Áskálódó, újságíró kollégákat becsmérlő Transindex és vagdalózó Czika Tihamér


Pisilnek, kakálnak vagy okádnak? Esetleg szexparti? (Fotó: Kolozs megyei Ifjúsági Fórum - KIFOR)

A Szabadság szerkesztősége úgy döntött, nem kíván Fülöp Noémi által a Transindex hírportál Fütyi (illő és találó hely!) rovatában közölt írására, illetve Czika Tihamér RMDSZ-es tisztségviselőnek (a Szabadelvű Kör frissen megválasztott /újraválasztott alelnöke) a Facebook-on indított vitájára, illetve az általa ott leírtakra reagálni, de magánblogomon reflektálok néhány aspektusra.

Kezdeném a fütyivel.

Zavar a mi és ti besorolás, azaz az állítólag progresszíven és retrográd módon gondolkodók táborokra osztása. Amiért valaki a zöldövezet elpusztítása (habár még mindig nem értük el, mi több, meg sem közelítjük az egy lakosra mért négyzetméternyi zöldövezet arányt, így nagyon sok helyen fákat kellene ültetni, élősövényt létrehozni, zöldövezetet kialakítani!) ellen emeli fel a szavát, zavarja a Főtér átalakítási módja, felemeli szavát az ellen, hogy törvénytelenség történt, ellenzi azt, hogy felmásznak a Mátyás-szoborra, hányjanak, vizeljenek, kakáljanak a Szent Mihály templom kertjébe, nos, mindezek miatt valaki nem feltétlenül muzeális példány.

Igen, továbbra is állítom, hogy

átverték a kolozsvári magyarságot a Főtér átalakításával. Miért nem szerveznek hasonló rendezvényeket a hasonló nagyságú Bocskai/Avram Iancu téren? Ugye, tudjátok: azért nem, mert hajdanán Bartolomeu Anania volt ortodox püspök megtiltotta ezt. Vajon miért? Mert túl hangos volt, zavarta a görög keleti misét, mert nem volt elég hordozható közvécé, s a „nagyérdemű” a román színház és opera mögötti parkban pisilt és kakált. Hajdanán Funar a Farkas utcába tette a borfesztivált (volt miccs és sör is), s az akkori amerikai konzul

Ez az, fiú! Így kell, a többség ezt akarja! (Fotó: Kolozs megyei Ifjúsági Fórum - KIFOR)

erélyesen tiltakozott. Volt hatása, mert a szélsőségesen nacionalista városvezető több ilyesmivel nem próbálkozott. Ezzel szemben ránk nem hallgatnak: hiába tiltakozik a katolikus egyház (lásd mit nyilatkozott Kovács Sándor címzetes kanonok a Krónikának), teszi szóvá az ügyet László Attila alpolgármester, a KIFOR, a helyi, regionális és országos magyar sajtó. Ezért írom azt, hogy megaláznak.

Ezt érezte Szabó-Györke Zsombor volt KMDSZ-es tisztségviselő is,

aki nagyon találóan megfogalmazta: megalázva érezte magát, amint a Szent Mihály templomba a koncert és sörfesztivál miatt nem hallotta a pap hangját.

Apropó: gyerekes és gyermeteg Fülöp érvelése:

sörfesztivál valamennyi, kocsmában szervezett könyvbemutató”, ugyanis „pusztán csak attól, hogy egy rendezvényen sört árusítanak, az illető rendezvény nem válik automatikusan sörfesztivállá.

Kedves kisasszony, engedje meg, hogy ne definíció szerint (amit magácska nem talált sehol), hanem tapasztalatból írjam én Önnek, szerintem mi a sörfesztivál: a funári szellemben szervezett rendezvény, ahol ömlik a sör, sörsátrak vannak, s a résztvevők a közvécék hiányában (hogyan is lehetne elég néhány tucat doboz 10 ezer embernek?) egy templom falára vizelnek, a mellé kakálnak, hánynak. Nevezhetjük ezt evolúciónak (Ursus Evolution), koncertnek, de inkább involúció, azaz  visszafejlődés.

Szeretném azt mondani, hogy nagyon jó buli volt (…)

– írja az ifi Fülöp. Vajon számára azok, akik ellenzik, hogy a Főtéren tartsanak ilyen fesztivált, már azonnal vaskalaposak, retrográdok? Elhiszem, kisasszony, hogy magácska jól tud szórakozni, miközben műemlékekre másznak fel, illetve templomok tövébe

Át lehet gázolni mindenen! (Fotó: Kolozs megyei Ifjúsági Fórum - KIFOR)

vizelnek, kakálnak és okádnak. Én nem. Azért sem, mert egy 2002-ben elfogadott tanácsi határozat kimondja: csak a helyi döntéshozó testület beleegyezésével lehet más helyen népünnepélyt szervezni, mint a sportcsarnok előtt. Ezzel akkoriban Funart sikerült visszafogni, de magácskát és Apostut nem. Mert Önöknek, minden jel szerint, megfelel a törvénytelenség.

Talán transindexes műfajjá avanzsálja magát az újságíró kollégák becsmérlése,

mert az elmúlt időszakban gyakrabban előfordult. Most Fülöp követi el, aki rólam és két kollégámról, nevezetesen Papp Annamáriáról és Kovács Hont Imréről, akikkel közösen írtuk a cikkébe belinkelt anyagot, azt írja:

Egy, a sajtóban is szóhoz jutó csoport azonban már azelőtt lehúzta ezt a rendezvényt, hogy egyáltalán elkezdődött volna.

Paff!

Talán az sem számít, hogy 16 évvel ezelőtt,

amikor kezdtem újságírói pályafutásomat, Fülöp kisasszony még hátulgombolós volt (talán ki sem nőtte még azt a ruhát), az sem fontos, hogy valaki az amerikai kormány és a Világsajtó Intézet ösztöndíjasa volt, az Európai Bizottság díjjal tüntette ki (nem idén vagy tavaly, hanem 2005-ben), így nyugodtan lehet rólam írni, hogy

Egy, a sajtóban is szóhoz jutó csoport

-hoz tartozom.

Köszönöm, Fülöp kisasszony! Kedves az Ön részéről. A 16 éves újságírói tapasztalat, a néhány ösztöndíj s a 35 életév már azonnal azt jelenti, hogy valaki retrográd, s beillik muzeális kiállítótárgynak? S ilyen szakmai háttérrel képes “szóhoz jutni” a sajtóban? Fújj!

Más: számon kérjük Apostutól a törvénytelenséget

a Iorga-idézetet tartalmazó ügyben, de amikor a városi tanács jóváhagyása nélkül szerveznek népünnepélyt a Főtéren, akkor bezzeg szemet hunyunk a jogszabály megsértése fölött.

A probléma csak annyi, hogy a másik oldalon jóval többen vagyunk

írja Fülöp, s ezzel azonnal csapdába is esik, mert felveti a többség-kisebbség viszonyt. Ezzel talán azt akarja mondani, hogy a magyar kisebbség igényeit nem kell figyelembe venni, mert „a másik oldalon többen vannak”? Tessék?

Úgy tűnik, a Transindex politikája az,

hogy leszámol az újságírók között levő relikviákkal, s fiatalos lendülettel odamond, polgárt pukkaszt, okád, lenéz és kioktat. Ő az etalon, a

Okádjunk együtt című országos verseny helyi szakasza (Fotó: Kolozs megyei Ifjúsági Fórum - KIFOR)

szabadelvűen progresszív, s a progresszíven szabadelvű, az erdélyi társadalmat a retrográd, nemzetféltő, muzeális  pokolból a brüsszeli paradicsomba felemelő  Messiás. Ó, mekkora szükségünk volt erre! Főleg most, röviddel a világvége előtt.

Még egy Fülöptől, a kegyelemdöfés:

Jóval többen tekintjük magunkénak a Șuie Paparudet, Zdob și Zdubot, Irist, Puyát, satöbbit, mint egy néptáncelőadást vagy egy klasszikus zenei koncertet (legfeljebb annyi a különbség, hogy nem tiltakozunk az utóbbi kettő ellen sem).

Szóval egy kategória az egész. Nincs érték, értékkülönbség, esztétikai élvezet, szellemi lépcsőfok eltérés ezek között? Fülöp szerint nincs. Rendben.

Ja, bocsánat, rájöttem: sznob vagyok. 🙂

Czika azzal az értékítélettel linkeli be a Fülöp-szösszenetet:

Ízléstelenűl drámázó Szabadság Szerkesztőségesek & konzervatív co., ezt olvassátok (…)

Tihamér, drága, menj szépen aludni! Inkább Bányai Józseftől idézek: „A véleményemet már elmondtam 1 párszor, neked is, ezért próbálok hatni inkább a helyesírásodra. A lényeg, h. én meguntam a nagyképű produkciódat.” Én is meguntam, Tihamér!

Finnországi és észtországi élmények (V. rész – Hatalmas meglepetés: Tallinn, a Baltikum gyöngyszeme. Csók úrral…)


Megrázó emlékmű Tallinban. A megszakított ívet az elsüllyedt Estonia hajó áldozatainak emlékére állították. Az Estonia 1994. szeptember 28-án elsüllyedt a Balti-tengeren, 852 áldozatot követelve.

Nem túlzás: igaz, még nem jártam Szentpéterváron, de számomra eddig Tallinn a baltikum gyöngyszeme. Nem kis, nem is közepes, hanem hatalmas meglepetés ért az észt fővárosban. Utam része lett volna a Nagy Péter cár által alapított gyögyörű város, de egyelőre meg kell lennem nélküle, ugyanis Oroszországba útlevél szükséges. Ami, ugye, mintegy 350 lej. Mi több, le kellett volna utaznom Bukarestbe az orosz vízumért (1000 km + kb. 5o euró a vízum), így aztán a közel 200 eurós kiadást nem vállaltam be. Előbb-utóbb Oroszország úgyis az EU tagja lesz, s akkor majd személyazonossági igazolvánnyal (egyes székelyeknek, nevezetesen Zitának, Juditnak, a MAKOSZ-vezető Kingának buletin) lehet oda is utazni. Akárcsak Finnországba és Észtországba. A 2oo euró nagyon sok, főleg olyan kontextusban, hogy több mint 2 hét alatt e két államban kevesebb mint 15o eurót költöttem… A Budapest-Turku menettérti repjegy pedig 55 euró volt.

No, de visszatérve Észtországra.

Csodás járgány

Szeptember 9-én, csütörtökön a Lindaline nagy sebességű katamaránjával keltem át a Finn-öblön. Persze, hogy ismét megismerkedtem valakivel, így kellemesen töltöttem el azt a másfél órát, amennyire a vízi járműnek szüksége volt ahhoz, hogy megtegye a mintegy 80 kilométert.

Bevallom: nem gondoltam volna, hogy Tallinnban annyi érdekesség, látnivaló van,

s a turisztikai iroda által felajánlott Tallinn Kártyával annyi mindent meg lehet nézni. Előítéletem egy volt szovjet tagköztársaság lerobbant fővárosáról szólt. Tévedtem. Egyrészt mindenképpen ide is júliusban vagy augusztusban kellett volna jönnöm (nem is halasztottam volna az utazást, hacsak nem kellett volna valakire várnom amíg végre eldönti, hogy csatlakozik-e vagy sem…), s több napot kellett volna szentelnem az ittartózkodásnak.

Így sem volt azért semmi.

Káprázatos az óváros

A CouchSurfinges (azaz Kanapészörfözős) házigazdám (köszönöm szépen, Mari Soiela!) lakrésze egy szocreál, Monostor-típusú lakónegyedben volt, itt bárki szakdolgozatot írhat szociológiából, városrendezésből. Mi több, antropológiából is. Izgi volt oda kimenni, azt hiszem itt régen láttak külföldit, s sohasem erdélyi magyart, ebben biztos vagyok. Nem másért, de senki sem értette, mi az. Háromszor kellett elmagyaráznom a szomszédoknak. Persze, példáként az itt rekedt oroszokat hoztam fel, de erre az volt a keserű humorral mondott válasz: hát, lassan-lassan többségben lesznek. Eszembe jutott, amikor anno Enikővel elmentünk Kassára, s egy külvárosi betonmonstrumban kialakított diákszállón lakutunk…

Azt viszont tudják, hogy

a Kiss azt egészen mást jelent angolul. Ezen sokat nevettek. Akárcsak mindazok, akiknek a csütörtök esti (érkezésem napja) CouchSurfing talalkozón elmondtam (mi több, a személyimet és a hajtási engedélyemet is meg kellett mutatnom, mert azt hitték, az első hamis…), hogy Csók úr vagyok. Mindig hírnévre teszek szert a családnevemmel és Erdéllyel (Transylvania) Ez a páros mindig nyerő.

Rengeteg a zöldövezet

Egyszerűen hihetelten, mennyire más világban élünk az észtekkel (de a finnekkel is!). Most bántam meg igazán, hogy az elemiben nem tanultam meg oroszul: itt ugyanis a lakosság majdnem fele orosz ajkú.

Ugyanakkor egyszerűen hihetelten, de ugyanakkor felemelő és káprázatos, hogy egy teljesen ismeretlen személy, aki addig sohasem létezett számodra, sohasem hallottál róla (persze, ő sem rólad), símán befogad, azaz felajánlja neked mindenet, amivel rendelkezik: a lakását, s mindent, ami benne van. Hirtelen egy teljesen más, majdhogynem holdbéli világba csöppensz, ahol mindenki annyira otthonosan mozog, s azt hiszi, hogy neked is minden annyira természetes, mindennapi.

Házigazdád lavina szerű gyorsasággal

ellep rengeteg informácioval, amiről elvárja (mert neki minden természetes, és magától érthetődő, hiszen itthon van), hogy megjegyezd, s kisse ámul, amikor azt tapasztalja, hogy máris elfelejtetted a városrész vagy akár az utca nevét. Hogy is jegyezhetned meg, hisz minden teljesen új, hirtelen, lavina szerűen érkezik, s egyszerűen megállíthatatlanul teljesen maga alá temet. Jajj, de ugyanakkor mennyire izgalmas, egyedi a felfedezés élménye és érzése! Hajt a kíváncsiság, kérdezel, érdeklődsz. Persze, sok olyat is mondanak neked, ami nem érdekel különösebben. Jónak kell lennie a szűrődnek.

Mindenki olyan otthonosan mozog ebben a világban,

amelybe te csak éppen megérkeztél, akár egy ufó egy másik bolygóról. S azt sem tudod, merre van észak és dél, de meg a kelet, s a nyugat sem vilagos.

Múlt és jövő

Egy teljesen más világban élünk, s egyben kihívás megtalálni a közös ösvényt. Más énekeseket, művészeket, futbalistákat ismerünk, más számítógépes játékot kedvelnek itt a fiatalok (az egyikükkel hosszasan elbeszélgettem), másképp gondolkoznak, más az értékrendszerük. S ez természetes is. Csakhogy a másság sokszor annyira mellbevágó.

Érdekes, itt a lányok sokkal szebbek, csinosabbak,

ízlésesen öltöznek, stílusosak, van bennük egy bizonyos je ne sais quoi. Szexi, varázslatos lányok, amilyeneket sem Turkuban, sem Helsinkiben nem láttam. Hiába, ismét egy szociológiai tanulmányt érdemelne az, hogy hova süllyesztette a nőket a nyugati típusú (a Skandináv országokban valóságos nemzeti sportként űzött) emancipació. Finnországban  például nő az államfő és a miniszterelnök is. Mi több, a napokban nőt válaszottak a lutheránus egyház élére… Vajon ez a politikatudományokban ismeretes good governance fogalom alapja? Vajon a nők testesítik ezt meg? Lehet, de a bumeráng-efektus a nőiesség elvesztése. Ezt gondolom.

A svéd megszállás alatt az erődítmények alatt épített alagútrendszert látogatni lehet

Olykor menekülként érzed magad, amikor valaki nappalijában alszol, s reggel minden zajra felébredsz, de a váratlan megtapasztalása, a felfedezés érzése és élménye, az új gondolkozásmódokkal történő szembesülés, illetve ezek elfogadására való hajlam fejlesztéséért érdemes ezt az áldozatot meghozni.

Tallinnban a kedvenc helyem az Éneklő Forradalom (Singing Revolution) helyszíne volt. De az óváros sem kutya, sőt. Csodálatos élmény. Eszembe jutott Maastricht, de fura módon Valencia és Velence szűk utcáira is nagy mértékben hasonlít.

László-Hebert Márk javaslatára elmentem (éjjel!) a túnyomó többségben oroszok lakta (őket is betelepítették, akárcsak Kolozsvárra a románokat) keleti városrészbe, a Lasnamae lakónegyedbe. De őszintének kell lenne: kutyapiculája az a Monostor mellett. No kiddin’! Márk, ugye igazam van? 🙂

Az érzéseket leírtam, de a történetet inkább a képek meséljék el:

A Skoda típusú szocreál trolibuszok a szovjet időket idézik fel
Yeah, baby!
Saddamnak nuku?
Az éneklő forradalom helyszíne. Az 1980-as évek végén mintegy 300 ezren gyűltek ide össze. Minden ötödik észt azért énekelt, hogy szabadulhasson a szovjet uralom alól. Egy orosz turista szarkasztikus megjegyzése: egyszerűen nem értem, hogyan lehet az éneklést és a forradalmat egy mondatban emlegetni... 🙂
Még akkor is csodás ha éppen tatarozzák
Hmmm...
A túlzsúfolt, szocreál Lasnamae lakónegyedben szinte kirázólag a 60-as és 70-es években betelepített oroszok élnek. Éjjel elég ijesztő volt oda ellátogatni... A lakosság közel fele ebben a lakónegyedben él.
A Lasnamae lakónegyedben keményen őrzik a boltokat...
Egyik fontosabb, mint a másik: autósbolt és alkohol. Ipari mennyiségben. Szerencsére csak este tízik lehet szeszt vásárolni. De gondoljátok, hogy valaki betartja a szabályokat. Mennyé má!
Ismét alkohol
Rivális bandák jelképei
A megszállások múzeuma. Fájó emlékek.

Indulok Turkuba, megalszom, majd kedden tovább Budapestre. Itt is megpihenek, majd szerdán, szeptember 15-én hazacammogok Kolozsvárra. Csütörtökön pókerparti!!! 🙂

Finnországi és észtországi élmények (IV. rész – Helsinki)


A Helsingin Sanomat finn napilap egyik kivetítőjén élőben lehet nézni, hogy a weboldalon melyik a legolvasottabb cikk. Sokszor az újságírók állnak a kivetítő előtt és drukkolnak, hogy az ő cikkük vezesse a listát egész nap. Óriási a versengés.

Öt napot töltöttem Helsinkiben. Itt is volt azért időm unatkozni. Igaz, sokkal kevesebbet, mint Turkuban. Hiába, a finn fővárosban messze nincs annyi látnivaló, mint például Bécsben vagy mondjuk Párizsban. Jó, persze, milyen fővárosokhoz hasonlítom a finnt, de no, azért mégis.

Szerencsére a turisztikai iroda térítésmentesen biztosított számomra 5 napos (3+2) Helsinki Kártyát, így teljes volt a lazaság.

Az egész hetet két dolog határozta meg: a Kaius Niemi újságíró barátommal (ő Skandinávia legnagyobb forgalmú és legtekintélyesebb napilapjának, a Helsingin Sanomatnak, amelyből mintegy 500 ezer példányt adnak el naponta, a lap 90 százalékban előfizetőknek megy ki, a főszerkesztő-helyettese, 2003-ban együtt voltunk a Világsajtó Intézet/World Press Institute ösztöndíjasai 4 hónapig az Egyesült Államokban) töltött idő és a közlekedési térkép furcsasága.

Érdekes szabadtéri kiállítás: medvék képviselik az államokat

Kaius barátommal már vasárnap, szeptember 5-én este találkoztunk, felelevenítettük a hajdani élményeket, sörözgettünk (szerencsére ő fizetett, egy sör 5 euró volt). Másnap körbevezetett a szerkesztőségen. A teljesen külön, hét emeletes épületben több ezren dolgoznak, itt szerkesztik és állítják össze a Sanomat-csoport több más kiadványát, például az Ilta Sanomat bulvárlapot is. Hiába, valamiből el kell majd tartani az Helsingin Sanomatot is… 🙂

Náluk a webes változat különálló. A híreket megosztják egymással, de teljesen más szerkesztési és főleg tálalási szempontok szerint dolgoznak. Teljesen másképp kerül fel egy-egy hír az internetes oldalra, illetve a nyomtatott változatba. Szerencsére főszerkesztő-helyettesként a netes változattal és a csoporton belüli fejlesztésekkel éppen Kaius foglalkozik, így a séta alkalmával szinte kirázólag erről faggattam. Éppen most készítik például a WebSanomat iPad-es változatát. Nincs külön videó portájuk, mint nekünk, hihetetlen, de ezért irigykedett is egy picit ránk. Ki hitte volna. Éppen ebéd közben tárgyalt az Al Jazeera digitális fejlesztésért felelős illetékesével, hogy a CNN hírtelevízió után az arab tévécsatorna videoklippjeit is ágyazhassák be weboldalukba.

Én is laknék egy ilyen ügyes kis szigeten...

S még valami: a Helsingin Sanomat csak 1996-ban került fel a netre, míg a Szabadság már 1995. március 15-én felkerült a világhálóra. Na, ez aztán! 🙂

Aki úgy gondolja, hogy Helsinkiben könnyű eligazodni a tömegközlekedési térképen, az írjon nekem, találkozunk, s bebizonyítom, hogy rettenetesen nehéz. Nincsenek feltüntetve a végállomások elnevezései, így sokszor nem tudod, milyen irányba utazol. Ráadásul a többnyelvűség (a svéd is hivatalos nyelv) valamilyen szinten hátrányt jelent a látogató számára, ugyanis a metróban, a villamoson és a buszon két nyelven tüntetik fel a következő megálló vagy akár (a nem létező) végállomás nevét, így aztán végképp nem tudod, mi a fene történik, túlzsúfolják a térképet. New Yorkban sokkal könnyebben sikerült boldogulnom. Nem mondom, a tömegközlekedési hálózat kiváló, szinte mindenhova el lehet jutni vele. A járművek pontosan érkeznek, tiszták, az utazok civilizáltak.

Persze, Helsinkiben is ellátogattam néhány múzeumba, megnéztem egy-két kiállítást, látványosságot. A legmaradandóbb élményt viszont a Suomenlinna sziget jelentette. De erről inkább a fényképek meséljenek…

Jelenleg Tallinnban, Észtország fővárosában vagyok, tegnap érkeztem motorcsónakkal…

Ez igen!
Helsinki by night
Hiába, jó a Kanapészörfözés/CouchSurfing. A szobám Helsinkiben)
Suomenlinna szigetén
Kilátás a jövőbe. (Suomenlinna szigetén)
A sziget volt parancsnokának sírja
Csak lazán...
Ajándék az angyaloktól
Másnap megismerkedtem a Grenoble városából származó Berangerrel, s ketten mentünk ki Suomenlinna szigetére...
A magasban...
Nagyon régen használták ezt a biciklit utoljára...
Kaius barátommal

Finnországi és észtországi élmények (III. rész – Arcok, sorsok, helyzetek Turkuban) (ÉSZBONTÓ FELVÉTELEKKEL!)


Művészi szemek...

Elérkeztem tartózkodásom ötödik, s egyben utolsó napjához a finnországi Turkuban. Ma, szeptember 5-én tovább utazom Helsinkibe, ahol kilencedikéig vagy tizedikéig maradok.

Volt itt minden: múzeum, kiállítás, katedrális, installáció megtekintése, szigetvilág, CouchSurfing, azaz KanapéSzörfözés, váratlan helyzetek, új ismerősök, napos és esős idő, meleg és hideg, hatalmas pörgés és néhány órányi unalom. Házigazdám, Lassi a vendégszeretet mintapéldája. Körbevezetett a városon, megmutatta a látványosságokat, főzött (!), nekem viszont mosogatnom kellett. Mindig ügyelt arra, hogy reggel ne ébresszen fel (matracom a nappaliban van), sokat beszélgettünk Finnországról, az itteni életkörülményekről, közoktatásról, gazdasági helyzetről, miegymás.

Rendkívül vegyes és érdekes társaság gyűlt össze szeptember 3-án a CouchSurfing találkozón: volt ott kínai, német, koreai, erdélyi magyar, finnországi svéd és fordítva stb. Mindig izgalmas egy ilyen vegyes társasággal kocsmázni.

Nos, de a fényképek sokkal többet elmondanak…

Jujj!
Büszkén árulják...
Mr. Gangster receptes könyvet olvas...
Jól gondold meg, a szárnyam alól ugyanis nincs menekvés...
Turkuban is vannak vasutas szurkolók
Szinte mindenhol két-, sőt háromnyelvű feliratok olvashatók
Cipőtisztítő majdnem valamennyi tömbház bejárata előtt. Senki sem lopja el őket...
Az Åland-szigetek Finnország és Svádország között helyezkednek el, s autonóm tartományként működnek. Jó-jó, de ennyire? 🙂 (A felvétel Turkuban készült, nem pedig az Åland-szigeteken)


Az alábbi felvételek a a város központjában tartott szombati piacon készültek:

Néhány órát tart, aztán mindenki összeszedi a portékáját, s hazamegy
Székely atyafi a piacon... 🙂
Ő is árul
Mindenki tátott szájjal maradt...
Zuhanás... 🙂
Multietni, multifaji és multikulti

Finnországi és észtországi élmények (II. rész – A rendkívül vicces pilóta és magányos Turku) (FÉNYKÉPEKKEL, persze)


Ki lakik ott? A Turkut körülvevő szigetvilág egyik apró morzsája.

Azért mégis csak eszembe jutott, miért döndöttem úgy, hogy Finnországba és Észtországba, pontosabban Turkuba, Helsinkibe és Tallinba utazom.

  • Finnországban még nem voltam.
  • Turku jövőre lesz Európa Kulturális Fővárosa, így (akárcsak korábban azt a norvég Stavanger esetében tettem) érdekes lecsekkolni hogyan és mióta készültek, milyen rendezvényekre kerül sor jövőre
  • Helsinkiben van Kaius Niemi barátom, a legnagyobb finn országos napilap, a Helsingin Sanomat felelős szerkesztője, akivel 2003-ban együtt voltunk a Világsajtó Intézet (World Press Institute) ösztöndíjasai.

Korábbi élménybeszámolómban elfelejtettem írni, hogy a Budapest-Turku WizzAir járaton rendkívül vicces volt a pilóta. Mondhatom, nagyon sokat utaztam repülővel, de eddig egyikük sem volt ennyire humoros. Aszongya (azonnal lejegyeztem a mobilomba!):

Ma én vagyok az Önök kocsisa, a kedvezőtlen időjárás miatt remeg a gép, ezért ideiglenesen nem lehet használni a WC-t, így kössenek rá bogot. Turkuban hideg lesz, kevés jegesmedvével. Ha találkoznak a Télapóval, akkor adják át neki üdvözletünket.

Arról sem számoltam még be, hogy Turkuban van egy híd. Tulajdonképpen több van, de az egyik különleges. Nem másért, de már nincs ott. Az egyik télen összeomlott.

Házigazdám szerint korábban négysávos út vezetett ki az alagútból a hídra. Ma csak a víz merőleges sávja létezik (Saját felvételek)

Szeptember elsején különböző látványosságokat látogattam meg Turkuban. Volt köztük, persze, múzeum, kiállítás, miegymás. A legfurább viszont a helyi kastélyban levő templom volt. Kápolnát még láttam kastélyokban, de templomot még nem.

Itt van:

A mini oltár és környéke, Jézussal
Maga a templom, mint olyan
A templomi esküvő (persze, hogy a templomban ilyet is szerveznek potom 200 euróért) ide vonul bulizni a násznép...

Na, még mit meséljek? Ja, hatalmas a szigetvilág, a térképen levő parányi kis pontok között ingyen hajócskával lehet közlekedni. Nagyon cuki. Itt van például egy másik érdekesség: Turkuban az Aurajoki folyón egy kis micsoda visz át (akárcsak Velencében a gondolások, de itt pénz nélkül), természetesen szintén ingyen.

Így néz ki:

Átvihetsz anyóst, kutyát, macskát, biciklit

Egy dologra sehogysem sikerült rájönnöm (még): mit keres Lenin a városban (azaz Turkuban)?! Aki nem hiszi, hogy ott (azaz a főtérhez közel, a Szépművészeti Múzem közvetlen közelében) díszeleg a szobra, íme a bizonyíték:

S aki még mindig nem hiszi, hogy valóban ő Vlagyimir Iljics Lenin, íme az alábbi fénykép...
Nos, most elhiszitek, hogy valóban ő az?

Csütörtökön, szeptember másodikán sokat bicikliztem (fáj is rendesen a fenekem). Rájöttem, mennyire magányos Turku.

Így néhány példa:

Egyedül tekintek a távolba
Ma senkit se kell megmentenem...
Lassú víz lábnyomot mos...
"Édes reményekről, amelyek csak voltak/Melyeknek emléke őrületbe hajt!..." (Ady Endre: Egyedül)
Hol a buli?
Párosan...
"A magány is - mint minden más - csak addig csábító, amíg nem kényszer."
Magányosan...
Célban...
Senki sem játszik velünk?
"A helyeket látom, hol lehetnél/Fázik az üresség körülöttem."
Kettesben...
Csak lazán...
Csillagszóró mosollyal köszönte meg a a nap lágy melegét s a szél enyhe símogatását a víz...
"Álltál-e már magadra hagyva, messze/Isten s egy jó szív nélkül puszta szélben/ádáz sorsod kezétől megsebezve/s a dúlt kínt büszke csendben hordva mélyen?"
Más szavakkal: csodás volt egész nap bringázni a szigetvilágban!