Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Bezár? (Fotó: Ziar de Cluj)

A kasszánál dolgozó nénik semmit sem tudnak, állítólag őket nem értesítette a fejleményekről a tulajdonos/bérlő/albérlő. Dehát nem kell kereskedelmi szakembernek lennie valakinek, hogy feltűnjön: egyre üresebbek a polcok, ez pedig valami rosszat jelent.

A tulajdonos, azaz a Magyar Unitárius Egyház képviselője a vállát vonogatja: ő sem tud semmiről.

Megfigyelők szerint a sokak által drágának, mások által áldott Sora üzletházban működő Dia marketnek még voltak ilyen nehéz időszakai. De túllépett rajtuk. Fontos egy ilyen éjjel-nappal üzlet a belvárosban.

Tudsz valamit?


Nálam is ez volt a helyzet…

Végül úgy döntöttem, az aktív és változatos életstílus folytatása érdekében megműttetem a meniszkuszomat – a januárban készített mágneses rezonancia kimutatta, körülbelül 25 százaléka leszakadt. Minek következtében? Körülbelül két évtized hegymászás, tavaszi, nyári, őszi és téli túrázás, kirándulás, barlangászás, több évi Erdély Mentőcsoport-tevékenység, városi és terepbiciklizés, 30 és 50 kilométeres gyalogtúrák, lovaglás, sziklamászás, társastánc, sízés stb. Egyszerűen elkopott, baleset, trauma ugyanis nem volt.

Bogdan Baciu kolozsvári ortopéd-traumatológus tanácsára előbb fizioterápiával próbálkoztam. Ez sikerült is a rehabilitációs kórházban: diapulzus, transcutan elektromos neurostimuláció, lézer, kinetoterápia. A nyolcadik napon mintha varázspálcával érintették volna meg a térdemet: elmúlt a fájdalom. Ezek fényében a fizioterápia sikeresnek mondható. Igen ám, de az első rövid túra után (Vigyázó) vagy miután az autóbusz után szaladtam, bedagadt, fájt. A helyzet tarthatatlanná vált. Tudom, sok szedentárisabb életmódot folyató személy meniszkusz-szakadásban szenved…

A műtétre a kolozsvári ortopédián került sor május 16-án. A Horea Benea ortopéd-traumatológus szakorvos által végrehajtott műtétet a mellettem levő képernyőn végignéztem, mi több, két kérdést is feltettem neki. Szerencsém volt, mert néhány egyetemi hallgató is jelen volt, nekik részletesen elmagyarázta, mi történik, hogyan halad a műtét.

A művi beavatkozás után ügyelnem kellett, 6-8 órát ne emeljem meg a fejemet. A szondát utolsó pillanatban szerencsére sikerült elkerülni, István még vizet is csorgatott, hogy a reflex beinduljon… 🙂

Eltávolították a leszakadt részeket…

Mondtam az orvosoknak: feleségem nincs, minden valószínűséggel nem is lesz. Gyermekem nincs, nem is hiszem, hogy valaha lesz. Pénzem nincs, az biztos, hogy már nem lesz. Vagyonom nincs, s kizárt, hogy valaha legyen. Én tehát a változatos, problémamentes, pörgős életstílust választottam, a hobbiimnak és a minél tartalmasabb szabadidőnek élek, az tesz boldoggá. Természetesen egyben igyekszem hasznos lenni a társadalom számára. Úgy gondolom, azok, akiknek nincs családjuk, jobban oda tudnak figyelni a környezetükre, másokra, több időt és energiát tudnak a szűkebb vagy tágasabb baráti körükben levőkre, illetve a társadalomra fordítani. Megértették, támogatták, „megjavítottak”.

A fizioterápiás kezelést egyelőre nem sikerült megoldanom. Horea Benea ezt, a biciklizést és az úszást ajánlotta – utóbbit nem tudok. Itt az ideje megtanulnom?

A sebet (két kis lyuk a térdemen) kétnaponta kell Betadinnal tisztítanom, a véralvadást meggátoló injekciót magamnak kell beadnom még 10 napig. A legnehezebb a zuhanyzás: nejlon zacskót kell kötnöm a térdemre, nagyon kell ügyelnem, hogy a víz ne menjen be alája…

Egy héttel a műtét után sikerült rövid sétákat tennem könyökmankó nélkül… J

FOTÓK – Robot lettem…


Robotizálnak…

Tegnap műtötték meg a bal térdemben leszakadt meniszkuszt a kolozsvári ortopédián, úgy néztem végig a mellettem lévő képernyőn a beavatkozást, mint egy futball meccset.

Horea Benea műtőorvos magyarázta a folyamatot az egyetemistáknak, én is feltettem néhány kérdést. Válaszolt is…

Most pedig robot lettem… Hátha sikerül feltöltenem a fotókat…


A shortened version of the events: on Monday, April 24, 2017 I entered Varosha ghost town (right next to Famagusta, Turkish Republic of Northern Cyprus) together with another person near Levent Sk. The fence was almost opened, my acquaintance only had to “work on it” just a bit. We only entered two completely abandoned buildings about 20-25 meters from the fence, took a few pictures and made a few video clips.

We got out after about 10-15 minutes. People from the garages saw us coming out. We went to my acquaintance’s car, chatted. The police in civilian clothes, but with a marked car intercepted us. We were taken to the Famagusta (Gazumagusa) police station: we were questioned around 4 hours by the normal, traffic, special, military and political police. We were subsequently incarcerated, spent the night in a cell.

It might be tempting to enter, but it’s way too risky!

On Tuesday, May 25 an English translator and policeman told us the charges: entering a first category military zone, taking pictures and videos. We asked to have a lawyer, they called one.

We were taken to Nicosia (Turkish side) and brought in front of a judge. The bailout was 2000 TL, around 500 euros. We paid, and set free. The military court was in session only more than a week later, on May 4. The military court in Nicosia set a fine of 3000 TL, around 750 euros. We paid. The lawyer’s (young and connected) fee was 1500 TL, around 400 euros for both of us, that is 200 euros/person.

With the help of our lawyer we did the necessary paperwork, drove to Famagusta, got our travel documents, made sure that the ban on us leaving the country was lifted and all checkpoints were notified. Our lawyer kindly arranged a taxi for us for 50 euros from Famagusta to Larnaca International Airport (Greek side). With the paper from the court and our travel documents we raced out of North Cyprus, got on our planes only a few hours later.

This is a country only recognized by Turkey, so one cannot ask for any consular or other help!!! It’s a de facto existing, but the jure non-existing country! The military has formidable power and influence!

Only those can truly and fully appreciate freedom who spent at lease one night in jail… 🙂

So, look from outside, but – my advice – DON’T ENTER VAROSHA GHOST TOWN!!! Unless you want to go through the adventure and adrenalin described above. Or… you’re rich… 🙂 But beware: they might put you in jail!


Varosha, Észak-Ciprus: bemész, őrizetbe vehetnek, letartóztathatnak, de akár le is lőhetnek, ugyanis első kategóriájú, szigorúan őrzött török katonai övezet… (Fotó: Al Jazeera)

Hát… hogy is írjam: meg kell még emésztenem, lelkileg fel kell még dolgoznom a történteket, s aztán talán írni is tudok róluk részletesen… Valamikor, valahol… Május 4-én, csütörtökön szabadultam, pénteken, május 5-én hajnalban értem haza.

Nos, de mit tesz az újságíró, ha tiltó táblát lát? Bemegy, behatol. Tudja, hogy rejtenek, titkolnak valamit, s azt a nyilvánosság elé akarja tárni, exkluzív fotókat és videókat készít, dokumentálódik. Kidobják az ajtón, bemászik az ablakon, kidobják az ablakon, bemászik a kéményen… 🙂

A barátok ezekkel fogadtak pénteken hajnalban a kolozsvári repülőtéren… 🙂

A Sallai János kezdeményezte csodálatos ciprusi kiruccanás után (április 20-25), sőt még ennek befejezése előtt (április 24-én) egyfajta kényszerszabadságra (május 4-ig), illetve, ahogy Telegdi Andi kiválóan fogalmazott, kényszerházasságra ítéltek Róberttel az Észak-Ciprusi Török Köztársaság (csak Törökország ismeri el, senki sem segíthet, ha bajba kerülsz, konzuli segítséget sem nyújhatnak sem a magyarok, sem a románok) hatóságai: a „sima”, a forgalmi, a speciális, a politikai, s a katonai rendőrség. Volt polgári per, 500 euróért feltételes szabadlábra helyezés, katonai bíróság, ítélet, 800 eurós bírság (az ügyvéd összesen 400 euróba került, 200-200 fejenként), SZABADULÁS.  Akárcsak ebben a sorozatban. Csakhogy én nem kábítószert csempésztem, hanem újságírói munkámat végeztem. Nem ezzel a céllal, nem küldetésben mentem oda, de ellenállhatatlan volt a kísértés…

A vádak:

Elsőrendben: törvénytelen behatolás első kategóriájú, szigorúan őrzött és szigorúan tilos török katonai övezetbe, Varosha szellemvárosba. Másodrendben: engedély nélküli behatolás első kategóriájú, szigorúan őrzött és szigorúan tilos török katonai övezetbe. Harmadrendben: fotók és videók készítése első kategóriájú, szigorúan őrzött és szigorúan tilos török katonai övezetben.

Köszönöm elsősorban a szüleimnek, a barátnőmnek és a szűk baráti körömbe tartozóknak az erkölcsi, lelki és anyagi segítséget! Köszönöm, hogy itthon is fű alatt maradt az ügy, s minden jel szerint a vizsgálati fogság, a kivizsgálás, a polgári per során és katonai bíróságon zajlott per alatt a ciprusi török hatóságok nem jöttek rá, hogy újságíró vagyok…! Ellenkező esetben…

 

NE menj be!


Érkezünk!

Míg itthon hull a hó, Cipruson (gépünk ma este indul, szerdán hajnalban érünk vissza Erdély fővárosába) süt a nap.

Igen, napszemüveget is tettem: 26 C fok vár. Gratula, Sallai János az időpont kiválasztásához! 🙂


Levitáció a Királyerdőben…

Mindig van egy rendkívül érdekes, megmagyarázhatatlan és megfoghatatlan dinamikája a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub (KABK, CSA) tagjai és szimpatizánsai által szervezett, nem hivatalos Nyuszitúrának. Idén sem volt ez másképp… Váratlan fordulatok, visszatérő motívumok, eső és napsütés.

Sok minden viszont változott. Mi is. Korral jár? Vagy ezt sokat emlegetjük? Ez már nosztalgia? Azt vettem elsősorban észre, hogy néhányan sokkal-sokkal érzékenyebbek lettek. Ugyanazok a poénok, szívatások más, mélyebb hatást váltanak ki. Hamarabb veszünk zokon dolgokat. Kezdjük túl komolyan venni magunkat?!

Emlékszel erre?

Az április 14-17. időszakban megejtett kiruccanás során régi és új résztvevők is voltak: fiatalok és tapasztaltak egyaránt. Bár csupán az érdekesebb mozzanatokat dokumentálta, valakiről azt hitték, kém… 🙂 S meg is kérdezték tőle… 🙂 Elgondolkodtam a dolgon: ha valakit így megkérdeznek, a kíváncsiskodó szerint az érintett igennel fog válaszolni? 🙂 S mégis, mit lehet egy Nyuszitúrán kémkedni?! 🙂 🙂 🙂

Az útvonal? Királyerdő… 🙂 Kolozsvár- Biharfüred- Lesi-tó környéke – Erdődámos – Cărmăzan-hegy – Vársonkolyos. Alvás? Hol félig elhagyatott erdészházban a Lesi-tónál (én a horkolás miatt külön, ugyanabban az épülőfélben levő hétvégi házban, mint a múltkor), hol low-cost panzióban, hol pedig az egyik barlangász által készségesen felajánlott hétvégi házban (a többiek a szobákban a földön, én – szintén a horkolás miatt  – a padláson).

A kontaktlencse-keresés… rejtély… 🙂

A SZABADSÁG érzése és átélése, a félig-meddig nomád életmód megtapasztalása, a bajtársi hangulat, az együvé tartozás – megfizethetetlen. Még akkor is, ha a bal térdemben bekövetkezett meniszkusz-szakadás miatt fizikailag végig fájdalmas volt a gyalogtúra: első nap egy-két kilométer, második nap nyolc, harmadik nap pedig tizenöt. Sebaj, májusban megműtik, s visszakapom a régi életemet, ami nélkül nem érdemes… élni.. 🙂 Feleségem nincs, gyermekem nincs, érte/értük nem kell gürcölnöm, pénzem nagyon kevés van, nem gyűjtök, vagyonom nincs és nem is lesz, tehát (másképp) ÉLEK.

Inkább meséljenek a fotók (képaláírásokkal és a videóösszeállítás):

 

Kattints az első fotóra!