival, akinek tanácsa az volt: 16 óra után csak 400 forint a belépő. S a szaunát is lehet használni. Tanács: ha Tiszafüreden keresel szállást, foglalj a Thermál kempingnél, itt ugyanis a szállásdíjban a termálfürdő használata is benne van. A legbiztosabb: ellenőrizd ezt az infót!
Házigazdánk, László tanácsa alapján szombaton este a Tiszaörvényen levő Hableány vendéglőben vacsoráztunk. Észbontóan jó volt a harcsapaprikás, amelyről még Laci CS adatlapján olvastam. A kiszolgálás kifogástalan volt: a pincér barátságos, hatékony volt, nem mímelte a kedvességet, s túlzásba sem vitte. Ilyen élményben ritkán volt részem. Bár kevés pénzből gazdálkodtunk, valósággal jól esett ott hagyni pénzt. Komolyan!
Vasárnap volt a nagy nap: hajnali hatkor ébredés, hétkor indult a túra. A Nagy Túra. Tudtuk, közel 70 kilométert kell tekernünk. Tizen. Ilyenkor mindig akad valami malőr, igazodni kell a leglassúbb bringázóhoz. Mindkét helyzet érvényes volt: Emese a kempingtől kölcsönzött bringával vágott neki az útnak (az övének a hátsó kereke kipukkadt), folyton esett le a lánca. Botival próbáltuk „megreparálni”, sikertelenül. Adott pillanatban, szerencsére csak a túra végén Emese megelégelte a helyzetet, stoppal ment Tiszaörvényig, ahonnan Boti hozta el. A biciklikölcsönzésért szerencsére nem kellett fizetnie…
A vasárnapi tekerés számokban (Köszönet ugyanazoknak)
Vasárnap Tiszafüred-Poroszló-Kisköre-Abádszalók-Tiszaörvény-Tiszafüred útvonalon majdnem 72 kilométert bringáztunk. Nagyon könnyen ment mindenkinek. Mintha tizenöt-húsz kilométert bringáztunk volna. Ahogy Boti kellően megjegyezte: teljesen más sík terepen, így akár 100-150, akár 200 kilométert is le lehet bringázni.
Az átlagsebességünk 19.3 km/h volt, effektív tekerés 3 óra és 45 perc volt. Vasárnap összecsomagoltunk, feltettük a bicikliket a kocsikra (a Botién öt volt…), s irány Nagykároly, ahol Emese szüleinek jóvoltából gulyást vacsoráztunk.
Kiváló, élménydús hosszú hétvége volt. A jó hangulaton, a tartalmas és aktív együttléten volt a hangsúly. A teljesítmény szerintem senkit sem érdekelt.
Vásárlás:
Feltétlenül vegyél szőlőcukrot (glukóz), csokoládét, taposs az önérzetedre, s vigyél magaddal Pepsit vagy Coca-Colát.
Bringázás közben:
Sok a kisüzlet, büfé, még május elején is. A falvakban vannak boltok. Tiszafüreden Lidl, Penny.
Biztonság:
Semmi miatt nem kell különösképpen aggódni, a bringákat azért mindig érdemes lekötni. A Tiszafüred-Poroszló közötti 33-as, kerékpársáv nélküli főút kihívást jelent, veszélyesnek is mondható. Mi vasárnap reggel korán vettük igénybe, problémamentes volt. Társaink szombaton délután Poroszlóról átbringáztak Tiszafüredre, állítólag csak egy meleg helyzet volt. Az első, azaz a pénteki napon amikor Tiszafüredről Tiszadorogma érintésével és a komp igénybe vételével jutottunk el Poroszlóra több kilométeren makadám úton haladtunk, ami lassította ugyan a haladást, de nem jelentősen. A vasárnapi túra során végig aszfalton haladtunk, kiváló sebességgel (amikor nem kellett újra és újra visszatennünk Kudor Emese bérelt biciklijének a láncát…)
Legyen mindenkinél megfelelő szerszám a bringa megjavítására (gondoljunk a gumidefektre is. Legyen nálunk csere
Költségek:
Üzemanyag (Kolozsvár-Tiszafüred-Poroszló-Tiszafüred-Kolozsvár) Dákvágennel (Dacia Solenza, 2004): 770 km, 7 l/100 km, azaz körülbelül 312 lej.
Szállás: Lacinak és a CS-nek köszönhetően Vandával nem fizettünk, egyébként 3500-4500 Ft/nap/fő a kempingekben, vendágházakban.
Étkezés: egy-két vendéglőzéssel, de elsősorban otthonról hozott kajával (kolbász, konzerv, sajt stb.): körülbelül 100-150 lej.
Engem elsősorban a dokumentumfilmek (ki is néztem már egyet péntekre, 
Kiss Olivér blogja 