Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Posts Tagged ‘barlang’


Emlékezzünk rájuk, mert így még közöttünk vannak…

Újabb csodálatos hétvége. Ezúttal a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub (KABK – CSA) elsősorban „tapasztaltabb” generációjával Vársonkolyoson.

A hétvége

Hétközben bizonyos időközökben lapszámfelelős vagyok a Szabadság nyomtatott változatánál, s minden nap a WebSzabadságnál (sokszor este, éjjel, mi több hajnalban is töltök fel anyagokat, amikor mások alszanak). Ráadásul körülbelül kéthavonta egyszer vasárnapi „szolga” vagyok, a hétfői nyomtatottat szerkesztem, s párhuzamosan foglalkozom a Szabadság hírportállal is. No, de amikor vasárnap szabad, akkor ragaszkodom ahhoz, hogy a hétvégét a Gyermekemmel töltsem. Így volt ez most is.

2009 novemberében a Szelekben…

A sok lehetőség közül a KABK egyik alapemberének, Kocsis (Görög) Julinak a hagyományos Juli-buliját választottam. Vársonkolyoson. Kettős szülinapi lazulás lett belőle, ugyanis összekötötték Bagaméri Béla bácsinak, a Szelek-barlangja felfedezőjének 90-ik születésnapjával.

A forgatóköny

Pénteken éjfél tájt értem ki, máris kezdődött a túra (beutúra)… Szombaton elmentünk a Szelek-barlangjának az In Memoriam termébe, majd Janicseknek (Wiking) köszönhetően hármasban bóklásztunk egy kicsit a csodálatos barlangban.

Szitén 2009 novembere. Dascăl Tibor bemutatkozik… 🙂

Igen, szombaton este tábortűz, gitározás, és ismét túra (beutúra). De még ezelőtt a „tapasztalt csapat” tagjai Béla bácsival kapcsolatos, humoros történeteket elevenítettek fel. Mi több, felhívták a Magyar Köztársaság elnökétől, Áder Jánostól nemrég igen rangos kitüntetést kapott barlangkutatót, s a társaság énekelt neki. Sajnos ebben a pillanatban rossz egészségi állapota miatt Béla bácsi nem tudott jelen lenni ezen az ünnepségen.

A fröccs

A „fiatalok”, akiket én is jobban ismerek, s akiknek köszönhetően ultra amatőrként a KABK szimpatizánsa lettem, igen kis számban jelentek meg. Számomra a barlangász klub szelleme óhatatlanul hozzájuk kötődik, ugyanis ők avattak be a „csend világába”, bár a „tapasztalak” között is sok jó ismerősöm van.

Ha jól emlékszem, akkor a Patkó előtt vagyunk… (2009 novembere, Szelek-tábor, bent alvással…)

A bármely szervezetre jellemző széthúzás, a generációs különbségek okozta feszültés ellenére azt tapasztaltam: hihetetlenül erős a kötelék a barlangászok között. Ezt valamennyi alkalommal érzem. Ezek az emberek közül sokan együtt nőttek fel, ismerik egymás családi hátterét, örömeit, csalódásait, éveken át megosztották egymással a természetjárás, barlangászás nehézségeit, sikerélményeit. A éveken, talán évtizedeken át tartó barátságok, a közös élmények összekovácsolták a csapatot.

Időbe telik, s nehéz bekerülni a „zárt körbe”. A fiatalítás, a friss vér bevonása viszont kinyitotta azokat a kapukat, amelyen rendszerint a régi barlangászok gyerekei mentek be. Ezekből is van már jó néhány, a „fiatalok” is beindultak. Kérdés viszont, mennyire követik majd szüleik értékrendjét és élményvilágát…

Reklámok

Read Full Post »


Ebéd (Felfalusi Árpád, alias Árpa fotói - lásd a bejegyzés végén levő fotóriportot is!)

Nagyon régen nem volt ilyen kellemes izomlázam. Néhány órával ezelőtt (vasárnap, december 5., 22h) tértem vissza a Szelek-barlangjából, aztán irány haza zuhanyozni, hajat mosni és enni, majd a szerkesztőségben voltam lapszámfelelős.

Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub (KABK – CSA) levelező listájára Száddámtól (alias Szeles Ádám, azaz Deák Zsolt) érkezett levél alapján jelentkeztem be a „Mikulás-túrára”. Nem gyanítottam, hogy mi lesz a vége.

Tízen, két kocsival vágtunk neki az útnak pénteken délután – szerkesztőségből gyorsan haza, csomagolás, kaja, tankolás, irány a Magyar Színház előtti parkoló. A kocsiban már elkezdődött a vigadás. Egyeseknek, mert én nem tudtam inni. Csak a vársonkolyosi (Sonkolyos – Şuncuiuş) Nagy Nyelőben. Ez a szocreál bányászkocsma. Bányász már nem sok maradt, harmonikázó és gitározó munkanélküli annál inkább. Lehet, ő is valamikor barlangász volt. Árpa a muzsikus asztalához szegődött, ott vigadott a helybéliekkel. Mi is a sörös üvegekkel. Inkább ők velünk, mert nevettek, hogy nehezen birkózunk meg velük. Na jó, a harmadik-negyedik után. Főleg azok, aki azelőtt „bemelegítettek”.

A Nagy Nyelőtől a Szelek-barlangjáig a köves, elszigetelt, senki által nem járt úton haladtunk. Káosz volt a kocsiban. Olyan hangosan üvöltöztünk, hogy a torkom is megfájdult. Hogy a gödröket mind telibe veszem arról tűnt fel, hogy a pocsolyákból a szélvédőmre fröccsen a víz. Ez azért nem kóser.

(Felfalusi Árpád [Árpa] videófelvételei)

Becuccoltunk a Szelekbe, a szokásos helyen, a Karácsonyfa-teremben aludtunk. Horkolás-koncert volt. Még füldugókkal is hallottam a derék „héroszokat”: főleg Cuga és Száddám horkolt keményen. Képtelen voltam aludni. Mihelyt egyiket felébresztettem (Nyúl például meg is köszönte, Szádi morgott: Na, mi van?), kezdet a másik. Szombaton éjjel a társaságtól lehető legtávolabb aludtam. Füldugókkal. Hiába, allergiás vagyok a horkolásra. És a női hisztériára. De ez nem ide tartozik. Videóztam is, de azt inkább nem töltöttem fel a netre: néhányuknak az állásába kerülhet. Főleg annak, aki egy igen neves kolozsvári felsőfokú oktatási intézménynél dolgozik… 🙂 🙂 De elvére: mi köze a horkolásnak a munkahelyhez? Semmi.

Még a nyelvem is izomlázas a szombati, 10 órás (!) barlang-túrától. Útvonal (ennyit jegyeztem meg, ne üvöltsetek): In memoriam-terem, Hippodrom, Kődzsungel, Háromszög (simán sikerült átjutni a rendkívül szűk helyen, nem is éreztem, hogy megnőtt a pocakom), Patkó. Majd a profik, azaz Száddám, Árpa, Erik, Nyúl és Kid2 elmentek a felfedező útra. Sikeres volt! Új járatot fedeztek fel, amely a Korall-járatba visz.

Csodás élmény a csend világa! De inkább meséljenek a fotók és a videók…

*****************************************************************************************************

A Szabadság december 6-i számában megjelent beszámoló ide kattintva olvasható el.

*****************************************************************************************************

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Read Full Post »


Hétvégén a barátok elmentek sízni, jómagam pedig a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegének (Clubul Alpin Român Secţia Universitară Cluj) két szimpatizánsával (teljesen ismeretlen személyek, akikkel korábban csak Yahoo messengeren társalogtam) nekivágtunk az Aranyos-völgyének. És a Sárkányok Kapujának. És a Bedellőnek. Alsószolcsváról.

Mit meg nem tesz az ember, hogy ezt láthassa?

A múlt nyáron a barátnőmmel sikerült megmásznunk a meredek hegyet a Sárkányok Kapujáig, most viszont a frissen szerzett túratársaimmal egyszerűen bedobtuk a törülközőt. Való igaz, későn indultunk el, de ez nem kifogás: lett volna időnk megmászni a horror részeket is. De Laura és Alex nem vállalta, s megvallom, nekem se nagyon füllőtt hozzá a fogam. Pedig még csak körülbelül 40 percet kellett volna mászni.

A Ponor-víznyelő közelében. Alattam már ropogott-recsegett a jég, nem mertem sokat állni rajta. Miért van rajtam fejlámpa? Mert bemásztam egy kisebb barlangba.

Vasárnap simán elmentünk a Szolcsvai-búvópatak barlangjához, mi több, kimásztunk a gerincre, majd lementünk a Ponor víznyelőhöz (Dildina-vízesés).

De minderről inkább beszéljenek a fényképek…

Balra át!

Csodás téli táj, friss levegő, jó társaság, TERMÉSZET. Kell több a boldogsághoz?

Február 11-14. időszakban (csütörtök-vasárnap) a Retyetázban leszek a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegével (Clubul Alpin Român Secţia Universitară Cluj).

Műsoron: éjszakai menetelés fejlámpával és 10-15 kilogrammos hátizsákkal (2-3h, szintkülönbség: 500-600 méter), téli túrák 2000 méter körül, szállás a Genţiana menedékházban (1670 m). Kellékek: hágóvas, jégcsákány, napszemüveg, túrabakancs, vastag zokni és meleg ruha, kommandós sapka (amilyennel a bankrablók viszik el a zsozsót), hálózsák, izolír, lazaság, pörgős hangulat, adrenalin, totál-fatál-generál túrázás.

MAGUNKBA SZÍVJUK A HEGYET!

Read Full Post »


Álom

Álom

Sohasem bántam ennyire, hogy itthon felejtettem a fényképezőgépem! Csodálatos volt a Bedellő! Melinda, köszi a tippet!

A sztori: pénteken sötétedés után érkeztünk meg a szolcsvai Poarta Zmeilor (Sárkányok Kapuja, akárcsak az a barlang, ahova szombaton kínkeservesen mentünk ki…) panzióhoz. Csendes hely, szédítő kilátás, rendkívül barátságos tulajdonos és alkalmazottak (a faluból jönnek fel a nénik, ők menedzselik a panziót, hoztak friss, főtelen tehéntejet), egyszerű, tiszta szoba, semmi extra (pl. Tv, stb.). Pontosabban van: nincs mobil térerő. Csodás!

bedello1

A Sárkányok Kapuja, a (persze, kellemes) Kínok Vége... :) (Fotó: Torjai Mikolta)

A Sárkányok Kapuja, a (persze, kellemes) Kínok Vége... 🙂 (Fotó: Torjai Mikolta)

Pénteken este römiztünk a panzió két másik lakójával, Alinával és barátjával, François-val, aki a kolozsvári Francia Kulturális Központnál dolgozik.

Szombaton: délben kecmeregtünk ki reggelizni. Majd: túra indul! Sajnos térképünk nem volt (azt reméltük, vásárolhatunk a panzióban), így egy rajz alapján indultunk el. Aszfaltos úton a községházáig, majd át az Aranyoson, ismét aszfalt a horror Larix “panzióig”, onnan kavicsos falusi út az elágazásig (piros, illetve kék kereszt). Innen az Erkély-tisztásig (románul La Şipote) kb. 1 órát tartott az út. Tüzet raktunk, szalonnát és kolbászt sütöttünk, ultra lazaság. Ja, persze: sörözés. Eltöltöttünk közel 2 órát. Nem tudtuk, mi vár ránk, pedig a sziklafal ott magaslott mellettünk. Mintha reménykedtünk volna abban, hogy mégsem kell kimászni 1200 méter fölé

Szárnyakat kérek! (Fotó: Torjai Mikolta)

Szárnyakat kérek! Kilátás a Bedellőről, ahova mi ugyan nem jutottunk el, de a Sárkányok Kapuja barlang melletti kilátóról is ugyanilyen gyönyörű táj képráztatott el bennünket. (Fotó: Torjai Mikolta)

A tisztástól komoly emelkedő következett: több mint 2 óra konstans emelkedő. Túlzás nélkül. Adott esetben szinte hason haladtunk. Tulajdonképpen pszichikailag készített ki, habár a szintkülönbség is jelentős volt: 700-800 méter. Pszichikailag, mert arra gondoltunk, hogy piece of cake lesz az egész, könnyedén lezavarjuk az alig több mint 1200 feletti csúcsot. A francokat! A tisztás utáni meredek emelkedő miatt majdnem bevizeltünk. Volt káromkodás is. Legalább háromszor akartunk visszafordulni. A na-de-még-addig-elmegyünk-és-megnézzük című nigériai népdal hatására viszont mégiscsak sikerült kimászni. Kegyetlen volt. Mondom, elsősorban azért, mert sokkal, de sokkal lazább, mondhatnám kispályás túrára számítottunk. Nem volt már levegő a tüdőnkben, amikor kiértünk a platóra, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílt az Aranyos-völgyére. Csak én mentem el a Sárkányok Kapuja barlanghoz és a sziklakapuhoz. Találó név. A piros kereszt vitt tovább a Bedellőre. Vitt volna. Hátra arc, s vissza a panzióba, hisz már szürkülődött.

A Sub Piatră panzió mellől (idáig kocsival is ki lehet menni) indul az út a Szolcsvai búvópatak fele

A Sub Piatră panzió mellől (idáig kocsival is ki lehet menni) indul az út a Szolcsvai búvópatak fele (Fotó: http://www.trekkingklub.com/www.rejtekhely.ro)

Visszafele könnyű volt az út, sötétedés után értünk a panzióhoz. Ja, a panzió kutyája (nem tudtuk megjegyezni a nevét) feljött telünk a platóig, s velem a barlangig és a “kapuig”. Imádni való eb!

Semmi izomláz, semmi térdfájás vagy egyéb malőr.

Közeledünk a Szolcsvai-búvűpatak barlanghoz. Déja vu érzésem van: mintha Pádison lennénk a Csodavárnál... (Fotó: www.rejtekhely.ro/www.trekkingklub.com)

Közeledünk a Szolcsvai-búvűpatak barlanghoz. Dèja vu érzésem van: mintha Pádison lennénk a Csodavárnál... (Fotó: http://www.rejtekhely.ro/www.trekkingklub.com)

Ma (vasárnap) a kék kereszten a Szolcsvai-búvópatakhoz mentünk ki. A kavicsos úton a Szolcsva-patak mentén haladtunk, majd kiértünk a szintén ultramodern, tehát horror panzióhoz, a Sub Piatrăhoz. Innen viszont csodás kilátás nyílt a sziklafalra. A Szolcsvai búvópatak barlang bejáratát (tiszta pádisi Csodavár!) csak véletlenül találtam meg. A kék kereszt tovább vitt egy ösvényen, csak szerencsére észrevettem egy házat a bal oldalon. Gondoltam, lecsekkolom. Odébb volt a barlang bejárata. A fából készült szerkezet, amely a barlang bejáratáig vitt adott pillanatban csak megszűnt. A folytatása sziklába erősített lécekből állt. Valamikor még járhattak emberek a szikla tetejének a közelében, ahonnan a már a barlang belsejében levő vízesés (mi csak a hangját hallottuk) is látható volt. Anno.

A Szolcsvai-búvópatak barlang bejárata. Valamikor be lehetett menni...

A Szolcsvai-búvópatak barlang bejárata. Valamikor be lehetett menni... (Fotó: http://www.rejtekhely.ro/www.trekkingklub.com)

A 2003-2004 között zajlott PHARE projekt keretében a barlangkutatást Deák Zsolt és Vári László, a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub mindenesei végezték. Kellemes meglepetés volt ott látni a nevüket a feliraton.

Még kevesebb volt a víz a Ponor-víznyelőnél (Fotó: www.rejtekhely.ro/www.trekkingklub.com)

Még kevesebb volt a víz a Ponor-víznyelőnél (Fotó: http://www.rejtekhely.ro/www.trekkingklub.com)

Innen tovább a kék kereszten. Az erdőben a szombatihoz képest ultra laza emelkedő, majd ismét egy kis szakasz egy réten a gerincig. Pihenő a kereszt árnyékában. Innen a kék vonalon lementünk a Ponor víznyelőhöz (Dildina-vízesés, kevés vízzel). A gerincre visszaérve nem hittünk szemüknek: több kocsit láttunk feljönni a másig domboldalon. Igen, aszfaltút vezet ide! Hitchcock csuklik. Ő se tudna keményebbet kitalálni. Garantálom!

Az aszfaltút végén büszke parasztok (itt nem a falusi gazdákra gondolok, hanem a neveletlen, igénytelen parasztokra), dübörgött a zene, tonna szemét. Grrr. Virtuális köpés a szokásukra, s arra, aki pénzt adott arra, hogy odáig aszfalt utat építsenek, majd húztuk onnan a csíkot.

Csodás élmény volt a Bedellő! Talán azért is, mert hihetetlen reveláció volt. Teljesen másra, kispályás sétára számítottunk, térképet, fényképezőgépet se vittünk. Rengetegszer terveztük, hogy elmegyünk oda, s habár csak 80 kilométerre van Kolozsvártól, eddig mégsem úgy adódott.

Bedellő, my love! Sok tervünk van még veled…

UPDATE1 (szeptember 28; 12:32): A német óra után Dórival (Lovas Dorottya) beszélgettünk a bedellői túráról. Ugyanaz volt az élményük Lóvéval, mint nekünk Enikővel. Ők is kispályásnak hitték a bedellői túrát, s ugyanolyan pszichológiai hatást gyakorolt rájuk, mint ránk. A Ponor víznyelőhöz ők biciklivel tekerték ki az ominózus aszfalt úton. Enjnye, Bedellő! 🙂

Most jut az is eszembe, hogy egy héttel a bedellői kirándulás előtt flottul megmásztuk a Vigyázót (menedékház+meteó állomás), ami 1849 méter magasan található. Most viszont kissé betrogyiztunk a Bedellőtől. 🙂

Read Full Post »