Miccs Feketetón
Néhány évvel ezelőtt felhívott Aymeric, a párizsi újságíró kollégám.
Te, küldök egy japán lányt, foglalkozz vele egy kicsit. Semmi extra, vidd el magaddal, ahova mész, mutasd meg azt, amit és ahogyan te látsz.
Kyoko depresszióig dolgozta magát, a főnöke pedig elküldte Európába kulturális sokkra. Nyugat-Európa nem volt elég, a kontinens keleti részére volt szükség. A japán vendég leszállt a vonatról. Azon lepődött meg, hogy nálunk van villanyáram; nem tudom, milyen előzetes infói voltak rólunk. Aztán elvittem nagybátyámhoz, Székely Tamáshoz, ott látott szabadon élő tehenet, lovat, kakast, tyúkot, macskát, kutyát, mindenfélét. És ugyanígy élő embereket.
Kyoko csak a televízióban és az állatkertben látott állatokat. Élőben pedig csak modern rabságban élő embereket. Maga is tízen felüli órát dolgozott naponta. Ezért kapott idegösszeroppanást. És került Kercsedre. A pálinka kiütötte, pedig váltig erősítette, a száké legalább annyira erős. Hazahoztuk a Solenzával, túlélte a Mély Erdélyi Élményt. Hosszú évekig kapcsolatban maradtunk.
Petinek és Cugának köszönhetően Miya felfedezte a Szelek-barlangját is
A minap Miya jelentkezett be a Vendégszerető Klubon/Kanapészörfölőkön. Fogadtam. Újabb reveláció volt az eredmény.
A globalizáció felfokozottsága, valamint a világhálónak köszönhető villámgyors információ-áramlásnak köszönhetően azt gondolná az ember, Európában a japánok sem lepődnek meg sok mindenen. Dehát…
Miya rendkívül okos, barátságos és intelligens nő. Harminchét éves. Felmondott a munkahelyéről, s elindult világot látni. Szombaton a feketetói vásárba vittem a Daciával, egy jóra fordult tévedés miatt nem Sallai Jánossal és családjával túráztunk, hanem külön. A legérdekesebb az volt, hogy számára minden meglepő és új volt: a vásár, a mindenféle tárgy, az ócskaságok, a blúzok, a cipők, a zoknik, minden. Élmény volt a miccs, a mustáros kenyér, a káosz… a MINDEN.
Az elején csak egy kicsit…
Sonkolyoson a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub (KABK – CSA) alapembere, a Juli által szervezett bulinak és természetesen Szász Petinek köszönhetően Miyának sikerült bejutnia a Szelek-barlangjába. Naná, hogy ilyen helyen sohasem volt még. Részére két via ferrata kimaradt, de egyet (a Nagy Magyar-barlang melletti 42 méterest) végigcsinált. Ez is első volt az életében. Akárcsak a pufuleț, a miccs, a șmen szó és jelentése, a mountain dew szénsavas üdítőital. Rácsodálkozott ugyanakkor a Bánffyhunyadon látott cigány palotákra. S arra is, miért a jobb oldalon közlekedünk a közutakon…
… aztán a Nagy Magyar-barlang mellettit végig…
Vasárnap a Hója-erdőben voltunk kirándulni, a Kémia Intézettől indultunk. A túra előtt el kellett magyaráznom, Kolozsváron miért van annyi (ortodox, görög és római katolikus, evangélikus-lutheránus, unitárius, református templom, zsinagóga és mecset) Mindenható-imádó hely. Aztán azt is, Makovecz miért tervezett ufóhoz hasonlító templomot, s a katolikusoknak miért van annyira progresszíven kinéző temploma a Dónát negyednek ezen a részén. S ki az a férfi a kereszten? Hogyan, mikor került oda?
Szokatlan volt számára az is, hogy az Uliulu (Kányafői) utcában csak úgy esnek a diók az utcára, s felszerelés nélkül, dió dió ellen technikával sikeült feltörni őket. ..
Nem értette ugyanakkor, hogyan lehet csak úgy tüzet rakni az erdőhöz közel, miért sütünk húst a mikrohullámú sütőből származó rácson, mi az a geoládázás, miért jönnek ki az emberek kocsival túrázni a jármű mellé, miért, miért, miért.
Vajon jómagam is ennyi mindenen csodálkoznék, ennyi mindenre rácsodálkoznék Japánban?
Köszönöm a kérdéseket és az élményeket, Miya! Ahogy megbeszéltünk: 2020 októberében találkozunk Yokohama polgármesteri hivatala előtt. Deal… 🙂
