Gyalogtúrák

Jókai Teljesítménytúra – 2011. Jobbról balra: Bíró Jocó, Antal Lenke, Trombitás Enikő és jómagam. Éppen a Tordai-hasadékban… 🙂

1996 óta túrázom a hegyekben, miegymás, de 2011-ben vettem először részt az Erdélyi-Kárpát Egyesület (EKE) szervezte Jókai Teljesítmánytúrán. Életre szóló élmény volt a Kolozs megyei Szindről Torockóra 32 kilométert gyalogolni Enikővel, Lenkével és Jocóval. 2012-ben is részt vettem.

2012-ben próbálkoztunk az 50 kilométeres Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúrával, de malőr és vízhólyag miatt feladtuk.

2013 augusztusában megtettünk Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúrát – egy héttel a hivatalos időpont után, magánúton. Az élménybeszámoló itt olvasható. A Művelődés folyóiratban megjelent cikkere vezető hivatkozás itt található.

2014: Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúra (32 km gyalog), majd Kós Károly Teljesítménytúra (50 km gyalog)

2015: ugyanaz, mint 2014-ben… 🙂

Számomra az élmény, a társaság, a hangulat a fontos, a teljesítmény nem foglalkoztat. A tavalyi teljesíménytúra óta voltam még szervezett és magán jellegű gyalogtúrákon.

Tervezem, hogy az elkövetkező időszakban több gyalogtúrán vegyek részt.

Gyalogtúrák” bejegyzéshez egy hozzászólás

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!