FOTÓ – Amerikai katonákat szállító repülőgép landolt Kolozsváron?


Kiket hozott tulajdonképpen? (Bart Imre felvétele)

Minden bizonnyal NATO-szövetségesünk katonáit hozta Erdély fővárosába az a repülőgép, amely Bart Imre repülőgépkukkoló (plane spotter) szerint az Amerikai Egyesült Államok keleti partjáról indult, ugyanott tankolt, onnan pedig egyenesen Kolozsvárra repült. A katonák minden bizonnyal az aranyosgyéresi légi támaszpontra siettek.

Jelenleg Ukrajnában pihen, a tegnap este 9 órai landolást követően repült el oda

írta Bart Imre.

A légi közlekedést figyelemmel követő spotter szerint a gép a Texas államban levő Forth Worth katonai bázisról indult, majd a Newfoundlandben levő Gander repülőtéren tankolt.

Innen már én is követtem. Csütörtökön este 9 órakor érkezett Kolozsvárra.

Az interkontinentális (például Kolozsvár-New York) kereskedelmi repülőgépek le- és felszállását csupán a kolozsvári légikikötő kifutópályájának a rövidsége akadályozza meg, állították több ízben Erdély legnagyobb repülőterének illetékesei.

Akkor mégis hogyan sikerült leszállnia az amerikai gépnek?!

****

Szervezzük a Plane Spotting Napok tavaszi kiadását, reméljük, összejön…

Találkozz, beszélgess a Wizz Air pilótákkal, első tisztekkel, légi utaskísérőkkel, kérdezz tőlük, gyere plane spottingolni!


plane spotting1
Előd és a vasmadár. Annyira jó volt, amikor a kerítés közel volt a kifutópálya végéhez… 🙂

A vasárnapi repülőgép-látogatásra nagyon korlátozottak a helyek, idén mégis majdnem négyszer több „külsős” jöhet vasárnap megtekinteni az állomásozó (képzeld, ha repülne) Wizz Air vasmadarat, mint tavasszal. Kérlek, értsétek meg, és fogadjátok el, hogy a rendezvénysorozatnak ezt a részét elsősorban a Kolozsvári Magyar Repülőgépleső Társaság és a Kolozsvári WizzAir Fan Club tagjainak és szimpatizánsainak szervezzük, s amennyiben maradnak szabad helyek, azokat a blogomon tesszük közzé.

Az évente kétszer (tavasszal és ősszel) a Wizz Air és a magyar érdekeltségű légitársaság báziskapitánya, nevezetesen Kovács Gergely, valamint David Ciceo reptérigazgató jóvoltából és segítségével szervezett rendezvénysorozat ingyenes, mi is önkéntesen, saját időnkből és energiánkból hozzuk tető alá az egészet. Akinek nem jutott most hely, összpontosítson a tavaszi lehetőségre!

Nos, a lényeg: szombaton, október 29-én 20 órától lehetőséged van találkozni, beszélgetni, kérdezni a Wizz Air légitársaság kapitányaitól, első tisztjeitől és légi utaskísérőitől. Bejelentkezni itt a blogon, komment segítségével ma éjfélig!

De még ezelőtt, szintén holnap, azaz október 29-én repülőgéplesésre, azaz plane spottingra kerül sor a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtéren. Gyurka Zoltán „hivatásos” plane spotter szólt, hogy az akcióra a Szamosfalvi (Someşeni) Prieteniei utcában (párhuzamos a repülőtér kifutópályájával) kerül sor. A repülőtérre vezető főútról a Petrom benzinkútnál kell balra fordulni (vajon nincs záróvonal?). Időpont: 11:00-14:00. Zoltán számítása szerint körülbelül nyolc repülőgép fog fel-/leszállni: Turkish Airlines, Wizzair (5x), Air Dolomiti (Lufthansa) és LOT. Elmondása szerint lesz még egy Tarom ATR, amely 14 óra előtt érkezik. pont 2 elott erkeizk.

Magángépek is érkezhetnek… sosem lehet tudni.

A helyszín GPS koordinátái: 46°46’56.90″N 23°40’19.75″E. ESŐ ESETÉN AZ ESEMÉNY ELMARAD!

Ha szerencséd van, a fiúknál lesz vevőkészülék, amellyel követhető a pilóták és az irányítótorony közötti kommunikáció…!

 

Wizz Air repülőgéplátogatás vasárnap reggel. A részletek


plane spotting3 035
Mindent meg lehet érinteni, mindent meg lehet kérdezni…

Azt tapasztaltam, sokan nem olvasták el, vagy nem olvasták el figyelmesen a korábbi blogbejegyzésem tartamát. Bár azt írta, „hamarosan küldöm”, valaki például nem küldte el a felesége személyi számát vagy személyazonosságijának a sorszámát, másvalaki pedig sajnos nem küldte el három fiának az adatait. Megint másvalaki már volt, adjuk meg a lehetőséget másoknak is a repülőgéplátogatásra.

wizzair-logo
Köszönjük, Wizz Air!

Idén ősszel sajnos ennyi külső személynek volt hely. Tavasszal minden bizonnyal ismét lesz repülőgéplátogatás, kérlek, kövessétek a blogomat.

Találkozunk vasárnap, 2016. október 30-án reggel 9 óra 30 perckor a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtér RÉGI TERMINÁLJÁNAK bejáratánál. Déli tizenkettőig befejeződik a repülőgéplátogatás.

kicsi
Sok érdekesség kiderül majd… (Imreh-Rácz Előd felvétele)

Három csoportra oszlunk majd:

  1. A repülőgép külsejének a megtekintése egy kapitány jelenlétében, magyarázatai alapján: érdekességek, műszerek, szerkentyűk, herkentyűk, sajátosságok, hajtóművek, műszaki adatok
  2. A repülőgép belsejének a megtekintése és a légi utaskísérők munkája sajátosságainak megismerése: a gép belsejének műszaki paraméterei, a belső vezérlő pannó sajátosságai, fények, hangok, a stewardess hölgyek munkaprogramjának sajátosságai, a légi utaskísérők munkájának nehézségei, az utasokkal kapcsolatos sztorik (ittas, részeg, elkapták, hogy cigizik a mosdóban, ideges, fél a repüléstől, beteg lett, elájult, kómába esett), a problémás és válság helyzetek megoldása. Hogyan lehetsz légi utaskísérő, melyek az előnyök és a hátrányok, milyen felkészítésben lesz részed, hol kell jelentkezni, mire kell odafigyelni stb.
  3. A pilótafülke megtekintése és sajátosságainak megismerése egy kapitány jelenlétében: kapcsolók, kijelzők, master alarm, kütyük, joy stick (lányok, chill!), a leszállási és felszállási protokoll, sztorik, érdekességek, sajátosságok, különlegességek. Van a gépnek ködlámpája? Hát dudája?
kicsi1
A tavaszi látogatáson Elemér nagyon sok érdekességet mesélt a légi utaskísérők munkájáról és a Wizz Air repülőgép belsejéről

A blogomon jelentkezettek és kisorsoltak jegyzéke:

  1. Bus Mária
  2. Bus Gergő
  3. Valkai Eszter
  4. Vremir Gábor Mátyás
  5. Vremir Bence Márk
  6. Vremir Lilla Márta
  7. Krejcik Dávid

Részletes program itt.

Fotók a májusi repülőgéplátogatásról itt.

Hangsúlyozom: A zártkörű, meghívásos alapon működő, nyilvános rendezvényeket is szervező magánklubunk programját, akár a korábbi alkalmakkor, a Hungarian Plane Spotting Club of Cluj/Kolozsvár/Klausenburg tagjainak és szimpatizánsainak szervezzük!!! Ezen kívül, jönnek a Wizz Air Fan Club Cluj/Kolozsvár/Klausenburg tagjai és szimpatizánsai lévén, hogy a rendezvény a Wizz Air légitársaságnak köszönhetően jön létre. A fennmaradó helyeket kisorsoljuk. Akkor most ősszel nem jönnek, ne csüggedjetek, tavasszal minden bizonnyal ismét megszervezzük.

A rendezvényt saját időnkből, energiánkból, önkéntesen, azaz pénzbeni jutalom, javadalmazás nélkül szervezzük!

Minden bizonnyal szombaton délelőtt-délután lesz repülőgéplesés, este pedig vacsora, beszélgetés a pilótákkal, első tisztekkel stb. Kövessétek a plane spotting blogunkat a részletekért.

pilotafulke
Igen, ide ülsz majd be…

Wanna enter the cockpit of an airplane and sit where the captain does? It’s possible thanks to WizzAir!


pilotafulkeben1
Want to be a pilot for a few minutes? 🙂

Between May 29-31, 2016 the Hungarian Plane Spotting Club will organize the Eighth Plane Spotting Days in Cluj/Kolozsvár/Klausenburg.

Program here.

If you want to join the event, please send your data (full name, ID or passport serial number) in a comment to this blog post and we might select you! Remember it’s a private plane spotting club which organizes a private event with WizzAir on voluntary basis, but we also give the possibility for TWO PEOPLE (on a first come, first served basis) to join the dinner (you pay what you order for yourself) or the aircraft visit (free).

So let me know by writing a comment to this blog with your full name and ID or passport serial number (these will not be made public!) until 11 AM on May 26 if you want to join the dinner and/or the aircraft visit.

Parents! Children should be above the age of 7!

Program here.

Thank you Cluj International Airport (Mr. David Ciceo, director general) and WizzAir (Kovács Gergely, base captain)!!!

 

FOTÓ-, VIDEÓRIPORT, CIKK – “Mi történik, ha megnyomom ezt a gombot?”


fulke 009
Az ott meg mi? 🙂 Magó Márk és Kovács Gergely báziskapitány a pilótafülkében (Saját felvételek)

Gyerekzsivaj lett úrrá vasárnap reggel a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtéren: immár hatodik alkalommal szervezett a Kolozsvári Magyar Plane Spotting Társaság úgynevezett vasmadár-leső napokat, amelynek keretében felnőttek és kicsinyek vasárnap, október 26-án meglátogattunk egy állomásozó Airbus A320-as repülőgépet, illetve pilótákkal, első tisztekkel és mechanikussal vacsoráztunk. A hideg miatt sajnos a hétfőre tervezett repülőgép-kukkolás elmaradt.

fulke 001
Színészek a pilótafülkében… 🙂

Nehéz volt a kisdedekkel, de remélem, a szülőknek, s nekik is elégtételt jelentett megismerkedni a gép külsejének és belsejének sajátosságaival. Engem Balla Elemér hétéves tapasztalattal rendelkező légi utaskísérő történetei nyűgöztek le: a barátságos, közvetlen férfi kulisszatitkokat, érdekességeket mesélt. Míg a pilótafülkében Kovács Gergely báziskapitány magyarázta a felnőtteknek és gyerekeknek a gombok, fények, radarok és a botkormány jelentőségét, addig Tibi pilóta barátunk a gép külsejének érdekességeiről beszélt.

Volt, amikor jó értelemben „elszabadult a pokol”: a felnőttebb gyerekek, azaz Biszak Tamás és Magó Márk a hangosbemondóban „utasította rendre” az utasokat. Eközben az egyik anyuka a kézipoggyászoknak helyet adó térből szedte ki a kisgyereket… 🙂 Ez a fotóriportban is látszik. Hiába, mindenre kíváncsiak a gyerekek…:)

Igaz ugyan, hogy a Kolozsvári Magyar Plane Spotting Társaság esetében zártkörű, meghívásos alapon működő, nyilvános rendezvényeket is szervező magánklubról van szó, de hangsúlyosabban nyitnunk kell a “külsők” irányába, ugyanis óriási az érdeklődés az általunk ingyen és bérmentve, de saját időnk és energiánk igénybe vételével szervezett repülőgép-látogatás iránt. Ugyanakkor nagyon sokan kíváncsiak a pilótákra, légiutas-kísérőkre, sőt a mechanikusok munkájára is – utóbbi kategóriából is volt valaki a vasárnap esti vacsorán. Sajnos az őszi látogatásra csak egy külső személyt és gyermekét sikerült befogadnunk, de ezen radikálisan változtatnunk kell! Két jogos panaszlevél érkezett, ezeket komolyan fontolóra kell vennünk..

Köszönjük WizzAir, köszönjük Alexander Hecht volt és Kovács Gergely kolozsvári báziskapitánynak és WeghoferVad Tibor pilótának, klubunk egyik alapítójának!

***************************************************

A videóriport itt található.

A fotóriport ide kattintva érhető el.

A Szabadságban megjelent cikk itt.

***************************************************

Magó Beatrix és fia, Márk jönnek a hétvégi repülőgéplátogatásra. Jelentkezhetsz a vasárnap esti vacsorára!


planespottingelod
Külön élmény (Imreh-Rácz Előd felvétele)

Amint azt korábbi blogbejegyzésemben jeleztem, sajnos rendkívül kevés hely maradt a “külsők” számára a Kolozsvári Plane Spotting Napok hatodik kiadásának a géplátogatás részére. A imént említett bejegyzésben foglaltak alapján az első jelentkezőt választottuk ki, ő volt a leggyorsabb. Eszerint vasárnap, október 26-én Magó Beatrix és fia, Márk lesz a vendégünk. Gratulálunk!

A többiek se csüggedjenek: tavasszal minden valószínűség szerint sokkal több hely lesz. Kérlek, iratkozzatok fel a blogomra, kövessétek, s mihelyt március-április tájékán ismét meghirdetem a jelentkezést, azonnal éljetek a lehetőséggel!

Kérem, jelentkezzenek itt kommentben azok, akik jönnének a vasárnap esti vacsorára, poharazgatásra, beszélgetésre, amelyre a Bulgakovban 19 órától kerül sor. Program itt.

A WizzAir repülőgép-látogatásra jelentkezettek figyelmébe!


kicsi
Biztonsági ellenőrzés (Saját felvétel)

A jelentkezést lezártuk, köszönjük az érdeklődést! Amint az a feltételek között szerepelt, az egyszerűség kedvéért a jelentkezés sorrendjét vesszük alapul az október 26-án, vasárnap a WizzAir diszkont légitársaság jóvoltából sorra kerülő repülőgép-látogatásra.

Nem lepett meg, hogy ennyien jelentkeztetek, ugyanis valóban különleges, egyedi alkalomról van szó, amely nagyon kevés embernek adatik meg: elbeszélgetni a WizzAir pilótáival, akik egytől egyig, akárcsak más légitársaságnál dolgozó kollégáik, rendkívüli emberek. Nem túlzok. Mi több, a pilótafülkében eltöltött percek, amikor kipróbálhatod, milyen a vasmadár irányítójának lenni, feledhetetlenek. Egyszer próbáltam, így leírhatom: ennél csak a szimulátor jobb.

Még képlékeny a helyzet: egyelőre nem tudni, hányan mehettek a repülőgép-látogatásra. Ha október 23-ig drótpostán nincs visszajelzés részemről, akkor továbbra is kövessétek a blogomat, s összpontosítsatok a jövő tavaszi kiadásra. Eljöhettek viszont a Hatodik Kolozsvári Plane Spotting Napok alkalmával szervezett, pilóták jelenlétében zajló nyilvános repülőgéplesésre!

A programot bármilyen fizetség nélkül, önkéntesen végezik a Kolozsvári Magyar Plane Spotting (Repülőgépleső) Társaság munkatársai.

*********************************************

Az ideiglenes program itt tekinthető meg.

*********************************************

Közelednek a plane spotting (repülőgépleső) napok, folytatódik a Töltsél egy munkanapot projekt


454
Múltkor alig fértek el a pilótafülkében. Még a repülőtér személyzete (a fénykép bal oldalán látható férfi) is bekukkintott…

A Kolozsvári Magyar Plane Spotting (Repülőgépleső) Társaság szervezésében és a WizzAir diszkont légitársaság jóvoltából október végén kerül sor az VI. Plane Spotting Napokra.

Másrészt nemsokára újraindul a Töltsél egy munkanapot projekt. Horváth Anna kolozsvári alpolgármesterrel már egyeztettem a kérdésről, továbbra is az érdeklődők rendelkezésére áll, még csak a pontos dátumokat kell egyeztetnünk. Hétvégén Kolozsváron lesz Orbán Viktor, ezért az alpolgármester asszony foglalt, jövő héten keresem meg ebben az ügyben.

Ami a plane spotting napokat illeti: az elmúlt hónapokban nagyon sokan érdeklődtek emailban, magánúton. A WizzAir báziskapitánya, illetve néhány pilóta kérésének is eleget tettünk, így a „kívülállók” számára a helyek száma nagyon korlátozott. Kérlek, jelentkezzetek itt a blogon. Vezérelv: first come, first served.

******************************************

A harmadik Plane Spotting Napok alkalmával készített videók és fotók itt találhatók.

******************************************

FOTÓK, VIDEÓK – Huszonnégyen a pilótafülkében – nem egyszerre…


454
Mindenki mindenre kíváncsi… 🙂 (Saját felvételek)

S ha azt bekapcsolom, mi történik? Hogyan használják a pilóták a botkormányt? Igaz, hogy a repülőgép magától is képes leszállni? Mennyi üzemanyagot fogyaszt az Airbus A320? Melyik volt a legveszélyesebb helyzet, amelyet szimuláltak?

– a huszonkét résztvevő részéről ilyen, és ehhez hasonló kérdések hangzottak el vasárnap a Kolozsvári Magyar Plane Spotting Társaság immár negyedik (idén második) alkalommal szervezett Repülőgépleső Napokon. Természetesen a WizzAir diszkont légitársaság kolozsvári báziskapitánya, Alexander Hecht és Parkánszki László kapitány valamennyi kérdésre válaszolt.

Sorra mindenki „testközelből” megtekinthette a légitársaság által használt repülőgépet – a megfelelő részletes leírással és magyarázattal. A két kisgyerek ellenállhatatlannak találta bemászni a kinyitott rakodótérbe – ekkor készült a legtöbb felvétel. A báziskapitány beszámolt a vasmadár műszaki sajátosságairól, a repülést segítő műszerekről, illetve ezek meghibásodása esetén bekövetkező gondokról. Megtudtuk: a legsúlyosabb üzemzavar egyike a hidraulikus rendszerek meghibásodása. Mivel három van belőlük, igen kicsi annak a lehetősége, hogy egyszerre mindhárom felmondja a szolgálatot.

A legvártabb pillanat a pilótafülke megtekintése volt. Valamennyi résztvevőnek alkalma adódott megismerkednie a műszerekkel, gombokkal, kapcsolókkal. A legélménydúsabb mozzanat az volt, amikor a báziskapitány és kollégája eljátszotta a teljes indulási protokollt. Megtudhattuk, mit, mikor kell bekapcsolni, hogyan kommunikálnak az irányítótoronnyal, mikor, mit mondanak, és kérnek, illetve, hogyan történik a felszállás.

Repülőgépleső Napok következő kiadására 2014 tavaszán kerül sor. Az érdeklődők kövessék a blogomat.

Külön köszöntet érdemel David Ciceo, a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtér igazgatója, aki lehetővé tette és támogatta az ingyenes, önkéntes alapon szervezett rendezvényt. Imreh-Rácz Elődnek köszönöm a szervezést!

Kedden este kimegyünk a repülőtér új kifutópályájához felmérni, hol lehet ezután űzni a hobbinkat: repülőgéplesés.

**************************************************************

Indulási protokoll egy WizzAir gépen:

 

Pihenésre készítik Az Airbus A320-as gépet…

 

A repülőgép-látogatásra jelentkezettek figyelmébe!


wizzair
Ilyen lesz. Kívülről… Na, de belülről. Na, de a pilótafülke… 🙂

A jelentkezést lezártuk, köszönjük az érdeklődést! Nem lepett meg, hogy ennyien jelentkeztetek, ugyanis valóban különleges, egyedi alkalomról van szó, amely nagyon kevés embernek adatik meg: elbeszélgetni a WizzAir pilótáival, akik egytől egyig, akárcsak más légitársaságnál dolgozó kollégáik, rendkívüli emberek. Nem túlzok.

Gondoljátok el, mekkora felelősség nehezedik rájuk. Mi hány ember életéért vagyunk felelősek? Mondjuk még négy, akikor gépkocsit vezetünk. De ők….?

Jogos volt néhányatok felvetése: kikerülnek adataim a világhálóra. Elfelejtettem megjegyezni, hogy a hozzászólások csak moderálás után jelennek meg, így senkinek a személyes adata nem került ki a netre.

Még képlékeny a helyzet: egyelőre nem tudni, pontosan hányan mehettek a repülőgép-látogatásra. Jómagam két hétig külföldön leszek, így ezúttal Imreh-Rácz Előd kollégám foglalkozik a szervezéssel – ő jelez majd vissza nektek. Ha nincs visszajelzés, akkor összpontosítsatok a tavaszi kiadásra.

Töröltük a jegyzékről azokat, aki nem írtak mobilszámot! Feltétel volt.

A programot bármilyen fizetség nélkül, önkéntesen végezik a Kolozsvári Magyar Plane Spotting (Repülőgépleső) Társaság munkatársai.

Korábbi bejegyzésem itt.

JELENTKEZZ! Negyedik Kolozsvári Plane Spotting Napok. Meglátogatnád az állomásozó repülőgép pilótafülkéjét?!


pilotafulkeben
Nem biztos, hogy barátunk, Vad Tibor kapitány magyarázza el a pilótafülkében található divájszok használatát, de mindenképpen ott lesz valamelyik kollégája, aki ugyanolyan szakszerűen és türelmesen válaszol minden kérdésre

Minden bizonnyal október 27-én, vasárnap délután veszi kezdetét a Negyedik Kolozsvári Plane Spotting Napok.

A rendezvénysorozat a légikikötő és egy állomáshozó Airbus A320 típusú repülőgép megtekintésével veszi kezdetét. A résztvevők a WizzAir diszkont légitársaság báziskapitánya és pilótái segítségével ismerkedhetnek meg a gép sajátosságaival. A hab a tortán: bekukkanthatsz a pilótafülkébe, mi több, beülhetsz a kapitány székébe!

Barátaim, ismerőseim előnyt élveznek. Kérlek, hozzászólásban küldd el teljes nevedet, mobilszámodat, a személyazonossági igazolványod sorozatszámát (seria carnet de identitate), illetve a személyi számodat (CNP). Ha valamelyik adat hiányzik, nem tudlak felírni a jegyzékre. ADATAID NEM JELENNEK MEG NYILVÁNOSAN!

Határidő: szerda, 2013. október 9., déli harangszó. First come, first served! Ezúttal az ügyintézéssel, szervezéssel Imreh-Rácz Előd kollégám foglalkozik.

A Kolozsvári Magyar Plane Spotting Társaság blogja (ahol a plane spotting napok korábbi kiadásairól is olvasni lehet) ide kattintva tekinthető meg.

FOTÓRIPORT, VIDEÓK – A gyerekek a pilótafülkét élvezték a legjobban


plane spotting3 035
Nóra bátrabb, Panni figyel… 🙂

Ma zárulnak a Harmadik Kolozsvári Repülőgépleső (Plane Spotting) Napok (este megyünk kukkolni).

Sok-sok szervezkedés: fax, kérvény, még egy fax, SMS-üzenet, még négy, engedély, aláírás, pecsét, fejléc, jóváhagyás, láttamozás, jegyzék, személyazonossági igazolványok sorszáma, a lista kiegészítése, visszalépés, csere, ismét SMS, telefonhívás, miegymás.

De a szerda esti vacsora és a tegnap esti géplátogatás, a csodálat és a boldogság eredményezte csillogás a gyerekek szemébe, az érdeklődés a felnőttek részéről – mindezek elégtételt jelentettek számomra.

Szöveg, fotóriport és videók a Kolozsvári Magyar Plane Spotting Társaság blogján.