A szél miatt csupán néhány másodperc erejéig égtek a gyertyák (Saját felvételek)
Idén nem a Hősök Temetőjében gyújtottam gyertyát,
hanem egy egyik hősi halott lakásánál szervezett eseményen vettem részt. Ballai Zoltán Csaba csupán tizennyolc éves volt. Nevelőanyja tiltása ellenére a Monostorra ment meglátogatni édesanyját, nem tért haza, hanem a tömbház előtt összegyűlt forradalmárokhoz szegődött.
A Mócok útján vállon lőtték.
Megműtötték, ám mégis elhunyt.
A forradalmárra emlékező Korzo Egyesület, a Turul Revoluţiei din 1989 és a Bukarest Egyesület kedden információs pannót helyezett el Ballai lakásánál, a Nagyszamos/Iaşilor utca 6. szám alatt.
Pánikba esnek, sokkhatás éri őket. Érdekli ez Kolozsvár polgármesterét?!
Úgy tudom, a polgármester családja
nem rendelkezik háziállattal, így nem érdekli, mi történik velük, amikor a nemzeti ünnepen vagy szilveszterkor tűzijátékot szerveznek a közintézmények. Ezekhez hozzáadódnak a magánszemélyek által kilőtt rakéták, a hatalmas zaj következtében
Persze, erre is azt fogják mondani a trollok:
de hát csak néhány percet tart. Ilyenkor egyértelmű: csak a saját szórakozásukra gondolnak, az viszont nem érdekli őket, kiket zavarnak a robbanások, s ezeknek milyen hatása van a vad- és háziállatokra. Mit számít, csak nekünk legyen jó, a közvetlen és szélesebb környezetünk nem számít.
Az állatvédők ellenzik Emil Boc azon elképzelését, hogy idén ne a Főtéren, hanem valamennyi lakónegyedben szervezzenek tűzijátékot, az erről szókó cikkemet ide kattintva olvashatod.
Mondjuk, rendben, csupán zöldigazolvánnyal látogatható
a karácsonyi vásár, lezárórácsokkal vették körbe a Főteret. Bár a Bocskai/Avram Iancu téren működő vásár szabadon látogatható…
Senki sincs bent, mert nem lehet bemenni
Azt viszont végképp nem értem, a reggeli,
délelőtti órákban miért nem mehetünk be a Főtérre. A bejáratnál senki sincs, így nem lehet bejutni a térre, a turisták nem tudják megközelíteni vagy közelről lefényképezni a Mátyás-szoborcsoportot. A Főteret a nyugati irányból megközelítőknek teljesen meg kell kerülniük a Főteret, ha, mondjuk, a Bánffy-palotához akarnak eljutni.
Hajnali tízkor az alkalmazottak sincsenek jelen
Nincs rendjén a köztér tejes lezárása, a szervezőknek a karácsonyi vásár „beindulása” előtt is lehetővé kell tenniük a belépést és áthaladást.
Tőkés László a háza elé gyűlt hívek előtt (Fotó: Facebook)
Közeledik az 1989-es romániai forradalom évfordulója,
Gazda Árpád újságíró kollégám FB-oldalán láttam a beharangozót, mindkét részt megnéztem.
Emlékszem, 1989 decemberében a szüleim valósággal bezártak a lakásba, 21-én este alig 14 évesen pedig túl korai lett volna csatlakoznom a Monostor lakónegyedi Mehedinţi utcán végigvonuló forradalmárokhoz. Ők bátrak, sőt, vakmerőek, igazi forradalmárok voltak.
A romániai forradalom kapcsán miben állt a magyar segítség, a magyarországi belügy milyen tisztjei adtak tanácsot Tőkés Lászlónak, az újságírók biztosította nyilvánosság erejével hogyan sikerült a temesvári református lelkipásztornak életben maradnia, s elindítania a Ceauşescu-rendszer bukásához vezető megmozdulást?
A leírás szerint
A film átfogó és részletes történelmi feltárást ad az erdélyi magyarság és az erdélyi egyház helyzetéről a Ceauşescu diktatúra alatt, a magyar hírszerzés erdélyi tevékenységéről a 80-as években.
Felidézi a romániai forradalmat megelőző és az azt kirobbantó eseményeket, valamint a magyar segítségnyújtást a romániai forradalom idején – ezen belül a formálódó demokratikus pártok egyéni akciót – és az önzetlen segíteni akarást a magyarországi lakosság részéről.
Bemutatásra kerülnek a marosvásárhelyi pogrom eseményei, amely a forradalmi testvériség után ismét megmérgezte a román-magyar békés együttélés jövőbeli lehetőségét, miközben szó kerül az erdélyi magyarok jelenkori helyzete.
Kérésemre, a Palesztin Filmfesztivál szervezői több dokumentumfilm és játékfilm megtekintését tették lehetővé. Tavaly a Facebook közösségi portál segítségével bukkantam rá a kulturális rendezvényre, akkor is több produkció állt rendelkezésemre.
Újabb lélektépő élményben volt megnézni
a következő produkciókat: My Gaza online (dokumentumfilm, 22 perc, 2020), 200 meters (játékfilm, 1 óra 36 perc, 2020), illetve az eddigi legmegrázóbbat, az Of Land and Bread (89 perc, 2019) című dokumentumfilmet. Utóbbi tömény és megrázó, lélektépő és könnyeket fakasztó.
Főleg a kisemmizett, megtámadott, megalázott palesztinok által az izraeli B’Tselem emberi jogi szervezet által rendelkezésükre bocsátott videókamerákkal készített Of Land and Bread dokumentumfilmet volt a legnehezebb végigkövetni.
Gondolva, hogy senki sem látja, az IDF katonája meglöki a kislányt, elveszi a biciklijét, egy másik pedig a fák közé dobja… (Részlet az Of Land and Bread című dokumentumfilmből)
Mellbevágó, hogy Herbornban például
(néhány évvel ezelőtt ott is jártam) az izraeli katona azt mondja egy palesztin férfinek: az utcának ezt a részét csak a zsidók használhatják! Ez kísértetiesen hasonlít a második világháború és az apartheid kapcsán látott és hallott faji elkülönítésekhez és megkülönböztetésekhez… Semmit sem tanultak a történelemből, így megismétlik annak hibáit?!
A lélekszaggató képsorokat látva többen azt feltételezhetik,
az arabokkal szemben ilyen magatartást tanúsít és róluk ilyen véleményt formált az Izraelben élők túlnyomó többsége. A zsidó államban és Palesztinában is jártam – előbbiben kétszer, utóbbiban egyszer. Egyrészt téved az, aki általánosít vagy felnagyítja a jelenséget: akárcsak bármelyik társadalom, Izrael politikai szempontból is sokszínű. Az Izrael államot és az izraeli társadalmat általánosítva vádlók, úgy gondolom, túl egyszerű célpontot szemeltek ki.
Az országban fellelhető az IDF (Israel Defense Forces) katonái által az elmúlt évtizedekben elkövetett túlkapások, zaklatások és atrocitások ellen (keményen) fellépők tömege, az emberjogi aktivisták, az arabokat védő izraeli ügyvédek stb.
Ezen kívül ott vannak az izraeli civil társadalom képviselői (például az Európa Tanács által létrehozott Demokratikus Innováció Díjjal kitüntetett izraeli-jordániai-palesztin ökoprojekt) is, akik a környezetvédelem irányából próbálják elősegíteni a megbékélést és az együttműködést. Egyes szélsőséges, utraortodox telepesek viszont mindenkinek megnehezítik a dolgát és az életét…
Ugyanakkor az általunk önállóan szervezett és kivitelezett izraeli látogatásunk során
a CouchSurfing segítségével a híres, bibliai idők óta létező Abu Gosh faluban laktunk a hajdani kibucban. Annyira bánom, hogy nem tartottam a kapcsolatot a zsidó értelmiségi házaspárral, akik büszkék voltak arra, hogy kiváló kapcsolatot ápoltak arab szomszédjaikkal. Emlékszem, ottlétünk során tűz ütött ki a falu egyik arab házánál, zsidó vendéglátóink pedig azonnal segítségükre siettek…
Nyomasztó, mi több, korántsem járható út ennek a témának a követése, az ehhez kapcsolódó filmes produkciók nézése: a tehetetlenség érzése bárkit felemészt…
semmi sem biztos, s az sem végleges. Különösképpen érvényes ez a romániai helyzetre, s azon belül a prefektusokra.
A korábbi években Románia legalább a látszatát keltette a prefektusok politikai függetlenségének, le kellett mondaniuk párttagságukról és megfelelő gyorstalpaló képesítést követően magas rangú köztisztviselők lettek. Ez a stabilitást szavatolta volna, így valamennyi kormányváltás után cserélik a végrehajtó hatalom területi képviselőit.
A kormányváltást követően született formális és informális megállapodások
következtében minden jel szerint leváltják Tasnádi Szilárdot. Kolozs megye márciusban kinevezett RMDSZ-es kormánymegbízottjának helyébe a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője kerül. A politikai alakulat elnöke csütörtökön a kormánykoalíciós tárgyalásokat követően kijelentette: Kolozs megyében PNL-s prefektust neveznek ki.
A politikusok nyilatkozataiból kiderül:
korábban abban állapodtak meg, hogy az egyensúly megőrzése érdekében azokban a megyékben, ahol a tanácselnök a PNL tagja, ott PSD-s prefektus képviselje a kormányt, ez viszont azt eredményezte volna, hogy Erdélyben és a Bánságban, ahol a szociáldemokraták támogatottsága igen alacsony, a Marcel Ciulacu vezette politikai alakulat képviselői legyenek a főispánok. Ezt követően abban egyeztek meg, hogy „egyszínű” megyék legyenek: ha a megyei tanácselnök PNL-s, akkor ugyanaz a párt adja a prefektust is.
Ugyanakkor informális megegyezések születtek arról,
hogy Kolozs megye kivételt képez majd: bár Alin Tişe tanácselnök a szabadelvű politikai alakulat tagja, a prefektus mégis az RMDSZ-es Tasnádi Szilárd marad. Információink szerint Emil Boc kolozsvári polgármester és Alin Tişe tanácselnök a pártvezetéshez eljuttatott jelzésekben és magánbeszélgetésekben azt nyilatkozta: elégedett Tasnádi munkájával, jó a személyes és intézményes együttműködés, elállnak korábbi hangsúlyos követelésüktől, hogy a kormányt PNL-hez tartozó személy képviselje a megyében.
Lévén, hogy Kolozs megye történetében először került magyar vezető a prefektúra élére, a tisztség megszerzése és megőrzése presztízs jellegű, ám ugyanakkor szimbolikus jelentőséggel is bír.
Tudom, a rendkívül bonyolult és érzékeny helyzetre való tekintettel
a szavak, kifejezések, mondatok tekintetében kifejezetten óvatosnak kell lennem…
Mohamed Jabaly előbb csupán a 2014-ben Izrael és a Hámász között
kirobbant háború tragikus következményeit filmezte, majd egy mentőkocsi sofőréhez szegődött és a fegyveres konfliktusnak a civil lakosságra gyakorolt hatását dokumentálta.
Nem foglal állást, kamerával a kezében rögzíti a valóságot: bombázások, sérültek, halottak. Felnőttek és gyermekek egyaránt. Megrázó érzés, ám a közel másfél órás produkció megedzi az embert, a végén már „rutinosan” folyik meg a vérés a jelenik meg a halál, „futószalagon” jönnek a mentőautók, csapódnak be a drónokról vagy vadászgépekből kilőtt bombák.
Forog a kamera, riasztják a mentőautót, indul az örvény: mindig ugyanaz, ám más-más helyszínen, más szenvedőkkel, mások lebombázott házával és várával, más halottakkal. Gyermek tetemével is. És csodákkal…
A legnyomasztóbb érzés a szenvedő palesztinok és a néző tehetetlensége. És a helyzet végeérhetetlensége.
A bukaresti Palesztin Filmfesztivál keretében bemutatott produkció előtt semmiképpen sem kellett volna sört nyitnom. Ez nem egy művészfilm, nem is kommersz latyak, hanem lélektépő dokumentumfilm. S nem is akármiről, hanem háborúról, vérről, testi és lelki szenvedésről és halálról.
Jártam mind Izrael, mind pedig Palesztina több részén, életem legnehezebb pillanatában egy tinédzser palesztin segített, innen is ered a régió és problémái iránti érdeklődésem és érzékenységem.
A két és fél méter magas hanukiát a Deák Ferenc utca elején helyezték el (Saját felvétel)
Gyász és örömünnep:
néhány nappal ezelőtt a Holokauszt egyik helyszínén, a Krakkó melletti Auschwitz-Birkenau volt haláltáborba látogattam, vasárnap délután pedig Kolozsvárona fények ünnepén, a Hanukán vettem részt…
A Hanuka a makkabeus hősök emlékünnepe,
a Hanuka mindmáig az egyik legkedveltebb, legismertetbb zsidó ünnep világszerte. Amikor felszabadították Jeruzsálemet, s a megtisztított Szentélyben meg akarták gyújtani az örök lámpást, a menórát, csupán egy napra való olajt találtak, noha új, megszentelt olaj készítése nyolc napig tartott volna. A kis korsó cseppnyi olaja azonban — így szól a talmudi történet — csodálatos módon nyolc napon át égett, amíg új, szentelt olajt tudtak sajtolni.
Vasárnap nem a Kolozsvári Zsidó Hitközség (éveken át részt vettem az általuk szervezett Hanukán), hanem a többnyire Kolozsváron tanuló vagy élő vallásos ortodox zsidókból álló közösség, Chabad Egyesület szervezte a Hanukát – A VÁROS TÖRTÉNETÉBEN ELŐSZÖR SZABADTÉREN.
Kiss Olivér blogja 