FOTÓRIPORT – Ízlelőbimbóim mámora: indiai finomságok az Indigo vendéglőben

A Thāli, azaz a hagyományos indiai ebéd-tál (Saját felvételek)

Valójában nem értem, a fogyasztás félútján, miért kerített hatalmába a pánik: nem lakom jól. Pedig korábban már megtapasztaltuk, hogy a Hegyvölgy (Piezișă) utca 10. szám alatt található Indigo indiai vendéglőben (ahol egyébként indiai-indiai szakácsok készítik az ételt..!) mindig bőséges az adag, s teli bendővel távozunk.

Tetézem: a Boros Hanga vezette étteremben (az ő meghívásának tettünk eleget) ráadásul minden nagyon ízletes. Tetszik ugyanakkor az indiai gasztronómiai szokás: nem egyféléből esznek sokat, hanem sokféléből keveset.

Csütörtökön délután egymás után érkeztek az indiai ételekre vágyó vendégek az Indigo vendéglőbe

Természetesen, hogy ismét két típusú ételt rendeltünk, hogy egymás táljából és tányérjából csipegetni tudjunk… 🙂

Ott volt, ugye, a Thāli, azaz hagyományos indiai ebéd-tál.

Jaj, ismét összefut a számban a nyál: vajcsirke, különféle zöldségek (murok, zöldborsó, karfiol, hagyma és paradicsom) a Missi Roti kenyér,  párolt rizs, Kachumber saláta és a fenséges desszert-golyócska, a gulab jamun (ejtsd: guláb dzsámún), azaz az indiai konyha egyik jellegzetes desszertje.

Az édesség alapját tejpor alkotja, golyócskát formálnak belőle a szakácsok és cukros lében tartják. Mamma mia, milyen finom!

A szójaszósszal “mázolt” karfiol

Az Indigo új menüjében indokínai ételkülönlegességek is szerepelnek: nekünk a mancsúri gobira esett a választásunk. Ez finom-finom szójaszósszal mázolt karfiol, mellé hagyma, zöldhagyma és szezámmag. Ja, és tandoori shakarkandi sütőben sült édes krumpli.

Indigo, indiai vendéglő Kolozsváron: ízlelőbimbóim mámora.

sdr

dav

sdr

mde

Kitartanak az unitáriusok a háborús menekültek mellett

A JZSUK egyik osztályteremben szakképzett ukrán pedagógusokkal írni, olvasni és számolni tanulnak az ukrajnai háborús menekült gyermekek (Fotó: Gondviselés Segélyszervezet)

Lehet, csak ezért,

mert a többi felekezetnek az ukrajnai háborús menekültek érdekében kifejtett tevékenységébe nem látok bele, de úgy érzem, legalábbis számarányuk függvényében az unitáriusok tettek a legtöbbet a bajba jutott embertársaink megsegítésére.

A Gondviselés Segélyszervezetnek,

Jakab Zoltán kolozsvári üzletembernek és Butyka Gergő szatmári közösségszervezőnek köszönhetően már február 25-én a határövezetben mértem fel a menekülthelyzetet, illetve mentem át a határon egy kisebb segélyszállítmánnyal. A Szabadságban riportokat írtam, videó- és fotóriportokat készítettem erről.

Szabó László, a Gondviselés elnökének összefoglalójából kiderül, február óta milyen összetett és sokrétű segítséget nyújtottak az unitáriusok az ukrajnai háborús menekülteknek.

Lelki szempontból egyáltalán nem egyszerű feladat

a katonai konfliktus elől Kolozsvárra és környékére menekült ukrajnai aiakkal foglalkozni. Adott pillanatban jómagam is kisebb szünetet kellett tartanom. Azután pedig ügyeltem arra, hogy csupán mértékkel, különösebb elmélyülés nélkül, mi több, parányi felszínességgel viszonyuljak bizonyos helyzetekhez, egyébként a helyzet letaglózott, elsöpört volna.

Olyan ez, mint amikor az ember lelkét mozsárba helyezik és porítani kezdik.

Ráadásul az ember egyedül, de még egy humanitárius szervezettel együtt sem tudja megmenteni az egész világot.

Képtelenség elvonatkoztatni a háború borzalmai elől menekülő emberek lelki traumáitól,

szenvedéseitől. A feburár óta jelentkezett helyzeteket különféle taktikákkal dolgoztam fel, és emésztettem meg. Sok zárt ajtók mögötti, s néhány nyilvános sírás is volt benne. Ugyanakkor volt néhány alkalom, amikor rám egyáltalán nem jellemző módon nyilvánultam meg, de erről most nem szeretnék semmit leírni.
A Kolozsváron és környékén menedéket talált ukrajnaiaknak továbbra is szükségük van ránk! Ne hagyjuk magukra őket, gyermekeiket!

Személyesen külön köszönöm Vita Lászlónak, az Eureka Egyesületnek és Nagy Károlynak az ukrán óvoda működésére fordított összeget.

Ugyanakkor Csoma Botinak, aki az első pillanattól háttérből és csendben anyagilag is támogatta az ügyet, valamint azoknak, akik orosz nyelvű könyveket, csokoládét, cigarettát hoztak/vásároltak az öregotthonban lévő fizikai és szellemi fogyatékos ukrajnai háborús „menekültjeimnek”.

*********

A Szabadság mai lapszámában megjelent, az unitáriusok által az ukrajnai háborús menekültek érdekében végzett humanitárius akciókról, didaktikai és szabadidős tevékenységekről szóló összegzés ide kattintva tekinthető meg.

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ – „Tényleg elindulunk bringázni ebben az esőben?”

Lábetarápia (Kis Csaba felvétele)

Szakadt az eső azon a pénteki napon, szeptember másodikán, amikor az erre a célra létrehozott WhatsApp csoportban feltettem a címben szereplő (mint később kiderült) retorikus kérdést. Pontosabban azt sugalltam, hogy egy héttel el kellene halasztani a Szima Márton által tervezett túrát, s ráadásként hozzátettem: hóhullásban szívesebben tekernék, mint esőben. Aztán jöttek a résztvevők kérdései: erdei út lesz?

Vajon mennyire lesz sár?

Az EKE Kolozsvár 1891 alapembere nem tágított, s azt válaszolta: akkor kell tekerni, amikor jólesik. Mondjuk, mi külön választottuk a két szót, de még akkor is vállaltuk a kihívást.

Első nap Jádvölgyből (Stâna de Vale) tekertünk fel Biharfüredre (szintén Stâna de Vale), s Belényes (Beliş) érintésével leereszkedtünk Magyarremetére (Remetea), itt pedig egy székelyföldi házaspár által működtetett Turul kemping faházikóiban szálltunk meg.

Vasárnap Erdődámoson (Damiş), Barátkán (Bratca) keresztül visszaérkeztünk a kiindulóponthoz, majd a Sebes-Kőrös partja közelében makadámúton tekerve jutottunk el Csucsáig. Innen vonattal tértünk haza. A túra viszont korántsem volt ilyen egyszerű…

Részletek a Szabadság mai lapszámában megjelent élménybeszámolóban.

FOTÓK – Papírsárkányok társaságában Poiana Horeán

 

Érdekes, hogy a Papírsárkányokban éppen arról a Háfizról olvastam, akinek a sírhelyéhez végül nem mentünk el, amikor néhány évvel ezelőtt Sirázt látogattuk meg Bibivel, Emmával és Jocóval. Most már bánom.

Khaled Hosseini regényét az imént fejeztem be. Néhány hónappal ezelőtt az árulás pillanatában hagytam fel az olvasással, azt hittem, innen már egyenes út vezet az előrelátható végkifejlethez. Tévedtem. A regény valójában akkor kezdődik.

Más, párhuzamos világ tárul elénk, egyébként csodálatos karakterformálással és lélekábrázolással: afgán társadalmi berendezkedés, törzsi és nemzetiségi különbségek, hagyományok, kulturális örökség, gasztronómiai szokások, korrajz, a szovjetek és a tálibok gaztettei, a Saría törvényei szerinti nyilvános, egy focimeccs szünetében véghezvitt kivégzés és nem utolsó sorban érdekes történet. A gyermekkor apró és az élet végéig velünk utazó emlékei.

Olykor görcsösen megkövetelem magamtól, hogy csak a valósággal kapcsolatos alkotásokat olvassak és nézzek, s amikor mégis eltekintek a saját magam állította szabálytól, mindig figyelmeztetem érzelmeiket: nem sírunk, nem szomorkodunk, nem ujjongunk, hisz ez csupán egy fikció. S ezáltal azonnal csökken az értéke is. A valóság ugyanis bármely fikciót felülmúl…!

Ettől függetlenül kellemes érzés volt kiolvasni a 448 oldalas regényt. Nem éltem bele magam túlságosan, mert tudtam, hogy fikció.

Ezek után másképpen tekintek gyermekkorom relikviáira, helyeire. Értékelem mindeniket, hiszen utolsó ott jártamkor szinte semmi sem változott ahhoz képest, amilyen mondjuk három vagy kár négy évtizeddel ezelőtt volt…

Minden bizonnyal, Khaled Hosseini alaposan meglepődne, hogy papírsárkányai a mócvidéki faluig repültek…

Köszönöm a Kindle e-olvasódat, Bibi!

Poiana Horea, kocsma, péntek, 22 óra után. Apróra volt szükségem, hogy a tehéntejet kifizethessem, így innom kellett egy sört

Nagy mennyiségű gombát segítettem lepakolni az egyik furgonról. Már fél tizenegyet írtunk. A helybéliek még sokáig válogatták és szortírozták a gombákat. A sör elfogyasztása után távoztam. Mondták, egy kilő hiribért 9 lejt adnak. Olaszországban 7 euróért árulják kilóját

Rengeteget olvastam a falusi csendben és nyugalomban. Körülbelül 225 oldalt

Voicu

Szinte havas eső…

 

FOTÓRIPORT – Kétnapos biciklitúrán mértük fel kitartásunkat

Könnyed átkelés a Lesi-tóba (legelábbis abba, ami még maradt belőle) folyó patakon (Saját felvételek)

Szima Márton ismét tévedett: meghívott az EKE Kolozsvár 1891 által szervezett újabb biciklitúrára, amelyre szeptember 3-4. időszakban került sor. Lehet, nem gondolta, hogy elmegyek. Tévedett: ott voltam.

Márton ismét “felháborított“: meredek emelkedőkkel, kínzó patakátkeléssel tűzdelt bringatúrát szervezett. Miért ilyen erőfeszítést tenni a szabadban, szmogmentes övezetben, erdőben, gyönyörű tájakon, amikor a betondzsungelben tartózkodva sorozatfilmeket nézhetünk, és tömhetjük a bendőnket?! Te érted ezt?

Sebaj, legközelebb ismét igyekszem jelen lenni, hadd hallgassa tiltakozásomat.

Első nap Jádvölgyből (Stâna de Vale, idáig vonattal utaztunk) tekertünk fel Biharfüredre (szintén Stâna de Vale), s Belényes (Beiuş) érintésével leereszkedtünk Magyarremetére, itt pedig egy székelyföldi házaspár által működtetett Turul kemping faházikóiban szálltunk meg.

Vasárnap, szeptember 4-én Erdődámoson (Damiş), Barátkán (Bratca) keresztül visszaérkeztünk a kiindulóponthoz, majd a Sebes-Kőrös partja közelében makadámúton tekerve jutottunk el Csucsáig. Innen vonattal tértünk haza.

Köszönöm szépen a szervezést, Márton, csodás túra volt, nagyon élveztem a társaságot is. Hogy ők az enyémet mennyire, azt nem tudom… 🙂
Kattints az első fotóra!

Érkezés vonattal a Jádvölgye állomásra

Indul a túra!

KOCSMA!

A Lesi-tó gátja

Valamikor itt víz volt

A patakon való átkeléskor immár másodszor hívtam fel az ügyvédemet

Kell ez nekünk?!

Örömmel és lelkesedéssel

Barátság

KOCSMA!

Az egyik szép vízesés

Emelkedő, de legalább nem makadám úton

Biharfüred után

Pihenő

Örömök

Belényesen pizzáztunk, majd eltekertünk a kempingig

Ebben a faluban található a Turul kemping

Megbeszélés

Őrszem

Vasárnap verőfényes napsütésben bringáztunk

Ez is emelkedő. Köszönöm, Márton!

Itt már többen hívták ügyvédjeiket 🙂

Nem volt könnyű…

VIDEÓRIPORT – Ilyen az AeroExpress Regional légitársaság Kolozsvár-Debrecen járata

Harminc férőhelyes propelleres gép áll az utasok rendelkezésére Kolozsvárról Budapestre és Debrecenbe (Saját felvétel)

Román és magyar újságírók, hivatalosságok jelenlétében a debreceni repülőtéren került sor a Budapestet Kolozsvárral, Debrecent pedig Marosvásárhellyel és Kolozsvárral összekötő légi járatok ünnepélyesen és hivatalosan bejelentésére, amelyeket az AeroExpress Regional légitársaság működtet.

Érdekes élmény 40 perc alatt Debrecenbe érni Kolozsvárról. Ennyi sokszor még Szászfenesig sem elég személygépkocsival.

A debreceni eseményen kulcsfontosságú volt Magyar Levente, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárának a bejelentése, amely lényegében arról szólt: a magyar kormány minden jogi eszközt próbál megtalálni arra, hogy támogassa az AeroExpress légitársaságot annak érdekében, hogy

megkönnyítse a kapcsolattartást az anyaország és Erdély között.

Szóval, van kormányzati hátszél, így minden valószínűséggel a két hónapos próbaidőszak után is igénybe vehetjük a légitársaság szolgáltatásait, amelynek köszönhetően Kolozsvárról Budapestre 1 óra, Debrecenbe pedig 40 perc alatt juthatunk el…

A videóriport ide kattintva tekinthető meg.

VIDEÓRIPORT – Kipróbáltuk az új Kolozsvár–Budapest repülőjáratot

Harminc férőhelyes, propelleres géppel működteti a járatot az AeroExpress Regional (Saját felvétel)

Hosszú ideje dédelgetett álom valósult meg azáltal, hogy a magyar érdekeltségű AeroExpress Regional légitársaság beindította a Kolozsvárt a magyar fővárossal összekötő járatát.

A start-up cég Debrecenbe is légi összeköttetést kínál az érdekelteknek.

A légitársaság jóvoltából hétfőn, szeptember 5-én az első géppel repültünk Budapestre, a magyar fővárosból pedig ma, szeptember 7-én tértünk vissza kolléganőmmel, Zay Évával.

A Szabadság hírportál számára készített videóriportom ide kattintva tekinthető meg.

KIPRÓBÁLJUK A KOLOZSVÁR-BUDAPEST REPÜLŐJÁRATOT

Kalandra fel!

Megvan a foglalás visszaigazolása, a beszállókártya. Ja, és a piciny csomag. Igen, Zay Éva kolléganőmmel ma délután kipróbáljuk a magyar érdekeltségű AeroExpress Regional légitársaság Kolozsvárt a magyar fővárossal összekötő, ma induló járatát!

Tudtommal legutoljára 2016-2018 között a Wizz Air kötötte össze Erdély és Magyarország fővárosát, javították ugyanis a marosvásárhelyi repülőtér kifutópályáját.

Ugyanakkor 1998 és 2018 között a Tarom biztosította ezt a szolgáltatást, de úgy emlékszem, 2012-ig volt Malév járat is. A magyar nemzeti légitársaság ugyanis ebben az évben ment csődbe.

Volt még máskor is járat, esetleg más légitársaság működtette? Tudsz ilyenről?

Izgatottan várom a beszállás és a felszállás pillanatát, nagyon régen nem repültem kis méretű propelleres géppel. Éva írott, én pedig videós riportot készítek.

Mit kérdeznél a pilótáktól és a légitársaság tulajdonosától?

Újabb légitársaság indít járatot Kolozsvárról Budapestre

Hétfőn, szerdán és pénteken repülnek Budapestre (Forrás: aeroexpress-regional.hu)

Nemrég írtam arról, hogy október 15-től egy román érdekeltségű légitársaság repülőjáratot indít Kolozsvárról Budapestre.

Hétfőtől, szeptember 5-étől magyar tulajdonú légitársaság indít járatokat a két város, illetve Kolozsvár és Debrecen között.

Mennyi lesz a repülőjegy?

Részletek itt.

Omló sajtóbástyák a végeken

😦

Megszűnt a nyomtatott Szatmári Friss Újság, Szatmár megye egyetlen magyar nyelvű napilapja. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) szerint

(…) jelentős csapás a romániai magyar sajtó szabadságára, ezzel együtt a szatmári magyarság anyanyelvi nyilvánossághoz, tájékozottsághoz való jogának megsértése.

A megye közel 33 százaléka magyar nemzetiségű, Szatmárnémetiben 38 százalék a magyarok aránya. Sok önkormányzatot az RMDSZ irányít.

Amennyiben ilyen körülmények között megszűnik egy magyar nyelvű napilap, akkor…

(A MÚRE igazgatótanácsának állásfoglalása itt olvasható)

CIKK – Kérik a Hója-erdő és a legelők védett területté nyilvánítását

Bizonyára nem ufóleszállót építenek a Hója-erdő közvetlen közelében (Fotó: Facebook)

Sok mindenre odafigyelnek a civilek, a kolozsvári önkormányzat pedig sorra követi el a hibákat. A környezetvédelemre és a zöldövezetekkel kapcsolatos ügyekre gondolok.

Adrian Dohotaru, Natalia Ciobanu, Hartel Tibor, Radu Mutitean, Silye Lóránd és társaik legutóbb a Hója-erdő és a környékén lévő legelők érdekében hallatták hangjukat.

Tény: a múlt év eleji tüntetés során is egyértelművé vált, hogy (egyáltalán) nem bíznak az Emil Boc vezette önkormányzatban, úgy tartják, a városvezetés képtelen ellenállni az ingatlanfejlesztők nyomásának, a befektetők tönkreteszik az erdőt és a legelőket.

Utóbbiak egy része a szászfenesi (Floreşti) önkormányzathoz tartozik, ezért nem értem, a Kolozsvár vonzáskörzetéhez tartozó település vezetőihez miért nem intéztek nyílt levelet/fogalmaztak meg petíciót?

Cikkem ide kattintva olvasható.

CIKK – Szamos-menti strand: zöldövezet helyett betonlapok

Mit ígértek, s mi lesz… (Fotó: George Trif/Facebook)

Sok mindenre odafigyelnek a civilek, a kolozsvári önkormányzat pedig sorra követi el a hibákat, így az utóbbi időben egyre gyakoribb az ütközési felület. Elsősorban a környezetvédelemre és a zöldövezetekkel kapcsolatos ügyekre gondolok.

Legutóbb kiderült: a Donát negyedben újra létrehozandó Kis-Szamos menti strand kialakítása kapcsán nem tartják be a terveket.

A Szabadságban megjelent erről szóló cikkem ide kattintva olvasható.