Első ízben a Szabadság közölte, hogyan fog kinézni a Főtér, sikerült ráakadnom a Planwerknek a teljes teret ábrázoló látványtervére. Eddig születtek ugyan hasonló látványtervek, de ez az első, amely a teljes egészében ábrázolja a Főteret.
A látványtervet néhány nappal ezelőtt készítették a Planwerk szakemberei.
A Planwerk szerint így fog kinézni a FőtérA szökőkút felőli rész
Csak néhány kérdés:
1. Mikor lesznek ekkorák a fák?
2. Macskakő, kockakő vagy betonfelület?
3. Ilyen üres lesz a Főtér? Hol van a szabadtéri mozi, hova kerülnek a kulturális rendezvények?
A többi kérdést, kommentárt tőletek várom!Meg vagytok elégedve azzal, ahogyan kinéz majd a Főtér? Ilyennek kellene lennie?
UPDATE (augusztus 24., 12:51)A további látványterv, amely a sörfesztivált, a koncertet és a gördeszka pályát ábrázolja.
Egy régebbi látványterv (vajon azóta módosították?), amely vidámparkot, karácsonyi vásárt, sportrendezvényeket és sportbemutatókat ábrázol.Ilyen lesz a karácsonyi vásár? (A Planwerk látványtervei)Sörfesztivál a Főtéren...... ami kb. így néz majd ki...... a koncert pedig így...... és gördeszkázni is lehet majd...
Így néznek ki más szomszédos vagy környékbeli országok főterei:
Szabadka főtere. A körülbelül százezer lakosú vajdasági város főtere olyan, mint egy park. Ömlik a nyugodtságot, kellemes közérzetet árasztó zöld. (Saját felvételek. A fotók augusztus elején készültek)Eszék főtere. A körülbelül 120 ezer lakosú horvátországi város főtere sivár, mi több, sivatagi hangulatot idéz. Kb. ilyen lesz Kolozsvár főtere is. A villamos síneket leszámítva, persze.Eszék. A tervezők (vagy a kávézó/vendéglő tulajdonosai?) érezték, hogy eléggé kopár a táj, ezért cserepes fákkal igyekeztek pótolni a zöld hiányát. Szánalmas.Szintén Eszék. Nem tetszik. Kopár, sivár, barátságtalan, rideg. Kb. ilyen lesz nálunk is.
UPDATE1 (augusztus 26., 14:01): Újvidék főtere szintén sivár. Ilyen lesz nálunk is.
Az én felvételeim sötétedés után készültek, ezért a netről mentettem le ezt.
Több mint két évvel ezelőtt Mandelával és barátnőmmel, Enikővel a nagyenyedi borkóstolón. Mandela nem volt divat néger
Kizárólag pozitív tapasztalataim voltak a négerekkel, félvérekkel. Kedvelem a másságukat, keresem a társaságukat. Ezért is örvendtem annyira, amikor néhány évvel ezelőtt párizsi újságíró kollégám felhívott, és azt mondta:
A marosvásárhelyi reptéren fogadtuk. Mindenki kijött már, Mandela sehol. Aggódtunk. Egyszer csak megjelentek a hófehér, gyönyörűen csillogó fogai. Azonnal megbarátkoztunk vele.
Körülbelül egy hétig ült Kolozsváron. Elvittem olyan helyekre, ahova újságírói munkám során eljutottam, így egy nagyenyedi borkóstolóra is. Útban kérdezte tágra nyílt szemekkel:
– Do you have lions in Transylvania?
Lemeredtem. Mondom, nincsenek. Kissé kiábrándult.
Elvittem a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalba (néhányan azóta is kérdezik, mi van vele, főleg a fiatal lányok…), erre-arra. Azóta is tartjuk a kapcsolatot. Egyedi, különleges volt Mandela. Egy ideig az Egyesült Államokban volt ösztöndíjas, majd visszatért Maliba segíteni az elnöknek. Meghívott bennünket is, látogassunk Maliba, megígérte elvisz Timbuktuba is. Ha minden jól alakul, előbb-utóbb kigyűjtjük a kb. 700 eurós repjegyre a pénzt.
Szintén nagy népszerűségnek örvend Maembe Edmond haverom, a félvér. Mindig is irigyeltem, hogy sokkal, se sokkal nagyobb sikere van a nőknél, mint nekem. Amikor ő is jelen volt a buliban, akkor fölösleges volt bármely csajnál próbálkozni… Edmonddal és közös barátainkkal, Csillával és Misivel az elmúlt 3-4 évben szinte minden héten kártyázunk. S olyakor másoknak sokkoló vicceket engedünk meg magunknak a négerekről, félvérekről és a “sápadtarcúakról”. 🙂 Ha nem lenne Edmond, mennyire hiányozna a színfolt a szokásos kártyázásaink alkalmával…
Gaston Bienvenu Mboumba Bakabana, a PSD divat négere
Érdekes, mások is hirtelen megkedvelték a négereket. Sajnálatos viszont, politikai tőkét igyekeznek kovácsolni a másságból. Az mondjuk érthető, hogy a CFR 1907 futballcsapat egyre több négert szerződtet, de hogy Gaston Bienvenu Mboumba Bakabana milyen módon és miért futott be olyan hamar olyan gyors politikai karriert, az eléggé megmagyarázhatatlan. A kongói férfi, aki egyébként Szászfenesen lakik, alig 2 hónapja a politikai alakulat tagja.
Ma hallottam, hogy szombaton fergeteges focimeccsek lesznek Körösfőn az RMDSZ szervezésében. Az egyik szervező abban reménykedik, hogy eljön majd a CFR néhány néger játékosa is…
Miért nem például roma nemzetiségűeket emelnek ki az ismeretlenségből és léptetnek elő/népszerűsítenek a politikusok?
UPDATE (augusztus 21.): Az Adevărul szerint Mboumba Bakabana az egyetlen színesbőrű görög-katolikus Erdélyben.
Az út talán legmeghatóbb felvétele: muzulmán család imádkozik a srebrenicai tömegsírnál
Életre szóló élmény, így jellemezhető a ma véget ért Balkán-körút. 16 nap alatt összesen 3071 kilométert tettünk meg 5 országon keresztül.
Benzinköltség: kb. 150 euro, fejenként 75. Szállás többnyire CouchSurfing. Plusz szállások: Vukovar (1 éjszaka, családi panizó, fejenként 20 euro), Dubrovnik (1 éjszaka, sátorozás – Camp Solitudo, fejenként 15 euro), Kotor (1 éjszaka, családi panzió, fejenként 2o euro), Pristina (1 éjszaka, “Professor” magánszállás, fejenként 10 euro), Belgrád (2 éjszaka, kollégiumi szállás, fejenként 30 euro) összesen 95 euro fejenként 16 nap alatt.
Útban Brckoból Tuzlába kissé eltévedtünk. Pontosabban nem a fő-, hanem egy, a térképen vékony fehér jelzésű erdei úton autózgattunk. Olyan út volt, mint amilyen a bükki erdőben visz a csürülyei tóhoz. Ott láttuk ezt a jelzést: ne térj le az útról, aknamező... Nagyon ott volt a murok...
Minden a tervek szerint zajlott, nem kellett sietnünk, nem paráztunk, habár Koszovóban rendesen és állandóan nagyon ott volt a murok…
Mintha sót tettek volna a friss sebre, annyira fájt látni a tömegsírok, az atrocitások, a kivégzések, a gyász helyeit. Az, ami a horvátokkal, a bosnyákokkal megtörtént, velünk, erdélyi magyarokkal is ugyanúgy megtörténhetett volna. Aki azt mondja nekem, hogy ááá, dehogy, az, diplomatikusan fogalmazva, rettenetesen naiv!!!
Más: két kakukktujást rejtettem el a Balkán-körútról szóló beszámolóimba. Az egyik Ferenc Jóska meggyilkolása Szarajevóban (valaki ki is javított, ugyanis Ferenc Ferdinándról van szó). Aki megfejti a másodikat, azzal iszom egy sört a Bulgakovban, és kap egy ajándékot is… Nos?
Ha nyerünk fegyverrel kergetnek el a bingószalonból? A helybéliek szerint nagyon sok polgárnak van fegyvere...
UPTADE 1 (augusztus 17., 00:15): Két zeneszám határozta meg a Balkán-körútunkat. Érdekes, az egyiket éppen akkor játszodták be a rádióba (a kocsimnak csak az eredeti Dacia kazettás lejátszója van meg, rádióval), amikor még nem tudtuk, hogy aznap este hol és hogyan alszunk. Ez volt az első “himnuszunk”.
Lévén, hogy barátnőmmel, Enikővel korántsem egyszerű feladatra vállakoztunk, a második “himnusz” pedig ez volt…
Az egyetlen utjelzo tablak Pristina kornyeken. Tankoknak elony.
Tuleltuk Koszovot… Masfel napot toltottnuk Pristinaban. TELJES A KAOSZ. Csak az kepes aterezni, amit mi ereztunk, aki oda latogatott, es kocsit vezetett a varosban. Meg voltunk gyozodve, hogy utott kocsival tavozunk onnan. Az emberek baratsagosak, az utak godrosek, szemetesek. Olyan ez fovaros, mint egy jarni tanulo gyerek. Hemzsegnek az ENSZ, EU, s az amerikai gepkocsik. Egy checkpoint a masik utan. Megalltunk, de azt sem tudtuk, ki, es miert ellenoriz. Lehettek volna hamis rendorok. Akkor annyi lett volna nakunk. Kijelzetlen utak, hianycikk az utjelzes, a savvalaszto. Pristinat es Kosovska Mitrovicat egy falusinak mondhato ut (epulo autopalya), nyomor.
Alban rendszamu gepkocsit ellenoriznek a koszovoi rendorok a mitrovicai hidon. Tilos volt fenykepezni.
Mitrovica – a tovabbra is kettevalasztott varos. Egyik oldalan a szerbek, a masikon az albanok. Minket nem ellenoriztek a hidon torteno atkeleskor, mindenki mast igen.
A nyomor fizetoeszkoze az euro…
Problemamentesen sikerult bejutnunk Szerbiaba. A trukk: Montenegrobol nem ajalnatos bemenni Koszovoba, ugyanis a szerbek tovabbra sem ismerik el az orszag fuggetlenseget. Amennyiben Montenegrobol megy valaki at Koszovoba, akkor nem engedik be Szerbiaba, mivel Koszovo hivatalosan nem letezik. Tehat vissza kell mennie Montenegroba, s onnan
Csak igy lehetett leallitani a szerbeket. Amerikai bombatalalat erte az epuletet Belgrad kozpontjaban...
Szerbiaba. Mi is Montenegrobol atmentunk Szerbiaba, kaptunk belepesi pecsetet, s hivatalosan nem hagytuk el az orszag teruletet meg akkor sem, ha beleptunk Koszovoba. A Szerbia-Koszovo “hataron” ugyanis a szerbek nem pecseteltek be az utlevelunkbe, ugyanis nem orszaghatar, nincs is szerb hatarorseg, csak rendori alakulat. A koszovoi oldalon egy papiros kaptunk, nem pecseteltek be az utlevelunkbe. Meg csak annyi kellett volna, ugyanis akkor a szerbek semmilyen esetben nem engedtek volna be az orszagba…
Belgradig kifogastalan ut vezetett. Feludules volt a totalkasor koszovoi utak utan. Belgradban ket ejszakat aludtunk, egy kollegiumban, fejenkent 15 eurot fizettunk egy ejszakara. A kolesz 300 meterre volt az elnoki palotatol, a parlament epuletetol.
Csodalatos Ujvidek kozpontja. Oriasi setalo ovezetet hoztak letre. Viszont kopar minden, hianyzik a zold. Ilyen vonatkozasban peldakep lehet Szabadka fotere...
Penteken este erkeztunk Ujvidekre. Egy szerb lanynal szalltunk meg. Vegre hallottuk a szerbek sztorijat is. Este szerb tarsasagban soroztunk. Mindenki kivancsi volt arra, mi a helyzet Koszovoban. Mi meg arra voltunk kivancsiak, ok mit gondolnak Koszovorol.
Ujvidekrol Kolozsvarra vezetett volna az ut, de ugy iteltuk meg, tul hosszu lesz, ezert megszalltunk Eniko kolleganojenel Devan. Csak nyugisan, lazan, problemamentesen.
Vasarnap Deva-Kolozsvar.
S maris vege a 16 napos Balkan-korutnak. Ujvideken kezdotott (Szabadka), s Ujvideken vegzodott (Ujvidek) Minden a terv szerint zajlott anelkul, hogy barmit is eroltettunk volna, barhova is rohantunk volna.
De mindezekrol a kozeljovoben talan szemelyesen. Tervezunk kepes, videos eloadast tartani, remeljuk, lesz idonk ra. Ha nem, akkor majd szemleyesen egy-ket sor mellett…
Eddig ez volt a két legkeményebb nap. Minden szempontból. Tudtuk, hogy körülményes és kalandos lesz Montenegróból átmenni Szerbiába egy, a külföldiek által egyáltalán nem használt határátkelőhelyen, s ugyanilyen helyen átmenni Szerbiából a belgrádi kormány által el nem ismert, tehát nem létező Koszovóba…
Rádásul amire a legforróbb részre értünk BESÖTÉTEDETT…
Paradicsomi tájak valahol Podgorica és Koszovó között
Délután indultunk el Kotorból (Montenegró), komppal átkeltünk az öblön, óriásit rövödítettünk. Aztán jöttek a végeérhetetlen hegyek Podgoricáig, Montenegró fővárosáig. Innen körülményessé vált az út. Megnéztük a csodálatos szurdokot, majd ismét be a hegyekbe. Kb. 12oo méter magasan haladtunk.
Előbb elhagytuk Montenegrót és beléptünk Szerbiába de alig 15 kilométer erejéig. Erre azért volt szükség, hogy legyen szerb kilépési pecsét az útlevelünkbe. Ha ez nincs Koszovóból NEM ENGEDNEK BE SZERBIÁBA.
Kemény murok volt fényképezni. A szerb check point Koszovó határnál. Csak akkor közeledhettünk, amikor elemlámpával jeleztek nekünk.
A szerb-koszovói határon csak szerb rendőrök és nem határőrök voltak. Háborús zónára emlékeztető környezet: szögesdrót, óriási betonlapok. Teljesen besötétedett. A murok nagyon ott volt!!! A koszovói határátkelőnél előbb a helyi határrendőr kérte el az útleveleket, majd hirtelen megjelent egy magas, szőke alak. Karján az EU zászló. Megkönnyebbültem. Román csendőrök és békefenntartók is voltak…
A koszovóiak nem pecsételtek az útlevelünkbe. A finn békefenntartó ezt adta.
Az út a határtól Kosovka Mitrovicáig, illetve innen Pristináig leírhatatlan. Teljes sötétség, no man’s land. Hirtelen látjuk, hogy 6o Km/h, majd 40 Km/h, majd 20 Km/h. Majd STOP-Customs. What the hell? Egy nyugati köszöntött. Kérdeztem mit akar? Azt mondta: security check. A murok megmozdult, bennebb ment.
Pristinában sikerült eléggé könnyen megtalálnunk a szállásunkat. Ma felfedezzük a várost, majd irány ismét a teljesen megosztott Kosovska Mitrovica, majd Belgrád. Remélem, túléljük.
Bevizelős: ha 9o napnál többet akarsz maradni Koszovóba, akkor egy hotmailos címre kell írnod egy kérést...
Hétfőn, augusztus tizedikén nyugisan lazán ájöttünk Dubrovnikból a Kotor (Montenegró) közelében levő szállásunkhoz, a Lucic családhoz, akiket szarajevói házigazdánk, Gwen ajánlott.
Herceg Novi, a Kotori-öböl és környéke reveláció volt. Csodálatos tájak. Hétfői kora délutáni érkezésünk után eleszélgettünk a család tagjaival, majd ellátogattunk a szálláshelyüktől alig 2o kilométerre levő Kotorig. Felmásztunk az erődítményig (onnan fényképeztem) a szintkülönbség legalább 7oo méter. Tengerszintről indultunk…
Persze, hogy tilosban parkoltam Kotorban. El is akarták vinni a Solenzámat. Kiegyeztem a rendőrrel igen sajátos módon… Otthon mesélek! Nem adtam csúszópénzt!!!
Este a család vacsorával várt. Végtelenül kedvesek. A család tagjainak éreztünk magukat!
Hogy kedden, augusztus 11-én merre vezet innen az utunk? Az még bizonytalan… Következő bejegyzésemből kiderül…
Kezdetben, a helybéliek tanácsára, nem mertük jobban megközelíteni a Dubrovnik fölötti kommunikációs tornyot és Napoleon erődítményét... Az aknák miatt.
Nem, nem történt semmi velünk annak ellenére, hogy három napja nem írtam internetes naplót… Pedig történhetett volna… Akár vasárnap, augusztus 9-én is itt, Dubrovnikban. A város feletti dombon, a kommunikációs torony és Napoleon erődítménye (komoly!) közelében aknák és elhagyatott lövészárkok közvetlen közelében jártunk. Két helybéli, egyikük Vedran Miovic, az ingatlanügynök mondta: ő nem menne oda. Mi elmentünk. Megúsztuk. Csodálatos volt fentről Dubrovnik! De miért bombázták a háború elején a szerbek?! Mi értelme volt? Mely volt a katonai motiváció? Mikor lesz már végre egy
Végül mégis felmentünk, pedig aknamező mellett kellett elmennünk. Itt egy aknák által körülvett hajdani szerb lövészárok a kommunikációs torony közelében.
nemzetközi katonai bíróság, ahol fel lehet tenni a szerb tábornonoknak a következő kérdést:
– What legitimate MILITARY target did you bomb in Dubrovnik? Where was the Croatian Army? In the UNESCO World Heritage Site of the Old Town?! Were they preparing the atomic bomb to distroy Serbia in the basement of the Castle? If there were no legitimate MILITARY targets in Dubrovnik
Megérte a rizikó: lélegzetelállító látvány fogadott az aknamező és a lövészárkok után!
what and why were you bombing? Were you besieging the city to kill civilians? That is a WAR CRIME, didn’t you know?
Szóval valahogy így kellene kezelni a kérdést. És a helyszínen kivégezni őket! A Nyugat messze túl passzív, pámpász, tolomák, szinisztrát, mentál handikápát volt. Mikor a Jugoszláv Hadsereg, vagyis a szerbek az általunk is vasárnap meglátogatott, a városra néző (mint nálunk Fellegvár) hegyről bombázták Dubrovnikot, akkor nem a Nyugat, a rohadék Nyugat, hanem Szarajevó (akkor még nem
Gyöngyszem az egész óváros
volt ostrom alatt) segített, mesélte vasárnap délben nekünk Vedran Miovic, a 24 éves dubrovniki lakós, amikor a városba történő érkeztünkkor eltévedtünk és tőle kértünk útbaigzítást. HOL VOLT A NYUGAT?! Miért tátották a szájukat? Ezen nem is érdemes bosszankodni!
De ne vágjunk a dolgok elejébe.
Korábbi blogbejegyzésemet a csütörtök esti, mostari képekkel és videókkal fejeztem be. Másnap, pénteken ismét meglátogattunk az Öreg-hidat, majd délután Mostárból elindultunk Neumba, ahol két éjszakát, azaz vasárnap délig maradtunk.
Paradicsomi táj: a Mostar és Neum között levő vízesés (hirtelen elfelejtettem a nevét...)
Neum, a bosnyák tengerpart. Összesen 15 kilométer hosszú. Tizenöt. Rettenetesen kicsi egy ilyen nagy és büszke országnak…. Ooops. Előbb Bosznia-Hercegovinából át kellett kelnünk Horvátországba, majd nem sokkal Neum után ismét Horvátországba. Zökkenőmentes volt a határátkelés.
Neumban napoztunk, lazultunk. Leégtem. Éjjel Enikő napkrémmel és tejföllel kenegette a hátamat, karjaimat, combjaimat…
Elég volt a kavicsos, topless lányok nélküli, túlzsúfolt bosnyák tengarpartból. Vasárnap elindultunk Dubrovnikba.
Azt hiszem, már írtam, de érdemes ismét megemlíteni: Bosznia-Hercegoviában a Volkswagen Golf (valamennyi évjárat) a nemzeti személygépkocsi. Túlzás nélkül: minden tizedik kocsi Volkswagen Golf! Mintha segélyként az amerikaiak Volkswagen Golfot dobtak volna le ejtőernyővel…
Dubrovnik - mindent megér!
Útban errefele meglátogattunk a csodálatos, paradicsomi tájat felidéző vízesést… a fenébe, elfelejtettem a nevét. Dukrovnikig álomi szép tájakon vezetett át az út.
Ma egész nap Dubrovnikot látogattuk. S még holnap, hétfőn is lesz időnk rá, ugyanis innen nincs messze Montenegró, s a Kotori-öböl, a következő szálláshelyünk. A lényeg: csak nyugisan, lazán utazunk, rövid távot teszünk meg. Elvégre összesen 16 nap áll rendelkezésünkre…
A háború során felépített, kb. 700 méteres alagút a reptér alatt vezetett át, az ostrom alatt levő várost a szabad bosnyák területekkel kötötte össze
Tegnap, szerdán, a Balkán-körút ötödik napján egész napos Szarejevó látogatáson vettünk részt. A délelőtti és déli órákban egymagunkban fedeztük fel a várost, délután pedig a Szaravejói Turisztikai Iroda által szervezett városnézésre mentünk el.
Mohammed, az idegenvezető az Alagút Múzeumba vitte el a csoportot. Senki se tett fel egyetlen kérdést sem… Vajon miért?
Szintén tegnap, szerdán, a Balkán-körút ötödik napján turisztikai attrakciókat látogattunk: mecsetek, hidak (az egyik mellett puffantották le Ferenc Jóskát és feleségét), templomok, háborús emlékhelyek – a 4 évig tartó szerb ostrom közel 11 ezer emberéletet követelt, ebből 15oo gyermek…)
Ma, csütörtökön, a Balkán-körút hatodik napján kipróbáljuk a szarajevói villamost. Állítólag annyira rázós az út, hogy elindul az ember veseköve. Lehet, Enikő mégis kihagyja…
Ma délután ismét találkozunk Mohameddel, aki csak nekünk mutatja meg a város érdekesebb pontjait és válaszol 54 kérdésünkre… 🙂
UPDATE 1 (augusztus 6., 11:02): A szarajevói háborús alagút bejáratánál készült videó ide kattintva tekinthető meg.
UPTADE 2 (augusztus 6., 23:56): Igen intenzív nap volt a mai. Villamossal bementünk a főtérre, majd a turisztikai irodába találkoztunk Muhameddel (az imént elírtam a nevét), aki a város történetéről, főbb jellegzetességeiről, saját (megrázó) háborús élményeiről mesélt.
Megmutatta, hol voltak a szerb katonai állások a 4 éves ostrom idején. Szinte a bosnyákok nyakába lihegtek.
A városlátogatás közben eleredt az eső, behúzódtunk egy török kávéra, amikor Muhamed hirtelen felhúzta a nadrágja szárát, és egy sebre mutatott:
– Egy szerb aknalövedék okozta. Szerencsére túléltem. Semmi áron nem akartuk feladni Szarajevót – mondta halkan.
Lemeredtünk, néhány percig nem is tudtunk szólni hozzá.
A szarajevói piacra becsapódott aknalövedék nem válogatott: serbeket, bosnyákokat és horvátokat ölt meg...
Elvitt a szarajevói piacra, ahol egy szerb aknalövedék több száz lakost ölt meg (voltak közöttük szerbek, horvátok, bosnyákok, azaz ortodoxok, katolikusok és muszlimok is!) az ostrom idején. Mecsetekbe, az újjáépítés alatt levő városházára, a bazárba, a még működő sörgyárhoz (az ostrom idején csak itt volt víz, sokan 8 kilométert kellett megtenniük ahhoz, hogy ivóvízhez jussanak!) sok-sok más érdekes helyre.
Késő délután vágtunk neki a útnak Mostar fele. Útközben még Maros megyei rendszámú kocsit is láttunk. Rendkívül jó minőségű út. Nagyon sok helyen hordozható, kézben tarható, kamerával ellátott kis radarkészülékkel leselkedtek a forgalmi rendőrök a gyorhajtókra. Kész kín volt betartani a 6o, 5o, majd 4o Km/h sebességkorlátozást!
Lélegzetelállító táj a Szarajevó-Mostar úton
Eddig egyetlen forgalmi büntetést se kaptam! Köszi Étienne és Boti, hogy jó előre figyelmeztettetek: a leglehetetlenebb helyeken leselkednek a forgalmi rendőrök.
Csodálatos úton halatunk Mostar fele, a Neretva folyó völgyében. Sötétedés után értünk Mostarba, meglátogattunk az Öreg-hidat, ismét ettünk bureke… Most a szálláshelyünkön vagyunk, a csodálatos Rose Panzióban. Ha itt jársz, itt szállj meg! Alig néhány száz méterre van az Öreg-hídtól, és nem drága.
Srebrenica - sírkő ameddig a szem ellát. 8372 muzulmán nőt, gyermeket, férfit mészároltak le a szerbek (A Balkán-körút során készített fotók saját felvételek)
Érdekes, Srebrenica előtt ismét sírtak az Istenek. Mielőtt a boszniai szerb katonaság által elkövetett genocídium helyszínéhez érkeztünk volna komor és haragos felhők gyűltek össze, majd megnyílt az ég. És szakadt az eső. Sírtak az Istenek.
De előbb: Tuzlában töltöttük az éjszakát két német kanpészörfölő (CouchSurfing) lány társaságában. Egyikük 3 éve világkörüli úton van… Ma délelőtt meglátogattuk a központot, pontosabban azt a helyet, ahova 1995 nyarán állítólag a szerb katonai erők bombát dobtak. Ennek következtében közel 100 civil életét vesztette. Most kávézók, kocsmák veszik körül a helyet… Enyhén szólva, szokatlan látvány, élmény. Ennél csak az volt keményebb, hogy a srebrenicai tömegsír és emlékmű egyik őre szerb nemzetiségű…
Srebrenicát korántsem volt könnyű megtalálni. könnyű megtalálni. Lévén, hogy a Szerb Köztársaságban található, szinte kizárólag cirill betűkkel tüntették fel az irányt. Tehát kérdezősködnünk kellett.
A szerbek bombája Tuzla főterének közepére csapódott be. 27 kilométeres távolságból lőtték ki a lövedéket. Jól kiszámították. Mintha Tordát a feleki tetőről bombázták volna…
A tömegsír helyszíne földön kívüli élményt jelent. Negatív értelemben. Ez nem amolyan második világháborús színhely, ahol tömeggyilkosságot követtek el. Ahhoz valahogy teljesen másképp vonatkoztatunk érzelmeket, érzéseket, ugyanis nem a mi életünk során történt tragédiáról van szó. Srebrenica viszont alig 14 évvel ezelőtt történt, mikor mindannyiunk életben volt. Tehát: it happened under our watch – ahogy az angol mondaná.
A tömegsír színhelye után bementünk Srebrenica községbe is. Mintha a háború csak 1 évvel ezelőtt ért volna véget: a sebek, a nyomok mindenhol láthatók. Megrázó volt ugyanoda lépni, ahova minden bizonnyal Radko Mladici boszniai szerb katonai vezető lépett alig 14 évvel ezelőtt, és ahol ezekre a szörnyű atrocitásokra került sor. Grrrr.
Srebrenica község központjában újabb mecset épül.
Csodálatos táj kísért Szarajevóig. Álomi szép helyek. GPS (elvből nem használok) nélkül is nagyon könnyen sikerült megtalálnunk szarajevói szállásunkat. Házigazdánk a Nemzetközi Háborús Bűnök Bíróságának dolgozik. Többet nem írhatok, megígértem neki, ugyanis újságírói fülek által sohasem hallott információkat osztott meg velünk…
Holnap és holnapután Szarajevó, majd Mostar, Neum és Dubrovnik…
UPDATE (augusztus 5., 10:21): Tegnap este érkezésünk után vihar tombolt Szarajevóban. Még ma is sírnak az Istenek. Érdekes, hogy ugyanez történt Vukovarban, Srebrenicában a tömegsírhoz történő érkezésünk előtt és most Szarajevóban….
Csodás a szállásunk, a híres Holiday Inn szálloda közvetlen közelében lakunk, a központban. Házigazdánk egy büntetőjogra, s azon belül háborús bűnökre szakosodott belga ügyvédnő… Van kivel, mit beszélni…
Háború volt Vukovarban. Túlzás nélkül: a háborús övezetben éreztem magam. Megrengett az ég, mozgott az ágyam, halálfélelemre ébredtem. Hirtelen világos lett az ég, mintha az Istenek szólítottak volna magukhoz. Nem akartam menni. Még nem.
Az volt az érzésem, hogy az égiek szemléltetni akarják velem, mit érezhettek azok a horvátok, akiket 1991 telén körülvettek a szerbek és három hónapot tartó ostrom után meg kellett adniuk magukat. Én is azt éreztem, amikor a Nagy Idő jött. Általam sohasem látott/tapasztalt nyári zápor és zivatar. Jég, eső, mintha dézsából öntötték volna. A villám szálláshelyünk közvetlen közelében csapott be, a dörgés szerb aknalövedék hangját adta. Vukovar megbosszulta magát, valamilyen értelemben… Mert sok értelemben turistaként közelítettünk meg a kérdést. De mégsem. Mert valójában tényleg érdekelt az, ami ott történt 1991-ben.
A vukovari víztorony a horvát ellenállás szimbóluma.
Vukovarban megtekintettük az ellenállás szimbólumaként számon tartott víztornyot, a tömegsírokat, a farmot, ahol lemészárolták a vukovári kórházban ápolt nőket, gyerekeket és férfiakat. Rosszabb, kegyetlenebb, megrázóbb, mélyrehatóbb élmény volt, mint Auschwitz és Birkenau együtt. Pedig ott sem volt semmi. Mert ez itt történt a szomszédban alig néhány évvel ezelőtt. És mert velünk, erdélyi magyarokkal is megtörténhetett volna…
A horvát-bosnyák határon gond nélkül keltünk át. Aztán rendkívül kalandos út következett Tuzlába. A fotók majd mesélnek. Aknák? Dehogy! Úttalan utak? Semmiség! Eltévedtünk? Tagadom! Azt hittük, sohasem érkezünk Tuzlába? Nem igaz!
A tömegsír mély nyomott hagyott bennem. Miért ők? Miért ott a farmon? Miért ott, a kukoricás kellős közepén temették el a férfiakat, a nőket, gyermekeket és az állapotos nőket? Hogyhogy mi megúsztuk, és ők a csillagok közül néznek bennünket?
A horvát-bosnyák határ problémamentesen zajlott. Kérték a zöld kártyát. A “határ” után rögtön Brcko következett. Majd evés és ivás a belvárosban. Majd Tuzla. És itt kezdőtött a teljes káosz. De erről majd később…
Ma délután indultunk el Szabadkáról, s Zombor után máris átértünk Horvátországba. Se a szerb, se a horvát oldalon nem volt macera a határőrséggel vagy a vámosokkal. Igaz, egy szót se beszéltek se angolul se németül, de kedvesek voltak.
Eszék főtere olyan, mint amilyen Kolozsvár Főtere lesz. Félelmetes. Kopár, barátságtalan. Ezzel szemben Szabadka főtere fákkal körülvett, a magasztos Városháza által dominált gyönyörű övezet.
Egy román (bukaresti) rendszámú kocsit láttunk, nincsenek turisták.
Vukovar sokkal kisebb, mint gondoltuk. Mindenhol jelen vannak még a délszláv válság, a háború sebei: szétlőtt, romba dőlt épületek.
Sétáltunk a Duna partján. A folyó másik oldalán Szerbia látható. Onnan lőtték a várost…
Holnap indulunk Tuzlába, Bosznia-Hercegovina keleti részébe. Útvonalunk: Vukovar-Brcko (Republika Srbska)-Bijeljina-Srebrenica-Tuzla.
Opelt is toltak a totál-fatál-generál horror magyar-szerb határátkelőnél...
Elkezdődött a Balkán-körút. Máris egy szabadkai kávézó teraszáról írunk… Szombat este fél kilenc óra…
Reggel negyed tízkor hagytuk el Kolozsvárt. Torda-Gyulafehérvár-Déva-Arad-Szeged-Szabadka.
Az első sokkot a röszkei magyar-szerb határátkelő jelentette. Hogy ne kelljen autópálya-díjat fizetnünk, főúton közelítettük meg a röszkei határátkelőt. Közelítettük voln, ugyanis bezárták. A régit. Az újat pedig csak az autópályán lehetett megközelíteni. Szerencsére nem kellett autópálya-díjat fizetnünk.
A határátkelőnél viszont megbűnhődtünk: a magyar oldalon 50 percet, a szerb oldalon pedig 1 óra 1o percet kellett várakoznunk a rekkenő hőségben. Egyetlenegy román rendszámú gépkocsi nem várt a sorban… Annál több volt viszont a német rendszámú autó. Egyik utas sem volt szőke, északi típus. Hamar rájöttünk: hazatérnek a szerb vendégmunkások.
A Szabadkára vezető út rövid, de kalandos volt. Mihelyt letértünk a főútról, a fotókon látható kép fogadott…
A város barátságos, sok fával ellátott, sétálóutcaként működő főterén egymást érik a kávézók, kocsmák. A szecessziós Városházát McDonald`s elemek díszitik…
Kiss Olivér blogja 