Az 53 kilométeres Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúrán gumidefektes lett a biciklim első kereke. Köszönöm a pótbelsőt, Sipos Zoltán – Sipike! (Saját felvétel)
Összességében tetszett a KMN idei kiadása:
az új koronavírus okozta világjárvány „szünetében” végre kitombolhattuk magunkat, ám számomra is sok jutott a kulturális eseményekből, sőt, a kígyósimogatásból is. Szerintem mindent igényt, értékrendet, érdeklődési kört és életstílust kielégítő változatos program, sok-sok helyszín, igényesen megszervezett programpontok.
Kétségtelen, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel
a szervezőknek ki kellett lépniük a komfortzónájából, ahogyan azt Gergely Balázs főszervező mondta az augusztus 11-én szervezett sajtótájékoztató végén készített videóinterjúban. Jól tették a szervezők, hogy betartották és betartatták a szigorú egészségügyi óvintézkedéseket: folyamatosan szapuljuk a (román) hatóságokat, hadd mutassunk mi példát a járványügyi szabályok betartásából.
Kígyószemet nézünk a kamerával… 🙂 Köszönöm szépen a lehetőséget, Octavian Craioveanu biológusnak!
Hatalmas élmény volt régi ismerősökkel barátokkal találkozni,
bátran ölelkezni. Lévén, hogy csupán negatív koronavírus- vagy antigén teszttel rendelkező, illetve beoltott személyeket engedtek be, felszabadultan buliztam, biztonságban éreztem magamat.
Nagyon elszomorított az egyik szórakozóhelyen kirobbant konfliktus, jómagam csitítani próbáltam távoli ismerősömet, sajnos csak némi sikerrel. Szomorúan hallottam egyik legjobb barátomtól, hogy egyesek azt terjesztik, hergeltem…Mindkét vonatkozásban lehangoló a történet, sokkal többet vártam volna felnőtt, érett férfiaktól… Kint nem tudom, mi történt, mert hazamentem.
Elmentem az örömfőzésre is,
a hajnali 4 órai ágyba vonulás miatt csak PR szempontból, szeméthordással és üstcipeléssel erősítettem a Szabadság szerkesztőségének a csapatát. Helyszínként kiváló a néprajzi parkja, ám nyilvánvaló volt, hogy a szervezők nem számítottak olyan sok résztvevőre, adott pillanatban nagyon szűkösen voltunk, s nem is tudtuk rendesen elfogyasztani a finom falatokat.
Pisilnek, kakálnak vagy okádnak? Esetleg szexparti? (Fotó: Kolozs megyei Ifjúsági Fórum - KIFOR)
A Szabadság szerkesztősége úgy döntött, nem kíván Fülöp Noémi által a Transindex hírportál Fütyi (illő és találó hely!) rovatában közölt írására, illetve Czika Tihamér RMDSZ-es tisztségviselőnek (a Szabadelvű Kör frissen megválasztott /újraválasztott alelnöke) a Facebook-on indított vitájára, illetve az általa ott leírtakra reagálni, de magánblogomon reflektálok néhány aspektusra.
Kezdeném a fütyivel.
Zavar a mi és ti besorolás, azaz az állítólag progresszíven és retrográd módon gondolkodók táborokra osztása. Amiért valaki a zöldövezet elpusztítása (habár még mindig nem értük el, mi több, meg sem közelítjük az egy lakosra mért négyzetméternyi zöldövezet arányt, így nagyon sok helyen fákat kellene ültetni, élősövényt létrehozni, zöldövezetet kialakítani!) ellen emeli fel a szavát, zavarja a Főtér átalakítási módja, felemeli szavát az ellen, hogy törvénytelenség történt, ellenzi azt, hogy felmásznak a Mátyás-szoborra, hányjanak, vizeljenek, kakáljanak a Szent Mihály templom kertjébe, nos, mindezek miatt valaki nem feltétlenül muzeális példány.
Igen, továbbra is állítom, hogy
átverték a kolozsvári magyarságot a Főtér átalakításával. Miért nem szerveznek hasonló rendezvényeket a hasonló nagyságú Bocskai/Avram Iancu téren? Ugye, tudjátok: azért nem, mert hajdanán Bartolomeu Anania volt ortodox püspök megtiltotta ezt. Vajon miért? Mert túl hangos volt, zavarta a görög keleti misét, mert nem volt elég hordozható közvécé, s a „nagyérdemű” a román színház és opera mögötti parkban pisilt és kakált. Hajdanán Funar a Farkas utcába tette a borfesztivált (volt miccs és sör is), s az akkori amerikai konzul
Ez az, fiú! Így kell, a többség ezt akarja! (Fotó: Kolozs megyei Ifjúsági Fórum - KIFOR)
erélyesen tiltakozott. Volt hatása, mert a szélsőségesen nacionalista városvezető több ilyesmivel nem próbálkozott. Ezzel szemben ránk nem hallgatnak: hiába tiltakozik a katolikus egyház (lásd mit nyilatkozott Kovács Sándor címzetes kanonok a Krónikának), teszi szóvá az ügyet László Attila alpolgármester, a KIFOR, a helyi, regionális és országos magyar sajtó. Ezért írom azt, hogy megaláznak.
Ezt érezte Szabó-Györke Zsombor volt KMDSZ-es tisztségviselő is,
aki nagyon találóan megfogalmazta: megalázva érezte magát, amint a Szent Mihály templomba a koncert és sörfesztivál miatt nem hallotta a pap hangját.
Apropó: gyerekes és gyermeteg Fülöp érvelése:
sörfesztivál valamennyi, kocsmában szervezett könyvbemutató”, ugyanis „pusztán csak attól, hogy egy rendezvényen sört árusítanak, az illető rendezvény nem válik automatikusan sörfesztivállá.
Kedves kisasszony, engedje meg, hogy ne definíció szerint (amit magácska nem talált sehol), hanem tapasztalatból írjam én Önnek, szerintem mi a sörfesztivál: a funári szellemben szervezett rendezvény, ahol ömlik a sör, sörsátrak vannak, s a résztvevők a közvécék hiányában (hogyan is lehetne elég néhány tucat doboz 10 ezer embernek?) egy templom falára vizelnek, a mellé kakálnak, hánynak. Nevezhetjük ezt evolúciónak (Ursus Evolution), koncertnek, de inkább involúció, azaz visszafejlődés.
Szeretném azt mondani, hogy nagyon jó buli volt (…)
– írja az ifi Fülöp. Vajon számára azok, akik ellenzik, hogy a Főtéren tartsanak ilyen fesztivált, már azonnal vaskalaposak, retrográdok? Elhiszem, kisasszony, hogy magácska jól tud szórakozni, miközben műemlékekre másznak fel, illetve templomok tövébe
Át lehet gázolni mindenen! (Fotó: Kolozs megyei Ifjúsági Fórum - KIFOR)
vizelnek, kakálnak és okádnak.Én nem. Azért sem, mert egy 2002-ben elfogadott tanácsi határozat kimondja: csak a helyi döntéshozó testület beleegyezésével lehet más helyen népünnepélyt szervezni, mint a sportcsarnok előtt. Ezzel akkoriban Funart sikerült visszafogni, de magácskát és Apostut nem. Mert Önöknek, minden jel szerint, megfelel a törvénytelenség.
Talán transindexes műfajjá avanzsálja magát az újságíró kollégák becsmérlése,
mert az elmúlt időszakban gyakrabban előfordult. Most Fülöp követi el, aki rólam és két kollégámról, nevezetesen Papp Annamáriáról és Kovács Hont Imréről, akikkel közösen írtuk a cikkébe belinkelt anyagot, azt írja:
Egy, a sajtóban is szóhoz jutó csoport azonban már azelőtt lehúzta ezt a rendezvényt, hogy egyáltalán elkezdődött volna.
Paff!
Talán az sem számít, hogy 16 évvel ezelőtt,
amikor kezdtem újságírói pályafutásomat, Fülöp kisasszony még hátulgombolós volt (talán ki sem nőtte még azt a ruhát), az sem fontos, hogy valaki az amerikai kormány és a Világsajtó Intézet ösztöndíjasa volt, az Európai Bizottság díjjal tüntette ki (nem idén vagy tavaly, hanem 2005-ben), így nyugodtan lehet rólam írni, hogy
Köszönöm, Fülöp kisasszony! Kedves az Ön részéről. A 16 éves újságírói tapasztalat, a néhány ösztöndíj s a 35 életév már azonnal azt jelenti, hogy valaki retrográd, s beillik muzeális kiállítótárgynak? S ilyen szakmai háttérrel képes “szóhoz jutni” a sajtóban? Fújj!
Más: számon kérjük Apostutól a törvénytelenséget
a Iorga-idézetet tartalmazó ügyben, de amikor a városi tanács jóváhagyása nélkül szerveznek népünnepélyt a Főtéren, akkor bezzeg szemet hunyunk a jogszabály megsértése fölött.
A probléma csak annyi, hogy a másik oldalon jóval többen vagyunk
írja Fülöp, s ezzel azonnal csapdába is esik, mert felveti a többség-kisebbség viszonyt. Ezzel talán azt akarja mondani, hogy a magyar kisebbség igényeit nem kell figyelembe venni, mert „a másik oldalon többen vannak”? Tessék?
Úgy tűnik, a Transindex politikája az,
hogy leszámol az újságírók között levő relikviákkal, s fiatalos lendülettel odamond, polgárt pukkaszt, okád, lenéz és kioktat. Ő az etalon, a
Okádjunk együtt című országos verseny helyi szakasza (Fotó: Kolozs megyei Ifjúsági Fórum - KIFOR)
szabadelvűen progresszív, s a progresszíven szabadelvű, az erdélyi társadalmat a retrográd, nemzetféltő, muzeális pokolból a brüsszeli paradicsomba felemelő Messiás. Ó, mekkora szükségünk volt erre! Főleg most, röviddel a világvége előtt.
Még egy Fülöptől, a kegyelemdöfés:
Jóval többen tekintjük magunkénak a Șuie Paparudet, Zdob și Zdubot, Irist, Puyát, satöbbit, mint egy néptáncelőadást vagy egy klasszikus zenei koncertet (legfeljebb annyi a különbség, hogy nem tiltakozunk az utóbbi kettő ellen sem).
Szóval egy kategória az egész. Nincs érték, értékkülönbség, esztétikai élvezet, szellemi lépcsőfok eltérés ezek között? Fülöp szerint nincs. Rendben.
Ja, bocsánat, rájöttem: sznob vagyok. 🙂
Czika azzal az értékítélettel linkeli be a Fülöp-szösszenetet:
Tihamér, drága, menj szépen aludni! Inkább Bányai Józseftől idézek: „A véleményemet már elmondtam 1 párszor, neked is, ezért próbálok hatni inkább a helyesírásodra. A lényeg, h. én meguntam a nagyképű produkciódat.” Én is meguntam, Tihamér!
Jakab Judit kolléganőmnek a WebSzabadság rejtelmeit magyarázom. Vajon? 🙂 A kép jobb oldalán Balázs Bence, a helyi hírek rovatvezetője fogja a fejét, pedig Póka János András, a sport rovat főnöke semmi koponyarobbantót nem mond... Vajon? 🙂 (Rohonyi D. Iván felvétele)
A román nacionalistáknak köszönhetem, hogy újságíró lettem.
Pontosabban: már a líceum utolsó évében világos volt számomra, hogy ezt a pályát választom, éppen csak az alkalmat vártam, hogy berobbanhassak. S Funar polgármester emberei megadták nekem a lehetőséget: 1995 áprilisában, román húsvétkor megvertek, mert magyar vagyok.
A hajdani Jazz Clubban lazultunk, ortodox húsvét volt. Az éjféli körmenet után bejöttek a románok, körülbelül 15-en, s annyit mondtak:
Vrem să bem sânge unguresc! (Magyar vért akarunk inni!).
A következő, amire emlékszem az, hogy kaptam egyet, ráestem az üvegekkel teli asztalra, a fejemmel az összes poharat, kólás üveget széttörtem. Elájultam. A bárpult mellett tértem magamhoz.
– Azonnal hívják a rendőrséget – mondtam a rémült lányoknak.
Akkor vettem észre, hogy nem a verekedés miatt esik ki a szemük: vérben ázott az ingem, a nadrágom, mindenem. Ismét elájultam. A bejáratnál tértem ismét magamhoz. Hárman fogtak (főleg a copfba kötött, derékig érő hajamat – akkoriban nagy metálos voltam), ütöttek, rúgtak. Ismét “besötétedett”. A kijárat után tértem magamhoz.
Jött is a rendőrség, bekísértek, igazoltattak. A mintegy tizenöt román közül egyet csíptek nyakon. Az illető arra kérte a rendőrt, tárcsázzon egy telefonszámot.
– Da, să trăiţi! Am înţeles, să trăiţi! (Igenis! Megértettem!) – mondta, s szabadon engedte az illetőt.
Minket csendháborításért megbüntettek.
A sürgősség következett, nem volt koponyatörés, az arcom viszont tele volt vágással (néhány most is látszik).
Néhány nap múlva jelentkeztem a Tóbiás Tibor osztálytársam XT számítógépén és tűs nyomtatóján megírt, illetve kinyomtatott cikkek a Szabadság szerkesztőségében. Be volt kötve a kezem, vágások az arcomon. Horror. Évike, a titkárnő, elsápadt.
A Campus rovatban jelent meg az Üssed, haver! című cikkem, 1995. április 29-én.
S azóta nem tudnak szabadulni tőlem… 🙂
Voltam külső munkatárs, belső munkatárs, riporter, szerkesztő, rovatvezető és főszerkesztő (alkalomadtán takarító bácsi). 2007. november 5-e óta a Szabadság on-line új változatával és a videó portállal foglalkozom.
A mostani kollégák közül 1995 elején, amikor a Szabadsághoz kerültem Tibori Szabó Zoltán (ő volt a főszerkesztő, ő írta alá a szabadságos újságíró igazolványomat is), Ördög. I. Béla, Szabó Gyula, Barta Éva, Újvári Ildikó, Székely Kriszta, Pásztor Piroska és Németh Júlia dolgozott a szerkesztőségben. Papp Annamária nem sokkal előttem került a Szabadsághoz. Érdekes volt az évek során látni, ahogy folyton bővül a szerkesztőség. Néhányan elmentek, egyeseket magához hívott az Úr. Isten nyugtasson, Balló Áron, Nits Árpád, Frici bácsi, Mircea bácsi!
Gizi néni, a 65 éves cigányasszony „menetrendszerűen” jár be szerkeszkesztőségünkbe, ahogy azt nemrég megjelent cikkében írta Tibori Szabó Zoltán kollégám. Néhány ide vágó izédet a cikkből:
Gizit nehéz leírni, képességeit, tulajdonságait még nehezebb meghatározni. Elsősorban filozófus, mondanám, hiszen mindig azonnal megtalálja a dolgok lényegének szavakba öntési módját, s remekül tudja fűzni a szavakat egymáshoz. Vág az esze, ahogyan ő maga mondaná. Nagy kár, hogy iskolába soha nem járhatott, analfabéta maradt, csak a nevének a kezdőbetűjét tanulta meg leírni, hogy ha muszáj, aláírhasson.
Tegnap Gizi telefonálni jött a szerkesztőségbe. Papírra írt mobilszámot mutatott kollégámnak, Balázs Bencének, aki kitartóan adagolta a számokat a telefonkészüléknek. Valami pénz átutalásról beszélt a férfival. Annyira emlékeszem a beszélgetésből, hogy valaki még mindig nem utalta át neki a sürgősen szükséges anyagiakat.
Miután letette a kagylót, felsóhajtott:
– Köszönöm a segítséget. Meg kellett kérdezzem tőle, hogy mikor küldi on-line a pénzt.
Azt hittem, rosszul hallok.
– Hogy küldi a pénzt? – kérdezte vissza.
– Há’ mondom, hogy on-line. Maga nem érti? Pedig nem cigányul mondtam – jött a frappáns válasz. 🙂
Kiss Olivér blogja 