Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Érkezünk!

Míg itthon hull a hó, Cipruson (gépünk ma este indul, szerdán hajnalban érünk vissza Erdély fővárosába) süt a nap.

Igen, napszemüveget is tettem: 26 C fok vár. Gratula, Sallai János az időpont kiválasztásához! 🙂


Levitáció a Királyerdőben…

Mindig van egy rendkívül érdekes, megmagyarázhatatlan és megfoghatatlan dinamikája a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub (KABK, CSA) tagjai és szimpatizánsai által szervezett, nem hivatalos Nyuszitúrának. Idén sem volt ez másképp… Váratlan fordulatok, visszatérő motívumok, eső és napsütés.

Sok minden viszont változott. Mi is. Korral jár? Vagy ezt sokat emlegetjük? Ez már nosztalgia? Azt vettem elsősorban észre, hogy néhányan sokkal-sokkal érzékenyebbek lettek. Ugyanazok a poénok, szívatások más, mélyebb hatást váltanak ki. Hamarabb veszünk zokon dolgokat. Kezdjük túl komolyan venni magunkat?!

Emlékszel erre?

Az április 14-17. időszakban megejtett kiruccanás során régi és új résztvevők is voltak: fiatalok és tapasztaltak egyaránt. Bár csupán az érdekesebb mozzanatokat dokumentálta, valakiről azt hitték, kém… 🙂 S meg is kérdezték tőle… 🙂 Elgondolkodtam a dolgon: ha valakit így megkérdeznek, a kíváncsiskodó szerint az érintett igennel fog válaszolni? 🙂 S mégis, mit lehet egy Nyuszitúrán kémkedni?! 🙂 🙂 🙂

Az útvonal? Királyerdő… 🙂 Kolozsvár- Biharfüred- Lesi-tó környéke – Erdődámos – Cărmăzan-hegy – Vársonkolyos. Alvás? Hol félig elhagyatott erdészházban a Lesi-tónál (én a horkolás miatt külön, ugyanabban az épülőfélben levő hétvégi házban, mint a múltkor), hol low-cost panzióban, hol pedig az egyik barlangász által készségesen felajánlott hétvégi házban (a többiek a szobákban a földön, én – szintén a horkolás miatt  – a padláson).

A kontaktlencse-keresés… rejtély… 🙂

A SZABADSÁG érzése és átélése, a félig-meddig nomád életmód megtapasztalása, a bajtársi hangulat, az együvé tartozás – megfizethetetlen. Még akkor is, ha a bal térdemben bekövetkezett meniszkusz-szakadás miatt fizikailag végig fájdalmas volt a gyalogtúra: első nap egy-két kilométer, második nap nyolc, harmadik nap pedig tizenöt. Sebaj, májusban megműtik, s visszakapom a régi életemet, ami nélkül nem érdemes… élni.. 🙂 Feleségem nincs, gyermekem nincs, érte/értük nem kell gürcölnöm, pénzem nagyon kevés van, nem gyűjtök, vagyonom nincs és nem is lesz, tehát (másképp) ÉLEK.

Inkább meséljenek a fotók (képaláírásokkal és a videóösszeállítás):

 

Kattints az első fotóra!

Nyuszitúra INDUL!


Gyalogolunk, s ahol besötétedik, megalszunk… Melyik évben sátoroztunk itt, Szász Péter?

Összeszorul a gyomrom, picikét izgulok, alig várom látni a vasútállomást, hallani akarom a sípoló vonat, már látom a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub (KABK /CSA) tagjainak és szimpatizánsainak az arcán a felszabadultságot, mosolyt: ismét Nyuszitúra, amely feltölt, kivisz a Természetbe, azaz szabadulunk a betondzsungelből, nem szívjuk többet a friss szmogot. Szász Péternek köszönhetem, hogy évekkel ezelőtt bekapcsolódtam a klub hivatalos és magánjellegű tevékenységeibe. Köszönöm, P***!

Kint a Természetben érzem magam igazán Otthon. A szakadt meniszkuszom akadályozhat a Király-erdőben történő menetelésben, sebaj, segítenek, a múltkor is ezt tették a barlangászok: akkor a bal kulcscsontom volt eltörve biciklizés miatt…


#rezist

Jajj, de édesek! Nyugiznak a fészekben, nézelődnek, össze-össze érintik csőrüket. CUKIIIIK!

Hiába, már csodájára járunk az ilyesminek: gólyák, gólyafészek, madarak. Vajon hányat irtottunk ki? Hány gólya maradt még a régiónkban? Ennek jár ma utána Nagy-Hintós Diana állatvédő kolléganőm, megírja, s holnap megjelenik a Szabadságban…

A gólyák ide kattintva tekinthetők meg.

A mai sajtóközleményükben a kezdeményezők néhány érdekességre is rávilágítanak:

A magyarfenesi gólyafészekbe március 22-én tért vissza a hím gólya, és több mint két héttel később, április 8-án érkezett melléje a tojó. A fészekben április 11-én hajnalban jelent meg az első tojás, de sajnos két napra rá ki is gurult a fészekből, a fészket elfoglalni kívánó idegen gólyákkal vívott csetepaté közben.

 

Ki közeledik?!

#love


Jelentkezel?

Zongor Réka ma azt mondta nekem, a blogbejegyzéseimnek csupán a FB-n megjelenő részét olvassa el, ezért most extra rövid leszek: gyere ma este fél nyolctól, azaz 19:30-tól a karitatív céllal (a belépő 20 lej, a pénzt a rákos gyermekek megsegítésére fordítja a Little People Egyesület és a Blythswood Románia) szervezett kvízversenyre! A Kaktuszos Durex csapatban még van hely. Nos? (Ott a See more felirat a FB-n?)


A városban esik, a hegyekben hull…

Szervezés, szervezkedés, egyeztetés, szavazás, demokrácia – aztán háromfele szakadt a csapat. Mi szombaton délben úgy döntöttünk: kimegyünk a Vigyázóra. Két jelige vezérelt: A városban esik, a hegyekben hull, illetve Nincs rossz idő, csak gyenge turista.

Az elmélet – ismét – beigazolódott.

Beizzítottam a Dacia Grand Cherokke Pathmaker Especially Limited „Trailblazer” Edition személygépkocsimat (2004-ben gyártották, 113 ezer kilométert gurult, ki kell bírnia amíg élek, majd megvásárolja a müncheni múzeum, a befolyó összeg lesz a hagyatékom… 🙂 ), elmentem Bibiért, s máris pörögtünk.

A mamutfenyő-párnál párosan. Bár kétszer-háromszor a nyakunkba zúdult a dara, sikerült megtalálnunk a geoládát… 🙂

Bánffyhunyadon a nosztalgia kerített hatalmába, de folyattuk utunkat. Rogojelben az üzlet-kocsmában sört ittunk, barátkoztunk, elemet vásároltunk a GPS-készülékbe. Nincs erre szükség a Vigyázón, mondaná valaki. Igen ám, de amikor leszáll a köd, vagy bekövetkezik a white-out, akkor a legtapasztaltabb turista sem tudja, merre van Észak…

Késő este üdvözölt Iustina néni és Ionas (Potra). Mi voltunk az egyedüli vendégek. Elbeszélgettünk. Nosztalgiáztunk. Sokat. Ismét. Karcsit emlegettük sokat… Azon is elcsodálkoztunk, Pityu bácsi és felesége, hogyan bírják decembertől májusig fent a hegyen. Együtt, folyamatosan.

Vasárnap: reggeli-ebéd. Cu de toate… 🙂

Korán tértünk nyugovóra. Abban reménykedve, hogy még lesznek turisták, magunkkal vittük az Alhambra társasjátékot. Mindhiába. Már éjfél előtt ágyba zuhantunk.

Igen, vasárnap délben keltünk ki belőle. Olyan csend volt, mint a barlangban. Szinte.

S verőfényes napsütésben kimentünk a meteorológiai állomáshoz is.

Ugyanott van a Kóréh Barna emléktábla. De vajon emlékét ugyanúgy őrizzük, ahogy illene? Az én saram is, de Mobellino is elhelyezhetett volna ott egy geoládát… Egyik releváns blogbejegyzése itt.

Fáj a szakadt meniszkuszom miatt a bal térdem, alig jöttem le a hegyről. Meg kell műttetnem. Halaszthatatlan. De az élmény, a betondzsungelből történő szabadulás, a Természet – megfizethetetlen.

Már ez sincs többé… :(


Mikor láttam?

Az utóbbi időben különösképpen sokat nosztalgiázom. Ebben a Facebook is segít.. A Vigyázó fele haladva az útelágazásoknál sorra szembe jutottak az emberek, túrák, élmények és kalandok.

Különösen fájó seb Bánffyhunyad. Itt kellett letérni Pádisra. Milyen jó volt mindig Kis Lacinál Szmidán…
A központban lévő cukorkás üzletet kerestem, mindig itt vásároltam csokoládéval átölelt mazsolát. Két éve elköltöztek. Kerdezősködés után sikerült megtalálom az üzletet egy közeli utcában. Viszont sajnos csokoládéba vont mazsola nem volt.

Elbeszélgettem az kiszolgálókkal. Együtt nosztalgiáztunk…