Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

A bazsarózsák varázsa…

Sok, egyre több a vendéglő Kolozsvár belvárosában. Aki ilyet működtet, tudnia kell, hogy a pénzes és igényes vendégek elvárnak valami sajátosságot, eredetiséget, különlegességet. Azt hiszem, ilyen vonatkozásban éles a verseny, de a Bistro 1568-nak nincs mitől tartania…

Pócsai András meghívására ismét a Bistro 1568-ban vacsoráztunk. Az igényesen kialakított beltérben otthonosan érezheti magát a vendég, könnyen észlelheti, hogy helytörténeti kuriózum fala között fogyaszthatja el az ebédet vagy a vacsorát – hajdanán itt volt az unitárius püspöki rezidencia…

Tetszik a dizájn

Belépéskor azonnal a bazsarózsák illatlavinája kerített hatalmába, a kellemes meglepetés egész ott tartózkodásunkat meghatározta. A speciális „fűszer” még ízletesebbé tette az amúgy is finom ételt.

A tavaszi menüt próbáltuk ki. Igen, késő tavasszal, kora nyáron, hisz ki tudja, meddig fogyasztható.

Kezdetben a serpenyőben sült telemeával (sózótt/sós lében tartósított túró) bolondított grillezett zöldséget (cukkini, vineté) próbáltuk ki mindketten. Semmi sem maradt belőle…

Itt még nem látszik, de semmi sem maradt az előételből… 🙂

Bianka a következő „támadást” a dijoni mártással és széles metélttel körített pulykamell szeletek ellen indította, jómagam arra voltam kíváncsi, vajon hogyan egyeztethető össze a marhapofa a kávéból készített öntettel, a vajban párolt spenóttal és a kemencés krumplival. OMG! A pulykamell és a marhapofa is hamar „megadta magát”, Bianka csupán a múlt héten végzett fogműtét miatt nem tudta megadni a „kegyelemdöfést” a szeleteknek, nekem viszont minden elfogyott a tányéromból.

Nice touch: a dohányzóknak külön kis teret alakítottak ki a bejáratnál

Tudom, bor passzolt volna a marhahúshoz, de egyszerűen képtelen voltam ellenállni a kísértésnek, s kézműves sört rendeltem, mégpedig a Bere à la Cluj által gyártott Phaza luniit, Bianka viszont az erdei gyümölcsökből készített limonádé mellett döntött. Egyikünk sem bánta meg…

Szintén a tavaszi menüben levő házi meggyes rétesre már nem volt hely…

Reklámok

Sátorozni kellett volna (Boti felvételei)

Bár sokkal szívesebben tekertem volna az erdőben, de későn indultunk el. Olyan délután háromkor. Vagy még később. Emlékszem, 14:30-kor indult a 37-es busz a Széchenyi (Mihai Viteazu térről), s olyan 14:48-kor voltam Botinál a Szél utcában. Tegnap is laza nap lett volna, akárcsak szombaton (keresztlányozás Glytzéknél), hacsak Botinak nem jön az ötlete: bringázzunk ki Magyarvistára, s onnan Emőkével, Gorbó község alpolgármesterével tekerjünk tovább valamerre.

Done deal.

Valamikor odáig ért a víz? 🙂

Azt hittem, negyven-ötven év körüli asszonyról van szó. Csodálkoztam is, egy családos, gyerekes nő hogyan fog a mi tempónkban tekerni. (Nehogy valaki diszkriminációt kiáltson, mert elmegyek búvárnak…) Kiderült, egy igen fiatal és alig néhány évvel ezelőtt a Solymosi és JZSUK-féle biciklitúrákon részt vevő hölgyről van szó, aki egyre többet szándékozik sportolni.

Apropó, Boti: nemrég ocsúdtam fel: 20 (húsz) éve barátok vagyunk… With ups and downs. Megtaláltam azt a fotót is, amelyet a dániai utunk során készítettünk Świnoujście kikötőjében. Mi a fogkefét kerestünk mi ott? Dániába igyekeztünk egy nyári egyetemre. S miért onnan? Na, ez már hosszabb, személyesen szívesen elmesélem…

S a kaolin miatti kék szín?

Aztán Magyarvistáról Egeres gyártelep, majd felmentünk a Kék Lagunához. Emlékeszem, Márkékkal és a tanc.ro csapatával voltunk itt utoljára: a bogártelki tánctáborból jöttünk át valami dombra felmenő futószalagon, s aztán le a tóhoz. Akkor még valóban szép smaragdzöld volt a színe… Most már… víz is alig van benne.

Tény: éjfél tájt érkeztünk Kolozsvárra. Persze, a Boti fejlámpája lemerült, én elfelejtettem betenni. Szerencsére volt fényvisszaverő mellényünk, hátul piros villogónk… 🙂 Sajnos lemerült a GPS készülékem akkuja, de ha jól számolom összesen 80-85 kilométer közötti távot tettünk meg.

Hajdanán a Kék Laguna színe is kék volt, a sör is ilyen volt…


Ezek mégis hova mennek ennyien?

Mire van szükség ahhoz, hogy az ember szedje a lábát? Május 12-én, a 21. Jókai Emlék- és Teljesítménytúra 30 kilométeres távjának néhány gyalogos résztvevőjét például egy – nem túlzás – másfél méteres óriássikló motiválta, hogy gyorsabban haladjon. Egy másik résztvevő pedig bevallása szerint egy viperát látott, úgyhogy akik félnek vagy irtóznak az efféle „csúszómászóktól”, azok egy ideig mindenképpen gyorsabban szedték a lábukat…

A gomolygó esőfelhők viszont ezúttal nem siettették a résztvevőket, mint más években: a verőfényes napsütés a túra végéig kitartott, ahol a szervezők gulyással várták az érkezőket.

Az élménybeszámoló folytatása itt.

A fotóriport ide kattintva tekinthető meg.


Hebron. After visiting the Jewish cemetery in the settlement, we came upon this scene. A Jewish and a Palestinian man talking/arguing about something. Two IDF soldiers assisted. We went into the shop very close by. The soldiers looked amazed: why would two Jews buy from the Arabs. The Palestinians were also very surprised, but they served us without any problem…

Palesztina életre szóló élményt jelentett. Egyrészt kíváncsi voltam az érem másik oldalára (2013-ban voltam Izraelben), a történelmi és a hírekben szereplő helyeket akartam meglátogatni.

Sikerült.

Szerencsére a Wizz Air légitársaságnak és a több hónappal korábbi jegyfoglalásnak köszönhetően a menettérti ár 303 lej, azaz 65 euró volt, s lévén, hogy kezdetben Sameh családjánál, majd a Kanapészörfölők, illetve ismerősök segítségével oldottuk meg a szállást, a 10 napos ott tartózkodás összköltségvetése 600 lej körül mozog (+/- 50 lej).

A költségeknek a minimálisra csökkentése mellett az otthonokban történt elszállásolásnak két hatalmas előnye és hozadéka van: a helyi ember szemével látod a helyzetet, illetve a közös élmények összekovácsolják az utazót és a házigazdát. Ez pedig maradandó élményt, emlékeket eredményez. Így szeretek utazni.

We wondered around for a long time when we reached a dead end. A surreal scene: two Israeli soldiers at the end of the street with an iron gate behind their backs. An Arab boy selling falafel. In the middle of nowhere. Curious eyes gazed at us from the buildings – mostly children. I approached the soldiers, telling them we want to enter the mos… the church, but we cannot find the main entrance, the others are all closed. I also told them that at a nearby checkpoint their colleague asked if we’re Jews, we said no, but we are Christians, so he said yes, we can enter, and indicated the general direction where to get in, but we are unable to locate it. One of them said, he can accompany us. I felt very uneasy: going back to the Arab merchants with an Israeli soldier makes us automatically Jews, but we told them we’re from Hungary and Romania. We traveled with these passports, we didn’t want to elaborate about our ethnic background and how come we’re both Hungarians from Romania, we travel with different travel documents… What if the soldier is attacked by some Arabs, and we’ll be prosecuted for “luring” him into the danger zone. At each corner he looked left, then right and advanced only then. After asking some Arabs where the entrance is, and them telling him it’s the one we’ve already been to, but it’s closed, her said he has to return to his colleague. An eerie silence followed. More Palestinians gathered around us. He left. We quickly did the same. The Palestinians looked at us with suspicion

Az utazó más, mint a turista, szerintem. Előbbi mélyrehatóan meg akarja ismerni a meglátogatott helyet, előre tájékozódik annak történelméről, a sajátosságokról, a turista elsősorban csak épületeket néz, kényelemre vágyik, szállodában/panzióban száll meg, nemigen kerül kapcsolatba a helyiekkel.

*****

A Szabadságban két részben jelent meg a palesztinai élménybeszámoló:

Golyók, kövek és vízcseppek között, Palesztinában (I.)

Golyók, kövek és vízcseppek között, Palesztinában (II.)

*****

A blogomon angol nyelven megjelent bejegyzések ide kattintva olvashatók.


Várva várjuk… 🙂 (Saját felvételek)

Minden bizonnyal rengeteg pénzt fektettek bele, s a gyökeres megújulási projektnek, amelyet egyébként nagyon sokan már réges-régen vártak, sikerülnie kell.

Úgy emlékszem, Glytz és Szészi barátom valamikor 2001-ben vagy 2002-ben vitt el a hannoveri CeBIT-re. Azóta minden évben jelen voltam, tudósítottam a számítástechnikai és távközlési világvásárról.

Optimizmus és derű

Hétfőn repültem Hannoverbe, kedden a Hannoveri Polgármesteri Hivatalban tartották az előzetes bemutató rendezvényt a világ szinte minden tájáról összesereglett újságíróknak, tegnap repültem vissza Kolozsvárra.

A hannoveri városháza előterében kiállított makettek a német település életének négy szakaszát ábrázolják a látogatónak: a kezdeti időszak, az 1939 előtti évek, a második világháborús pusztítás és rombolás, illetve a jelenlegi helyzet.

Pepperből már 25 ezret adtak el a világon. Elsősorban ügyfélfogadásra vagy akár borokat is áruló üzletben tanácsadásra használják…

Az alapítás, a fejlődés, a visszalépés és a virágzás korszaka a CEBIT számítástechnikai és távközlési vásárra is érvényes: 1986-ban forradalmi ötletnek számított, hogy a város ilyen jellegű világkiállítást szervez. A második világháború után a brit övezetbe tartozó Hannoverben már 1947-ben nagyszabású kiállítást tartottak, a győztesek mindenáron azt akarták elérni, hogy a világégés utáni időszakban a kereskedelem és az ipar fellendüljön, beinduljon a gazdasági növekedés. A 2000-es évek elejétől a Szabadság munkatársa is minden évben jelen volt a rendezvényen, s tapasztalta, amint a 2008-ig tartó hatalmas fellendülés és lelkesedés kiteljesedett. A gazdasági válság utáni években már-már arról volt szó, a pénzhiány és a befektetések komoly visszafogása miatt virtuális vásárokat tartanak majd. A nehéz idők elmúltak, s 10 évvel a fekete időszak után a CEBIT, akárcsak a város, a negyedik életkorszakába jutott: a forradalmi változás és megújulás.

Németországi mindennapok. (A fotót Kölnben készítettem)

A CeBIT-re (most már CEBIT) 1986 óta mindig márciusban került sor. Idén nem kell sapkát, sálat és kesztyűt vinni, ezek helyett kell majd a rövid nadrág, a póló és a szandál… 🙂

A keddi eseményen mindenképpen érződött a radikális változás szele: biznisz fesztivál lesz a sokszor unalmasnak és ismétlődőnek jellemzett világkiállításból. Ismét ott leszek június 10-13. időszakban. Ha téged is érdekel, akkor www.cebit.de

******

Hogyan juthatsz el a CEBIT számítástechnikai és távközlési üzleti fesztiválra: a Wizz Air légitársasággal Budapestről Hannoverbe közvetlen járattal vagy Kolozsvárról Dortmundba, Berlin Schönefeldre vagy Kölnbe. A magyar fővárosból induló járaton kívül az utóbbi években valamennyit kipróbáltam és a dortmundit ajánlom. Innen tovább a vonattal vagy busszal lehet utazni: Deutsche Bahn, Flixbus, esetleg a Bla-bla car Németországban fizetős szolgáltatásainak az igénybevételével. Szállás Hannoverben: CouchSurfing (ingyenes vendégszerető klub), HomeStay (költségtérítéses), Airbnb (fizetős) vagy Booking.

Az üzleti fesztivál weboldala: www.cebit.de

*****

VIDEÓ – Ételszállító drónt mutatnak be a CEBIT előzetesen

VIDEÓ – Társalgás robottal…

FOTÓRIPORT – Robotok, drónok a CEBIT előzetesen: a jövő elérkezett


A három és fél éves Varga Zoé Anna édesapjával

Nem számoltam, az évek során összesen hány Jókai teljesítménytúrán vettem részt, de nincs tíz. Arra viszont eléggé pontosan emlékszem, hogy Várfalva után vagy a Székelykő környékén szinte mindig utolért a nagyidő: nyári zápor, zivatar, erőteljes esőzés, néhányszor jégeső. Idén kimaradt ez az élmény (készültem: esőkabát is volt nálam), bár valamilyen szinten mégis a Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúra része…

Egy nappal a számomra hagyományos 30 kilométeres táv legyalogolása után elmondhatom: nincs izomhúzódás, izomláz, nincsenek vízhólyagok  a lábujjaimon, nem fáj a forgócsontom, a bokám, a talpam, a térdem. Még a bal sem, amelyet részleges meniszkusz szakadás miatt tavaly májusban műtöttek meg – így a tavalyi élménytúra kimaradt.

Bele sem fért a képbe… 🙂

Mindez valószínűleg annak is köszönhetően, hogy a Munka Nemzetközi Napja alkalmából körbebicikliztem a Balatont, a Jókai TT előtt három nappal pedig felajánlottam Branea Róbert felelős szervezőnek, hogy segédkezem a Várfalva utáni útszakasz megtisztításában és kijelzésében. Nem mértem, de körülbelül 10-15 kilométert gyalogolhattunk.

Reveláció volt látni, ahogy édesapja (akinek a nevét sajnos a meghatódottság miatt nem kértem el, s nem jegyeztem le) kíséretében a három és fél éves Varga Zoé Anna túrázok a Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrán. Az is motivált, hogy a tizennégy éves Szélyes Nóra, akit csecsemő kora óta ismerek :), szintén nekivágott a 17 kilométeres távnak.

Idén ismét a 30 kilométeres távot vállaltam be, kifutottunk a szintidőből, de jól telt. Nem volt eső, de annál több élmény és kaland: nézd meg a fotók között az előttünk átkúszott másfél méteres siklót, amelyet aztán csak a fára mászása után sikerült lencsevégre kapnom.

Szívből-lélekből köszönöm a szervezőknek az időt, energiát és türelmet: kiemelném Venczel Enikőt, Branea Róbertet és Lixandru Róbertet. Természetesen, sokan mások hozzájárultak a feledhetetlen élményhez, de ezek nevét majd írják le ők… 🙂

Hadd beszéljenek a fotók:

 

 


E OK şi în doi… 🙂

Este graţios, are un stil cu totul aparte… şi le-am propus lui Robert şi Cosmin să-l încerc. Au fost de acord. M-am bucurat enorm: încă o experienţă nouă, adică ceva deosebit, special, atipic: mersul pe un scuter Vespa prin Cluj.

Mi-a surâs ideea de a trece printr-o astfel de experienţă şi le-am scris celor de la Vespa Cluj pe Facebook, propunând să încerc scuterul şi să descriu experienţa în limba maghiară pe blogul meu personal. Au zis: în regulă. Nu au obiectat deloc, chiar le-a fost pe plac ca cineva să scrie în limba lui Petőfi pentru o categorie de potenţiali clienţi minoritari din punct de vedere lingvistic.

Despre experienţă pe portalul de contact român maghiar, Corbii Albi.