Szorult szívvel, fájó lélekkel tértem haza a humanitárius segélyakcióról. Segítünk, megtesszük a tőlünk telhetőt, aztán szépen hazajövünk, s folytatjuk életünket.
Mi lesz azokkal az emberekkel és állatokkal, akiket és amelyeket hátrahagytunk?
Tisztségben lévő közszereplőink ellenére képtelenek vagyunk megvédeni a kincses város legfontosabb műemlékét, a Mátyás-szoborcsoportot.
Bár a román kormány állta a 900 ezer lejes restaurálási munkálatok felét, a román többség nem érzi sajátjának Fadrusz János alkotását.
Az évek során különböző módszerekkel több próbálkozás történt a műemlék megvédésére, ám egyik sem járt sikerrel. Utasítás ellenére a helyi rendőrök nem őrzik a Mátyás-szobrot, többször levideóztam, ahogy játszótérré vált a talapzata.
Sári türelmesen várja, ám ugyanakkor meglepődve veszi szemügyre a “folyékony földből” előbukkanó halakat… 🙂
Valamikor a kilencvenes években jártam Szentgyörgyön,
a régióról és különlegességeiről tudósító és különböző szabadidős programokat (például kajakozás) szervező holland újságíró kollégákkal, 2018-ban pedig a barátnőmmel. Most Jakab Zoltán „Billy” barátommal nekivágtunk a barátnők nélküli Duna-deltás kalandnak, majd érkezésünk után néhány nappal egy holland-román pár is csatlakozott hozzánk.
Csendélet a homokos utcákkal rendelkező DunaSzentgyörgyön…
A horgászás, a helyi szocreál kocsmában követett Eb-mérkőzések élménye,
a motorcsónakos utazás Sulinába, a kikötőváros meglátogatása és sok más élmény, illetve kaland valódi kikapcsolódást jelentett, maradandó emlékekkel járt. Az pedig külön örömöt jelentett számomra, hogy Sári, Billy barátom Golden retriever vadászkutyája is velünk tartott az egyhetes júniusi kiruccanásra.
Meghülyültünk, mert mi aztán elindultunk a Vasvári Pál Emlék- és Teljesítménytúrán. Igaz, csak néhányan. S még kevesebben fejeztük be. Közöttük én is, ám egy körülbelül 7 kilométeres szakaszt kihagytam: mindenem át volt ázva, a csereruhám egy részét beleértve.
A még valamennyire száraz polárt és a vízhatlan nadrágot egy fiatal hölgynek és egy fiatalembernek adtam oda a havasreketyei kocsmában, amikor a harmadik ellenőrzőponttól folytattam, Kovács Katalintól száraz kiskabátot kaptam. Kiválóan szolgált az ereszkedőn.
Dolgozott bennem a kitörés vágya – be akartam pótolni a tavaly elmaradt Vasvári-teljesítménytúrát.
A többi ínyenc részlet (a Sapkás, a Kalapos és a Bajszos, Libál András forró teája, a feladás pillanata, a visszatérés momentuma, a leesett fogkorona, a körösfői pálinkázás, az elvesztett bukósisak…) a Szabadság mai lapszámában jelent meg.
Ennyire digitális… 🙂 Na jó, a hátán van egy QR-kód
Annyiban digitális, hogy van rajta egy fránya nagy QR-kód, amelyet elméletileg a határőrök olvasnak le.
Picit bosszant, hogy a vakcinával, illetve a digitálisigazolvánnyal kapcsolatos teljes számítástechnikai rendszert nem egy civil, hanem egy katonai entitás dolgozta ki és működteti. A Speciális Távközlési Szolgálat (STS) a Legfelsőbb Védelmi Tanács(CSAT) alárendeltségébe tartozik, és katonai struktúrája van.
A dolog pozitív vonatkozása, hogy az EU-s digitális igazolvány kibocsátására kifejlesztett rendszer jól működik. Kinyomtattam a saját és mások papírját. Úgy láttam, digitális kártyát nem lehet (még) igényelni.
Tegnap megérkezett a Magyarország által kibocsátott védettségi igazolványt is, úgyhogy indulhat a nyári banzáj…! Persze óvatosan, kézfertőtlenítéssel, távolságtartással és beltéren maszkviseléssel.
Köszönjük, Horvátoszág! (Geberán Bianka felvétele a Plitvicei-tavaknál készült)
A csodálatos horvátországi utazás
utolsó mozzanataihoz érkeztem: Dalmácia festői szépségű városai, s azok velencei építészete, a dalmát tengerpart gyöngyszemei.
Ellátogattunk Trogirba, Splitbe és Dubrovnikba is, közben pedig meg-meg álltunk a tengerpart kisebb-nagyobb településein: lélekbalzsam.
Összességében, de különböző szakaszaiban is
életre szóló élmény volt a több mint 2 ezer kilométeres horvátországi (összesen 3200 kilométer volt) út. Korántsem volt egyszerű világjárvány idején,a szigorú ellenőrzések közepette több többször átkelni a román-szerb, szerb-horvát, illetve visszafelé a horvát-bosnyák és a bosnyák-szerv, valamint a szerb-román határon, az út veszélytelennek sem tekinthető, a koronavírus pedig még rátett egy lapáttal, ám szerencsére semmi gond nem volt.
Úgy gondolom, az újságírónak utaznia, látnia, tapasztalnia kell
ahhoz, hogy jobban átláthassa a társadalmi, gazdasági és politikai folyamatokat, a szociológiai jelenségeket. Legtöbb esetben élmény kilépni a komfortzónából, egyben viszont nehéz is.
Az utazó előre tájékozódik az országról,
igyekszik minél több helyivel kapcsolatba kerülni, ezért a Vendégszeretők Klubja/Kanapészörfölők (www.couchsurfing.com) ideális eszköz. Ezúttal csupán Zágrábban sikerült „szörfölni”, ottani házigazdánk, Borna a napokban viszonozta látogatásunkat. Megbarátkoztunk, bemutatott a barátainak, azok révén pedig még inkább „beleszippantottunk a helyi levegőbe”.
Utazni csodálatos érzés: a nehézségek rövid időn belül eltompulnak, az élmények életünk végéig kísérnek!
Az élménybeszámoló harmadik része ide kattintva tekinthető meg.
Split, kikötő. Feltőltő ereje különleges (Saját felvétel)
Mit tesz a koronavírus ellen beoltott,
utazni vágyó személy világjárvány idején? Folyamatosan az utazási lehetőségeket fürkészi.
Mi sem tettünk másként: hetekig nézegettük a román külügyminisztérium konzuli szolgálatának a különböző országok beutazási feltételeit részletező weboldalát, hogy az emlékeztető oltással és az ezt igazoló dokumentummal rendelkezőknek melyik államba engedélyezik a beutazást.
Koronavírus-tesztet igen költséges lett volna készíttetnünk
(a boszniai út előtt támogatásból fizettük ki), így maradt a március közepén beadott emlékeztető oltást követően kapott vakcina-igazolvány.
A választás végül Horvátországra esett, ahol tematikus, jól átgondolt és megtervezett utazás keretében kilenc napot töltöttünk: csodálatos városok és természeti szépségek, maradandó élmények annak is köszönhetően, hogy a leglátogatottabb helyeken is alig voltak turisták…
Szellem és szív, nem pedig ideológia… (Fotó: betubazar.hu)
Végre egy nagyszabású, többnapos kulturális rendezvény!
Igyekeztem több programponton jelen lenni, igazán kellemes volt a hangulat, elmés dolgokat mondtak az írók, mi több, jól főztek…
Bevallom, hosszabb ideje geopolitikai tematikájú könyvvel
küszködöm, irodalommal régen kényeztettem magamat, az is „csak” Dragomán volt, azelőtt 480 oldalas afganisztáni tematikájú regényt olvastam egy Kindle segítségével, a kortárs magyar szerzőket, az előbbi szerzőn kívül, sajnos még nem fedeztem fel.
Hallottam, egyeseknek nem tetszett, kit hívtak meg, és miért, ugyanakkor valaki harmadszor sem tett eleget a szervezők felkérésének. Más: másvalaki pedig zokon vette, hogy nem kérték fel a részvételre.
Micsoda világ:már az ideológia vagy más egyebek nyomvonalán fertőzzük meg az erdélyi magyar irodalmi rendezvényeket?
Szőke Botond, a Szabadság díjazottja a szőke fiú (Fotó: Facebook)
Élmény volt a Szabadság szerkesztősége részéről
szombaton reggel részt venni a Báthory István Elméleti Líceum maturandusainak a ballagásán: hétvégén rendszerint a természetben vagyok, most viszont így alakult a helyzet.
Lévén, hogy nincs gyermekem, nem is dolgoztam az oktatásban, a tanügy, igen távol áll tőlem. Azt sem tudom, mikor van vakáció, mi az általános tanrend, melyik iskolában, mi a helyzet. Csupán a szülők végeérhetetlen panaszáradatával szembesülök olykor: túl szigorú a tanár, sok a befizetendő osztálypénz, anyagi, szellemi erőfeszítésbe és időbe telik a gyermeknek az iskolával kapcsolatos tevékenysége, nincs szabadidejük, még délután, sőt este is vannak órák, rengeteg a házi feladat. Ez általános megállapítás.
A gyermeknek már nincs gyermekkora, tanuló robot
mondják egyes szülők.
A Báthory minden bizonnyal
a régióbeli magyar iskolák elitje. Az ünnepi műsornál többet tartó díjátadáskor döbbentem rá, mennyire jó tanulmányi eredményeket értek el egyes diákok. Röpködtek a számok, a tinik sorra vonultak ki átvenni az intézmények, magánszemélyek díját. Elárasztották őket velük. Az volt az érzésem, devalválódik a díj értéke, értelme.
A Szabadság díjazottjának, Szőke Botondnak,
a XII. C osztályos licistának azt tanácsoltam: olvasson és utazzon. Gyarapítsa tudását és ismereteit, járja a világot, lásson, halljon, tapasztaljon, hisz ezáltal jobban meg tudja érteni a valamennyiünket érintő különböző társadalmi, politikai, gazdasági folyamatokat.
A rendezvény után találkoztam vele Botonddal, s megkérdeztem, emlékszik-e, mit mondtam a díj átadásakor. Emlékezett. Hátha meg is fogadja a tanácsot…
**************
A Báthory-líceum ballagásáról készített fotóriport ide kattintva tekinthető meg.
vásárolni kellett. Felpattantam a Reform ingatlanügynökséget vezető Bónis Endrétől „lízingelt”robogóra, néhány perc alatt elértem a Györgyfalvi lakónegyedben található Auchan bevásárlóközpontba, a termékek megkeresésével és megvásárlásával töltött idő az örökkévalóságnak tűnt.
Évente körülbelül kétszer gyötör fejfájás,
amikor viszont valamelyik mallba kényszerülök menni, vagy vásárolni kell, valahányszor repedezni kezd a koponyám.
Hívd őket, vagy csengess, s azonnal hozzák, amit rendeltél
A macerát elkerülendő tájékozódni kezdtem: melyik üzlettől lehet otthon rendelni, online fizetni és a helyszínen átvenni. Még jobb megoldást találtam: AUCHAN DRIVE.Online megrendeled és kifizeted a termékeket, s BE SEM KELL MENNEDa fogyasztói társadalom fellegvárába, a termékeket maximum két órán belül az épület mögött parkolóba átveheted. Nagyszabású vásárlásól van szó.
Ki is próbáltam a szolgáltatást: tíz perc oda robogóval, három perc átvétel, tíz perc vissza robogóval. Ajtótól ajtóig fél óra.
