Bullets because, unfortunately, a lot of them are flying in Palestine and the Gaza Strip. They symbolize aggression, occupation, death, injuries, mourning. Stones because it is a form of resistance, retaliation and civic unrest. Why water drops? Wait until we reach Hebron…
Until then, please click on the first picture for the story to be unfolded.
On Thursday, March 29 we left the safety and comfort of the Muhammad family and traveled by taxi (cheap) to Qalqilia and then a minivan (shared bus) to Ramallah
The bus station in Qalqilia
Selling everything and anything near the bus station if Qalqilia
Arrival to Ramallah: things to see
Many young people are unemployed and they are just hanging out on the streets of Ramallah
Street in Ramallah, Palestine
We arrived to our host, Omar, and went out a bit in the evening…
On Friday, March 30, Land Day (an annual day of commemoration for Arab citizens of Israel and Palestinians of the events of that date in 1976 in Israel) we went to the Yasser Arafat museum in Ramallah. Seeing what they went through: what a tragic faith for the Palestinians!
A Western lady in the Yasser Arafat Museum
The room in the Mukataa (is an Arabic word for headquarters or administrative center) where meetings were held during the several months siege…
They feel good in the streets of Ramallah
Also, during the day
Not enough place for the field, no problem, there’s some in front of the greek catholic church
Opinions
In the evening we went to the separation wall near Ramallah
It was very close to a refugee camp and our hosts told us that being close to Kalandia didn’t made them feel secure…
Conscription exists for all Israeli citizens over the age of 18. Arab citizens of Israel are not conscripted. We saw many soldiers, everywhere… Of some seen on the streets of Tel Aviv and elsewhere we thought that they are definitely not 18, but, most probably, they were…
If I recall well, it’s the first time I have to censor myself. I cannot write everything I think and feel about our 10-day visit to Palestine. I have to be cautious. The situation in the Middle East and especially in Israel, Palestine and the Gaza Strip is so tense, that whatever one writes, from least one side, accusations, acid remarks will start flying. Therefore I’ll be extremely cautious. Please understand. I’ll try to tell more during private discussions.
According to The Times of Israel around 6 thousand construction workers help Israel to build, build, build…
I wanted to visit Palestine for a very long time: I was extremely curious of how people live, what they think, how much they earn, get a glimpse into their daily lives, experience the crossing of the various checkpoints, see the refugee camps, talk with the Jewish settlers and maybe the soldiers. During my visit to Palestine (March 27-April 5, 2018) I the success rate was around 90%…
How did it all start?
I simply needed a breakthrough. It came during my unauthorized access to a Turkish military area in Famagusta/Varosha (ghost town), Turkish Republic of Northern Cyprus (a de facto no man’s land only recognized by Turkey). During the most difficult period of my life (tried by a civilian and then a military court, convicted and expelled) I was helped by… two Palestinians. Thanks to my girlfriend, Bianka, who found him on the platform, Sameh Muhammad hosted me for over a week me through CouchSurfingbetween the military court hearing. He and his flat mates/friends from countries that are regarded by the international community as failing, failed or terrorist states kept my profession secret from the authorities, even though they could have decided to turn me in and be rewarded in various ways.
The first gates exiting the central railway station in Tel Aviv
Sameh was my breakthrough. He was organizing our trip to Palestine from… South Africa.
We bought the Wizz Air ticket as early as December 2017: we paid 303 lei (65 euros) for it.
The flight was in the early hours of March 27, 2018 – we only slept 3 hours prior to departure. We tried to sleep during captain Del Bufalo Manfredi and his team maneuvered the aircraft through the clouds and rising sunshine. Bibi wore red tanga for luck. Both our socks had holes in them. For luck, of course. The tactic paid off: no delay, smooth landing and entry to Israel – we were prepared to encounter difficulties, rough and tough, down and dirty, because we were headed to Palestine, our destination. What if they would have found out that we want to visit Qalqilya, Nablus, Jenin and the refugee camp next to it, Ramallah, Jericho, Bethlehem, Hebron and East Jerusalem? Would they allow us in? We put up the stupid tourist face, and I strongly think that because of this only two simple questions were asked: purpose of visit and length of stay.
Halleluiah, we were in!
Let the rest be told by these pictures. Click on the first one, please!
Early hours of March 27, 2018, at the Cluj International Airport: Wild and rough…
We only slept 3 hours prior to departure, so we made up for it during the 3 hours flight
Orthodox Jews keep a special hat in it
The Israeli passport stamp used to be a question many visitors asked. Today, that question might still be asked but the answer is simple – the Israeli passport stamp is no more, border officials give you an entry visa automatically on a piece of paper. No more stamps in passports (although if you really want one, they might let you!) I asked for one and got it during our tour of Israel in 2013… Whilst many Arab countries who do not recognize Israel will not allow entry to anybody who has an Israeli passport stamp, the Israeli authorities are sympathetic to the fact that many people do wish to travel around the world and since early 2013, most visitors to Israel don’t have their passports stamped… by default!
We’re in!
Bibi wanted to touch the Mediterranean Sea, so took a train from the Ben Gurion International Airport till the center of Tel Aviv
The first gates…
According to The Times of Israel around 6 thousand construction workers help Israel to build, build, build
Conscription exists in Israel for all Israeli citizens over the age of 18. Arab citizens of Israel are not conscripted. We saw many soldiers, everywhere… Of some we thought they are definitely not 18, but, most probably, they were…
How much and for how long?
Saving the planet
We walked a bit, took a bus from the central railway station in Tel Aviv, and there is was: the beach
Enjoy the sun
Fat and fit?
Let me touch the Mediterranean Sea…
🙂
Bograshov Beach
Kippah ready to be deployed
High temperature…
We arrived to Kfar Saba by train. We were to meet David Marian (Adi), a Romanian construction worker at a mall that only Jews and foreigners have access to. Street art in the streets of Kfar Saba, Israel
Adi took us to meet Sameh’s father, Muhammed. We drove a bit and then separated: he had to go through an Israeli checkpoint for Arabs. We didn’t. We drove by one designated for those cars which have Israeli number plates
We were hosted by the Muhammad family in the village of Essla in Palestine (West Bank). Warm welcome, great hospitality. It really felt like home. It is not a journalistic exaggeration!
In the evening we went on a stroll. There was a beam of light next to the house. Children were playing with a ball. Ours are playing computer games between four walls…
Itthon minden még annyira, de annyira hangos, éles, intenzív és intenzív. Hasít az itthoni levegő, szag, illat, bűz. Vág. Visszamennék. Pedig alig néhány órája szálltunk le a repülőgépről. S néhány órával azelőtt Izraelben, s valamivel korábban hosszú napokig Palesztinában voltunk. Csakhogy nem lehetett sem előtte, sem közben kiírni. Aki volt, tudja, miért.
Vigyázat, humor! Ramallah városában, Palesztina fővárosának egyik utcáján
Elfogadtam a baráti felkéréseket, szívből jövő üzeneteket írtam mindenkinek. Adonisz baráti felkérését nem fogadtam el. Mintha mást akarna.
Van Palesztin családom. Van együttérzésem, rálátásom, tapasztalatom, élményem. Hatások értek, olyanok, amelyekről nem gondoltam volna, hogy meghatnak. Van könnyem is, amely a Palesztinában érzett vendégszeretet, barátság következtében buggyant ki. Van lelkiismeret furdalásom is, álmom, tervem, elégtételem.
Köszönöm, Palesztina, s elnézést, hogy az út előtt és a kaland közben nem vállalhattalak!
*****
A legizgalmasabb fotók. Kattints az elsőre!
🙂
Karikatúrák
Ő
Kalandia ellenőrzőpont
Nekik nem lehet, nekünk igen
Öt évvel ezelőtt nem sikerült ide eljutni: Sziklamecset és Al-Aksza mecset…
Öt évvel ezelőtt nem sikerült ide eljutni: Sziklamecset és Al-Aksza mecset…
Öt évvel ezelőtt nem sikerült ide eljutni: Sziklamecset és Al-Aksza mecset…
Hebronban izraeli katona kísért. Miért? Részletek személyesen…
Szabó Csaba és Orbán S. Katalin meghívására néhány héttel ezelőtt az alternatív utazási lehetőségekről, trükkökről beszéltem a kolozsvári televízió magyar adásában…
Kattints az első felvételre a slideshow elindításához.
Megegyeztünk Nawwaf házigazdánkkal: elvisz a Wadi Rum sivatagba. Az árat nem állapította meg, mivel CouchSurfinggel utaztunk, azaz tudta, hogy fapados költségvetésünk van, ránk bízta, mennyit adunk neki. Csak azt szabta meg, mennyit kell fizetnünk az üzemanyagra. Végül úgy döntöttünk, együtt, azaz öten 100 dollárt adunk neki a szolgáltatásért: kis sivatagolás, vacsora elkészítése, kint alvás a sivatagban, illetve szállítás a jordán-izraeli határhoz
… mások nem kocsival közlekedtek…
A helybéli gyerekek, Wadi Mousa környékén csodánkra jártak, bár itt sok a turista. Ugyanezt tapasztaltam Tunézia és Marokkó félreeső helyein. Bár, ismétlem, de sok európai és amerikai jár…
A három lány a kocsiban, mi pedig a csomagtartóban a csomagokkal. Lazán, kényelmesen
Kilátások
Hátunk mögött a Mushroom…
A Csapat, s házigazdánk, Nawwaf a Wadi Rum sivatagban
Big Bridge
Tanakodnak
Ellenállhatatlan kísértés: tevegélünk
Igen, tipikus turisták lettünk
Csoportkép Johnny és Kibic társaságában
Ja, s megjelenik a helybéli HMCS is… 🙂
Are we lucky or what?!
Megérkeztünk a sivatagi táborhelyhez. Annyira, de annyira zsenánsak a bőröndök. Múltkor Vanda hátizsákjának pántja beakadt a futószalagba, s csak néhány nap múlva kapta meg. Emiatt úgy döntöttem, bőrönddel utazom…
Készül a bediun vacsora
Kimentünk a közeli homokdűnére
Hol vagy, kedvesem?
Odalent az éjszakai táborhely
A Kolozsvári Dry Cooker csoport serényen segédkezik a beduin vacsora elkészítésén
Ha ekkora lesz a vacsora is, egy hetet itt maradhatunk… Nawwaf akcióban
Varázslat. Öten szájtátva csodáljuk Nawwaf mutatványait. Készül a vacsora
Nem volt hideg éjjel, bár csak egy matrac volt alattunk, pokróc fölöttünk
Ébresztő!
Ébresztő! (A sivatagban töltött éjszaka után megpróbáltuk kihúzni Nawwaf egyik ismerőse homokba ragadt terepjáróját – sikertelenül. A férfifal utazó belga nőt beültettük a csomagtartóba, Boti pedig a vázat fogva utazott körülbelül 80 kilométert, majd a jordán-izraeli határ következett. Eilátból busszal mentünk vissza Tel-Avivba, másnap, azaz október 25-én repültünk Budapestre)
Innen vágjuk majd le (Csete Ildikó felvétele)
Készül a bediun vacsora Nawwaf házigazdánknál (Csete Ildikó felvétele)
Kattints az első felvételre a slideshow elindításához.
A petrai couchsurföröknek már nem volt időm írni. Szerencsére Xéninek sikerült kiváló házigazdát találnia. Nawwaf igazi beduin. Éppen a házához érkezünk, azt követően, hogy a határtól kocsival mentünk idáig
Nawwaf azonnal teával kínál bennünket. Kiváló házigazda, becsületes és tisztességes ember. Nagyon jó benyomást tett bennünk. Még szobájából is kiköltözött, csakhogy Vandával intimitásunk legyen…
Petrába már érkezésünk napján lemegyünk. Igen borsos az 55 jordán dináros belépő, ez körülbelül 55 eurónak felel meg. Nem lehetett belógni… 😦 Petra romváros Jordániában. A sivatag sziklái között megbúvó egykori karavánközpont egy arab néptörzs, a nabateusok virágzó fővárosa volt
A 7. századtól Petra hanyatlásnak indult, fokozatosan elnéptelenedett és csupán a beduin pásztorok tudtak létezéséről. Utolsó európai látogatói a keresztes lovagok voltak, majd 1812-ben Jean Louis Burckhardt svájci felfedező egyik útja során kalandos körülmények között ismét rátalált. A sziklából kifaragott város romjai, hatalmas sírtemplomai és varázslatos természeti környezete egyedülálló komplexumot alkotnak. Petra 1985 óta az UNESCO kulturális világörökségi helyszíneinek egyike. Ez itt az Elefánt… 🙂
Védett fekvése és jó vízellátottsága révén egy mesterséges oázis épült itt. A település az Kr. e. 5. és az Kr. u. 3. század között fontos kereskedelmi csomópont volt. A városba vezető mély és szűk Szik szurdok – 1600 méter hosszú, egyes helyeken mindössze 2 méter széles, meredek falai pedig 80-90 méter magasak (a mai látogatók is csak gyalog, esetleg ló-, vagy teveháton jutnak el ide) – védelmet biztosított. A sziklák között fakadó patak vize, amelyet a legendák szerint Mózes fakasztott egyetlen botütéssel, amikor Egyiptomból kivonulva népével megpihent itt – az életet biztosította. A domborművek egy karavánt ábrázolnak, de természetesen az idők során elkoptak
A Szik szurdok végénél áll a leghíresebb petrai építmény, a 40 méter magas, 25 méter széles hellenisztikus stílusú Haznet al-Faraún, azaz a „Fáraó kincstára”, impozáns, színpadi díszletre emlékeztető homlokzata. A sziklafalba vájt gigantikus fülkébe illeszkedő kétszintes homlokzatot Alexandriából eredő építészeti elemek, faragványok és frízek díszítik. A falakon görög mitológiai jeleneteket ábrázoló féldomborművek láthatók
Egyes lányok képtelenek ellenállni a kísértésnek: shopping
Merengő
Wikipédia: a megkapóan időmarta Színházat a nabateusok (és nem a rómaiak) vájták ki a hegyoldalból 2000 évvel ezelőtt. Építése során sok korábbi sírkamrát és természetes üreget vágtak keresztül. A 45 soros nézőtéren eredetileg 3000 ember fért el. A rómaiak nem sokkal Petra 106-os elfoglalása után helyreállították a színházat. A kibővített nézőtéren a város lakosságának majd 30%-a (kb. 8000 fő) elfért. A 363-as földrengésben a színház súlyosan megrongálódott. Az épület egy részét lebontották és köveit felhasználták a város más részeinek helyreállításához
Minden lépésnél meglepetések
A beduin nyugis és lazít
SZABADSÁG! (Nem a lap)
Pihenő
Csoportosan
Ellazultan
Még egy csoportkép… Ezúttal a Kincstár előtt. Mindenki mindent próbált eladni nekünk. Mindenhol. A tunéziai és marokkói arab példa alapján: szinte mindegy mennyiért, csak elkeljen. Türelem és pókerarc kell a vásárláshoz
Este ismét Nawwaf lakásán. A lányok képtelenek meghatározni, mit főzött nekünk. Mindenképpen helyi, egészséges kaját!
A Dry Cooker Csapat két előkelő tagja, Vanda és Didi szájtátva figyelik Nawwaf főztjét
Másnap egész nap Petrában voltunk, a második bejáratnál mentünk be, közelebb volt Nawwaf házához
Útban sajnos egy döglött szamarat láttunk. Bele sem merek gondolni abba, hány állatot kínoznak halálra
Együtt a Csodával
A Kolostor előtt, ismét együtt. Jajj, de romcsiiiii
Tájba illő
Ők már tízezerszer látták…
Kilátó. Állítólag Ciszjordánia is látszik… Több helyen azt írta: the best view
Kompozíció
A csúcson… No, nem azon…
A hatóságok nem kötelezték a Petrában lakó bediunokat, hogy elköltözzenek. Ő nem távozott. Megmutatta, melyik barlangban született…
Szintén a magasból…
Indulunk a Wadi Rum sivatagba (következő rész), de előbb reggelizünk bediun házigazdánknál. Indulás előtt Vandával megtekintettük Little Petrát. Csodálatos, a nabateusok milyen módszereket használtak a vízellátás biztosítására. Nawwaf elvitt a sivatagba, tüzeket rakott (a gallyakat, ágakat, száradt növényeket együtt gyűjtöttük), készített nekünk eredeti (ez korántsem újságírói túlzás) bediun vacsorát, s szállított a jordán-izraeli határhoz. De erről a következő részben…
Kattints az első felvételre a slideshow elindításához.
Az Ein Gedi oázistól 235 kilométert autóztunk az Izrael legdélibb csücskében levő Eilat városáig. A Vörös-tenger partján levő várostól alig néhány kilométerre van az egyiptomi és a jordániai határ. Sőt, odébb már Szaud-Arábia volt látható. Couchsurfinges házigazdánkkal, Eyalival egy gyorsétkezdében találkozunk. Meglepődünk azon, hogy még két vendége van, holott még Jeruzsálemből felhívtam: Vandával csak ketten lennénk ugyan, de három barátunk, útitársaink nem találtak házigazdát, ezért vajon legalább egy éjszakára nem lehetne-e őket is befogadni… Meredeken indult a találkozásunk, de Eyali dobbantott: ugyanabban a tömbházban lakó ismerősétől elkérte a földszinti lakás kulcsát, így az együtt utazó, útközben egymással találkozott amerikai srác és német lány az ő üres szobájában, mi pedig egy három szobás és nappalis lakásba hordtuk be a csomagokat. Nagy szerencsénk volt. Együtt vacsoráztunk, a teraszáról csodálatos a kilátás. – Az már Jordánia, ott távol van Egyiptom, amott pedig Szaud-Arábia. Nézd azt a repülőgépet: a Sínai-félszigeten levő feszültség és terroristák miatt nem Egyiptom, hanem a Vörös-tenger fölött fordul meg – magyarázta
Egy napot a Vörös-tenger partján töltöttünk. Rengeteg az orosz turista, még az üzletben is Bulgakov nyelvén beszéltek az elárusítók. Csillogó-villogó szállodák, turistaparadicsom. Egyáltalán nem az én stílusom. Napfürdőzni és a tengerparton ülni csak néhány órát bírtam, untam magam. Aki úszni tudott, bement megnézni a korallokat
Eilatban leadtuk a még Tel-Avivban bérelt kocsit, majd házigazdánk segítségével elmentünk a jordán határig. Innen aztán több életre szóló kalandban volt részünk, Jordánia kegyes volt hozzánk… 🙂
Kattints az első felvételre a slideshow elindításához.
Botiék korán jöttek értünk a Jeruzsálem melletti kibucba, indultunk az Ein Gedi oázisba, s a Holt-tengerhez. Gondoltuk, könnyen megtaláljuk. Jeruzsálemből kijövet volt is egy útjelző tábla: Dead Sea. Igen ám, de nem tudtuk, hogy az palesztin területre visz bennünket
Sajnos induláskor nem kapcsoltuk be egyik HTC okostelefon navigációját sem, térképet sem néztünk, gondoltuk könnyű lesz lemenni a part közelébe, s onnan pedig 80 kilométert az országúton végig Ein Gedibe, amit Vanda nézett ki. Feltűnt, hogy Észak irányábe megyünk, sokszor az országút mellett betonfal és/vagy szögesdrót. Egyszer csak megállunk egy izraeli ellenőrző pontnál. Ránk se bagóznak, de azért kiszállok, megkérdezem, hol vagyunk…
– Valahol itt, mutat a térképre az állig felfegyverkezett nő, az egyik katona. – Az ott már Tel-Aviv, tehát rossz irányba mennek. Forduljanak itt vissza, majd Jeruzsálemnél menjenek fel arra az útra, amely Ma’ala Adumim fele visz, ez az egyes út. Majd a 90-es jelzésű országúton menjenek le Ein Gedibe. Jó utat! – mondja, majd elfordul, mert palesztinokat szállító kocsi érkezik az ellenőrző ponthoz, dolga van. Újabb kérdéssel fordulok hozzá, aggódom: – De hát mi most palesztin területen vagyunk, a szerződésben azt írja, a bérelt kocsival nem hagyhatjuk el Izrael területét. Ráadásul Ma’ala Adumim fele is palesztin területen leszünk. Az előbb írta, hogy Ramallah, tehát a Palesztin Hatóság fővárosához is közel járunk. Mit tegyünk? – aggodalmaskodom. – Nyugodjon meg, Ön Izrael területén van… – Dehát, hogy lennék, amikor… – Nézze. Ezt jegyezze meg: az országút, bárhol van, Izrael területét képezi Menjenek nyugodtan, nem esik bántódásuk! Jó utat! (Egyébként nem sokkal ezután egy palesztinok által fenntartott benzinkútnál, s rákérdeztem erre a helyzetre. Ugyanazt válaszolták. Hozzátették azt is: bonyolult a helyzet…)
Ein Gediben, amelynek jelentése “kecskegida forrása”, előbb kirándulunk. A természetvédelmi terület egyik útvonalát szemlejük ki. Vízesés is van.
Buja oázis az egyébként meddő tájban, melynek burjánzó trópusi és sivatagi élővilága számára bő vizű források adják az életet jelentő vizet. A települést szépsége miatt említi a Biblia (Énekek Éneke: 1-14) és mert itt lelt menedékre a Saul király elől menekülő Dávid (l Sámuel 24)
Ein Gedi nemzeti parknak nyilvánított oázisa a sivatagi élővilág paradicsoma. A látogatók gyakran láthatnak itt kőszáli kecskéket és hatalmas rágcsálóknak tűnő sziklaborzokat, a távolabbi vidékeken pedig a sivatagi leopárd tenyészik
A park központi részében helyezkedik el a Nakhal David és a Nakhal Arugot folyókhoz tartozó két szurdok, melyeken több ösvény is áthalad. A legrövidebb sétaút körülbelül egy óra hosszat tart és a csodálatos Shulanut Éngedi vízesésnél ér véget
Csoportkép a csúcson
Történelmi helyeken járunk
Meglepetések is vannak
Ég és föld között (I.) (Csete Ildikó felvétele)
Ég és föld között (Csete Ildikó felvétele)
Érkezünk…
Ég és föld között (III.) (Csete Ildikó felvétele)
Csodálat (Csete Ildikó felvétele)
Sivár, de mégis bartáságos (Csete Ildikó felvétele)
Ég és föld között (IV.) (Csete Ildikó felvétele)
Simogató napsugarak
Festői (Csete Ildikó felvétele)
Haladunk (Csete Ildikó felvétele)
A túra után következik a fürdőzés a Holt-tengerben… (Csete Ildikó felvétele)
A Holt-tenger (Csete Ildikó felvétele)
Ez a Holt-tenger?! Neeem, ez a kolozs sóstó! (Csete Ildikó felvétele)i
Ez a Holt-tenger?! Neeem, ez a kolozs sóstó! (Csete Ildikó felvétele)i
Ez a Holt-tenger?! Neeem, ez a kolozs sóstó! (Csete Ildikó felvétele)i
Ez a Holt-tenger?! Neeem, ez a kolozs sóstó! (Csete Ildikó felvétele)i
Kattints az első felvételre a slideshow elindításához.
Jeruzsálem meghatott. A történelem nyomdokaimban jártunk. Meglátogattuk egy olyan rendkívül bátor ember sírhelyét, mint Oskar Schindler. Kockázatokat vállalt, 1200 lelket mentett meg a haláltól. Lett volna annyi bátorságunk?! Áldoztunk volna annyi pénzt, hogy szakképzetlen munkásokat nem termelő gyárunkban dolgoztassunk az emberiség és az emberség nevében?! Nyitott kérdések. Az izraeli látogatást megelőzően nyilvánvalóvá tettem, hogy feltétlenül szeretnék ellátogatni a palesztin területekre. Személy szerint Hebronba vagy Ramallahba mentem volna, de nem nyílt rá lehetőség. Így az egyik délután ellátogattunk Betlehembe. A jeruzsálemi Damaszkusz kapunál ültünk buszra. Szögesdrótok, falak, biztonsági ellenőrzés
Zaklatott, kissé félős lelki állapotban vágtam neki az útnak. Kíváncsi lettem volna a másik fél álláspontjára. Csak részben sikerült meghallgatni. A buszon csak mi voltunk „idegenek”. Aggasztott is kissé. A többieknek ne szóltam, hogy egy nappal korábban egy öngyilkos merénylő egy traktorral egy izraeli katona életét oltotta ki. Minek kelteni a feszültséget – gondoltam… Akitől csak lehetett, érdeklődtem, mikor érkezünk meg, lesz-e ellenőrző pont, mit szólnak majd az európai útlevélhez…
Érkezéskor későre járt az idő. A taxisofőr ezt kis is használta. 90 lejnek megfelelő shekelt fizettünk a 7 (hét) kilométeres távért a Születés Templomáig. A tipikus balkáni hangulat volt jellemző az egész Betlehembe töltött délutánra: átverési kísérletek, kiszolgáltatott turisták átverése. Valamennyiünk szemében az eurót látták – tudták volna szegények, hogy 18 év szakmai tevékenység után havi nettó 250 eurót keresek…
A tömeg miatt szinte élvezhetetlen volt az élmény…
A Születés Temploma
Utca Betlehemben
Találkoztunk a Fallal is. Izrael az öngyilkos merénylők kizárása érdekében építette a 4 méter magas betonfalat. Bravó! A berlini ledőlt, még 25-30 év, és ez is megszűnik.
Találkoztunk a Fallal is. Izrael az öngyilkos merénylők kizárása érdekében építette a 4 méter magas betonfalat. Bravó! A berlini ledőlt, még 25-30 év, és ez is megszűnik
Találkoztunk a Fallal is. Izrael az öngyilkos merénylők kizárása érdekében építette a 4 méter magas betonfalat. Bravó! A berlini ledőlt, még 25-30 év, és ez is megszűnik.
Az első rész (Tel-Aviv) ide kattintvatekinthető meg.
Kattints az első felvételre a slideshow elindításához.
Tel-Avivban kocsit béreltünk. Sajnos csak parkolóházban sikerült parkolnunk. Elég sokba került. Mihelyt közeledtünk az óvárhoz, Boti megszólalt: né, a Moulain Rouge. Ez megadta a hangulatot… 🙂
Nagykorúsítás/bar-micvó. Nyilvános buli az óváros falainál. Az ünneplők a Siratófalhoz mentek, s ott folytatták
Merengő az óvárosban…
Reklám a Kolozsvári Magyar Napoknak Jeruzsálemben… Hátunk mögött az Olajfák hegye
Magányosan
Zsinagógában
Kérem a tanácsodat…
Kettesben…
Siratófal. A zsidóság legszentebb helye a Templom-hegy és a második legszentebb helye a Siratófal. Ennek hossza 400 méter, és a zsidók Nyugati falnak hívják. A zsidók számára itt állt Salamon temploma, majd a helyén a babiloni fogság után felépült és a rómaiak által 70-ben lerombolt második templom. Ennek egyedül megmaradt fala, a Siratófal vallásuk legszentebb kegyhelye
A Siratófal a rácsok nélkül…
A nők csak távolról tekinthetik meg… Pontosabban: odamehetnek, csak más részen, mint a férfiak
Imádkozók a Siratófalnál (I)
Imádkozók a Siratófalnál (II)
Kíváncsiskodók
1979-ben Kelet-Jeruzsálemben 50 ezer zsidó élt, 1993-ban 160 ezer. 2005-ben a népesség 65 %-a zsidó, 32 %-a muszlim és 2 %-a keresztény volt. A zsidók többsége ortodox. A nem zsidók többsége a létminimum alatt él. Az arab lakosság gyorsabban nő, mint a város zsidósága. A városból folyamatos az elvándorlás (Forrás: Wikipédia)
Zsibvásár a Via Dolorosán, Jézus szenvedésének színhelyén. A sok turista, a hangzavar miatt sokszor élvezhetetlen a hely
Az Óvárostól keletre helyezkedik el az Olajfák hegye a Getszemáni kerttel
Az aranykupolás, 705 tájét épült (miket tudtak ezek már akkor… 🙂 ) Szikla mecsetet sajnos nem sikerült megnéznünk arab ünnep miatt
ÚRISTEN, TEVE! A lányok még nem láttak ilyet, lélekszakadva rohanni kezdtek
Ilyen még nem volt. Dupla Szikla mecset… 🙂 🙂 (Balogh Xénia HTC panoráma felvétele)
Na, ez már a rendes… (Csete Ildikó HTC panoráma fotója)
Bámészkodunk az egyik háztetőről (Csete Ildikó HTC panoráma felvétele)
Lélegzetelállító a Siratófal (Csete Ildikó HTC panoráma felvétele)
Jeruzsálem az Olajfák-hegyéről (Csete Ildikó HTC panoráma felvétele)
Ahhh
Esteledik
Naná…
A CouchSurfingnek köszönhetően Jeruzsálemben egy kibucban laktunk. Varda és Shalom a kezdetektől ott volt. Az egalitarista, a főleg mezőgazdasági javak kollektív birtoklásán alapuló kisközösségek a múlt évszázad elején jöttek létre. Házigazdáink mesélték: a közeli Abu Gosh településen arabok laknak, kiválóan egyeznek velük. A háborúk idején is mellettük álltak.
Megtudtuk: a kerítéssel és szögesdróttal körbezárt, Jeruzsálemtől 20 kilométerre levő kibucban jelenleg hatvan új ház épül. Vasbeton biztonsági szobával – kötelező. Varda és Shalom lánya is a kibuzban telepedik le, házat épít. Estétől reggelig a vasból készített sorompó zárva van. Csakis a regisztrált és ellenőrzött mobilkészülékekről hívott szám automatikusan kinyitja azt, így mehettünk be a saját rendőrséggel rendelkező kibuc területére, s ugyanígy hagyhattuk el azt. Egyik nap tűz ütött ki a szomszédos arab településen Abu Goshban. Varda aggódott, mi lehet a végkimenet
Vajon mire gondoltak?
Ez is hozzátartozik Jeruzsálemhez…
Ide feltétlenül el akartunk menni. Oskar Schindler szudétanémet gyáros, aki mintegy 1200 zsidó munkás életét mentette meg a holokauszt során, azzal, hogy lőszer- és edénygyáraiban dolgoztatta őket Lengyelország, illetve a mai Csehország területén. Róla szólt a Schindler bárkája című könyv és a Schindler listája című film
Kiss Olivér blogja 