Szombaton ilyenkor már javában úton leszünk.
Most nyiratkozás, ajándékvásárlás, ilyen-olyan apróságok. Indulás: szombaton reggel 8 órakor…
Holnap már úton leszünk…
Hónap: 2009 július
Három nap az indulásig…
Szinte mindenki tanácsokkal lát el, mintha az Északi-sarkra indulnánk… 🙂 Tudom, ketten elég meredek dolog elindulni ennyi időre ilyen helyekre, dehát egyszer élünk, nemde? Az az érzésem, hogy olyan vélt vagy valós félelmek leszenk úrrá rajtam, mint amikor a nyugat-európaiak készültek Romániába, mondjuk 10 évvel ezelőtt… Erről jut eszembe, hogy szinte mindenki azt mondja: a mentalitás, a társadalmi berendezkedés, a szociográfiai sajátosságok, a hatóságok viselkedése szempontjából olyanok a balkáni országok, mint Románia 10-15 évvezel ezelőtt.
Kissé összeszorul a gyomrom, amikor arra gondolok, hogy 16 napig (augusztus 1 – 16.) úton leszünk. S nem akárhol, hanem egy volt háborús övezetben. Persze, a konflikutnsak 13 éve vége szakadt, de Koszovóban viszont még mindig puskaporos a helyzet… A hosszas utazásról az jut eszembe, amikor 2003-ban a Világsajtó Intézet (World Press Institute) ösztöndíjasaként 5 hónapot utaztam körbe-körbe az Egyesült Államokban. Igen ám, de ott mindent biztosítottak, most viszont a magunk lábán kell megállnunk.
Mi terveztük meg az útvonalat, foglaltuk le a szállásokat a CouchSurfing rendszeren keresztül, magánszemélyeknél. Írtam a turisztikai irodáknak, tanácsokat, tippeket kértem lévén, hogy az utazást követően élménybeszámolót tervezek közölni a Szabadságban. A spontán útirány-változáson, a kitérőn, a helybéliektől való információszerzésen van a hangsúly, de egy-két profi tanácsa sem árthat… 🙂
A szuper Dákroverben (Dacia Solenza, 45 000 Km) motor olajat, olaj-és levegőszűrőt, féktárcsát, fékpofákat cseréltem, alaposan átnézettem Szekrényes Attilánál, így készen állunk az útra. Lesz még betegbiztosítás, CASCO, megnézem a pótkereket, egészésügyi dobozt vásárolok (a gyárból jött ki, ami most benne van), s zöldkártyát azokra az országokra, amelyekre a jelenlegi nem érvényes.
Mindenki figyelmeztetett: be kell tartani a sebességkorlátozásokat. – Legyen nálad apróba euró, ha látod, hogy nagyon akadékoskodik a rendőr… – tanácsolta valaki. Welcome to the Balkans!
Balkán-körút: a hajdani háború sebeit vagy a megújulást, az újjászületést keressem?
Vegyes érzelmekkel készülődök az augusztus 1-16. között esedékes Balkán-körútra… Már nagyon, nagyon régen készülök Szerbiába, Horvátországba, Bosznia-Hercegovinába, Montenegróba, Koszovóba. Furcsán hangozhat, de nem feltétlenül a turisztikai attrakciókat, a csillogást-villogást, a tengerpartot, hanem valamilyen szinten a hajdani háború sebeit keresem.
A délszláv válság mély nyomokat hagyott bennem. Mindig el akartam látogatni azokra a helyekre, ahol a tömeggyilkosságok, a kivégzések, az atrocitások, az etnikai tisztogatás, a falu égetés, az erőszak történt, ahol a vér folyt.
Korántsem mazochista indíttatásból, hanem teljesen más meggondolás alapján. Látni akartam azt a történelmet, amely itt zajlott mellettem. Míg tinédzserkorom levelezőtársa, aki dél-kelet Magyarországon lakott, a szerb és horvát harci repülők zaját hallotta, addig én naponta figyeltem az EuroNews és más hírcsatornát, s hallottam a halálhörgést, láttam azt, ahogy leheletét adja a szarajevói piacon az a férfi, aki egy tüzérségi lövedék áldozata lett.
Továbbá soha nem felejtem el azt, amikor szintén egy tüzérségi lövedék a Szarajevó egyik domboldalán szánkózó gyermekek közé csapódott. Kiknek ártottak? Miért bántották őket? Emlékszem 1995 tájékán lehetett, éppen egy vizsgára tanultam, s a horror képek láttán letettem a kurzusokat, s kinéztem az ablakon. Elméláztam. Fájt amit láttam. Hirtelen gyerekzsibongásra lettem figyelmes: az ablakom előtti dombon önfeledten és boldogan szánkóztak a kicsinyek. Milyen szerencsések! – gondoltam magamban. Cikket is írtam erről az élményről a Szabadságban. Milyen könnyen megtörténhetett volna a fordított szereposztás…
Látni akartam azokat a helyeket, ahol ez megtörtént, beszélni akartam azokkal az emberekkel, akik átélték a XX. század utolsó évtizedének eme tragédiáját, amely nem a távoli és számunkra érdektelen Szomáliában vagy Pápua Új Guineában, hanem itt a szomszédban történt. Ugyanolyan emberekkel, mint amilyenek mi vagyunk. S velünk is ugyanúgy előfordulhatott volna 1990 véres márciusa után. Akkor, Marosvásárhelyen vagy a Székelyföldön.
Úgy gondolom, a délszláv válság örök szégyene lesz a modern Európának. Bihac, Prijedor, Banja Luka, Doboj, Brcko, Bijeljinia, Tuzla, Srebrenica, Gorazde, Pale, Mostar, Sarajevo, Manjaca, Trnopolje, Tenja, Vukovar, Grbavica, Kraiijna, Grbavica – a fájdalom, a tragédia néhány színhelye. Míg a Nyugat kerekasztal-megbeszélésről, tárgyalóasztalról, megbeszélésről, egyeztetésről, megállapodásról, békeszerződésről, biztos övezetekről beszéltek, addig a volt Jugoszláviában ropogtak a fegyverek, csapódtak be a tüzérségi lövedékek, tankok vonultak végig a falvak, községek, kisvárosok utcáin.
Kíváncsi vagyok ezekre a helyekre, milyenek közel 20 év után. Mennyire vannak jelen a háború sebei. Persze, szórakozás is lesz a Balkán-körútunk során, érdekességek megtekintése. Ellenkező esetben fájdalmas időutazássá válik a nyári vakáció… Lesz kis horvát tengerpart, izgi Koszovó is…
Azoktól kérdezem, akik már meglátogatták ezeket a helyeket: mit tanácsolnak személygépkocsival történő utazás esetén? Mire kell ügyelnünk? Milyen más tanácsokkal lehet ellátni valakit, aki ilyen kürútra indul? Három útvonal közül akarunk válogatni, a legvalószínűbb a rózsaszín és/vagy a rikító zöld.
Székelyföld… (frissítve a román szavak használatával!)
Az elmúlt hetekben huzamosabb ideig tartózkodtam a Székelyföldön. Kezdődött a Sapientia Műszaki és Társadalomtudományi Kara (Csíkszereda) és a Magyar PR Szövetség (Budapest) által július elején szervezett I. PR Nyári Egyetemmel, folytatódott a Tusnádfürdőn zajlott EU-táborral, illetve a Tusványossal.
A rendkívül bosszantó műszaki gondjaim ellenére, nagyon jól telt az EU-táborban és a Tusványoson.
Székelyföldben egy más, provinciálisabb világot ismertem meg, mint Kolozsvár. Nem szeretném, ha bárki is megsértődne vagy felkapná a vizet emiatt. Egyszerűen így érzem. Fontos a nüánsz: -bb, mint… Ugyanis ugyanúgy tekintenek rám, kolozsvárira Budapestről vagy Bukartestből, mint ahogy én, a kolozsvári tekintek a székelyföldiekre. És úgy érzem magam én, a kolozsvári Székelyföldön, ahogy a bukaresti vagy budapesti érzi magát Kolozsváron. Vagyis sok minden szokatlan, különleges, megmagyarázhatatlan, furcsa, érdekes. Egyszerűen: más.
A távolság és a települések mérete talán a leglátványosabb: míg idehaza szinte minden távol van, Csíkszeredában a központból gyalog is el lehet jutni szinte bárhova 15-20 perc alatt. Például a megyei kórházhoz vagy a Hargita Népe szerkesztőségébe, a Szentlélek utca 45. szám alá. Érdekes, sőt furcsa, hogy a szerkesztőség ablakából látszik a település végét jelző tábla…
Valahogy úgy éreztem, hogy ez a vidéki régió továbbra is keresi identitását. Az emberek érezhetően sokkal kevesebbet utaznak, nincsenek annyi lehetőségük külfödön nyaralni, így talán nem annyira kozmopoliták, mint mondjuk Kolozsváron. Kissé idegenek magukkal szemben. Bizonytalanok. Az erősnek tűnő székely identitás alkalomadtán kissé eltompul…
Miközben haladtam végig a falvakon elgondolkodtam azon, milyen érzés, élmény lehet egy ilyen kis településről felkerülni egy közel fél millió lakost számláló nagyvárosba. Mennyire új, szokatlan és furcsa lehet minden. A nagyvárosi életvitel szempontjából mennyire
tájékozatlan és bizonytalan, unsecure lehet valaki, aki ilyen közegből kerül fel Kolozsvárra, s esetleg még románul se beszél rendesen. Mennyire ki van téve az átveréseknek, a csalásoknak, a kiábránduásnak. Mintha én költöznék el mondjuk Isztanbulba…
Szeretem, mi több, keresem a csendet, a nyugalmat, a kiegyensúlyozottságot, a problémamentes életet. Kedvenc helyem a Glytz barátom hétvégi háza Poiana Horeán vagy a Roger haveromé Havasreketyén, ahol csak bizonyos helyeken van térerő, csend van és nyugalom. Akkor tetszett leginkább, amikor Poiana Horeán még villanyáram se volt. De azt hiszem, Csíkszereda például túl nyugis, relaxos lenne egy idő után. A helybéliek mesélik, hogy nemigen van mit csinálni hét közben. Még ősszel, tavasszal, sőt télen se.
Székelyföldön barátságosak, közlékenyek és közvetlenek az emberek. Mintha mindenki mindenkit ismerne. Kérdezem a fő utcán, hol van a Hargita Népe szerkesztősége. A hölgy nem tudja, de azonnal megállít valakit és simán, elegánsan letegezi a fiatal párt: Sziasztok, tudjátok-é hol van a Szentlélek utca? Ez csak egy példa a sokból…
Hiányzott a kolozsvári pezsgés, a megszámolhatatlan kulturális, network buliding, szórakozási lehetőség, s az, hogy meneküljek, valahova menekülhessek a túlzott zsúfoltság, pörgés elől. Mert Kolozsváron van hova, van miből válogatni. Ezzel szemben úgy éreztem, hogy Csíkszeredában nemigen van hova menekülni, nemigen van hol keresni a pezsgést, a túlzott zsúfoltságot, a pörgést, a kulturális, network bulding, szórakozási lehetőségeket.
Vagy mégis?
UPDATE (július 21.): Mondhatnám azt is, hogy Kolozsváron azokba a baráti társaságokba, ahova járok, vagy másol, ahol megfordulok, sohasem hallottam, annyi román szót, mint Székelyföldön több helyen. Napirenden van a buletin, a talon, a csertifikát, a bon, a kárd, stb. Így azért még Kolozsváron se beszélünk, holott a lakosság 80 százaléka román….
Tusványos – kellemes élmények és meglepetések tárháza
Szinte kizárólag kellemes meglepetések értek a Tusnádfürdőn sorra kerülő Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor ideje alatt. Persze itt is megvolt az, hogy :
1. Nem működött hol a mobil internet, hol a wireless, hol a sima net a sajtószobában. Mégis az utóbbiban volt a legstabilabb és legjobb a netkapcsolat.
2. Az Asus Eee PC nem ismerte fel a mobil internet kütyüt.
3. stb.
4. stb., etc.
A legkellemesebb élményt az EDDA koncert (hatalmas buli, kiváló hangulat, Pataki Attila mindent beleadott), illetve szállásokat intéző haverem, Kovács Gábor rendkívül pozitív és segítőkész hozzáállása jelentette.
Ugyanakkor a sajtószoba mindenese (technikus, internet varázsló codec szerző, driver letöltő), Okos Zsolt is kitett magáért. Mihelyt valamilyen gond jelentkezett, azonnal a sajtószobában volt, intézkedett, érdeklődött mindenki esetleges gondja felől, pro aktív módon kezelte a felmerülő kéréseket. Mihelyt megkértem valamire, azonnal intézkedett, a lehető legjobb körülményeket biztosította a sajtósok számára.
Rendkívül kellemes meglepetés, mert rendszerint a műszakisok türelmetlenek, unják, nincs kedvük és pancsernek tekintik a mezeibb felhasználókat.
Több más kellemes meglepetés is volt, de az már szakmai titok… 🙂
Miért szól Eckstein Kovács Péter a HVIM és az EMI ellen?
Az EU-táborban Eckstein Kovács Péter elnöki tanácsos keményen nekiment a HVIM-nek és az EMI-nek.
A videó ide kattintva tekinthető meg.
Borboly pedig kiáll az EMI mellett. Videó itt.
Miért rüheli Eckstein ezt a két szervezetet? Kommenteld!
Csíkszereda – ehejt vagy ahajt?
Nagyon jól érzem magam Csíkszeredában. Ez elsősorban Zitának és családjának, illetve Ildikónak, Zita barátnőjének köszönhető!
Az EU-tábor és a Tusványos között fölösleges volt visszamennem Kolozsvárra, ezért úgy döntöttem, itt töltöm a vasárnapot, a hétfőt és a kedd délelőttöt míg elkezdődik a Tusványos, amelyről szintén tudosítanom kell a Szabadságnak.
Vasárnap WebSzabadság, minden mennyiségben, de ez volt ma délutánig is. Holnap már csak délelőtt.
Tetszik mert nyugis, s az emberek állandóan köszönnek egymásnak. Kicsi a város, mindenhova el lehet jutni gyalog. Ma nekivágtam a városnak azzal a szándékkal, hogy meglátogatom Isán István Csongort, a Hargita Népe főszerkesztőjét, akivel a tavaly ismerkedtem meg egy brüsszeli Winkler-féle sajtós kiruccanáson ismerkedtem meg.
A központban kérdezem: merre van a Szentlélek utca 45. szám. – Jujj, hát a messze van ám – mondja valaki, s útba igazít. – Ott tessék menni ahol a sok terasz van, aztán a konzulátusnál úgy balra – jött a szöveg. – S ott lesz ehejt.
Ettől kissé berezeltem, mert néhány évvel ezelőtt a Székelyföldön túráztunk, s egy falusi bácsi azt mondta: ahajt lesz. Még 4 órát andalogtunk.
– Ehejt lesz vagy ahajt? – úgy gondoltam jobb, ha biztonságból megkérdezem.
– Ehejt lesz csak, de sokat kell menni ám.
Nekivágtam a hosszú útnak. Alig menetelek 4 perce, már a Szentlélek utca (vajon a Hargita Népe megváltja a világot?) 17. szám alatt voltam. Na, gondolom, hacsak a 27. és a 45. szám között nincs egy 3 kilométeres mező, akkor már közel járok.
Hamar meg is érkeztem. Beszéltgettem Szüszer-Nagy Róberttel és Darvas Attilával az on-line újságírásról. Hihetetlen mennyire azonosak a problémák, dilemmák. Javasoltam neki, a szeptemberi MÚRE-tábor keretén belül szervezzünk egy erdélyi on-line újságíró találkozót és osszuk meg egymással a tapasztalatokat. S lépjünk fel közösen azok ellen, akik lopják tőlünk a tartalmat.
Dumáltam még Csongorral és Mihály Lacikával is, ő most főszerkesztő helyettes.
Innen pedig a megyei kórházhoz próbáltam eljutni, ahol Bodor Péter belgyógyász főorvos haverom dolgozik. Sajnos mire odaértem volna, már nem dolgozott. A kórház sem volt távol pedig a bácsi azt mondta, legalább 3-4 kilométer.
Közeben a központban találkoztam a “szapientiás” Kingával és a barátnőjével, Ágival. Ebéd, viccelődés, lazaság. Közben persze, hogy Téesz is megjelent. Hogy miért kellett megszólítanom? Azonnal flörtölni kezdett a lányokkal. Ejnye!
Malőrös EU-tábor (frissítve jó hírekkel!)
Rég nem történt annyi malőr velem, mint az idei EU-táborban. A legdurvább az volt, hogy áramingadozás miatt kifeküdt a szerkesztőségi laptop töltője. Puff! Hogyan lehet előadás közben gyorshíreket, fotóriportot, videót feltölteni, ha nincs töltő, s a laptop is csak bizonyos ideig bírja szusszal? Sehogy. Mérgezett egérként rohangáltam töltő után, még a tábori rádióban is bemondták, hogy valakinek nagyon, de nagyon kellene egy töltő. Szerencsére használhattam a Czika Tihamérét (spontánul a barátnőmnek, Enikőnek azt mondtam, hogy Czikamér, tehát ezután ez marad a neve). Szintén szerencsére sikerült beszervezni a múlt heti csíkszeredai szapis és a piáros nyári egyetemen megismert Noémit, hogy vásároljon számomra egyet Csíkszeredában. Persze, a voltnak és az ampernek pontosan kell találnia. Egy ilyen töltő 25o lej… Szegényke legalább 5 szaküzletben járt. A további részleteket nem ecsetelem, mert a karakterszám vonatkozásában rekordot döntenék.
Ráadásul állandóan esik le a wireless net, képtleneség videót feltölteni. A szobában nincs konnektor, pontosabban van, de csak egy olyan ágy mögött, amelyet nem tudok sehogysem elmozdítani. Ráadsául egy földdel borított kővel van alátámasztva az ágy is, az egyik oldala anno letört.
Inkább nem is említem, hogy valamelyik este beléptem a 44-es ház (ahol a szállásom van) mellett folyó csermelybe lévén, hogy csak valami széttört betonlapok vezetnek át fölötte. S a falnak is nekimentem, mert az emeleten nincs villanyégő. Be kell vallanom azt is, hogy valamelyik éjjel lepisiltem a vécé karimáját, mert a toalettben sincs villanyégő. Butyka Anna elosztóját meg a hangosítós srácoknál felejtettem. Persze, hogy már nincs meg.
Ami derűs az, hogy itt a sajtószobában a szomszédnénis Béfé éppen Blanka (vagy Bianka?) hi5 flört adatlapját nézi. Sexy fotó a tengerparton. Fürdőruha, formás popó. Egyértelműen tetszik Béfének, nyálazik. Asszem, írt is neki.
Ja, és képtelen vagyok feltölteni egy 34 megás videót, mert állandóan esik le a wireless. Megoldás? Nem töltöm fel. Ennyi.
UPDATE1: Ehhez a blogbejegyzéshez is négyszer próbáltam csatolni a fotót. Valószínűleg a srác barátnője vagy a csaj barátja döglesztette le folyton a wirelesst.
UPDATE1 (július 11.): Tegnap bementem Csíkszeredába, de mit az Isten (pontosabban, mit nem ad), egyetlen szaküzletben se sikerült találnom laptop töltőt. Ezzel lezárult a Töltenélek, de nem tudlak avagy a Bődületes töltés című szappanopera. Még a szomszédnénis Téesz magánlakásán is jártam (akivel véletlenül találkoztunk Csíkszereda központjában), ugyanis felajánlotta: nézzem meg az ő laptopjának a töltőjét is, hátha jó, mert akkor ideadná. Sőt, Zita hölgyismerősöm Berlinből intézkedett, hogy egy olyan számítástechnikussal vehessem fel a kapcsolatot, aki segíthet. Sőt még a Zita öccsével is egyeztettem, ő hívta fel előbb az illetőt. Mi több, Zita szüleinél is voltam otthon, de az édesanyja laptopjának a töltője sem az volt, amilyenre nekem van szükségem. Ehhez még csak annyit tennék hozzá, hogy szintén véletlenül találkoztam az utcán Isán István Csongorral, a Hargita Népe főszerkesztőjével, aki éppen a családját költöztette, de ő sem tudott laptop töltő ügyben segíteni, de azt mondta, felhívja a napilap rendszergazdáját, s hátha valamit sikerül intézni.
Ja, még Borbély Karcsitól, a volt távközlési és informatikai minisztertől és Porcsalmi Bálint volt távközlési és informatikai államtitkártól is érdeklődtem: miért nem lehet Csíkszeredában LITEON típusú 19 voltos 4,74 amperes laptop töltőt vásárolni az MSI típusú hordozható számítógépemhez.
Ja, Noémi nagyon ügyes, kedves és talpraesett volt. Köszönöm a segítségét! Sikerült megvásárolnia egy 250 lejes univerzális laptop töltőt, amit Zambiában is használhatok az elefánt hátán (feltéve ha a fenekét konnektornak használom) is használhatok, s ügyelt arra is, hogy amennyiben az nem felel meg, a pénzt másnap, vagyis tegnap vissaadhassák nekem. Sok időt és energiát fordított arra, hogy segíthessen nekem. Lényegében nekem csak egy egyszerű laptop töltőre lett volna szükségsem. Dacia helyett Mercedest adtak volna el nekem…
UPDATE (július 13.): Hirtelen drasztikusan jóra fordultak a dolgok. Sikerült megtalálnom az eltűntnek vélt mobil internet kütyüt és Szaszi, a cégünk IT mindenese jelezte, hogy a laptop töltő garanciában van. Küld Kolozsvárról egy másikat (reméljük, talált), s jövő hétig ki kell húznom valahogy töltő nélkül. Mi több, a twitteres ismerősöm, Birtalan Csanád is segédkezett az ügyben, ő Sepsiszentgyörgyön nézett utána a töltőnek, de nem talált. Ugyanakkor köszönöm a családom, édesanyám és édesapám, a macskám, Dolores, illetve a tömbházfelelős, a gondnok, a sintér támogatását. 🙂
Szintén Szaszi segítségével sikerült megoldanom a szerkesztőség szerveréhez történő FPT kapcsolódást, a jelszót ugyanis elfelejtettem.
Mi több, ma reggel a tegnapi mosás után eltűntnek nyilvánított és megsiratott zoknim párját is sikerült megtalálnom a mosógépbe… 🙂
Ja, és a csíkszeredai szállásom kifogástalan! Köszönöm, Zita!
A székelyek és a public relations (PR)
Rég nem voltam ilyen sűrűn a Székelyföldön, mint amilyen gyakran ott leszek júliusban. Kezdődött most, a Sapientia Műszaki és Társadalomtudományi Kara (Csíkszereda) és a Magyar PR Szövetség (Budapest) által közösen szervezett és ma véget ért I. PR Nyári Egyetemmel, folytatódik a jövő héten a Tusnádfürdőn sorra kerülő EU-táborral, illetve a Tusványossal zárul.
Radetzky András barátomnak köszönhetően (ő a Magyar PR Szövetség elnökségi tagja) tavaly májusban részt vettem az előzményeket jelentő látogatáson, mi több vele egyetemben előadást is tartottam a PR szakember és az újságíró kapcsolatáról a gyakorlatban. Tavaly is – akárcsak most és akárcsak a magyarországi szakemberek – önként és saját anyagi fedezettel (a kivételt a szállás képezte, amit a Sapientia biztosított) vettem részt a rendezvényen. Mert számomra fontos a barátság, a hangulat, illetve az, hogy minél többet megtudjak a PR szakmáról. És megosszam másokkal azt a tudást, amellyel rendelkezem.
Mindenképp nagyon örvendek, hogy részt vettem az I. PR Nyári Egyetemen. Volt ott szó közigazgatási kommunikációról, a civil szervezetek (alapítványok, egyesületek) és a PR kapcsolatáról, a politikai kommunikációról, a for-profit szervezetek és a PR kapcsolatáról. További témák: a sajtókapcsolatok és a propaganda, a média szerepe és befolyásoló, manipulációs gyakorlata a politikában és a gazdaságban, szervezeti kommunikáció, hírnévmenedzsment, stb., stb.
S ezeket az előadásokat Magyarország legfelkészültebb és legbefolyásosabb szakemberei tartották.
Ha már itt tartunk, akkor szóba hoznám az erdélyi magyar és a romániai PR helyzetét. Tudomásom és a szakmából származó információim szerint nincs romániai PR szakmai egyesület vagy ernyőszervezet. A marosvásárhelyi Sapientia mellett jegyezték be a PR Alpha egyesületet, s annyi. Valóban ilyen siralmas a helyzet? A romániai cégek, civil szervezetek, önkormányzatok miért nem ismerik fel a PR szükségességét? Miért van az, hogy Magyarországon immár 20 éve működik az imént említett szakmai szövetség, s nálunk még szinte semmi? Szükség van a PR-ra Erdélyben, Romániában?
Csíkszereda szórakozóhelyeiről: a legjobban a Négy bölcs sintérnél tetszett, ahol pénteken este jazz zene szólt. Jó volt a hangulat, megfelelő a kiszolgálás. Kritikán aluli viszont a Cosmopolitan, ahova beállítottunk legalább 15-en, s 23 perc múlva se folyt le torkunkon egy csepp alkohol se. A Saláta jó volt, mert olcsó volt a sör, s elviselhetővé tette a gépzenét.
Ami viszont kifogástalan volt, az a homoródfürdői Lobogó Panizóban (útban hazafele megálltunk) az étel és a kiszolgálás. Még a vendégkönyvbe is írtam… 🙂
Még egy nap szünet, s aztán ismét Székelyföldön leszek.
Gizi néni, a cigányasszony és az on-line
Gizi néni, a 65 éves cigányasszony „menetrendszerűen” jár be szerkeszkesztőségünkbe, ahogy azt nemrég megjelent cikkében írta Tibori Szabó Zoltán kollégám. Néhány ide vágó izédet a cikkből:
Gizit nehéz leírni, képességeit, tulajdonságait még nehezebb meghatározni. Elsősorban filozófus, mondanám, hiszen mindig azonnal megtalálja a dolgok lényegének szavakba öntési módját, s remekül tudja fűzni a szavakat egymáshoz. Vág az esze, ahogyan ő maga mondaná. Nagy kár, hogy iskolába soha nem járhatott, analfabéta maradt, csak a nevének a kezdőbetűjét tanulta meg leírni, hogy ha muszáj, aláírhasson.
Tegnap Gizi telefonálni jött a szerkesztőségbe. Papírra írt mobilszámot mutatott kollégámnak, Balázs Bencének, aki kitartóan adagolta a számokat a telefonkészüléknek. Valami pénz átutalásról beszélt a férfival. Annyira emlékeszem a beszélgetésből, hogy valaki még mindig nem utalta át neki a sürgősen szükséges anyagiakat.
Miután letette a kagylót, felsóhajtott:
– Köszönöm a segítséget. Meg kellett kérdezzem tőle, hogy mikor küldi on-line a pénzt.
Azt hittem, rosszul hallok.
– Hogy küldi a pénzt? – kérdezte vissza.
– Há’ mondom, hogy on-line. Maga nem érti? Pedig nem cigányul mondtam – jött a frappáns válasz. 🙂
A dinók hajnala – 3D (Köszönöm, Vitacom Electronics!)
A Vitacom Electronics cégnek köszönhetően jutottam el ma este a Polus Centerben levő Odeon Cineplex 3D moziban vetített A dinók hajnala című filmre. Egy igazi élmény!
Emlékszem, 2003-ban, amikor az Egyesült Államokban a világ szinte minden tájáról összesereglett ösztöndíjas újságíró csapat tagjaként elvittek egy 3D moziba. Azt hittem, odavizelek. Dübörgő hangszórók, mozgó székek, s amikor a főszereplő vizipisztollyal nekirontott ellenségének, akkor a mi arcunkba is fröcsköltek valami cseppfolyósat. Ijesztő volt. Adrenalin rush – ahogy az amerikaiak mondták. Füst, víz, mozgó székek.
Nos, mindez hiányzott ma este, de az animáció minősége, a hangulat az mindent pótolt. Könnyeztek a szemeim a sok nevetéstől. Nem vagyok mozirajongó, évente maximum háromszor-négyszer megyek vetítésre. De ez mindenképpen megérte. Ajánlom mindenkinek!
Kiss Olivér blogja 