Kivételesen úgy alakult, hogy belföldön maradtam szilveszterre. A fapados járatoknak, illetve az ingyen szállásnak (CouchSurfing – CS) köszönhetően az elmúlt 4 évben külföldön töltöttem az óév és az újév közötti rövid időszakot: 2006-ban Varsóban, 2007-ben Isztambulban, 2008-ban Berlinben, 2009-ben pedig Budapesten és Bécsben szilvesztereztünk. Első három alkalom CouchSurfing Winter Camp, a magyar és osztrák fővárosban pedig magánúton szervezett szilveszter-születésnap volt.
Társsal könnyebb már nyáron eltervezni a szilveszteri buli helyszínét, mi több, lefoglalni a fapados járatot, lelevelezni a Kanapészörfölőkkel az ingyen szállást, miegymás. Társ nélkül valahogy ellustul az ember, más dimenzióban gondolkozik: s hirtelen felébred, hogy több lehetőség kínálkozik ugyan, de még mindig nem döntött, hol lesz az év végi buli.
De aztán jön az ötlet: Transylvania CouchSurfing Winter Camp. Élesszük fel a hagyományt. Összedugtuk a fejünket az unokatestvéremmel, Lenkével, szervezkedtünk. Korábban értesültem arról, hogy Marosvásárhelyen lesz idén a Téli tábor, de valahogy kiment a fejemből az egész.
Tegnap féltucatnyi francia CS társaságában töltöttem az estét és az éjszaka egy részét, ők elevenítették fel bennem a nagy szabású (200 bejelentkezett résztvevő), nemzetközi vásárhelyi bulit. Innen már egyenes út vezetett a szálláskereséshez (Szabó Lászlónak és az Erdély Mentőcsoportnak köszönhetően rekord időn belül csodás helyen sikerült intézni) .
Mindig is kedveltem a nemzetközi bulikat, ahol például az izraelivel a közel-keleti helyzetről, a zsidó államban történő eseményekről, énekesekről, koncertekről vagy akár színházról, filmről, irodalomról lehet beszélgetni. Évekkel ezelőtt így hívta fel a figyelmemet egy finn úriember Anna-Leena Härkönenre, akivel egy bemutató kapcsán Kolozsváron találkoztam. De szívesen emlékszem a varsói, az isztanbuli és a berlini szilveszterre, rendkívül érdekes és értelmes résztvevőkkel lehet találkozni, akik a világ szinte valamennyi pontjáról érkeznek: Argentína, Ausztrália, Pakisztán, Peru, Amerikai Egyesült Államok, Finnország, Dél-Afrika, Kanada, Botswana, Bosznia-Hercegovina vagy Oroszország.
Együtt a csapat (balról jobbra: Zsigmond Zoárd, Juhász József, Turi László, Kiss Olivér és Kristóf Imre)
Azokat az embereket értékelem leginkább, akik érdektelenül cselekszenek valamilyen ügyben.
Felvállalnak valamit, tudják, hogy nincs benne semennyi pénz, befolyás, érdek, hatalom. Minél kevesebb az érdek a háttérben, annál hitelesebb bármilyen szó, akció, cselekedet.
Ilyen érdekmentes, nemes célt vállaltak fel kollégáim is (Turi László, Kristóf Imre – a.k.a. Murphy – Juhász József és Zsigmond Zoárd), akikkel 2010. december 9-18. között (az effektív munka december 11-17. között zajlott) az albániai humanitárius segélynyújtásban vettünk részt.
Amikor felhívtak, arra a kérdésre, hogy mikor tudsz indulni, miért válaszoltam az, hogy: most vagy azonnal:
1. mert komolyan gondolom az önkéntes alapon működő, humanitárius segélynyújtást,
2. mindig ezt szerettem volna tenni, többször megnéztem az European Voluntary Service (EVS) honlapját, de úgy nem jött össze a dolog,
3. mert rendkívül kalandos és életreszóló élményeket nyújt,
4. világot látok (Albánia a 31-ik ország, amelyben járok),
5. mert kiváló a csapat.
Igazi karácsonyi ajándék a rászorulóknak. És saját lelkünknek egyaránt. Felemelő élmény.
Szász Péter (középen, Szilágyi Mátyás magyar főkonzul jobb oldalán) és Csigi Levente (Szász háta mögött) rosszul választotta ki a célpontot (Rogonyi D Iván felvétele december 16-án a Kolozsvári Demokrácia Központ avatásán készült)
Szerintem Tunyogi Béla „piros-fehér-zöld színű” céltáblája esetében túllőttek a célon, pontosabban rossz helyen tiltakoznak. Az említetteknek ugyanis korántsem a „kolozsvári rendőrség eljárása”, hanem elsősorban Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert zászlóaljának székely szakasza ellen kellene hogy tiltakozzanak.
Miért?
Az említett szélsőséges, félkatonai szervezet egyik célja, hogy feszültséget keltsen, összeugrassza a 80 százalékos románságot az alig 20 százalékos magyarsággal Kolozsváron. S ezáltal alaposan beturbózza, benitrózza a rendőrséget, a csendőrséget és a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI), ugyanis ezek az intézmények (joggal) rettegnek attól, hogy etnikai konfliktusra kerül sor Kolozsváron. Nem túlzok, ugyanis a tavaly, amint ez az itt elérhető képsorokból is kiderül, igenis reális veszély.
Ne feledjük, hogy idén március 15-én szintén emiatt kísérték be a három KMDSZ-es lányt, akikről azt hitték, hogy vármegyések vagy gárdások. Ha már bekísérték őket, ürügyet kerestek és találtak, hogy megbüntessék őket. Egyiküket felmentették (azaz nem kell kifizetnie a büntetést csendháborításért), a többiek pere még tart, ugyanis óvást emeltek a bírságot megállapító jegyzőkönyv ellen. (Az erről szóló cikkem a Szabadságban itt)
Néhány nappal december 1-je előtt találkoztam Marcel Bonţidean városi rendőrfőparancsnokkal.
Tizenöt éve ismerem, 1995-ben ő volt az első vagy a második interjúalanyom. Ezzel csupán azt akarom érzékeltetni, hogy nem beszél bullshitet velem. Mondta, hogy idén is komolyan készülnek, tartanak a vármegyések és a gárdások feszültségkeltési, hőzöngős akciójától. Értésemre adta, hogy pontosan tudják, ki jön, hova érkezik, stb., stb. Mindenre készültek. Civilben járták a várost a rendőrök és titkosszolgálatosok, hogy elejét vegyék bármilyen vármegyés és gárdás rend- és csendbontásnak. Jogosan! Amire az Új Jobboldal, az értem másik oldala, pedig válaszol.
S itt jön be a kettős mérce, amiről szintén beszéltem vele, mi több a Szabadságban is írtam róla már régen: az Új Jobboldal tagjai és szimpatizánsaival miért nem járnak el ugyanígy, vagyis a náci jelképek használatáért miért nem kísérik be őket a rendőrségre?
Tehát az EMNT és a KDK nem „kolozsvári rendőrség eljárása” miatt kellene hogy oly hevesen tiltakozzon, hanem a vármegyések és gárdások feszültségkeltése ellen, amelynek semmi keresnivalója sem Kolozsváron, sem a Székelyföldön!
Másodsorban az EMNT-nek és a KDK-nak a rendőrség kettős mércéje ellen kellene tiltakoznia. Hevesen. Ebben a kérdésben még márciusban megelőzte őket az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, amelynek nevében Molnos Lajos ügyvezető elnök aláírásával (miért nem László Attila megyei elnök látta el kézjegyével a dokumentumot?) Csoma Botond alelnök büntető feljelentést tett a kolozsvári ügyészségen a román szélsőségesek ellen. Az ügy sokat húzódott, nemrég hoztak ítéletet. Felmentették őket, azaz nem állapították meg a bűncselekmény tényét, de közigazgatási vonalon csendháborításért büntetést róttak ki.
Persze, rengeteg albániai sajtóorgánum tükrözte a Szolnoki Életjel Mentőcsoport, a KARISZ Karitatív Szövetség és az Erdély Mentőcsoport közös észak-albániai (Dajc község, Shkodra/Skodra város közelében) humanitárius akcióját, amely során a segélyszállítmányoknak a török légierő Black Hawk és görögök Puma típusú helikopterekről történő lepakolásával, szakadt gát homokzsákokból történő újjáépítésével foglalkoztunk, de Turi Lászlónak köszönhetően a Magyar Távirati Iroda (MTI) is beszámolt az eseményekről.
Mi lesz velem? (Saját felvétel)
Az albán médiát az izgatta fel, hogy többek között a törökországi földrengés és az ázsiai szökőár során szakértelmük komolyságáról és alaposságáról tanúbizonyságot tevő magyarországi mentők (nevezetesen Turi László és Kristóf Imre) véleményére többek között az albán belügyminiszter, Lulzim Basha és az albán hadsereg vezérkari főnöke, Maxim (Maks) Malaj is igen kíváncsi volt (lásd a találkozón készített videót). Mi több, az utolsó napon a helyszínre a tiranai magyar nagykövet, Molnári Sándor is ellátogatott.
Ha lakónegyed, akkor a közlekedési eszköz a csónak (Shkodra/Skodra, Észak-Albánia)
A Szabadságban is nemsokára megjelenik az életre szóló élményeket biztosító és az Erdély Mentőcsoport egyik alapkövét jelentő észak-albániai bevetésünk/humanitárius akciónk.
Addig is ide kattintva érhető el az összes kép és ide kattintva pedig bejön a VideóSzabadság oldala, amelynek keresőjébe írdd be: Albánia.
Albánia-időjárás Magyar speciális mentők nyújtanak segítséget az árvíz sújtotta Albániában
Szolnok/Shkodra, 2010. december 12., vasárnap (MTI) – Magyar speciális mentőkből verbuválódott csoport kapcsolódott be az árvíz sújtotta albán területeken zajló humanitárius segítségnyújtásba – közölte vasárnap az egység vezetője az MTI-vel.
Turi László, a szolnoki Életjel Mentőcsoport irányítója elmondta: a segélykérés a számos magyar szervezetet is tömörítő Karisz Nemzetközi Speciális Mentőszövetséghez futott be a napokban az albán külügyminisztériumból. Ennek eleget téve toborozták azt az öt tagú különítményt, melynek tagjai a hajdúdorogi görög katolikus egyházmegye által működtetett Legott, a szolnoki Életjel, illetve a miskolci Spyder mentőcsapatokat, valamint az Erdélyben most alakuló speciális mentőhálózatot képviselik.
A különítmény pénteken este indult el Magyarországról és 24 órás utazást követően, szombaton este érkezett meg Shkodra városába, ahová az albán határtól az ottani külügyi tárca egyik megbízott munkatársa kísérte őket – tájékoztatott Turi László. Mint elmondta, a helyi tűzoltóságon töltötték az éjszakát, ahol megtudták: legfontosabb teendőjük az elöntött település lakóinak mentése, illetve a segélyszállítmányok célba juttatása lesz. Ehhez itthonról két motoros gumicsónakot és búvár- , illetve elsősegélynyújtó felszereléseket is vittek magukkal – tette hozzá a vezető. Mivel azonban a társaság valamennyi tagja jártas az árvízi védekezésben, előre láthatólag az átszakadt töltés helyreállításában és – a fertőzésveszély megelőzése érdekében – az elöntött területeken rekedt állatok tetemeinek összegyűjtésében is közreműködnek majd – hangsúlyozta.
Terveik szerint körülbelül egy hetet maradnak a veszélyeztetett térségben, ám a kinti tartózkodás ideje a körülményektől függően változhat – hangsúlyozta a szakember. Ez idő alatt felmérik a katasztrófa sújtotta régió lakóinak körülményeit és igényeit, melyek ismeretében szükség esetén újabb, speciális mentőkből és egy orvoscsoportból álló kontingenst, illetve segélyszállítmányt indíthatnak el Magyarországról – fogalmazott. Első benyomásaikról szólva kifejtette: a mintegy 200 ezres városban katasztrófahelyzet uralkodik. Jelenleg is teljes városrészeket zár el az áradat a külvilágtól és lakónegyedek, utcák tucatjai állnak mintegy másfél méteres vízben.
Az albán hatóságok nemrégiben természeti katasztrófa sújtotta területté nyilvánították a balkáni ország északnyugati térségét a heves esőzések nyomán fellépő árvizek miatt. Az észak-albániai Shkodra térségében eddig 13 ezernél is több embert kellett evakuálni és lakóépületek ezrei rongálódtak meg. Shkodra város bejáratait teljesen elzárta az áradat, a település több negyedében csak csónakkal lehet közlekedni, az árvíz által ugyancsak elzárt régiókban pedig a vízi járműveken kívül kizárólag a hadsereg helikopterei használhatók. A kormány sajtóközleménye szerint “az anyagi kár igen jelentős”.
A napokban legalább 1400 rendőrt, illetve katonát vezényeltek Shkodra térségébe, hogy segédkezzenek a lakosok kimentésében, és ellássák őket élelmiszerrel. A Velipoja, Obot és Dajc településeken rekedt emberek megsegítésére a hadsereg helikoptereit is bevetették. Az ország egy hete a NATO-hoz fordultak segítségért. Törökország már másnap küldött Albániába három helikoptert egészségügyi és segélycsapattal, s két másik helikopter érkezett Görögországból is. Az olasz kormány pedig Durres kikötőjén keresztül 5 kamionnal segélycsomagokat küldött a rászorulók számára.
Hosszabb várakozás után hatalmas és hihetetlen lendülettel indult be a munka Dajc községben, a település határában átszakadt gát újjáépítésén. A helyiség Shkodra (Észak-Albánia) város közelében található.
Amikor már teljesen reménytelennek tűnt minden, hirtelen a katolikus egyház és egy helyi üzletember segíteségével sikerült kimozdítani a helyzetet a holtpontról. Elképesztő volt, ahogy hirtelen minden beindult: fejünk fölött röpködött a török légierő Black Hawk és a görögök Puma helikoptere, segédkeztünk a segélyszállítmány lepakolásán. Tiszta adrenalin!
Lepakolás a Black Hawk helikopterről...
Világvégi hangulat, de mégis van remény, annak ellenére, hogy szinte minden víz alatt van. Sajátos technikával elkezdjük építeni a gátat Dajc község határában. A helybéliek hitetlenkednek, de milhelyt látják, hogy haladunk, csatlakoznak. Mágnes-effektus.
Első nap sikerült felépítenünk körülbelül tíz métert. Sodrás, ínyencségek.
Egybefolyik az idő, cseppfolyós a tudat. Az albán hadsereg vezérkari főnökével egyeztetünk, kikéri véleményünket, pedig egész éjjel rosszul volt, hányt is – meséli.
De minek is meséljek mindent, hiszen senki sem hiszi majd el.
Asztronauta szerelésben, szinte nyakig vízben a gát végén...
Csütörtökön jön a tiranai magyar nagykövet. Ő jön, mi megyünk. De csak csütörtökön este. S csak Skodráig. Onnan tovább pénteken. Talán vasárnapra hazaérkezünk Zoárddal (ő is az Erdély Mentőcsoport alapos tagja, ketten jöttünk el).
Sajnálom, hogy segítenem kellett, örvendek, hogy segíthettem! Bárcsak ne kellett volna segédkeznem, de ha már úgy adódott, hogy szükséges volt, akkor örvendek, hogy itt lehettem, s segítséget nyútjattam. A kulcsemberek a maguk módján megköszönték nekünk, azaz Józsi bácsinak, Murphynek, Turi Lacinak, Zorádnak és nekem. S ez megért mindent: személy szerint nem érdekelnek az anyagiak, nem motivál a presztizs, a versengés. “Il Padre” köszönete esett a legjobban, a katolikus közösségi házban lakunk azokkal a fiatalokkal, akik a helyi Caritas szövetségbe tartoznak. A megyei tanács elnöke kijött tegnap este a gátra, mélyen a szemembe nézett, s mondta (a csapatra értve): I am proud of you! (Büszke vagyok rátok). El is hiszem, ki megy be a vízbe decemberben azért, hogy lerakja a homokzsákokat, s megvédje a községet az áradástól?
Ősember vagyok, nem sikerült még borotválkozni.
Víz alatt a világ
Elégtétellel vesz birtokába: kijöttem, Lacinak és Murphynek köszönhetően hatalmas tapasztalatra tettem szert, amit odahaza hasznosíthatok az Erdély Mentőcsoport keretén belül. Amikor embertársaimnak szüksége lesz segítségre. Úgy érzem, Zoárddal semmi sem állhat már előnkbe. Csodás, türelmes, kitartó és motiváló társ. Alapember!
Az albán katonai erők vezárkari parancsnokával azt beszéltük, márciusban visszajöhetünk megelőzni az immár hagyományos áradást. Feltétlenül szeretnék ide visszajönni! Nem viccelek. Sajátos világ, egyedi táj, különleges emberek. Mégis mivel rendelkeznek? Semmivel! Mégis csodára képesek. Nagyon remélem, sikerül jövő nyáron (is) ide jönnöm. Fura, emocionális érzés: a lelkemhez nőttek ezek az emberek a maguk kishitűségével, kilátástalanáságával, hihetetlen vendégszeretetével, szegénységükkel. Lelkük viszont annál gazdagabb. A hihetetlen (nem is fogom elmesélni, mert senki sem hiszi el) nehézségek ellenére nagyon jól éreztem magam közöttük.
Megannyi élmény és helyzet. Elképzelhetetlen hullámvasút. Egyszer fent, máskor lent.
Magamra hagytak...
Hatalmas erőfeszítés, energia ráfordítás, földön kívüli, irreális, tragikomukis helyzetek. Valamennyi az életre szóló tapasztalat része. Részecskegyorsító módjára zajlottak/zajlanak a dolgok, képtelenség a deduktív logika alpján követni a dolgokat. Néhányszor az analitikus gondlkodásmód csődöt vall. Nem másért, de itt más a lépték, a mérce, a mentalitás. Ismerik viszont (sőt, szeretik!) a román mánélét.
Szinte bánom, hogy megyünk haza. De szükséges. Nekik kell befejezniük a munkát. Rájuk marad a feladat teljesítése: megmutattuk, hogy lehet, bebizonyítottuk, hogy kell. Utóbbira azért volt szükség, mert a legutóbbi áradás során megvárták az április-májust, apadjon le a víz.
Vágyom haza. Még az ellenségeimet is hiányolom.
Vágyom haza, de mégsem. Maradnék, de nem tudok. Ígérem, hogy visszajövök!
Szavakban jellemezhetetlen meretu katasztrofa-helyzet van Abaniaban, ahol jelenleg tartozkoom. Katonai kommunikacios eszkozoket hasznalok az internet-kapcsolat letesitesere.
Magas rangu hivatalossagok szerint Albania modern tortenelmeben eddigi legsujosabb arviz katasztrofaja helyszinen tartozkodunk, az orszag szinte egesz eszaki resze viz alatt van (fel Erdely nagysag) az orszag nemzetkozi segitseget kert, szuksegallapotot hirdettek. Az Erdely Mentocsoport ket kepviseloje a hihetetlen tapasztalattal rendelkezo Szolnoki Eletjel Mentocsoport es a magyarorszagi KARISZ Karitatív Szövetség szakembereivel egyutt dolgozik. Az alban belugyminiszter es a vezerkar fonoke a magyarorszagi szakemberekkel is egyeztetett a helyzet mihamarabbi kezelese erdekeben (fotok es videok majd otthon).
Az orszag nemzetkozi segitseget kert, ma a belugyminiszterrel talalkoztunk es egyutt a torok kormany altal felajanlott Black Hawk specialis helikopterrel jartuk korbe az ovezetet, amelyet termeszeti katasztrofa sujtotta terulette nyilvanitottak. Shkoder kornyeken eddig 10 ezernel is tobb embert kellett evakualni. Mintha Kolozs megyet elarasztotta volna a viz, amely mindent maga ala temetett Szamosujvartol Aranyosgyeresig… A nagyvaros tobb lakonegyedeben csak csonakkal lehet mozogni.
Noha Ivan Brajovic montenegrói belügyminiszter szerint "példátlan" mértékű az áradás (MTI)
Nulladik nap: szerda, december 8., délután:Szabó László, az Erdély Mentőcsoport vezetője, az Erdélyi Unitárius Egyház égisze alatt működő Gondviselés Segélyszervezet alelnöke hív: Turi Laci, a Szolnoki Életjel Mentőcsoport elnöke, a KARISZ Karitatív Szövetség alelnöke telefonált, katasztrofális áradások sújtják Kelet-Boszniát, a vele határos Nyugat-Szerbiát és Montenegrót.
Utóbbi ország nemzetközi segítséget kért. A magyar hatóságok az imént említett mentőcsoportokat is felkérték, menjenek Montenegróba, ugyanis Magyarország is segítségét ajánlotta fel.
Megfagy bennem a vér, amikor Szabó László (akinek köszönhetően részt vettem a Szinden és Székelykeresztúron szervezett katasztrófavédelmi képzésen) megkérdezi:
Útleveled van?
Innen indult a lavina: telefonáltam a külügyminisztériumba, érdeklődtem, hogy szükséges-e Bosznia-Hercegovinába útlevél. A román külügy konzuli osztályáról felhívták a szarajevói román nagykövetséget és visszahívtak: nem szükséges útlevél. Az interneten ellentmondó információk voltak, ezért Kovács Pétertől, az RMDSZ ügyvezető alelnökétől a késő esti órákban elkértem Niculescu Tóni külügyi államtitkár mobilszámát, írtam a diplomatának SMS-t.
A hírügynökségek szerint 7 ezer személynek kellett elhagynia lakhelyét Montenegróban; 2 ezer épületet/házat elárasztott a víz. (Fotók: http://www.daylife.com/topic/Montenegro)
Aztán eszembe jutott, hogy azért nem ártana Szerbián keresztülmenni, mielőtt még Boszniába érnénk. Csüggedtem: sajnos, nem fogok tudni elmenni.
A társasági tánctanfolyam után ismét telefonálgatás. Itthonról Facebookon kapcsolatban léptem Turi Lacival, s kiderült, hogy Montenegróba megyünk. Az ország és Szerbia külügyminisztériumának honlapján az áll, a román állampolgárok személyazonossági igazolvánnyal is bemehetnek az országba.
Első nap: csütörtök, december 9.: éjfél után intenzív telefonálgatás, szervezkedés. Ki, honnan jön, hol ül fel, hol találkozunk, mikor indulunk, mennyit fogyaszt az autó.
Mit kell csomagolni?
Mínusz 18 fokig garantált hálózsák, izolír, gumicsizma, kezeslábas, fejlámpa, meleg ruhák, ipari mennyiségben zokni és fehérnemű, stb.
Hajnali 4 óráig csomagolás, aztán ágyba.
Turi Lacival és Murphyvel (Kristóf Imre) Szegeden találkozunk. Onnan irány Újvidék, Belgrád, s le Montenegróba Crkvenica, Niksic, Kolasin, Ulcinj, Berane, Plav és Andrejevica körzetébe.
Hihetetlen: tavaly a Balkán-körutunk során éppen e régióban jártunk volt barátnőmmel, Enikővel…
Reggel 8 óra: Utolsó simítások, indulás. (Az év második kemény riportomat írom majd ebből a Szabadságban…)
Igyekszem még jelentkezni, de árvíz sújtotta régióról lévén szó, nem hinném, hogy lesz számítógép ls valamiféle internet kapcsolat…
Este 11 óra: igen kalandos út után (óránként válozott a helyzet) sikerült eljutnunk közel a magyar határhoz, pontosabban Aradra. Erőteljes havazás. Kiderül, talán Albániába kell menni. Borbély Zsolt Attilánál és családjánál szállunk meg, várjuk a parancsot. 🙂
Egyszer én is egyetértettem a szélsőségesen nacionalista, magyargyűlölő ex-polgármesterrel.
Hosszú (1998-2004) évekig jártam sajtóértekezleteire, egyszer születésnapjára is meghívott. Mintegy bizonyítandó, hogy semmi baja a magyarokkal.
Elmentem. Tudtam, miért.
Adott pillanatban, amikor a hozzá legközelebbi emberek (Petre Călian városi tanácsos, Dan Brudaşcu, a városháza szóvívője) vették körül, odamentem, s ünnepélyesen azt mondtam:
Polgármester úr, egyetértek Önnel! Mi több, egy vallomással tartozom!
Igen, mondja – jött a semmit sem sejtő válasz
Egyetértek Önnel, hogy a dákok a hunok előtt itt voltak Erdélyben!
Csodás, örvendek – jubilált.
Mi több, polgármester úr, erre vonatkozóan állítólag bizonyíték is van.
Még jobb, mondd csak! – csillant fel a szeme.
Amikor Attila, a hunok vezére és kísérete megérkezett Erdélybe, eldöntötte, hogy megpihen. Reggelre viszont ellopták a lovait.
Amitől tartottam, bekövetkezett:
Viszontlátásra – jött Funar elbocsátó szép üzenete.
Mit mondjak, csodálkoztam, hogy nem ismerte a viccet…
Ebéd (Felfalusi Árpád, alias Árpa fotói - lásd a bejegyzés végén levő fotóriportot is!)
Nagyon régen nem volt ilyen kellemes izomlázam. Néhány órával ezelőtt (vasárnap, december 5., 22h) tértem vissza a Szelek-barlangjából, aztán irány haza zuhanyozni, hajat mosni és enni, majd a szerkesztőségben voltam lapszámfelelős.
Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub (KABK – CSA) levelező listájára Száddámtól (alias Szeles Ádám, azaz Deák Zsolt) érkezett levél alapján jelentkeztem be a „Mikulás-túrára”. Nem gyanítottam, hogy mi lesz a vége.
Tízen, két kocsival vágtunk neki az útnak pénteken délután – szerkesztőségből gyorsan haza, csomagolás, kaja, tankolás, irány a Magyar Színház előtti parkoló. A kocsiban már elkezdődött a vigadás. Egyeseknek, mert én nem tudtam inni. Csak a vársonkolyosi (Sonkolyos – Şuncuiuş) Nagy Nyelőben. Ez a szocreál bányászkocsma. Bányász már nem sok maradt, harmonikázó és gitározó munkanélküli annál inkább. Lehet, ő is valamikor barlangász volt. Árpa a muzsikus asztalához szegődött, ott vigadott a helybéliekkel. Mi is a sörös üvegekkel. Inkább ők velünk, mert nevettek, hogy nehezen birkózunk meg velük. Na jó, a harmadik-negyedik után. Főleg azok, aki azelőtt „bemelegítettek”.
A Nagy Nyelőtől a Szelek-barlangjáig a köves, elszigetelt, senki által nem járt úton haladtunk. Káosz volt a kocsiban. Olyan hangosan üvöltöztünk, hogy a torkom is megfájdult. Hogy a gödröket mind telibe veszem arról tűnt fel, hogy a pocsolyákból a szélvédőmre fröccsen a víz. Ez azért nem kóser.
(Felfalusi Árpád [Árpa] videófelvételei)
Becuccoltunk a Szelekbe, a szokásos helyen, a Karácsonyfa-teremben aludtunk. Horkolás-koncert volt. Még füldugókkal is hallottam a derék „héroszokat”: főleg Cuga és Száddám horkolt keményen. Képtelen voltam aludni. Mihelyt egyiket felébresztettem (Nyúl például meg is köszönte, Szádi morgott: Na, mi van?), kezdet a másik. Szombaton éjjel a társaságtól lehető legtávolabb aludtam. Füldugókkal. Hiába, allergiás vagyok a horkolásra. És a női hisztériára. De ez nem ide tartozik. Videóztam is, de azt inkább nem töltöttem fel a netre: néhányuknak az állásába kerülhet. Főleg annak, aki egy igen neves kolozsvári felsőfokú oktatási intézménynél dolgozik… 🙂 🙂 De elvére: mi köze a horkolásnak a munkahelyhez? Semmi.
Még a nyelvem is izomlázas a szombati, 10 órás (!) barlang-túrától. Útvonal (ennyit jegyeztem meg, ne üvöltsetek): In memoriam-terem, Hippodrom, Kődzsungel, Háromszög (simán sikerült átjutni a rendkívül szűk helyen, nem is éreztem, hogy megnőtt a pocakom), Patkó. Majd a profik, azaz Száddám, Árpa, Erik, Nyúl és Kid2 elmentek a felfedező útra. Sikeres volt! Új járatot fedeztek fel, amely a Korall-járatba visz.
Csodás élmény a csend világa! De inkább meséljenek a fotók és a videók…
Totál-fatál-generál-brutál horror-terror! Így jellemezhető az, ami csütörtökön, december 2-án este történt a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) magas rangú képviselőivel.
Úgy vélem, a csütörtök esti incidens után az érdekvédelmi civil szervezet már semmiképp sem képviselheti a diákság egy igen jelentős rétegét. Volt KMDSZ-elnökként megvonom a bizalmamat tőlük, de még adok egy esélyt arra, hogy rehabilitálják magukat!
Kiss Olivér blogja 