Nemrég kilenc órás, csoportos geodoboz-keresés közben tizenkét kincset találtunk. Csatlakozott a brit Mark, barátnője, Loredana, s persze jelen volt Vanda is. Az út második felében csatlakozott Erik és Krisztián is.
Élménydús vadászat volt, sok humoros helyzettel, jó hangulattal.
A videó ötödik percében egy általam elkövetett, epic fail típusú esést láthatsz. Enyhítő körülmény: sár volt, vizenyős, fonnyadt falevelek borították a talajt. Egyébként egy fán csúztam meg… 🙂
„Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Gyergyói Osztálya és a gyergyószentmiklósi Dancurás Hegyimentő Egyesület a 2013. május 21-én a Kancsendzöngán eltűnt Erőss Zsolt hegymászó emlékére nemzetközi teljesítménytúrát szervez a Gyergyói-havasokban és a Hagymás-hegységben.” – áll a www.erosszsoltteljesitmenytura.ro honlapon, amely tulajdonképpen átvisz az EKE Gyergyói Osztálya által működtetett és fenntartott weboldalra.
Az időpont 2014. május 16–18.
Az EKE kolozsvári és tordai osztálya által május 3-án, szombaton szervezendő Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúra után két héttel éppen jól jön a híres hegymászó emlékére szervezett turista rendezvény.
A Jókain ildomos lenne tehát inkább a 30 kilométeres távra iratkozni, mert ha bevállaljuk az ötvenest, akkor lehet a vízhólyagok és felsértett talpak miatt képtelenek részt venni az Erőss teljesítménytúrán. Vagy két hét alatt begyógyulnak a sebek?
Még nem tiszta, hol, és hogyan aludnánk, amennyiben az Erőss Zsolt Teljesítménytúrán a 30 kilométeres távot vállaljuk be, akkor a Gyilkos-tónál kellene sátoroznunk. No, de ki viszi ki oda a sátrainkat, és mivel. Ezeket a részleteket még egyeztetjük, bennünk megvan a szándék: mennénk.
Kiváló volt a hangulat a szombaton este kezdődött és vasárnap hajnali két óra tájt véget ért ingyenes, a Kolozsvári Társastánc Egyesület szervezte rendhagyó álarcos bálon. A lányok és fiúk szempontjából annyira széles és változatos volt a felhozatal, hogy csak az nem flörtölt, s ment haza mobiltelefonszám nélkül, aki szerzetesnek vagy zárdába készül… 🙂
Jómagam elsősorban újságíróként voltam jelen, a WebSzabadságnak készítettem videót és próbáltam fotóriportot is, de a tíz éves kis szappantartóval alig sikerült valamit. Sebaj, Bec Norbert segítségemre sietett… 🙂
Vandának sajnos tanulnia kellett, ma vizsgája volt, de ki hitte el ezt a rendezvényen, amikor ilyen jellegű eseményeken is szinte mindig együtt látnak bennünket… 🙂 No, meg keddi műtétre váró alsó fogaim sem voltak a helyzet magaslatán, így nem tudtam annyi flörtös mosolyt bepörgetni. Csupán keveset terveztem maradni, a nemrég véget ért tüdőgyulladás miatt (az orvos azt tanácsolta, másfél hét szigorú szobafogság után szerdától ki kell mozdulnom, de fizikai megerőltetés ne legyen!) nem lehettem a táncparkett ördöge sem.
Szóval így indult, s az lett belőle, hogy a végéig maradtam, s néhány hölggyel azért mégis táncoltam. Lájtosan.
Egyedi, rendhagyó rendezvény volt, de a gyökerek mélyre nyúlnak. Szerencsém volt végigkövetni a Szegi Márk s a Kocsis Andrea nevével fémjelzett kolozsvári magyar társastánc mozgalom fejlődését. Míg 2007-ben a Kolozsvári Egyetemi Lelkészség (KEL) égisze alatt különböző kolozsvári magyar iskolák termében, nehéz körülmények között, hobbi szinten zajlott az oktatás, addig ma egy emblematikus, stílusos és ízléses környezetben, a Sétatéri Kaszinó épületében szerveztek álarcos bált a magyar fiataloknak.
Mi több, létrejött a Kolozsvári Társastánc Egyesület, a Magyar Unitárius Egyház (köszönjük, Bálint-Benczédi Ferenc püspök úrnak és Rusz Tibornak!) jóvoltából a mozgalom saját táncteremmel rendelkezik, pezseg az élet, kezdő, középhaladó tánctanfolyamokat szerveznek, esküvőkön, rendezvényeken fellépő, minőségi bemutatóra képes csoport tevékenykedik, rendszeresen szerveznek magyar táncesteket stb.
Az látható, tapasztalható, hogy a mozgalom alaposan kinőtte az eredeti kereteket, s ez elsősorban Andrea és Márk tehetségének és kemény munkájának, a csapat lelkesedésének köszönhető. Ugyanakkor érezhető az egyre fokozottabb az igény magyar környezetben zajló társastánc iránt, amely minőségi, stílusos és tartalmas alternatívát nyújt a mulatós, bum-bum bulis és, Isten őrizz, mánélés szórakozásra. S itt visszatérek a bejegyzés elejére: ismerkedésre is. Egy-egy ilyen táncest is záloga lehet annak, hogy a magyar fiatalok ugyanazt a nyelvet beszélő, ugyanabban a környezetben szocializálódott, körülbelül ugyanazt az értékrenddel rendelkező társat találjanak. S amennyi szingli van manapság, már csak ez nagy dolog.
Egyébként ezt a szingliséget sem értem, s sajnos, úgy vettem észre, egyre elterjedtebb: ha a vak tyúk (én) talált gyöngyszemet (Vandát), akkor a gyöngyszemek (az a sok-sok varázslatos hölgy) hogyhogy nem találnak egy kakast? Többször elmondtam már: ha jómagam kezdeményeznék tíz próbálkozásból húsz sikertelen lenne (pofok, rikácsolás visítás stb.), míg a hölgyek esetében egy-két kacsintás, stratégiai pillanatban elejtett szó tizenöt-húsz potenciális udvarlót vonzana. S tíz-húszból egy csak megfelel… Ezt hiszem és vallom, mi több, be is bizonyítottam, ugye….. ?
Visszatérve: gratulálok Balogh (Pap) Timeának és férjének Pap Szilveszternek, az álarcos bál királynőjének és királyának. Emlékszem, amikor kezdték, látható, hova jutottak. Taps és tisztelet!
***********************************************
Az általam készített fotóriport itt található.
Bec Norbert fotóriportja ide kattintva érhető el.
A videó itt van.
************************************************
Az egyik pókeres haverom, Martonos Gabi mégsem megy a február 28-án sorra kerülő Cluj Start-up Weekend rendezvényre. Blogom olvasóinak felajánlja az általa kapott 20 százalékos vouchert annak, aki elsőként válaszol a következő kérdésre:
A Clujul de Buzunar honlap főoldalán hány menüpont található?
Szabály: first come, first served. A választ kommentben küldd el teljes neveddel, email címeddel, s mobilszámoddal együtt. Utóbbi két adat, ne aggódj, nem jelenik meg a blogomon!
Nos?
Most már minden irányból jönnek az aggasztóbbnál drámaibb hírek, hogy Ukrajnában baj van. Fordulatot vettek az események, a hatalom bedurvult: halottak, sebesültek, lángok.
A válság már hónapok óta tart, s most úgy tűnik, Putyin és Janukovics a gázpedálra lép. Az ukrán elnök eddig ügyesen végezte a kötéltáncot, de most elvágták a fonalat.
A Szabadság mai számában jelent meg a hír, miszerint a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal illetékes ügyosztálya (na, vajon ki dolgozok ott?! Lásd odébb) jóváhagyta a Noua Dreaptă (Új Jobboldal) elnevezésű vasgárdás civil szervezetnek a március 15-én történő megemlékező felvonulásra benyújtott kérvényét.
Szólásszabadság van, megengedettek a felvonulások, tüntetések, megemlékezések. Utóbbi kategóriába tartozik a Noua Dreaptă felvonulása is, csakhogy legalább két kérdés vetőtik fel az ügy kapcsán. Az egyik: miért engednek teret a nyíltan vasgárdista szimbolisztikát használó szervezetnek, amely háborús bűnösök (például Ion Antonescu) számára több ízben szervezett rendezvényeket? Vajon az időpontot és az útvonalat úgy választották ki a szervezők és úgy engedélyezte a városháza, hogy megzavarja a magyarságnak az 1848-as forradalom és szabadságharc alkalmából hagyományosan rendezett megmozdulását?
Úgy érzem, valamilyen szinten szándékos feszültségkeltésről van szó, mi több, az Új Jobboldal vasgárdista fiataljaira ráterelődik a figyelem, hazafias, nemzetmentő mezben tetszeleghetnek majd a többségi médiában.
A román szélsőségesek felvonulása 12 órakor indul a Széchenyi/Mihai Viteazul térről, a Dózsa György/Ferdinand úton érkezik a Főtérre, majd a Deák Ferenc/Eroilor utcán jut a Bocskai/Avram Iancu térre.
A magyarság március 15-i felvonulása a Protestáns Teológia Intézettől indul 11 órakor, s általában késik néhány percet, tehát megtörténhet, hogy a helyszínre menet néhány román gárdás beszól… A Szent Mihály templomban tartott ökumenikus istentisztelet 13 óra tájt ér véget, ekkor az Új Jobboldal radikálisai éppen a Főtéren lehetnek. S kitelik belőlük az ügyes időzítés. Kérdés, hogy a Főtér melyik oldalán vonulnak végig. Sejtem, hogy azért mégis a térnek a Szentegyház utca felőli oldalán vonulnak majd a Memorandisták emlékműve elé, s innen majd a Deák Ferenc/Eroilor utca érintésével vonulnak a Bocskai/Avram Iancu térre.
Ez bőven elég ahhoz, hogy feszültség legyen a városban, mindkét fél erről beszéljen, s korbácsoljuk az indulatokat. észak-írországi hangulat. Akció-reakció, így sajnos nem kizárt, hogy a mi szélsőségeseink, radikálisaink és „nyilasaink” is tesznek valamit.
KELL EZ NEKÜNK?
Hiába, a Funar-éra városházi relikviája, Ionuţ Ţene, a szürke eminenciás jól ügyködik. Ő éppen azon a városházi ügyosztályon dolgozik, ahol ezeket a felvonulási engedélyeket jóváhagyják. Ő az, aki Gheorghe Funar idején társszervezője és értelmi szerzője volt a Corneliu Zelea Codreanu vasgárdista vezér és más ilyen jellegű rendezvényeknek a kolozsvári városházán… Szerencsére Alexandru Dima „urat”, a magyar főkonzulátusról a piros-fehér-zöld lobogót a RADP-től kölcsön kapott munkagép segítségével eltávolító szélsőségestől megszabadultak a Mócok útja 1-3. szám alatt, de még sok funári gyarló maradt.
Március 15-én még csak a mi szélsőségeseink hiányoznak a képből. Remélem, a Kolozs megyei RMDSZ-nek lesz annyi esze, hogy a korábbi évek incidenseiből okulva többé nem teszi lehetővé a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), az Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert zászlóalj Székely Szakaszának, a Székely Hadosztály vagy mittudoménmilyen, néha agymosott, kritikus ön- és világszemlélet nélküli, néha meg a rossz irányban igen céltudatos, jól szervezett fiatalokból álló fantazmagórikus szervezet beszívódását. Nem azért, de volt rá már néhány példa. A szervezők egyszerűen közölhetik velük: nem.
Ugyanakkor fontos, hogy szervezőink jó előre egyeztessenek a rendőrséggel és a csendőrséggel a résztvevők biztonságának szavatolása érdekében. A korábbi években, sajnos, voltak incidensek…
Szintén remélem, hogy az RMDSZ Kolozs megyei szervezete biztosítja a fordítást a román hivatalosságoknak, újságíróknak, barátainknak, de „ellenségeinknek” is. Emelkedettségről, civilizáltságról, erkölcsi tartásról tennénk tanúbizonyságot.
Az utóbbi hónapokban, években csitulni látszottak a szélsőséges, magyarellenes megnyilvánulások, leszámítva mondjuk a Baba Novac szobron levő felirat ügyét. Úgy érzem, a román szélsőségesek úgy érezték, marginalizálódtak, így aktivizálni kellett magukat. Erre majd minden valószínűség szerint beindulnak a mi radikálisaink, s ismét lubickolhatunk a jó kis erdélyi ganélében.
Az imént mondja az egyik barátom, hogy ma este nem megy a filharmóniába, mert valami Bálint-napi zöldségeket tűztek műsorra.
Nos, nem állíthatom, hogy értek hozzá, de a közember számára a Shakespeare In Love És Más Szerelmi Történetek tematikájú és című műsor egyértelműen a számomra kommersznek tartott Bálin-napi repertoárba illik.
Egy ilyen jellegű hazai és nemzetközi presztízzsel rendelkező kulturális intézménynek valóban ennyire illeszkednie kell a közízléshez, a naptári eseményekhez? Nem lehetett volna valami mást, innovatívot, progresszívet?
Egyébként láttam ma a neten egy videót (vajon megtalálja nekem valaki?) arról, hogy mennyire másképp lehet és érdemes „megünnepelni” a szerelmesek napját. Nem a hagyományos, kisstílű, unalmas és hányingerkeltő szívecskés csokoládé, karkötő, fülbevaló ajándékozásával, hanem valami spontánnal, ötletessel. Például: készítesz az 50 kilométeres távolságban levő városokról egy listát, kedvesedet az autóbusz pályaudvarra hívod, egy ismeretlennel kiválasztatod, melyikbe utazzatok. S ott együtt eltöltitek az időt. A két fél képzelőerejére van bízva, hogyan, miként. S amikor az ember szerelmes, akkor vannak ötletek, amikor már rutinról, ismétlődésről beszéltünk, akkor jön a csokoládé, nyaklánc, karkötő, balzsam, krém, grrr…
*********************
FEJLEMÉNY1 (15 óra 12 perc): Zitz küldött FB-n egy videót, jó, humoros, de nem az, amire gondoltam…
No, nem nálam, ahhoz még 27 évnek el kell telnie, akkorra már mások a Holdról kukkantják a Marsot, s rejtik el a geoládákat a Jupiteren.
Jó néhány nappal ezelőtt Ishunál pörgettünk be egy 3D házimozizást. Eszembe jutott, amikor 2001-ben Amerikában láttam az első ilyet, a 3D effektusok mellett nyomták az arcunkba a füstöt, s spriccelték a vizet, rengették a széket.
Kiváló élmény, várjuk a folytatást, csak szabaduljak a házi fogságból…
Mert, ugye, miért is tartanánk be, mert mi sokkal jobban ismerjük saját testünket, szerveinket, s ezek reakcióját különböző hatásokra: hideg, meleg, huzat stb.
Másrészt az is történik, hogy hirtelen megváltozik a világ körülötted. Hirtelen hajnali fél hétkor ébredsz (tudom, ez sem dicsőség, de olyankor szoktam csak ilyet tenni, amikor kirándulni indulunk az EKÉ-vel, vagy bevetésre az Erdély Mentőcsoporttal), más a levegő, a fény, az utca, mások a szagok, illatok, bűzök. Teljesen más típusú emberek utaznak a trolibuszon, más a közúti forgalom, másképp viselkedik a taxis: például átenged a zebrán. Vagy ez kivétel? 🙂
Egészségesnek mondhatom magam: 2001 óta önkéntes véradó, sportolok, aktív életet élek, sohasem cigarettáztam, nem kávézok, testsúlyom 68 kilogramm, nincs krónikus betegségem, alkoholt mértékkel fogyasztok. Na, de előforul egy-két tüdőgyulladás, hűlés stb.
Szóval sok minden megváltozik, ha nem hallhatsz a családi orvosod szavára. Esetemben Kónya-Hamar Zsuzsáról van szó, aki tisztességesen, becsületesen és szakszerűen járt el december közepén kezdődött, de csak január 6-tól rendesen monitorizált tüdőgyulladásommal kapcsolatban. Nem tartottam be orvosi tanácsát, merthogy én jobban tudom. Na, most a tüdőkórházba kerültem, ahol Fábián András főorvos részletes és elmélyített szakvizsgálatokat végez, mert továbbra is köhögök. S lázam is volt.
Na, de visszatérve a címben megfogalmazott kérdésre. Rájössz arra is, kik a szomszédaid, előzékenyebb vagy, ugyanis rengeteg az időd: éppen csak a kórházba kell elmenned vér- és vizeletvételre, ekográfra, szívó- és fújótesztre. S amit ott látsz a kórházban. Többek között az ekográfról jövet, a tüdőkórház épülete mögött egy szimpatikus, telt patkányt (először azt hittem, mókus, csak a farka nem passzolt), amely sajnos kimúlt, mert rajtam kívül az egészségügyi intézmény környékén tanyázó kóbor kutyák is észrevették. A kapusszoba körül levő nézőközönség Döbröginek drukkolt – mindhiába.
Megtapasztalod, milyen új szomszédaid vannak. Lóhalálában nem is figyelsz oda, kik laknak körülötted. Például azt a kis fehér kutyust sétáltató hölgyet még nem láttam a környéken, pedig 1977 óta, a tömbház felépítésének pillanatától lakom a Mehedinţi utcán… Sebaj, most két nap alatt kétszer találkoztam vele. Legközelebb köszönök is. Így illik, nemde?
Ismét visszatérve a címre. Látsz határozott, goromba, de kedves, előzékeny és segítőkész orvosokat, asszisztensnőket, s látsz sok kávét egy-egy asztalon. Azaz ajándékot. Ezzel szerintem nincs semmi baj. Hihetetlenül hálás tud lenni az ember, amikor meggyógyul, s ugyanúgy tudja folytatni életét, mint azelőtt. Azokat a tevékenységeket folytathatja, azokat a hobbikat űzheti, amelyek boldoggá, teljessé teszik. Mert ez a lényeg.
Kitartok azon álláspontom mellett, hogy bármit megoldunk, csak orvoshoz ne kelljen menjünk, s bíró elé ne kerüljünk. A romániai, európai társadalmak e két gócpontja, gondolom, mindenki kikészít.
Ja, s ilyenkor ébredünk rá, mennyire törékenyek vagyunk, s mennyire ki vagyunk szolgáltatva a rendszernek, de elsősorban saját magunknak. Utóbbi abban az esetben ha nem tartjuk be az orvos előírásait, tanácsát.
Az egy dolog, hogy a városban elrejtett geodobozokat aránylag könnyű megtalálni. Persze van olyasmi is a dologban, hogy sokban ott a váratlan fordulat, a meglepetés. Egyrészt a városi dobozok óhatatlanul amolyan nemesi allűrrel rendelkeznek, valamilyen szinten ők a hab a tortán, ugyanis valamilyen rendezőelv szerint csoportosíthatók, van bennük rejtély, megfejtendő talány, leleményesség, ötletesség.
A természetben elrejtettek viszont legtöbbször sziklamászási, gyalogtúrázási tapasztalatot igényelnek. Ezek az elmét és a testet egyaránt megdolgoztatják.
Utóbbiból rejtettünk el nemrég a Tordai-hasadékban. Nem akárhol, hanem a számunkra rendkívül kedves Dolomitokra emlékeztető via ferrata mentén. Az első és a második megtalálónak sört ígértem…
Bár úgy tűnik visszaeső tüdőgyulladásos lettem (újabb öt napig betegszabadságon vagyok), mégis kihagyhatatlan volt De Martin Lajos (a.k.a. Lajcsi) barátom (azt tekintem annak, akire rábíznám a lakás- és kocsikulcsomat, illetve a barátnőmet, no, utóbbit azért rá mégsem…. 🙂 🙂 ) ajánlata: a Sztánai Lovasok/Kalotaszegi Turul csapattagjaként vegyek részt a Sztánai Jubileumi Farsang lovas felvonulásán.
Mindent Rikinek köszönhetek, aki a Bonchidai Napokon lesérült, s valakinek haza kellett vinnie a lovat. Valamiért (ezt Lajcsi igazán csak a halálos ágyán fogja elmondani vagy 14 sör és fél liter pálinka után) engem szemelt ki, s teljesen kezdő lovasként bevállaltam a 72 kilométeres távon. Jó na, két nap alatt, de akkor is. S az egyik legakaratosabb lovat adták alám, Csillát.
Visszatérve: igen zsúfolt volt a múlt hét. Szerdán este landoltam Dortmundból, egyenesen Lórihoz mentünk, aztán a hagyományos szerdázás ott alvással, csütörtökön lapszámfelelős voltam este tízig, onnan mentem pókerre éjfélig, majd pénteken korábban haza csomagolni, s ki Sztánára. Terveztem videókat, videóinterjúkat és videóriportot készíteni, de a rohanásban (ennyire on the limit még nem értem el vonatot!) otthon felejtettem a szerkesztőségi videókamerát, amelyik (elég rossz minőségű) fényképeket is készít. A saját fényképezőgépem, a 10 éves Canon PowerShot 3G elromlott.
Szóval a kiválóan lovagló Jocó haverommal (rá egyiket sem bíznám a három közül, főleg utóbbit nem!) már pénteken kimentünk Sztánára, a vasútállomás közvetlen közelében lakó Lajcsikhoz, a Kalotaszegi Turul lovascsapat vezetőjéhez (Mobilszáma: 0755-622868). Naná, hogy azonnal legyalogoltuk az egy órát a faluig, s bemelegítettünk a szombati bálra. Ja, s egy órát vissza, szintén gyalog.
Szerencsére a Szentimrei-villában (köszönöm, Szabó Anna és Zsolt!) kiválóan lehetett pihenni (az a reggeli forró zuhany mindent megért!), így délben frissen jelentkeztem Lajcsinál. Kantár, gyerek, bunda, miegymás, indult a csapat. Amint az alábbi képen látszik.. alakzatban. Na jó, a falu közelében szépen összeszedtük magunkat… 🙂
Körbevonulás, Farsang Jóska elégetését a lovak is végignézhették. Piroskám picikét türelmetlen volt.
Aztán hazalovaglás, majd ismét gyalog a faluba, lazulás a farsangi bulinak a táncház részébe, s hajnali háromkor ismét haza.
Ismét egy csodás élmény Lajcsinak és csapatának köszönhetően!
Kiss Olivér blogja 