Irtó nehezen rázódsz vissza a régi kerékvágásba. Kiestél a ritmusból, keresed a helyedet.
Folyton aggódsz valami miatt, főleg, mert azt szeretnéd, hogy minden esélyt megadj a szervezetednek a felépüléshez. Nem tudod pontosan, mikor mennyit mozgathatod a karodat, válladat, kulcscsontodat. Vajon mennyi a kevés, az elég, az éppen jó, és a sok…
Körülbelül a műtét után két hétig kiszolgáltatott vagy. Bizonyos tevékenységek elvégzéséért másoktól függsz.
A műtét során kvázi ismeretlen személyekre bízod a testi épségedet és az életedet. Abban reménykedsz, hogy a műtőorvos(ok) a legtöbbet adják, a legjobb formában vannak, s egyikük sem éppen előző este veszett össze a feleségével, vagy esetleg nyújtotta be a válópert. Vagy valami ilyen melodráma.
Tested már sohasem lesz a régi. Már nem ép. Elvesztetted a teremtési szüzességedet, a tested beleharapott az almába. Vajon csak az ép testűek kerülhetnek a purgatóriumba?
Rebut vagy, összetákoltak. Sohasem leszel már a régi.
Ugyanazt a sztorit kell minduntalan elismételned, de megnyugtató, hogy sokan őszinte érdeklődéssel fordulnak hozzád.
Mások horror történeteit kell hallgatnod. Mintha a tiéd nem lenne elég. Bár másoknak is hallgatniuk kell a tiédet.
Életre szóló élmény a kulcscsont-törés, de nem ismételném meg.
Ugyanilyen van nekem is, ugyanennyi csavarral…
Csak az tudja átérezni, milyen a baleset, a fájdalom, a „sima” és az ortopédiai sürgősségi osztály, majd a traumatológiai szakvizsgálatot követő, három napig tartó törött kulcscsont-rögzítés, aztán pedig a műtét, aki már átesett ezen.
Én meg valószínűleg a biciklin a Kolozsvárhoz közeli Tăuţi erdőben egy sebes ereszkedés után. Bár amikor felocsúdtam, a kormány előttem volt. Határozottan és pontosan emlékszem amikor túl magabiztosan elindultam a lejtőn, Elisei Miron országos bajnok nevét mondtam magamban, s azt is kristálytisztán látom magam előtt, amikor az erdei úton levő keréknyomot képtelen voltam kikerülni, s tudtam, hogy esni fogok. Mondtam is hangosan magamnak: JAJJ, ESEK! Aztán már csak az maradt meg, ahogy a bukósisakkal szántom a földet, s a fától egy-két méterre állok meg. Ha nem lett volna bukósisak rajtam… Köszönöm, Kovács Péter, hogy nekem ajándékoztad biciklis felszerelés eme kulcsfontosságú részét!
Három napig ilyen orvosi kellékkel rögzítették a törött bal kulcscsontomat…
Azonnali bosszúság lett úrrá rajtam, hogyan tehettem ilyet magammal, miért ereszkedtem olyan sebesen, lám, milyen helyzetbe kerültem. Azonnal az út másik oldalára vittem a biciklimet, nehogy az utánam ereszkedők elakadjanak benne, s elessenek. Leültem, lenyugodtam, s igyekeztem felmérni a helyzetet: vajon mi sérült? Tudtam, az adrenalin miatt tompul a fájdalom. Visszamentem az esésnek a néhány méterre levő helyszínére, elemeztem, mi történhetett. Csak tompa fájdalmat éreztem. Amikor a többiek utolértek, egyikük mondta, a bal vállad le van ereszkedve. Ekkor is csak zúzódásra, komolyabb izomhúzódásra gondoltam.
A sürgősségen elvégzett Röntgen-felvétel után minden kiderült: kulcscsont-törés. Hab a tortán: egymásra tevődtek a csontok. Tűrhető volt a fájdalom.
Az ortopédia sürgősségén meglovagoltam a széket, s az ügyeletes orvos hátba térd módszerrel kétszer próbálta visszatenni. Sikertelenül. Sajnos nem fájt, mert ha igen, akkor a csontok állítólag a helyükre kerülnek.
Az ortopédiai-traumatológiai szakorvosi vizsgálat után kiderült: műteni kell. S lőn. A kórházi viszonyokról csak a lustaság akadályoz meg 159 oldalas tanulmányt, esetleg kötetet írni. Lemez(ek) és hét csavar került a kulcscsontomra (és –ba), ezeket az orvosi kellékeket Veres úrtól vásároltam meg, hozzá a 0744-283341-es mobilszámon lehet fordulni. A műtőorvos szerint a beavatkozás
nem jól, hanem nagyon jól sikerült,
magam is láttam az összeillesztett csontrészeket, s az őket szilárdan rögzítő hét csavart.
Lábadozom. Lassan lehet fél kézzel gépelni, egyelőre itt most abbahagyom…
Lesz még terepbiciklizés. Csak sokkal óvatosabban. Azt hiszem, minden más veszélyes sportot ezután óvatosabban űzök: lovaglás, sízés, terepbiciklizés, sziklamászás, barlangászás, veszélyes helyeken történő túrázás.
Ja igen, s az apró örömök: felébredsz a műtét után, átvészeled az első éjszakát (akiket már megműtöttek, tudják, miről beszélek…), kiengednek a kórházból, másfél hét múlva be tudod kötni a cipődet, az utcán ismeretlenek segítenek felhúzni a cipzárt kabátodon. S még sok-sok más ilyen apró öröm…
———————————————————————————————————————
Egy kis kronológia:
április 6., vasárnap: kulcscsont-törés a Kolozsvár Teker által szervezett Bükk Maraton 30 kilométeres szakaszának nyomvonalán, terepfelmérés közben. Sürgősség, ortopédia sürgősség, gyűrűkkel rögzítés)
április 7., hétfő: traumatológiai és ortopédiai szakvizsgálat
április 9., szerda: beutalás a Kolozsvári Ortopédiára
április 10., csütörtök: műtét
április 14., hétfő: kiengednek a Kolozsvári Ortopédiáról. Kórházi napok száma: 5
április 24., csütörtök: kiveszik a szálakat (műtét hossza: körülbelül 15 centiméter, egy cuki kis kanyarral… 🙂 )
Vajon mikor műtenek ismét, s veszik ki a lemezeket és a csavarokat?
Szombaton a Jókai Mór Teljesítménytúra nyomvonalán festettük a lekopott turistajelzéseket, vasárnap pedig a Kolozsvár Teker által április 27-én szervezett Bükk Maraton nyomvonalán bringáztunk Kertész Levente főszervezővel és több tucat érdeklődővel.
A jelzésfestés kapcsán Nagy Zolival készített videóinterjú ide kattintvaérhető el.
A Golgotára (így neveznek egy igen nehéz emelkedőt) már nem jutottam el, mert Kolozstótfalu (Tăuţi) erdejében ereszkedés közben leestem, és eltörtem a kulcscsontomat… 😦
Számomra más Golgota következett vasárnap délután és este: “sima” sürgősség, ortopédia sürgősség, egy kvázi álmatlan éjszaka után pedig ma ismét ortopédia…
Szerdán beutalnak, csütörtökön műtenek… A milánói évfordulós utazás halasztva… A tapasztalatokkal, tanácsokkal jelentkezem…
Nehéz helyzetben vagyunk a barátnőmmel, Vandával: április 10-14. időszakban Milánóba utazunk, s bár sok-sok részletes és személyre szabott kérést küldtünk a Kanapészörfölőkön/Vendégszerető Klubon keresztül az ott lakó házigazdáknak, eddig csak elutasítások érkeztek.
Az ok: már fogadnak valakit, elsősorban olyanokat, akik a Milánói Nemzetközi Bútor Szakkiállításra és Vásárra mennek.
Pafff!
Sajnos már csak a drága/nagyon drága szállások szabadok, ezeket pedig képtelenek vagyunk megengedni magunknak. Így hát: ismersz valakit, aki el tudna szállásolni bennünket? Mindketten tagjai vagyunk az Erdély Mentőcsoportnak, így sok helyen elalszunk, képesek vagyunk alkalmazkodni a körülményekhez… 🙂 Amikor a meglepetés-repülőjegyet lefoglaltam (harmadik évfordulónkat ünnepeljük), akkor a fene tudta, hogy lesz ez a nemzetközi vásár, s képtelenség lesz CouchSurfingmatracot, kanapét találni Milánóban, vagy egyáltalán valamiféle szállást…
Szombaton a Jókai Mór Teljesítménytúra nyomvonalán 
Kiss Olivér blogja 