Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

20170215_235532

Pajkos kis történet… 🙂

Kedden, a peches napomon (nem, ez korántsem úgy indul, hogy ma kedd van, rossz napom lesz. Este vagy lefekvés előtt döbbenek csupán rá, miért ment minden annyira balul…) csak a create.act.enjoy társulat alternatív színházi előadása dobott fel.

Velük a Kolozsvári Rehabilitációs Kórház falain találkoztam ismét (korábban voltam néhány darabon) – a fizioterápia elkezdése után. Évek óta gyakorlatba ültetik a művészet-terápia elméletét: bohócoknak öltözve, rövid, játékos előadásokat tartva varázsolnak mosolyt az egészségügyi intézménybe utalt vagy ott éppen kezelésüket végző elkeseredetteknek. Ez pedig dicséretes.

Hiányozni kezdtek az alternatív színházi előadások – itt volt az alkalom szomjat oltani és hálás lenni azért, amit az általam csak áttételesen ismert betegekért tettek. Elmentem tehát az Every day is a Bridget day című előadásra. Voltam már lakásszínházban (Koós Ferenc kolozsvári vállalkozónak, mecénásnak és kultúrembernek köszönhetően), s még néhány érdekes előadáson, de egy kis kávézóban nem emlékszem, hogy végig követtem volna egy színházi darabot.

Meggyőző volt a szerelmi bánatban szenvedő nőt alakító fiatal színésznő, Raluca Lupan. Jól ötvözte a barát/szerető/főnök elvesztése miatti bánatot a humoros, mi több, komikus jelenetekkel. Ugyanakkor messzemenően bevonta a publikumot a „játékba”, így minden még élvezetesebb volt. Igen, valóban, a férfiak attól tartanak, csapdába csalják őket. Hogy mivel? Kiderül a következő “Bridget” előadáson… Kövesd a színjátszó csapat FB-oldalát.

A következő előadás más jellegű. Lehet, érdekel. Pénteken este kerül rá sor…


kicsi

Helyt állt, talpra esett, sikerült lehetetlen…

(Az első rész itt olvasható)

Mégsem a Bibitől születésnapomra kapott könyvet kellene olvasnom, miközben az elektromágneses kezelésre vagy a 60 milliamperes erősségű áramkezelésre járok a meniszkusz-szakadásom miatt. A fizioterápia négy állomása (az iménti kettő, továbbá a lézer és a kinetoterápia) között a Carla de Ponte által írt könyvet olvasni korántsem felüdülés. A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekményeket vizsgáló nemzetközi törvényszék ( International Crime Tribunal for the former Yugoslavia – ICTY) és a Ruandai Nemzetközi Törvényszék vezetője a délszláv államokban és az afrikai országban dúlt háború kulisszatitkaiba, illetve a háborús bűnösök elfogatásának körülményeire világít rá. Ugyanakkor bő lére vannak eresztve a hátborzongató és gyomorforgató részletek: tömegsírok kiásása, a lemészárolt és bomlásnak indult holttestek azonosítása, a politikai, titkosszolgálati vezetők cinikus és képmutató hozzáállása.

A könyvnek viszont – fura módon – bizonyos szinte enyhítő-gyógyító hatása van: tompítja a közvetlen környezetemben felbukkanó klinikai esetek hatását. Mégis hogyan? A könyvben leírtaknál durvább dolog elképzelhetetlen. S éppen ilyenkor jelenik meg a karját levegőben tartó fiatalember. De hát –mégis – ilyen érveléssel hogyan nyugtathatnám őt? Legfeljebb magamat.

kicsi

Város a városban (Fotó: Ziar de Cluj)

Mindenki rendesen végzi a dolgát. Vajon mert tudják, újságíró vagyok? Nem kellett volna elárulnom. Vagy mert főnökük, Irsay László a kezelőorvosom? Bizonyára nem egyedül vagyok ezzel. Szerintem ezek az emberek egyszerűen ilyen segítőkészek, türelmesek, jó szakemberek. Mert mindkettőre tonnával van szükség.

Hannoverből sajátos kinézetű és funkcionalitású „egérpadot” vittem néhányuknak ajándékba – értékelték. Mennyire robotszerűen kell dolgozniuk. A lézerkezelést végző hölgy kórterme olyan, mint egy börtöncella:  méregzöld falak, két ablak a mennyezethez közel. Ő mosolyog, bár… Nem írhatom le. Együtt örvendünk a minap az ablaküvegeken át sütő gyönyörű napnak.

Diapulzus gép csak egy van. Itt, de főleg az áramkezelésénél kell a legtöbbet várni. A páciensek 95 százaléka idős személy. A fiatalok súlyos baleseteket szenvedtek – kontextualizálva: én vagyok talán a legkönnyebb eset. Meniszkusz szakadás. Hawaii, napfény, vonzó nők fürdőruhában.

Egy régi barátommal, akivel sajnos már nem tartjuk a kapcsolatot (családos lett, nincs ideje), jelenlegi ismerősömmel váratlanul találkoztam. Lesütött szemmel jött ki az áramkezelésről. Utána eredtem. Meglepődésemben a nevét is elfelejtettem. Sokkal súlyosabb helyzetben van, mint én. De ez mégis, hogyan boldogíthat?

A többiről később…


kicsi

Elképesztő hely a Kolozsvári Rehabilitációs Kórház. Város a városban: van kápolna, menza, könyvtár (beszélgettem a könyvtáros nővel, szerencsére vittem magammal kötetet, így nem kellett innen kölcsönöznöm, nagyon barátságos és segítőkész volt), kis játszótér/gyerekmegőrző. Négy helyre kell mennem: kinetoterápia, diapulse, amelynek még nem fejtettem meg teljesen a rejtélyét, lézerkezelés és TENS. Mindenre rákérdeztem, érdeklődtem, próbáltam rájönni, mi, mire való, mi a célja, mi az eljárás lényege stb. Bár a személyzet barátságos és segítőkész volt, kellett fél óra, amíg felmértem a terepet, s taktikai tervet készítettem, számot vettem. Már a legelejétől magával ragadott az örvény: papírok, pecsétek, aláírások, kórtermek, egészségügyi kártya érvényesítése. Összesen 4,5 órát töltöttem szerdán a fizioterápián…

Amint azt korábban írtam, sajnos még a december elején a bal térdemben jelentkezett, s újévkor csúcsosodott fájdalom következtében elmentem egy ortopéd-traumatológus szakorvoshoz, aki előbb tíz nap kezelést (Sindolor kenőcs és Celebrex fájdalomcsillapító és gyulladás-csökkentő) írt fel. Amikor a kezelés lejárta után visszatértem hozzá, s továbbra is  fájt, mágneses rezonancia vizsgálat elvégzését javasolta. Lévén, hogy legkorábban júniusra ütemeztek be, kifizettem a 250 lejt, a így még aznap elvégezték. Úgy a technikus, mint a digitális felvételeket értelmező szakorvos egybehangzó véleménye az volt: a bal térdemben meniszkusz szakadás következett be.

Lesújtó hír. Semmire sem tudtam visszavezetni: novemberben és decemberben könnyű túrákon voltam (Vigyázó, Hója-erdő), szilveszterkor táncoltam a tiraszpoli szabadtéri bulin.

A felvételeket az ortopéd-traumatológus is megtekintette, s ugyanazt állapította meg. Azt javasolta: előbb fizioterápia, s szükség esetén műtét. Mondtam neki: doktor úr, feleségem nincs, s valószínűleg nem is lesz. Gyermekem nincs, s valószínűleg nem is lesz. Pénzem nincs, s valószínűleg nem is lesz, nem gyűjtöm. Vagyonom nincs, s valószínűleg nem is lesz. Ha nem vagyok egészséges, s a meniszkusz szakadás miatt nem tudok barlangászni, biciklizni, madármegfigyelésre járni, a Gondviselés Segélyszervezet és az Erdély Mentőcsoport humanitárius akcióin részt venni, nehéz terepen geoládázni, 30-50 kilométeres gyalogtúrákon részt venni, lovagolni Lajcsiékkal (részt venni a 2 napig tartó, nomád stílusban megejtett 72 kilométeres lovaglásokon), repülőgépleséseken jelen venni, sízni, sportlövészetre menni, sziklát mászni, társastáncolni, akkor mi értelme van még az életemnek? Aktív vagyok, a szendetáris életvitel depresszióba kergetne. 2001 óta önkéntes véradó vagyok, a lehetőségeim függvényében több vonatkozásban igyekszem segíteni másokon, s szerencsére család hiányában sok esetben időm és energiám is van erre. Ha ezt nem tudom folytatni, mi értelme van az életnek?

Erre adott egy jó választ a rehabilitációs szakorvos adta: ha életed zsákutcába került, nősülj meg. 🙂

Tegnap voltam életemben először fizioterápián – a Kolozsvári Rehabilitációs Kórházban. A 2014-es bicikliverseny előtti kulcscsont-törésem után szerencsére erre nem volt szükség. Nem szeretnék a részletekbe bocsátkozni, de szokatlan élményben volt részem. Előjáróban: elsősorban lelki erőre és rengeteg türelemre van szüksége annak, aki fizioterápiára vállalkozik…


kolozsvari-varoshaza

Helyt kell állni a legzavarosabb időkben is (Fotó: http://www.primariaclujnapoca.ro)

A sajtó számára nem feltétlenül jó hír, hogy ezután nem Gáspár Szilágyi János képviseli Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármesterének ügyét. A magyar ügyvéd mindig készségesen válaszolt a Szabadság kérdéseire, tájékoztatta lapunkat a per fejleményeiről, a tárgyalások kimeneteléről. Tudomásom szerint egy ideje a híres Gheorghiţă Mateuţ igyekszik mederbe terelni a dolgokat, s eligazodni az iratcsomón. Minden bizonnyal nem esik nehezére, hisz eddig rengeteg politikus, üzletembert képviselt már a korrupcióellenes ügyészek előtt.

Az emlékeztetőm szerint a DNA ügyészeinek ma kellett volna eldönteniük: újabb 60 nappal kérik a hatósági felügyelet meghosszabbítását, vagy sem.

Forrásaim szerint, amennyiben a szabadságjogokat felügyelő bíró jóváhagyja az ügyészek kérését, Horváth Anna benyújtja lemondását. Tudomásom szerint Emil Boc  továbbra is kitart amellett, hogy az egyik alpolgármesteri tisztséget valamelyik RMDSZ-es városi tanácsos töltse be. Nem másért, de ez kedves belföldi, de főleg külföldi közmegítélésének, nő a presztízsindexe. A kolozsvári magyarságnak pedig feltétlenül szüksége van egy ilyen beosztású köztisztviselőre, aki megadja a hangot, képviseli érdekeinket, ügyeinket.

horvath-anna-nyilatkozik

Hátha marad… (© Rohonyi D. Iván/Szabadság. Minden jog fenntartva. A fénykép a szerkesztőség beleegyezése nélkül semmilyen formában nem használható!

Nos, de amennyiben lemond Horváth Anna, ki az, aki a helyébe kerül? A politikai és városi tanácsosi tevékenység velejárója, hogy adott pillanatban felelősséget kell vállalni, helyt kell állni a legnehezebb helyzetben is a barikádon. Egyszer az alakulat tesz valamit a személyért, aztán pedig fordítva.

Úgy vélem, amennyiben Horváth Anna lemond (remélem, erre nem kerül sor), a legalkalmasabb Oláh Emese (jogász, van önkormányzati tapasztalata) lenne. Gergely Balázsnak ugyan az első mandátumnál tart, de ő is gondmentesen megbirkózna a feladattal. Már több helyről hallottam Hegedűs Csilla nevét. Vajon személyisége, stílusa, viselkedése és modora alkalmassá teszi egy ilyen összetett, lavírozós, kivárós és sok diplomáciát igénylő tisztség betöltésére?

kicsi

Oláh Emese vagy Gergely Balázs? (Fotó: Transindex)


10

A sztánai lovasok, azaz a Kalotaszegi Turul Nomád Hagyományőrző Egyesület tagjai (Fotó: Cosmin Giurgiu – APDT – Ţara Călatei-Kalotaszeg/Facebook)

Valami történt, idén még kevesebben voltak, mint a tavaly. Sokan nehezményezték, hogy szinte ugyanolyan programokra várják a vendégeket, mint 2016-ban, s azelőtt. Mindenképpen újítani kellene… Mondjuk a jelenlegi programok mellett lehet egy kultúrtörténeti, irodalmi, népművészeti, hagyományőrző, tehát közművelődési-oktatási jellegű geoláda-keresés (akár lóháton, anyagi ráfordítással, Lajcsiékkal) Sztána faluban (református és görög katolikus/ortodox templom), a Varjúvárnál, a Szentimrei-villánál, a Csigadombon és a Riszeg-tetőn. Legyen szó természetesen Kós Károlyról, Móricz Zsigmondról, a Kolozsvár-Nagyvárad közötti vasút felépítéséről (az erdélyi vasútépítés hőskoráról), a kiemelkedő munkát végzett mérnökökről.

S miért ne lehetne a fenti tematikával akár pokémon-vadászatot szervezni? Miért nincs például társasjáték-est, jó idő esetén biciklitúra vagy akár kvízverseny?

Amennyiben célirányosan, eme hobbik űzőinek fórumain (Facebook stb.) a szervezők meghirdetik ezeket, minden bizonnyal új, érdeklődő résztvevőkre tennének szert.

A fenti ötleteket hirtelenjében, néhány perc alatt pötyögettem be. Bizonyára, vannak kreatívabbak. Elő velük. Ja, s a szervezők joggal mondhatják: kiváló ötletek, valósítsátok meg… 🙂

Addig is, ilyen volt az idei farsang – egy része. Azaz ennyit, s így láttu(n)k mi… 🙂

Fotóriport itt.


kicsi

Jó lenne ott lenni…

Legszívesebben én is veletek lennék Kolozsvár főterén: tiltakoznék a kormány ellen, ugyanis – bár visszavonták a sürgősségi kormányrendeletet – nem bízom bennük.

kicsi

Sajnos viszont, hogy még január 16-án meniszkusz szakadást állapítottak meg a bal térdemben, amely ma reggelre ismét bedagadt, s fáj, korántsem lenne ildomos feszíteni a húrt. Szerdán rövid ideig kint voltam a Főtéren közöttetek, de ez ma sajnos nem lehetséges. Természetesen, senki előtt sem kell magyarázkodnom, ennek tudatában vagyok.

Az utcai tüntetések, a külföldi nyomás, de még Dániel pátriárka, a román ortodox egyház fejének sugallatára is a kormány visszavonta a rendeleteket. De ezek után ki bízik még bennük?


(Fotókollázs: Sorana Borhina/Facebook)

Hihetetlen lendület, derűlátás és eufória tapasztalható a társadalom minden szintjén: a progresszív elit/értelmiség, az idősebb generáció és a fiatalság egyaránt hinni véli a gyökeres változás lehetőségét. Azaz: ha kimegyünk az utcára, lehetőleg minél többen, akkor sikerül olyan mértékű nyomást gyakorolnunk a hatalom gyakorlóira, hogy azok rövid időn belül módosítják álláspontjukat és a jogszabályokat. Szerintem a jelen helyzetben ez illúzió. Ugyanúgy mint az – s itt egyet kell értenem egy barátommal -, hogy az ellenzék soraiból érkező tömeges lemondásra történő felhívás reálisalternatíva. Sebaj, jönnek a választási listán utánuk következők.

A cukrászdában, a trolibuszban, az utcán is nagyon sokan a tüntetésről, a kormány által elkövetett erkölcsi, politikai disznóságról beszélnek. Világos, hogy a téma mindenkit érdekel.

Csodálkozom viszont az RMDSZ vajszívű reakcióján. Hogyan lehetnek egy olyan politikai formáció partnere, szövetségese, segítője, amely ilyesmire képes?! Olyan ez, mintha segítenénk a tolvajnak menekülni: kocsit és/vagy üzemanyagot biztosítanánk számára.

Egyetértek barátom azon megállapításával is, hogy ebben a pillanatban lehetetlen érvekre és ellenérvekre, illetve a deduktív és induktív logikára alapozott higgadt, nyugodt és tárgyilagos vitát folytatni a témáról. Elszabadultak az indulatok.

Hétvégén minden bizonnyal még többen lesznek az utcán. Ilyenkor az incidensek is gyakoribbak. Jelenleg úgy tűnik, a hírszerzésnek nem érdeke a békés tüntetések megzavarása és lejáratása – lám, figyelmezették úgy a rendőrséget, mint a csendőrséget, hogy a bukaresti focicsapatok radikális szurkolói a tömeg közévegyültek és meg akarják zavarni a tüntetést.

A kormány csak az ortodox egyház és külső nyomásra lesz hajlandó visszakozni. A nyugati államok nagykövetségei már megszólaltak, ma az amerikai külügy is állást foglalt. Valószínűleg csak ezek hatására lépnek vissza… Ne legyenek illúzióink, hogy a tüntetések számítanak Dragneának és csapatának.