FOTÓK – Sikerült keresztülmenni a Véka-szurdok jéghideg vizén?


Kilátás a Retyezát-hegységre

Nagy reményekkel indultunk ma útnak. A tervekben szerepelt a Véka-szurdokon történő átkelés, a Bolii-barlang megtekintése és a Krivádia-szurdok meghódítása.

A fotókból kiderült, mi sikerült:

Reklámok

Húsvéti tervek


Vajon sikerül átkelnünk a Véka-szurdokon (Cheile Băniţei)? (Fotó: http://www.traveltotransylvania.com)

Bent lesz a Bibi laptopja,

foglalkozom a WebSzabadsággal, ám húsvétkor a szabadtéri tevékenységek, a kirándulás, a túrázás, a Vajdahunyad környékének felfedezése lesz elsősorban napirenden.

Abban reménykedtem,

hogy a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub (KABK – CSA) alaptagjai megszervezik a hagyományos Nyuszitúrát, ám a megváltozott személyes élet miatt ez sajnos elmaradt. Jó lett volna elmenni a Tisza-tó körüli biciklitúrára, ám Borbély László, a Vendégszerető Klub/Kanapészörfölők tiszafüredi tagja, akinél korábban már megszálltunk, időközben Németországba emigrált. Lehet, Magyarország mégsem teljesít annyira jól…

Ráadásul társaság hiányában

korántsem lett volna olyan dinamikája és hangulata a bringázásnak.

Sebaj, legalább annyira izgalmas tervvel rukkoltunk elő: Vajdahunyad és környéke. A hangsúly elsősorban a Krivádia-szurdokon (Cheile Crivadiei), a Bóli-barlangon (Peştera Bolii) és a Véka-szurdok (Cheile Băniţei). Viszünk ugyan gumicsizmát, de minden valószínűség szerint túl magas lesz a vízállás az átkeléshez. Szandálban pedig túl hideg lesz a víz…

Nos, meglátjuk…

Mennyire nehéz vegetáriánusnak lenni? Tapasztalatok HÁROM HÉT UTÁN


Egyetlen sült tarja sem finomabb az édesanyám által készített tortánál…

Szerencsére Sallai János születésnapján ellenálltam a miccsnek, szombaton Kövenden már az ebéd végére érkeztünk, ma pedig Tamás bátyámnál úgy intéztem, hogy ne kerüljenek elő a húsos finomságok.

Van pörkölt

mondta ma édesanyám testvére Kercseden. Szerencsére hamar meggyőztem, hogy induláskor sokat ettem, s csupán levest fogyasztok. S az éppen almából készült.

A napokban adok majd vért, kíváncsi vagyok az eredményekre, ugyanis hétfőn, 2019. április 15-én lesz HÁROM HETE, hogy nem ettem húst. (A kezdeti nehézségekről itt)

Tapasztalatok:

  1. Több ételt fogyasztok. Kissé meghíztam, egy kilóval súlyosabb vagyok. Ugyanannyit mozgok,
  2. Sokkal kevesebb alkoholt fogyasztok. Korábban jobban csúszott. Most már nem. Még este sem, vacsora után,
  3. Sokkal több időt töltök a fürdőszobában… De könnyebb. 🙂
  4. Édesanyám nagyon aggódik, szerinte végzetes lehet a vegetáriánus életmód,
  5. Az elmúlt egy hét észrevétlenül telt el vegetáriánus stílusban. Úgyhogy:

FOLYTATOM a vegetáriánis étkezési stílust! (Aztán majd jön a sült tarja és a miccs kísértése, s ÁMEN… ) 🙂

FOTÓK – A legszebb felvételek Madeira szigetéről


A másik Paradicsom…

A repülőjegyet már tavaly júniusban megvásároltuk, Bibinek köszönhető, hogy csak 120 euróért: Budapest-Porto-Funchal és vissza – 2019. március 17-22.

A szállást sikerült ingyen megoldani annak a korábbi CouchSurfing vendégemnek köszönhetően, aki egy szobát és fürdőszobát biztosított számunkra Machico városában, a repülőtér mellett. Innen nagyon könnyen el lehetett érni a sziget bármelyik részét.

Életemben első ízben kocsit is béreltem. Együtt 151 eurót fizettünk 5 napra egy 2017-es Renault Clio személygépkocsira. Ajánlom a FunchalEasy rent-a-car céget! Tudtam debitkártyával fizetni, nem kértek garanciapénzt, rendesek, kedvesek, pontosak voltak.

Köszönöm a szüleim, barátaim és ismerőseim anyagi támogatását!

Kérlek, kattints az első fotóra:

FOTÓRIPORT, VIDEÓK – Derűs, vidám hétvége születésnappal, via ferratával


Helyenként nem volt egyszerű feladat a via ferrata a Túri-hasadékban… (Saját felvételek)

Amennyiben hétvégén nem hagyom el a betondzsungelt, s továbbra is szívnom kell a friss szmogot, általában rosszra fordul a hangulatom: egész héten a beton, az aszfalt, a por és a kipufogó gázak, legalább hétvégén szívjunk friss levegőt, együnk egészségesen, s új helyeket látogattunk meg.

Pénteken délután

már-már pánikhangulat uralkodott el rajtam, még mindig nem tudtuk, hova lesz a pörgés. Aztán Bibinek kiváló ötlete támadt: menjünk a Túri-hasadékba, próbáljuk ki a via ferratát. A szindi paplakon kialakított közösségi ház le volt foglalva, eszembe jutott, 2013 óta nem jártam az EKE-várban – akkor is csak az avató ünnepségen. Azonnal hívtam Istvánffy Attilát, aki röviden és velősen annyit mondott: gyertek!

Istvánffy Katalin és Attila, a házigazdáink. Utóbbi éppen azon morfondírozik, mit írjon a 2003-as avatóünnepségen kapott “EKE téglám” hátára, emlékül… 🙂

Gyors csomagolás, majd busszal a Donát negyedbe, s FiFivel (Bibi Fiat Puntója) irány az autópálya és Aranyosrákos.

Szombaton délben

ki is értünk a Túri-hasadékba… Szerencsére a késői érkezés ellenére sem voltak sokan.

Hogy kell-e vasaltút-felszerelés és milyen körülmények között lehet végigmenni a via ferrátán, milyen volt Pisti szombati születésnapi bulija, hadd meséljenek a videók és a fotók:

*********************************

Kérlek, kattints az első fotóra:

Keresem az emotikont. Nincs megfelelő… (Jenei György halálhírére)


Egy „jót” sem találtam, amikor a halálhír kapcsán rövid FB-szöveg végére felbolydult lelki világom kifejezőjeként emotikonos segítséget kértem a virtuális világtól. Vajon könnycseppben rejlik, s csak nagyítóval látható? A most már másként érintő szél hozza, s elhelyezi az egyik billentyűzeten? A Munka sugárúton kattogó villamoson lenne? Vagy a vasútállomáson várakozik a vonatra?

Az ikontárban nem találtam a lelki űrre emotikont…

Az elmúlt években csak ritkán találkoztunk, de az elmúlt hetekben többször. Nincs klasszikus értelemben vett rokoni viszony, mély, lélekbúvár beszélgetéseket sem folytattunk, sajnos sok időt sem töltöttem társaságában, ám emészt a halála. Egy ideje nála, kedves feleségénél, Évánál és fiuknál, Ákosnál laktunk valahányszor Budapest volt az Iránba, legutóbb pedig Madeirára vezető tranzitváros. Készségesen, barátságosan, előszeretettel fogadtak bennünket még akkor is, ha éjnek idején érkeztünk, s fáradtan ágyba bújtunk. Étellel, őszinte vendégszeretettel vártak, meséltünk a meglátogatott távoli helyekről, videókat mutattak rendkívül tehetséges és sokoldalú fiúk iskolai tevékenységéről.

György kenyérért ment, intézkedett, vigyázott a kocsimra, házuk garázsa előtt parkolhattam, biztonságban. Politikai nézeteit nem feltétlenül osztottam, civilizáltan beszélgettünk közéleti kérdésekről is.

Elment otthonról, s nem tért többet haza… Miért nincs az embereknek is fekete doboza, hogy megtudjuk, ilyenkor milyen gondolatok fogalmazódnak meg az agyban? Miért nincs emotikon annak kifejezésére, amit ilyenkor a közeliek éreznek?

Maradnak az emlékek, marad a hangja, az arca, a kedvessége, a segítőkészsége, a baráti segítsége.

Köszönjük mindenkinek a segítséget!

Isten nyugtassa! Őszinte részvétem a családnak!

FOTÓK – Adrenalin Park… szintén kispadról. Bringás élményekkel és rádiós kollégákkal


Biciklivel a “magasba”… (Saját felvételek)

Örvendetem,

amikor a Szélyes Levente barátom által megálmodott és létrehozott Adrenalin Park képviselője, Diana Ciorba felhívott, menjek el a létesítmény idei megnyitójára, s írjam meg. Javasoltam, hadd próbálják ki a szerkesztőségünk tagjai, s kollégáim gyermekei is. Mi több, más médiaintézményeknél dolgozókat is javasoltam számára. Legyen BULII, csapatépítő!

Úgy döntöttem,

bringával teszem meg a távot a Mikesi-házakig. A vegetáriánus életmódra történő (próbálkozós, mi több, lehet, csak ideiglenes) áttérés miatt nem tudtam, lesz-e erőm végigmenni a pályákon. Ugyanakkor arra gondoltam, inkább maradjon hely a kollégáknak és gyermekeiknek, én már a 2014-es avatóünnepség előtt kipróbáltam, bár azóta sok minden változott, jelentősen bővült a kalandpark.

A központból sajnos

hosszú ideig aszfaltozott úton tekertem (Majális utca-Csillagvizsgáló út-Európa lakónegyed-Silva étterem-Bükk-erdő-Csillagvizsgáló-Adrenalin Park), ezért azt ajánlom a „biciklis lábú” sport és adrenalin kedvelőknek, mindenképpen a Monostor lakónegyedi végállomástól induló piros turistajelzésen bringázzanak fel a kalandparkhoz.

A kispadról

Érkezésem pillanatában

haladtak el mellettem autóban a kollégák, lassan vezetett a sofőr, nem verték fel annyira a port… 🙂 Bántam, hogy nem az erdőn keresztül bringáztam. A Sallai házaspár és Koós Alpár a Tordai-hasadékig bringáztak, de egy finom kávéra azért megálltak a kalandpark egyedi építkezési architektúrájú vendéglőjében.

Vártam, hátha jön a többi kolléga, bár tudtam, hogy nem biztos, hogy ráérnek. Társalogtam nézelődtem, majd Matekovics Hajni két fiát néztem, amint könnyedén végigmennek az akadálypályákon. Akárcsak Kerekes Edit kolléganőm, én is a kispadról néztem , mások hogyan kínlódnak…

Voltak már táborban, többször végigmentek már

világosít fel az édesanya.

Ikertestvérek, nem tudtam megkülönböztetni őket, de egyiküknek nehezen ment a kis fatuskóra lépkedés, többször beakadt a lába. Nem zsémbelt, nem rinyált, nem kiabált, nem is kért segítséget, higgadtan, technikásan megoldotta.

Le a kalappal!

Mondtam magamban.

Gombás-sajtos pizzát is rendeltem magamnak, limonádét is kértem hozzá. Érdekes, amióta nem eszem húst nem kívánom annyira az alkoholt… Yummy étel verőfényes napsütés.

Egy tapasztalt korú férfit

kisebb gubancokkal járó mentőakció során le kellett ugyan venni a magasból. Nem ment végig az akadálypályán, mégis elégtétellel tért haza.

Jót mozogtam!

Adott pillanatban kellemes női sikítozástól volt hangos a pálya: Fodor Edina, a rádiós kolléganőm  mindent kiadott magból. Ferencz Zsolt abban sántikált, hátha Krampusz, a rokonszenves adrenalinos vigyázó tartja a mikrofont, rögzítsék a Kolozsvári Rádió számára a „hangos” élményeket.

Az összetéveszthetetlen, sárga villás bringát Kakassy Boti barátomtól vásároltam… 7-8 évvel ezelőtt talán… 🙂

Lévén, hogy a segítőnek már a nyakában volt a rádiósok kamerája, megragadtam  a profi riportermagnót, s a magasba tartva rögzítettem a kattanások hangját, alkalomadtán pedig a jajveszékelést. Zsolt reszkető lábai nem adtak ki hangot… 🙂

Ennyiből jó anyag lesz

mondta Zsolt, s megköszönte a segítséget.

Ekkor villant fel bennem

a park megnyitásakor, 2014 nyarán elrejtett geoládám: Test your adrenalin level. Hajni ikreivel (szülői beleegyezés mellett), Ákossal és Barnabással elindultunk megkeresni a pontos GPS-koordináták alapján elrejtett dobozt. Nem találtuk. Aztán ráakadtam. Az szerettem volna csinálni, hogy eltávolodom a helyszíntől, s hagyom, hogy a fiúk találják meg. Nem sikerült, mert örömömben felkiáltottam: itt van.

Sebaj, fiúk, legközelebb még megyünk együtt geoládázni?

Késő délután tértem vissza a belvárosba biciklivel

Bántam, hogy az éjszakába nyúló szombati születésnap miatt csak később vágtam neki a bringás útnak, s nem találkoztam a kollégákkal. Sebaj, jövő tavasszal is lesz megnyitó… 🙂