Amikor Boros Hanga felajánlotta, vacsorázzunk az általa menedzselt Indigo vendéglőben, nem tudtam pontosan, mire számítsak. Sokat felejtek, s ez most is előnyömre vált: már nem emlékeztem, hogy megjegyezte, indiai stílusú étteremről van szó, így a kellemes meglepetés ereje is hatott rám. Reméltem, hogy az indigó, azaz a másolópapír leképezi az elvárásaimat… Sikerült. Avagy India, go!
Tegnap délután komótosan végigsétáltam a Mikó utcán, szemügyre vettem a portákat. Sok vendégfogadó egység kapujára ki volt írva: találkozunk szeptemberben. Bibivel az utca vége és a diáknegyedbe vezető Hegyvölgy (Piezişă) utca sarka közelében találkoztam, siettetett.
Gyere már, királykisasszony, éhes vagyok!
Az én gyomrom sem volt tele. Szándékosan üresen hagytam a déli reggeli után.
Nem bántam meg.
Impozáns, de mégis otthonos külső, a sikátorban elhagyatottnak látszó robogók viszont, amelyekkel az otthon fogyasztó ügyfelek számára szállítják a rendeléseket, nem keltenek jó benyomást. Pozitív viszont, hogy a konyhában két indiai származású szakácsot pillantunk meg: tudjuk, hiteles gasztronómiai élményben lesz részünk.
Nem újságírói túlzás: nehezen választottunk. A változatos és bőséges menü sem könnyített a dolgunkon, ugyanúgy ahogy az sem, egyikünk sem fogyasztott még vacsorát egy indiai étteremben.
S akkor jönnek az ízvilág kellékei: Taandori-kemencében készített indiai kenyér, fűszeresen pácolt csirkemell-darabocskák paradicsomos-vajas-fűszeres szószban (most is összefut a nyál a számban), fekete lencse fűszeres szószban. A Madras-csirkemellet tartalmazó pohárka árván maradt, túl csípős volt.
Bár nem a kedvencem, de az itt csicseriborsólisztben elkészített hagymakarikák nagyon finomak voltak.
A desszertet is elpusztítottuk: rizzsel, tejjel, szárított gyümölcsdarabkákkal, mangóval, sáfránnyal és kardámommal bolondított krémpuding. Jujjj, de finom volt.
Az elején azt hittem, éhes maradok, nem tűnt kiadósnak a tál. Tévedtem.
Köszönjük, Indigó, köszönjük, Boros Hanga!
Kiss Olivér blogja 