sehonnan sem dübörgött a zene, egyetlen kocsi sem dudált, egyszerűen kibéreltem a várost. Az enyém volt. Ugyanazon az útvonalon sétáltam végig.
A szükségállapot idején szinte minden este, éjjel vagy hajnalban végigsétáltam az óvár körül. Sokkterápiát alkalmaztam. Volt nyilatkozat nálam, törvényes és érvényes, de inkább elkerültem a rendőröket és a katonákat.
A Jókai utca közepéből betértem a Vár/Fortăreței,
majd innen a Búza/Inocențiu Micu Klein utcába, elhaladtam a Piarista templom mellett, s a Király/I.C. Brătianu utca érintésével eljutottam a Babeș-Bolyai Tudományegyetem épületének hátához.
De még ezelőtt hosszasan beszélgettem
a Történelmi Intézet kapusával, éjszakai szolgálatot teljesített. Félt, féltette a családját, gyalog járt munkába.
Éjszakai és hajnali sétáim során sokszor találkoztam kissé zavart, az utca közepén tanyázó macskákkal. Ma este egyet sem láttam. Visszahúzódtak. Már nem a miénk a város, nem béreljük többé, lejárt az idő…
Picit hiányzik a szükségállapot csendje, mélysége, intimitása.
a Bonchidai Kastélynapok maradnak, 2013-ban erről a rendezvényről lovagoltam Sztánáig, mert Riki palánkmászás közben megsérült. Ez 72 kilométer lovaglást jelentett két nap alatt. A második kedvencem a Porolissum Római Fesztivál: ez 52 kilométer lovaglást jelentett oda, s természetesen ugyanennyit vissza. Ezen első ízben 2016-ban vettem részt.
Idén az új koronavírus-járvány miatt
a Zilah melletti Mojgrádon (Moigrad) szervezett rendezvénysorozat elmarad: nem lesz talpasíjász verseny, kenyérsütés, gladiátorok és rabszolgák közötti harc, nem kerül sor a barbár népcsoportok és a rómaiak közötti csataújrajátszásra. A Kalotaszegi Turul Nomád Hagyományőrző Egyesület (Sztánai Lovasok) mégis úgy döntött, tagjai a régi szép idők emlékére ellovagolnak Sztánáról a Dacia provincia területén a második században létesített ókori római város romjaihoz és találkoznak a Szilágy Megyei Történelmi és Szépművészeti Múzeum képviselőivel, a rendezvény szervezőivel.
A tervek szerint csütörtökön este már Sztánán leszek,
pénteken reggel indul a lovaglás. Ma sajnos leestem Emeséről (2013 óta kisebb-nagyobb rendszerességgel lovagolok, ez eddig még nem történt meg), de viszont nem tántorít el a hétvégi és a jövő hét eleji lovaglástól…
Albert Ferenc, a Szentimrei-ház gondnoka asztalosműhelyt rendezett be magának: alaposan, pontosan dolgozik
s ugyanazokat a meteorológiai előrejelzéseket nézték, mint mi, ezért szerencsére szombaton voltunk azon a túrán, amelyet sok, a természeti szépségeket nem feltétlenül tisztelő, a hegyet nem magáénak érző is bevállalt, vasárnap pedig Sallai János vezetésével egy olyan útvonalon mentünk végig, amelyen alig találkoztunk emberekkel.
Hiába, ilyenek és ilyenek is maradnak azok a helyek
ahová ki lehet jutni személygépkocsival: zsúfoltak, hangosak és lassan-lassan élvezhetetlenek. Ilyen például a Transzfogarasés környéken lévő hegyek és csúcsok.
Szerencsére Bibivel már pénteken este kimentünk
Cârţişoara faluba, megszálltunk, s szombaton korán reggel elindulhattunk a túrára. A fotók mesélnek, melyik útvonalat választottuk.
Szombaton a Călţun-tóig túráztunk Bibivel, este pedig találkoztunk a Transzfogarast a faluból elektromos biciklikkel megmászó Jánossal és Krisztiánnal, vasárnap (Bibi a repedt meniszkusza miatti térdfájdalmak miatt kihagyta) pedig velük túráztam.
Hadd meséljenek a fotók. Kattints az elsőre!
Szombaton korán ébredtünk, Cârţişoara faluból kocsival felmentünk a Bâlea-vízesésig, innen viszont nem tudtunk folytatni az utunkat, mert a Transzfogaras hivatalosan le van zárva. A hatalmas betonelemek a tűkanyar utáni betonnal fedett útszakasznál voltak elhelyezve, ám az egyiket éppen annyira mozdították el, hogy mellette elférjen egy gépkocsi is. Az árus azt mondta: megtörténhet, hogy büntetnek a rendőrök. Napközben rengeteg gépkocsi, motorbicikli és bicikli ment fel a Bâlea-tóig, tudomásom szerint a rendőrök nem jártak a helyszínen, senkit sem büntettek meg. A Bâlea-vízeséstől drótkötélpályás felvonóval jutottunk el a tóig, innen pedig a Negoj-csúcs volt a cél. A Bâlea-tónál sízőket is láttunk…
Még van hó bőven. A kék csíkon indultunk el e Negoj-csúcs irányába
Itt már a piros csíkon haladunk, közeledik a Călţun-tó
A nyeregből már látszik a Călţun-tó és az ultramodern menedékházikó
Útitársaink ellenkező irányba haladtak
Így néz ki belül az ultramodern formatervezésű menedékhely a Călţun-tónál
Kezdenek megjelenni a sátrak a Călţun-tónál
Nyugalom
Amennyiben a hó annyira elzárja a bejáratot, hogy nem lehet kimenni, van még egy megoldás… 🙂
A Negoj-csúcsra nem sikerült feljutni, itt már útban vissza a Bâlea-tóhoz
Lassan visszaérünk a Bâlea-tóhoz. Szerencsn volt: egy nagyszebeni fiatalember felvett, és levitt a Bâlea-vízesésig, ahol a kocsinkat parkoltunk
A szombati adatok
Vasárnap egy számomra járatlan útvonalon túráztunk Sallai János barátom kezdeményezésére: Bâlea-tó (kocsival Cârţişoara faluból a Bâlea-vízesésig, majd drótkötélpályás felvonóval a Bâlea-tóig), majd Zerge-nyereg (Şaua Caprei). Innen Buteanu-csúcs, majd a élen le egészen a szerpentines útig
Útban a Buteanu-csúcs felé
A Buteanu-csúcsról csodálatos kilátás nyílt a Moldoveanu-csúcs fele vezető útra
Beereszkedtünk egy katlanba
Olvadófélben
Más szemszögből
Rododendron-mező. Szép a havasszépe
Türköződés
A vasárnapi túra adatai. Nem 65.8 Km/h-val száguldottunk a nyeregben, hanem még néhány percig be volt kapcsolva miután beültem a kocsiba… 🙂
Bezzeg amikor a Főtéren szabadtéri koncertet szerveznek,
akkor lehet több mint 6 személy, ám több száz vagy ezer hektáros, mittoménhány négyzetkilométeres területen nem engedélyezik a természetjáró rendezvényeket. Értelmetlen.
Ugye mégis elmegyünk egyénileg ugyanazon az útvonalon túrázni?
Szabó Zsoltnak és Csillának köszönhetően hétvégén ismét kimentünk feltöltődni Sztánára. Szerencsére már pénteken este sikerült kimenni a Szentimrei-házba, ahol tisztaság, kényelem fogadott.
az év első magashegyi túráján szerzett feledhetetlen élményeket, egyben arra bátorítva mindenkit, hogy lépjen ki a komfortzónájából vállalja be a fizikai nehézséggel járó kirándulást, az elégtétel, a lelki feltöltődés, a természet szépségei kárpótolni fogják.
Bianka volt a túracsapat legkeményebb tagja:
mindkét térdében meniszkusz-szakadás, pajzsmirigy problémák és súlyos tériszony. Mégis sikerült feljutnia az 2509 méter magas Peleaga-csúcsra. Gratulálok, kimagasló teljesítmény volt! De hát, aki Erdély egyik legnehezebb túraútvonalát teljesíti a Királykőn… 🙂
A 82 éves Izsák Apollónia azt hitte a “cigány purdék” ellopják a terményét
Múlt szerdán telefonáltam Vagyas Attilának, a Magyar Unitárius Egyház keretében működő Gondviselés Segélyszervezet elnökségi tagjának és Szabó Lacinak, a humanitárius civil szervezet vezetőjének: hétvégére egész Erdélyben rossz időt jósolnak, minden valószínűség szerint menni kell majd segíteni az árvízkárosultakon, a környéken maradok.
Hétfőn jött az értesítés, kedden reggel 7 órakor már kisbuszon voltunk a Maros megyei Ravába.
Rossz, hogy kellett, jó viszont, hogy mindkét esetben tudtunk segíteni
Raváról még nem hallottam – tudatlanság.
Hétfőn olvastam a Szabó Laci által küldött riasztást: menni kell, baj van a túlnyomó többségében romák által lakott, a Gyulakuta községez tartozó Maros megyei településen, Raván.Kedden reggel 7 órakor elindultunk.
Jocó, köszönöm szépen, hogy eljöttél, jól esett a támogatásod!
Beszéljenek a fotók. Kérlek, kattints az elsőre!
Adorjáni Rebeka és Ferenc a megrázó pillanatokról mesél
A kolozsvári csapattagok egy része
A fiúk nem vicceltek
Ilyen magas még sohasem volt a vízállás
Mentik, ami menthető
A 70 ezer lejes bálázó gépet alig néhány napja kapták a magyar kormánytól
Párban
Adott pillanatban zuhogni kezdett az eső. Az istállóba húzódtuk meg. A tehenek csodával határos módon túlélték az árvizet, az üresen marad pajtában most pálinkát szolgált fel Rebeka…
Attól tartottunk, a zápor következtében ismét megárad a patak, s menekülhetünk. Egyikünk őrt állt. Ő is kapott finom pálinkát… 🙂
Sok volt a munka
Hajlongók
Ez már csak játék
Reménységkapu
Visszaállítjuk
A szomszédok, rokonok is segítenek
Jocó akcióban
Nem fogyasztotta el az árvíz
A 82 éves Izsák Apollónia azt hitte a “cigány purdék” ellopják a terményét
A szükségállapot alatt csupán találkozásaink elején jött ki a bejárati kapuhoz. Emlékszem, első alkalommal nem találtam a címet, felhívtam, kijött oda, ahol a Juhar/Arțarului utca a Bună Ziua úttal/Békási utcával kereszteződik.
Volt, amikor kijött a kapuhoz,
de legtöbbször az „asztalunknál” várt, tudta, hogy a Bónis Endrétől az idősek megsegítésére kölcsönkapott robogóval percek alatt felérek hozzá.
Mindig mindent előkészített,
mondta, mire lenne szüksége, pontos jegyzéket állított össze a Compartszámára a táblagépe újrainstallálása érdekében. Nem bevásárlásra volt szüksége (közel volt a Lidl), hanem specifikus dolgokra: permetezőszerekre, az ágvágó gép magyar nyelvű használati utasítására, „egy szép hölgy” által kötött, talán nem annyira előnyös Orange-szerződés esetleges módosításával kapcsolatos tanácsokra, legutóbb, azaz június másodikán pedig
a farontók és társaik tanárszomorító szexügyeinek
kezelésére kért fel.
Bevallom, lemeredve olvastam az SMS üzenetet,
kitérő választ adtam, nem értettem a poént, írtam neki, inkább felviszem a táblagépét, sajnos mégsem sikerült akkumulátort találni hozzá.
Kiderült, a Palocsay-kertből alászálló valamiféle röpködő kártevők „szexpartijától”
tartott a tanár úr és a Magyar Tudományos Akadémia Növényvédelmi Intézetétől hormoncsapdákat rendelt volna, de számítástechnikai gikszer lépett közbe, ezzel kapcsolatban kérte a segítségemet.
Június másodikán láttam utoljára,
amikor 19 óra körül elmagyarázta a kártevőknek valamiféle hormon segítségével törtébő tőrbe csalását. Nevettünk, hogy a nőstények által kibocsátott hormonok szagát a hímek (vagy fordítva?) akár 10 kilométer távolságból megérzik, elbódulnak, s a csapdába röpülnek, megkímélve a fákat a szenvedéstől. Nevettem. Nevetett, hogy nevettem. Nevetett, mert látta, hogy nemigen értem az egész biokémiai folyamatot. Jót szórakoztunk.
Érdekes, mennyi minden eszembe jut az utolsó találkozásunkról.
Talán azért, mert csütörtökön késő este – hagyományos módon szintén robogóval – elmentem oda, ahol utoljára találkoztunk. Felbolydult lelkiállapotomban nem találtam a sikátort, ahol mindig bementem a fák lombja alá a “vidám asztalhoz“, ahol sokszor várt és ahol megnevettetett.
A frissen levágott fűben találtam viszont egy földön heverő rózsaszálat. Az „asztalunkra” helyeztem.
A felvétel április 24-én délelőtt készült. A permetezőszerken kívül a tanár úr Smectát is kért, mert “még nem sikerült 100%-ban helyrepofozni magam”…
Sokkolt a hír, hogy elhunyt Csabai Csaba, a volt kémia tanárom.
A szükségállapot elején találkoztam vele a Széchenyi téren,
amikor egy idős személynek vásároltam élelmet, felajánlottam, neki is segítek. Az elején számlákat fizettünk együtt a Főtéren, aztán a Békás-telepről már nem jött le gyakran a belvárosba, többek között ügyintézésre, permetezőszerek vásárlására és szállítására kért meg.
Mindig víg kedélyű, mosolygós, szellemes volt! Újraolvastam az utóbbi két hónapban küldött SMS üzeneteit, szinte mindenikben volt humor, még abban is, amelyikben az ágvágó szerszám használati utasításának magyar nyelvű változatának internetes fellelésére kért meg.
Aztán az Orange szerződés megújítása után adtunk neki tanácsokat, majd a táblagépét installálta újra önként a Compart.
Az utolsó találkozásunk június másodikán volt, akkor írtunk egymásnak utoljára SMS üzenetet: nem tudtam megoldani a táblagép akkumulátorának cseréjét, felvittem neki, s azt tanácsoltam, használja úgy, hogy áram alatt van.
Mindig a ház bejárati ajtaja előtt lévő asztalnál társalogtunk. Sokat nevetett, egyáltalán nem úgy tűnt, hogy bántja, aggasztja valami, esetleg szorong, sőt!
Mutatta a fáit, bosszantotta, hogy a szomszéd egy fehér színű kábelt vezetett át azokon, megjelölte a telekhatárt, picit aggódott, mikor fog esni az eső vagy fújni a szél, ne permetezzen hiába. Neki köszönhetően megtudtam, hol van gazdabolt a belvárosban, milyen szerek kellenek az ilyen kerti munka elvégzéséhez.
A helyi rendőrség által a szükségállapot idején kirótt büntetés ügye is rendeződött, válaszolt az email üzenetre a helyi rendőrség, Bányai József ügyvéd pro bono vállalta a fellebbezést, két másik ügyvéd/jogász is arról biztosított, nyert ügye lesz. Cikket akartam írni az ügyről, ezért is fényképeztem le, amint éppen veszi le a postaládájára ragasztott jegyzőkönyvet…
A helyi rendőrség a tanár úr postaládájára ragasztotta a büntetési jegyzőkönyvet…
Június másodikán találkoztunk utoljára,
akkor vittem fel neki a táblagépet, amelyhez sajnos új akkumulátort nem sikerült beszerezni és behelyezni. Abban maradtunk, együtt felinstalláljuk a WhatsApp, a Facebook és a Skype applikációkat.Az újratalálkozásig ő más csatornákon kommunikál velünk…
