Rendben, bagolytúra, ez tehát éjszakai gyaloglás. Különlegesnek, szokatlannak, másnak, újnak tartottam az ötletet, az ilyeneket mindig ki akarok próbálni.
S nem csalódtam! Sőt! A Szima Márton által az EKE – Kolozsvár 1891 égisze alatt szervezett gyalogtúra felülmúlta elvárásaimat: jól eltervezett útvonal, kiváló vezetés, barátságos és jó humorú túrázásak, havazás, megfelelő hőmérséklet. S egy rendkívül energikus magyar vizsla… 🙂
Tizenhárom résztvevő (plusz a kutya), 6 óra alatt összesen 21 kilométer menetelés a következő útvonalon: Tóttelke vasúti megálló – Csiga-domb – Riszeg-tető – Bánffyhunyad. Innen a hajnali 1 óra után induló Korona nemzetközi vonattal utaztunk haza.
… Minden más az ügyvédekre, a bíróságra tartozik. 😎
Köszönöm szépen, Szima Márton, különleges élményben részesítettél!
Elég a dumából, inkább beszéljenek a (sajnos csak telefonnal készített) fotók…
A kínainak Magyarországnak adományozták, az anyaország kormány pedig Erdélybe is juttatott belőlük (Saját felvételek)
1995-ben segélyszállítmányokról írtam első tényfeltáró riportomat
a Szabadságnak, még nem voltam húsz éves. Ma ugyanebben a témában fotó- és videóriportot készítettem a regionális magyar napilapnak. Bezárult egy kör.Eltérések és hasonlóságok.
Újságírói pályafutásom elején holland
civil szervezetek és magánszemélyek adományainak sorsáról írtam, ma pedig magyar kormány segélyszállítmányának szétosztását dokumentáltam. Szomorú, hogy 25 év után szinte ugyanott tartunk: nem tudunk megállani a lábunkon.
Most nem élelmiszerek és ruházati cikkek érkeztek, akárcsak az 1990-es években, hanem védőfelszerelések és fertőtlenítőszerek
Regionális érdekek és értékek: kétségtelenül érdek is fűződik mindenhez, amolyan mozgatórugója ez szinte valamennyi tevékenységnek. A magyar kormány is adományként kapta a védőfelszereléseket és fertőtlenítőszereket, de becsületére legyen mondja, gondolt a határon túli magyarokra is.
Itt aztán elkezdődött az adok-kapok,
kinek és miért adok, a román nacionalisták etnikai síkra terelték az ügyet, bár a mai körúton is kiderült: nagyon sok román családi orvos is részesült a magyar kormány adományából.
Helyi érdekek és értékek: 🙂
Tanulságos volt a mai félnapos, őrült tempóban megtett körút: visszatértem a kilencvenes évekbe…
Az utóbbi időben különösképpen sokat nosztalgiázom. Ebben a Facebook is segít.. A Vigyázó fele haladva az útelágazásoknál sorra szembe jutottak az emberek, túrák, élmények és kalandok.
Különösen fájó seb Bánffyhunyad. Itt kellett letérni Pádisra. Milyen jó volt mindig Kis Lacinál Szmidán…
A központban lévő cukorkás üzletet kerestem, mindig itt vásároltam csokoládéval átölelt mazsolát. Két éve elköltöztek. Kerdezősködés után sikerült megtalálom az üzletet egy közeli utcában. Viszont sajnos csokoládéba vont mazsola nem volt.
Elbeszélgettem az kiszolgálókkal. Együtt nosztalgiáztunk…
Itt Prokop Zoli és Hajnal kisasszony fotózási technikája a lényeg… (Nagy Zoli felvételei)
Örvendtem, amikor november 10-én írt Nagy Zoltán, a kolozsvári EKEegyik alapembere, hogy hat nap múlva Kalotaszeg-túrát szervez. Tudtam, nem véletlenül, s több lesz az ilyenből, ígyhát születésnapi rendezvénysorozatomat e köré szerveztem: pénteken elmentünk a Transilvania Filharmónia szokásos pénteki szimfonikus hangversenyére, majd Vandával vonatra ültünk, s kimentünk Sztánára.
Végre, vonatozás annyi kocsikázás után!
Sztána – Kék Iringó panzió
Előzetes egyeztetés alapján a Szabó Zsolt menedzselte, a felújított Varjúvár közelében levő Riszeg Vendégházban (Szentimrei villa) kaptunk szállást, még macskánk is volt reggeli és vacsora közben. Kis Johny, a csíkos. Török Bélával, a gondnokkal csak futtában találkoztunk vasárnap reggel, átadtuk a pénzt, csoportot várt. Mi útban a sztánai vasútállomás fele találkoztunk a lányokkal, hatalmas bőröndöt cipeltek a vasúti sínek között. Sajnos néhány percet késtünk – Nagy Zolinak és csapatának csak annyit mondtunk: több időbe telt Nagyváradról idáig gyalogolni, mint gondoltuk volna. Indult a túra! Ha jól láttam, körülbelül húsz résztvevővel.
Yes, we can! Sztranyiczki Gábor kislánya és kisfia voltak a túra igazi hősei!
Kiváló őszi nap, verőfényes napsütés, jó társaság, laza túra – mi kell még? Egy kis verbális hancúrozás, léháskodás útközben. Volt mini flört is, de úgy tudom, ez tilos az EKE-túrákon. Ez csak áttételesen volt az, így hát bűn félig megbocsátva.
Sztánán, a faluban, egy öreg nénivel beszélgettem. Ott a valószínűleg uniós pénzből a háza elé bevezetett vízpumpa, de bezzeg más falut részesítettek előnybe, neki esőben-hóban, melegben-hidegben a szomszédba kell mennie vízért.
A fiam is beteg, telefonált a nejem, hogy hányt, cukorbeteg szegény, nem tudom, mi lesz vele
mondta szinte könnybe lábadt szemekkel a falu végén egyedül élő idős néni, akiben élete végéig elevenen él az anyai ösztön – előbb a fiára gondol, s csak aztán magára. Beszélgettünk vele, hagytuk, mondja el gondját-baját, mert oltja szomorúságát, enyhíti lelki fájdalmát, talán valamelyest megnyugvást jelent számára az, hogy valakinek elmondhatja, mi bántja, s valaki meghallgatja, rákérdez, esetleg segítséget ajánl. Ilyen volt a helyzet, amikor az Erdély Mentőcsoporttal a Buzău megyében tavaly télen bekövetkezett katasztrófa során nyugtattuk az időseket.
Itt is mi vagyunk 🙂
Az Almási várnál kissé elméláztam: milyen lehetett itt az élet évszázadokkal ezelőtt, amikor a létesítmény Erdély nyugati határát őrizte…
Követtük a Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúra 25 kilométeres szakaszának útvonalát, piros csíkkal jelzett turistajelzés segítségével.
Farnason kerestük a kocsmát, de több egybevágó útmutatás ellenére sem találtuk. Magyarbikal fele lehetetlen lett volna elmenni a pálinkafőzde mellett. Egyrészt azért, mert a cefrét az árokba engedték, s csak követni kellett a bűzt. Másrészt, mert a Magyarbikal/Bicălatu helységnévtábla éppen a pálinkafőzde kerítésén található.
Na, csak kinek van a kezében pohár a pálinkafőzde előtt?! Elismerem: én bírtam a leggyenbébben a gyűrődést: kétszer-háromszor annyi időben telt meginni azt a három kortyot, mint másoknak…
Zoli és csapata sajnos hazarohant, pedig milyen jó lett volna egy tábortűz, szalonna- és hússütés, dalolás. Pótolta mindezt Szabó Mihály helyi református lelkipásztorral a beszélgetés. Misivel, akit még a kolozsvári teológiáról ismerek, sokat beszélgettünk múltról, jelenről, jövőről. Na, ez eléggé általános ahhoz, hogy senkinek ne legyen baja belőle… 🙂
Elől a gúnár (Nagy Zoli felvételei)
A paplakkal szembeni épületben szálltunk meg: volt melegvíz, fűtés, tiszta ágy, környezet. Annak ellenére, hogy korán feküdtünk, csak a fél tíz órás harangszóra ébredtünk. Nem volt sok a 22-25 kilométeres szombati gyalogtúra, de múlt héten (nagyon) keveset aludtunk, így kikészített.
Bárkinek ajánlom ezt a bikali szálláslehetőséget – remélem, mi is mihamarabb visszatérünk Magyarbikalra és Misihez, s kedves feleségéhez, Melániához. Lehet, a közeljövőben – biciklivel… 🙂
Bravó, Dávid!
Vasárnap simán begyalogoltunk Bánffyhunyadra. Persze, hogy útba ejtettük István bácsit és Éva nénit – nem idősek ők, a szüleimmel egyidősek, s már gyerekkoromtól így szólítom őket. S kacsintottunk Nagy Zoli házának is, ahol nagyon remélem, hogy legközelebbi Kalotaszeg-túra során tábortüzet rakunk, gitározunk, s kiviseljük magunkat… 🙂
Almási vár: felgyújtották, lerombolták, elhordták
Bánffyhunyadon figyelmes lettem a zsidó temető kiváló állapotára. A Heritage Foundation for Preservation of Jewish Cemeteries elnevezésű amerikai alapítványnak köszönhetően karban tartják a város eme emblematikus helyét. Dicsértes feladat!
Köszönet Nagy Zolinak az ötletért, túráért, szervezésért – bár beteg volt, nem mondta vissza a túrát!
Itt Prokop Zoli és Hajnal kisasszony fotózási technikája a lényeg… (Nagy Zoli felvételei)
Sztána – Kék Iringó panzió
Yes, we can! Sztranyiczky Gábor kislánya és kisfia voltak a túra igazi hősei!
Itt is mi vagyunk
Elől a gúnár (Nagy Zoli felvételei)
Bravó, Dávid!
Almási vár: felgyújtották, lerombolták, elhordták
Az Almási vár mellett
Fel-fel!
Óóóó, de romcsi, óóóó
Na
Hercegnők
Princess Bebidos
Princess Bebidos és az Ördög
Bravó!
Emblematikus kalotaszegi fotó
Na, csak kinek van a kezében pohár a pálinkafőzde előtt?! Elismerem: én bírtam a leggyenbébben a gyűrődést: kétszer-háromszor annyi időben telt meginni azt a három kortyot, mint másoknak…
Szomorúan, mondhatni gyászos hangulatban gurultunk vissza június 12-én, vasárnap este a Dacia Grand Cherokee Pathmakeremmel Kolozsvárra Vandával és Enikővel.
Magunk mögött hagytuk a zöld mezőt, az erdőt, a rétet, madarakat, a földet, a virágokat, a friss, hegyi levegőt. A kegyelemdöfést Bánffyhunyad környékén a narancssárga (lila, ciklámen, sárgás) színű naplemente adta meg – hány színárnyalatot képesek megkülönböztetni a nők? (Hát a férfiak? 🙂 )
Havasreketyére indultunk ki a tegnap délután. Roger és Diana hétvégi házához. Vandával és Enikővel. Anettnek csak annyit: egyedi élményről maradt le, de: we will be back! Kiváló hangulatban telt a hétvége. Sajnos a lányoknak a vizsgák miatt vissza kellett jönniük Kolozsvárra. Sebaj, bepótoljuk. Megígértétek! 🙂 Kis relax hétvége.
Szombaton, a Havasreketyére történő indulás előtt előbb gombát szedtünk Kiss Zolival valamelyik Kapus környékén. Szegfűgombát találtunk. Sokat. Én még egy vargányát is.
Múlt hétvégén totál-fatál-genertál-horror-terror számítógépes játék hétvégét nyomtunk le A Csapattal. Hargitafürdőn. Nyolcan.
Május 27-29. között csodás hétvégét töltöttünk Kis Laci barátomnál Szmidán. A már ismert, legendássá vált helyen. Hogy mit, hol, hogyan csináltunk, arról hadd beszéljenek a videók, fotók… Eléggé extrém.
Amikor csütörtökön hívott, máris indulni akartam. Igen, valamennyi alkalommal annyira jó nála Szmidán, a Pádis közelében levő település határában levő, csodás környezetben, ízlésesen és stílusosan felépített hétvégi házban.
Temérdek emlék, kiváló hangulatban eltöltött hétvége, amely megannyi alkalommal feltölt életkedvvel, erővel. Csodás környezet, csend, nyugalom, kikapcsolódás.
Természetesen emellett zene, hangulat, hússütés Laci módra (éljen a hajszárító!), pókerezés, társasjáték, viccelődés, italozás (nem ipari mennyiségben), túramotorozás, s amennyiben az idő is megengedi, persze, kirándulás.
Nagyon elszomorított viszont, hogy – mint több más esetben – a rossz időre, kedvtelenségre, tanulásra, munkára hivatkozva többen visszaléptek. Nem kell azonnal égig ugorni, megállapítás csupán. Ismétlem: ténymegállapítás. Ennyi.
Kis Laci barátomnak annyit kellett csupán mondania, hogy
hétvégén kint leszek Szmidán, gyertek.
Gyorsabban kezdett dobogni a szívem, elborult az agyam, már csak arra gondoltam, kit hívhatnék (sajnos egyre többen ellustultak, elkényelmesedtek stb.), mikor indulhatnánk, honnan szerzek 10 vagy 20 literes benzin tartályt, hogy vihessünk elég üzemanyagot a motoros szánok számára.
Teljesen begajdultam.
Aztán letört az, hogy sorra mondták vissza az emberek a csodásnak ígérkező hétvégi lazulást: vizsgám van, vizsgáztatok, jön anyósom, a gyerekekkel foglalkozom, s Kolozsváron maradok, stb.
Sebaj, elmegyünk mi: Teréz, Lenke és jómagam.
Pihenő
Pénteken indulás (minél hamarabb szabadulni kell a betondzsungelből és a szmogködből), Bánffyhunyadon vásárlás, majd a hóhullás intenzitására való tekintettel kissé szorult szívvel indulás Havasreketye (Răchiţele) irányába. A képlet egyszerű: úgysem lett volna pénzem téli gumiabroncsokra, így nem bánhattam, hogy nem vásároltam. Így a Dacia Grand Cherokee Pathmaker (tehát nem kispályás Pathfinder) ide-oda csúszott egy-egy kanyarban, de segített a finoman behúzott kézifék, s időben megálltunk.
Havasreketye utolsó villanyoszlopánál
viszont fel kellett tennem a hóláncot. Amennyiben Teréz nem mutat meg egy technikát (pedig elmondása szerint sohasem látott és érintett meg hóláncot), alaposan megkínlódtam volna a művelettel. De így is eltöltöttünk 30 percet a szöszmötöléssel.
Lásd:
Pedig a kanyar után már várt Laci a hószánnal. Innen Lenke bevállalta a maximális adrenalint, s Lacival ment fel a motoros szánnal. Csak úgy elhúztak mellettünk.
Lásd:
Mihelyt a szmidai házhoz érkeztünk, azonnal elkezdődött a banzáj. Laci, szokásához híven, egy pohár itallal fogadott bennünket. Majd felhasítottuk a sörös bödönt, öt liter rekord idő alatt el is fogyott. Innen már egyenesen következett a hússütés (a védjegyezésre váró Laci-technikával), a tánc, a viccmondás, a folyamatos nevetgélés, a vagány römi-parti.
Egy szóval: a kiváló hangulat.
Adrenalin volt a menün szombaton: Szmidáról két motoros szánnal kimentünk a pádisi menedékházon túl. Már az Óperenciás tenger következett volna, de visszafordultunk. A mintegy 70 lóerős szánok rengeteg üzemanyagot fogyasztanak, s szennyeznek is. Ennyi éppen elég volt.
Este már kissé roggyantak voltunk, de azért vacsora után Terézzel próbáltunk lemenni a Meleg-Szamos partjára (jó években idáig ér a Fântânele vízgyűjtő tó), de adott pillanatban túl recsegett-ropogott a jég a bakancsok alatt, ezért visszafordultunk.
Na jó, de ennyi adrenalin után, ideje egy kis sétának – ez volt a vasárnap témája. Majd haza. Sötétedés után. Persze, hogy befagyott a csomagtartó zárja (literszámra nyomtam neki a fagyásgátló sprayt de nem használt), a két hátsó ajtó, így a csomagokat a sofőr üléséről hátra dobtuk, Lenke pedig kaszkadőr mutatvánnyal az anyósülésről hátra mászott a csomagok mellé. Szmidától Havasreketyéig egyesbe mentem le. Boc szülőfalujában alig tudtam levenni a hóláncot. Szerencsére a Dacia Grand Cherokee Pathmaker csomagtartójában (időközben kifagyott, de nem úgy, mint a Windows – éljen Bill Gates!) ott lapult a csavarhúzó-kollekció és a kalapács, így hamar megoldottam a dolgot…
Fagypont a szobában... Egy Poiana Horiin átélt éltmény jutott erről eszembe. Azt hiszem, ott jóval fagypont alatt volt akkor a hőmérséklet... (Katt kétszer egymás után a fényképre!)
Bánffyhunyadon már nem találtam nyitva a hentest (nem is csodálkozom, ugyanis szombat este fél hét fele járt az idő), ezért Roger barátom havasreketyei (Răchiţele – Kolozs megye, Emil Boc volt kolozsvári polgármester, jelenleg miniszterelnök, szülőfaluja), csodálatos helyen levő, ízlésesen felújított és berendezett hétvégi házánál elmaradt a hagyományos hússütés.
Kalota (Călata) határa után már megjelent a hó.
Egyedül indultam útnak, pénzhiány miatt téli gumiabroncs nuku (4 éve van meg a Dacia Grand Cherokee, sohasem volt még rajta ilyesmi, szerintem az ijedtségtől le is dobná magáról…), de azért a lánc ott lapult a csomagtartóban. Ejnye, hányszor mentett az meg kemény helyzetekben. Akik télen utaztak velem, azok mind tudják… Még a Radnai-havasokba is felvitt, a Rotunda-hágóba.
Nem volt gond, habár a kocsma előtti hídra csúszva fordultam be. Szerencsére nem a patakba. 🙂
Katartikus volt a mintegy 45 perces út a házhoz. Fejlámpámból kihalófélben az elemek, néhányszor csak az emlékezetemre hagyatkozva mentem a félhomályban. Teljesen leizzadtam az emelkedőn.
Hmmm
A szobában nulla Celsius fok fogadott. Tánc a fagyban, tánc a jégen – ötlött fel bennem a Ghymes. Perceken belül pattogott a tűz. És a pattogás elindította a gondolatokat, az emlékeket…
Pedig világos volt, mi következik, mégsem vettem figyelembe a hóviharra utaló jeleket, így elég izgalmas volt a lefele jövet. Az út szerencsére annál könnyebb, lent esőre váltott a havazás.
Havasreketyétől néhány kilométerre
felvetettem egy elázott stoppost. Kellett nekem: a Szilágy megyei férfi (azt hiszem, krasznai) az egész Bibliát felmondta nekem, hosszasan ecsetelte a keresztény élet előnyeit. Úgysem szándékoztam pénzt elvenni, hogyan is tetettem volna, amikor megáldott. Érdekes magyar ember volt ez a villanyszerelő. Három évvel ezelőtti munkája fizetségéért ment Havasreketyére. Azt mondta, ha nem vettem volna fel, akkor Meregyón (Mărgău) „egy hívő embernél” aludt volna. Gyalog vágott neki az útnak Havasreketyéről Bánffyhunyadra. Itt a központ mellett levő pékségnél húzta meg magát hétfőig. Legalábbis ezt mondta… Micsoda világ!
Kiss Olivér blogja 