A szó szoros értelmében elállt a lélegzetem, amikor néhány perccel ezelőtt felhívott Jancsó Miklós, Noémi édesapja, s közölte, hogy nem hivatalos források szerint Lucian Marian bíró 2 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Toader Cerneant, azt a férfit, aki tavaly július 25-én halálra gázolta lányát, Noémit.
Azonnal hívtam Tudor Răvoiu újságíró kollégámat, a CityNews.ro munkatársát, aki szintén tényfeltáró riportokban hozta nyilvánosságra az esetet, s megerősítette a hírt. Még akkor sem hittem.
Eddig mindenki (bíró, ügyész, büntetőjogi szakember, jogász, ügyvéd) azt mondta nekem, s a családnak, hogy szinte lehetetlen a letöltendő börtönbüntetésre vonatkozó ítélet.
Szerintem Lucian Marian bíró megemberelte magát, s példát statuált. Persze, a család számára még a 20 éves letöltendő börtönbüntetés sem jelenthet elégtételt, de az eddigi helyzet szerint tettes legalább 2 évet börtönbe fog ülni. Ahhoz képest, hogy eddig senki sem merte remélni, hogy letöltendőt kap.
Persze, a tettes fellebbezhet, s minden bizonnyal él majd ezzel a jogával, de minden valószínűség szerint a fellebbviteli bíróság nem enyhít majd az alapfokon hozott ítéleten.
A legutóbbi tárgyaláson volt egy olyan érzésem, hogy a bíró példát statuál, de elhessegettem a gondolatot, mert addig mindenki óvatosságra intett.
Szakemberek szerint nagyon sokat nyomott a latban az, hogy a tettes több közlekedési szabályt súlyosan megszegett, nem vallott, habár minden kétséget kizáró bizonyítékok alapján a bíró megállapította, hogy Noémi valóban a gyalogátkelőn ment át, a közösségben felháborodást váltott ki az ügy, illetve a pernek nagy volt a sajtóvisszhangja.
VANNAK CSODÁK!
************************************************************
Amint arról a Szabadság tényfeltáró riportokban beszámolt, 2010. július 25-én, vasárnap reggel 9 óra körül a Kolozsvár közelében lévő Szászfenesen elgázolták Jancsó Noémit. A 22 éves költőt két napig gépekkel tartották életben, majd július 27-én, kedden elhunyt.
A sajtónak is kiküldött előzetes rendőrségi jelentésben az állt, hogy az áldozat szabálytalanul kelt át az úton, az újságírók oknyomozó munkája során jelentkezett, illetve a család által felkutatott szemtanúk azonban határozottan azt állították, hogy a lány a gyalogátkelőn próbált átjutni a túloldalra. Ezt később mindent kételyt kizáró bizonyíték is alátámasztotta – a szászfenesi kaszárnya térfigyelő kamerája által rögzített felvételek.
Utólag a rendőrségi szakértők, illetve a szakértői műszaki véleményezés készítője is erre a következtetésre jutott, így a kékruhások azt javasolták az ügyészségnek: a tettes ellen gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával indítsanak büntető eljárást. Ennek következtében az ügyészség saját kivizsgálást indított, és ugyanarra a következtetésre jutott, így az elkövető ellen a büntető törvénykönyv 178-as cikkelye alapján emeltek vádat.
A család és a szemtanúk szerint a tettes közvetlenül a baleset után, de az azt követő hónapokban sem mutatta semmi jelét annak, hogy bánja az esetet, lelkiismeret-furdalása lenne, illetve valamilyen formában jóvá akarná tenni a történteket.
**********************************************************
Nagyon remélem, hogy az a ***** – ha többet nem is kap, és az óvását elutasítják – ott ***** meg a börtönben.
Isten áldja Noémi emlékét, és óvja a családot minden további rossztól..
KedvelésKedvelés
Elszomorító és felháborító, hogy egyáltalán vita és kétségek tárgya volt ez a letöltendő börtönbüntetés. Mi az a két év a megsemmisített huszonkét évhez viszonyítva? Semmi. Nulla. Szemfényvesztés.
KedvelésKedvelés
@Keszthelyi György: Pontosan. Főleg, hogy a második tárgyaláson a Jancsó-eset előtt egy személyt több év letöltenő börtünbüntetésre ítéltek néhány száz lej ellopása miatt. Mit érezhet ilyenkor egy olyan szülő, amelyiknek a 22 éves lányát halálra gázolták, s mindnen szakértői vélemény (bíró, ügyész, jogtanácsos, ügyvéd) szerint a tettes nem fog fegyházban ülni?
KedvelésKedvelés
Hihetetlen, de van precedensértékű előzmény is, hiszen Calin Platon volt prefektus, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett és a gyalogjáron gázolt el egy anyát és a gyerekkocsiban tolt gyermekét. A gyermek a kórházbaszállítás után belehalt sérüléseibe……eredmény, a volt prefektus 1 év és 11 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Ennyit a romániai bekötöttszemű….mit bekötöttszemű, valósággal kancsal Justitiáról.
KedvelésKedvelés
Remelem,hogy bortonbe vetik!
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: Everything will be fine és Sin retorno « Kiss Olivér próbálkozós blogja
Visszajelzés: Fellebbezett Jancsó Noémi halálra gázolója « Kiss Olivér próbálkozós blogja