a Bonchidai Kastélynapok maradnak, 2013-ban erről a rendezvényről lovagoltam Sztánáig, mert Riki palánkmászás közben megsérült. Ez 72 kilométer lovaglást jelentett két nap alatt. A második kedvencem a Porolissum Római Fesztivál: ez 52 kilométer lovaglást jelentett oda, s természetesen ugyanennyit vissza. Ezen első ízben 2016-ban vettem részt.
Idén az új koronavírus-járvány miatt
a Zilah melletti Mojgrádon (Moigrad) szervezett rendezvénysorozat elmarad: nem lesz talpasíjász verseny, kenyérsütés, gladiátorok és rabszolgák közötti harc, nem kerül sor a barbár népcsoportok és a rómaiak közötti csataújrajátszásra. A Kalotaszegi Turul Nomád Hagyományőrző Egyesület (Sztánai Lovasok) mégis úgy döntött, tagjai a régi szép idők emlékére ellovagolnak Sztánáról a Dacia provincia területén a második században létesített ókori római város romjaihoz és találkoznak a Szilágy Megyei Történelmi és Szépművészeti Múzeum képviselőivel, a rendezvény szervezőivel.
A tervek szerint csütörtökön este már Sztánán leszek,
pénteken reggel indul a lovaglás. Ma sajnos leestem Emeséről (2013 óta kisebb-nagyobb rendszerességgel lovagolok, ez eddig még nem történt meg), de viszont nem tántorít el a hétvégi és a jövő hét eleji lovaglástól…
Albert Ferenc, a Szentimrei-ház gondnoka asztalosműhelyt rendezett be magának: alaposan, pontosan dolgozik
Eddig talán egyetlen házigazdát sem láttam ilyen mélyrehatóan készülni egy beszélgető estre, mint Laczkó Vass Róbertet. Már szeptember elején üzenetet írt nekem FB-n:
Én már csak azon töprengek, mikor jössz el hozzám is, a nyitott szembe? 🙂
Bizonyára blogom segítségével értesült arról, hogy szeptember közepén többedmagammal Örményországban és Grúziában jártam. Az évek során én is követtem munkásságát, tevékenységeit. Titokban irigyelem tehetségét, a dolgokra történő rálátását, széles látókörét, általános műveltségét, mély társadalmi beágyazottságát, talpraesettségét, rátermettségét. S természetesen azt is, hogy sokkal érdekesebb tájegységekre sikerült eljutnia, változatosabb, sokszínűbb életstílusokat, életviteleket, értékrendszereket, kontrasztosabb kultúrákat ismerhetett meg, mint én.
Ezt mérhetetlenül értékelni tudom egy emberben.
Ugyanakkor árad belőle az életkedv, az életerő, állandóan pörög, tesz valamit a közösségért, lelkes, vidám – ezek erőt, magabiztosságot adnak a meghívottnak is. Kulcselem.
Köszönöm a meghívást, Kós Katalin és Laczkó Vass Róbert, jól éreztem magam!
Egy ilyen személynek rálátása van a világ dolgaira, messzi országokba utazik, hatások érik, s ezáltal tapasztal, gazdagszik. Szellemi gazdagságról van itt szó, természetesen. Amely, szerintem, messze felülmúlja a pénzben kifejezettet. Az értőn, nyitott szemmel és szellemmel utazó ember, mint Laczkó Vass Róbert, toleránsabbá, megértőbbé, empatikusabbá válik, nehéz manipulálni, hisz ő ott volt, látta, tapasztalta, hallotta. Hiába, lehet az ilyen utazásokra csak nekünk, család nélkülieknek van ideje… 🙂
Tudtam, hogy nem hétköznapi eseményről lesz szó, ezért is esett annyira jól, hogy Édesapám eljött a tegnapi beszélgetésre. Gyermekkoromban sorra találtam meg kézzel rajzolt biciklis térképeit – ő is rengeteget utazott, sportolt. Mi több, a katonaságban ejtőernyős volt. Bátorság, mi több, eltökéltség és merészség szükséges úgy az utazáshoz, mint az repülőből való kiugráshoz. Ő adta az ihletet az utazáshoz, adta a löketet a felfedezéshez. Annak idején, azaz 1989 előtt Édesapám több okból is csak belföldön utazhatott, nekem szerencsére megadatott a lehetőségem, hogy külföldre csángáljak. Édesanyám segítsége nélkül ez aligha történtetett volna meg. Ő a háttérben levő ember, aki az évtizedek során mindenben segített. Könnyű úgy utazni, amikor mindent előkészítenek… Persze, maszlagosnak hangozhat, de ez a valóság.
Róbert FB-s felvetésére így válaszoltam:
biztos tőlem kérdezed?
Nem gondoltam volna ugyanis, hogy valóban rám gondolt: hogy kerülök én, munkásemberek sarja, a Monostor negyed lakója oda, hogy az Erdélyi Közművelődési Egyesület (EMKE) égisze alatt működő Györkös Mányi Albert Emlékházban Laczkó Vass Róbert meghívására örményországi és grúziai élményeimről beszéljek?!
miért, nem te vagy Kiss Olivér? 🙂
jött a kérdés.
de…
miről tudnék mesélni?
Aztán kisütöttük, hogy az örményországi és grúziau útunkról, amelyet Popovics Emma és Linda ihletett.
megtisztelsz, szívesen beszélgetek éppen veled ezekről, olyan valakivel, aki több és érdekesebb helyeken járt, mint én, tudja mi a dörgés. én csak oda tudtam eljutni, ahova megy fapados repülőjárat, kivéve kétszer Amerika ösztöndíjjal, mivel mindent fizettek…
– válaszoltam neki.
Most valamennyire jobban megismerhettem az embert, Laczkó Vass Róbertet. Számomra legjobban a múlt évi Bonchidai Kastélynapok alkalmából nyújtott Nincsen egészen tegnap című produkció tetszett, amely “alcíme” az volt: erdélyi jiddis népdalok zongorára, hegedűre és két énekhangra, Kányádi Sándor szövegeivel. Lenyűgőző, fenséges élmény. Így utólag ismételt köszönet.
A tegnapi beszélgetés előtt néhány nappal – természetesen – a Bulgakovban, azaz a kis erdélyi Pilvax kávéházban találkoztunk megbeszélni a részleteket. Láttam, éreztem, hogy nagyon komolyan készül, ez az előadás napján is kiviláglott: fotóválogatás, videók, örményországi és grúziai népzene, hagyományok kidomborítása, többpilléres médiatartalom. Kiváló élmény volt, nagyon otthonos hangulatot teremtett úgy a résztvevők számára, mint nekem.
Köszönöm, Kós Katalinnak, Laczkó Vass Róbertnek, s mindenkinek, aki segítője, részese volt ennek az élménynek!
Az önfeledt szabadság érzése csakis nomád életstílusban, Erdély tájait lóháton barangolva érezhető – ez ismét bebizonyosodott a Kalotaszegi Turul Nomád Hagyományőrző Egyesület, azaz a Sztánai Lovasok csapatával megtett 144 kilométeres mini expedíció alkalmából.
A négynapos, Sztána-Méra-Bonchida-Kajántó-Sztána „portyázás” célja nem valaminek a felfedezése, ahogy az expedíciók során történik, hanem eljutni a Transylvania Trust által szervezett Bonchidai Kastélynapokra, s vissza. Az expedíció kifejezés tulajdonképpen mégis talál a lovas túrára, ugyanis kiváló lehetőséget nyújtott önmagunk ismételt felfedezésére, a mély introspekcióra, a részletes önelemzésre.
Igazi nomád életmód (Saját felvétel)
Ugyanakkor egyedi alkalmat jelentett a csapat régi és új tagjainak arra, hogy egymást is jobban megismerjék. Hiszem és vallom ugyanis azt is, hogy egy embert igazán az utazással járó örömök és bánatok, váratlan pozitív és negatív fordulatok közös átélése során lehet igazán megismerni.
A viszontagságok elviselése, a nehéz helyzetek közös erővel történő megoldása, a sikerek és eredmények együttes ünneplése láthatatlan fonalként összeszövi az embereket, a bajtársi hangulat képzeletbeli kalapácsként összekovácsolja az ilyen élményben részesülőket. Bár gyötör a kánikula, szomjasak, fáradtak, alkalomadtán nyűgösek vagyunk, a közös élmény, egymás társasága, a többiek segítőkészsége erőt ad, és összetartja az embereket. Ezek különös, egyedi, szintén az önfeledt szabadság érzéséhez hozzájáruló hangulatot eredményeznek.
A sztánai lovasok immár tizenegyedik alkalommal vettek részt a Bonchidai Kastélynapokon, tizetik alkalommal pedig lóháton mentek Sztánáról a Bánffy-kastélyig, és vissza…
Távol vagy a betondzsungelektől, a számítástechnika és távközlés eszközeitől, hegyeken-völgyeken barangolsz lovad hátán, szalonnát és hagymát eszel, alig van térerő, s ha mégis akad, akkor kikapcsolt mobiltelefonnal haladsz lépésben, ügetsz, vagy akár vágtázol. Szeled a tájat, hálás vagy a lovadnak, hogy szabad vagy, megsimogatod a nyakát vagy a szügyét, akár az életed történéseit elemzed. De mindenképpen örvényként magával ragad a SZABADSÁG érzése. Csodás pillanatok…
Pihenő Méra határában. Antal Ágota mesél, a fiúk feszült figyelemmel kísérik mondanivalóját… 🙂 (Saját fotó)
Csütörtökön, augusztus 27-én a reggeli vonattal megy ki a kolozsvári csapat: Guttmann Emese, Kis Réka, Gabor Alexandru és jómagam. A többiekkel, azaz Ádámmal, Norbival, Robival, Rikivel, Lajcsival, és Lalival a sztánai vasútállomás mellet levő „főhadiszálláson” találkozunk. Kikészítjük a kellékeket (pajzsok, kelevézek, háló, nyilak stb.), a hozzáértők lovakat patkolnak. A szombati fellépéshez szükséges kellékeket kisebb teherkocsival szállítják Bonchidára – ezek közül talán a jurta a legfontosabb. A nomád életmódot szimbolizáló, a hun őseinkre emlékeztető lakhatási eszköz sok érdeklődőt, kíváncsiskodót vonz a kastélynapokon. Ismerjük az útvonalat: Sztána vasútállomás-Egeres falu-Egeres gyártelep-Bogártelke-Türe-Magyarnádas-Méra-Kajántó. Tudjuk, hogy este Mora László kajántói református lelkipásztorhoz kell elérnünk.
*** Folytatás a Szabadságban megjelenő élménybeszámolómban… ***
A boldogság egyik meghatározása (Otilia Ciuhat felvétele)
Igen, az úgy történt, hogy nemrég elmentünk biciklivel a Bonchidai Kastélynapokra, majd innen LÓHÁTON mentem Sztánág (72 kilométer 48 óra alatt), s két nap múlva vonattal tértem vissza Kolozsvárra.
MI VAN?!
A Szabadság mai számában megjelent élménybeszámoló, fotó- illetve videóriport ide kattintva érhető el.
Kiss Olivér blogja 