Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2010. július


Ők vajon hol találkoztak?

Nemrég egy barátom mondta: képzeld, Budapesten akarják megtartani egy kolozsvári osztály találkozóját.

Kövezzetek meg, bevallom: én most hallottam először ilyesmiről.

Megdöbbentem, habár tudom, hogy az én osztálytársaim nagy része is külföldön van. De e legutóbbi osztálytalálkozót mégis az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban tartottuk meg.

Elszomorított a hír. Miért nem vehetik a fáradságot, hogy eljöjjenek Kolozsvárra a találkozóra még akkor is, ha többségük történetesen Magyarországon él? Nem ide jártak iskolába, nem itt kellene találkozni az itteni alma mater falai között? Nehéz egy-két napra otthagyni a feleséget és a gyerekeket?

Alább a hajdani osztálytársak közötti levélváltás releváns részei (korántsem az számít, melyik osztályról vagy melyik iskoláról van szó, ezért az erre utaló jeleket eltávolítottam). Természetesen, hogy a barátom hozzájárult a közléshez, egyeztettem vele, átnézte a részeket, hogy ne lehessen a szereplőket azonosítani.

Sziasztok, én egy kicsit drasztikusabb leszek… elvből nem megyek el a kolozsvári osztály budapesti találkozójára. Nem érezném jól magam. Jó volt az ötlet, de furcsa a kivitelezés.

A helyszín valóban nem a legideálisabb. Úgy gondolom, hogy mindenkinek vannak elvei, amiket a másik félnek tiszteletben kell tartania! Így én is tiszteletben tartom a döntésedet. Bár úgy gondolom, hogy egy osztálytalálkozón, pusztán a helyszín miatt nem részt venni nem elvi kérdés, hanem ostobaság! Meggyőződésem, hogy elsősorban nem a helyszín a fontos, hanem azok az emberek, akiknek nem számit a távolság, ha arról van szó hogy régen nem látott emberekkel találkozhat és beszélgethet ismét, illetve azok az érzések, amiket ez a találkozó okoz az emberekben!!

Igazad van, azok az érzések számítanak “amiket ez a találkozó okoz az emberekben”, pontosan ezért nem bírnám ki. Nem az a baj, hogy osztálytalálkozó lesz, hanem, hogy természetesnek veszed, hogy erre Kolozsváron kívül lehet más helyszín.

Egy valami még alátámasztja azt, hogy nem feltétlenül kell, hogy Kolozsváron legyen a találkozó. Nevezetesen, az hogy nem kerek évfordulót ünnepelünk, hanem csak egyszerűen összejövünk és beszélgetünk. A megrendezésnél azt tartottam fontosnak, hogy lehetőség szerint azok, akiknek utaznia kell, ne több országhatárt kelljen átutazniuk. És próbáltam azt is figyelembe venni, hogy hányan élnek Erdélyen kívül (a lista magáért beszél).

Az érzés, ami miatt nem tudnék odamenni az fájdalom. Fáj a mindennap, hogy Erdély magyarsága csökken, fáj, hogy 20 év alatt 300.000 magyar ment innen el, fáj, hogy mikor mi születtünk Kolozsvár magyar lakossága 34 – most pedig 18 %-os. Fáj az, hogy mindezekért nagy valószínűséggel az unokáim románul fognak beszélni. A lista magáért beszél, s még érvelsz is vele… Soha nem fogsz megérteni. Neked is nehéz lehet, lehetett, de valahogy másként. Az igazság megköveteli, hogy különbséget tegyek köztetek. Volt akit kivittek gyerekfejjel és volt aki felnőttként ment el. Nagy a különbség. Mindenki saját maga dönt a sorsáról, de az érzéseim maradnak, és éppen ezért magamat ismerve elrontanám a hangulatotokat egy pesti találkozón. Azt érezném, hogy minden kihalt belőletek, ami Erdélyhez köt. Ezt nem állítom, megint az én érzésemről van szó. Nagyon hiányzik az osztály, az az időszak nekem olyan mint egy álom, nagyon gyakran eszembe juttok. Szinte hetente elmegyek a ti házatok előtt. Tudom hol lakott ………………., a házakból a ti gyerekarcotok néz rám. Pontosan ezért én nem felejthetek, nem is akarok és nem is fogok. Mindezeket azért mondom, hogy az én „érzésemet” talán egy picit megértsd.

Köszönöm, hogy mindezt megosztottad velem! Ha az utolsó leveled az első, akkor teljesen másképp értelmezi az ember! És úgy gondolom, hogy most immáron harmadjára olvasva a leveledet, teljesen meg tudlak érteni! Azonban azt is hozzá kell tennem, hogy én mégis szeretném, ha eljönnél! Azok az érzések amiket Te nap, mint nap átérzel, illetve megtapasztalsz igen is szót érdemelnek és kell róluk beszélni! Hidd el, hogy a szívem és lelkem mélyén annyira visszavágyódok, hogy azt szavakkal el sem tudom mondani. (…) A feleségemmel most költözünk új lakásba és valószínűleg nem fogunk úgy állni anyagilag, hogy beleférjen még egy Erdélyi kirándulás is. Pedig ma reggel még, amikor az előző levelemet írtam Neked, akkor még más volt a gyerek fekvése… Nagyon fáj nekem is hogy nem tudok hazamenni, már megint nem! És sajnos rajtam kívül álló okok miatt. Én soha nem szűntem meg, és nem fogok megszűnni erdélyinek-kolozsvárinak lenni. Ugyanúgy őrzőm lelkemben és emlékezetemben azokat a gyerekarcokat, azokat az élményeket, amiket az alatt a rövid, két év alatt együtt átéltünk. Szóval nekem is fáj!!! De van, amin már nem tudok változtatni! Amin tudok az, hogy célul tűztem ki magam elé, hogy minél több “magyar” – a szó nemes értelmében véve – embernek mutassam meg szülőhazámat: Erdélyt! Hogy amikor haza megyek és ellátogatok Székelyföldre, akkor ne panzióban vagy szállodában szálljak meg, hanem falusi vendéglátás keretében magánházaknál, hogy így is támogatni tudjam valamilyen csekély módon az ott élőket.

Mindenkinek meg van immáron a maga élete! Az enyém itt és ott, s ezen soha nem fogok és nem is akarok változtatni. Talán nem is az akarással, hanem inkább a tudással van a probléma.
Hogy megértsük egymást és érezzük amit a másik, szerintem nem kell sok! Hiszem, hogy Erdély, annak ellenére, hogy 400 km-re vagyok Kolozsvártól, mindkettőnknek ugyanazt jelenti!

Végkifejlet: az osztálytalálkozót Budapesten megtartották, a kolozsvári barátom pedig nem ment el…


Read Full Post »


Valahogy kibírom, hogy idén se láttam medvét Tusnádfürdőn. Ma ott láttam a kakeszt a kocsim mellett, tényleg igaza volt a panzió tulajdonosának, hogy rendszeresen jár le a medve. Jó, hogy nem verte le a tükrömet (Székelyland…) vagy karcolta meg a kocsimat.

"Megint itt vagyunk, műsort csinálunk, a szilvás buktát mi nem szeressük. Ha felgördül a függöny, mi ott vigyorgunk" (Saját felvételek)

Nagyon sok kedves ismerőssel találkoztam Tusványoson, ők jelentették a táborozás lényegét. Kitűnő volt a hangulat a bulikon, s természetesen, voltak érdekes előadások is. Adott pillanatban, olyan hajnali 4 óra tájt, Németh Zsolt ott táncolt velünk a csűrben…

A politikai hangulat merőben más volt, mint a tavaly. Akkor Orbán Viktor a legnagyobb ellenzéki magyar pártot vezette, elég kemény beszólások voltak a szokásos szombati záró előadáson, amelyen akkor is részt vett Traian Băsescu. 2009-ben viszont a hallgatóság nagy része AUTONÓMIA feliratot tartotta kezében, irritálva az államfőt, aki kerek-perec kijelentette: annyi autonómia lesz Székelyföldön, mint Caracalban.

Paff!

Hihetetlen politikai érzékről téve tanúbizonyságot, a hajóskapitány felhívott egy nőt a hallatóságból, s arra kérte, magyarázza el, miért akar autonómiát. A nő magyarországi volt. Ahelyett, hogy mondta volna, ő csak támogatja a székelyek autonómia igényét, s inkább kérdezzen meg egy helybélit, betojt, s valamit gagyogott ott. Erre Băse:  na, látjátok, ti sem tudjátok, mit akartok.

Kié a szandál?

Idén ment a hatalmas nyalizás. A záró előadáson már-már gusztustalan kedveskedés, hízelgés zajlott. Grrr…

Hangulatképek itt…

Read Full Post »


Szerencsére hoztam gumicsizmát (saját felvétel)

Zsúfolt a menet, elsősorban azért mert három helyre szimultán kell nyomatnom a dolgokat: Szabadság print, WebSzabadság és VideoSzabadság.

Ma például leértem tízre a szállásról (amiről többen azt mondták, hogy közelebb van Csíkhoz, mint a fősátorhoz), egyből beugrottam az előadásba, aztán irány megírni a gyorshírt, feltölteni, képet keresni, igazgatni a WebSzabadságot (például fényképeket keresni és feltölteni azokhoz a hírekhez, ahova nem tettek).

Megírtam egy 5600  jeles és egy 2500 jeles anyagot, mire felébredtem már két óra volt, rohanás falni valamit 7 perc alatt, videokamera, fényképezőgép, jegyzetfüzet, golyóstoll, innen a másik előadásra, onnan vissza gyorshírt feltölteni, megírni a printnek. Fotózásra egyszerűen nem volt idő.

Hámos Lászlóval, a new york-i székhelyű Magyar Emberi Alapítvány elnökével készítettem videót, 36 percet tölti a rendszer, pedig alig több mint 35 megabájt. Ez alatt írom ezeket a sorokat…

A Transindex például legalább 6 emberrel csinálja végig Tusványost, mi ketten vagyunk Zay Évával.

A kaja hiánya a legnagyobb gond (újságíróknak nincs biztosítva az étkezés). Ez azt jelenti, hogy eddig legkorábban délután egykor reggeliztem-ebédeltem. Már a fülemen jön ki a lángos, meg se bírom enni… J S akkor délben benyomok 3-4 miccset, a gyomrom nem díjazza. Ma a gyorskaja alig ment le a torkomon… Időm se volt elmenni Tibihez, a Spritz Café tulajdonosához, aki egy rejtett helyen valami finomat főzött, s még csütörtökön meghívott. Ja, és az erdélyi on-line médiáról szóló 16 óra eszmecsere is kimaradt, pedig érdekelt volna.

Medvét Éva és Marci barátja látott, én még nem, pedig mondták, hogy a szállásom környékén rendszeresen jár. Stoppoltak, s megjelent az anyamaci a bocsokkal… Ajaj. Én sokszor voltam már Tusnádfürdőn, de egyszer sem sikerült. Lehet, jobb is…

Jók viszont a bulik, amikor jó társaság verődik össze…

Read Full Post »


Szerencsés...

Problémamentesen sikerült megérkezni Tusnádfürdőre. A korábbi tapasztalattal ellentétben a főútról nem lehetett letérni a tábor bejáratához. Nagyon jó. Minél kevesebb gépkocsi annál jobb.

A recepciónál lelkes fiatalok. Nevet mondok, passz. A Szabadságra reagálnak.

Hol lesz a szállás – kérdezem.

Panoráma – Gábor Áron panzió.

Csodálkozom a párosításon, de hát már közelebb jár az éjfélhez, mint a délutánhoz, fáradtak a gyerekek. No, de merre menjek? Ja, hát azt nem tudjuk. Telefonhívások, elmagyarázzák.

– Hátte’ közelebb leszel Csíkhoz, mint a táborhoz – jön egy helyismerttel rendelkező reakciója.

Elindulok, a biztonság kedvéért megállok a Maya panziónál, kérdezzem meg.

Meghánt téged a medve ott az erdő alatt – jön az egyik férfi reakciója.

Értetlenül állok. Bámulok ki a fejemből.

Meglátod te – vált még lakonikusabbra.

Megtalálom a szállást.

Ejsze ügyeljen, járnak a medvék – mondja Kriszta, a házigazda. – Két bocs mászkál erre, anyjukat elütte a vonat.

Mekkorák ezek a bocsot? – kérdezem, s közben a térdemig levő magasságra mutatva.

Tévedtem, Kriszta a az álláig emelkedő magasságot sugall inkább.

A rövidítésen ne menjen, ott tényleg járnak. Ha az úton megy, vigyen elemlámpát, s beszéljen – tanácsolja készségesen.

Bognár Zoltán politológussal (aki szintén a Panoráma – Gábor Áronban lakik, ma érkezik ugyanoda Szőcs Géza is) úgy döntünk, élünk a lehetőséggel, taxit hívunk. Neki is, nekem is ajánlották a Tusnád Taxit.

Kellemes lesz a budi mellett sátorozni (saját felvételek)

Igen, jön a taxi, mondja a diszpécser. Beszélgetünk, felelevenítjük azokat az időket, amikor együtt jártunk politológia mesterire. Eltelik egy kis idő. Ismét telefonál, kiderül, hogy egy kocsi áll rendelkezésre, de már elindult. Ezóta már gyalog is elért volna. Harmadszor is igyekszünk telefonálni, de a mobilszám hangpostája jelentkezik. Lemegyünk kocsival. Túl szép lett volna taxizni. Csakhogy kocsival nem lehet inni, tele van forgalmi rendőrökkel mindenhol.

Pedig ittam.

Ezért a kocsit a „főtéren” hagytam valahol. Legalább el lehet rejteni egy-két dolgot benne, raktárként szolgál, nem kell visszamennem a szállásra…

———————————————————————————————

A videó ide kattintva, a fotóriport pedig ide kattintva tekinthető meg.

——————————————————————————————-

Read Full Post »


Néhány perc múlva indulok a Hargita megyei Tusnádfürdőre. Olvasom a Tusványos weboldalán, hogy magas a vízállás, kiöntött az Olt.

Mi több, úgynevezett Mocsár-skálát állítottak össze.

50% feletti vizes lefedettség a focipályán, spontán, természetes élményfürdő a sátrak előterében.

– áll a weboldalon.

Ajaj.

Szaladok haza a gumicsizmámért. És lapátért… Lehet, ki kell majd ásni a Dacia Grand Cherokee-t valahonnan.

Felhívtam a Szilágyi Szabolcs rádiós kollégámat, a felhőszakadás okozta kisebb árvíz miatt elakadtak az úton. A Tusnádfürdőn levők szerint tegnap estétől állandóan esik, sok helyen magasabb a víz, mint a fű… 🙂

Izgalmas lesz…

Read Full Post »


Ők természetesen jól érezték magukat...

Sajnos igazam volt, amikor korábbi blogbejegyzésemben azt állítotam, hogy az átalakítást követően a gusztustalan tömegrendezvények színtere lesz a Főtér. Igaz, sörfesztivált még nem tartottak itt, de meggyőződésem, hogy csak idő kérdése, míg ilyesmire is sor kerül.

Egyesek nem hitték, hogy így lesz, mások pedig arra gondoltak, túlzok.

Nos, ott a bizonyíték: az U FC futball csapatnak az I. ligába történő bejutását a szimpatizánsok és a szurkolók a Főtéren ünnepelék. Gyomorforgató manele/hip-hop/dance-trace/pszichedelikus etűd zenére, természetesen.

HORROR!

***************************************************************************

KIEGÉSZÍTÉS1 (július 16., 17:05): Eddig az U FC szurkolói, akik szerintem soha nem mossák le magukról az erőszakos viselkedést, a Bocskai/Avram Iancu téren ünnepeltek (amikor pedig a CFR szurkolók a Főtéren vagy a Bocskai/Avram Iancu téren, akkor brutális erőszakkal megtámadták őket!), miért nem folytatják ugyanott?

A már hivatkozott bejegyzésemben azt állítottam, hogy előnyben lesznek ilyen jellegű tömegrendezvények a Főtéren. S hogy több lesz a manele/hip-hop/dance-trace és pszichedelikus etűd, mint a klasszikus zene, amelynek valóban helye van a Főtéren.

Ja, amit a szurkolók szájából hallottam, amikor közöttük voltam:

Să le ***em ungurilor piaţa. E a noastră, nu e a lor.

Igen, polgártársaim, szerintem a helyi és megyei RMDSZ segítségével ehhez biztosítottunk nekik teret. Most átköltöztek ide az Avram Iancu térről. És szétverik. Az “érdekvédelmi szervezet” védelmébe vedte a projektet, László Attila alpolgármesterrel és Csoma Botond városi tanácsossal több televíziós és rádióműsorban vitatkoztam a Főtér kinézetéről és rendeltetéséről. Arról is, hogy kivágták a fákat, megszüntették a zöldövezetet. Mindketten azt mondták: a projektet nem tartják rossznak, sőt, meg kell viszont várni az átalakítás végét. Igen, persze, politikus szöveg: megvitatjuk, elemezzük, egyeztetünk, megbeszéljük, s aztán MAJD meglátjuk. De a rombolás, a dekadencia MOST zajlik, uraim!

Tavaly júniusban az Agnus Rádió stúdiójában a Szabadhetes című műsorban Guttmann Szabolcs építész és Csoma Botond kolozsvári városi tanácsos társaságában vitakoztam a Főtér kinézetéről. Hallgassátok meg, mit mondtak akkor… Ilyen kulcsszavak hangzanak el, mint “kommunikációs zavar, félreértés, megkerülték a városi tanácsot”. Bla-bla-bla.

Más: számomra a manele/hip-hop/dance-trance/pszichedelikus etűd ebben az U FC-s kontextusban UGYANAZ. Egyszerűen az ilyesminek NEM ITT A HELYE!

*******************************************************************************************

KIEGÉSZÍTÉS2 (július 17.): (Válasz Borbély Tamás kommentben írt felvetésére): A főtéri, a Farkas utcai, a Szent Mihály templom körüli tömegrendezvényeket mindig elleneztem. Emlékszem, hajdanán gyakran jártam a kolozsvári amerikai információs irodába, s ezt beszéltük a konzuli rangú tisztségviselővel, milyen siralmas, hogy ezeket a tömegrendezvényeket ezeken a helyeken szervezik. Akkoriban a Ion Novăcescu-féle Armonia Alapítvány közpénzeken (Funar segédletével, mi több, kezdeményezésére) szervezte ezeket. Az amerikai konzul tiltakozást is eljuttatott a városházára, persze, Funar és bandája csak annyit tett, a konzulátus előtti részen szüntette meg a tömegrendezvényeket. Mi több, élvezték, hogy a csőcselék zavarja a magyar intézmények működését (például Erdélyi Múzeum Egyesület, Szent Mihály plébánia és templom stb.), oda szarnak és pisilnek a templom köré és a plébánia bejáratához.

Ugyanez zajlik most is, csak más álarccal.

A filmvetítésekkel semmi gond, szerintem, jómagam is részt vettem néhány ilyenen a TIFF alkalmával.

Itt a baj a zajos, a csőcseléket vonzó tömegrendezvényekkel van. Az U FC szurkológárdájának nagy része magyargyűlölő, rendkívül erőszakos és veszélyes egyénekből áll. Ne feledjük el, mire voltak képesek az U FC – CFR 1907 meccs alkalmával. Nehogy valaki azt mondja, hogy ez elszigetelt eset volt, mert akkor felsorolok még tíz köztéri erőszakos, magyarellenes megnyilvánulást! Ezeknek az egyéneknek, az U FC szurkolóinak NEM A FŐTÉREN A HELYÜK! Nem azért, mert az szakrális hely vagy mert őseink építették fel, hanem azért nem, mert semmibe veszik a civilizált, békés együttélés szabályait. S ehhez éppen mi adunk lehetőséget, pontosabban azok, akik egyetértettek a Főtér átalakításával.

Az építészmérnökök jó ötletekkel próbálnak előállni, csupán az a gond, hogy a politikum, a kereskedelmi érdekek nagy mértékben másítják az eredeti elképzeléseket.

– írtam a cikkemben. S éppen ez következett be.

Mindezek ellenére – akár Nyugaton – a szabadtéri vetítéseknek, a kisebb tömegeket megmozgató kiállításoknak, esetleg koncerteknek itt is helyet kell találni.

Nem tömegrendezvényre, futball csapatot éljenző dologra gondoltam. Ez pedig az volt.

Az ilyen rendezvényeket tartsák ott, ahol eddig is: a stadionban vagy az Avram Iancu téren. Szándékosan nem írtam le a magyar nevét… :)

Ugyanakkor partalannak és fölöslegesnek tartom a vitának az alanyoknak a beleszólási jogosultságát taglaló részét…

************************************************************************************************

Itt a bizonyíték:

Read Full Post »


Számomra amolyan nosztalgia-túra volt a 2010. július 9-12. között a Parâng-hegységben megejtett kirándulás.

Ugyanitt, pontosabban a Petrozsény közelében levő Száraz Gödör (Groapa Seacă) menedékházban voltunk megszállva 2005. június 24-26. között is.

Kevés kivétellel most is ugyanaz a társaság, az atom, a nukleusz vett részt. Most viszont többet túráztunk. S én sátorban aludtam a panzió mögött.

***********************************************************

A fotók ide kattintva tekinthetők meg/For the photos click here.

************************************************************

A hasonlóságok és a különbségek… :)


Read Full Post »

Older Posts »