Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for the ‘Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker’ Category


A városban esik, a hegyekben hull…

Szervezés, szervezkedés, egyeztetés, szavazás, demokrácia – aztán háromfele szakadt a csapat. Mi szombaton délben úgy döntöttünk: kimegyünk a Vigyázóra. Két jelige vezérelt: A városban esik, a hegyekben hull, illetve Nincs rossz idő, csak gyenge turista.

Az elmélet – ismét – beigazolódott.

Beizzítottam a Dacia Grand Cherokke Pathmaker Especially Limited „Trailblazer” Edition személygépkocsimat (2004-ben gyártották, 113 ezer kilométert gurult, ki kell bírnia amíg élek, majd megvásárolja a müncheni múzeum, a befolyó összeg lesz a hagyatékom… 🙂 ), elmentem Bibiért, s máris pörögtünk.

A mamutfenyő-párnál párosan. Bár kétszer-háromszor a nyakunkba zúdult a dara, sikerült megtalálnunk a geoládát… 🙂

Bánffyhunyadon a nosztalgia kerített hatalmába, de folyattuk utunkat. Rogojelben az üzlet-kocsmában sört ittunk, barátkoztunk, elemet vásároltunk a GPS-készülékbe. Nincs erre szükség a Vigyázón, mondaná valaki. Igen ám, de amikor leszáll a köd, vagy bekövetkezik a white-out, akkor a legtapasztaltabb turista sem tudja, merre van Észak…

Késő este üdvözölt Iustina néni és Ionas (Potra). Mi voltunk az egyedüli vendégek. Elbeszélgettünk. Nosztalgiáztunk. Sokat. Ismét. Karcsit emlegettük sokat… Azon is elcsodálkoztunk, Pityu bácsi és felesége, hogyan bírják decembertől májusig fent a hegyen. Együtt, folyamatosan.

Vasárnap: reggeli-ebéd. Cu de toate… 🙂

Korán tértünk nyugovóra. Abban reménykedve, hogy még lesznek turisták, magunkkal vittük az Alhambra társasjátékot. Mindhiába. Már éjfél előtt ágyba zuhantunk.

Igen, vasárnap délben keltünk ki belőle. Olyan csend volt, mint a barlangban. Szinte.

S verőfényes napsütésben kimentünk a meteorológiai állomáshoz is.

Ugyanott van a Kóréh Barna emléktábla. De vajon emlékét ugyanúgy őrizzük, ahogy illene? Az én saram is, de Mobellino is elhelyezhetett volna ott egy geoládát… Egyik releváns blogbejegyzése itt.

Fáj a szakadt meniszkuszom miatt a bal térdem, alig jöttem le a hegyről. Meg kell műttetnem. Halaszthatatlan. De az élmény, a betondzsungelből történő szabadulás, a Természet – megfizethetetlen.

Reklámok

Read Full Post »


20161127_133400

Hol vannak a túratársak?

Elég volt a betondzsungelből, a friss szmogból: a szombati bükki kiruccanás a péntek késő estig tartó whist kártyajáték (powered by Jakab Adorján), no meg az ezt követő, hajnalig tartó Bulgakov-buli miatt elmaradt, de vasárnap már nem volt kegyelem: a negatív hőmérséklet és a kedvezőtlen időjárás-előrejelzés ellenére (eső, heve széllökések) kimentünk a Vigyázóra.

Mindenhol jó, de a legjobb a természetben

illetve

Mens sana in corpore sano

és

Nincs rossz idő, csak gyenge túrázó

jelmondatokból kiindulva négyen (Bibi, Réka, Arnold s jómagam) nekivágtunk a kalandnak a rozsdás Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited „Trailbalezer” Editionnal.

20161127_154631

Régi kedves ismerőssel a menedékházban. Adi, a meteorológus, az élő legenda… 🙂

Sajnos hóláncot logisztikai okokból nem tudtuk magunkhoz tenni, de szerencsére nem is volt szükség rá.

Megelpő módon csak jóval a menedékház fölött volt hó. A meteóig viszont heves széllökésekben és sűrű ködben volt részünk, Bibi a menedékházban maradt. Jól tette. De mi szadó-mazo túrázók vagyunk, nekünk ez is, így is finom volt… 🙂

 

Read Full Post »


lisszabon

Vár Lisszabon…

Pénteken repülünk Lisszabonba, amolyan születésnapi kiruccanás ez. Nem ám akármilyen alkalom a harmincadik… :), ezért egy új ország (talán az ötvenegyedik) kerül fel a jegyzékemre. Tudom, nem verseny ez, sem önmagammal, sem másokkal, de szeretem az újat, a változatosat, a mást. Utazásra gondolok, természetesen!

Igen ám, de még mindig nem sikerült sem Lisszabonban sem Portóban szállást intézni a Kanapészörfölők internetes platform segítségével, így már az airbnb által posztolt egyáltalán nem zsebeinkre szabott ajánlatait böngésszük… Van talán egy ismerősöd, barátod, aki befogadna? Hálózsákot is tudunk vinni.. 🙂

Porto

… és Porto… 🙂

Természetesen, az ingyen szállás majdhogynem létfontosságú az egyetemi hallgató és a kiskeresetű újságíró számára, de egy helyi személynél lakni nem csak ezért nagyon fontos, hanem azért is, mert szemén keresztül fedezhetjük fel a várost, van egy kapcsolatember, amely biztonságérzetet jelent. Mi több, megmutat olyan helyeket, ahova a turisták nem mennek: például egy lakónegyedi vagy belvárosi kulturális klaszter, szórakozóhely, kocsma, ahova ő jár. Ilyen volt például Tel Avivban vagy Barcelonában is. Van egy név, egy arc, egy történet, egy-egy közös élmény, amely emberi és szakmai szempontból egyaránt fontos – cikket és/vagy blogbejegyzést írok majd élményeinkről. A házigazdán keresztül más helyieket is megismerhetünk, szélesítve, gazdagítva, elmélyítve ezáltal az élmény kavalkádot, bővítve a hatások tárházát. Az utazás, az ismerkedés szélesíti az ember látókörét, hatások érik, toleránsabbá, megértőbbé, mi több, empátiásabbá válik.

portugalia

Hova érdemes még elmenni, mit érdemes megnézni Lisszabonon és Portón kívül?

Legrosszabb esetben kevesebbet eszünk és/vagy iszunk… 🙂 Holnap még gumiabroncs-csere (a határon nézik), Papp Réka segítségével sikerült előjegyeznem magam az egyik műhelynél. Tegnap ellenőriztem, rajta vagyok a jegyzéken! 🙂

S jön még a budapesti szállás csütörtökről péntekre, mert a repülés napján elindulni a Dacia Solenza Grand Cherokee PathMaker Especially Limited „Trailblazer” Editionnal igencsak rizikós. Főleg hideg időben melegen ajánlott egy nappal azelőtt elindulni vele Budapestre… A Wizz Air gép ugyanis innen repül Lisszabonba…

S tartani a kapcsolatot a lisszaboni és portói turisztikai irodával annak érdekében, hogy érdekes helyeket látogassunk meg. Szóval: van még néhány teendő… 🙂 Ja, s a Bla-bla car telekocsi segítségével utasokat találni a benzinköltség csökkentésére és a jó társaság fokozására… 🙂

Tanács, tipp?

Read Full Post »


gumiabroncs-csere

Sokat kell várni…

Persze utolsó utáni pillanatban, azaz az első hóhullás következtében létrejött pánik után, de mégis korán kezdtem. Mármint ma reggel korán. Sajnos, nem jutott eszembe, tavasszal, hol cserélték le a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker (!) Especially Limited „Trailblazer” Edition téli gumiabroncsait, de utólag hiába jutott eszembe, mert Péternek ki van kapcsolva a mobiltelefonja. Lehet, nem véletlenül…

Előbb elmentem a Monostor-Hajnal negyed bekötőút elején levő műhelyhez, hátha előjegyeznek. Semmi esély.

Egy fiú dolgozik, a várakozási idő körülbelül 40 perc. Nincs előjegyzés. Szerencse kell

Mondta bájosan a nő.

Bejöttem a szerkesztőségbe, betettem Vass János sofőrünk segítségével a gumiabroncsokat a csomagtartóba, feltöltöttem egy gyorshírt a WebSzabadságra, majd irány a Györgyfalvi negyed végén levő műhely. A tippet a Monostori úton, a volt sörgyár melletti Daciákra szakosodott autósbolt eladója adta.

Non-stop, tehát több esély van, hogy ne legyenek sokan. Hátha programálnak

Biztatott.

A szerkesztőségi intermezzo után oda irányultam. Olyan sor volt, mint hajdanán a benzinért. „Természetesen” itt sincs előjegyzés.

La nimereală

mondták a fiúk. Azaz csakis találomra.

Nem “kápálóznék”, hacsak csütörtökön nem kellene Budapestre utaznom. Múltkor nézték a határon, valahogy kimagyaráztam a kopott nyári gumiabroncsokat, de nem hiszem, hogy ez a végtelenségig megy…

Tippek, ötletek?

*******************************************************************

FEJLEMÉNY1: Papp Réka ajánlotta a Facebookon ezt a műhelyt. Hívtam őket, nem vették fel. Képzeljétek: visszahívtak, s előjegyeztek. Van ilyen is. Lássuk, betartják. S hadd lám, milyen a szolgáltatás…

**********************************************************************

FEJLEMÉNY2: Betartották a szavukat. Az adott időpontban ott voltam, azonnal fogadtak. Ráadsául egy magyarul beszélő dolgozó is volt. Titkuk: magukért dolgoznak, a két munkás egyben tulajdonos is.  A minőséggel is elégedett voltam.

**********************************************************************

Read Full Post »


kicsi

Autópályán Görögországba… 🙂

Valóban fura, de a címben szereplő dolgok összefüggnek. S még FiFi is része a történetnek.

Tegnap Bianka társaságában (köszönjük a lehetőséget, Jászay Evelyn!) életemben másodszor (először Jánosi Andival voltunk ott anno…) megízleltem a kolozsvári Mozart cukrászda finom termékeit. Örvendetes, hogy az évek során megőrizték a minőséget és a névadóhoz kapcsolódó korabeli hangulatot.

Bár a vígjáték az egyik kedvenc műfajom, csütörtökig sajnos nem volt lehetőségem megtekinteni a Comedy Cluj filmfesztivál egyetlen produkcióját sem. Tegnap a volt Köztársaság (ma Florin Piersic) filmszínházban vetített Welcome to Greece (Highway to Hellas Bun venit în Grecia!) vidított fel. Nagyon. A sztereotípiákat önkritikával és öniróniával vegyítő alkotáséra igazán megérte időt szakítani.

Aztán ma FiFi bebikázása a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited „Trailblazer” Edition által. A vártnál simábban ment a művelet Bianka kocsija jelenleg Málnás úrnál, az autóvillanyszerelőnél (Bartók Béla utca 24. szám) található, „redresszálják”. Nagyon ritkán használja a kocsit, lemerült az akku. Magamnak is tanács: a „bornát” (hogy a fenébe mondják neki magyarul, a Trindex szótárában sincs benne) le kell venni ügyesen egy tízes kulccsal… 🙂

Read Full Post »


1

Amióta Pádis igazán Pádis: 2007. augusztus 19. (Balról jobbra: Laci, jómagam, Csoma Boti). Fotó: Melegdi Sanyi

A korábbi blogbejegyzésemben jelzett viszontagságokat messze felülmúlják a bihari Pádis  karsztvidékének lélegzetelállító szépségei: a dimbes-dombos mezőket szegélyező magasztos fenyőfák bástyafala, a zöld takarón kanyargó patak, amely hirtelen a föld alá tűnik, a gombaszedők történetei, a pásztorok cigarettaéhsége – mind hozzátartozik a Tájhoz.

Úgy döntöttünk, kihasználjuk a csapadékmentes időjárást, s Biankával és Lászlóval múlt hétvégén, pontosabban szeptember 2-4. időszakban kiruccantunk Pádisra. Lelkem mélyén motivált, hogy ezáltal is közel legyek Kis Laci barátomhoz, aki néhány nappal ezelőtt igen kellemes meglepetést szerzett nekem spontán kolozsvári megjelenésével.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Vacsora 2007. augusztus 19-én. Balról jobbra: jómagam, Csoma Boti, Guillaume Grassin, Amy Green, Kis Laci és Melegdi Sanyi)

Ugyanakkor mágnesszerűen vonzottak Pádisra az elsősorban neki köszönhető csodálatos élményekből táplálkozó emlékek is. Ismét inhalálni akartam a pádisi levegőt, hogy amolyan láthatatlan eszközként felhasználva időutazást hajthassak végre, s feleleveníthessem a Laciékkal itt töltött csodálatos pillanatokat, perceket, napokat, amelyek hiánya még mindig eleven sebet jelent lelkemben. A Csodavár előtti spontán találkozásunk és 2007-es ismerkedésünk (köszönöm, Melegdi Sanyi, hogy felfrissítetted a memóriámat!), a szmidai hétvégi házban együtt eltöltött idő emléke, a sok-sok csodás közös élmény filmkockái horgonyként húznak a múltba, s tartanának ott, de mennem kell tovább. Tovább a jövő évi, jubileumi találkozó irányába, amelyet szívügyemnek tekintek, s nagyon szeretném, ha összejönne!!! Ugye, teszünk ennek érdekében? Tudatában vagyok annak, hogy több okból azt, úgy, ott sohasem lehet megismételni, de legalább menjünk ismét ki oda, gyújtsunk egy tábortüzet, s nosztalgiázzunk.

Mágnes

Dolgozott a tudatallatimban a kifürkészhetetlen, cseleit szövő nosztalgia: tegnap tudtam meg Melegdi Sanyitól, hogy a Lacit, Botit és az engem ábrázoló, általa készített fénykép szinte pontosan 9 évvel ezelőtt (2007. augusztus 19-én déli 12 óra körül) készült a Csodavár bejáratánál. Utólag tudatosult bennem: ez hívott Pádisra olyan erősen… Érdekes, múlt hétvégén mi is a Csodavár körtúrát választottuk, de tévedésem miatt nem mentünk be a barlangba… 😦 Tudatalatti… Az akkori fotók, Melegdi Sanyi jóvoltából itt tekinthetők meg.

Egyébként most is ehhez a helyhez közel ismerkedtem meg egy német párral, nekik sem volt fejlámpájuk, mint anno Laciéknak, de mégsem alakult ki a kötelék. A 2007-es esetet megismételni egyszerűen nem lehet…

Most jut eszembe: Guillaume haveromat már nem is tudom, hogyan ismertem meg, Amyt pedig a diákszállásról csaltam el, amikor a francia fiút vettem fel a Retro hostelből… 🙂

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Csak ő tudja, hogyan mert elindulni négy férfival… 🙂

Nemrég nosztalgiautazást hajtottam végre, Szmidán jártam. Most is megrezzentem amikor Pádisra menet, s Kolozsvárra jövet áthaladtam az útkereszteződésen. Biankának és Lőrinczi Lászlónak hosszasan meséltem a hely mágiájáról, az életemben betöltött rendkívül fontos szerepéről.

Pádis a spontán ismerkedések helye. Most is egy két izraeli és egy németországi párral ismerkedtünk meg. Szóba álltam velük, de valahogy már hiányzik a helyzet varázsa, már az ismerkedés sem a régi, belső aggály és kétely fogalmazódik meg, hogy ez már nem az, s nem is lesz többé. Nem lehet már az, nem lehet már többé. Mert az az ismerkedés és az azt követő szoros barátság egyedi, utánozhatatlan és megmásíthatatlan. Mert Szmidával és az ott töltött idővel, az ottani emlékekkel már semmi és senki sem veheti fel a versenyt. BÁRCSAK LENNE ANNYI PÉNZEM… Bár a hely sem lenne már sohasem ugyanolyan. Több okból… Gondoljunk csak a közelben épített monstrumokra.

Könnyezek. Nem gondoltam volna, hogy ennyire el tudok érzékenyülni Szmida és Pádis kapcsán… Pedig volt már rá példa… Tudom, nem vagyok egyedül ezzel…

***********************************************************************************************

A múlt hétvégi csodás túráról pedig hadd beszéljenek a fényképek és a képaláírások. Kattints az elsőre, kérlek:

 

Read Full Post »


Igen, de a rendszámtábla leesett...

A katasztrófális állapotban levő úton még a rendszámtáblám is leesett…

Komolyan, na, förtelmes Ic Ponor után az út! Még a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker (!) Especially „Trailblazer” Editionnal is!

Bár ma délutánra vissza kellett érnem Kolozsvárra, Biankával mégis úgy döntöttünk, pénteken kimegyünk Pádisra: csodálatosnak ígérkezett az idő. A Vigyázó túl könnyű lett volna, Poiana Horeán nemrég voltunk, s onnan sajnos, nemigen van hova túrázni. Valami miatt abban reménykedtem, hogy a Havasreketye (Răchiţele) és Ic Ponor közötti, 21,3 kilométeres útszakasz 7 (hét, seven) év alatti (!!!) leaszfaltozása az utóbbi üdülőtelep és a Pádis menedékház közötti rész valamilyen szintű megjavítását eredményezi. Nagyot tévedtem. Az út rosszabb, mint valaha. A beszakadt vagy lyukas ősrégi hidak, a vízelvezetés nélküli tócsák (inkább tavak), az útból kiálló kövek és sziklák (!) miatt az alig több mint 11 kilométeres szakasz Ic Ponor és Pádis között másfél órát tart!!! Hacsak valaki nem akarja motorolajával szennyezni a természet… A mai ereszkedéskor három helyen láttunk hatalmas olajfoltot: szegény gépkocsivezetőknek kilyukadt az olajteknőjük… Kár, hogy nem fotóztuk le…

Gyalázatos, hogy a Bihar és Kolozs megyei hatóságok 27 éve képtelenek összehangolni munkájukat annak érdekében, hogy eme turisztikai csodához vezető utat leaszfaltozzák! Vagy legalább helyrehozzák, s makadám úton lehessen kimenni Pádisra! A horror útszakasz nagy része Bihar megyében található, de Kolozs megyében is van belőle Ic Pontor után!

Nevettem, amikor megláttam az imént, hogy a Google Maps szerint az Ic Ponor üdülőfalu és a Pádis menedékház közötti 11,2 kilométeres szakaszra 45 percet saccol… forgalom nélkül. Mi – igaz, megálltunk istápolni, tanácsot adni egy magyarországi, Hondával (!!!) erre tévedett párnak – másfél óra alatt tettük meg ezt a szakaszt, Biankát és Lőrinczi Lászlót többször megkértem, szálljanak ki a kocsiból a horror útszakaszokon… Izé, út, sziklaszakaszon.

Előbb itt a videó:

Hadd beszéljenek a képek, kattints rájuk a magyarázatért! Geberán Bianka videója és felvételei.

Read Full Post »

Older Posts »