Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

20160917_184848

Closed. Securely.

 

*** My previous blog post with lots of photos about our trip here.***

Between September 12-19, 2016 we spent a week in Azerbaijan. It was on my must-see list for some time, but for a period of time WizzAir has stopped flying to the country’s capital city. Fortunately, a since the beginning of this year they have re-launched the Budapest-Baku route. Initially we wanted to travel to Iran, but because of the failed military coup, we thought it’s safer not to travel through Istanbul.

So, Azerbaijan stepped forward on the list, which also includes Russia, Canada and as many –istan states as possible. In the next 10 years, of course…🙂

We can mainly travel if there’s no visa requirement or we can get it for free upon arrival. Also, if there’s no low-cost airline flying there, that country is off-limits for our low-cost way of traveling. Moreover, we sleep in tents (see Iceland) or are use CouchSurfing to have free accommodation. Food? We never spare many on this, but we always try to eat local food, where the local people have their meals. This was valid from Morocco to Jordan.

Costs per person:

  1. Return airline ticket: 130 euros
  2. Visa: 62,5 euros (with an Azeri travel agency)
  3. Cluj/Kolozsvár/Klausenburg-Budapest return gasoline cost: 13 euros (we shared our ride on Bla-bla car)
  4. Metro and airport bus tickets in Budapest and other costs: 10 euros
  5. Car rental and gasoline in Azerbaijan (4 days, 1000 kilometers): 42 euros
  6. Food, transportation, entrance fees to museums, accommodation castles and other expenses in Azerbaijan: 80 euros

Grand total: 337,5 euros (Thanks to my foreign sponsors!)

***************************************

Please click on the first photo:


20160912_145214

A muzulmán világ bástyájában Baku egyik mecsetjében… (Saját felvételek)

Eredetileg Iránba készültünk, már-már majdnem lefoglaltuk a repülőjegyet, de Isztambulban kellett volna átszállnunk. A törökországi katonai puccskísérlet miatt lemondtunk a perzsák meglátogatásáról. Ehelyett inkább elmentünk Azerbajdzsánba. S nem ám olyan ha nincs ló… alapon. Ezt az országot már régen kinéztem, s szerencsére a WizzAirnek köszönhetően Budapestről egyenesen a fővárosba, Bakuba lehet repülni. Nagyon olcsón, s csupán 3 óra 40 perc alatt…

A vízumszerzés igen körülményesnek és költségesnek bizonyult, de végül sikerült megszereznünk a belépéshez szükséges elektronikus dokumentumot, amelyet kinyomtattuk, s ennek alapján a bakui repülőtéren pecsétet tettek útleveleinkbe.

kicsi

Köszönjük, hogy potom 130 euróért megvásárolhattuk a menettérti repülőjegyet!

Barátaink, Emma s Jocó néhány nappal később érkeztek, együtt autót béreltünk, bejártuk az országot, mi hazarepültünk, s ők még maradtak néhány napot.

Az összköltségvetést a napokban közlöm annak érdekében, hogy látni lehessen: korántsem költséges egy ilyen kiruccanás, a low-cost elv érvényesítése esetében még a minimálbér körül kereső erdélyi magyar újságíró is megengedheti magának. Egy kis külső anyagi segítséggel – ez viszont mindenki számára adatott.

Elég a szövegből, hadd beszéljenek a fényképek. Kattints, kérlek, az elsőre:

Azerbaijan, here we come!


babadag-csucs-azerbajdzsan

A 3632 méter magas Babadag-csúcsra is próbálunk feljutni majd…

A törökországi helyzet miatt halasztottuk az évekkel ezelőtt kiszemelt iráni látogatást (Isztambulban kellett volna repülőgépet váltanunk), így Azerbajdzsánra esett a választás. Nem “nincs más” alapon, a kaukázusi országba amúgy is el akartam utazni. Már akkor kinéztem, amikor a WizzAir először indított járatot Azerbajdzsán fővárosába. Később, valamiféle nézeteltérés miatt, megszűntette azt, de szerencsére néhány hónappal ezelőtt újraindították a Budapest-Bakut.

kicsi

Köszönjük! Ha nincs WizzAir, nincs Azerbajdzsán, a hagyományos légitársaságok jegyei ugyanis annyira drágák, hogy itthon kellett volna csücsülnünk… A menettérti repülőjegy fejenként csupán 550 lej volt…!

A vízum beszerzése túl kalandosra sikerült, de erről majd később.

Holnap utazunk Budapestre (elvigyünk?) Biankával, s onnan aztán vasárnap este irány Baku! Szeptember 15-én csatlakozik hozzánk Emma és Jocó, Baku után a hegyekbe, egy kastélyhoz, majd Ganjába, Európa Ifjúsági Fővárosába látogatunk. Majd csak szeptember 20-án leszek ismét magamnál…🙂


magyar_nemzeti_filharmonikusok

Szép élmény volt, köszönjük! (Fotó: Kolozsvári Rádió)

Teljes mértékben igaza volt Pásztor Piroska kolléganőmnek:

nagyon kár lett volna kihagyni!

A Kolozsvári Állami Magyar Opera a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar rendkívüli hangversenyével nyitotta meg tegnap a 2016/2017-es évadot. Kiváló választás! Még botfülűként is csodás élmény volt követni a Kodály Zoltán és Bartók Béla által gyűjtött kárpát-medencei népzenének a klasszikus zenévé történő átvarázslását. Sebő Ferenc nem csupán konferált, hanem magyarázott és szórakoztatott is – e három elengedhetetlen egy sikeres színpadi produkcióhoz.

Kellemes élmény volt újra látni Balogh Júliát, a Közszolgálat a Magyar Kultúráért Alapítvány elnökét, aki hajdanán, pontosabban a rendszerváltást követően a Duna Televízióban a háttérriportokat ajánló Közép-európai Magazint szerkesztette. Emlékszem, mekkora élmény volt azokat a műsorokat követni…

Az opera weboldala szerint

A Csak tiszta forrásból című előadás lényege, hogy azokat a darabokat, amelyeket műzenei formában most már lassan száz éve ismernek és szeretnek az emberek, eredeti formájukban mutassuk be úgy, ahogyan Bartók és Kodály hallhatták annak idején, a gyűjtőútjaikon. Legdrágább kincsünket, azt az esztétikumot közvetíthetjük a közönségnek, amelyre Bartók és Kodály a magyar és a kelet-európai népzenét emelték

– mondta el az előadás kapcsán Kocsis Zoltán karmester.


1

Amióta Pádis igazán Pádis: 2007. augusztus 19. (Balról jobbra: Laci, jómagam, Csoma Boti). Fotó: Melegdi Sanyi

A korábbi blogbejegyzésemben jelzett viszontagságokat messze felülmúlják a bihari Pádis  karsztvidékének lélegzetelállító szépségei: a dimbes-dombos mezőket szegélyező magasztos fenyőfák bástyafala, a zöld takarón kanyargó patak, amely hirtelen a föld alá tűnik, a gombaszedők történetei, a pásztorok cigarettaéhsége – mind hozzátartozik a Tájhoz.

Úgy döntöttünk, kihasználjuk a csapadékmentes időjárást, s Biankával és Lászlóval múlt hétvégén, pontosabban szeptember 2-4. időszakban kiruccantunk Pádisra. Lelkem mélyén motivált, hogy ezáltal is közel legyek Kis Laci barátomhoz, aki néhány nappal ezelőtt igen kellemes meglepetést szerzett nekem spontán kolozsvári megjelenésével.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Vacsora 2007. augusztus 19-én. Balról jobbra: jómagam, Csoma Boti, Guillaume Grassin, Amy Green, Kis Laci és Melegdi Sanyi)

Ugyanakkor mágnesszerűen vonzottak Pádisra az elsősorban neki köszönhető csodálatos élményekből táplálkozó emlékek is. Ismét inhalálni akartam a pádisi levegőt, hogy amolyan láthatatlan eszközként felhasználva időutazást hajthassak végre, s feleleveníthessem a Laciékkal itt töltött csodálatos pillanatokat, perceket, napokat, amelyek hiánya még mindig eleven sebet jelent lelkemben. A Csodavár előtti spontán találkozásunk és 2007-es ismerkedésünk (köszönöm, Melegdi Sanyi, hogy felfrissítetted a memóriámat!), a szmidai hétvégi házban együtt eltöltött idő emléke, a sok-sok csodás közös élmény filmkockái horgonyként húznak a múltba, s tartanának ott, de mennem kell tovább. Tovább a jövő évi, jubileumi találkozó irányába, amelyet szívügyemnek tekintek, s nagyon szeretném, ha összejönne!!! Ugye, teszünk ennek érdekében? Tudatában vagyok annak, hogy több okból azt, úgy, ott sohasem lehet megismételni, de legalább menjünk ismét ki oda, gyújtsunk egy tábortüzet, s nosztalgiázzunk.

Mágnes

Dolgozott a tudatallatimban a kifürkészhetetlen, cseleit szövő nosztalgia: tegnap tudtam meg Melegdi Sanyitól, hogy a Lacit, Botit és az engem ábrázoló, általa készített fénykép szinte pontosan 9 évvel ezelőtt (2007. augusztus 19-én déli 12 óra körül) készült a Csodavár bejáratánál. Utólag tudatosult bennem: ez hívott Pádisra olyan erősen… Érdekes, múlt hétvégén mi is a Csodavár körtúrát választottuk, de tévedésem miatt nem mentünk be a barlangba…😦 Tudatalatti… Az akkori fotók, Melegdi Sanyi jóvoltából itt tekinthetők meg.

Egyébként most is ehhez a helyhez közel ismerkedtem meg egy német párral, nekik sem volt fejlámpájuk, mint anno Laciéknak, de mégsem alakult ki a kötelék. A 2007-es esetet megismételni egyszerűen nem lehet…

Most jut eszembe: Guillaume haveromat már nem is tudom, hogyan ismertem meg, Amyt pedig a diákszállásról csaltam el, amikor a francia fiút vettem fel a Retro hostelből…🙂

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Csak ő tudja, hogyan mert elindulni négy férfival…🙂

Nemrég nosztalgiautazást hajtottam végre, Szmidán jártam. Most is megrezzentem amikor Pádisra menet, s Kolozsvárra jövet áthaladtam az útkereszteződésen. Biankának és Lőrinczi Lászlónak hosszasan meséltem a hely mágiájáról, az életemben betöltött rendkívül fontos szerepéről.

Pádis a spontán ismerkedések helye. Most is egy két izraeli és egy németországi párral ismerkedtünk meg. Szóba álltam velük, de valahogy már hiányzik a helyzet varázsa, már az ismerkedés sem a régi, belső aggály és kétely fogalmazódik meg, hogy ez már nem az, s nem is lesz többé. Nem lehet már az, nem lehet már többé. Mert az az ismerkedés és az azt követő szoros barátság egyedi, utánozhatatlan és megmásíthatatlan. Mert Szmidával és az ott töltött idővel, az ottani emlékekkel már semmi és senki sem veheti fel a versenyt. BÁRCSAK LENNE ANNYI PÉNZEM… Bár a hely sem lenne már sohasem ugyanolyan. Több okból… Gondoljunk csak a közelben épített monstrumokra.

Könnyezek. Nem gondoltam volna, hogy ennyire el tudok érzékenyülni Szmida és Pádis kapcsán… Pedig volt már rá példa… Tudom, nem vagyok egyedül ezzel…

***********************************************************************************************

A múlt hétvégi csodás túráról pedig hadd beszéljenek a fényképek és a képaláírások. Kattints az elsőre, kérlek:

 


Igen, de a rendszámtábla leesett...

A katasztrófális állapotban levő úton még a rendszámtáblám is leesett…

Komolyan, na, förtelmes Ic Ponor után az út! Még a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker (!) Especially „Trailblazer” Editionnal is!

Bár ma délutánra vissza kellett érnem Kolozsvárra, Biankával mégis úgy döntöttünk, pénteken kimegyünk Pádisra: csodálatosnak ígérkezett az idő. A Vigyázó túl könnyű lett volna, Poiana Horeán nemrég voltunk, s onnan sajnos, nemigen van hova túrázni. Valami miatt abban reménykedtem, hogy a Havasreketye (Răchiţele) és Ic Ponor közötti, 21,3 kilométeres útszakasz 7 (hét, seven) év alatti (!!!) leaszfaltozása az utóbbi üdülőtelep és a Pádis menedékház közötti rész valamilyen szintű megjavítását eredményezi. Nagyot tévedtem. Az út rosszabb, mint valaha. A beszakadt vagy lyukas ősrégi hidak, a vízelvezetés nélküli tócsák (inkább tavak), az útból kiálló kövek és sziklák (!) miatt az alig több mint 11 kilométeres szakasz Ic Ponor és Pádis között másfél órát tart!!! Hacsak valaki nem akarja motorolajával szennyezni a természet… A mai ereszkedéskor három helyen láttunk hatalmas olajfoltot: szegény gépkocsivezetőknek kilyukadt az olajteknőjük… Kár, hogy nem fotóztuk le…

Gyalázatos, hogy a Bihar és Kolozs megyei hatóságok 27 éve képtelenek összehangolni munkájukat annak érdekében, hogy eme turisztikai csodához vezető utat leaszfaltozzák! Vagy legalább helyrehozzák, s makadám úton lehessen kimenni Pádisra! A horror útszakasz nagy része Bihar megyében található, de Kolozs megyében is van belőle Ic Pontor után!

Nevettem, amikor megláttam az imént, hogy a Google Maps szerint az Ic Ponor üdülőfalu és a Pádis menedékház közötti 11,2 kilométeres szakaszra 45 percet saccol… forgalom nélkül. Mi – igaz, megálltunk istápolni, tanácsot adni egy magyarországi, Hondával (!!!) erre tévedett párnak – másfél óra alatt tettük meg ezt a szakaszt, Biankát és Lőrinczi Lászlót többször megkértem, szálljanak ki a kocsiból a horror útszakaszokon… Izé, út, sziklaszakaszon.

Előbb itt a videó:

Hadd beszéljenek a képek, kattints rájuk a magyarázatért! Geberán Bianka videója és felvételei.


20160827_155332

Adorjánnak sehogy sem sikerült szelfit készítenie a tehénnel…

Régen szóba került, hogy ruccanjunk ki Bibi édesapjának (hétvégi) házához, menjünk el a Hunyad megyei Királybányatoplicára (Topliţa). Jött is az alkalom: Bianka szemtelenül kevesedik születésnapja…🙂 Kolozsvárról négyen (Eszter, Bibi, Adorján és én) már pénteken, augusztus lementünk (ezúttal kivételesen nem a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited „Trailblazer” Editionnal, hanem Bianka FiFi-jével – Fiat Five, azaz Fiat és give me five, vagyis klassz, vagány, cool, laza kombinációja), szombaton csatlakozott Trombi (egy élő klasszikus nevezte el így…) és Norbi, illetve Timea és Misi.

20160827_155446

Nekem, igen…🙂

Az egész hétvégét a Puk-puk kapitány játék és annak utóhatásai határozták meg, de volt kirándulás, geoláda-rejtés, grillezés, társasjáték és kocsmázás is…🙂

Gyönyörű, csendes a Domogled-Cserna Nemzeti Park és természetvédelmi terület, valamint a Cserna-szoros és annak környéke, csodás természeti szépségekkel örvendezteti meg az ide látogatót. A 90-es évek közepétől járom a hegyeket, de Erdély eme részén még nem voltam… Legközelebb mindenképpen jó lenne kirándulni valamerre – ez most nagyon hiányzott. Felmentünk ugyan a Cserna folyó által létrehozott képződményhez, a Poarta Apei nevezetű helyhez, de az csupán sík terepen történt gyaloglás volt. A közelben sajnos nincsenek jelzett turista ösvények, s mivel nem járnak a turisták, kószálnak a medvék…

Ha már szép a hely, s jól telik, akkor maradjunk még: Biankával csupán hétfőn reggel jöttünk vissza Kolozsvárra…🙂

Köszönjük Bibi édesanyjának a húst, a nagyszüleinek a sok-sok finomságot, s természetesen édesapjának a lehetőséget!