Milka Zsolt kiváló szaktudását osztotta meg (Saját felvételek)
Üres hétvégének ígérkezett (pánikba is estem, elszomorodtam), a baráti társaságból szinte mindenki foglaltat jelzett személyes vagy munkahelyi okok miatt. Felhívtam Branea Róbert barátomat, az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) kolozsvári pillérét, hátha valamilyen tevékenységben önkénteskedni, segíteni tudok: útvonal kijelzése, lejárása, hulladékgyűjtés, kijelző szalagok eltávolítása.
Aranyosrákosra megyek, az országos EKE túravezetői tanfolyamot szervez, Erdély minden szegletéből jönnek a kollégák
mondta.
Dehát, Robikám, mi a szöszt tömhetnek még a fejetekbe, annyi éve szerveztek túrát, tapasztaltak vagytok.
Szkeptikus voltam,
s lehet jobb is így, mert újabb pozitív meglepetésben volt részem: az aranyosrákosi EKE-várban és a várfalvi művelődési házban jól, ELSŐ ALKALOMMALmegszervezett rendezvényen többek között
a következő témakörökkel kapcsolatban
bocsátanak szaktudást a résztvevők rendelkezésére: túravezetők feladatai, gyalogtúrák szervezése és vezetése (Dr. Kovács Lehel István), elsősegélynyújtás (Milka Zsolt), turisztikai célállomás menedzsment (Szabó Károly), magashegyi túrázás (Tőke Dénes), tájékozódás terepen, GPS és térképészet (Böjthe-Bayer Barna), hegyek geológiai felépítése (Jánosi Csaba), meteorológiai ismeretek (Dr. Rusz Ottilia). Kiváló rendezvény, nagyon jó társaság és hangulat! Köszönöm, EKE, köszönöm Veres Ági és Branea Robi!
Vajon volt ideje ünnepelni Branea Róbertnek, az EKE Kolozsvár 1891 által tető alá hozott Kós Károly Teljesítménytúrák főszervezőjének? Betöltötte a negyvenet… 🙂 ISTEN ÉLTESSE!
Ma este indulunk Sztánára, Szabó Zsolt jóvoltából a Szentimrei-ház/Riszeg-panzió lesz az otthonunk, szombaton reggel pedig kilenc óra tájt leszünk a vonatállomáson: a 27 kilométeres teljesítménytúrát vállaltuk be.
Köszönjük a lehetőséget, Branea Róbert és Kismihály Boglárka!
Az EKE Kolozsvár Facebook-oldaláról:
Nomád világjátékok bizarr versenyszámai, kifogástalan vendégszeretet, egyezkedés a “cápákkal”, lélegzetelállító hegyi tavak, felcsillanó szempárok Magyarország hallatán, és 1000 km kerülő egy elektronikus vízum miatt: talán így lehetne röviden összefoglalni Olivér Kiss és társai kalandos útjának legemlékezetesebb pillanatait. A mintegy 80 kíváncsi tekintet figyelemmel kísérte végig az izgalmas, néha humoros, de annál inkább tanulságos élménybeszámolót. Köszönet a négy kalandor utazónak, hogy megmutatták Kazahsztán és Kirgizisztán igazi arcát.
Nem számoltam, az évek során összesen hány Jókai teljesítménytúrán vettem részt, de nincs tíz. Arra viszont eléggé pontosan emlékszem, hogy Várfalva után vagy a Székelykő környékén szinte mindig utolért a nagyidő: nyári zápor, zivatar, erőteljes esőzés, néhányszor jégeső. Idén kimaradt ez az élmény (készültem: esőkabát is volt nálam), bár valamilyen szinten mégis a Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúra része…
Egy nappal a számomra hagyományos 30 kilométeres táv legyalogolása után elmondhatom: nincs izomhúzódás, izomláz, nincsenek vízhólyagok a lábujjaimon, nem fáj a forgócsontom, a bokám, a talpam, a térdem. Még a bal sem, amelyet részleges meniszkusz szakadás miatt tavaly májusban műtöttek meg – így a tavalyi élménytúra kimaradt.
Reveláció volt látni, ahogy édesapja (akinek a nevét sajnos a meghatódottság miatt nem kértem el, s nem jegyeztem le) kíséretében a három és fél éves Varga Zoé Anna túrázok a Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrán. Az is motivált, hogy a tizennégy éves Szélyes Nóra, akit csecsemő kora óta ismerek :), szintén nekivágott a 17 kilométeres távnak.
Idén ismét a 30 kilométeres távot vállaltam be, kifutottunk a szintidőből, de jól telt. Nem volt eső, de annál több élmény és kaland: nézd meg a fotók között az előttünk átkúszott másfél méteres siklót, amelyet aztán csak a fára mászása után sikerült lencsevégre kapnom.
Szívből-lélekből köszönöm a szervezőknek az időt, energiát és türelmet: kiemelném Venczel Enikőt, Branea Róbertet és Lixandru Róbertet. Természetesen, sokan mások hozzájárultak a feledhetetlen élményhez, de ezek nevét majd írják le ők… 🙂
Hadd beszéljenek a fotók:
Szind, paplak, indul a Jókai 30
Ezek mégis hova mennek ennyien?
Kötelező fotó a Tordai-hasadékkal
Idáig könnyű volt ám
Mindenki sorra kerül
Tavaly itt beestek
A biciklisekkel is találkoztunk
A három és fél éves Varga Zoé Anna édesapjával
Varga Zoé Anna: kérem a lehúzóst! 🙂
Merengők
Bele sem fért a képbe… 🙂
Munka
Már nincsenek messze a zsíros kenyerek
Látjuk a célt
LED-ek segítségével kivilágított kereszt a Székelykő nyergében
Ma biciklivel jöttem a szerkesztőségbe, nem mintha ez edzést jelentene, de látnom kellett, hogy a bringa tűrhető állapotban van, nem is emlékszem, mikor használtam utoljára. Szerencsére a gumiabroncsok éppen csak annyira ereszkedtek le, hogy túrabiciklizni lehessen velük… 🙂
Szeretem a változatosságot, a Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúra „bringásítása” után Branea Róbert barátom szerencsére megszervezte a Jókai Emlék- és Teljesítménytúra biciklis változatát. Csak ő és Lixandru Róbert tudja igazán, mit jelentett ez a szervezés. Ezalatt az idő alatt én inkább hölggyel foglalkoztam volna, no, de mi lenne, ha mindenki így gondolkodna… Ebben az esetben nem lenne holnap bringázás, hanem ismét végiggyalogolnánk a Jókai TT 30 kilométeres távját.
Számomra ebben az esetben is nem a teljesítmény, hanem az élmény az elsődleges, így lementem a GPS készülékemre az útvonalat, s a saját tempómban haladok.
Nem szabad elfelejtenem helyettesíteni a Hordos-kútnál elhelyezett, s sajnos időközben eltűnt geodobozomat.
Nem mondhatnám, hogy fizikai erőnlétem a csúcspontján volt, túlzottan kipihent sem voltam, amikor augusztus 15-én hajnali hét órakor lebringáztam a Kós Károly tervezte Kakasos templomhoz. A 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) után másfél hétig gyomorrontásom volt, életemben először epés problémák jelentkeztek, négy napig betegszabadságon voltam, s közel 5 kilogrammot fogytam.
Mindezek ellenére úgy döntöttem, bevállalom a Branea Róbert kolozsvári vállalkozó, túrázó és bringás által innovációként bejelentett, az EKE Kolozsvár 1891 által hagyományosan szervezett Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúra biciklis változatát. Korábban két alkalommal gyalogosan már megtettem (2013-ban többedmagammal a rendezvény után magánúton, 2014-ben pedig „teljes jogú” résztvevőként) az 50 kilométeres távot gyalog, most ideje volt bevállalni az első alkalommal szervezett túrabiciklis változatot.
Kánikulában mindenki szomjas… 🙂 Ki vályúban levő, ki pedig a csőbő folyó vizet issza…
Megígértem magamnak: jövőre a teljesítménytúra helyett élménytúra lesz az 50 kilométeres túrabringás tekerés. Hátha így jönnek a csinos hölgyek is. Idén hát más férfival tettem meg a távot, el is neveztem magunkat: a Bringás Tesztoszteron Klub. Hölgyek nélkül mit ér az egész? 🙂
Jövőre lazán, nyugodtan, komótosan, akár 12 óra alatt tesszük majd meg a távot. Esetleg Sztánán alvással. Miért ne?
No, most sajnos nincs időm (zajlanak a Kolozsvári Magyar Napok), holnap oldalas élménybeszámoló jelenik meg, addig élvezzétek a fotóriportotés a videóriportot…
Ügyes ez a Branea Róbert. Szeretem, mert szereti az új, innovatív dolgokat, friss leheletet igyekszik vinni a hagyományos rendezvényekbe. Innovál. S ezen kívül igen teherbíró, alapos munkát végez. Szerintem enyhén perfekcionista, alkalomadtán vehetné lazábban a dolgokat. Ez – természetesen – magánvélemény, ne kövezzetek meg miatta.
A Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrát mittomhányadik alkalommal szervezte az EKE Kolozsvár 1891. Gyalog. No, Robi lebringázta a távot. Ugyanezt tette Erdély legnagyobb természetjáró egyesülete által idén tizenkettedik alkalommal szervezett Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúra nyomvonalával. Lebiciklizte. S azt mondta: miért ne lehetne kerékpárral megtenni a távot: új élmény, más társaság, más hangulat.
Reméljük, nem esik az eső. Ha igen, akkor miénk az aszfalt. Hátha nem lesz (túl) sok gumidefekt… 🙂 Robi szerint mindenki kibírja. Szerintem is. Az egyetlen nehéz szakasz a Kakasos templomtól a Törökvágáson át kimászni a Hója-erdő tetejére, Szászfenes és Gyalu magasságába. Azután piece of cake. Igaz, van még egy-két szakasz, ahol tolni kell majd a bringát (megnézem, ki az, aki azokon kitekeri…), de rövid.
Amikor Branea Róbert vállalkozó, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) volt elnöke – ő hosszú évek óta részt vesz a bringázáson – jelezte, hogy segít a népszerűsítésben, s autóbuszt intéz annak érdekében, hogy a résztvevőknek szombaton hajnalban ne kelljen elbringázniuk Kolozsvárról Gyaluig, majd este az ünnepség és a vacsora után Körösfőről vissza, akkor tudtam: bárki teljesíteni tudja a távot. Szervezni kezdtem a társaságot, igyekeztem motiválni az embereket. Kis rámenősséggel, sikerült… 🙂
Funtineli-tető. Eléggé ki vagyok merülve. Boti sokkal jobban bírta – mint mindig. (Fotó: Csép Réka)
Szerencséje volt Vandának: Lóri barátunk kölcsön adta neki a szuper jó Cannondale típusú kétkerekűjét, mi több, megkért, az ő költségén vigyem el a Puremotionbicikliszervizbe (erről az élményről egy későbbi blogbejegyzésben), mert régen nem volt ránézve: fékpofákat cseréltek, megtisztították, majd megolajozták a láncot, felfújták a kerekeket, igyekeztek kiiktatni a nyolcast, a tojást stb.
Szóval felkészülve indultunk útnak – pénteken még én is megnéztem, hogy a pincében tárolt (le merem írni, mert amilyen ócska senkinek sem kell, nem érdemes ellopni) bringámnak le legyen lefújódva a kereke… 🙂
A szombat hajnali 5 óra 50 perckor történt ébredés kriminális volt. Bár hétkor már a Fenesi úton levő Billa előtt voltunk, Gyaluból effektív 8 óra 50 perckor indultunk útnak. Ezért javasoltuk Branea Robinak: az idő megtakarítása érdekében jövőre mindenképpen célszerű lenne a határidőhöz kötött internetes előjegyzés és a világhálón történő opcionális fizetés. Ily módon számottevően lerövidülne az indulás előtti ügyintézés, s a résztvevők sorban állás helyett a kerékpározás élményére és a tájak szépségére összpontosíthatnának. Ugyanakkor pontos nyilvántartás készülne arról, hány résztvevő nevezett be, ki, milyen méretű pólót igényel, hány biciklit kell szállítani, valamint hány férőhelyre van igény. Ennek függvényében pedig egy vagy két kisbuszra van szükség – utóbbi helyzetet Robi szerencsére gyorsan és sikeresen áthidalta Körösfőn! Elismerés és dicséret érte!
Juhász Péter és 11 (!) éves fia, Ákos. Apa nyomdokában…
A legnehezebb szakasznak a Határon Túrán is tapasztalt rész volt a legnehezebb: Gyalu-Havasnagyfalu. Álljunk meg egy pillanatra: fizikailag talán valóban az volt a legnehezebb, de pszichikailag a Jósikafalva (Beliş) előtti domb. Valamennyi alkalommal bevártam Vandát – ebben egyeztünk. Bár nagyon régen bringáztunk utoljára, kiválóan bírta. Mi több, Bánffyhunyad előtt, illetve innen Körösfőig jól megmocskolt… 🙂 Az utolsó szakaszt nehezen bírtam. Hát ha még haza kellett volna bringázni 40-50 kilométert… Horror!
Tetszett a bringatúra hangulata, a társaság (az Unicum Lovagok külön színfoltot jelenteken, bár nem tetszik a vaskeresztre hasonlító jelvényük!), az ünnepség. Azon morfondírozom már egy ideje, hogyan lehetne megreformálni ezeket a megemlékezéseket, mi mást lehetne kitalálni, ez így ugyanis szép és helyénvaló, de ismétlődő, rutinos.
Tóthpál Tamás háromkerekű bringával akart útnak indulni az E60-as főuton Kolozsvártól Körösfőig, de azt hiszem, lemondott róla…
Most jut eszembe a Bélesi-tó partján történt incidens: a belügyminisztérium (MAI rendszám) Dacia Duster típusú kocsijából egy rendőr egyenruhába öltözött férfi minden kocsi rendszámát lejegyezte. Valaki mondta, hogy egy másik mindenkit lefényképezett. Ez nem láttam, ezt nem tanúsíthatom. Felháborított az attitűd: egy kulturális rendezvényen (még akkor is, ha Vasvári Pálról emlékeztünk meg) mindenki kocsijának rendszámát lejegyzik? Ruandában élünk?!
A Szabadságban megjelent cikkembenazt hiszem túlzás csúszott: az egyik résztvevő mondta, hogy a GPS adatai szerint teljes pozitív szintkülönbség 2500 méter. A szerkentyű azt is számítja, amikor három-négy lépcsőt felviszed a bringát, érzékeli a szintkülönbséget. No, de „szakemberekkel” konzultálva arra a következtetésre jutottunk, hogy ez túlzás. Branea Robi kiszámolja majd a pontos szintkülönbséget.
Induláskor hosszú sort kellett kiállni. A Jókai Mór Teljesítménytúrán emiatt nem is regisztráltam
Vanda és Réka kiválóan bringázott. Vanda alig tolta egy-kétszer néhány métert. Gratulálunk neki! S Ákosnak is, Juhász Péter volt KMDSZ-es fiának, aki szintén végigtekerte az egész távot. Erről a hétfői Szabadságban megjelent főcikkemben…
Érdemes és érdekes ugyanakkor megjegyezni azt is, hogy a bringatúra vonatkozásában is bekövetkezett a generációváltás – a közismert Juhász Péter, volt KMDSZ-es tisztségviselő több társával együtt 1995-ben, azaz kereken 20 évvel ezelőtt az erdélyi magyarság anyanyelvi oktatásának és közösségi jogainak szavatolásáért Strasbourgba bringázott. Most még a felnőttek számára is alkalomadtán komoly megpróbáltatást jelentő körülmények között a 11 éves fia biciklizett közel 100 kilométert a Rákóczi Szabadcsapat vezetőjéről, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc hőséről elnevezett és az ő emlékére létrehozott kerékpáros teljesítménytúrán… Gratulálunk, Ákos!
No, de hadd meséljenek a fotók (Forrás: Unicum Lovagok, EKE Kolozsvár 1891 Facebook oldal, Csép Réka, Faceook). Kattints, kérlek, az elsőre… 🙂
Ez már az érkezés… 🙂
Mindketten jól bírták
Réka még nevet a legnehezebb szakasz után
Réka írta: Nagyon le vannak fáradva a fiúk. Esetemben nem sokat tévedett…
Réka és Vanda: after
Réka és Vanda: before
Induláskor nagy a tumi
A legnehezebb szabasz után az Unicum Lovagok társaságában vár a hideg sör…
Az Unicum Lovagokkal
VaVa, én is kérek zsíros kenyeret (Funtineli-tető)
Azt írja, hogy innan könnyebb lesz? 🙂
Na, induljunk már!
Akárhol, csak a földön ülve legyen…
Jobbra Branea Robi: gratula a szervezésért!
Juhász Péter és 11 éves kisfia, Ákos: minden bizonnyal mindketten emlékezni fognak erre a napra… Gratula, Ákos!
Háromkerekűvel is lehet?
Indulás előtt
A Bélesi-tó partján szervezett emlékünnepség
Itt estek el Vasváriék. Akkor még nem létezett a duzzasztógát…
Nem végzetes, kis gyakorlattal és felkészüléssel bevállalhatod
A függetleneket (se feleség, se gyerek) és a nyugodt, kiegyensúlyozott, problémamentes, változatos életet élőket és szabadokat, azaz család nélkülieket magába foglaló Szerda csoport egyes lányai kissé tartanak az EKE Kolozsvár 1891 által immár tizenötödik alkalommal meghirdetett Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúrától.
Szerintem alaptalanul.
Az elmúlt években egyre gyérebb lett az érdeklődés az EKE eme történelmi töltettel rendelkező rendezvénye iránt. Sokan, akárcsak egyes Szerda lányok, félnek bevállalni a közel 100 kilométeres távot, de a szintkülönbség talán még jobban aggasztja őket. Való igaz: többnyire irodai munkát végző, nem eléggé edzett hölgyekről van szó. Szerintem a táv még ilyen körülmények között is teljesíthető. Kalandvágyra, bevállalós szellemre és a kihívás vállalására, no meg bátorításra és elsősorban a szellemi erőnlét turbózására van szükség. Emlékszem, milyen testlakatú személyek jöttek a néhány évvel ezelőtt tartott Határon Túrára: azt hittem, Gyaluig sem mennek el. S kibírták.
A szívük hajtja őket
mondta akkor a főszervező, nem felejtettem el, s igaza volt.
Most is erre van szükség, lányok!
Külön említésre méltó Branea Róbert szerepe (tudom, be fog perelni, hogy leírtam a nevét, ő sokszor túlzottan szerény), aki Ambrus Tiborral, az EKE Kolozsvár 1891 elnökével egyeztetve úgy döntött, komolyabb népszerűsítésre van szükség. Hadd jöjjenek el olyanok is, akik eddig nem voltak, egyébként belterjes lesz az egész túra. Szerintem az egész Vasvári rendezvénysorozat, a megemlékezés is egyhangúvá válik, ha minden évben többnyire ugyanazok az emberek vesznek részt. Mi több, monotonná, más szóval unalmassá válhat. Robi felturbózta az egészet, buszt intézett stb.
No, de részletezzük a túrát: idén a szervezők elszállítják a bicikliket Gyaluig, mi több, szombaton este hazaszállítják azokat Körösfőről. Mennyiért?! Nem lehet igaz: 5 (öt) lejért. Ezt még én is ki tudom fizetni.
Számoljunk távot, szintkülönbséget
A szintkülönbség: Gyalutól (410 méter) a Huntineli tetőig (1341 méter) körülbelül 50 kilométer a táv. Az út enyhén emelkedik, a kiindulóponttól a 35. kilométerig. Itt 600 méteren leszünk, azaz potom 210 méter a szintkülönbség. Egy tíz emeletes tömbház magassága 35 méter, tehát 35 kilométer, azaz mondjuk két óra biciklizés alatt csupán 6 tömbháznyi szintet kell emelkedned. Azaz egy perc alatt 57 centimétert kell emelkedned.Vajon annyira kimerítő?
A nehéz szakasz a 35. kilométer után következik: itt 600 méterről közel 1400-ra kell felemelkedned. Ahogy mondtam a lányoknak: ha akarják, 15 kilométert toljuk a biciklit, s erre 3 órát szánunk. Jó, na 3,5 órát.
Számoljunk: mondjuk 2,5 órát bringázunk az indulástól a totál-fatál-generál-brutál-horror-terror-kamikaze-harakiri szakaszig, azaz a 35. kilométerig, innen az 50. kilométerig (azaz a túra legmagasabb pontjáig) még 3,5 óra. Innen pedig a fennmaradt 40 kilométer ereszkedőt (!!!) szintén 3,5 óra alatt tesszük meg a célig.
Tehát: 2,5+3,5+3,5 = 9,5 óra. Reggel 8 órakor indulunk Gyaluból és 18 óra 30 perckor Körösfőn vagyunk. Jó, tegyük hozzá azt is, hogy mondjuk összesen 3 órát (!) pihenünk, azaz minden településen iszunk egy sört. Akkor is legkésőbb este fél tízkor célba érünk, beesünk a kisbuszba, s hazaérünk. Ebben az esetben sajnos a Vasvári-ünnepség számunkra teljesen kimarad. De legalább bicikliztünk.
Ne feledjétek: az egész távot aszfaltozott úton kell lebringázni!
Bevállaljátok?
Nos, bevállaljátok? Nehogy már a szedentáris életmódot folytató családosok kibírják, s mi ne tudjuk teljesíteni a távot…! 🙂 Branea Robi tanácsa: az agyatokban dől el minden! Hozzatok magatokkal zenét! Ennyi!
Idén is kellemes volt a gyaloglás (Saját felvételek)
Még a legelején leírom, nehogy elfelejtsem: a május 9-én szervezett XVIII. Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúránrekordok dőltek meg: egyrészt rekord számú résztvevőt regisztráltak, a 30 kilométeres távot a Titán Erdélyi Túrázók (TETú) csapatának két illusztris tagja nyerte: első helyen Biró Jocó, a másodikon pedig Csoma Botond.
Vandával is rekordot döntöttünk, ugyanis idén a tíz és fél óra helyett nyolc és fél óra alatt teljesítettük a távot.
A Tordai-hasadék utáni döglesztő előtt gondoltam egyet, s belehúztam, így a Monasztária-tetőn 25 percet vártam Lenkére (nem az unokatestvérem, ő sajnos csak a legelsőn volt 2011-benTrombitás Enikővel, Biró Jocóval és velem). Várfalván ettem egy zsíros kenyeret hagymával, haraptam kettőt egy szendvicsből, s a profi pókeres Botival ittam volna egy sört, de a lányok siettek. Számomra a túra elsősorban a társaságról, a hangulatról, a közös élményről szól, ezért igyekszem igazodni a többiekhez. A lányok leszavazták a sörözést, sietni akartak. A sörről nehezen mondtam le, ezért szándékosan belehúztam. Vandát még megvártam, de voltak szakaszok, ahol szaladtam – ha már nincs kohézió, összetartás, közös élmény, akkor legyen egy kis teljesítmény.
Nem volt türelmünk sorban állni
Meglepett, hogy a Székely-kő környékén sok helyen piros-sárga kékre festettek több sziklát. Ez mintha nem így lett volna eddig.
Tavaly mintha ez nem így lett volna…
Torockón találkoztunk Csoma Botival és Jocóval, azonnal buszra pattantunk, s irány Várfalva. Eredetileg nem akartunk elmenni, mert gondoltuk, hogy későn érünk Torockóra, s vasárnap keresztelőre voltunk hivatalosak. De így más volt a helyzet, s korántsem bántuk meg. Elsőre rendkívül körülményesnek tűnt a Torockóra érkezés, majd buszra várás, Várfalvára szállítás, s csak itt evés. Így, hogy a busz azonnal indult, másabb volt. Az ember, ugye, érkezés után azonnal szeretne enni-inni, nem buszra várni, utazni, s csak aztán enni.
Nagyon jól esett a finom, meleg gulyás! Köszönöm, Ági és Tibi! Kár, hogy a közeli üzlet/kocsma nyolckor bezárt. Amennyiben ez nem történik meg, még ittam volna egy sört… 🙂
Idén minden időket felülmúló logisztikával próbáltuk elkerülni a korai ébredés, a buszozást, így pénteken három kocsi ment Torockóra, kettő ott maradt, s időközben is voltak még zsonglőrködések… Minket végül nem Szami, hanem póker Boti kedves felesége, Csilla hozott haza: helyszínre jött, jéghideg sört is hozott, mindenkit hazavitt. Nősülni kellene?! 🙂
A legidősebb résztvevő: Ruzsa István, 81 éves… Szeretném, ha az ő korában én is így tudnék majd gyalogtúrázni…
Gratula Branea Róbertnek, aki biciklivel tette meg a Jókai 55-ös túrát. És a Nagy-Árkon jött le… Jövőre kellene egy biciklis futamot is szervezni, s az érdekeltek a Székely-kőnek a Torockószentgyörgy felőli részén jönnének le bringával. Nos?
Gyerekszáj a Jókai-túrán:
Elegem van!
Eleged van, vagy meleged van?
Jövőre az egyesre megyek!
Remélem, jövőre a szervezők elkerülik a Jókai 30-as indulásánál levő tumultust (a hosszú sor miatt nem is regisztráltunk), s a gulyás ismét Torockón lesz…
Köszönöm a szervezést, a sok-sok időt és energiát, amelyet belefektettek. Tisztelet érte!
Most hétvégén Erőss Zsolt Teljesítménytúra. Vandának és nekem a 30-as táv. Számomra ismét, számára első ízben.
Tavaly augusztusban voltam utoljára a Radnai-havasokban, az első szerelmemnél. Ami a hegyeket illeti. A Nagy-Pietroszon már rég nem jártam, ezért azonnal beiratkoztam, amikor az ekés Nagy Zoli meghívott erre a rhododendron-túrára.
Minden tökéletesen alakult. Már pénteken elhagytuk a betondzsungelt és a friss szmogot. Sajnos az eső miatt nem tudtuk felhúzni a sátrunkat a borsafürdői panizó mellett, de találtunk bent helyet. Persze, hogy horkoltak. Tökéletesen igaza van Veress Áginak, az EKE titkárának: ezután nem-horkolós szobákat kell kialakítani.
Szombaton felmentünk a Nagy-Pietroszra, ahol még a geodobozt is megtaláltuk. Erőss Zsolt és Kiss Péter emlékére világító lampiont engedtek a magasba…
Csodás volt az idő, fent hűvös, még az eső is szemerkélt. Képzeljétek, milyen lett volna ilyen hőségben.
A festői Repedea-völgyén jöttünk le: vízesések, Bukuly-tavak. A pásztornál szájban olvadó ordát ettünk. Negyvenketten. Branea Robi javaslatára összeszedtük a Nagy-Pietrosz csúcsa mellett levő házikóban levő szemetet, s lehoztuk.
Sok-sok pallón keltünk át, de volt olyan szakasz is, amelyiken csak a mezítlábas átkelés jelentett megoldást. Naná, hogy a végpont a kocsma volt. Orgazmisztikus ilyenkor a hideg sör!
Vasárnap libegő és Lovak-vízesése. Kis zuhany…
Millió köszönet Nagy Zolinak és szervező társainak! Éleménydús túra volt. ENCORE! ENCORE! ENCORE!(Ja, lesz, ugyanis július 6-án Szolcsva érintésével a vadregényes Remetei-szorosba megyünk! Jéééé!)
Kiss Olivér blogja 