Immár 12 éves, 2004-ben gyártották, alig van rajta több mint 103 ezer kilométer. 18500-zal vásároltam 2006-ban jó sok pénzért, segítettek a holland és a hazai barátaim. Másra sohasem lesz pénzem, hacsak nem fénymásolok eurót vagy csoda nem történik, így ki kell tartania, amíg élek. Ő a híres-rozsdás Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker (nem ám vékony Pathfinder) Especially Limited Edition (DSGCPELI). Eladni már nem tudom, mert az újra forgalomba íratási díj több, mint a kocsi jelenlegi értéke, amit körülbelül 70-500 euróra saccolok, az esetleges vevő aznapi hangulatától függően. A reális ár olyan 300 euró, azaz 30-cal több, mint a havi nettó jövedelmem.
Pénteken délután hatkor indulni akarok. A központi zár (van ám neki ilyen is!) még nyitja az ajtókat, de a motor nem indul, a fények is csak halványan jelennek meg a műszerfalon (bord… 🙂 ). Felhívom azokat, akik várnak rám, beletelik ez egy kis időbe, mondom. Felhívok 7 ismerőst. Mindenki foglalt.
Szerencsére van úgynevezett bebikázó kábelem, de az utcában nem akar senki sem áramot adni, mert
elromlik a fedélzeti számítógép
Na, ne félj, én szívesen adnék neked áramot, nekem olyan nincs. De áramom se.
Szerencsére az egyik szomszéd bátor és villanyszerelő. Vagy fordítva, de mindenképpen mindkettő. Ő ad. Nagyon nehezen, második próbálkozásra elindul a motor. Még a kábelek is kiforrósodtak. Öt perc múlva a villanyszerelő és bátor és szomszéd azt mondja, állítsam le, s ha nem indul újra, akkor az akkunak annyi. Nem másért, de már fogytán az üzemanyagom. Megteszem. Persze, hogy nem indul újra. Azt mondja, szaladjak el a Petrom benzinkútig, vásároljak egy akkumulátort, ő itt lesz, amíg visszajövök, segít beszerelni. Remélem is, hogy marad, mert az ajtókat nem tudom becsukni (a bal elsőt nyitni sem, mert a mechanikában meghibásodott valami, Zitz ne röhögj annyit!). Igazából nem aggódom, hagyja csak ott nyitott ajtókkal, nincs mit ellopni belőle. Lopás ellen be kellene biztosítanom, hátha valaki rá fanyalodik, elcseni, s minden bizonnyal többek kapok érte, mint 300 euró… 🙂
Elmegyek a Parâng utcán levő benzinkútig, furán néznek rám, amikor akku felől érdeklődöm. Nincs. Az autós üzlet hatkor bezárt, beülök egy taxiba, irány a Fenesi úton levő non-stop autós bolt. Veszek egy akkut a taxisofőr segítségével (szerencsére leállította, majd újraindította a taxi órát), visszük is a parkolóhoz, szerencsére a bátor és szomszéd és villanyszerelő még ott van, de már menni készült. Közben megérkezik Zitz barátom is, akit éppen fizioterápiáról rángattam oda segíteni. (Köszi, Zitz!). Próbáljuk kivenni a régi akkut. Eszembe jut, hogy a csomagtartómban (ahol a Daciához feltétlenül szükséges kalapács, csavarhúzó és drót is található!) van olyan spéci kulcs, amit még István bácsi szomszédunk készített nekem, az akkut rögzítő spéci csavar kicsavarására. Csak azok tudhatják, miről van szó, akinek Solenzájuk van. Nem feltétlenül a csavar sépci, de csak ilyen szerkóval lehet elérni.
Próbáljuk betenni az új akkut. Nem talál. Sebaj, a bátor szomszéd lehajlítja a tartó egyik vállát. Még úgy sem sikerül. Ráeszmélünk, hogy nem jó a méret. Puff, Zitz kocsijába be, boltba el, a cserét megejtettük. Szerencsére így le tudom adni a régi akkut is.
Vissza a helyszínre.
Tesszük be, talál (ja, még mielőtt elment volna, a szomszéd visszagörbítette az akku helyének a vállát…).
Kocsi indul. Csupán a plusszon levő szorító lóg picit, éppen 12-es méretű kulcsom nincs, de annyi baj legyen. Elmegyek (most már kocsival) ugyanahhoz a Fenesi úti autós bolthoz (az elárusító majdnem beesett a pult mögé amikor ismét meglátott…), veszek egyet. Mégsem kell, eléggé szoros.
Hat éves volt az akkor 145 lejért vásárolt Rombat típusú akkumulátorom. Az azelőtti (gyári) ugyanennyit bírta. Remélem, a mostani, 195 lejes Mombat ugyanennyi ideig lesz hű hozzám.
Újjászülettek a műszerfalon a fények, másként világítanak a fényszóróim is. El kell még mennem a Bartók Béla (a papírokra az elárusító Bellát írt…) utcába, ellenőrizzék a töltést vagy mi a frászt, s aztán jár érte garancia is.
Ja, s még a téli gumiabroncsaim vannak fent. Azokat is le kell cserélnek. Óvom kell őket, kettesével vásároltam őket, két évbe telt, míg négy lett belük… 🙂
Hatkor ültem be a kocsiba, fél kilenckor indult el. 🙂 De legalább nem hagyott az úton. Csak a parkolóba… Éljen a DSGCPELI!
Kiss Olivér blogja 