FOTÓRIPORT – Belarusz, ötödik nap: piac, kastélyok, hátborzongató, nehezen megtalált Holokauszt-helyszín


Fehéroroszországban mindenkinek KELL LEGYEN munkahelye. Diktatúra van, nincs apelláta. Aki nem megy dolgozni valahova, az fizet az államnak! A közszféra túlméretezett, a minszki piacot is például egy állami vállalat működteti. Ezért is van négyzetméterenként két-három alkalmazott, amelyik szinte ugyanazt árulja, mint 10 méterrel odébb négy dolgozó… 🙂 (Saját felvételek. A fotókat a forrás megjelölésével lehet használni)

Augusztus 29-én, fehéroroszországi tartózkodásunk ötödik napján

egy mindennapi, de a társadalmi állapotok szempontjából annál inkább sokatmondó hellyel indítottunk: ellátogattunk a minszki nagypiacra.

Hiszem és vallom,

hogy a társadalmi, szociális, gazdasági berendezkedésre vonatkozóan egy tárgyalóterem, egy szerkesztőség és egy piac a legmérvadóbb. A bíróságra nem sikerült bejutni, az esetleges retorzió miatt nem akartam elárulni, hogy újságíró vagyok, így maradt a piac.

A Minszk környékén, útban Bresztbe

még (eléggé kétes ízléssel és műemlékvédelmi eszközökkel és módszerekkel rehabilitált) műemlékeket, kastélyokat is megtekintettünk.

Kérlek, kattints az első fotóra, vannak képaláírások!