A jelenlegi járványügyi helyzetben a szabadidős programokat
igen nehéz megfelelően szervezni, méretezni: új is legyen, közel is legyen, ne is kerüljön sokba s főleg: biztonságos legyen.
Nincs ám ilyenkor összezsúfolódás az autóban az üzemanyag-kiadások elosztása végett, ugyanakkor a március óta érvényes két jelszó – a közeli helyeken és ami belefér – továbbra is a kiruccanások meghatározó mottója.
Kilátás a Nagy-Sukár csúcsról
Ilyen vonatkozásokban október utolsó és november első napjaiban Zsilvásárhelyen, Szörényváron, Orsován, Dubován, Herkulesfürdőn, a Kazán-szorosban és a Cserna-völgyében őgyelegtünk, illetve Hám Péter ismert és elismert túraszervező kezdeményezésére Törcsvár környékén barangoltunk, s csodáltuk meg a festői szépségű tájakat.
A Szabadság mai számában megjelent élménybeszámoló ide kattintva olvasható.
A koronavírus-járvány és Hám Péter szükséges ahhoz, hogy Erdélyben festői szépségű helyekre jussak el.
Az előbbi azért, mert rendszerint ilyenkor valami déli célállomást nézünk ki magunknak, ahol meleg van, most viszont nem(igen) lehet külföldre utazni, a barátom pedig azért, mert másoknál nem tapasztalt leleményességgel, hozzáértéssel és rátermettséggel szervezi meg számunkra ezeket a csodálatos túrákat. Köszönet érte, Péter!
Hétvégén (november 6-8) Törcsvár (Bran) környékén túráztunk: szállás szinte önköltségi áron (35 lej/fő/éj) egyedül az egész panzióban, közeli helyeken megejtett kirándulás, észbontó tájak, kiváló társaság, finom vacsora. Kell ennél több a boldogsághoz?
Amikor láttam, hogy túratársaim milyen fényképezőgépekkel készítenek felvételeket, elő sem vettem az okostelefonomat…
Hadd meséljenek a fotók, kérlek, kattints az elsőre:
*** Hám Péter felvételei:
Születésnapos is volt közöttünk: Isten éltessen, Dénes Laci (tortával a kezében)
Ez már a Bucsecs-hegység. Hám Péter kiváló ötlete alapján a Ialomiţei-barlangtól és kolostortól indultunk el az Omu-csúcsra (Saját felvétel)
Lévén, hogy az új koronavírus-járvány miatt a román állampolgárok szinte sehova sem utazhatnak, vagy nagyon körülményes bizonyos országokba kijutni, két szlogen köré építettük a nyarat: közeli helyeken, és ami belefér.
Előbbi a Bikini együttes egyik dalának a címe, utóbbi a tizenegyedik Kolozsvári Magyar Napok jelmondata.
Ilyen értelemben tehát idén csak az erdélyi dombokon-hegyeken jártunk: május második felében sátorozás a Torockói-hegységben, lovaglás Sztánán, Retyezát-hegység, négynapos lovaglás Sztánáról a Zilah melletti Porolissumra majd onnan vissza, kajakozás a Fernezely-tavon, Radnai-havasok, lubickolás a Szatmárnémetiben lévő Aquastar élményfürdőben, majd augusztusban ismét Fogarasi-havasok…
A Szabadságban megjelent élménybeszámolóm ide kattintva olvasható.
minél több, de ha lehet, az összes 2500 fölötti hegycsúcsra feljutni ezen a „közeli helyeken” és „ami belefér” típusú nyáron.
Augusztus 28-án, pénteken már délután elindultunk Kolozsvárról, s éjfél tájt érkeztünk a Szombatvölgyi menedékházhoz (Cabana Valea Sâmbetei). A kocsikat a kis vízerőmű fölötti sorompó közelében hagytuk, innen pedig körülbelül másfél óra és az éj leple alatt értünk szálláshelyünkhöz.
Szombaton kimásztunk a gerincre,
s innen szintgörbén eljutottunk a Dara (2501 méter) a Hârtopul Darei (2506 méter) csúcsokra, vasárnap Bibi pihenőt tartott, így Emmával és Jocóval másztuk meg a Nagy-Vista (Viştea Mare, 2527 méter) és a Moldoveanu-csúcsot (2544 méter, Románia legmagasabbja).
Kedden Emma tartott kényszerpihenőt (gyomorrontás), így Hám Péter kiváló körút-ötlete alapján Bibi és Jocó társaságában voltunk a Bucsecs-hegységben lévő Bucura Dumbravei (Vârful Ocolit, 2503 méter) és az Omu-csúcson (2507 méter).
Aztán a Bibi édesapja, Róbert és az élettársa, Ildikó által működtetett, Vajdahunyad melletti Királybányatoplicán (Topliţa) lévő Robildi vendégházban lábadoztunk (gyomorrontás), viszont szeptember 5-6. időszakban nem hagytuk ki a Nagyszebenben zajló Astra Dokumentumfilm-fesztivál első napjait sem…
Részletek a képaláírásokban. Kattints az első fotóra!
Továbbra is rossz állapotban van a Szombatvölgyi menedékház
Továbbra is rossz állapotban van a Szombatvölgyi menedékház
Terveznek a hölgyek
Stílusosan
Ha leválik a bakancsnak a Jocó által megragasztott talpa…
Valahol a nyeregben
A Dara-csúcs fele
Panoráma juhokkal
Merengő
Bibi is mereng
Sikerült!
A szokásos dili-fotó. Bibi komoly
Jó a fókusz
Távlatok a Fogarasi-havasokban
A Nagy-Vista hegycsúcs alatti menedékhely
A pásztorok fuvaroztatják őket
Már látszik a Nagy-Vista és a Moldoveanu-csúcs
Kiváló állapotban van a Kis-ablak (Fereastra Mica a Sâmbetei) közvelten közelében lévő menedékhely
Kiváló állapotban van a Kis-ablak (Fereastra Mica a Sâmbetei) közvelten közelében lévő menedékhely
Emma csúcsfotót készít Jocóról a Moldoveanu-csúcson. Nincs mosoly
Dugó a Nagy-Vista és a Moldoveanu-csúcs között
Moldoveanu-csúcs. Tömgesen
Majdhogynem élvezhetetlen a tömeg miatt
Fürdőruciban Románia legmagasabb csúcsán
Fülhallgatóval a Moldoveanu-csúcsra
A pásztorok tehetik tönkre a Nagy-Vista csúcs alatt lévő menedékhelyet
A pásztorok műve (Nagy-Vista menedékhely)
A pásztorok műve (Nagy-Vista menedékhely)
Viszlát, Fogarasi-havasok!
A Bucsecs-hegységbe történő indulás előtt titánok vagyunk
Alsószombatfalva (Sâmbăta de jos), lipicai tenyészlovak megtekintése. 1875-ben itt hozták létre az akkori Magyarország negyedik ménesuradalmát lipicai tenyészlovakkal
Ez már a Bucsecs-hegység. Hám Péter kiváló ötlete alapján a Ialomiţei-barlangtól és kolostortól indultunk el az Omu-csúcsra
Nehéz a hőségben. Indultunk volna még korábban…
Belefutottunk, egyébként mi is kikerültük volna
Omu-csúcs
Szerencsére éppen senki sem járt a környéken. Bucsecs-hegység, Szfinx
Kedd estétől totál relax és gyomorrontás-rehabilitáció a Vajdahunyad melletti Királybányatoplicán (Topliţa) található Robildi vendégházban, Bianka édeapjánál, Róbertnél és élettársánál, Ildikónál. Az állva, azaz fekve szörfözés is műsoron volt
Öböl
Apa és lánya
Kinyúltam, végig Róbert evezett
Ellazulva
Fiúk, ti elbubukáltatok?!
Szombaton már Nagyszebenben voltunk az Astra Dokumentumfilm-fesztiválon
Kiváló alkotásokat tekinthettünk meg. Köszönjük, Kató Csilla!
Családom tagjai: hegy, felhő, köd (Hám Péter felvétele)
Már nem emlékszem, hogyan akadtam rá Hám Péternek a Facebookon futó Túrázás/Excursii oldalára. Tény, hogy már régen terveztem túrázni társaságával. Múlt hétvégén összejött.
Nehezen, de összeállt a nyolc fős csapat (váratlan fordulatok, visszamondások, győzködések), két kocsival indultunk útnak pénteken, szeptember 27-én késő este.
Szombaton hajnali két óra tájt érkeztünk Bușteni városába, szerencsére a székelyföldi „felfedező csapat” már foglalt szálláshelyet egy panzióban, de sajnos az eredeti elképzeléssel ellentétben nem volt mellette hely felhúzni két sátrat. Sőt, sajnos egyet sem, így a rövid szervezkedési intermezzo után a sípálya alatt aludtunk Vandával, Lindával és Jocóval. Egyáltalán nem volt hideg, a születésnapunkra kapott téli hálózsákok ismét állták a sarat. Izé, a hideget.
Ég és föld között (Hám Péter fotója)
Potom 5 órát aludtunk, reggel indult a túra. Nyolcan vágtunk neki a Bușteni – Jepii Mari – Piatra Arsă menedékház (kiváló volt a forralt bor és a kiszolgálás!) – Jepii Mici csúcs (2150 méter) – Caraiman menedékház – Jepii Mici – Bușteni útvonalnak. Pozitív szintkülönbség: 1200 méter.
Álomi volt a kilátás, ismét eszembe jutottak a csodaszép Dolomitok.
S mivel ez nem volt elég, vasárnap megérkezett Bereczki Barna hegyi túravezető, s a légi párkány volt műsoron. Szombatról vasárnapra a fáradtság miatt mi is a menedékházban aludtunk, nem volt erőnk ismét felhúzni a sátrat, majd reggel leszedni. Ébresztő hajnali hatkor, indulás egy órával később.
A túra egyik legszebb pillanata volt: a völgyben a Bucsecs-platóról is látható szivárvány keletkezett, s árnyékunk valahogy éppen a közepére vetítődött ki… (Hám Péter felvétele)
Bușteniből felmentünk a Fehér-völgy aljában található forráshoz, jelzetlen ösvényeken. Innen döglesztő, tüdőrepesztő volt a mászás az erdőben a Costila menedékházig. Itt rövid reggeli, majd a Barni leírása szerint
A Sasok fala alsó, még erdős, de meredek szakaszain haladtunk, sorra kereszteztük a Policcandru és Stâncos szakadékvölgyeket, majd pár láncos szakaszt követően feljutottunk a Légi párkány előtti kiszögellésre. Innen láthattunk le a Fehér-völgy aljára, illetve a nagy Fehér falra amelyen a híres/hírhedt Kék-Repedés mászóút is van.
A híres Légi párkány után a Fehér-fal gerincén másztunk fel a Costila Nagy Párkányára. majd a Gelepeanu-kéményen ki a Bucsecsi-platóra. Itt a sűrű köd miatt elmentünk a Hősök-keresztjéig, majd megtaláltuk a Fehér-völgy felső bejáratát. Ez is jelzetlen út. Itt ereszkedtünk vissza (a kötélbiztosítást igénylő Săritoarea Cârnului és a hófoltok mentén) az erdőbe, majd vissza a kocsikhoz.
Vasárnap tizen indultunk el, s négyen mentünk végig a teljes szakaszon. Tulajdonképpen ötön, ugyanis valaki önzetlenül visszafordult tériszonyos barátunkkal, de kétségtelen, hogy ő is végigjött volt velünk!
A kolozsvári csapat szombaton a Bucsecs-platón (balról jobbra): Bíró Jocó, Ambrus Krisztina, Popovics Linda, Hám Péter (guggol) jómagam, Vadas Vanda, Csoma Botond és a litvániai Iveta Butkevičiūtė (A fényképezőgépem automata felvétele 🙂
Szintkülönbség: sok.
Ez így leírva egyszerű, de egyben életem egyik legnehezebb túrázós hétvégéjének az utolsó mozzanatait jelentette. Bár számomra nem ért véget a megpróbáltatás: több mint 4 órát kellett vezetnem hazáig, hétfő hajnali 2 óra tájt érkeztünk Kolozsvárra.
Szerintem a vasárnapi túra legkönnyebb szakaszát a légi párkány jelentette. Túravezetőnk, Barni szakszerű vezetése, a Péter biztosította profi via ferrata szerkó eredményezte biztonságérzet hozzásegített ahhoz, hogy az élményre összpontosítsunk, s ne stresszeljük magunkat.
A Costila menedékház közvetlen közelében
Sajnos a kilátás nulla volt a ködfelhő miatt. Mosollyal arcunkon, derűsen, kiváló hangulatban keltünk át ezen a szakaszon.
Az utólagos elemzést követően számomra valóban a légi párkány volt a legkönnyebb szakasz. Mire felocsúdtunk, már vége volt. Amikor a pozitív élménylavina elmúlt, Barni már mondta, hogy
na, itt vége.
Sokat „segített” az is, hogy nem érzékelhettük a tátongó mélységet. Lehet, akkor nem lett volna annyira funny…
A légi párkány viszont nehezebb volt, mint bármelyik, általunk a Dolomitokban kipróbált via ferrata. Ehhez képest azok valóságos autópályák.
A saját, érzelmek és érzések által befolyásolt, azaz szubjektív elemzésem szerint a vasárnapi túrának három fő összetevője volt: fizikai és erőnléti szempontból a legnehezebb szakaszt a légi párkányig történő mászás jelentette. Utóbbi helyről már írtam.
Légi párkány. Egy rossz lépés, és…
Ezt követően a white out (fehér tenger, ködlecsó, páraóceán), az éhség és a mászás miatt a második legnehezebb szakasz következett a Gelepeanu-kéményig. Pszichés szempontból a legjobban a Fehér-völgyön történő ereszkedés „viselt meg”: Vandával nagyon fáradtak (pénteken éjjel 5, szombaton pedig alig 6 órát aludtunk) voltunk, gyötört az éhség, vizesek voltak a sziklák stb. Mindezekhez hozzáadódott az, hogy egy szakaszon a kötelet is be kellett vetni, az ujjam begyét nem éreztem a hideg miatt, ugyanígy járt Barni is. Ő egyébként mindvégig vérprofi túravezetőként viselkedett. Ő biztosított ugyan bennünket, de a kötél rövidsége miatt mi csak részben tehettük ezt meg vele.
Nehézséget jelentett a Bucsecs-platón a sűrű köd.
A vasárnap esti, fejlámpás érkezés csak hab volt a tortán…
Hangsúlyozni szeretném, hogy vasárnap egy fél órás szakasz kivételével jelzetlen utakon haladtunk – a Bucsecs-platón „belebotlottunk” a piros keresztbe, amely a Hősök-keresztjének közelébe vitt, itt pedig megtaláltuk a Fehér-völgy felső bejáratát.
Csúszós, vizes sziklatömbökön ereszkedtünk le a Fehér-völgyben. Egy helyen alpinista kötélbiztosításra volt szükség (Bereczki Barna fotója)
Elismerésem és tiszteletem Jocónak, aki bár nagyon szerette volna folytatni az utat, visszafordult Botonddal. Barátomnak tériszonya volt. Lelkiismeret furdalás emésztett mindvégig, mert abban a csoportban én voltam Boti legrégibb barátja, s nekem kellett volna megtennem ezt a lépést, de mindvégig arra összpontosítottam, hogy mindannyian visszafordulunk vagy Barni leviszi a Costila-menedékházig, s visszajön hozzánk. Utólag következtettem ki, hogy minden valószínűség szerint amennyiben én lemegyek Botival, akkor Vanda is velem tart, s akkor talán valamennyien visszafordulunk.
Derűs volt a csapat a légi párkányon. Talán azért, mert a ködfelhő miatt nem láttuk a mélységet… 🙂 (Bereczki Barna fotója)
Csak tapasztalt, teherbíró túrázóknak ajánlom a Bușteni-Costila menedékház-légi párkány-Bucsecs-plató-Fehér-völgy-Bușteni túraszakaszt. Nekünk is első nap, azaz szombaton kellett volna bevállalnunk, vasárnap már eléggé fáradtak, kimerültek voltunk, a végén már nem tudtuk annyira élvezni az élményt. Mindenképpen életre szóló élmény volt.
A Bucsecs-hegységben valamikor nagyon régen jártam, a távolság miatt itt nem túrázunk, bár csodaszép. Ez látszik a Hám Péter, Bereczki Barna, Iveta Butkevičiūtė és az általam készített felvételekből.
Bucsecs, légi párkány. Túra indul! (Köszönet Hám Péternek a kezdeményezésért, szervezésért, ötletért! Bármire képes vagyok, hogy szabad lehessek. A szabadság a legfontosabb emberi érték, nemde? (Fotó: Irina Cristian)
Ez már a Bucsecs-hegység. Hám Péter kiváló ötlete alapján a Ialomiţei-barlangtól és kolostortól indultunk el az Omu-csúcsra (Saját felvétel)
Kiss Olivér blogja 