Tegnap kivételesen taxival mentem haza. Azt hittem, kiesik a műfogam, amikor megláttam, hogy 747 ezer kilométer van a kocsin. Meg is kérdeztem a sofőrtől: valós a szám?
Igen, ez a legrégebbi, még szolgálatot teljesítő taxi Kolozsváron.
2006-ban holland barátaim anyagi segítségével egy Dacia Solenzát vásároltam. Akárcsak a 2003-ban a Világsajtó Intézettől kapott ösztöndíjból 750 dollárért vásárolt Canon PowerShot 3G digitális fényképezőgépemnek, a járgánynak is ki kell tartania amíg élek. Nemrég kifolyt a taralék motorolaj (mintegy fél liter) a csomagtartóba, s mivel a kocsi előre volt dőlve, ráment a hátsó ülésekre is. Mosodában van a drága három napja. Azért ennyi ideje, mert még nem volt időm érte menni… Remélem, nem adták el.
Ha a Logan kibír 747 ezer kilométert (igaz, a csapágyai nagyon csúnyán szóltak, de gurult), akkor a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited Edition kibírja ennek a felét. Ha évente 10 ezer kilométert vezetem a járgányomat, s most van rajta 81 ezer kilométer (2004 telén gyártották), akkor kibírja életem végéig, ugye?
Ajánlom tehát, hogy a csomagtartóba ne tartsunk motorolajat. Vagy ha igen, akkor győződjünk meg róla, hogy nem folyik ki. S ha kifolyik, akkor ajánlom a Babeș parknak a Kertmonostor felőli oldalánál levő autómosót. Várjunk csak, nem is ajánlhatom még, mert nem tudom, milyen munkát végeztek… 80 lejért. 🙂
Márciusban kaptam ajándékba egy HTC Desire típusú okostelefont. Úgy döntöttem, nem térek át rá, ugyanis hatalmas a kísértés, hogy míg barátnőmmel vagyok, megnézzek valamit a WebSzabadságon, Facebookon, itt-ott. Csak ezt, csak azt, csak egy kicsit, csak most, csak így. Az a fránya „csak”. S ennek soha sincs vége. Rabul ejt, behálóz, s ad ugyan valamit, de sokkal többet vesz el.
Újságíróként folyamatosan a hírörvényben kellene lennem. Kell egy kis áramszünet… Ismerős?! Mintha ő már akkor tudta volna… 🙂
Múlt szombaton a Marosvásárhelyen szervezett geoboboz-kereső, nemzetközi részvétellel zajlott országos találkozó miatt nem vehettünk részt az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) és a Szentimrei Alapítvány által szervezett Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúra hivatalos változatán, így most hétvégén negyedmagammal magánúton vágtunk neki az 50 kilométeres távnak. Nem volt ellenőrző pont, időhatár, rohanás, stressz. A saját ritmusunkban haladtunk, megálltunk pihenni, enni, mi több Magyargyerővásárhelyen még a kocsmát is meglátogattuk. 🙂 Tavaly nekivágtunk a távnak, de a hatalmas vízhólyagok és eltévedés miatt VaKol csapatnak kapitulálnia kellett…
A Körös forrásához épült motel felett…
Szépen felvettem az Étienne-től ajándékba kapott szuper sportcipőt. Barátom megsajnált a tavalyi, a gyatra minőségű cipő okozta kapitulálás miatt, s 300 lejes Decathlon utalványt ajándékozott novemberi születésnapomra…
Szombaton hajnali 7 órakor találkoztunk a Törökvágás tetején levő Falumúzeum bejáratánál. Persze, hogy mi is késtünk, ugyanis csak negyed hétkor ébredtünk Vandával, de a Szél utca mégis közelebb van, mint a Monostor… Semmi stressz, a lányok (Popovics Emma és Linda) csak 20 perccel később érkeztek, Biró Jocó már nyugtalanul várt.
7 óra 25 perckor indultunk. A Kakasos templomtól kellett volna, mert hát Kós Károly különböző területeken kifejtett munkásságáról is szól ez a túra, de hát, na, hárman közelebb voltunk a Törökvágáshoz…
Sajnos nem jegyeztem az időt, mikor, hány órakor, milyen tempóban érkeztünk. Megálltunk enni, inni, pihenni, mi több, Jegenye előtt megbotránkoztattunk néhány helybéli nénit azzal, hogy Kolozsvártól Sztánáig gyalogolunk (lásd a videót). Bár a néni bevallotta: egyszer világításra ő is elment gyalog Kolozsvárra.
Én nem mennék semennyi pinzért
reagált a „határon” levő egyik nő.
Sok időt veszítettünk azzal, hogy folyton meg kellett győződnünk arról, jó úton haladunk. Köszönet Nagy Zoli barátunknak, az EKE ifi tagozata koordinátorának, aki annak ellenére segített telefonon, hogy vendégei voltak. A Medvepadig emlékeztünk az útvonalra, de azután járatlan rész következett.
Sötétedés után érkeztünk le a Riszeg-tetőről. Szerencsére Jocó nagyon jól ismerte az erdei utat, ellenkező esetben, sokat bolyongtunk volna a fák között…
Most, hogy visszagondolok, milyen távot tettünk meg, felötlik bennem, hogy talán nem is volt való. Így utólag olyan lehetetlennek tűnik, bár az évek során, pontosabban 2004-től több tucatnyian megtették már gyalog ezt az 50 kilométeres távot. Egyesek a teljesítményért, mások, mint mi, az élményért és baráti hangulatért. A jövő évire minden bizonnyal elmegyünk. Csak tartson ki addig az Étienne barátomtól ajándékba kapott nagyon jó sportcipő… 🙂
Kiváló volt a hangulat és a társaság, tökéletes az időjárás, megfelelő a hőmérséklet. Vasárnap még Lajcsi sztánai lovardájához, s az 1-2 kilométerre legelő 5 napos kiscsikóhoz is ellátogattunk… 🙂
Szabó Zsolt felkérésére minden bizonnyal lesz anyag a Művelődésbe: Kultúra, természetjárás és számítástechnika, azaz geodobozolás…
Addig beszéljenek a fényképek és a videó… 🙂
Before
“Nagyon nyílt kék az ég itt/És nyájas zöld a táj. / A fák nem nőnek égig / S a fájdalom se fáj. / A zaj elhal a csöndben, / Megfúl a durva szó, / Könnyből harmatcsöpp lesz itt, / Harmatként illanó.” (Szentimrei Jenő: Képeslap a sztánai Csiga-dombról)
Kezeket fel! Jocó szerint a Nők Lapjában azt írta, így nem dagadnak az ujjak tovább… Ha-ha!
Csonkítják a csokinyuszkót
A fülét már letörték
Traccs és gyalogtúra
Rókalyuk. Egy ilyenbe rejtettem el az első geodobozt…
Többet gyalog, mint kocsival…
Bimbót csodálva
Na, melyik falu mellett haladunk el
Romantukis intermezzó
A Gyerőffy-szöktető impozáns sziklái
Rég nem esett az eső
Ufók a Sztána melletti erdőben
Népi motívumok a Szentimrei villában, ahol megszálltunk
Népi motívumok a Szentimrei villában, ahol megszálltunk
A Szentimrei villa. Szabó Zsoltnak és Török Bélának köszönjük a vendéglátást!
Harapós a kutya?
Ez tetszik. Vanda ötlete alapján
A királyfit keresik a hölgyek a Varjú várnál
Kós Károly is lakott benne
A jóképű, pénzek királyfi itthon van?
Lányos
Gyalogtúra a vasúti síneken. Lajcsi lovardájához igyekszünk
Olyan gömbölyű, nem tudok állni rajta
Lajsi lovardájánál. Kupaktanács
Figyu! Van kockacukrod?
Coccolino illatú a 10 éves fényképezőgéped, haver!
Ma éppen a Farkas utcában készítettem körkérdést arról, a járókelők a Kolozsvári Magyar Napok mely rendezvényén vettek részt, illetve mi a véleményük a negyedik kiadásról. Miközben egy idős házaspárral készítettem a videóinterjút, éreztem, hogy folyamatosan rezeg a mobiltelefon a zsebemben.
Vajon mi történt?
kérdeztem magamban miközben a hölgy beszélt.
Négy nem fogadott hívás a szerkesztőségből, a kollégáimtól. Na, itt valami nagy baj van. Közben találkoztam Rohonyi D. Iván fotós kollégámmal, aki sürgetve mondta: a rendőrség és a csendőrség intenzíven érdeklődik a Farkas utca elején levő Erdély történelmi esélye című infografikai sajtófal iránt, mi több, annak eltávolításával próbálkoznak. Az Erdélyi Magyar Néppárt és a Bálványos Intézet vizuális sajtófala a különböző európai autonómia formákat mutatja be, kiemelve Erdély lehetőségeit. A Kolozsvári Magyar Napokra készített sajtófalat tegnap mutatta be Bakk Miklós, a Bálványos Intézet tudományos munkatársa, illetve Ilyés Szilárd-Zoltán, a szervezet ügyvezető igazgatója, valamint ifj. Toró Tibor tudományos munkatárs.
Néhány héttel ezelőtt hiába vette zokon Szász Péter barátom azt a megjegyzésemet, miszerint aggódtam, nehogy a rutinos készülődés, s esetleg a negyedik alkalommal szervezett rendezvénysorozat okozta blazírtság, talán kényelmesség és esetleg önteltség beárnyékolja a Kolozsvári Magyar Napokat. Ezt láttam, tapasztaltam más nagyszabású és emblematikus rendezvények kapcsán, s aggódtam.
Aggodalmam nem igazolódott be. Sőt.
Kiváló a hangulat, szervezési bakikat nem tapasztaltam. A rangos rendezvénysorozat képviselői szívélyesen álltak a sajtó rendelkezésére, barátságosak, kedélyesek voltak a média képviselőivel.
Voltam néhány rendezvényen, valamennyin jó volt a hangulat, tartalmas előadásokat, beszélgetéseket követtem figyelemmel.
Olyan kellemes érzés régi és új ismerősökkel találkozni. Megfogalmazódik bennem a varázsszó: együtt. Mi. Kolozsvári és erdélyi magyarok. Békésen, civilizáltan, vidáman. Együtt.
Az összetett világban nyújt eligazodást, hasonlít a tájfutáshoz, s kísértetiesen hasonlít a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által évek során szervezett úgynevezett Éjjeli lepke versenyhez. Fejleszti a térlátást (más szavakkal és értelmezésben „the big picture”), a találékonyságot, a problémamegoldó készséget, leleményesebbé, talpraesettebbé, ötletesebbé, kreatívabbá tesz. Logikusabban gondolkozol. Ugyanakkor elősegíti a szociabilitást, az emberi interakciót, új barátok megtalálását, új baráti társaság kialakítását. Mi több, új hobbival gazdagodhatunk. S az utazással,
Mindent bele! Ott kell lennie! 🙂
ismerkedéssel egybekötött valamennyi tevékenység gazdagít, okosabbá, intelligensebbé, életvidámabbá tesz. Nincs unalom, semmittevés, inkább tartalmasabb élet. Mi több, különböző hatások érnek, alkalmazkodnunk kell másokhoz, új életstílust, életvitelt fefezünk fel, élettapasztalatot nyerünk Legalábbis ez a személyes, tapasztalatom a geodoboz-keresés kapcsán. Eme hobbit űzők nemzetközi találkozóját nemrég tartották Marosváráshelyen, sok-sok érdekes és kreatív dobozzal, kiváló hangulattal és hajnalba nyúló adrenalin dús kereséssel…
Nagy meglepetésemre a találkozón Boros Zoltán, rendező, zeneszerző, televíziós szerkesztő és két fia is részt vett! 🙂
No, akkor melyikhez megyünk?
Az úgynevezett geoquest országos találkozót (korábban Transylvania GeoQuest) évente szervezik az önkéntes geoláda-keresők általában olyan településeken, ahol pillanatnyilag kevés az elrejtett „kincs”. A közösség tagjait a http://www.geocaching.com vagy a www.geoquest.ro weboldal segítségével értesítik, és tájékoztatják a részletekről. A program rendszerint egyszerű: találkozó, ismerkedés, megbeszélés, trükkök és tippek annak érdekében, hogy az érdekeltek kreatív dobozokat hozzanak létre, illetve megfelelő helyeken, a szabályok betartásával helyezzék el őket. A hangsúly természetesen a nagyon sok esetben adrenalin dús geodoboz-keresésen van, amikor legtöbb „kincskereső” önkívületi állapotba kerül, s csak egy dolog érdekli: megoldani a geodoboz megtalálásához szükséges rejtvényt, megfejteni a talányt, összpontosítani a tippre, követni az útvonalat, s természetesen megtalálni a rejtekhelyet és vele együtt a geodobozt. Ennek különböző mérete és típusa létezik: pincur, kicsi, közepes és nagy, illetve egyszerű, találós kérdéses vagy feladványos, virtuális, multi, mozgó, eseményhez kötött, illetve utazóügynök.
Akár temetőbe is… 🙂
Gondolom, a felfedezés és a kincskeresés vágya mindenkit fűt. Emellett egy új hobbi mindig jól jön, s ráadásul olyan, amely egy új társaság, virtuális és valós közösség megismerésével jár. Ugyanakkor a geoládák keresése során a „vadász” rádöbben arra, hogy közvetlen közelünkben, ott, ahol szinte minden nap elmegyünk, egy rejtett, az „illetéktelenek” számára ismeretlen világ húzódik meg. Emellett közösség tagja „beavatottnak” érezheti magát, ugyanis rajta kívül csak néhány személy ismeri a „titkot”, a rejtekhelyet. A keresés során a város, a metropolisz övezet vagy a megye olyan helyeire juthatunk el, ahol addig még nem jártunk. Vagy igen, de nem tudtuk, hogy ott van valami.
A geoládák keresése és megtalálása során ébredtem rá ismét arra, mennyire gazdag egyesek képzelőereje: olyan helyekre, s olyan formában rejtik el a dobozokat, hogy senki sem sejti: ott van valami. A találékonyság, az ötletesség, az emberi elme pozitív oldala ilyenkor ismét megnyilvánul.
Amennyiben túrázik vagy biciklizik az ember, a természetben elrejtett ládák megtalálása érdekes adaléka lehet a természetjárásnak. Amennyiben nem járunk ki gyakran a zöldbe, a geoládák keresése olyan helyekre kalauzolhat, ahol még nem jártunk, s ha nem lett volna a doboz megkeresése a cél, minden valószínűség szerint oda sohasem megyünk. A láda megtalálásán kívül gyakorlott túrázóknak is elégtétel lehet egy új hely, új kilátó felfedezése.
No, de térjünk vissza az országos találkozóra: pénteken este érkeztünk, s máris a bemutatkozó következett: kiderült, hogy van néhány külföldi is, de zömében hazai keresők jelentek meg. Élmény volt megismerni a Titánokat, vagyik azokat a geoláda-rejtőket és –keresőket, akik évek óta hódolnak ennek a sportnak, űzik ezt a hobbit, s akiknek nevéhez sok-sok rejtélyes, kreatív, s sokszor bosszantóan nehéz geoláda fűződik.
Megvagy, baby! 🙂
Pénteken éjjel az egyik legkeményebb rejtély-geodobozt indultunk megtalálni. Neve: Twilight Zone. Típusa: éjszakai geodoboz. Vandával és Erikkel hamar megértettünk, miért: utunkat a globális helymeghatározó rendszeren (GPS) kívül a fákra stratégiai helyeken elhelyezett fényvisszaverő anyag vezérelte. De még ezelőtt meg kellett találnunk egy pontot, ahol az utasítások voltak. Persze, hogy rossz úton fordultunk be az erdő fele, de a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited Edition típusú személygépkocsi (inkább mozgó tárgy) bírta a strapát és a földutat. Végre elértünk a GPS-koordinátákhoz. Ekkor vettük észre, hogy sokan mások szintén fej- és elemlámpákkal próbálják megtalálni a helyes utat. A megadott helyen egy betonlemezzel lefedett kutat s egy erre festett nyilat találtunk, bár a leírásban és a tippben kereszt szerepelt. Sebaj, elindultunk egy csoport után. Kiderült, rossz irányba. Ekkor döntöttük el, hogy ezután csak saját eszünkre hagyatkozunk. Visszamentünk arra a földútra, amelyen lesétáltunk a kúthoz, majd ezen az erdőig. Igen ám, de hol kell bemenni. Észrevettük a fára aggatott fényvisszaverő anyagot: elindult a bolondéria.
HOL A KÖVETKEZŐ?
Rengeteget, mi több, kétszer kerestük a Szerelmesek parkjába elrejtett dobozt – sikertelenül. Állítólag ott sincs…
üvöltöztük egymásnak. Úgy rohantunk, mint a mérgezett egerek. Neki a fának, beleakadtunk a gallyakba, nekimentünk egy-egy fának, mit sem számít. Eléggé gyorsan észleltünk, hogy körbe megyünk. Átvernek minket, gondoltunk, de haladtunk tovább. Aztán az egyik fán egy fényvisszaverő nyíl… lefele. Ott lesz!!! ROHANÁS.
Közben észrevettünk, hogy valaki leselkedik ránk a koromsötét erdőben. Ő segített kivenni a dobozt, mi mellé nyúltunk mindhárman. Közben megjelent egy kisegér is, s értetlenkedve ránk nézett: ti mégis mit kerestek itt? Általános derültség. Máris láttuk, hogy jön a következő csoport. Elbújtunk, megijesztettük őket. Együtt írtuk be a naplóba, hogy megtaláltuk a geodobozt. Feltöltődve indultunk vissza a kocsikhoz, s azt tapasztaltuk, a többiek már elindultak a következő rejtekhely felé. Mi az Azomureș gyár 6-os számú kapujánál elrejtetthez mentünk. Sajnos ezúttal sem volt FTF, azaz first to find (az első megtalálónak járó presztizsindex-növelő jelzés), de annál inkább riadalom: MEGJELENT EGY PATKÁNY. Fura, mert nagyon hörcsögnek vagy tengeri malacnak tűnt, de nem az volt. Lehet, ő is geodobozt keresett?!
A harmadik doboz demoralizált bennünket. A keskeny nyomtávú vasút depójához kellett mennünk. A Mokanyica nem adta meg könnyen magát, bár Erik még a nagy betonlapokból álló kerítést is átugrotta. Háromszáz betonlap facsövébe dugtam be az ujjam, vérzett. Feladtuk, de másnap éjjel visszatértünk, s némi plusz információ alapján megtaláltuk, de csak úgy, hogy a cikk szerzője felmászott a betonfalra, és végigvilágította azt elemlámpával…
Jól elrejtették…
Nagy élmény volt a nyolcvan helyszín egyikén (csapatunk összesen 27 geoládát talált meg) helyen toboznak álcázott „doboz”. A kis huncutot rekord idő alatt sikerült megtalálnunk…
Már a marosvásárhelyi forgalmi rendőrök is tudták, hova van elrejtve a zsidó mártírok emlékére felállított szobor környékén elrejtett igen kreatív „geodoboz”. Azért írom idézőjelbe, mert ennek aztán egyáltalán nem doboz a formája: nagyon jól beillik a tájba. Alkalmunk volt végignézni, amint több kereső rávilágított, ránézett, s csak akkor jött rá, hogy valójában az a tárgya a „doboz”, amikor megérintette, s megmozdította. Szóval a rendőrök. Szombaton hajnalban megállítottak: rutinellenőrzés. Téma: gépkocsivezetők alkoholfogyasztása. A forgalmi rendőr illedelmesen bemutatkozott, majd miután az iratokat kérte, megkérdezte: mi járatban Marosvásárhelyen? Gondoltam, semmi köze hozzá, de nem akartam kakaskodni. Elmondtam… volna, de a felénél megszakított.
Ja, tegnap is megállítottam Önöktől valakit. Az a kereső játék, ugye? Na, menjenek csak szépen, s keressék, tudom, hogy maguk nem ittak alkoholt
– mondta, s intett, irány el innen. Amikor társával látták, hogy nem találjuk a tárgyat, nevettek. Odamentem hozzájuk.
Ott van, keressék csak tovább!
kuncogtak, s bátorítottak.
Na, látom, nem találják fel magukat, megmutatom én!
mondta, s már indult is felém, de megállítottam:
Uram, hát ennek az a lényege, hogy fejre vagy kézre állva, hasra feküdve, mindenhova benyúlva, csak megtaláljuk. Semmi értelme az egésznek, ha Ön megmutatja nekünk
kérleltem, s szerencsére megértette. Ugyanakkor arra kértük, senkinek se mutassa meg, hisz elvész a keresés varázsa, nincs értelme a játéknak. Bólogatott.
Ilyen és ehhez hasonló történetek színesítették az első országos geodoboz-kereső találkozót, amelyen Vandával (geocache beceneve Wawanda) és Erikkel (Mr. Erikusz) vettem részt. Csatlakozni szeretnél a geodoboz-keresőkhöz? Töltsd be a www.geocaching.com oldalt. Érezd te is az izgalmat, pumpáljon neked a szervezeted adrenalint a véredbe!
Hol lehet?
Itt vannak a koordináták, nézd csak. Új embereket is behálóztunk… 🙂
Múltkor nem találtuk meg (Branea Róbert felvétele)
Misztikus, horror filmekbe illő erdőrész, sörgyár, történelmi épületek, műemlékek, emlékművek, települések bejárata, szép kilátó, sétáló a belvárosban, fatemplom, Cinege-tető, ismeretlen és új régiók – megannyi hely, ahova a (Transylvania) GeoQuest (GQ5) ötödik kiadása előtt mintegy 80 geodobozt helyeztek el a szervezők.
Este indulunk, s előreláthatóan vasárnapig keressük a geobodozokat a városban, de elsősorban a természetben. Erdély Mentőcsoportos barátunknak, Dósa Tamásnak köszönjük a szállást!
Ismét a (magyarországi) szélsőségesek keltik a feszültséget Erdélyben. Vona Gábor, a magyarországi parlamenti párt, a Jobbik vezetője ismét „megmondta a tuttit” az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) táborában, aztán Băsescu (szándékosan?) összemosva a szélsőséges magyarországi politikus kijelentéseit és a Tusványoson elhangzottakat, kijelentette, hogy
Magyarország az instabilitás tűzfészkévé vált a kisebbségi kérdésben
és
Románia vezető szerepet fog vállalni Budapest rendreutasításában
A volt hajóskapitányt tulajdonképpen Vona kijelentése bőszítette fel, miszerint
ha a magyar érdek csak konfliktus vállalásával képviselhető, akkor a konfliktust is vállalni kell
Az egésznek mi isszuk meg a levét, itt Erdélyben. Vona úr szépen, mi több, bátran hazamegy Budapestre. A minap a 37-es autóbuszon a következő beszélgetést hallgattam végig két nyugdíjas román férfi között:
– Figyeljen, túl jók voltunk hozzájuk, a fejünkre nőttek a magyarok!
– Igen, így van, de legalább az elnök rendre utasítja őket.
– Persze, most ébredt fel ő is. Korábban puszipajtások voltak.
– Jobb később, mint soha. Ezekkel a magyarokkal keménykezűen kell bánni.
– Ja, s a másik. Tőkés nem volt lelkipásztor soha, Folyton politizál.
– Igen, ezek érdekvédelmiznek, de közben politizálnak. Halljon oda, a múltkor azt hallottam, az övéké a város központja. Maga is tudja, hogy a románok építettek mindent, az Osztrák-Magyar Monarchia idején eltűntették a román telekkönyvi kivonatokat, aztán újakat gyártottak, s most visszakérnek mindent. Mi meg engedjük. Hallatlan!
– Így van. Nem tudom, mennyit engedünk még nekik.
Băsescunak jól jön a magyar kártya, szavazatokat gyűjt a Népi Mozgalom számára, ahol Udrea asszony lesz a vezéregyéniség.
A YouTube éppen a Promises című zeneszámot játssza a The Cranberries együttestől – ismét teljesült a magamnak tett ígéret, miszerint a nyáron lehető legtöbb időt töltöm Családommal, a Természettel.
Tavaly júliusban voltam utoljára a Retyezátban – esküvői ünnepségen. Most családi hétvégén. Vajon leváltanak az Igazi és Független Férfiak Klubjának éléről? A klasszikus útvonalon mentünk, ezt ajánlom mindenkinek: pénteki délutáni indulás Kolozsvárról, érkezés éjfél után a Poiana Pelegii/Peleaga tisztásra, majd szombaton: Bucura-tó-Peleaga-csúcs: (2509 méter). Simán visszaértünk késő délutánra, tűzrakás következett. A csúcson még a geodobozt is megtaláltam… 🙂
Vasárnap gyerekekkel a Peleaga-patak völgyében. Lenyűgöző a jobb oldalon tornyosuló hegy közelében haladni. Csoma Botival nem is bírtuk sokáig: nekivágtunk az oldalnak. Kemény mászás volt: háromnegyed óra alatt kiértünk a gerincre. Közben még áfonya szedésére is jutott időre. A sárga kereszten eljutottunk a Păpuşa Mică (2370 méter), majd Păpuşa-csúcsra (2508 méter). Killing me softly mászás volt. Míg a csúcson kitisztult, Botival bubukáltunk egyet. Külön-külön! 🙂 Amire visszaértünk, már volt tűz és sült a kolbász. Idilli állapotok. Maradt még pálinka is. Bár hétvégére esőt jósoltak, a valóság rácáfolt a meteoblue-ra…
Hétfőn este még a Perseida-csillaghullást is elértük. Kovács Gabival és havereivel a Kis Măgura-csúcsról követtük figyelemmel az égi csodát. Kihagyhatatlan, akárcsak korábban… Sajnos a hangulatot valamelyest rontotta az eldurvult szivatás…
Ekkora káosz rég nem volt túra előtt. Még mindig nem tudni pontosan ki, kivel, mikor, meddig. A lényeg, hogy eldöntöttem: a hétvégén a Retyezátba megyek Glytz barátommal, családjával, illetve a szűk baráti körrel.
Sátorral. Ilyen ezzel a csapattal nem volt hááát… 7-8 éve. Talán.
Az útvonal: Hátszeg, innen a Karánsebes fele vezető út, majd Cârnești, innen Clopotiva, majd Gura Apei és Poiana Pelegii.
Állítólag lesz eső is…. 🙂
Az ilyen (nyári) túrákért élek elsősorban. Ismét családommal, a Természettel leszek együtt. Neked fontos a természetjárás?
Engem személy szerint nem zavar, hogy a minden valószínűség szerint divatbemutatóra felszerelt futóhidat annyira közel építik a Mátyás-szoborcsoporthoz. Mások viszont nem nézik jó szemmel a kezdeményezést: nehezményezik, hogy a talapzathoz nagyon közel szerelik fel az ideiglenes építményt, mi több, a turisták nem tudják megtekinteni Fadrusz János alkotását.
Jó, de csak egy-két napot ott maradó struktúráról van szó. S milyen szép lesz a divatbemutató a Mátyás-szoborral a háttérben… Mondjuk, sokkal szebb lenne az egész úgy, hogy fák, bokrok és zöldövezet lenne körbe-köbe, de olyan sajnos már nem lesz soha.
Egyébként éppen a ma készített videó elején látszik, amint egy pár áll a talapzatot körülvevő kőgyűrűn. Néhány másodperccel korábban a lány a szobor talapzatán állt, a fiú fényképezte, csak túl későn indítottam el a kamerát. A lány ügyesen átlépett a frissen ültetett virágokon, s mentek dolgukra…
Váratlan esemény a Főtéren: a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal hatáskörébe tartozó egyik közüzem alkalmazottja rátaposott a Iorga-táblára. Megtörténhet, hogy ezzel még jobban a földbe ágyazta, így az elkövetkező időszakban nehezebb, sokkal nehezebb lesz eltávolítani.
egnap kivételesen taxival mentem haza. Azt hittem, kiesik a műfogam, amikor megláttam, hogy 747 ezer kilométer van a kocsin. Meg is kérdeztem a sofőrtől: valós a szám?
Kiss Olivér blogja 