It was a difficult day: we traveled from Ramallah to the world famous Kalandia refugee camp and Israeli checkpoint… and beyond. Beyond belief. It’s like seeing Yann Tiersen playing on piano, right next to the shores of the Atlantic Ocean. Here, more precisely, humanity has long been abandoned. Hope had the same faith. Palestinians are just fed up and bowed to faith. I saw deep sadness of their eyes as we drove from the bus station in Ramallah, the capital city of Palestine to the checkpoint and wall just some kilometers away.
Click on the first picture for more…
We left Ramallah again. This time for good, heading for Hebron. This old man was the good-bye messenger…
Travelling by minibus makes one dig deep into the local society. There were all kind of people on the vehicle: old and young, women and men. An amalgam of the Palestinian society. And a Palestinian-American lady who said in spite of having an American passport she’s been discriminated against every time she passes at the Ben Gurion International Airport
We passed near the Kalandia refugee camp. In fact, it’s not a refugee camp in the classical sense of the word. In the last decades Palestinians built houses, opened shops and managed to have a… difficult life. We approached Kalandia. I’m a journalist for the last 23 years (I started when I was 19), I was in difficult stations, but this time I ad butterflies in my stomach. What is going to happen?
The Palestinian bus suddenly stopped. Palestinians with permits got off and went through the gates. Foreigners stayed. An armed soldier got on. Looked around in silence. His colleague, David, followed shortly after. Both looked in silence. Intimidation. Psychology at it’s best. Then he asked for the passports. A handicapped person was escorted down. Nobody dared to ask anything. The bus went on, collected the Palestinians who went through the security check, suddenly turned right and stopped. Everybody got off, so did we. The passengers were herded towards a much larger vehicle: a bus with Israeli number plates. I managed to snap this picture before boarding it. Soldiers, guns, barbed wire everywhere. Sadness also…
A truly sad place. They say, it’s necessary. How much longer separation will last? I’d say until we colonize the Moon. I hope it’s going to be a Swedish or a Norwegian. If it’s going to be a Palestinian or a Jew, the earthly satiation will continue there… 🙂
What we experienced is that nothing is really under the control of the Palestinian Authority…
Bus station close to Jerusalem
Bianka hasn’t been to the Western/Wailing/ Al-Buraq Wall. The Western Wall is considered holy due to its connection to the Temple Mount. Because of the Temple Mount entry restrictions, the Wall is the holiest place where Jews are permitted to pray, though the holiest site in the Jewish faith lies behind it…
… meaning this…
According to the Bible, the Jewish Temples stood on the Temple Mount. According to Jewish tradition and scripture, the First Temple was built by King Solomon the son of King David in 957 BCE and destroyed by the Babylonians in 586 BCE. The second was constructed under the auspices of Zerubbabel in 516 BCE and destroyed by the Roman Empire in 70 CE. Jewish tradition maintains it is here that a third and final Temple will also be built. The location is the holiest site in Judaism and is the place Jews turn towards during prayer. Due to its extreme sanctity, many Jews will not walk on the Mount itself, to avoid unintentionally entering the area where the Holy of Holies stood, since according to Rabbinical law, some aspect of the divine presence is still present at the site. Among Sunni Muslims, the Mount is widely considered the third holiest site in Islam.
Next time we’ll certainly buy one
From above
In the evening we reached Hebron, via Bethlehem. In Hebron, where Basem Abu Khalf helped us find our wonderful CouchSurfing host, Mo…!
Bibi közbenjárásával, s a barátaim születésnapi pénzgyűjtésének köszönhetően hozzáláttam a Dacia Solenza Grand Cherokee PathMaker (nem ám csak hitvány finder) Especially Limited „Trailblazer” Edition rendbetételéhez. 🙂
A holland és kolozsvári barátaim anyagi hozzájárulásának köszönhetően 2006-ban 18500 kilométerrel vásárolt Dacia Solenzának (most 115 ezer van rajta) ki kell tartania, amíg élek, így folyamatosan szükségeltetik a javítása. A kocsi jó állapotban van, 2004-ben gyártották, a motoron, a kapcsolószekrényen, a kuplungon, az ablakokon és a visszapillantó tükrökön, a fényszórókon kívül már lassan mindent kicseréltem rajta… 🙂 A karosszéria viszont nagyon rozsdás volt.
Az utóbbi napokban sikerült kicserélnem a hajtási jogosítványt (orvosi vizsgálat, illeték), rozsdátlanítani nagy részét (lecsiszolták, kijavították, lefestették), télire cserélni a nyári gumiabroncsokat. Még a csomagtartó bal oldalán levő hatalmas és mély rozsdafoltot kell kijavítanom (a jobb oldalit hajdanán Misi bácsi megcsinálta, a másikra viszont nem volt pénzem), s négy darab nyári gumiabroncsot kell vásárolnom a tavasszal. Ja, s két eredeti dísztárcsát valamelyik bontóból. A mostaniakon már a drót is látszik. S aztán nagyjából rendben leszünk… 🙂
Végül még teljes joggal pályázhat a személygépkocsi státusra a lassan 14 éves Dacia Solenzám… 🙂
Szervezés, szervezkedés, egyeztetés, szavazás, demokrácia – aztán háromfele szakadt a csapat. Mi szombaton délben úgy döntöttünk: kimegyünk a Vigyázóra. Két jelige vezérelt: A városban esik, a hegyekben hull, illetve Nincs rossz idő, csak gyenge turista.
Az elmélet – ismét – beigazolódott.
Beizzítottam a Dacia Grand Cherokke Pathmaker Especially Limited „Trailblazer” Edition személygépkocsimat (2004-ben gyártották, 113 ezer kilométert gurult, ki kell bírnia amíg élek, majd megvásárolja a müncheni múzeum, a befolyó összeg lesz a hagyatékom… 🙂 ), elmentem Bibiért, s máris pörögtünk.
Bánffyhunyadon a nosztalgia kerített hatalmába, de folyattuk utunkat. Rogojelben az üzlet-kocsmában sört ittunk, barátkoztunk, elemet vásároltunk a GPS-készülékbe. Nincs erre szükség a Vigyázón, mondaná valaki. Igen ám, de amikor leszáll a köd, vagy bekövetkezik a white-out, akkor a legtapasztaltabb turista sem tudja, merre van Észak…
Késő este üdvözölt Iustina néni és Ionas (Potra). Mi voltunk az egyedüli vendégek. Elbeszélgettünk. Nosztalgiáztunk. Sokat. Ismét. Karcsit emlegettük sokat… Azon is elcsodálkoztunk, Pityu bácsi és felesége, hogyan bírják decembertől májusig fent a hegyen. Együtt, folyamatosan.
Korán tértünk nyugovóra. Abban reménykedve, hogy még lesznek turisták, magunkkal vittük az Alhambra társasjátékot. Mindhiába. Már éjfél előtt ágyba zuhantunk.
Igen, vasárnap délben keltünk ki belőle. Olyan csend volt, mint a barlangban. Szinte.
S verőfényes napsütésben kimentünk a meteorológiai állomáshoz is.
Ugyanott van a Kóréh Barna emléktábla. De vajon emlékét ugyanúgy őrizzük, ahogy illene? Az én saram is, de Mobellino is elhelyezhetett volna ott egy geoládát… Egyik releváns blogbejegyzése itt.
Fáj a szakadt meniszkuszom miatt a bal térdem, alig jöttem le a hegyről. Meg kell műttetnem. Halaszthatatlan. De az élmény, a betondzsungelből történő szabadulás, a Természet – megfizethetetlen.
Mamutfenyők, s geoláda
Szombat késő délután. Vasárnap estére elolvadt…
Emlékére
Kaja, pia.
Védőnk
Itt már keményen süt a nap
Kontraszt
Ilyen napsütésben talán sohasem fényképeztem le a Vigyázó-csúcson levő meteorológiai állomást
Elég volt a betondzsungelből, a friss szmogból: a szombati bükki kiruccanás a péntek késő estig tartó whist kártyajáték (powered by Jakab Adorján), no meg az ezt követő, hajnalig tartó Bulgakov-buli miatt elmaradt, de vasárnap már nem volt kegyelem: a negatív hőmérséklet és a kedvezőtlen időjárás-előrejelzés ellenére (eső, heve széllökések) kimentünk a Vigyázóra.
Mindenhol jó, de a legjobb a természetben
illetve
Mens sana in corpore sano
és
Nincs rossz idő, csak gyenge túrázó
jelmondatokból kiindulva négyen (Bibi, Réka, Arnold s jómagam) nekivágtunk a kalandnak a rozsdás Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited „Trailbalezer” Editionnal.
Sajnos hóláncot logisztikai okokból nem tudtuk magunkhoz tenni, de szerencsére nem is volt szükség rá.
Megelpő módon csak jóval a menedékház fölött volt hó. A meteóig viszont heves széllökésekben és sűrű ködben volt részünk, Bibi a menedékházban maradt. Jól tette. De mi szadó-mazo túrázók vagyunk, nekünk ez is, így is finom volt… 🙂
Pénteken repülünk Lisszabonba, amolyan születésnapi kiruccanás ez. Nem ám akármilyen alkalom a harmincadik… :), ezért egy új ország (talán az ötvenegyedik) kerül fel a jegyzékemre. Tudom, nem verseny ez, sem önmagammal, sem másokkal, de szeretem az újat, a változatosat, a mást. Utazásra gondolok, természetesen!
Igen ám, de még mindig nem sikerült sem Lisszabonban sem Portóban szállást intézni a Kanapészörfölőkinternetes platform segítségével, így már az airbnb által posztolt egyáltalán nem zsebeinkre szabott ajánlatait böngésszük… Van talán egy ismerősöd, barátod, aki befogadna? Hálózsákot is tudunk vinni.. 🙂
Természetesen, az ingyen szállás majdhogynem létfontosságú az egyetemi hallgató és a kiskeresetű újságíró számára, de egy helyi személynél lakni nem csak ezért nagyon fontos, hanem azért is, mert szemén keresztül fedezhetjük fel a várost, van egy kapcsolatember, amely biztonságérzetet jelent. Mi több, megmutat olyan helyeket, ahova a turisták nem mennek: például egy lakónegyedi vagy belvárosi kulturális klaszter, szórakozóhely, kocsma, ahova ő jár. Ilyen volt például Tel Avivban vagy Barcelonában is. Van egy név, egy arc, egy történet, egy-egy közös élmény, amely emberi és szakmai szempontból egyaránt fontos – cikket és/vagy blogbejegyzést írok majd élményeinkről. A házigazdán keresztül más helyieket is megismerhetünk, szélesítve, gazdagítva, elmélyítve ezáltal az élmény kavalkádot, bővítve a hatások tárházát. Az utazás, az ismerkedés szélesíti az ember látókörét, hatások érik, toleránsabbá, megértőbbé, mi több, empátiásabbá válik.
Legrosszabb esetben kevesebbet eszünk és/vagy iszunk… 🙂 Holnap még gumiabroncs-csere (a határon nézik), Papp Réka segítségével sikerült előjegyeznem magam az egyik műhelynél. Tegnap ellenőriztem, rajta vagyok a jegyzéken! 🙂
S jön még a budapesti szállás csütörtökről péntekre, mert a repülés napján elindulni a Dacia Solenza Grand Cherokee PathMaker Especially Limited „Trailblazer” Editionnal igencsak rizikós. Főleg hideg időben melegen ajánlott egy nappal azelőtt elindulni vele Budapestre… A Wizz Air gép ugyanis innen repül Lisszabonba…
S tartani a kapcsolatot a lisszaboni és portói turisztikai irodával annak érdekében, hogy érdekes helyeket látogassunk meg. Szóval: van még néhány teendő… 🙂 Ja, s a Bla-bla car telekocsi segítségével utasokat találni a benzinköltség csökkentésére és a jó társaság fokozására… 🙂
Persze utolsó utáni pillanatban, azaz az első hóhullás következtében létrejött pánik után, de mégis korán kezdtem. Mármint ma reggel korán. Sajnos, nem jutott eszembe, tavasszal, hol cserélték le a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker (!) Especially Limited „Trailblazer” Edition téli gumiabroncsait, de utólag hiába jutott eszembe, mert Péternek ki van kapcsolva a mobiltelefonja. Lehet, nem véletlenül…
Előbb elmentem a Monostor-Hajnal negyed bekötőút elején levő műhelyhez, hátha előjegyeznek. Semmi esély.
Egy fiú dolgozik, a várakozási idő körülbelül 40 perc. Nincs előjegyzés. Szerencse kell
Mondta bájosan a nő.
Bejöttem a szerkesztőségbe, betettem Vass János sofőrünk segítségével a gumiabroncsokat a csomagtartóba, feltöltöttem egy gyorshírt a WebSzabadságra, majd irány a Györgyfalvi negyed végén levő műhely. A tippet a Monostori úton, a volt sörgyár melletti Daciákra szakosodott autósbolt eladója adta.
Non-stop, tehát több esély van, hogy ne legyenek sokan. Hátha programálnak
Biztatott.
A szerkesztőségi intermezzo után oda irányultam. Olyan sor volt, mint hajdanán a benzinért. „Természetesen” itt sincs előjegyzés.
La nimereală
mondták a fiúk. Azaz csakis találomra.
Nem “kápálóznék”, hacsak csütörtökön nem kellene Budapestre utaznom. Múltkor nézték a határon, valahogy kimagyaráztam a kopott nyári gumiabroncsokat, de nem hiszem, hogy ez a végtelenségig megy…
FEJLEMÉNY1: Papp Réka ajánlotta a Facebookon ezt a műhelyt. Hívtam őket, nem vették fel. Képzeljétek: visszahívtak, s előjegyeztek. Van ilyen is. Lássuk, betartják. S hadd lám, milyen a szolgáltatás…
FEJLEMÉNY2: Betartották a szavukat. Az adott időpontban ott voltam, azonnal fogadtak. Ráadsául egy magyarul beszélő dolgozó is volt. Titkuk: magukért dolgoznak, a két munkás egyben tulajdonos is. A minőséggel is elégedett voltam.
Valóban fura, de a címben szereplő dolgok összefüggnek. S még FiFi is része a történetnek.
Tegnap Bianka társaságában (köszönjük a lehetőséget, Jászay Evelyn!) életemben másodszor (először Jánosi Andival voltunk ott anno…) megízleltem a kolozsvári Mozart cukrászda finom termékeit. Örvendetes, hogy az évek során megőrizték a minőséget és a névadóhoz kapcsolódó korabeli hangulatot.
Bár a vígjáték az egyik kedvenc műfajom, csütörtökig sajnos nem volt lehetőségem megtekinteni a Comedy Cluj filmfesztivál egyetlen produkcióját sem. Tegnap a volt Köztársaság (ma Florin Piersic) filmszínházban vetített Welcome to Greece (Highway to Hellas Bun venit în Grecia!) vidított fel. Nagyon. A sztereotípiákat önkritikával és öniróniával vegyítő alkotáséra igazán megérte időt szakítani.
Aztán ma FiFi bebikázása a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited „Trailblazer” Edition által. A vártnál simábban ment a művelet Bianka kocsija jelenleg Málnás úrnál, az autóvillanyszerelőnél (Bartók Béla utca 24. szám) található, „redresszálják”. Nagyon ritkán használja a kocsit, lemerült az akku. Magamnak is tanács: a „bornát” (hogy a fenébe mondják neki magyarul, a Trindex szótárában sincs benne) le kell venni ügyesen egy tízes kulccsal… 🙂
A korábbi blogbejegyzésemben jelzett viszontagságokat messze felülmúlják a bihari Pádis karsztvidékének lélegzetelállító szépségei: a dimbes-dombos mezőket szegélyező magasztos fenyőfák bástyafala, a zöld takarón kanyargó patak, amely hirtelen a föld alá tűnik, a gombaszedők történetei, a pásztorok cigarettaéhsége – mind hozzátartozik a Tájhoz.
Úgy döntöttünk, kihasználjuk a csapadékmentes időjárást, s Biankával és Lászlóval múlt hétvégén, pontosabban szeptember 2-4. időszakban kiruccantunk Pádisra. Lelkem mélyén motivált, hogy ezáltal is közel legyek Kis Laci barátomhoz, aki néhány nappal ezelőtt igen kellemes meglepetést szerzett nekem spontán kolozsvári megjelenésével.
Ugyanakkor mágnesszerűen vonzottak Pádisra az elsősorban neki köszönhető csodálatos élményekből táplálkozó emlékek is. Ismét inhalálni akartam a pádisi levegőt, hogy amolyan láthatatlan eszközként felhasználva időutazást hajthassak végre, s feleleveníthessem a Laciékkal itt töltött csodálatos pillanatokat, perceket, napokat, amelyek hiánya még mindig eleven sebet jelent lelkemben. A Csodavár előtti spontán találkozásunk és 2007-es ismerkedésünk (köszönöm, Melegdi Sanyi, hogy felfrissítetted a memóriámat!), a szmidai hétvégi házban együtt eltöltött idő emléke, a sok-sok csodás közös élmény filmkockái horgonyként húznak a múltba, s tartanának ott, de mennem kell tovább. Tovább a jövő évi, jubileumi találkozó irányába, amelyet szívügyemnek tekintek, s nagyon szeretném, ha összejönne!!! Ugye, teszünk ennek érdekében? Tudatában vagyok annak, hogy több okból azt, úgy, ott sohasem lehet megismételni, de legalább menjünk ismét ki oda, gyújtsunk egy tábortüzet, s nosztalgiázzunk.
Mágnes
Dolgozott a tudatallatimban a kifürkészhetetlen, cseleit szövő nosztalgia: tegnap tudtam meg Melegdi Sanyitól, hogy a Lacit, Botit és az engem ábrázoló, általa készített fénykép szinte pontosan 9 évvel ezelőtt (2007. augusztus 19-én déli 12 óra körül) készült a Csodavár bejáratánál. Utólag tudatosult bennem: ez hívott Pádisra olyan erősen… Érdekes, múlt hétvégén mi is a Csodavár körtúrát választottuk, de tévedésem miatt nem mentünk be a barlangba… 😦 Tudatalatti… Az akkori fotók, Melegdi Sanyi jóvoltából itt tekinthetők meg.
Egyébként most is ehhez a helyhez közel ismerkedtem meg egy német párral, nekik sem volt fejlámpájuk, mint anno Laciéknak, de mégsem alakult ki a kötelék. A 2007-es esetet megismételni egyszerűen nem lehet…
Most jut eszembe: Guillaume haveromat már nem is tudom, hogyan ismertem meg, Amyt pedig a diákszállásról csaltam el, amikor a francia fiút vettem fel a Retro hostelből… 🙂
Nemrég nosztalgiautazást hajtottam végre, Szmidán jártam. Most is megrezzentem amikor Pádisra menet, s Kolozsvárra jövet áthaladtam az útkereszteződésen. Biankának és Lőrinczi Lászlónak hosszasan meséltem a hely mágiájáról, az életemben betöltött rendkívül fontos szerepéről.
Pádis a spontán ismerkedések helye. Most is egy két izraeli és egy németországi párral ismerkedtünk meg. Szóba álltam velük, de valahogy már hiányzik a helyzet varázsa, már az ismerkedés sem a régi, belső aggály és kétely fogalmazódik meg, hogy ez már nem az, s nem is lesz többé. Nem lehet már az, nem lehet már többé. Mert az az ismerkedés és az azt követő szoros barátság egyedi, utánozhatatlan és megmásíthatatlan. Mert Szmidával és az ott töltött idővel, az ottani emlékekkel már semmi és senki sem veheti fel a versenyt. BÁRCSAK LENNE ANNYI PÉNZEM… Bár a hely sem lenne már sohasem ugyanolyan. Több okból… Gondoljunk csak a közelben épített monstrumokra.
Könnyezek. Nem gondoltam volna, hogy ennyire el tudok érzékenyülni Szmida és Pádis kapcsán… Pedig volt már rá példa… Tudom, nem vagyok egyedül ezzel…
Komolyan, na, förtelmes Ic Ponor után az út! Még a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker (!) Especially „Trailblazer” Editionnal is!
Bár ma délutánra vissza kellett érnem Kolozsvárra, Biankával mégis úgy döntöttünk, pénteken kimegyünk Pádisra: csodálatosnak ígérkezett az idő. A Vigyázó túl könnyű lett volna, Poiana Horeán nemrég voltunk, s onnan sajnos, nemigen van hova túrázni. Valami miatt abban reménykedtem, hogy a Havasreketye (Răchiţele) és Ic Ponor közötti, 21,3 kilométeres útszakasz 7 (hét, seven) év alatti (!!!) leaszfaltozása az utóbbi üdülőtelep és a Pádis menedékház közötti rész valamilyen szintű megjavítását eredményezi. Nagyot tévedtem. Az út rosszabb, mint valaha. A beszakadt vagy lyukas ősrégi hidak, a vízelvezetés nélküli tócsák (inkább tavak), az útból kiálló kövek és sziklák (!) miatt az alig több mint 11 kilométeres szakasz Ic Ponor és Pádis között másfél órát tart!!! Hacsak valaki nem akarja motorolajával szennyezni a természet… A mai ereszkedéskor három helyen láttunk hatalmas olajfoltot: szegény gépkocsivezetőknek kilyukadt az olajteknőjük… Kár, hogy nem fotóztuk le…
Gyalázatos, hogy a Bihar és Kolozs megyei hatóságok 27 éve képtelenek összehangolni munkájukat annak érdekében, hogy eme turisztikai csodához vezető utat leaszfaltozzák! Vagy legalább helyrehozzák, s makadám úton lehessen kimenni Pádisra! A horror útszakasz nagy része Bihar megyében található, de Kolozs megyében is van belőle Ic Pontor után!
Nevettem, amikor megláttam az imént, hogy a Google Maps szerint az Ic Ponor üdülőfalu és a Pádis menedékház közötti 11,2 kilométeres szakaszra 45 percet saccol… forgalom nélkül. Mi – igaz, megálltunk istápolni, tanácsot adni egy magyarországi, Hondával (!!!) erre tévedett párnak – másfél óra alatt tettük meg ezt a szakaszt, Biankát és Lőrinczi Lászlót többször megkértem, szálljanak ki a kocsiból a horror útszakaszokon… Izé, út, sziklaszakaszon.
Előbb itt a videó:
Hadd beszéljenek a képek, kattints rájuk a magyarázatért! Geberán Bianka videója és felvételei.
Péntek késő este: vajon át tudunk itt menni? Milyen mély a víz, Lőrinczi László?
Mégis, hogy lehet itt elmenni?
Szerencsére nem zuhant be a kocsi
Ide bezuhansz, csak a traktor szed ki…
Tulipánt ültetünk, hátha az RMDSZ ráhatásával megjavítják az utat
Akadálypálya
S ha odaütöm az alját?
Nehezen, de sikerült. Mindenki kiszállt a kocsiból…
A kanyar után már ott a kocsi
Húzzúk el az ágat, menjünk el a bal oldalán…
Előtte…
Közben…
Utána
Tényleg, itt jöttél keresztül, Don Olivio?
Igen, de a rendszámtábla leesett…
Feloldotta a víz a műanyagot? 🙂
Húúúú
Kövek, sziklák
Itt ment el a Daciám
A magyarországiak Hondával próbálkoztak. Hamar visszafordultak
Sok fejtörést okozott a címben szereplő kérdés is a www.quiznight.hu által a budapesti Tüskecsarnokban május 21-én szervezett nemzetközi kvízversenyen, amelyen Európából több mint 200 csapat vett részt. A szervezők kiemelték: a kérdés kapcsán nem ám valakinek az öccsére gondoltak… Senki sem valamelyik exére…
A kolozsvári döntős csapat, a Cum with us (a KMDSZáltal szervezett Diáknapokon kapcsán is hallhattunk róluk…) és a „szabadkártyás” Kaktuszos Durex (amelynek alulírott is tagja) helytelen választ adott a kérdésre, emiatt el is úszott egy pontunk. De mégis, ki gondolta volna, hogy átlagosan egy négyzetcentiméteren a legtöbb szőrszál a tengeri (nem ám az édesvízi) vidrán található…?
Igen kalandos szervezkedés és út (éljen a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited Edition!) után szombaton hőségben érkeztünk Budapestre.
Lepakoltuk a cuccokat (apácákat is láttunk), árnyékba helyeztük a járgányt, s siettünk a Tüskecsarnokba. Kétszáz csapattal kellett megmérkőznünk. Mi csak április elejétől jászunk, sohasem voltunk ekkora megmérettetésen. Mi több, nemzetközin sem.
Bartha Álmos főszervező azzal kezdte a nemzetközi megmérettetést, hogy a név miatt nagy nyilvánosság előtt a számára különleges csapatunkat egy doboz Durex gumióvszerrel ajándékozta meg… 🙂
A középmezőnyben végeztünk. Kiváló volt a hangulat, a szervezés! Köszönjük szépen a lehetőséget Telegdi Andrea és Bartha Álmos! Daninak pedig a szállást, megmentett bennünket a rozsdás Daciában történő alvástól…!
Persze, tudom, nem feltétlenül itt kell kezdeni, azaz egyből egy nemzetközi versenyen, de te már játszottál, ugye? Ha nem, akkor is vállalnod kellene a valószínűleg tényleg soha vissza nem térő (korántsem újságírói túlzás!) alkalmat, s be kellene ugranod a mélyvízbe!
Miről van szó?
A Bulgakovban hétfőnként szervezett kvízverseny (QuizNight Kolozsvár) vezetője, Telegdi Andi úgynevezett szabadkártyás lehetőséget ajánlott fel nem döntős csapatoknak. A Kaktuszos Durex élt a lehetőséggel, így részt vehetünk a május 21-én, szombaton Budapesten szervezett Nemzetközi Bajnokságon. A csapattagok egy része foglalt, ezért van három-négy hely.
Próbáld ki magad, de nem csupán a kvízversennyel kapcsolatban, hanem, hadd lám, bírod-e az utat a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited Edition személygépkocsimban… 🙂 Ezzel kapcsolatban is lesz néhány kérdésem, igen, olyan kvízszerűen… 🙂
Ne aggódj, attól, hogy néhány hónapja játszunk, mi sem tudunk többet, mint te. Ne vacilálj, jelentkezz! 🙂
********************************
FEJLEMÉNY (május 18.): megtelt a rozsdás Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited Edition, ötön megyünk a budapesti kvízversenyre.