Gyere te is a Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúrára! Bebizonyítom, hogy kibírod!

Nem végzetes, kis gyakorlattal és felkészüléssel bevállalhatod

A függetleneket (se feleség, se gyerek) és a nyugodt, kiegyensúlyozott, problémamentes, változatos életet élőket és szabadokat, azaz család nélkülieket magába foglaló Szerda csoport egyes lányai kissé tartanak az EKE Kolozsvár 1891 által immár tizenötödik alkalommal meghirdetett Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúrától.

Szerintem alaptalanul.

Az elmúlt években egyre gyérebb lett az érdeklődés az EKE eme történelmi töltettel rendelkező rendezvénye iránt. Sokan, akárcsak egyes Szerda lányok, félnek bevállalni a közel 100 kilométeres távot, de a szintkülönbség talán még jobban aggasztja őket. Való igaz: többnyire irodai munkát végző, nem eléggé edzett hölgyekről van szó. Szerintem a táv még ilyen körülmények között is teljesíthető. Kalandvágyra, bevállalós szellemre és a kihívás vállalására, no meg bátorításra és elsősorban a szellemi erőnlét turbózására van szükség. Emlékszem, milyen testlakatú személyek jöttek a néhány évvel ezelőtt tartott Határon Túrára: azt hittem, Gyaluig sem mennek el. S kibírták.

A szívük hajtja őket

mondta akkor a főszervező, nem felejtettem el, s igaza volt.

Most is erre van szükség, lányok!

Külön említésre méltó Branea Róbert szerepe (tudom, be fog perelni, hogy leírtam a nevét, ő sokszor túlzottan szerény), aki Ambrus Tiborral, az EKE Kolozsvár 1891 elnökével egyeztetve úgy döntött, komolyabb népszerűsítésre van szükség. Hadd jöjjenek el olyanok is, akik eddig nem voltak, egyébként belterjes lesz az egész túra. Szerintem az egész Vasvári rendezvénysorozat, a megemlékezés is egyhangúvá válik, ha minden évben többnyire ugyanazok az emberek vesznek részt. Mi több, monotonná, más szóval unalmassá válhat. Robi felturbózta az egészet, buszt intézett stb.

No, de részletezzük a túrát: idén a szervezők elszállítják a bicikliket Gyaluig, mi több, szombaton este hazaszállítják azokat Körösfőről. Mennyiért?! Nem lehet igaz: 5 (öt) lejért. Ezt még én is ki tudom fizetni.

Számoljunk távot, szintkülönbséget

A szintkülönbség: Gyalutól (410 méter) a Huntineli tetőig (1341 méter) körülbelül 50 kilométer a táv. Az út enyhén emelkedik, a kiindulóponttól a 35. kilométerig. Itt 600 méteren leszünk, azaz potom 210 méter a szintkülönbség. Egy tíz emeletes tömbház magassága 35 méter, tehát 35 kilométer, azaz mondjuk két óra biciklizés alatt csupán 6 tömbháznyi szintet kell emelkedned. Azaz egy perc alatt 57 centimétert kell emelkedned. Vajon annyira kimerítő?

A nehéz szakasz a 35. kilométer után következik: itt 600 méterről közel 1400-ra kell felemelkedned. Ahogy mondtam a lányoknak: ha akarják, 15 kilométert toljuk a biciklit, s erre 3 órát szánunk. Jó, na 3,5 órát.

Számoljunk: mondjuk 2,5 órát bringázunk az indulástól a totál-fatál-generál-brutál-horror-terror-kamikaze-harakiri szakaszig, azaz a 35. kilométerig, innen az 50. kilométerig (azaz a túra legmagasabb pontjáig) még 3,5 óra. Innen pedig a fennmaradt 40 kilométer ereszkedőt (!!!) szintén 3,5 óra alatt tesszük meg a célig.

Tehát: 2,5+3,5+3,5 = 9,5 óra. Reggel 8 órakor indulunk Gyaluból és 18 óra 30 perckor Körösfőn vagyunk. Jó, tegyük hozzá azt is, hogy mondjuk összesen 3 órát (!) pihenünk, azaz minden településen iszunk egy sört. Akkor is legkésőbb este fél tízkor célba érünk, beesünk a kisbuszba, s hazaérünk. Ebben az esetben sajnos a Vasvári-ünnepség számunkra teljesen kimarad. De legalább bicikliztünk.

Ne feledjétek: az egész távot aszfaltozott úton kell lebringázni!

Bevállaljátok?

Nos, bevállaljátok? Nehogy már a szedentáris életmódot folytató családosok kibírják, s mi ne tudjuk teljesíteni a távot…! 🙂 Branea Robi tanácsa: az agyatokban dől el minden! Hozzatok magatokkal zenét! Ennyi!

Akárcsak Johannis: lépésről lépésre. De én a Dacia Solenzával… :) (FEJLEMÉNNYEL)

Itt még titán volt… 🙂

Tudom, hogy várjátok a híres Dákroveremmel kapcsolatos újabb bejegyzést… 🙂 Na, itt van.

Megerőszakoltam a személyes költségvetésemet, s ma mégis elviszem a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker (nem ám csak finder…) Especially Limited Edition személygépkocsimat javíttatni. Igen, ismét. Néhány nappal ezelőtt a féktárcsa volt soron a fékpofákkal egyetemben (kiadás: 520 lej), most jön a kipufogócső. Nem mintha nem élvezném, amikor versenyautó módjára burrog, s engem néz a fél utca. Pontosabban nem zavarna, ha ugyanezt egy Ferrarival tenném. De a rozsdás Dacia Solenza nem az. Bár meglepetés: nemrég papír fecnit találtam a szélvédőmön (igen, a parbrizon): megvásárolnám az autóját. Megdöbbentem: ezt a tragacsot?! Alkatrésznek kell, mi? Nem, nem adom, a kezem alatt rozsdásodik meg, s bomlik atomjaira.

Remélem, az enyém nem ennyire durva…

Úgy tudom, a városban csak egy olyan cég van, amely kizárólag a kipufogókra szakosodott: ez a Bulgarilor utca 10. szám alatt levő Sturimex Service. Tavaly is náluk voltam, meghegesztették, megkalapálták, megdrótozták, s mostanáig nem volt bajom. Alig néhány lejembe került a munka. Remélem, most is lehet mesterkedni valamit, mert sok pénzem nincs. Azaz a teljes csere kizárt, még a megerőszakolt költségvetés keretében is.

Ma 15 órára vagyok beütemezve, s a szlogen az lesz:

Haideţi să cârpim eşapamentul!

azaz

Tákoljuk meg a kipufogócsöget!

Lássuk, mi lesz belőle…! 🙂

Ja, s még a következők várnak megoldásra: iszonyatosan nyikorog a jobb első szék (rosszabb, mint a füledbe zümmögő szúnyog!), ez le kell szerelni, befújni valami cuccal. Aztán következik a rozsda kezelése, a keresztrúd felszerelése. Még elfelejtettem valamit. A lényeg: a Daciával mindig van valami… 🙂

Ja, eszembe jutott: nagy nehezen szereztem parkolóhely-védő műanyag zsalont, el kell mennem egy építőtelepre öntsenek bele egy kis betont, ki kell lyukasztanom, láncot kell rá tennem, ki kell készítenem a zöldövezet és a kerítés mellé, hogy amikor távozom kitehessem, ne parkoljon senki a helyembe. A régi törpéimet (három darab, lánccal összekötött, talppal, nyakkal és felirattal rendelkező cuccokat) 9 év után ellopták… Éljen a Monostor!

De még mindig van valami javítani való a Daciánál… 🙂 Előbb-utóbb eszembe jut…

**************************************************

FEJLEMÉNY: Húsz lejért meghegesztették. Addig minden bizonnyal eltart, amíg összegyűjtök annyi pénzt, hogy kicseréljem… 🙂

**************************************************

Remélem, megoldódnak a Solenza fékrendszerének gondjai! (Köszönöm, Donáth Service!)

Köszönöm!

Már az Erőss Zsolt Teljesítménytúráról hazafele jövet éreztem, hogy furán fékez a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker (!) Especially Limited Edition. Hazafele jövet is többnyire a motorféket használtam, de mégis vert valami… Ismét a fékrendszer, a fenébe, mondtam magamba, ez volt amikor Szalonikiben is voltunk. Valamennyire nyugodt voltam, mert a fékpofákat februárban cseréltettem ki egy vállalat szakemberével, maszek módon. Eddig bíztam az illetőben, most már nem annyira. Jelezhette volna, hogy nagyon, de nagyon meg vannak kopva a féktárcsáim. Ezeket még évekkel ezelőtt cserélték ki a Dacia autószerviznél. S még azelőtt Szekrényesnél, a közismert kolozsvári autószerelőnél.

Fura azért, hogy bár még csak 97 ezer kilométer van a kocsimon, máris háromszor kellett féktárcsát cserélni. Aki velem utazott tanúsíthatja: nyugisan, óvatosan vezetek, nagyon gyakran használom a kéziféket, a fékkel óvatosan bánok.

Néhány héttel ezelőtt a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited editiont elvittem a Budai Nagy Antal utcai Dacia szervizhez (oda többet nem hiszem, hogy megyek valaha). Mondtam nekik, hogy a fékrendszerrel van a baj, annyira ver, hogy a talpam csúszik le a fékpedálról. Azt mondták, elvégezték a féktesztet, rendben volt, ezért kicserélték a kerékagyat (bucşă) és a lengéscsillapítót (bară stabilizatoare). Már az udvarukon éreztem, hogy a helyzet semmit sem javult, de azért mentem egy kört. Amikor jeleztem az illetékesnek, azt mondta, ne lehet. Tettünk egy kört. Majdnem leesettek a visszapillantó tükrök, fékezésnél annyira rezgett az autó. Kiszámolta: 700 lejembe kerül úgy a nemrég kicserélt fékpofák cseréje, mint a féktárcsáé. Faképnél hagytam.

Gondoltam, egy teljesen új helyre viszem a kocsit: Donáth Service. Lemondtam a vállalati szakiról, a Dacia szervizről, Szekrényesnél már nagyon régen voltam, s ő amúgy sem foglalkozik hazai gyártású személygépkocsikkal.

Eszembe jutott, hogy amikor több ízben beázott a csomagtartóm, s jártam az autószervizeket, hátha lehet újat vásárolni, betévedtem a Donát utca 258. szám alatt levő szervizbe. Készségesen segítettek. Akkor is, amikor egyszer arra jártam, s a nyikorgó bicikliláncomra vazelint kértem. Gondoltam, kipróbálom, hogyan dolgoznak itt. A wild try. Pénteken elvittem, Czakó Krisztina már aznap elkészült, de csak ma mentem érte. Az úrhölgy kedves, figyelmes volt. Az eddigi tapasztalat szerint a fékrendszert megjavították, jól működik. Ami igazán tetszett az, hogy az egyik alkalmazott (azt hiszem, Leventének hívják), részletesen elmagyarázta, mi több, saját kezdeményezésből vette a fáradságot és lerajzolta, hogyan működik a fékrendszer, mi okozhatta az eddigi problémákat és javaslatot tett a hosszú távú megoldásra. Jóleső érzés, amikor így foglalkoznak az ügyféllel, növeli a bizalmat és az elégedettség érzetét.

A fékrendszer rendbetételéért és a motor rögzítőjének (valami balance nemtommi) rendbe hozásáért kiadott 520 lej (nem akarod tudni, hány százaléka ez a havi fizetésemnek, de elégtétel, hogy a szervizcég 7,5 százalékos árkedvezményt adott) után most már csak az útadó kifizetése (június 26-án járt le, körülbelül 150 lejre számítok), a kipufogó hegesztése (elég durván szól, mintha versenyautót vezetnék…), a rozsdamentesítés (számítok Önre, Misi bácsi!) és a keresztrudak felszerelése van még hátra. A tetőre ugyanis biciklitartót szándékozom szerelni, de a mostani költségek miatt lehet, minden (ismét) halasztódik.

Valamelyest vicceltem akkor, amikor azt mondtam: a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmakernek ki kell tartania amíg élek. Eladni már nem tudom, s tudjátok mit, ha már ennyit költök rá, akkor megtartom magamnak! 🙂

Open letter to József Váradi, CEO of WizzAir

Thanks!

I’m perfectly aware that you, Sir, might never read these lines, you’re a busy man. And I’m a nobody from right next to the middle of nowhere. Still, I give it a try. 🙂 I’m writing to you as a WizzAir customer, a blogger and an amateur plane spotter.

You might be aware what a profound effect the company you run, WizzAir had on the lives of millions of Europeans throughout the years the company’s aircrafts fly over the skies of the continent – and now even beyond. WizzAir gave the opportunity for ordinary people like me to fly, discover gorgeous people and places that I didn’t know existed. Well, inevitably, I heard and read about some of the cities, but for decades they simply seemed unreachable for an ordinary person from the outskirts of Cluj-Napoca/Kolozsvár/Klausenburg in the region of Transylvania, Romania, raised by hard-working parents during the extreme hardships of Communism – I was born in 1975. We all thought that flying is the privilege for the higher echelons of society, the elite.

Nowadays, thanks to WizzAir, even people like me who earn between 250-300 euros a month are also able to fly. Recently we flew to Bari (27 euros for the return ticket!) and met groups of young people who were on an airplane for the first time in their lives. You should have seen the satisfaction, the joy and the happiness in their eyes! Two were from Târgu-Mureş/Marosvásárhely/Neumarkt: first time abroad and aboard! I think they’ll always remember WizzAir…

I strongly think that WizzAir’s positive public perception is also largely due to WizzAir’s Corporate Communications Manager, Daniel de Carvalho, who’s nice and friendly personality, but also his professionalism eases the work of journalists and attracts the busy bees of the social media to write about the company.

New perspectives, new horizons (Photo by Imreh-Rácz Előd/Hungarian Plane Spotting Club of Cluj/Kolozsvár/Klausenburg – http://www.planespottingclj.wordpress.com/ )

Throughout the years I managed to travel to 44 counties – around to one third of these thanks to WizzAir. On a European level Cluj-Napoca/Kolozsvár/Klausenburg is a somewhat of a village, almost nobody heard about us – I asked several people in several countries. Also thanks to Wizz we’re now on the map, connected to Europe. We don’t feel so isolated any more. I use Wizz regularly – I even flew to Tel-Aviv and Dubai. An unheard-of-thing a few years ago…

Traveling expends one’s intellectual and spiritual horizon – thus flying is not just a technical wonder. WizzAir also helps couples living far from each other maintain their relationships, people to study abroad and come home (very) often. Hopping on a WizzAir flight is almost as easy as taking a taxi… 🙂 Of course, we didn’t resist the temptation: when Wizz recently offered one ticket for free for each one bought, we made a reservation to Kutaisi, Georgia… 🙂 And subscribed to the Wizz discount club once we were at it… 🙂

Of course, there were several problems the company faced throughout the years: delays, cancellations, small accidents, luggage allowance issues – inherent for any airline. They still happen – just like anywhere else.

WizzAir also dramatically enhanced the activity of our Hungarian Plane Spotting Club of Cluj-Napoca/Kolozsvár/Klausenburg. Basically, it created the organization… 🙂 Thanks to Tibor Weghofer-Vad WizzAir captain who introduced us to many of his colleagues and, of course, all the WizzAir CLJ base captains (Jason Cotton, Alexander Hecht and now Gergely Kovács) we managed to organize 6 plane spotting days, which included dinner with the captains and first officers, as well as visits to a stationary aircraft and also plane spotting with some pilots. What a unique experience for everyone!

I don’t know what your business plan is and how long can WizzAir offer tickets for such a low price, but I hope it goes one for many more years. If not, we’ll stay put just as in the early ‘90s… 🙂 😦

Ezt most nem szalasztottuk el! Azonnal feliratkoztunk!

Elérünk az Anna-bálra?

Legutóbb eltátottuk a szánkat, vagy mittomén milyen malőr történt, s nem jelentkeztünk a Kolozsvári Társastánc Egyesület tanfolyamjaira. Most már a meghirdetés napján, azaz ma elküldtük az űrlapot a július végén kezdődő tanfolyamokra. Vanda már délután írt SMS-t nekem, azaz a Márkék által kiküldött körlevél megérkezte után azonnal. Nincs több mese, duma, szöveg, textus, kontextus, Saussure, cselekvés van.

A tánctanfolyamokat valamikor a 2000-es évek második felében kezdtem, s még nem fejeztem be… Jelszavam ilyen vonatkozásban is: kitartás, nincs már messze a világvége! 🙂

Az idei Anna-bál július 26-én lesz, éppen a Tusványos utolsó napján. Nagyon remélem, hogy este 8 óráig visszaérünk Kolozsvárra… 🙂

Gubancaink a Culina Nostra vendéglővel (FEJLEMÉNNYEL)

Kisebb gubancok jelentkeztek

Ajándék lónak ne nézd a fogát, mondja a közmondás. Ezúttal mégis elviszem a paripát az „állatorvoshoz”… Az alábbiakat az építő kritika, a jobbítás szándékával írom.

Nemrég étkezési utalványt nyertünk a Fikó Norbert és a Szeretlek, Kolozsvár! csapata által önkéntesen szervezett kvízversenyen (ezúttal is köszönöm a szervezést, s a részvételt az eredetileg Kaktuszos Durex, női hatásra Kengurubébikre változtatott csapat tagjainak!), második helyezést értünk el, s jutalomként a kolozsvári Culina Nostra vendéglőben étkezhettünk. Értékelendő a cég támogatása is. Tudom, hogy az alábbiak nem a kvízverseny csapatának a hibáját képezik.

Szegény Vanda megjárta a hadak útját, ő intézte a foglalást, egyeztetett az emberekkel, ki, mit rendel. A napi menüből választhattunk. Eddig rendben. Ki is választottuk. Ez is stimmel. Aztán szólt Vanda, hogy bár még csak dél van, a menüben szereplő levesek közül már csak eperkrémleves van. S estebéd. Hogyan?! Azaz a menüben szereplő fő ételből már nem volt. Azaz volt, de csak lekváros és tejfölös fánk. Micsoda?! Fánk főétel gyanánt? Ha már csak ez van, akkor maradjon. Aztán, miután már harmadszor beszélt a culinásokkal, bejelentette:

Mindenki fánkot és eperkrémlevest kap! Csak ez van!

Paff!

Én végül törtpaszulyt kértem kolbásszal kértem, bár az nem az estebédnél szerepelt. A leves nemigen ízlett a lányoknak (nekem igen), a fánkot viszont megkóstoltatták velem, de nem tudtam megenni. Vanda szerint reggel nyolckor készítették, ők pedig este hétkor fogyasztották (volna) el. Sikerült is valamennyire, de majdnem elgörbült a kés… 🙂

A törtpaszuly kombó finom volt.

Még voltak gubancok, várom a lányokat, írják meg kommentben.

Ismerem a culinásokat, értékelem, hogy sok-sok magyar rendezvény támogatói, ismerem a működtető intézmény kulcsszereplőit is. Kár, hogy most itt tart a dolog… Emlékszem, néhány hónappal ezelőtt is rettenetesen éhesen betértem enni, három fajta ételt kértem, de semmi sem volt, Végül, eléggé ingerülten azt mondtam: hozzon azt, ami van. Bármit. Étel legyen…

********************************************************

FEJLEMÉNY (június 24., 13 óra 27 perc):

Az imént hívott a Culina Nostra menedzsere, Balázs András, aki elmagyarázta, mi okozza a különböző fennakadásokat. Megkértem, írjon hozzászólást. Dicséretes, hogy ilyen operatívan reagált öt ügyfél tapasztalatára, így tesz egy igazi vezető. Mi több, átlátja a blogok és a közösségi portálok világának fontosságát, s az ott leírtak súlyát és esetleges következményeit.

********************************************************

Titán személygépkocsik – veszélyérzet a túlzott biztonságérzet miatt

Titán

Úgy adódott, hogy egy napig rendkívül jó minőségű és teljesítményű személygépkocsit vezethettem: 2014-es gyártású Skoda Octavia III 1.2 tsi. A 11 éves, rozsdás és féktárcsa-cserére szoruló Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited Edition tulajdonosaként én ebből csak annyit értek, hogy az első római szám, a másik kettő pedig arab… Főleg, hogy ilyen kocsi gázpedálját csak hajdanán, a Mezei család birtokolta Autoworld és az RMB InterAuto (Mercedes képviselet) által szervezett tesztvezetések során érinthettem meg.

Első megjegyzésem: a széles kerekek, s persze sok minden más miatt a totális biztonság érzetét keltette bennem a kocsi. Ezt eléggé veszélyesnek ítélem. Míg a dákvágennel kétszer meg kell gondolnom, hogy előzzek-e vagy sem, a totál-fatál-brutál Skodával szinte mindenik előzést bevállaltam. Mert, ugye, van 105 lóerő, no, de a kocsi még akkor is 1,2-1,7 tonna körül mozog. S még így is a 280 kilométer során csak 50 lejre fogyasztottam üzemanyagot, az átlagfogyasztás 5,8 l/100 km volt. Szép, tetszik! A Dacia nem képes ilyesmire…

A kocsi ugyanakkor a sérthetetlenség, a legyőzhetetlenség, s amit szintén ijesztőnek ítélek, balesetmentesség képzeletét keltette bennem. Azt éreztem, hogy ebben a kocsiban semmi rossz nem történhet velem, mindentől megvéd. Igen, ez az, a halhatatlanság érése lett úrra rajtam. Persze, gyakran csitítottam magam!

Köszönöm szépen Lázok Levente barátomnak, hogy amikor szőke kérdésemmel felhívtam, nem nevetett, s ráadásul még a türelmét sem vesztette el. Igen, na, nem tudtam, hogyan kell beindítani. Mert nem ám olyan egyszerű, mint ahogy elképzeled. Amerikában is vezettem többször, de ilyen pimaszság egyik kocsnál sem volt… 🙂 🙂

Érdekes, kissé megváltozott a vezetési stílusom. Alkalomadtán türelmetlen lettem a „lassan” vezetőkkel szemben. Ekkor vettem észre, hogy 110-zel száguldottam. A Dacia ilyenkor kezd atomjaira bomlani, s attól tartva, hogy ismét leesik a beltérben levő visszapillantó tükör, rendszerint lassítok…

Nem mondom, kellene egy ilyen járgány. Szerencsére viszont, sohasem lesz pénzem rá. Pontosabban elfogadnám, ha fenntartása ugyanannyiba kerülne, mint a dákvágené. Valahogy megszoknám a behemót termetét, s igyekezném legyőzni a halhatatlanság és sérthetetlenség érzését. Nem biztos, hogy sikerülne. Nem, inkább nem kell! 🙂

VIDEÓ – Mit szóltok az új kolozsvári biciklisávokhoz? Néhány, szerintem, veszélyes

Szerintem is túl veszélyes az úttesten közlekedni biciklivel. Az új biciklisávokat még nem próbáltam ki (© Rohonyi D. Iván/Szabadság. Minden jog fenntartva. A fényképek a szerkesztőség beleegyezése nélkül semmilyen formában nem használható!)

Pánikban van a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal. Augusztus elsejéig Kolozsváron, Apahidán és Szászfenesen működnie kell biciklikölcsönző rendszernek, s ennek érdekében ugyaneddig létre kell hoznia a bicikliutakat, illetve biciklisávokat.

S mit csinál a nyugtalan, pánikban levő ember? Téved. Olyan, mint amikor a polgár úszni tanítja gyermekét: bedobja a vízbe, s oda kiálltja neki, kapálózzál, b*****, kapálózzál! Így tesz a kolozsvári városháza is, kapálózik. Biciklisávokat hoz létre a járdán, az úttesten, mindenhol, ahol csak lehet. A lényeg, hogy teljesüljön a terv, akárcsak 1989 előtt.

Két, több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakemberrel beszéltem ma, a témáról szóló átfogó cikkem a holnapi Szabadságban jelenik meg.

Ami első látásra a legveszélyesebben tűnik nekem: az autóbuszmegállókkal párhuzamosan futó biciklisáv. Ez talán a legveszélyesebb. Amikor a busznak a külső sávról be kell térnie a megállóba, akkor elgázolhatja a biciklist. Konfliktusos helyzet, amely, szerintem, előbb-utóbb balesethez, Isten őrizz, tragédiához vezet. Ilyen helyzet áll fenn a Villamosművek/Uzinei Electrice utcában és a Donát negyedi Sun stranddal szemben a 43-as autóbusz megállójának környékén.

Néhány nappal ezelőtt a kolozsvári rádió egyik munkatársa kipróbálta a sávokat. Emlékszem, anno Székely Zsuzsa, szintén a közszolgálati rádiótársaság alkalmazottja tette ugyanezt, akkor talán még veszélyesebb volt a helyzet.

CIKK – Függőágyban Európa és Afrika között – élmények Dél-Olaszországban (A Szabadságban megjelent élménybeszámoló)

Dolce far niente Monopoliban (A fénykép nem minket ábrázolt, nem béreltünk kocsit… 🙂 )

Szerencsére érkezésünk utáni napon, azaz vasárnap megírtam (Dolores macskám is segített, mert csendben volt, nem zaklatott, csak ki-be járkált a szobába) az élménybeszámolót, s ma meg is jelent a Szabadságban.

A cikk fizetésmentes része itt olvasható.

Korábbi (sok-sok fotót és egy rövid videófelvételt tartalmazó) blogbejegyzésem itt.

FOTÓRIPORT, VIDEÓ – Dél-Olaszország: lenyűgöző, varázslatos, meglepetésekkel teli

Előítéletes voltam Dél-Olaszországgal kapcsolatban: azt gondoltam nagyobb a káosz, mi több, a szegénység egyes jeleit észlelhetőek lesznek. Kellemesen csalódtam. Ezért is jó utazni: eltűnnek vagy legalábbis tompulnak az előítéletek, hatások érnek, a Kanapészörfölők segítségével az ember toleránsabb, alkalmazkodóbb lesz, felhagyni kényszerül a napi rutinnal, új helyeket lát, tapasztaltabbá válik.

Hiszem és vallom, hogy a gyakran utazókat nehezebb félrevezetni, ugyanis sok esetben voltak azon a helyen vagy annak közelében, amelyről éppen szó van. A személyes tapasztalat viszont döntő: hiszem, hogy a gyakran utazó, sokat látó és tapasztaló emberek sokkal nehezebben manipulálhatók, ugyanis jobb rálátásuk van a világra, s a helyi kapcsolataik révén mindig tudják ellenőrizni azokat az információkat, amelyekkel ez vagy az próbálja „beetetni” őket.

Az élménybeszámolóm holnap jelenik meg a Szabadságban, addig is egy kis ízelítő.

Miért mentünk Dél-Olaszországba?!

Költségek:

1. Menettérti WizzAir repülőjegy (április 20-án foglaltuk): fejenként 27 euró.

2. Szállás: ingyenes Franz Navach házigazdánknak köszönhetően, aki Mola di Bariban lakik.

3. Közszállítás: 40 euró.

4. Étkezés (a helyiek által használt étkezdék, bevásárlás reggelire, fagylaltozás, házigazdánk meghívása fagylaltokra, stb): két személyre 30 euró

Összköltség: 100 euró (de csak azért mert dőzsöltünk, luxoltunk, kirúgtunk a hámból)

Kattints, kérlek, a képekre, a sztorit ezek és az alattuk levő kis szöveg mondja el…

Rusztikus szobánk Mola di Bariban. Köszönjük szépen, Franz Navach!

Házigazdánk terasza. Egy kis domb kell csupán a csodás kilátáshoz. A távolban Mola di Bari és az Adriai-tenger

Franz házának nappalija. Könyvek, festmények, kandalló. Plazmatévé is van, de átmérője sokkal kisebb mint a könyvek térfogata…

A ház udvarán: múlt

Nem ház, kisebb kúria…

Szúr

Valamikor ezzel sétáltatták a turistákat

A közvetlen szomszédságban Franz fia panziót működtetett…

Pihenő

Vajon mire használták ezt a hatalmas tükröt?

Két világ?

Monopoli: vajon mi a hóhér az?!

Monopoli: már nem mozog

Monopoli: Sok helyen előbukkannak a hithű élet jelei…

Monopoli: Itt valamikor tenger volt

Monopoli: szűk és magas

Monopoli: kevés a homokos tengerpart

Monopoli: kifogta, elkészíti

Monopoli: ha nincs homokos tengerpart, akkor a sziklákat használjuk!

Monopoli: sikerült “homokoázist” találnunk, itt fürödtünk is egyet

Monopoli: Fog valamit?

Monopoli: dolce far niente (I.)

Monopoli: dolce far niente (II.)

Polignano: lehet ennél szebb?

Polignano: mennyire romantikus lehet a naplemente?

Matera: érkezünk, hőség van

Matera: előbb a kastélyt vesszük szemügyre

Matera: Nem sok előzetes információnk van róla, hagyjuk meglepni magunkat. A történelmi központot alkotó barlanglakásokból álló negyedek komplexuma viszont sokkol. Pozitív értelemben. Főleg, hogy nem azonnal tárul elénk, először ugyanis üzletbe megyünk tejet, kiflit, sajtot és felvágottat vásárolni, tudjuk ugyanis, hogy itt minden drága lesz

Matera: Sok turistát nem látunk, minden valószínűséggel azért, mert a legnagyobb hőségben, délután egykor jutunk el lényeghez: a történelmi központhoz. S egy kanyar után hirtelen minden elénk tárul: egy földön kívüli tájhoz hasonlító házrengeteg. A Gravina di Matera szurdokvölgyének barlangjaiban már az őskorban laktak. Mi több, itt még az 1950-es években is éltek emberek hihetetlenül gyatra higiéniai körülmények között, villanyáram és víz nélkül. A Wikipédia szerint valamikor ez volt Olaszország legnagyobb nyomornegyede. A második világháború után Carlo Levi hívta fel a figyelmet a városra a Krisztus megállt Ebolinál című könyvével. Ebben említést tesz, hogy Matera városának közel 70%-a barlanglakásokban él, együtt háziállataikkal, ivóvíz és csatornázás nélkül. Palmiro Togliatti igazságügyi miniszter országos szégyennek nevezte Materát, ami elvezetett az 1952-ben kiadott 619-es számú kormányrendelet elfogadásáig, amely kimondta új városnegyedek építését és a lakosság teljes áthelyezését a barlanglakásokból. Ugyanakkor elrendelték az összes barlanglakás befalazását, megakadályozva ezzel a visszatelepüléseket. 1993-ban az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította a materai barlaglakásokat, azaz sassikat, amelyek ma Olaszország legnagyobb szabadtéri múzeumát alkotják

Matera: A hőség miatt senki sincs az utcákon, úgy érezzük magunkat, mintha kibéreltük volna a helyet. Többször meg kell állnunk a hőség miatt, főleg, hogy a Piazza Duomo, azaz a város legmagasabb pontjához akarunk eljutni. Itt van ugyanis a 13. században épült materai dóm – itt (is) minden lépésünket történelmi jelentőségű épület keresztezi

Matera: Kilátás a múltra

Matera: Alig van növényzet: a házakat egymás mellé, sőt egymásra építették. Csak a száradó ruhák, a terítve hagyott asztal utal arra, hogy itt vannak a helybéliek is. Az egyik templom előtt figyelünk fel a kiszáradt kaktuszra – s július-augusztus még hátra van. Sok ház eladó – nem csoda. A helyiektől tudtuk meg: rengetegbe kerül a villanyáram és vízvezetékek karbantartása, sokba kerülnek a közművek

Matera: valami miatt Jeruzsálemre emlékeztet

Matera: a település a Gravina di Matera szurdokvölgyében jött létre

Matera: A Madonna dell’Idris-templom. A hőség miatt kibukunk, a templomban pihenünk, mi több, bóbiskolunk egy kicsit

Alberobello: ötletes

Alberobello: kipróbálnánk

Alberobello: itt is laknak még

Alberobello: stílus

Alberobello: S Vanda nem is olyan magas…

Alberobello: A kör alaprajzú, hengerfalú, kúpfedelű építmény, kéménye a tető csúcsán van. A trulló nem más, mint sátorkunyhó kőből épített változata

Alberobello: az adó kifizetésének elkerülése érdekében a települést uraló gróf megparancsolta alattvalóinak, hogy csakis olyan épületeket húzzanak fel, amelyeket az adószedők érkezésekor könnyen el lehet bontani, majd távozásuk után gyorsan visszaépíteni. Házigazdánk, Franz szerint egyes épületeket ideiglenesen kisebb istállókká alakítottak át, azaz „építettek újra”, ezekre ugyanis nem kellett adót fizetni. A habarcs nélkül épült trullók tökéletesen megfeleltek a gróf adózást elkerülő elképzeléseinek. Végül azonban fény derült a turpisságra, és a nápolyi király börtönbe záratta a grófot adócsalás vádjával

Putignano: szieszta miatt minden zárva

Putignano: szieszta

Putignano: egyedül

Putignano: vajon a Monostoron megteremne?

Putignano: séta

Putignano: ne merj hozzányúlni!

Putignano: Giuseppe Mastangelo tulajdonában levő Rosticceria Fantasia elnevezésű étkezde mentett meg a szieszta okozta éhhalál-közeli állapottól. Finom itt az élet

Rutigliano: közszemlén

Rutigliano: szorosan

Bari: az Adriai-tenger varázsa

***********************************************************************************************************

Arberobello: a csodás trullók világa

Sud Italia, stiamo arrivando!

Tengerpart, meleg – Olaszország

Ha már itt van közel a repülőtér, s a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker (nem ám csak finder…!) Especially Limited Edition kivisz (ha időközben vagy útközben lerobban, van autóbusz és trolibusz járat is), ráadásul a WizzAir repülőjegyet még az újságírói fizetésből is meg lehet vásárolni, mi több, sikerült ingyenes Kanapészörfölős szállást találnunk, akkor négyéves évfordulónkon miért ne utaznánk Dél-Olaszországba (Bari, Monopoli, Mola di Bari, tengerpart) Vandával?!

Ilyekor még nincs túl meleg, Bari környékén talán már lubickolni is lehet.

Eddigi számításaink szerint a négy és fél/ötnapos (június 9-13.) kiruccanás összköltségvetése fejenként 50-60 euró. Ha – ahogy Vanda szokta mondani Anettet parafrazálva – luxolunk, akkor a kiadások 70-80 euróra rúgnak majd. Tűrhető.

Sud Italia, stiamo arrivando!

Vieux Port de Bari

BARI29

TIFF – Amit a hétvégén mindenképpen megnézek

No, most akkor a péntek is a hétvégéhez tartozik… 🙂

Péntek, június 5.:

De ce eu?/Miért én?]

 

600 de mile/600 mérföld/600 miles

**************************************************************************

Szombat, június 6.:

Labirintul minciunilor/Labyrinth of lies

 

Un etaj mai jos

 

Xenia

 

***************************************************************************

Vasárnap, június 7.:

Dilema lui Viviane Amshalem

 

Gunoi/Trash (zárófilm)