Talán éppen Maffiát játszanak (A felvétel egy korábbi összejövetelen készült)
Utólag sajnálom, hogy csak ennyire későn kapcsolódtam be a számomra Szallai Laci nevéhez fűződő úgynevezett mozgalomhoz: a függetlenek (ideiglenes vagy tartós párkapcsolatban élők, egyedülállók, elváltak stb.) rendszeres, különbözp formákban megnyilvánuló találkozójához. Értelmes, joviális emberek, akik új vagy más társaságot is keresnek, főleg ilyenkor, ünnepekkor, amikor mindenki a NagyCsaládi eseményekkel van elfoglalva.
Lacit néhány évvel ezelőtt a még általam szervezett rendszeres CouchSurfing találkozókon ismertem meg – úgy emlékszem. Így van, Laci? A közösség tagjai alternatív szórakozási lehetőségeket ajánlanak, mint például a permakultúra eredeti vonatkozásainak és jelentőségének sajátos értelmezése által létrejött különböző rendezvények.
Tegnap a CouchSurfing portál segítségével értesültem az esti lazulásról: be is neveztem, s el is mentem, bár tudtam, hogy Lacin kívül senkit sem fogok ismerni. Nem volt ez akadály: azonnal megismerkedtem Adival, Ştefivel és játéktársaival. Aztán egy nagy csoport érkezett, s maffiáztunk. A rentz kártyajátékot elkezdtük, s ma folytatjuk.
Hihetetlen, mennyire változatos volt a tegnapi társaság: vallási csoporthoz tartozók, függetlenek, alternatív szórakozási lehetőség iránt érdeklődő házasok, külföldiek, egyedülállók, húszasok, harmincasok, negyvenesek. Hajnali öt óra tájt értem haza… 🙂
FEJLEMÉNY (2014. december 27.): Tegnap Slim lakásán a Warewolf, az Ultimate Warewolf One Night, illetve a valamilyen Village elnevezésű társasjátékot játszottuk. Olyan Maffia/Vérfarkas társasjátékot. Ismét kiváló volt a hangulat. Köszönöm a lehetőséget!)
Szívszaggató volt hallani, amikor hétfőn a Gondviselés Segélyszervezet (www.gondviseles.org) és az Erdély Mentőcsoport (www.erdelymentocsoport.wordpress.com) által szervezett aranyosszéki humanitárius segélyakción a címben szereplő „fohászt” fogalmazta meg a sinfalvi Bencze Erzsébet. Vajon ennyire megunta már az életet? Szenved? Vérfagyasztó arra gondolni, hogy majd lehet mi is ide jutunk. Vajon mi is egyedül, elszigetelten éljük le életünk utolsó éveit? Boldogtalanok leszünk?
Érdekes párhuzamot vonni a CERT által nemrég szervezett (tizenegy éves az itthoni asztali számítógépem, kiakadt a linkelés, itt érhető az akcióról írt blogbejegyzésem: https://koliver.wordpress.com/2014/12/14/fotoriport-segitesz-segedkezel-vagy-lelkiismeretedet-nyugtatod/ ) és az unitárius egyház által szervezett humanitárius segélyakció között: előbbi a Gyalui-havasokban túlnyomó többségükben elszigetelten élőket segítette, utóbbi pedig a villanyáram és sok esetben a metángáz nyújtotta kényelmét élvező egyház híveit lepte meg karácsonyi ajándékcsomaggal. Mindkét kategóriának szüksége van segítségre: előbbiek és utóbbiak is igen nehéz szociális helyzetben élnek.
Valljuk be: lényegében képtelenek vagyunk változtatni a helyzeten, ezért engem a tehetetlenség érzése emészt és gyötör.
Bencze Erzsébet egyedül él
Az emberi léthez nem méltó halálvárás
Lélekszaggató volt látni a tehetetlen, mások kényének-kedvének kiszolgáltatott öregeket. Egyik esetben a segélycsomagot az ugyanazon udvaron lakók vették el – majdhogynem kivették a dobozt a kezünkből. Náluk hagytuk, az öreg néni amúgysem tudott volna mit kezdeni vele. A Mócvidéken riglivel és lakattal házba zárt, szellemi beteg néni jutott eszembe, akit a szomszédok tartanak élve. Olyan ő, mint egy paradicsompalánta. Van. De legalább van, aki ügyel rájuk. Pontosabban életben tartják még őket. Ezzel szemben például a nyugat-európai és amerikai idősek világkörüli útra mennek, aggmenházakban élnek.
Azt éreztem, Aranyosszéken és a Gyalui-havasokban az emberi léthez nem méltó halálvárást látom. Szemben a világkörútakkal és aggmenházakkal…
Mélázva
A kommunista rendszer hozta ilyen helyzetbe őket
Szerintem képtelenség, hogy a kommunista rendszer által ilyen helyzetbe hozott emberek (tulajdonképpen hiába dolgoztak, a nyugdíjuk alig pár száz lej…) visszasírják az 1989 előtti időket. A kommunizmus csődbe juttatta az országot, éheztünk, s a sors iróniája: nagyon sokan az elhagyatottsággal, elszigeteltséggel, egyedülléttel, a kilátástalansággal fizetnek az 1989 előtti rendszer bűneiért. Igen, ismét a kisember húzza a rövidebbet.
S egyébként is, vajon most, ebben a hidegben és sötétben mit csinál egyedül Erzsi néni a házban? Vajon meddig él még? Vajon a segélycsomag helyett vagy kiegészítéseként legközelebb nem kellene egy meleg levest vinni neki? Vagy finom másodikat, akár flekkent. Vajon mikor evett utoljára pizzát például? Evett egyáltalán?
Igen, s sok esetben legalább annyit jelent, ha elbeszélgetünk öregeinkkel. A jó szó, az odafigyelés, az érdeklődés szinte gyógyító hatású. Néhány pillanatra elfeledteti velük a kilátástalannak tűnő helyzetet.
Tudom, hogy a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai közül néhányan ezt is csinálják. Tisztelet nekik!
Panaszkodsz arra, amid van? Legközelebb gyere velünk!
Olvastam valahol, hogy egy társadalom fejlettségének és humanizmusának a fokmérője az, ahogyan az időseket és az (elsősorban) szellemi fogyatékkal élőket gondozza, kezeli. Nos, ilyen vonatkozásban fagyponton állunk.
A két segélyakción történő részvételem erkölcsi tanulsága: elégedje meg azzal amid van, ne panaszkodj annyit semmiségekért. Komolyan mondom: a panaszkodókat arra kötelezném, egy-két napig éljenek úgy, mint azok, akikkel a Gyalui-havasokban és Aranyosszéken találkoztam…
Köszönöm mindazoknak, aki lehetővé tették a részvételünket!
Megtámadták a kutyák, az emberek viszont könyörtelenül bántak vele… 😦 Neem, ez nem valami banánköztársaságban történt, hanem Kolozsvártól alig több mint 50 kilométerre… 😦
Vajon mi lett a sorsa?
A hírt valami számítástechnikai gikszer miatt nem tudom belinkelni, de a http://www.citynews.ro hírportálon megtalálható.
Immár öt éve tartanak hasonló estéket (Forrás: a Drink After Work Facebook oldala)
Komolyan, az utóbbi idő sorozatos lavinái miatt már arra sem emlékszem pontosan, csütörtökön este hogyan jutottam el a Makkai Zsolt kolozsvári vállalkozó által ezúttal a Törvényszéken (La Tribunal) elnevezésű bisztróban szervezett, sikernek örvendő Drink After Work elnevezésű rendezvényére. Úgy rémlik, valamikor az utcán találkoztunk, hívtam a szokásos (sajnos már egyre ritkább szervezett) csütörtök esti pókerezésünkre, s alternatívát ajánlott. Több ízben nem jött össze a részvétel, tegnap viszont megembereltem magam, s elmentem, bár ugyanabban az órában, hagyományos módon, Emil Boc polgármester jelenlétében újságíró kollégáim 2014-et búcsúztatták.
Nem bántam meg, bár előzetesen fenntartások fogalmazódtak meg bennem.
Azt gondoltam ugyanis, a Monostoron a szüleivel 1977 óta tömbházlakásban lakó, nem-árulom-el-mennyit-kereső tojós kis újságírónak ilyen helyen nincs semmi keresnivalója. Ide gazdag üzletemberek, vállalkozók, orvosok, ügyvédek, bírók, ügyészek stb. mennek. Utóbbi vonatkozásban nem tévedtem, de egyikük sem éreztette, mekkora a pénztárcája. Fenntartásaim voltak ugyanakkor amiatt is, hogy biztosra vettem: ilyen upscale környezetben senkit sem fogok ismerni. Ez így is volt, de a házigazda, Makkai Zsolt már az elején bemutatott Istvánnak, egyik üzlettársának, akivel sokat és tartalmasan beszélgettem, onnan aztán folytattam én tovább. Amikor látta, hogy kissé elakadtam, akkor ismét odajött, s újfent bemutatott valakinek. Tette ezt anélkül, hogy nyomulós lenne: a megfelelő pillanatban, a megfelelő módon intézkedett. Látszik, hogy érzéke van az ilyesmihez, ráadásul a megfigyelőképessége is jó.
Tegnap este is voltak ilyen szép hölgyek…
A zene nem volt feltétlenül ínyemre, a jazz valahogy nem jön be. Tudom, ez a zenei műfaj bizonyos társadalmi rétegek és az azokhoz kötődő helyek kedvence, de nekem akkor sem tetszik, na. 🙂
Bevallom: irdatlanul kívántam a sört. Egy német üzletember nem teketóriázott sokat, kért egyet, s amikor afelől érdeklődtem, a pincérek nem akarták-e kihívni a rendőrséget, mosolygott. Nem lett volna tehát (nagy) gáz, de mégis ellenálltam a kísértésnek elsősorban a növekvő pocakom, másrészt pedig az etikett miatt… Ízlettek a borok, de nem annyira, mint amennyire, mint mondjuk egy búzasör ízlett volna…
Főszervezői kiváltság… 🙂
Szerintem létjogosultsága, mi több, kereslete van az ilyen fajta informális eseményeknek: ismerkedés, kapcsolat- és hálózatépítés, s miért nem, üzletkötés. A helikonos és EMIL-es Karácsonyi Zsolt és kedves felesége, Noémi volt a kevés magyarok egyike. De az üzletemberek közül is volt néhány. Ahogy néztem azért a nemzetisége arányok itt is leképződtek: körülbelül 80 százalék volt román.
Bár más világ, mint az enyém, korántsem bántam meg, hogy elmentem, jól éreztem magam, a következőn is igyekszem ott lenni. Hatásoknak kell kitennem magam… 🙂 A régebbiek szerint folyamatosan változnak a résztvevők (a helyszín mindig), de vannak „tősgyökeresek” is. Jó volt a hangulat és a társaság, s végre új kikapcsolódási helyet ismertem meg, mert szinte kizárólag a Bulgakovbamegyünk, szinte mindent ott szervezek… 🙂
A cikkből az is kiderül, hol található ez a mecset… 🙂
A napokban, pontosabban december 13-án megjelent a Szabadságban a Dubairól írt élménybeszámolóm első része. Az anyagban nem annyira a turisztikai látványosságokról, hanem inkább a társadalmi, szociális és gazdasági állapotokat részletezem. Természetesen a szövegben vannak politikai vonatkozások, méghozzá a javából.
A kijelentés az RMDSZ szombati tanácskozásán hangzott el (Fotó: http://www.rmdsz.ro)
A înnebunit lupul! – kiálthatná valaki azt olvasva, hogy terrorizmus gyanúja miatt vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes ügyészség (DIICOT) olyan nyilatkozatok ügyében, amelyek az RMDSZ kisparlamentjének, az SZKT-nak, azaz a Szövetségi Képviselők Tanácsának szombati ülésén hangzottak el.
Valahányszor humanitárius segélyakciókon veszek részt ambivalens érzések lesznek úrrá rajtam: vajon hathatós segítséget nyújtok azoknak, akiknek ajándékcsomagot adok át vagy csak a lelkiismeretemet nyugtatom? Nem másért, de a jótékonysági tevékenységek bírálói azt állítják, csak saját lelkünk elaltatására használjuk ezeket az alkalmakat.
Nem értek egyet velük!
Úgy az Erdély Mentőcsoport, a Gondviselés Segélyszervezet, mint a CERT (Community Emergency Response Team) önkéntesei szívből, idejük, energiájuk és pénzük feláldozásával immár több éve segítenek igen nehéz helyzetben levő csoportokat. A CERT például már hatodik éve segíti a Gyalui-havasokban elszigetelten élőket. Saját adatbázist alakítottak ki a rászoruló családokkal, s évente kétszer, húsvétkor és karácsonykor ajándékcsomagokat szállítanak neki. Olyan helyekről beszélünk, ahova télvíz idején csak nagy teljesítményű, nyugat-európai gyártású, csörlőkkel, téli gumiabroncsokkal, láncokkal felszerelt terepjárókkal lehet eljutni. Vagy gyalog. Igaz, a társadalom gazdagabb rétegeihez tartozó off-roados társaság számára a ilyen utak során tapasztalt kaland és adrenalin is fontos szempont, de év folyamán van alkalmuk kiélni ilyen jellegű vágyaikat, s a humanitárius segélyakciók során embertársaink megsegítése az elsődleges aspektus.
Ne tessék aggódni, jövőre is megyünk!
Tisztelem, becsülöm őket, mi több, felnézek rájuk, hogy annyi éve vissza-visszajárnak a hegyek tetején elszigetelten élő családokat meglátogatni és megajándékozni. Emberi, mi több, hazafias gesztus. Persze, a terepjárók szennyeznek, esetenként időleges kárt okoznak a mezőn, az erdőben, viszont ilyenkor ilyen helyekre nem lehet másképp feljutni. Gyalog rendkívül körülményes lenne.
A kétnapos akció során ismét a reketói (Răcătău) Ionel vendégszeretetét élveztük. Érkezéskor tábortűz várt, gulyást főztünk, ittunk néhány sört.
A lelki felöltődésre feltétlenül szükség volt annak érdekében, hogy feldolgozhassuk a nap közben látottakat: egy nénit például a szó szoros értelmében belakatolt házban tartanak. Félnek, hogy a megöregedett, rokonok nélküli hölgy magára gyújtja a házat vagy elkószál, s nem találják meg többé. Ott ült a kályha mellett, sajnos már meg sem ismerte azokat, akik évek óta ajándékcsomagot visznek neki… Este mindenki különbözőképpen dolgozta fel a nap közben látottakat: olyan is volt, aki hosszan nézte a tábortüzet, s egy ideig senkihez sem szólt…
Köszönöm a CERT-nek a lehetőséget, s főleg Lázok Levente barátomnak, akinek köszönhetően megismerkedhettem ezzel a szervezettel!
Előrevetítem: december 21-én a Gondviselés Segélyszervezet és az Erdély Mentőcsoport Kolozs-Torda fiókszervezetének humanitárius segélyakciójára kerül sor az Aranyos-völgyében.
Mi a véleményed az ilyen jellegű humanitárius segélyakciókról?
Szerintem hiánypótló kezdeményezés a Szeretlek, Kolozsvár!Mozgalom szervezte KocsmaKvíz elnevezésű projekt: versenyt szervezni a Bulgakovban. Mihelyt meghallottam, hogy végre magyarul is szerveznek ilyet Kolozsváron (a román nyelvű kezdeményezésekről tudtam, de nem adódott alkalom elmennem), azonnal lecsaptam rá.
Későn.
A helyhiány miatt nem tudtam csapatot verbuválni, pedig jó néhány barátomat, ismerősömet szintén érdekelte volna a kezdeményezés. Írországban már részt vettem kvízen, ott is kiváló volt a hangulat, mindenki nagyon jól érezte magát, szórakozni mentek oda. Az volt az érzésem, hogy a kolozsvári kvízjátékot valamiféle feszültség, bizonyítási vágy árnyékolta be. Nem, inkább csak övezte. Néhányan nem voltak annyira felszabadultak, mint az írországi játékosok, túl komolyan vették az egészet. Az elején én is ebben a helyzetben találtam magam, aztán „kigyógyultam”.
Kiválóan éreztem magam, bár csapathiány miatt mindig be kellett kérezkednem valamelyik csapathoz. Befogadtak. Szerintem azért, mert életkoromra való tekintettel abba reménykedtek, hogy mégiscsak tudok valamit… 🙂 Ők mondják meg, hogy tévedtek-e vagy sem… 🙂
Dilemmában (Nagy Lóri felvételei)
Köszönöm azoknak a csapatoknak, akik befogadtak, és tisztelet a szervezőknek, akik áldozatos munkájának intenzitását csak sejteni tudjuk.
Ma délután kezdődött, s (szintén ma) este ért véget: a Bulgakovban a gyakornokok és Horváth Anna kolozsvári alpolgármester jelenlétében értékeltük ki a Töltsél egy munkanapot… projektet.
(A program eddigi állomásairól és résztvevőiről itt.)
Sajnos az öt közül csak három gyakornok vehetett részt, viszont eljött az alpolgármester két közeli munkatársa, történetesen a Bulgakovban voltak a Pont Csoport képviselői is, mi több, később még a MIÉRT-es Jakab Adorján is megjelent… A gyakornokok (Laura, Emese és Csaba) elmondták, milyen volt az a munkanapnap, amelyet a városházi tisztségviselő társaságában töltöttek, mi több, sok aktuális, a kolozsvári magyarságot érintő, alkalomadtán kényes kérdést is megbeszéltünk.
A gyakornokok megismerhették egymást, s ketten engem is, ugyanis csak emailon és mobiltelefonon értekeztünk…
Horváth Anna több anekdotát mesélt úgy a városházi élet, mint a helyhatósági választási kampány kapcsán. Az egyik: a választási kampány utolsó napjának hajnalán, pirkadat tájékán ragasztó nélkül maradtak, leállt a plakátolás. Üzletek zárva, csak a Sora volt nyitva. Sebaj, volt ötlet: vásároljunk mézet, s fogkefével rákenjük a plakátra, azzal ragasztjuk ki őket – javasolta valaki. Ötlet kivitelezve… 🙂
Nem hír, hanem inkább számadás, ugyanis az ügyet a kezdetek-kezdetétől követtem, de amikor a hírportálok beszámoltak a fejleményről, akkor nem voltam az országban.
A legtöbb szakember, sőt még a magándetektívek is arra gyanakodtak, hogy a fiatalember ittas állapotban az Olt-folyóba esett. Amikor a Kovászna megyei Sepsibükszád területén oszlófélben levő holttestet találtak, akkor sajnos már kezdett egyértelművé válni, hogy Csabáról van szó.
Nem ismertem a fiatalembert, de követtem az ügyet, segédkeztem az Erdély Mentőcsoport által folytatott keresésben. Egy önkéntes alapon a keresésbe valamivel később bekapcsolódott kolozsvári magándetektívvel hónapokon keresztül folyamatosan tartottam a kapcsolatot annak érdekében, hogy információt cseréljünk, próbáljunk segíteni. Sajnos, már nem volt hogyan…
Minden valószínűséggel vizsgálat indul a halál okának felderítésére.
Az ajándékcsomagokat az új sportcsarnokban adtuk át
Amikor 2011-ben Kertész Levi, a Kolozsvár Teker Kerékpárklub elnöke szólt, mi lenne ha Mikulás ruhába öltösve végigbicikliznénk a városon, s cukorkákat, kisebb ajándékokat osztogatnánk a gyerekeknek, azonnal kaptam az alkalmon: beöltöztem, elmentem hozzá, majd lebringáztunk a belvárosba. A Főtérről többedmagunkkal indultunk útnak, bringázás közben áldásos ünnepeket kívántunk a járókelőknek, s a hagyományos Ho-ho-ho Mikulás-kiáltással üdvözöltük őket.
Tavaly nem vettem részt a rendezvényen, idén viszont igen. Hogy miért bringázunk a hidegben? Mert humanitárius célt szolgál, s mert a ajándékokkal örömöt szerzünk a gyermekeknek. Nem elég? 🙂
Building, building, building. Higher, bigger. Highest, biggest. Even higher, even bigger…
Capital – capitalism’s main engine – has been and will always be looking for new playgrounds – meaning new territory to invest and profit from. Now it is Dubaiand the United Arab Emirates (UAE) as a whole. But once its lustful appetite for more and more profit is saturated, the capital will simply move on. And on. And then what will happen to places like Dubai? Indeed, creating modern Las Vegas in the early 1930s (with booming development especially after WW II) seemed like (though it had plentiful reserves of fresh water) an unrealistic project, but it still holds on. On the other hand though Detroit has fallen completely after the Ford Motor Company went out of business.
We were more than lucky with our host: Danny lives in one of the most beautiful areas – Dubai Marina. We could easily sleep on the balcony enjoying the view… Only that the mattress deflated till the morning, but who cares about that when you have this magnificent view? Just beyond the skyscrapers – The Beach… 🙂
Playground for the West
It’s clear that Dubai has went a long way from oil dependency and moved to tourism, trade and other areas to support it’s eyeball-rolling growth. Our feeling was that almost everything is artificial, moreover, plastic… Maybe, we’re wrong.
The emirate is a playground for the West. It is created in it’s own image. I had the feeling that what we saw in Dubai for a week (November 23-30, 2014) is first of all completely artificial, moreover, completely alien to this land. Skyscrapers, yachts, marinas, creeks, twelve-lane highways, unmanned, meaning driverless, fully automated (over the ground!) metro railway networks simply aren’t fitting in.
I had the feeling that the “society fabric” is missing – there’s nothing really holding the society together. Everybody is planning for a short term: temporary job, home, car. People come here just to make money and they move on – mostly go home. It’s a transit area. Until the non-stop (especially real estate) development is on, everything’s fine. But once the decline starts, people will simply go home. There’s basically nothing to keep the society together: no sense of land, history, belonging. No roots. Without them the place can empty in a minute. If there’s an earthquake in Europe or elsewhere, people rebuild. Their life, too. But in Dubai? I think everybody’s just going to flee instantly. Just as when bad news starts to come concerning the downturn of the economy. Or maybe local, regional or international political or military tension erupts. I think tens of thousands of people will flee instantly, there will be no empty seats on any airline for weeks or even months.
Cow cheese from Hungary in the nearby shop… 🙂
Temporary life
There are hardly any animals in Dubai. Pets are rare: again, people are thinking on short term basis.
The beach, the temperature were perfect in the second part of November, the skyscrapers impressive, the people nice. No doubt about that. We visited the nice and shiny areas, but also places where only a few tourists go (see the pictures). We like that everywhere was safe. Air conditioning: dislike. They put it on maximum and providing low or very low temperatures when outside the temperature is just comfortable… Waste of electricity.
Temporary workers are frightened that if they disobey their bosses, they’d loose their income, livelihood, and they wouldn’t be able to support their families in Bangladesh, India, Egypt, Nepal, Morocco, Philippines or even Russia. They live in inhuman conditions (see some photos below). Anyway, the UAE’s human rights track record is… low. To write the least…
Horrible human rights record
Migrant domestic workers in the United Arab Emirates (UAE) are beaten, exploited, and trapped in forced labor situations, Human Rights Watch said in a report. (The country) has failed to adequately protect female domestic workers – many of them from the Philippines – from abuse by employers and recruiters.
Yet, in this faraway land we have found the most caring CouchSurfing host: Danny. A special man. We should have discovered more about him that Dubai…
Coming home I realized: if working with my girlfriend in Dubai I’d mostly miss my Family, my Friends and my Mountains. And the seasons. Having a bit cold the day after I returned to Transylvania, it struck me: I would terribly miss the seasons. I like to be cold in winter. It’s awesome to see nature’s rebirth in spring, it feels nice to sweat in summer and enjoy the array of colors in autumn. There’s non of this in Dubai.
Why did we go to Dubai?
We’re poor people from Transylvania, Romania – nobody from nowhere. We wanted to see how absolute luxury looks like. Once in a lifetime. We also wanted to prove ourselves that even low-income people can make it to Dubai, thanks to WizzAir (we made the reservation in March if this year for only Euro 140 the return ticket!) and CouchSurfing. Our total expenses (airplane ticket, food, public transportation) for a week in Dubai and Abu Dhabi: 200 euros.
Please click on the first picture to start the slideshow and story:
The Dubai Metro is a driverless, fully automated metro rail network in the United Arab Emirates city of Dubai. The lines run underground in the city centre and on elevated viaducts elsewhere. All trains and stations are air conditioned with platform edge doors to make this possible. The Dubai Metro is the first urban train network in the Arabian Peninsula. Guinness World Records has declared Dubai Metro to be the world’s longest fully automated metro network with a route length of 75 kilometers. So: first, longest. And let’s not forget: the longest and, of course, the first. 🙂
We were more than lucky with our host: Danny lives in one of the most beautiful areas – Dubai Marina. We could easily sleep on the balcony enjoying the view… Only that the mattress deflated till the morning, but who cares about that when you have this magnificent view? Just beyond the skyscrapers – The Beach… 🙂
Building, building, building. Higher, bigger. Highest, biggest. Even higher, even bigger…
We went all the way to Dubai to eat cow cheese from Hungary…
Some people act like this is heaven on Earth. Well, yeah, for them it is…
Dubai Marina skyline
Is this their culture? Is this the way they live or want to live?
How many lanes on Sheikh Zayed Road? Let’s count together
Segregation based on the size of one’s wallet…
Wrong place (Abu Dhabi main bus station)
No comment
Sheikh Zayed Grand Mosque. Sheikh Zayed bin Sultan Al Nahyan (1918-2004) was the first President of the UAE and the ruler of Abu Dhabi.
It’s somewhat strange that the entrance to the Sheikh Zayed Grand Mosque in Abu Dhabi is through a underground parking lot…
Wonders…
Wondering…
Not like any other
Impressive
Fish market in Dubai
Don’t you dare!
The new way?
Another side of Dubai
This is Dubai, too
Immigrant workers live here. Who knows how many in a room?
On the top of the World. The other to, not Mount Everest. Man made top: Burj Khalifa. We’re at 452 meters. Thanks, Emaar and Nivine William!
Infrastructure just like in Romania…
Building The World at sea. Did they hault the grand project?
Behind Burj Khalifa. Marvelous fountain with evening and night shows, plus music
Dubai was like this. The area will, of course, radically change within 5 years. Max
Thanks to the management of the Dubai Aquarium & Underwater Zoo we managed to get in. Cool place, a must visit attraction!
The 750 kg crocodile at the Dubai Aquarium and Underwater Zoo. The greatest attraction of the place
Guess which on is the male and which the female? (The Dubai Aquarium and Underwater Zoo)
Vanda and the spices…
Felt like Venice…
Narrow steers like in Venice
The oldest. Thanks Csanád and Ágota for spending the day with us and showing us around!
Arab art. Liked it. Trashcan heads? Maybe representing people who don’t have an individual thinking or have trash in their had?
Arab art. NICE!
Arab art. NICE!
Dubai Museum
My favorite place in Dubai: wildlife sanctuary. Flamingos relaxing…
Girls like gold
With our host, Danny and Ljudmilla, a coucsurfer from the Ukraine (right)
Kiss Olivér blogja 