A megszokott narratíva szerint a második világháború során
gettókba zárt zsidók ellenállás nélkül tűrték a megaláztatást, deportálást és azt, hogy a haláltáborokba szállítsák őket. Kivétel, ugye, a varsói gettó, ahol 1943 januárjában felkelés tört ki létesítmény felszámolása előtt.
A mindannyiunk számára eddig ismeretlen ellenállás
az Fehéroroszország területén történt. Az eseménysorozat Navahrudak városában történt. Esős reggelen érkeztünk a Bibi által egy nappal korábban véletlenül meglátott helyszínre. Szájtátva hallgattuk a város múzeuma igazagatónője által mesélt történeteket..:!
Kérlek, kattints az első fotóra, vannak képaláírások is!
Sikerült befolyásolniuk sorsukat: alagutat ástak, és elmenekültek. Csatlakoztak a Bielski fivérek által létrehozott erdei rejtekhelyen élő zsidókhoz és évekig együtt éltek velük. Ezt a történetet az 2008-ban készült Defiance / Ellenállók című film meséli el. A Bielski brigád olyan zsidó partizánokból állt, akiknek sikerült megmenekülniük a haláltól és akik harcoltak a náci megszállók ellen. Az ellenálló csoport a mai Fehéroroszország nyugati részén ténykedett (Nowogródek, Lida). Nevüket a lengyel Bielski fivérekről kapták (Tuvia, Alexander), akik az alakulat megalapítói voltak. Az ő irányításuk alatt 1 236 zsidó élte túl a háborút, valamint nevükhöz köthető néhány figyelemre méltó zsidó megmenekítése a Holokauszt elől. Kezdetben a csoportot a Bielski családtagjai alkották, akik két évig kényszerültek az erdőben élni
A gyermekeket is bezárták. A német megszállás után a négy Bielski fivér (Tuvia, Alexander [vagy Zus]), Asael és Aron a közeli erdőbe menekültek miután az egész családjukat megölték 1941 augusztusában. Ők négyen valamint 13 szomszédjuk a gettóból képezték a partizán csoport központját 1942 tavaszán. Kezdetben, az alakulat körülbelül 40 embert számlált, de ez a szám gyorsan nőtt
Lida vár az egyik leghíresebb Fehéroroszország építészeti műemlékei. Gedimin herceg parancsára 1323-ban alapították. Fő célja, hogy megvédje a földeket a Litván Nagyhercegség keresztyénektől, akik kedvelték Európa e részének nagyvonalú földjét. A kastély kétes esztétikai érzékkel rendelkező építészek restaurálják…
Szép fotót készítettünk volna…
Belarusz a retró autók és ezáltal András barátunk paradicsoma… Itt éppen egy Volga személygépkocsit csodál meg. A tulajdonos, látva lelkesedésünket, beültetett a járműbe és egy kört tett meg velünk…
(2019. augusztus 25 – szeptember 8.) negyedik napja volt talán a legszomorúbb. Ki gondolta volna, hogy ennyi második világháborús és a Holokauszttal kapcsolatos emlékhelyvan az ország területén?
Vegyes érzelmekkel látogattam el ezekre a helyekre:
egyrészt hajtott az emberiség legsötétebb időszaka során elkövetett (háborús) bűnök helyszíneinek a felfedezése, másrészt pedig a mélyen gyökerező kíváncsiság: MIÉRTitt, miért így, miért ők. S az örök: hogyan történhetett meg? Miért nem voltak erők, amelyek megakadályozták volna az atrocitásokat, miért süllyedhetett ennyire mélyre az emberiség egy része?
Ma autómosás közben az U FC futballklub
egyik középkorú szurkolójával társalogtam, s mondta: nem tudta, hogy az 1990-es években mennyi atrocitás érte az erdélyi magyarokat. Ha 1990 Fekete Márciusát tömegsírok követik, vajon ugyanúgy nem értesült volna a történtekről? Vajon a németek tudták, katonáik, mit műveltek Belaruszban, értesültek a zsidók szisztematikus kiírtásáról?
Kérlek, kattints az első fotóra, van képaláírás is. Kell zenei aláfestés is…
A sikeres és problémamentes autóbérlés után (előre lefoglaltuk neten a rentalcars.com segítségével, a biztosítást is náluk fizettük, de az Budget-Avis cégnél újabbat kellett kötnünk, a korábbi ellenértékét szerencsére visszautalták. Egyenesen a Budget-Avis cég honalpján béreljetek!) útnak indultunk… volna. Előbb viszont el kellett mennünk a milíciára ideiglenes tartózkodási papírost szerezni számomra, az online regisztráció ugyanis rendszerhiba miatt nem sikerült. Szerencsére Yulia, a házigazdánk velünk tartott, a hivatalban ugyanis senki sem beszélt angolul. Külön élmény, de kerülendő. Ezt a papírost kaptam. Na, most végre indulhatott a fehérorosz kaland…!
Hatiny. 1943. március 22-én a falut az országot megszálló német haderő megsemmisítette. A második világháború idején a nácik további 186 települést tettek a földdel egyenlővé Fehéroroszországban…! “Véres szőnyeg” vezet az emlékhelyhez…
A Hatinyi-erdőben tevékenykedő partizánok egy autókonvoj elleni támadásuk során 6 km-re a falutól megöltek egy német parancsnokot. A megszállók bosszúból elhatározták Hatiny felégetését. A nácik a teljes lakosságot a kolhozistállóba zárták, majd felgyújtották azt, elevenen égetve el az embereket. Az égő ruházattal menekülni próbálókat géppuskával lőtték le. A falu kizárólag fából készült házait szintén felgyújtották. A 149 halott közül 75-en 16 évnél fiatalabbak voltak…
Két kislánynak sikerült az erdőbe menekülni, őket Hvorosztyenyi falu lakosai fogadták be, de később a németek ezt a falut is fölégették és megölték őket. Rajtuk kívül 5 gyermek és 1 felnőtt (az 56 éves kovács, Joszif Kaminszkij) menekült meg, akit a fotón látható emlékmű ábrázol. Kezében a kisfia, aki az égési sebek miatt a karja között halt meg…
Itt is tökéletesítik a tisztaságot: a kőkockák közül távolítják el a gazt…
1943 február-márciusában a németek a Winterlauben-offenzíva során ukrán és lett kollaboránsokból álló SS-hadosztályokat vetettek be a partizánok és a polgári lakosság ellen. 143 települést égettek fel, néhányat teljes lakosságával együtt. Nagyon sok gyermek esett a nácik kegyetlenségének áldozatául
Az offenzíva során a Fehéroroszorság területén mintegy 3500 embert öltek meg, 2000-et németországi kényszermunkára, mintegy 1000 gyereket pedig a salaspilsi megsemmisítő táborba hurcoltak
A második világháborúban harcolt szovjet katonák emlékére állított Mound of Glory közvetlen közelében egy kis kiállítással leptek meg bennünket… 🙂
A legmegdöbbentőbb helyet a nap végén látogattuk meg: Maly Trostinets náci haláltábor, Minszk külvárosában egy 200 hektáros kolhoz helyén épült, most a tömbházak közelében található. Erre a helyre hozták vonaton a zsidókat Ausztriából, Németországból, Csehszlovákiából, Hollandiából és Lengyelországból… kivégezni. Leszálltak, lelőtték őket, a hullákat pedig tömegsírokba helyezték el. Az emlékhelynek ezt a részét 2015-ben építették
Még csak néhány másodpercig élt…
Idén az osztrák kormány anyagi hozzájárulásával újabb emlékmű épült
Gondtalanul…
Vajon tudják a szülők, éppen hol, milyen elképzelhetetlen atrocitások helyén játszanak a gyermekeik?
Néhány évtizeddel ezelőtt itt embereket dolgoztattak halálra, lőttek főbe és helyeztek tömegsírokba, ők meg piknikeznek…