Életben van, s nem került az intenzív osztály mechanikus lélegeztető gépére. A szakemberek úgy vélik, ezek a két oltásnak köszönhetők. A tanár úr is így gondolja. Én is. Mindketten laikusként.
Szeretek a társaságában lenni, élcelődéseit, odamondásait, meredekebb megjegyzéseit viccnek veszem. Élvezem a közös gombászásokat, boldoggá tesznek.
Sebestyén Árpád értelmes és értékes ember. Szüksége van rá a családban, a baráti és ismerősi társaságban, a kolozsvári és erdélyi magyar közösségben. Akik ismerik, végig izgultak a kórházi kezelése alatt, egyesek imádkoztak érte, mások pedig a különböző kommunikációs csatornákon követték a betegség alakulását, bátorították.
Mondta, a kórházban naplót vezetett, felajánlotta, olvassam el. Verseit a kezelés közben elküldte WhatsAppon, feltöltötte a Facebookra.
Megkértem, közöljük a Szabadságban. Beleegyezett. Hátha egyeseknek tanulság, okulnak belőle.
Sebestyén tanár úr naplója és két verse a Szabadság mai számában jelent meg, ide kattintva olvasható.