legjobban talán nomád stílusban lovagolva lehet átélni: átalvető, alvás szabad ég alatt vagy szerény körülmények között, ideális esetben szénában.
A lépésben haladás, az ügetés és főleg a vágta a felszabadultság érzéséteredményezi, olyankor az ember elfelejti minden gondját-baját és az önfeledt szabadságérzésnek adja át magát.
Nagy Zoli (EKE) Kalotaszeg túrája: találkozás szombaton, 2013. november 16-án 7.30-kor a kolozsvári vasútállomáson. Túra indul: Sztána (vonatállomás)- Sztána (falu)- Kispetri- Almási vár- Farnas- Magyarbikal-Hunyad. Innen Kolozsvárra valamelyik vonattal. Ott is lehet aludni. Ha van jelentkező, vasárnap átmehetünk gyalog Sztánára, és lovagolhatunk Lajcsinál. Táv: maximum 25 km. Idő: 8-10 óra. Szintkülönbség: maximum 30-50 méter (le-fel). Meglepetések a túra végén. Felszerelés: túrabakancs, esőkabát stb. Figyelem: víz csak a falvakban, ajánlom legyen mindenkinél kulacs, amit a sztánai állomáson megtöltünk. Jönnél? (Mi már ma este kimegyünk vonattal, a csapattal holnap reggel találkozunk a sztánai vasútállomáson)
A boldogság egyik meghatározása (Otilia Ciuhat felvétele)
Igen, az úgy történt, hogy nemrég elmentünk biciklivel a Bonchidai Kastélynapokra, majd innen LÓHÁTON mentem Sztánág (72 kilométer 48 óra alatt), s két nap múlva vonattal tértem vissza Kolozsvárra.
MI VAN?!
A Szabadság mai számában megjelent élménybeszámoló, fotó- illetve videóriport ide kattintva érhető el.
A csikók is elkísértek a Riszeg-tetőre (Saját felvételek)
Új világ, új hobbi, amely szintén szorosan összefügg a természettel: lovaglás.
Amikor az 50 kilométeres gyalogtúránk másnapján Sztánán véletlenszerűen találkoztam De Martin Lajossal (sok helyen dr. Demartini Lajosként jelenik meg), a sztánai hagyományőrző lovascsapat vezetőjével, hamar rájöttem, hogy a természetjárással kapcsolatos dolgokban ugyanúgy gondolkozunk. Ismeretségünk a Bonchida-Sztána 72 kilométeres lovastúrán teljesedett ki: rájöttem, hogy vérprofi. Olyan tárgyi tudása (állatorvos), gyakorlati tapasztalata (évtizedek óta lovagol), s erkölcsi tartása és személyisége van, amely kiváló vezetővé teszi. Olyanná, akire hallgatsz, mert tudod, hogy uralja a helyzetet, s biztonságot, nyugalmat sugároz. Az erkölcsi tartáshoz az is hozzájárul, hogy (akadémiai kifejezéssel élve) a soft dimplomacy segítségével oldja meg az esetleges feszült vagy nehéz helyzeteket.
Úgy döntöttünk, nem hallgatunk az esőt előrejelző meteorológusokra, s Vandával elmegyünk lovagolni Sztánára Lajcsihoz. P:)énteken este a francia Anne-val (néhány nappal ezelőtt ismertük meg Lórinál) és a lett Ivetával (a CouchSurfing társalgójára írt üzenetemre válaszolt) ültünk fel a vonatra. Este kaja, néhány korty sör és pálinka, kellemes hangulat és jó társalgást követően a pajta fölötti helyiségben aludtunk. Szombaton reggel megérkezett Csoma Boti és Kudor Emese, elmentünk a lovakért a legelőre, lehoztuk őket a pajtába, reggeliztünk, majd nekivágtunk az útnak. Előbb viszont Mihaela, Lajcsi felesége elindult egy csapattal Magyarvalkóra, a kétnapos túrára.
Fáradtan
Borús volt az idő, a Riszeg-tető előtt még csepergett is, a csúcson viszont már nem. Csodálatos kilátás volt: míg Bánffyhunyad fölött borús volt az ég, Magyarvalkó irányába a páragomolyagok közül áttörtek a napsugarak, s a hatalmas pillérekként tartották a csapadékkal teli felhőket. Visszafele sajnos egy kisebb incidens történt, ez viszont nem árnyékolta be a lovaglást.
Bár vasárnap Anne és Boti egy két fős csoporttal újból lovagolni ment, Vandával az Almási vár gyalogtúra mellett döntöttünk. A dióevéssel eltelt az idő, s még a Szentimrei villánál az 50 kilométeres gyalogtúrán elrejtett geodobozt is meg akartam látogatni. Betértünk Török Bélához is, a Szentimrei villa gondnokához, s kisütött a nap is. Ámen túrázás… 🙂
Csodálatosan telt Sztánán: lovaglás, természetjárás, friss levegő, pajtahíján alvás, kiváló társaság és hangulat. A betondzsungelből való menekülésnek, a többnapos természetjárásnak vagyok a híve. Amikor pedig lovaglásról van szó, annak adjuk meg a módját: elmegyünk a városból, s a paripák természetes környezetében, tisztáson, mezőn, erdőben lovagolunk. Feladunk ugyan a városi kényelemből, de jaj, mennyi mást kapunk cserébe. A ló nem csak néhány órás eszköz, amelytől hirtelen megválunk, beülünk a kocsiba, s hazamegyünk, hanem a társunk, akitől testi épségünk függ, ezért figyelnünk kell rá, tisztelnünk kell az állatot, meg kell becsülnünk őt. Nem gépkocsi, amelynek ha leégetjük a kuplungtárcsáját, sebaj, kicseréljük. A lovat pénzzel nem lehet barátunkká tenni. Kezdő lovas vagyok, de így érzem, gondolom.
Lajcsi, köszönjük a lehetőséget, innen folytatjuk! (Aki részesülni akar egy ilyen élményben hívja De Martin Lajost a következő mobilszámon: 0755-622868. Kérlek, hivatkozz a blogomra… 🙂 )
Egy litván és egy francia diák társaságában megyünk ma este Vandával Sztánára lovagolni Lajcsihoz (polgári nevén De Martin Lajos. (Mobilszáma: 0755-622868. Kérlek, hivatkozz a blogomra… 🙂 ) Nem, nem éjszakai ügetés lesz, a sötétben a vágta is kimarad, de holnap amennyiben szép lesz az idő, felülünk a lovak hátára. Ha esik, iszunk és társasjátékozunk, s ugratjuk egymást. A lényeg, hogy meneküljünk a betondzsungelből, legalább hétvégén ne szívjuk a friss szmogot.
Vonz a nomád, a globalizált világ szinte valamennyi elemétől (térerő is alig lesz) elszakadó életmód: lóháton, völgyeken, hegyeken, tisztásokon, erdőkön keresztül. Ez az az érzés, amely valójában érezteti a városi élethez szokott személlyel a SZABADSÁGOT. S szerintem ez a legfontosabb emberi érték, amely meghatározza létünket, mindennapjainkat. Az ilyen stílusú lovagláskor nem kell megfelelni elvárásoknak, nincsenek társadalmi, családi kényszerek, csak te vagy, a ló és a társaid. S a mindent meghatározó Természet. Itt nem állíthatjuk lényünk-kedvünk szerint a szelet, az esőt, s azt sem dönthetjük el, mikor, miből kell több vagy kevesebb. Alá kell vetnünk magunkat a tőlünk független és a számunkra ellenőrizhetetlen természeti erőknek. El kell foganunk, hogy kicsik és jelentéktelenek vagyunk, s ki vagyunk téve a Fennvaló és/vagy a Természet akaratának. Megtanulunk alkalmazkodónak lenni, mi több, komfortzónánkat a határig, sőt azon túl toljuk. Igen, minden valószínűség szerint a pajtában alszunk, a lovak fölött, szénában.
Akaratunk szerint, sokszor nem törődve a következményekkel, átalakítottuk a környezetünket – a lóháton történő természetjárás során erre is lesz alkalmunk reflektálni. De az is eszünkbe juthat, miért ennyire materialista a világ, miért rohanunk szinte mindig, mindenhova. Miért nem adunk időt az időnek, miért nem vagyunk ott, amikor megérkezünk. Miért nem figyelünk egymásra, hanem egy illuzórikus digitális világba menekülünk, s sokszor még akkor is az okostelefonunkat bütyköljük, amikor valakivel éppen beszélgetünk az utcán vagy akár otthon.
No, elég az életfilozófiából: este indul a banzáj!
Kiss Olivér blogja 