VIDEÓ- és FOTÓRIPORT – Gondolatok érzések egy segélyezési akció kapcsán…

Hátha javít valamit helyzetükön (Saját felvételek)

Sokszor azt érzem, csupán sok-sok alkohollal lehet kibírni, azonnal megemészteni, helyben feldolgozni a szituációt. Talán éppen ezért vállalom a vezetést, mert józanon akarok szembesülni azon rendkívül nehéz sorsa jutott aranyosszéki emberek szociális helyzetével, akiken évente többször segít a Gondviselés Segélyszervezet. S akiknek, lehet, már csak ez a kéznyújtás maradt. A szimbolikus gesztus, amely adott esetben sokat jelenthet.

TEHETETLENSÉG, s eltörpülő saját gondok

Többször vettem már részt humanitárius tevékenységeken belföldön és külföldön egyaránt, akár az Erdély Mentőcsoporttal.  Tudatában vagyok, hogy amit a Gondviselés tesz, az csepp a tengerben. Bár elszomorító látni, hogy a magukra maradt, sokszor tehetetlen idősek mélyszegénységben élnek, valamelyest elégtételt jelent: gondol valaki rájuk, rajta vannak egy jegyzéken, amelynek köszönhetően segítségben részesülnek. Ugyanakkor saját helyzetünk nagyon gyorsan perspektívába kerül. S úgynevezett gondjaink, problémáink. Pontosabban ezek mind-mind eltörpülnek, megsemmisülnek, amikor látjuk, másoknak milyen szélsőséges helyzetekkel kell megküzdeniük: súlyos betegség, elhagyatottság, számkivetettség. Rendben, néhányan elhagyják magukat, pedig valamelyest javíthatnának sorsukon. Látszik, érzik, hogy az állam, a helyi közigazgatás lemondott róluk, az egyháztól és a civil szférától reménykedhetnek még segítségben.

A legnehezebb a tehetetlenséget elviselnem. Hogyan javíthatnék én, kolozsvári magyar polgár ezeknek az embereknek a helyzetén? Anyagi lehetőségeim igen korlátozottak, így más eszközökkel (a segélyszervezetek és azok tevékenységének, valamint adománygyűjtésének a népszerűsítése, fizikai és szellemi munka stb.) igyekszem hozzájárulni a közös erőfeszítéshez.

Új önkéntesek

Vasárnap két olyan barát kísért el segélyezési utunkon, aki még nem volt ilyen akción. A megdöbbenés mellett megfogalmazódott: lelki nyugalmat biztosít a kéznyújtás, s most végre konkrét, kézzel foghatóvá válik az, hogy ilyen esetekben hova, kinek a helyzetén javít egy esetleges adomány.

Tiszteltet mindazoknak, akik ilyen, hasonló vagy más segélyakciókat hajtanak végre a román, magyar és roma közösségben egyaránt!

****

Van némi különbség Szabó Laci és Vagyas Attila segélyezési stílusa között (tényleg csak másságok vannak), s ez így is van rendjén, de mindkettőjüket ugyanaz vezérli: tartós élelmiszerekben, édességekben, ruházati cikkekben és tisztálkodási szerekben kifejezett odafigyelés, gondoskodás. Mindkettőjükben intenzíven dolgozik a szociális érzék, igazi lelkipásztorok. Bizonyos értelemben és szinten számomra is, bár nem vagyok vallásos…

****

A videóriport ide kattintva tekinthető meg.

A WebSzabadságra feltöltött, Márton Edit fotóit is tartalmazó fotóriport itt található.

A tavalyi cselekvésről itt van videóriport. Napra pontosan ugyanakkor voltunk, mint idén…

****

Románoknak magyarokról magyaroktól, avagy mit csinálnak a magyarok, amikor nem lopják Erdélyt?

Román és magyar civilek az együttélés mindennapjairól

A cím második fele attól a volt szabadságos kollégámtól származik, akinek az áttörő lelkesedése végül engem is lenyűgözött (a tévés Szabó Csabáról van szó), s cikket írtam a tudtommal egyetlen ilyen jellegű, a román-magyar-román párbeszédet elősegítő internetes portáljára.

Folyton azt hallani: nem kommunikálunk a románok fele, nem tudják, kik vagyunk, mit akarunk, mit csinálunk. Ilyenkor, természetszerűen, nő a (kölcsönös) bizalmatlanság, az erre „szakosodott” politikusoknak (mindkét oldalról) könnyebb a dolga összeugrasztani bennünket. A képlet egyszerű, sokan életbe is léptetik. Nem akarom ezt most itt megideologizálni, hosszú eszmefuttatásba bocsátkozni…

Csaba még 2014-ben megkeresett Facebookon, javasolta, írjak a Magyar Unitárius Egyház által fenntartott Erdély Mentőcsoportnál kifejtett tevékenységemről. Igen, románokon is segítettünk többször, a hatalmas havazásokkor például Buzău megyében. Csodálkoztak is… Akkor nem jött össze, most igen… 🙂

Egy lájtos témával kezdtem, olvasd el, ha van kedved…

A Corbii Albi FB-oldala itt található.

Humanitárius segélyakciók hétvégéje

Egyben szomorú és felemelő érzés…

Holnap a Gondviselés Segélyszervezettel és az Erdély Mentőcsoporttal megyünk humanitárius akcióra: Szabó Laci irányításával az aranyosszéki településeken élő rászorulók otthonait keressük fel, s élelmiszerrel, édességgel lepjük meg őket.

Az Aranyosszéken zajlott akció a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Kolozsvári Unitárius Óvoda és Bölcsőde, a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség, illetve az imént említett két másik civil szervezet közös gyűjtésének köszönhetően valósulhat meg.

Szintén holnap indul a kolozsvári off-road társaság, a CERT (Community Emergency Response Team) segélyakciója. A sok-sok lelkes és nagylelkű ember a Gyalui-havasokba megy.

Ha kíváncsi vagy a két szervezet által a korábbi években szervezett segélyakciói során általam készített beszámolókra, fotó- és videóriportokra, akkor a WebSzabadság régi változatának keresőjébe írd be, hogy Gondviselés Segélyszervezet és/vagy Community Emergency Response Team.

Vasárnap minden bizonnyal tűzrakós, hússütős és melegítő gyanánt pedig pálinkás kirándulást szervezünk a Bükkbe. Csatlakoznál?

FOTÓRIPORT, VIDEÓ – Erőss Zsolt TT: kemény és változatos túra, sajnálatos szervezési bakival

Kérdésként fel sem merült, hogy idén menjünk-e vagy sem az Erőss Zsolt Emlék- és Teljesítménytúrára. A tavalyi zsenáns „eredményt” tisztára kellett mosnunk. Egyesek még felül is múlták…

Idén valamivel egyszerűbb volt a szervezkedés, végül két kocsival mentünk nyolcan az úgynevezett Szerda csoportból/csapatból. Pénteken, május 15-én késő este érkeztünk Gyergyószentmiklósra. Azonnal találkoztunk Micu Vasile barátunkkal, az Erdély Mentőcsoport oszlopos tagjával, aki szállást intézett nekünk egy helyi iskola bentlakásában. Köszönjük a szervezkedést, a ránk fordított időt és energiát!

Ezeken a tájakon túráztunk (Vadas Vanda felvétele)

Azonnal a kocsma következett, bár a Rubinban mégsem kellett volna kiürítenünk az áfonyapálinka teljes készletét. Tavaly két kocsmát zártunk be, most egyet. Ilyen vonatkozásban gyengébben teljesítettünk. Annál jobban viszont a túrán: Boti és Lóri bevállalta az ötvenest, bár a tavaly szintidőn kívül „teljesítette” a harmincast. S kiváló eredményt értek el mindketten. Ugyanúgy (igaz, nem időben, de kitartásban, szívósságban és pszichés erő vonatkozásában) Füzes Attila.

Kriszta itt még átszellemülten (Fotó: Dancurás Hegyimentők Gyergyószentmiklós)

A legkimagaslóbb eredményt viszont Ambrus Kriszta érte el. Ahogy Hám Péter írta a Facebookon:

kilépett a plázából, letépett magáról pár huncut kelléket, húzott egy közepes kaliberű bakancsot, pár (üveg) fröccs után nekieredt az eső áztatta terepnek és 12 óra alatt, megcsinálta: 50 km és 2 500 m szint. Gratulálunk neki!

Aláírom. Hozzátenném még a csodaédibédi rózsaszín (elnézést, pink) okostelefont, amelyet állandóan bügyürget. Vajon alkalomadtán a térerő hiányában nem jelentkeztek az elvonási tünetek?

Sallai János barátunk ötödik lett az 50-es távon. Ez a kolozsvári Szerda csapat (leszámítva a Krisztáét) legjobb teljesítménye. Ne feledkezzünk meg Szénási Zoltánról sem, aki első volt az ötvenesen…

Ahogy saját maga írta a FB-n: …ülve jobban szemügyre tudtam venni a túra jeleket fel a Nagyhagymás felé :))

Dicséret a szervezésért, a székelyföldi ekések és hegyimentők példás odaadásáért. Kitettek magukért, jó volt (szinte) minden.

Sajnos rossz szájízzel maradtunk, ugyanis vasárnap késő délután Bözsi néni „jóvoltából” közel másfél órás késéssel indulhattunk haza Gyergyószentmiklósról Kolozsvárra. A vasárnapi Gyilkos-tó – Gyergyószentmiklós buszra még a szombati induláskor befizettünk. A lazító túrán Bözsi néni a jelenlevőktől érdeklődött: kinek van szüksége buszra. Többen jelezték, hogy sokan nem jöttek kirándulni, s ők is igényelik a szállítást. Ennek ellenére Bözsi néni úgy ítélte meg, csak egy járműre van szükség. A túra nem volt kötelező, nem ott kellett volna összeszámolni az embereket, s Lórinak igaza volt, bár kissé ingerülten közölte: egyszerűen annyi buszt kellett volna rendelni, ahány személy előjegyezte azt. Ennyire egyszerű. Hátha idővel csak a pozitív emlékek rögzülnek szürkeállományunkban…

Lefele könnyebb (Vadas Vanda felvétele)

Nagyon reméljük, hogy jövőre nem május második, hanem első szombatján szervezi a EKE Kolozsvári 1891 a Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrát. Vandával, Lindával és Emmával ugyanis úgy döntöttünk, hogy 2016 „az ötvenesek” éve lesz. Nem, ez korántsem életkorunkra vonatkozik, hanem arra, hogy jövőre úgy a Jókai, mint az Erőss Zsolton bevállaljuk az 50 kilométeres gyalogtúrát. S természetesen ugyanez lesz a helyzet a Kós Károly Teljesítménytúrán, amely by default 50 kilométeres. A Jókai 50 és az Erőss 50 között két hét pihenő nagyon jó lenne… 🙂

**********************************************************

A Szabadságban megjelent cikkem itt található.

A WebSzabadságra feltöltött fotóriport itt található.

Vargyas Attila kiváló összeállítása: (figyelj bennünket a 6:23-tól…)

**********************************************************

 

VIDEÓ- és FOTÓRIPORT – „Csak arra kérem a Jóistent, ha elvesz, vegyen el hamar, ne szenvedjek”

😦

Szívszaggató volt hallani, amikor hétfőn a Gondviselés Segélyszervezet (www.gondviseles.org) és az Erdély Mentőcsoport (www.erdelymentocsoport.wordpress.com) által szervezett aranyosszéki humanitárius segélyakción a címben szereplő „fohászt” fogalmazta meg a sinfalvi Bencze Erzsébet. Vajon ennyire megunta már az életet? Szenved? Vérfagyasztó arra gondolni, hogy majd lehet mi is ide jutunk. Vajon mi is egyedül, elszigetelten éljük le életünk utolsó éveit? Boldogtalanok leszünk?

Érdekes párhuzamot vonni a CERT által nemrég szervezett (tizenegy éves az itthoni asztali számítógépem, kiakadt a linkelés, itt érhető az akcióról írt blogbejegyzésem: https://koliver.wordpress.com/2014/12/14/fotoriport-segitesz-segedkezel-vagy-lelkiismeretedet-nyugtatod/ ) és az unitárius egyház által szervezett humanitárius segélyakció között: előbbi a Gyalui-havasokban túlnyomó többségükben elszigetelten élőket segítette, utóbbi pedig a villanyáram és sok esetben a metángáz nyújtotta kényelmét élvező egyház híveit lepte meg karácsonyi ajándékcsomaggal. Mindkét kategóriának szüksége van segítségre: előbbiek és utóbbiak is igen nehéz szociális helyzetben élnek.

Valljuk be: lényegében képtelenek vagyunk változtatni a helyzeten, ezért engem a tehetetlenség érzése emészt és gyötör.

 

Bencze Erzsébet egyedül él

 

Az emberi léthez nem méltó halálvárás

 

Lélekszaggató volt látni a tehetetlen, mások kényének-kedvének kiszolgáltatott öregeket. Egyik esetben a segélycsomagot az ugyanazon udvaron lakók vették el – majdhogynem kivették a dobozt a kezünkből. Náluk hagytuk, az öreg néni amúgysem tudott volna mit kezdeni vele. A Mócvidéken riglivel és lakattal házba zárt, szellemi beteg néni jutott eszembe, akit a szomszédok tartanak élve. Olyan ő, mint egy paradicsompalánta. Van. De legalább van, aki ügyel rájuk. Pontosabban életben tartják még őket. Ezzel szemben például a nyugat-európai és amerikai idősek világkörüli útra mennek, aggmenházakban élnek.

Azt éreztem, Aranyosszéken és a Gyalui-havasokban az emberi léthez nem méltó halálvárást látom. Szemben a világkörútakkal és aggmenházakkal…

Mélázva

 

A kommunista rendszer hozta ilyen helyzetbe őket

Szerintem képtelenség, hogy a kommunista rendszer által ilyen helyzetbe hozott emberek (tulajdonképpen hiába dolgoztak, a nyugdíjuk alig pár száz lej…) visszasírják az 1989 előtti időket. A kommunizmus csődbe juttatta az országot, éheztünk, s a sors iróniája: nagyon sokan az elhagyatottsággal, elszigeteltséggel, egyedülléttel, a kilátástalansággal fizetnek az 1989 előtti rendszer bűneiért. Igen, ismét a kisember húzza a rövidebbet.

S egyébként is, vajon most, ebben a hidegben és sötétben mit csinál egyedül Erzsi néni a házban? Vajon meddig él még? Vajon a segélycsomag helyett vagy kiegészítéseként legközelebb nem kellene egy meleg levest vinni neki? Vagy finom másodikat, akár flekkent. Vajon mikor evett utoljára pizzát például? Evett egyáltalán?

Igen, s sok esetben legalább annyit jelent, ha elbeszélgetünk öregeinkkel. A jó szó, az odafigyelés, az érdeklődés szinte gyógyító hatású. Néhány pillanatra elfeledteti velük a kilátástalannak tűnő helyzetet.

Tudom, hogy a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai közül néhányan ezt is csinálják. Tisztelet nekik!

Panaszkodsz arra, amid van? Legközelebb gyere velünk!

Olvastam valahol, hogy egy társadalom fejlettségének és humanizmusának a fokmérője az, ahogyan az időseket és az (elsősorban) szellemi fogyatékkal élőket gondozza, kezeli. Nos, ilyen vonatkozásban fagyponton állunk.

A két segélyakción történő részvételem erkölcsi tanulsága: elégedje meg azzal amid van, ne panaszkodj annyit semmiségekért. Komolyan mondom: a panaszkodókat arra kötelezném, egy-két napig éljenek úgy, mint azok, akikkel a Gyalui-havasokban és Aranyosszéken találkoztam…

Köszönöm mindazoknak, aki lehetővé tették a részvételünket!

*********************************************************************************

A fotóriport itt tekinthető meg: http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPhotoReportScreen.vm/id/110768

A videóriport itt található: http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/110805

*********************************************************************************

FOTÓRIPORT – Segítesz, segédkezel vagy lelkiismeretedet nyugtatod? (FRISSÍTVE VIDEÓRIPORTTAL)

Minden évben várnak. Cserben hagynád őket? (Saját felvétel)

(A videóriport ide kattintva tekinthető meg)

Valahányszor humanitárius segélyakciókon veszek részt ambivalens érzések lesznek úrrá rajtam: vajon hathatós segítséget nyújtok azoknak, akiknek ajándékcsomagot adok át vagy csak a lelkiismeretemet nyugtatom? Nem másért, de a jótékonysági tevékenységek bírálói azt állítják, csak saját lelkünk elaltatására használjuk ezeket az alkalmakat.

Nem értek egyet velük!

Úgy az Erdély Mentőcsoport, a Gondviselés Segélyszervezet, mint a CERT (Community Emergency Response Team) önkéntesei szívből, idejük, energiájuk és pénzük feláldozásával immár több éve segítenek igen nehéz helyzetben levő csoportokat. A CERT például már hatodik éve segíti a Gyalui-havasokban elszigetelten élőket. Saját adatbázist alakítottak ki a rászoruló családokkal, s évente kétszer, húsvétkor és karácsonykor ajándékcsomagokat szállítanak neki. Olyan helyekről beszélünk, ahova télvíz idején csak nagy teljesítményű, nyugat-európai gyártású, csörlőkkel, téli gumiabroncsokkal, láncokkal felszerelt terepjárókkal lehet eljutni. Vagy gyalog. Igaz, a társadalom gazdagabb rétegeihez tartozó off-roados társaság számára a ilyen utak során tapasztalt kaland és adrenalin is fontos szempont, de év folyamán van alkalmuk kiélni ilyen jellegű vágyaikat, s a humanitárius segélyakciók során embertársaink megsegítése az elsődleges aspektus.

Ne tessék aggódni, jövőre is megyünk!

 

Tisztelem, becsülöm őket, mi több, felnézek rájuk, hogy annyi éve vissza-visszajárnak a hegyek tetején elszigetelten élő családokat meglátogatni és megajándékozni. Emberi, mi több, hazafias gesztus. Persze, a terepjárók szennyeznek, esetenként időleges kárt okoznak a mezőn, az erdőben, viszont ilyenkor ilyen helyekre nem lehet másképp feljutni. Gyalog rendkívül körülményes lenne.

A kétnapos akció során ismét a reketói (Răcătău) Ionel vendégszeretetét élveztük. Érkezéskor tábortűz várt, gulyást főztünk, ittunk néhány sört.

A lelki felöltődésre feltétlenül szükség volt annak érdekében, hogy feldolgozhassuk a nap közben látottakat: egy nénit például a szó szoros értelmében belakatolt házban tartanak. Félnek, hogy a megöregedett, rokonok nélküli hölgy magára gyújtja a házat vagy elkószál, s nem találják meg többé. Ott ült a kályha mellett, sajnos már meg sem ismerte azokat, akik évek óta ajándékcsomagot visznek neki… Este mindenki különbözőképpen dolgozta fel a nap közben látottakat: olyan is volt, aki hosszan nézte a tábortüzet, s egy ideig senkihez sem szólt…

Köszönöm a CERT-nek a lehetőséget, s főleg Lázok Levente barátomnak, akinek köszönhetően megismerkedhettem ezzel a szervezettel!

Előrevetítem: december 21-én a Gondviselés Segélyszervezet és az Erdély Mentőcsoport Kolozs-Torda fiókszervezetének humanitárius segélyakciójára kerül sor az Aranyos-völgyében.

Mi a véleményed az ilyen jellegű humanitárius segélyakciókról?

**************************************************************************

A  fotóriport ide kattintva tekinthető meg.

**************************************************************************

Tüdőgyulladás. Több a papír, mint az orvosság

Szépen sorban..

Igaz, még karácsony előtt orvoshoz kellett volna mennem, mert a fojtó köhögés már december közepe óta kínzott. A Gondviselés Segélyszervezet és több oktatási intézmény, valamint civil szervezet, illetve az Erdély Mentőcsoport által december 17-én, kedden szervezett segélyezési akciójára el sem mentem, de mihelyt jobban éreztem magam, pontosabban 20-án csatlakoztam az akcióhoz. Lehet, ez sem kellett volna. Hideg volt, sokat voltunk a szabadban, talán ez is betette az ajtót.

Aztán karácsony környékén hiába fordultam volna bárkihez, mindenki ünnepelt, december 28-án pedig indultunk a kárpátaljai és felvidéki körútra. Továbbra is iszonyatosan köhögtem. A Kárpátaljai Református Egyházkerület által áldásos és odaadó munkával fenntartott öregek otthonában Jolán főnővér antibiotikumot adott. Lelkiismeret-furdalásom volt, ugyanis az idősektől vettem el az orvosságot, de megnyugtatott: van elég, 2015-ig érvényes, s örvendenek, ha elfogy. Mégis emésztett a lelkiismeret-furdalás, de fojtott a köhögés is, s tudtam: a patikákban nem beszélnek semmilyen idegen nyelvet, ki tudja, mit adtak volna.

Sajnos a szilveszteri pezsgő miatt az ötödik antibiotikum tablettát nem vettem be, így lehet, az előző négyet is fölöslegesen. Bár enyhült a köhögésem, a jobb oldali tüdőm száránál szúró fájdalom jelentkezett. Vasárnap estére annyira akuttá vált, hogy alig tudtam szuszogni, a köhögés valóságos kín volt. Hétfőn a Promedical Center tüdőorvosához siettem, aki hamar megállapította: tüdőgyulladás. Ma Kónya-Hamar Zsuzsa családi orvosnál voltam, küldőlapot adott a holnapi Röntgen felvételhez, s ártámogatott antibiotikumot írt fel. Megspóroltam tíz lejt… 🙂 A hétfői tüdőorvos-látogatás után 44 lejre kellett orvosságot vennem, ehhez hozzáadódik a mai 23, s máris a havi nettó fizetésem közel 7 százalékát orvosságokra költöttem. De kellenek.

Hihetetlen méreteket ölt a bürokrácia: több a papíros, mint az orvosság. Komolyan!

Tanácsom: ne halogassátok az orvoshoz menést. Amennyiben a háziorvos nem elérhető, ünnepek vannak stb., menjetek azonnal a sürgősségre!

Két helyre nem szeretek járni, mert ilyenkor baj van: orvos és törvényszék, bár utóbbi helyen életemben csak egyszer tanúskodtam, na, de ami ott is van…

VIDEÓRIPORT – Itt mellettünk nélkülöznek

Öröm és reménység

Persze, értem én, most karácsony közeleg, fát díszítünk, ajándékokért loholunk, senki sem akarunk kifelejteni a sorból. Mások pedig közvetlen közelünkben…

Korántsem mondható, hogy érzelgős típus vagyok, de figyeljétek meg azt a kitörő örömöt a videóriport negyedik percénél. Megható…

A videóriport ide kattintva tekinthető meg.

A fotóriport itt található.

FOTÓRIPORT – Szívből reménységet és… karácsonyi ajándékcsomagot

Van ennél… nehezebb?

Nem minden esetben az elkeseredés és a kilátástalanság rítt le azok arcáról, akik mélyszegénységben élnek a Kolozs megyei Aranyos-mentén. Őket tegnap délután és este a Magyar Unitárius Egyház, a kolozsvári János Zsigmond (Unitárius) Kollégium, a Gondviselés Segélyszervezet, az Unitárius Óvoda és Bölcsőde, a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség és az Erdély Mentőcsoport közös karácsonyi humanitárius segélyakciója során többek között tartós élelmiszerrel, lábbelivel és egy esetben háztartási eszközzel lepték meg az önkéntesek.

A december 20-i, késő este véget ért akció a kedden elkezdett segélynyújtás folytatása, amely során a csomagokat szintén felekezeti hovatartozástól függetlenül osztották szét a diákok és az önkéntesek.

A Gondviselés Segélyszervezet és az Erdély Mentőcsoport önkéntesei egy kisbusszal és egy személygépkocsival indultak útnak. Bár – akárcsak a tavaly – rendkívül súlyos szociális helyzetben levő családoknál hagytak segélycsomagot, a hatás nem volt ugyanaz: néhányan ráébredtek arra, hogy akárcsak szinte minden másara, erre is immúnissá válhat az ember. Vagy tavaly csak a sokkhatás tette olyan nehézzé a helyzetet?

*********************************

A fotóriport ide kattintva tekinthető meg.

*********************************

Karácsonyi segélyakció indul!

Önfeledt öröm

Kedden gyengélkedés miatt (most is fojt a köhögés, de már nem annyira) nem tudtam társulni a Magyar Unitárius Egyház, a kolozsvári János Zsigmond (Unitárius) Kollégium, a Gondviselés Segélyszervezet, az Unitárius Óvoda és Bölcsőde, a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség és az Erdély Mentőcsoport közös, karácsonyi humanitárius segélyakciójához, de ma együtt leszek velük, cikket írok, videó- és fotóriportot készítek.

Kissé tartok attól, hogy ismét a tavalyi érzelmek és érzések hatalmába kerülök, amikor szembesülök a kilátástalansággal, mélyszegénységgel, letargiával. Felemelő, hogy segíteni tudunk, de letör az, amit látunk. Ambivalens érzések. Vajon valóban segítünk? Egy évben egyszer vagy kétszer segélycsomagot vinni reális asszisztenciát jelent? Vajon csak a lelkiismeretünket nyugtatjuk ezzel?

Talán jogos felvetések, s kétségtelen, hogy bizonyos fokig ezek is benne vannak, de legalább tudunk valamennyit segíteni. Az a kicsi is számít – legalábbis mi ezt hisszük.

FOTÓK – Újszerű, úttörő Kalotaszeg-túra

Itt Prokop Zoli és Hajnal kisasszony fotózási technikája a lényeg… (Nagy Zoli felvételei)

Örvendtem, amikor november 10-én írt Nagy Zoltán, a kolozsvári EKE egyik alapembere, hogy hat nap múlva Kalotaszeg-túrát szervez. Tudtam, nem véletlenül, s több lesz az ilyenből, ígyhát születésnapi rendezvénysorozatomat e köré szerveztem: pénteken elmentünk a Transilvania Filharmónia szokásos pénteki szimfonikus hangversenyére, majd Vandával vonatra ültünk, s kimentünk Sztánára.

Végre, vonatozás annyi kocsikázás után!

Sztána – Kék Iringó panzió

Előzetes egyeztetés alapján a Szabó Zsolt menedzselte, a felújított Varjúvár közelében levő Riszeg Vendégházban (Szentimrei villa) kaptunk szállást, még macskánk is volt reggeli és vacsora közben. Kis Johny, a csíkos. Török Bélával, a gondnokkal csak futtában találkoztunk vasárnap reggel, átadtuk a pénzt, csoportot várt. Mi útban a sztánai vasútállomás fele találkoztunk a lányokkal, hatalmas bőröndöt cipeltek a vasúti sínek között. Sajnos néhány percet késtünk – Nagy Zolinak és csapatának csak annyit mondtunk: több időbe telt Nagyváradról idáig gyalogolni, mint gondoltuk volna. Indult a túra! Ha jól láttam, körülbelül húsz résztvevővel.

Yes, we can! Sztranyiczki Gábor kislánya és kisfia voltak a túra igazi hősei!

Kiváló őszi nap, verőfényes napsütés, jó társaság, laza túra – mi kell még? Egy kis verbális hancúrozás, léháskodás útközben. Volt mini flört is, de úgy tudom, ez tilos az EKE-túrákon. Ez csak áttételesen volt az, így hát bűn félig megbocsátva.

Sztánán, a faluban, egy öreg nénivel beszélgettem. Ott a valószínűleg uniós pénzből a háza elé bevezetett vízpumpa, de bezzeg más falut részesítettek előnybe, neki esőben-hóban, melegben-hidegben a szomszédba kell mennie vízért.

A fiam is beteg, telefonált a nejem, hogy hányt, cukorbeteg szegény, nem tudom, mi lesz vele

mondta szinte könnybe lábadt szemekkel a falu végén egyedül élő idős néni, akiben élete végéig elevenen él az anyai ösztön – előbb a fiára gondol, s csak aztán magára.  Beszélgettünk vele, hagytuk, mondja el gondját-baját, mert oltja szomorúságát, enyhíti lelki fájdalmát, talán valamelyest megnyugvást jelent számára az, hogy valakinek elmondhatja, mi bántja, s valaki meghallgatja, rákérdez, esetleg segítséget ajánl. Ilyen volt a helyzet, amikor az Erdély Mentőcsoporttal a Buzău megyében tavaly télen bekövetkezett katasztrófa során nyugtattuk az időseket.

Itt is mi vagyunk 🙂

Az Almási várnál kissé elméláztam: milyen lehetett itt az élet évszázadokkal ezelőtt, amikor a létesítmény Erdély nyugati határát őrizte…

Követtük a Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúra 25 kilométeres szakaszának útvonalát, piros csíkkal jelzett turistajelzés segítségével.

Farnason kerestük a kocsmát, de több egybevágó útmutatás ellenére sem találtuk. Magyarbikal fele lehetetlen lett volna elmenni a pálinkafőzde mellett. Egyrészt azért, mert a cefrét az árokba engedték, s csak követni kellett a bűzt. Másrészt, mert a Magyarbikal/Bicălatu helységnévtábla éppen a pálinkafőzde kerítésén található.

Na, csak kinek van a kezében pohár a pálinkafőzde előtt?! Elismerem: én bírtam a leggyenbébben a gyűrődést: kétszer-háromszor annyi időben telt meginni azt a három kortyot, mint másoknak…

Zoli és csapata sajnos hazarohant, pedig milyen jó lett volna egy tábortűz, szalonna- és hússütés, dalolás. Pótolta mindezt Szabó Mihály helyi református lelkipásztorral a beszélgetés. Misivel, akit még a kolozsvári teológiáról ismerek, sokat beszélgettünk múltról, jelenről, jövőről. Na, ez eléggé általános ahhoz, hogy senkinek ne legyen baja belőle… 🙂

Elől a gúnár (Nagy Zoli felvételei)

A paplakkal szembeni épületben szálltunk meg: volt melegvíz, fűtés, tiszta ágy, környezet. Annak ellenére, hogy korán feküdtünk, csak a fél tíz órás harangszóra ébredtünk. Nem volt sok a 22-25 kilométeres szombati gyalogtúra, de múlt héten (nagyon) keveset aludtunk, így kikészített.

Bárkinek ajánlom ezt a bikali szálláslehetőséget – remélem, mi is mihamarabb visszatérünk Magyarbikalra és Misihez, s kedves feleségéhez, Melániához. Lehet, a közeljövőben – biciklivel… 🙂

Bravó, Dávid!

Vasárnap simán begyalogoltunk Bánffyhunyadra. Persze, hogy útba ejtettük István bácsit és Éva nénit – nem idősek ők, a szüleimmel egyidősek, s már gyerekkoromtól így szólítom őket. S kacsintottunk Nagy Zoli házának is, ahol nagyon remélem, hogy legközelebbi Kalotaszeg-túra során tábortüzet rakunk, gitározunk, s kiviseljük magunkat… 🙂

Almási vár: felgyújtották, lerombolták, elhordták

Bánffyhunyadon figyelmes lettem a zsidó temető kiváló állapotára. A Heritage Foundation for Preservation of Jewish Cemeteries elnevezésű amerikai alapítványnak köszönhetően karban tartják a város eme emblematikus helyét. Dicsértes feladat!

Köszönet Nagy Zolinak az ötletért, túráért, szervezésért – bár beteg volt, nem mondta vissza a túrát!

Itt Prokop Zoli és Hajnal kisasszony fotózási technikája a lényeg… (Nagy Zoli felvételei)

Sztána – Kék Iringó panzió

Yes, we can! Sztranyiczky Gábor kislánya és kisfia voltak a túra igazi hősei!

Itt is mi vagyunk

Elől a gúnár (Nagy Zoli felvételei)

Bravó, Dávid!

Almási vár: felgyújtották, lerombolták, elhordták

Az Almási vár mellett

Fel-fel!

Óóóó, de romcsi, óóóó

Na

Hercegnők

Princess Bebidos

Princess Bebidos és az Ördög

Bravó!

Emblematikus kalotaszegi fotó

Na, csak kinek van a kezében pohár a pálinkafőzde előtt?! Elismerem: én bírtam a leggyenbébben a gyűrődést: kétszer-háromszor annyi időben telt meginni azt a három kortyot, mint másoknak…

Gyilkosság áldozata lett Baczoni Izolda? Székelyhídra indulok felgöngyölíteni a KMDSZ 23 éves irodavezetője tragikus halálának ügyét

Szombaton és vasárnap olvastam a Facebook közösségi portálon, hogy keresnek egy eltűnt lányt. Nem tudtam, kiről van szó.

Tegnap hív Székely Zselyke-Kata a RIASZTÁS Erdély Mentőcsoport mobilszámról: menni kell Bihar megyébe, a határ melletti egyik településen eltűnt egy fiatal lány. Partnerszervezetünket, az Életjel Mentőcsoportot is riasztották, rajtuk keresztül érkezett hozzánk is a megkeresés.

Mikor tudsz indulni?

kérdezte.

Szervezkednem kellett, időt kértem. Mire választ adtam volna, ismét hív Székely Zselyke a RIASZTÁS Erdély Mentőcsoport mobilszámról. Riasztás lefújva, megtalálták a lányt.

Megnéztem az erdon.ro hírportált, beírtam a fiatal hölgy nevét a Facebookra. SOKK: a KMDSZ-nél dolgozott irodavezetőként. Ezt egy volt KMDSZ vezető is megerősítette egy telefonbeszélgetés során. Akkor ötlött fel bennem, hogy nemrég, azaz néhány hónappal ezelőtt találkoztam, s léháskodtam vele, amikor a KMDSZ irodában jártam az Occupy UBB diákmegmozdulás kapcsán. Mellbevágott nagyon. Mondtam a kollégáknak is, mi történt…

Úgy döntöttem, ma elmegyek Székelyhídra utánanézni az ügynek. Most indulok. Ha tudtok, kérlek segítsetek információkkal.

**********************************************************

Eddigi anyagok:

Holtan találták meg Baczoni Izoldát, a KMDSZ irodavezetőjét

FEJLEMÉNY – Gyertyás megemlékezés Székelyhídon

FEJLEMÉNY – Több százan vettek részt a székelyhidi gyertyás megemlékezésen

**********************************************************