CIKK – A koronavírus-járvány hatása a kisiparosokra, kisvállalkozókra, bizonyos szakmákra


Serény Tibor a Timişului utca 50. szám alatt lévő biciklijavító műhelyében (Saját fotó)

Az eddigi cikkeimben a következő kisvállalkozók, kisiparosok vagy bizonyos iparágak alkalmazottai, szakmák képviselői szólaltak meg: pilóta, szájsebész, fodrász, biciklifutár-cég alapító-tulajdonosa, vendéglők menedzserei stb.

Arra voltam kíváncsi, eddig a krízis hogyan érintette a biciklijavító műhelyeket, illetve cégeket.

Cikkem itt olvasható.

Biciklit javíttattam Serény Tibinél


Bringadoktorhoz kellett vinnem Sárgavillás Rózsaszínkét, amelyet 2011-ben 400 lejért vásároltam Kakasy Botond székelyudvarhelyi haveremtől…

Csak tetőződtek a problémák:

egyrészt hosszú hónapok óta nem használtam, tehát imitt-amott rozsdásodni kezdett, poros volt, az hátsó gumiabroncs lefújódott, mert korábban már kilyukadt és Branea Robi az EKE által szervezett valamelyik biciklitúrán megfoldozta.

Aztán a tegnap este a lánc is elszakadt,

így ma hajnalban tolnom kellett a bringát a központból a Serény Tibi által a Tömösi/Timişului utca 50. szám alatt működtetett biciklijavító műhelyig. Autóval horror lett volna levinni. Facebookon próbáltam a belvárosban működő műhelyt találni, sikeretelenül. A Mócok/Moţilor utcában működött Puremotion bezárt, az Einstein utcában sincs már ilyen szolgáltatás.

Élmény volt egy órát gyalogolni a belvárosból az ipari negyedbe,

az Ószer közelébe. Mennyien rohannak, nyugtalankodnak a reggeli forgalomban: minek is kocsival közlekedni?!

Megálltam az egyik üzletnél, bementem tejterméket és zsemlét vásárolni, hadd reggelizzem miközben Tibi a biciklimet javítja. Már neki volt támasztva egy a kerítésnek. Mikor kijövök egy idős férfi rám mosolyog, mondja, majdnem az enyémet vette el, nem hitte volna, hogy még valaki csak úgy otthagyja a bringáját. Nevetése, kedélyes viselkedése feldobott: kedves is tud lenni valaki korán reggel.

Serény Tibinek füléig ér a szája:

tegnap kislánya született, Blanka. Kedvesen már a tegnap is megjavította volna a biciklimet, ám hagyd örvendjen ennek a csodálatos hírnek.

Ételt visz be a házba, a közeli vendéglőből vásárolta. Mondja, menjek oda faljak valamit. Felötlik benne, hogy elfelejtette kifizetni a tarját. Nem mondom neki azonnal, kifizetem helyette.

Az elárusítónő előbb nagyot néz,

nem tudja, ki vagyok, miért fizetek én Tibi helyett, de azonnal tudja, miről van szó, legyint, egyáltalán nem gond, a jó szomszéd a fellegekben jár, hisz kislánya született. Szocreál környezet, nem elég tiszta a sütő, nehéz szag árad. Nincs saláta, rántotta, ilyen korán mégsem ennék miccset vagy tarját. Csak kenyeret vásárolok, nem enged fizetni. Megköszönöm.

Minőségi munkát végez

Tibi műhelye fele lépkedve fodrászatra leszek figyelmes. Sok minden van ebben a kis zsákutcában, mikroközösség jött létre, jól ismerik egymást az emberek, borbély- és biciklijavító műhely, falatozó működik a környéken dolgozóknak.

Gratulálok a családod új tagjához, Isten éltesse a lányodat!

– megyek vissza a műhelybe, Tibi éppen a bringámat javítja.

Honnan tudod, hogy lányom született?

– kérdez vissza mosolygó tekintettel.

Elfelejted, mivel foglalkozom, Tibi, újságíró vagyok, információt gyűjtök: két szemem videókamera, két fülem mikrofon…

– válaszolom, pedig csak az elárusítónő szólta el magát…

Rekord idő alatt kicserélte a gumibelsőt, megjavította az elszakadt láncot (azt mondta, ügyeljek rá), máris tekertem vissza a belvárosba, még a szerkesztőségi gyűlésre is elértem… 🙂

Mekkora szükségünk van a (magyar) szakemberekre, kispiarosokra, ezermesterekre!

Köszönöm, Serény Tibor!

Puremotion – ide is érdemes a biciklit javítani vinni


puremotion
Elégedett vagyok a szolgáltatásaikkal (Fotó: Puremotion FB-oldal)

Hosszú ideig Serény Tiborhoz jártam bringákat javíttatni, kiválóan dolgozik, de messze van. Mindig be kellett valahogy zippelnem a caglámat a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker (nem ám csak pathfinder!) Especially Limited Edition csomagtartójába, s levinnem a volt ószer körüli városrészre. Macerás.

Legutóbb Vanda Szélyes Évától és Leventétől kapott, Serény Tibi által profin helyrepofozott bringát a Mócok útja 34-36. szám alatt levő Puremotion biciklis bolt keretében működő bike szervizbe vittem. Kiváló az üzlet dizájnja, jó a zene, barátságosak az alkalmazottak. Ott dolgozik Attila is, a volt iskolatársam, aki korábban a monostori Kálvária-híd melletti biciklijavítóban dolgozott.

Megigazították a bringa fékrendszerét, a váltó ment nehezen, ezt is megvariálták.

Aztán Lóri barátom Cannondale típusú titán cagláját vittem „átfésülésre”. Szintén pozitív volt a tapasztalatom. Ezután ide viszem a bringákat javíttatni.