Iran, cradle of humanity, here we come!

Cities and mountains: Tehran, Esfahan, Shiraz, Kerman, Yazd and, of course, the Damavand are on our list. Plus the deserts… 🙂 Love to meet you, Iran!

I’m anxious. Butterflies are all over my stomach – yes, just when one is in love.

We’re debating and planning Iran for years. I haven’t managed to make serious ones because of the money issues – we booked the airline tickets end of March.

Even though I’m in debt due to the North Cyprus ghost town/1^st degree secret and forbidden military zone issue (it happened end of April-beginning of May), I somehow managed to put some money together for the trip thanks to my sponsors.

I have the impression that Iran is still a hidden gem that needs/waits to be discovered. Iran and its people need to be heard and seen, they wait to be accepted and more recognized by the world. It’s clear: in many ways we live in parallel worlds.

Lately we watched a few movies and red quite some articles about Iran, we’re all anxious to see it firsthand. Yes, all 17 of us who embark on this journey between September 9 -23, 2017.

I looked for and managed to find CouchSurfing hosts (the experience is much more rewarding this way) and what was striking on the first glance: at least two potential hosts’ favorite movie was… Schindler’s List…

Happy and safe adventure to all!

Reklámok

Románokat lássak vendégül a lakásomban? Kételyeim vannak. Pedig…

A magyar-román, román-magyar civil interetnikus párbeszéd platformja

Ismét elkövettem, ugyanis hiszek abban, hogy románul kell kommunikálnunk románok irányába magunkról, róluk. Tanárként, régészéként, történészként, diákként, újságíróként, CIVILKÉNT. Az irányukba létező RMDSZ-es, politikai kommunikáció is gyenge (EMNP-s és MPP-s talán egyáltalán nem is létezik), a közéleti civil párbeszéd felületei pedig szinte tejesen hiányoznak. S akkor itt vannak a Szabó Csaba röptette Fehér Hollók… 🙂

Most a CouchSurfingnek, azaz a Kanapészörfölőknek az interetnikus kapcsolatok mélyítésében témáról írtam néhány sort. S Lavinia Grumezát meg sem említettem… 🙂

FOTÓRIPORT – Az elmúlt tíz év emlékére. Köszönjük, Laci!

🙂

Nyugodtan írhatom, hogy életem legszebb időszaka volt: nagy volt a társaság, kiváló volt a hangulat, a házasságok, a feleségek/férjek és a gyerekvállalások nem korlátozták (annyira) a szabadidőt, sok-sok helyen jártunk együtt.

Az első nagy változás akkor következett be, amikor legjobb barátom, Glytz nem szervezett már több kirándulást, elmaradtak a rendszeres túrák – fájó nosztalgiával tekintek vissza a változás előtti évekre. Nyugat-európai barátaim hathatós támogatásával 2006-ban még kocsit (ha a Dacia Solenza annak minősül) is vásároltam (rozsdás, nem mindig indul, de most is megvan), hogy folytatni lehessen a természetjárást, a túrázást. S valamelyest sikerült, de a visszaesés drasztikus volt.

Aztán 2007-ben megismertük Lacit, s elindult a lavina. Szava hihetetlenül lelkesítőn hatott, varázs volt bepörögni, amikor írta, lehet menni Szmidára. Mindent felülíró, mindent feledő hívó szó volt. Rengeteg nyári és téli túra, túrabiciklizés, túramotorozás, hószánozás, kirándulás, sátorozás, sok-sok emlékezetes születésnap. Mélyen raktározott, maradandó, szív- és lélekerősítő emlékek.

2013 januárjában utoljára tartottunk ott születésnapot (Vandát ünnepeltük), akkor még volt Szerda is (minden héten ekkor gyűltünk össze Lóri barátom legénylakásán, ettünk-ittunk, filmet néztünk, társasjátékoztunk, beszélgettünk, EGYÜTT VOLTUNK), az űr nem volt akkora, bár sokszor megsirattam a szmidai időket. Valahányszor a környéken jártam, benéztem, nosztalgiáztam. Sírtam is. Nem is egyszer.

Ráadásul többen emigráltak, elköltöztek, szedentáris életet élnek, néhánynak megváltozott az életstílusa, értékrendje, életvitele, voltak szakítások is, s valahogy hiányzik az utánpótlás. Eddig lélegeztető gépen volt, most viszont meghalni látszik a Szerda. S vele együtt rengeteg minden. Hányan ennek a körnek köszönhetően találtak társra, bár sokan kívülről “hoztak” partnert maguknak… Párkapcsolatos létesültek, házasságok köttettek… Ilyen (is) volt a Szerda. Lacinak és a hét közepén megejtett rendszeres találkozásoknak galvanizáló hatása volt.

Aztán idén januárban leállt a Szerda. Ez volt a kegyelemdöfés. Aztán jött észak-ciprus (hatalmas tartozás) és a térdműtétem. Most már jól van, hátha jövő héten sikerül az Iránban levő Damavand (5610 méter) megmászása, de a januártól májusig tartó fájdalom és bizonytalanság, illetve a május-július időszakban fellépett kiránduláshiány egyszer-egyszer rányomta a bélyegét a közérzetemre.

Bár ünnepelni kellett volna, mégis inkább nosztalgiáztunk, búslakodók, mi több, kissé szomorúak voltunk. A jövőbe tekintés sem hozott derűt, hisz minden valószínűség szerint ezután még kevesebbet találkozunk, járjuk együtt a Természetet.

Laci, most már érted az alkalomadtán felszínre tört búskomorság okát?!

Kérlek, kattins az első fotóra!

A csütörtök délutáni érkezés

Együtt a Bulgakovban

Úristen, milyen volt az út a Vigyázó Menedékházhoz Viság irányából (letérő Székelyjó előtt)… Még túramotorral is alig bírtunk felmenni…

Pénteken délután már ki is mentünk a Fehér Kövekhez

Római Birodalom 536 körül… 🙂 A Vigyázó Menedékházánál

Cristina és Ioan Potra (Jusztinka néni és Ionaş) valamelyest befektetett az utóbbi időben…

Cristina és Ioan Potra (Jusztinka néni és Ionaş) valamelyest befektetett az utóbbi időben…

Úristen, a szedentáris élet és a munka miatt mekkora lett a hasam… 🙂

Szombaton délelőtt megérkeztek a többiek is: Xéni, Arnold, Boti és Lóri

Lacikám, hát mit csináljak, ilyen az élet…!

Érkezés utáni vidámság

Élet (Fehér-kövek)

Csúcson. Több szempontból

Konzultáció

Tudod te, Lórikám, mennyit jártam én ide fiatal koromban?!

Csendélet 1

Csendélet 2

Utolsó pillantás

Vasárnap reggeli búcsú…

Románoknak magyarokról magyaroktól, avagy mit csinálnak a magyarok, amikor nem lopják Erdélyt?

Román és magyar civilek az együttélés mindennapjairól

A cím második fele attól a volt szabadságos kollégámtól származik, akinek az áttörő lelkesedése végül engem is lenyűgözött (a tévés Szabó Csabáról van szó), s cikket írtam a tudtommal egyetlen ilyen jellegű, a román-magyar-román párbeszédet elősegítő internetes portáljára.

Folyton azt hallani: nem kommunikálunk a románok fele, nem tudják, kik vagyunk, mit akarunk, mit csinálunk. Ilyenkor, természetszerűen, nő a (kölcsönös) bizalmatlanság, az erre „szakosodott” politikusoknak (mindkét oldalról) könnyebb a dolga összeugrasztani bennünket. A képlet egyszerű, sokan életbe is léptetik. Nem akarom ezt most itt megideologizálni, hosszú eszmefuttatásba bocsátkozni…

Csaba még 2014-ben megkeresett Facebookon, javasolta, írjak a Magyar Unitárius Egyház által fenntartott Erdély Mentőcsoportnál kifejtett tevékenységemről. Igen, románokon is segítettünk többször, a hatalmas havazásokkor például Buzău megyében. Csodálkoztak is… Akkor nem jött össze, most igen… 🙂

Egy lájtos témával kezdtem, olvasd el, ha van kedved…

A Corbii Albi FB-oldala itt található.

Nektek is ilyen hamar romlott el a UPC mediabox?

Kakesz minőség

Az elsőt január végén szerelték be, de csak áprilisig bírta. Az viszont csak augusztus végéig. Ennyire gyengék? Év elejétől három?

Az ügyfélszolgálat telefonos központjának munkatársára 17 percet kellett várnom. Majdnem lemerült a telefonom. Elmagyarázta, el kell mennem a legközelebbi UPC irodába, s kicserélik. Azaz nekem az ügyfélnek kell járnom az ő hibájuk miatt azzal, amire minden hónapban bérletet fizetek?

Elmentem. De csak a dobozzal. Elpanaszoltam, hogy hónapok óta nem jönnek a számlák. Egyébként ezt is jeleztem már. S csak a dobozt hoztam. Hát, kellett volna a régi doboz, a mediabox távirányítója, a kábelek. Mondom, ezt itthagyom, s a többiért jöjjenek majd el, s hozzák az újat is. Engedett. Mondta, akkor csak ezt kapom. Nem zavart.

Még a call centeres pasas mondta, ha a tévémnek van HDMI bemenetele, akkor kérjek HD mediaboxot. Kértem.

Sajnálom, nálunk nincs. Megnézhetem, mely üzletekben van.

Persze, menjek el oda, vegyem el, vigyem haza, s installáljam fel…

Mindent az ügyfélért, UPC! Köszönöm, óóó, köszönöm! 🙂

AUDIÓ – Hatvan meglátogatott országról Mihály Istvánnal a kolozsvári rádió magyar adásában

Tiraszpol főtere szocreál trolibusszal… Szilveszter 2016-2017…

Hiszem és vallom, hogy az utazás nyíltabbá, toleránsabbá, megértőbbé, mi több, tájékozottabbá és tapasztaltabbá teszi az egyént. Ha meglátogattál egy országot, megismertél egy nemzet vagy nemzetcsoport, betekintést nyertél egy vallási közösség életébe, mindennapjaiba sokkal kisebb az esély, hogy megvezessenek, előítéletes legyél velük kapcsolatban. Igaz, megtörténhet az is, hogy addigi előítéleteidet (ha voltak ilyenek), akkor azok megerősödnek, erre viszont kisebb az esély.

Szerintem a felfedezés vágya és a kíváncsiság alapvető emberi tulajdonság. Legyünk bátrak, induljunk el felfedezni a világot! Sok kellemes meglepetést tartogat számunkra! Főleg, ha a Vendgészerető Klub (CouchSurfing) segítségével valamely helyi lakos segítségével fedezzük fel a várost, a régiót.

Nos, nem lövöm le a poént. Tedd be a füldgót, hogy másokat ne zavarj, végezd tovább a dolgodat, s hallgasd meg miket mondtam még Mihály István rádiós szerkesztőnek az általam meglátogatott 60 országról, s az ott szerzett tapasztalatokról.

Szeptember 9-23. között Irán lesz a 61-ik. Ha jól számoltam… Nem, nem a számok, az élmények a fontosak.

Lendület és lelkesedés Kobra Zolitól a Damavand megmászására

Zoli két évvel ezelőtt járt ott, igaz, májusban, amikor még van hó. Szeptember közepén már nem kellene lennie…

Hajnali hármat mutat a laptop, s bár már az ébredésre kellene gondolnom, belemerültem Kobra Zoli blogjának olvasásába. Csodálatos Lélek, kiváló Ember. Néhány éve ismerem, ám csak nagyon ritkán találkozunk, bár nagyon jó lenne vele utazni…! Interjút is készítettem vele.

Láttam, hogy ismét utazgat, de csak a FB-n követtem hegymászásait. Két héttel ezelőtt, amikor a Madarasi Hargitán voltam, benéztem a 21gr menedékházába (ekkora a lélek súlya), ám mondták, nincs ott. Úgy vettem észre, már hazaért. Jó lenne kikérni tanácsát a Damavand (5610 méter) megmászására, amellyel szeptember 10-13. időszakban próbálkozunk. Blogbejegyzései, egyedi székely kommunikációs stílusa lendületet és lelkesedést adott számomra. Köszönöm!

Igyekszem felmenni a hegyre, bár májusban meniszkusz műtéten estem át. Remélem, sikerül.

Te is jártál Iránban? Mi szeptember 9-23. időszakban Tudnál, kérlek, tanácsot adni bizonyos kérdésekben? Megköszönnénk… 🙂