Volt náci tiszt hajdani áldozatához: táncolj nekem! TÁNCOLJ!!!

Ennél azért sokkal keményebb… (Biró István/www.huntheater.ro felvételei)

 

(Darab: Nona Ciobanu: Aki elzárja az éjszaká. Kolozsvári Állami Magyar Színház)

Tudtam, pontosabban csak sejtettem, hogy kemény lesz, s meg is fogadtam Köllő Csongor tanácsát: mély lélegzetet vettem. Ezt ajánlottam Vandának is. Valójában senki és semmi sem készíthetett fel arra, ami következett…

Tofán-Koós Imola már az elején mondta, nem tudja, meddig bírja. Adott pillanatban bennem is felötlött, elhagyom a termet. Mert, ahogy Zongor Réka írta: nem jöhetsz ki érintetlenül, ha jelen voltál, akkor, ott. JELENLÉT, erről van szó.

…

Kicsit túl jelen voltam: az első csepp könny akkor szökött ki, amikor Hannának táncolnia kellett. A zenei aláfestés, a vizuális hatás (persze, hogy a Schindler listája című filmben a háború után szabaduló zsidók sorai ötlöttek fel) killer volt. Elszakadtam a darabtól, s hallottam az auschwitzi haláltábor túlélői által a Schindler jeruzsálemi sírjára elhelyezett kavicsok szelíd koppanását. Oda tették, ahol Vandával, Botival, Xénivel és Ildikóval tavaly ilyenkor jártam. Néhány másodpercig ismét ott voltam, majd „átmentem” Yad Vashembe, ezután a washingtoni Holokauszt múzeum következett, majd Auschwitz és Birkenau területe, s végül Bergen-Belsen. A seb ismét feltépődött. S a könnyek formájában vérzett. Hiszem, hogy ezeket a sebeket időnként fel kell tépni. Egyébként nem sebek, s ami még rosszabb: elfelejtjük létezésüket, ezek valahogy beleolvadnak a szürke hétköznapokba. Relativizálódnak.

…

A második meredek pont a cipők voltak. Ismét folyt a sírás. Eszembe jutott a Yad Vashemben látott, „holtvágányra juttatott” szerelvény, amellyel a zsidókat vitték a haláltáborokba. S pörögtek előttem a többi helyen látott fésűk, szemüvegek, kofferek.

A stúdióterem előcsarnokából látni, amint csillogva hömpölyög a Kis-Szamos. S a víz legalább két vonatkozásban kapcsolódik a darabhoz. Ekkor szökött harmadszor könny a szemembe…

S ami még „borzalmasabb”: december végén – január elején Krakkóba megyünk, s persze, a környéket is „meglátogatjuk”. Én immár harmadszor…

***************

Valakinek, aki talán érzéketlen: vajon valóban jó tudatlannak lenni, s csak legyinteni a lelki mélységekre? Kell a könny és a szenvedés, a számkivetettség szúró, vágó, hasító érzése?

***************

Miféle játék az, amelyből hiányzik a zsákmány üldözésével járó származó élvezet?

A testem. Az emlékeim őrzője

Állandóan azt kérdeztem magamtól, mi a szerelem?

Én is éppen olyan bűnös vagyok, mint te!

 

Szomorú vagyok. Rákos a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker (!) Especially Limited Edition!

Ilyen kicsim van nekem is… 🙂

Mélyen gondolkodóba ejtett: zsákutcában vagyok, ugyanis a rozsda kikezdte a Daciámat. Eladni nem lehet, javítani drága. Sokan mondták: a rozsda olyan, mint a rák, ugyanis nem gyógyítható, s folyamatosan terjed. Ázik be a csomagtartóm… 😦

Előbb a Budai Nagy Antal utcai Dacia szerviznél próbálkoztam megoldást keresni a problémára, a csomagtartó ajtóját és a kerekek fölötti belső lemezeket közel 3 ezer lejért cserélnék ki. Körülbelül ennyit ér az autó, amelyért 2006-ban körülbelül 3 ezer eurót fizettem… 🙂 Igaz, akkor a 2004-ben gyártott járművön csak 18 500 kilométer volt, s éppen ma fordult át a szám 91 ezerre. Ez 2006-2014 között (azaz 8 év alatt) 72 500 kilométert, azaz átlagban évi 9 ezer kilométert jelent, ami nem sok. Éppen most cseréltem olajat a motorban, alaposan átvizsgálták, semmi baja nincs a kocsinak. Csakhogy a rozsda… Azaz csak a nyaka véres…

Úgy érzem, elgázolt a fogyasztói társadalom: a fogyasztás (vásárlás) élénkítésére, s talán az autógyártók nyomására elindították a Roncsautó programot. Aki nem élt a lehetőséggel, az tulajdonképpen magára maradt. Ha nem fogyasztasz, azaz nem vásárolsz újabb és újabb járművet, akkor előbb-utóbb zsákutcába kerülsz, ugyanis alkatrészek nélkül maradsz. S akkor improvizálni kell.

Remélem, a Dacia kitart addig, amíg élek, pénzem ugyanis többet sosem lesz autóra, ezt a kocsit is anno holland barátaim jelentős anyagi hozzájárulásával sikerült megvásárolnom.

Maradnak szerencsére az „öreg motorosok”, akik nosztalgiából vagy sajnálatból elvállalják a rozsda ideiglenes eltávolításával járó hosszú és fárasztó munkát. Szerencsére nekem is sikerült találnom egy ilyen kolozsvári kisiparost, aki elvállalta, hogy ideiglenesen meggyógyítja a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker (!) Especially Limited Editiont.

Elnéztem a minap, hogy Szekrényes Attila fellegvári autójavító műhelye bezárt, id. Deák Ferenc sem foglalkozik már autószereléssel Kisbácsban. Megszűnnek a pillérek, jelentősen átalakul minden, ami a gépkocsikkal kapcsolatos. Valamikor a Donáth Service-nél is több tucatnyian dolgoztak… Még csak 39 éves vagyok, s már nosztalgiázom… 🙂 Vagy képtelen vagyok lépést tartani a fogyasztói társadalommal, nem tudok megfelelni elvárásainak? Három-öt évente kellene cserélnem a kocsimat? Jó-jó, de miból?! A havi nettó 250-260 euró jövedelmemből? Ennyi pénzért csak egy kormánykereket adnának… 🙂

A Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker (!) Especially Limited Editiont már nem lehet eladni sem a bejegyzési illeték miatt, tehát drága luxuskocsi lesz belőle. Hátha megvásárolja a müncheni múzeum… 🙂 Pedig még csak 10 éves…

FOTÓ-, VIDEÓRIPORT, CIKK – “Mi történik, ha megnyomom ezt a gombot?”

Az ott meg mi? 🙂 Magó Márk és Kovács Gergely báziskapitány a pilótafülkében (Saját felvételek)

Gyerekzsivaj lett úrrá vasárnap reggel a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtéren: immár hatodik alkalommal szervezett a Kolozsvári Magyar Plane Spotting Társaság úgynevezett vasmadár-leső napokat, amelynek keretében felnőttek és kicsinyek vasárnap, október 26-án meglátogattunk egy állomásozó Airbus A320-as repülőgépet, illetve pilótákkal, első tisztekkel és mechanikussal vacsoráztunk. A hideg miatt sajnos a hétfőre tervezett repülőgép-kukkolás elmaradt.

Színészek a pilótafülkében… 🙂

Nehéz volt a kisdedekkel, de remélem, a szülőknek, s nekik is elégtételt jelentett megismerkedni a gép külsejének és belsejének sajátosságaival. Engem Balla Elemér hétéves tapasztalattal rendelkező légi utaskísérő történetei nyűgöztek le: a barátságos, közvetlen férfi kulisszatitkokat, érdekességeket mesélt. Míg a pilótafülkében Kovács Gergely báziskapitány magyarázta a felnőtteknek és gyerekeknek a gombok, fények, radarok és a botkormány jelentőségét, addig Tibi pilóta barátunk a gép külsejének érdekességeiről beszélt.

Volt, amikor jó értelemben „elszabadult a pokol”: a felnőttebb gyerekek, azaz Biszak Tamás és Magó Márk a hangosbemondóban „utasította rendre” az utasokat. Eközben az egyik anyuka a kézipoggyászoknak helyet adó térből szedte ki a kisgyereket… 🙂 Ez a fotóriportban is látszik. Hiába, mindenre kíváncsiak a gyerekek…:)

Igaz ugyan, hogy a Kolozsvári Magyar Plane Spotting Társaság esetében zártkörű, meghívásos alapon működő, nyilvános rendezvényeket is szervező magánklubról van szó, de hangsúlyosabban nyitnunk kell a “külsők” irányába, ugyanis óriási az érdeklődés az általunk ingyen és bérmentve, de saját időnk és energiánk igénybe vételével szervezett repülőgép-látogatás iránt. Ugyanakkor nagyon sokan kíváncsiak a pilótákra, légiutas-kísérőkre, sőt a mechanikusok munkájára is – utóbbi kategóriából is volt valaki a vasárnap esti vacsorán. Sajnos az őszi látogatásra csak egy külső személyt és gyermekét sikerült befogadnunk, de ezen radikálisan változtatnunk kell! Két jogos panaszlevél érkezett, ezeket komolyan fontolóra kell vennünk..

Köszönjük WizzAir, köszönjük Alexander Hecht volt és Kovács Gergely kolozsvári báziskapitánynak és Weghofer–Vad Tibor pilótának, klubunk egyik alapítójának!

***************************************************

A videóriport itt található.

A fotóriport ide kattintva érhető el.

A Szabadságban megjelent cikk itt.

***************************************************

VIDEÓ – Divatbemutató… tolószékben

Varázslatos hölgyeket láthattunk (Dan Bodea/Transilvania Reporter felvétele)

Mindenképpen jelen akartam lenni az Atipic Beauty-n: rendkívül kíváncsi voltam erre a sajátos, egyedi rendezvényre, amelyen kerekesszékbe kényszerült hölgyek vonultak fel a színpadon. Az eseményt az Open Your Heart Egyesület és a Wens Travel utazási iroda szervezte.

Sok szempontból gondolatébresztő volt… Ambivalens érzések lettek úrrá rajtam. Társadalmi szempontból fel vagyunk készülve ilyesmire? Vagyunk eléggé befogadók, empatikusak? Sikerül valóban együttérzünk velük, vagy csak színészkedünk? Megvan bennünk a mély megértés és elfogadás?

Valamennyi hölgy varázslatos volt, ezért az eseményt inkább szépségbemutatónak nevezném. Egy-két hölgy arcáról mintha lerítt volna egy kis szomorúság. Lehet, csak nekem volt ilyen érzésem. Vajon csak izgultak? A túlnyomó többség viszont vidám volt, az egyik meg is jegyezte: jól érzi magát, mert csodálják.

Az árnyoldalt csak ők látják teljes mélységében… Mi csak sejtjük… (Fotó: Atipic Beauty/Facebook)

Vajon a közönség milyen szemmel nézett rájuk, kit, milyen érzés kerített hatalmába? Bizonyára voltak olyanok is, akik sajnálkozva tekintettek rájuk, de legtöbben talán erkölcsi támogatásukról akarták biztosítani őket. Még Emil Boc polgármester felesége is jelen volt. Másoknak minden bizonnyal a különbnél-különb divattervezők által megalkotott textíliák ragadták meg a figyelmüket.

Jómagam azon gondolkoztam el: ha autóbaleset vagy betegség miatt tolószékbe kényszerültem volna, milyen módon dolgozom fel a traumát… Csodálat – ez a szó ami kifejezi, amit a divatbemutató során éreztem. Egyaránt csodáltam a szépségüket és lelki erejüket. Jómagam csak akkor tudnám részben átérezni, milyen így élni, ha egy hétig kipróbálnám a tolószékes életet…

Ki mondaná, hogy Aştileanu 50 éves? Nagyon sok nőnek tetszik… Itt éppen testvére társaságában az Atipic Bauty rendezvény nézőjeként (Fotó: Cristi Vescan)

Ők velünk egyenrangúak, ugyanolyan szellemi képességgel rendelkeznek, mint mi. Ugyanúgy festők, egyetemisták, vállalatvezetők vagy felelős beosztásúak, mint néhányan közülünk. S sokunknál szebbek…! Ismét tudatosítottam: nem figyelünk eléggé oda rájuk, igényeikre.

A nézők között jelen volt Gheorghe Aştileanu is, aki baleset miatt 19 éves korában kerekesszékbe kényszerült. Ő minden bizonnyal a legismertebb mozgássérült kolozsvári személy. Jövő hónapban tölti az ötvenedik életévét. Interjút szeretnék készíteni vele. Nehéz lesz. (Nem értem, az emberek miért nem guggolnak le, akár Aştileanu testvére, amikor egy tolószékben levő személlyel fényképeződnek?!)

************************************************************

A videó ide kattintva tekinthető meg.

A cikk itt található.

************************************************************

Fejlemények a Tusványoson eltűnt, 18 éves Tófalvi Csaba ügyében

Hol vagy, Csaba?

A legrosszabb talán a bizonytalanság: s minden valószínűség szerint decemberig nem derül ki, a korondi illetőségű fiatalemberé a Sepsibükszád közelében megtalált holttest, vagy sem.

Megtalálták Tófalvi Csaba holttestét?

Tófalvi Csaba-ügy: eredmény decemberben

FOTÓRIPORT – Ősszel nyár a nagybányai ekésekkel

Magányosan (Hám Péter felvételei)

Ha mindent összevetek az év eddigi legjobb túrája volt a Hám Péter által (a Túrázás/Excursii FB-csoport itt) szervezett kétnapos hétvégi kiruccanás: kiváló volt a társaság, a hangulat, az idő. S természetesen a táj és a túra is.

Kivételesen nem pénteken este szabadultunk a betondzsungelből és a friss szmogból, hanem csak szombaton reggel. Laura, a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegének aktív tagja is velünk tartott. Amíg Hám Péter és csapata elért (ők csak a déli harangszókor indultak) Felsőbányára (Baia Sprie), addig mi megnéztük a Kék-tavat, s még a TiviDan által elrejtett geodobozt is megtaláltuk.

A kocsikat a Fernezely (Firizei) völgyben hagytuk, s nekivágtunk a Sólyomkőnek. Egészséges kis mászás volt. Megismerjük a nagybányai EKE-csapatot: Mátyus Attilát, Kinczel Ferencet, Barra Lehelt. Nagyon jó a hangulat, jó a túra, sokat léháskodunk.

Csodaország

Vasárnap már nem csak kilencen, hanem tizennégyen túrázunk. Még több nagybányai természetjáró csatlakozik hozzánk. Hajdan működött bányavállalat épületeinél hagyjuk a kocsikat, s jelzett, majd jelzetlen úton, nagyon meredeken jutunk fel a Vasalóra, majd a Rozsályra. Itt tűzrakás, szükségállapot miatt elcsent csirkehússal… 🙂

S még három geodobozt is elrejtettem a környéken…. 🙂

Az egyik képhez ezt a kommentet írtam. Kilenc lájkot kapott, szerintem az utolsó mondatért…

Ősszel még nyár.

Kiváló társaság volt, jól egymásra hangolódtunk. Egyedi, talán megismételhetetlen alkalom volt. Ilyen, így nem volt, s nem is lesz többé. Ezért jó, hogy éltünk a lehetőséggel, s “kiviseltük” magunkat… Mennyire másak vagyunk (életút, szakma, családi háttér, álmok, életkor, személyiség stb.), s mégis van közös halmaz: a természetszeretet és –járás. Szerintem ezek egy olyan mozgatórugók, amelyek minden mást felülmúlnak. S ezek a kötelékek sajátos dinamikát biztosítottak a hétvégének.

Kiválóan éreztem magam veletek, mindannyiatokkal.

Sajnálom, hogy egyesekkel nem sikerült mélyrehatóbban elbeszélgetnem, megismerkednem. Talán az idő is túl rövid volt. Remélem, mindannyian túlláttak a szitán, s különbséget tudtak tenni a színház és a valós én között. Korántsem akarok maszlagos lenni, túlzásokban sem akarok esni, de mindannyiatokban értékes és értelmes embereket ismertem meg. Mindenki a saját hátterével, élményvilágával és megnyilvánulási formájával – de mégis egységes egészet alkottunk.

Egyáltalán nem vagyok érzelgős típus, de számomra kiváló volt az egész hétvége. Köszönöm nektek! Remélem, legközelebb kevesebbet jár a szám… 🙂

Indulunk a Sólyomkőre

No, már fent is vagyunk…

Együtt a csúcson. Jajj, de romcsiiiii…

Szívd magadba!

A Vasaló következik

Ugyanaz a csoport, ugyanott, de másképp

Az Első Mohikán vezet

Csodaország

A Vasalón

Ebéd a sziklák szélén

Kinek küld SMS-t?

Nagybánya

Szépségek

Magányosan

Közelebb

Valamit ismét magyarázok… Vagy jegyzetelem, amit Hám Helga Melinda mond?

Közben a kutyus dézsmálja a hátrahagyott ételmaradékokat

Vendég

Együtt

Szépség

Nyárősz

Elmélyedve

Útvonal

FOTÓ, VIDEÓ – Táncszínházzal a repülőtéren egy légi katasztrófa áldozatainak emlékére…

A magasba (Fotó: http://www.createactenjoy.com)

A szerintem tehetséges és lenyűgöző személyiséggel rendelkező Zongor Rékának köszönhetően egyedi élmények és érzések birtokába kerültem. Ő hívta fel a figyelmemet a Create.Act.Enjoy csoport által a crowdfunding (közösségi finanszírozás) módszerrel megvalósított Lost in transition című produkcióra is, amelyet a társulat színészei múlt csütörtökön mutattak be a… Kolozsvári Nemzetközi Repülőtéren.

Ahogy Zsazsával is beszéltük a buszon: valószínűleg, nem mindent úgy értettem, mint ahogy azt a rendező vagy a színészek akarták, de gondolom, a közönségből nem egyedül voltam így ezzel. Elvégre nem minden esetben egyezhet a szándék és a végeredmény. Mégis, művészetről beszélünk…

Világos volt a három rész, bár valahogy csak kettőre vártam: várakozás a légikikötőben, repülés, zuhanás/halál. Utóbbi volt talán a legmeghatóbb (a darabot a márciusban eltűnt, Kuala Lumpurból Bejingbe tartott repülőgép-szerencsétlenség áldozatai emlékére állították össze), éppen ezért, no meg a legvégén megemlített apropó miatt képtelen voltam „felébredni” és lelkesen tapsolni. Gondolatban még mindig az óceán mélyén voltam a gép roncsai mellett…

Jó előadás volt, várom a következőt!

Magó Beatrix és fia, Márk jönnek a hétvégi repülőgéplátogatásra. Jelentkezhetsz a vasárnap esti vacsorára!

Külön élmény (Imreh-Rácz Előd felvétele)

Amint azt korábbi blogbejegyzésemben jeleztem, sajnos rendkívül kevés hely maradt a “külsők” számára a Kolozsvári Plane Spotting Napok hatodik kiadásának a géplátogatás részére. A imént említett bejegyzésben foglaltak alapján az első jelentkezőt választottuk ki, ő volt a leggyorsabb. Eszerint vasárnap, október 26-én Magó Beatrix és fia, Márk lesz a vendégünk. Gratulálunk!

A többiek se csüggedjenek: tavasszal minden valószínűség szerint sokkal több hely lesz. Kérlek, iratkozzatok fel a blogomra, kövessétek, s mihelyt március-április tájékán ismét meghirdetem a jelentkezést, azonnal éljetek a lehetőséggel!

Kérem, jelentkezzenek itt kommentben azok, akik jönnének a vasárnap esti vacsorára, poharazgatásra, beszélgetésre, amelyre a Bulgakovban 19 órától kerül sor. Program itt.

VIDEÓINTERJÚ – Kobra Kolozsváron. Ma hajnalban indult tovább

Ma hajnalban indult Kolozsvárról Marosvásárhelyre Szabó „Kobra” Zoltán, aki közel másfél év alatt körbebringázta a világot… székbiciklivel

Tegnap beszélgettem vele.  A cikk nemsokára a Szabadságban. Kobra blogja itt.

FOTÓ – Németül lehet, magyarul nem?!

Így is lehet… (Fotó: Városháza)

Ma Emil Boc kolozsvári polgármester felavatta a George Coşbuc iskola új, 705 négyzetméteres sportcsarnokát. Az összbefektetés 2,1 millió lejre rúg.

Az ingatlan falán ez áll: SALA DE SPORT * TURNHALLE

Németül ki lehet írni azt, hogy sportcsarnok, s magyarul nem? Tudomásom szerint a magyar iskolák sportlétesítményeinél nem szerepel az objektum magyar megnevezése… Hogy a magyar helységnévtáblákról ne is beszéljünk..

FOTÓRIPORT – Több szempontból négycsillagos hétvége Kisbánya üdülőtelepen

Könnycsepp/Lacrimă/Tear…

Igen, ott, mert a maga a település, azaz Kisbánya máshol található…

Remélhetőleg megismételhető, de minden valószínűséggel megmagyarázható csoda folytán, Vandának köszönhetően több szempontból is négycsillagos, élmény-kavalkádban volt részünk a hétvégén. Olyan helyen szálltunk meg (ingyen és bérmentve, teszem hozzá villámgyorsan, nehogy valaki azt higgye, pénzt hamisítok), amilyenben talán még sosem voltam: négycsillagos panzió. Volt ott minden: tisztaság, ízlésesen kialakított szoba, folyosó, recepció, vendéglő, profi (igaz, nem fával működő) szauna, sós vizű szauna (ilyet biztos, hogy most próbáltam először), sima szauna (ilyenben sem ültem még), úszómedence. Asztalteniszt játszottunk, biliárdoztunk, szóval királyi ínyencségekben, mi több, kiváltságokban volt részünk. Ízletes volt az étel, Andrei pincét pedig tökéletesen végezte dolgát: nem volt sem túlzottan rámenős, de szégyenlős sem, kiegyensúlyozottan kedves és tökéletes mértékben előzékeny és geodoboz biztosításában segítőkész. Szóval belekóstoltunk abba, hogyan élnek az (új)gazdagok. Két pár is volt belőlük az Adreea panzióban, s a sablon ismétlődött: idős és/vagy gazdag férfi, bomba nő. Érdekes, hogy az előítéletből ezúttal (is) tényállás lett.

Szeretetre érdemes, nem kivágni való…/Iubeste-ma, nu ma distruge…/Love or kill…

Szombaton édes kettesben kirándultunk. Bár mindketten a hét fáradalmai miatt ramaty állapotban voltunk, a Mobellino Team által a Zengő-köveknél elhelyezett geodoboz rávett arra, hogy megtegyük a normális körülmények között három órás (mi majdnem öt óra alatt tettük meg a) távot. Na jó, közben geodobozokat helyeztünk el, punnyadtunk. Csodás volt az idő, tökéletes a kilátás.

Vasárnap kijött a szűk baráti társaságunk egy része, illetve ismerősök… s ismeretlenek. A túrát különböző fórumokon is meghirdettem, így eljött Clément és Ines. Mindketten negyedéves fogorvostan hallgatók Erdély fővárosában. Az Úr napján a Bélavára volt a célpont. Az őszi séta mindenkinek jót tett, a francia ismerőseink által bérelt kocsit kivéve: Clément felkapcsolva felejtette a fényszórókat, így érkeztünkkor a lemerült akkumulátor miatt képtelen volt beindítani a hétvégi lazulásokra (szombatról vasárnapra virradóra a Tordai-hasadékban sátoroztak) bérelt kocsit. A Bélaváránál sikerült levadásznom a szintén Mobellino által elhelyezett geodobozt…

 

Hétvégén Kisbánya. Csatlakoznál a túrákhoz?

Szombaton a Bélavárához megyünk. Jössz?

A hétvégére Kisbányát szemeltük ki. Szombaton és vasárnap is lesz túra.

Részletek itt.