Folyamatosan érkeznek a tragikus, vészjósló hírek Ukrajnából,
és a magyarok lakta Kárpátaljáról: legutóbb a herszoni ellentámadásban elhunyt régióbeli katonák halálhíre és temetése rázta meg a Kárpát-medencei magyarságot. Rakéta csapódott be Kárpátalja egyik hegyvidéki járásában, a volóci vasútállomás melletti transzformátortelepet érte találat.
A háborús övezetekből a régióba érkezett belső menekültek
ellepték a magyarlakta településeket. Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökét az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) berlini kongresszusán kaptam mikrofonvégre.
A KMKSZ elnöke kétéves önkéntes száműzetésben él Budapesten, az ukrán állam hazaárulással, szeparatizmussal vádolja. 2021 októberében választották újra a szövetség élére, de mivel kénytelen volt távozni Ukrajnából, csak korlátozottan tudja ellátni elnöki feladatait.
Úgy éreztem, az Oroszország által Ukrajna ellen indított február 24-i invázió első napjaiban a határövezetben van a legnagyobb szükség segítségre: önkénteskedtem és riportot írtam a Szabadság számára.
A napilap számára helyszíni riportot készítettem, kis segélyszállítmánnyal átkeltem a határon, a Magyar Unitárius Egyház égisze alatt működő Gondviselés Segélyszervezet illetékeseinek pedig tájékozódó munkát végeztem arról, mi jellemzi az övezetet, milyen mértékben érkeznek, s milyen demográfiai és társadalmi csoporthoz tartoznak a menekültek, hányan maradnak, illetve mennyien csupán tranzitországként használják Romániát.
A háromnapos riport- és információgyűjtési utamat követően, március elején az Egy tál meleg étel/O masă caldă humanitárius egyesület által létrehozott és működtetett tranzitövezetben volt szükség segítségre. A kritikus időszakban nyolc éjszakát folyamatosan teljesítettem szolgálatot, szívszorító és lélektépő jelenetekben, helyzetekben volt részem. Lelkileg kissé megviselt a háború elől menekülőkkel történő foglalkozás, sokan traumatikus állapotban érkeztek a kolozsvári pályaudvarra…
Mihelyt a vasútállomáson stabilizálódott a helyzet
a Kolozsváron menedéket talált ukrajnai menekültekre és a magukkal hozott háziállatokra összpontosítottam. Az unitáriusok által indított ukrán nyelvű óvodai csoportot például csodálatos projektnek találom: a legsérülékenyebb demográfiai csoporton segít, ugyanakkor munkát adva a szakképzett ukrán pedagógusoknak, akik szintén a háború elől menekültek el. Sikerült ezer eurót szereznem a projekt részbeni finanszírozására, erről viszont bővebben majd a támogatási szerződés aláírásakor – a kezdeményezést szívügyemnek tekintem.
Legutóbb pedig segélyszállítmányt kísértem el Kárpátaljára. Köszönöm Szabó Lászlónak, Vagyas Attilának és Székely Kinga Rékának, hogy velük tarthattam! Meghatott elkötelezettségük, emberségük, fáradhatatlan munkájuk.
A korábbi negatív élmények miatt ódzkodtam attól, hogy ismét Kárpátaljába utazzam, bár néhány évvel ezelőtt jól telt a szilveszter Ungváron – akkor is csúszópénzt kértek a forgalmi rendőrök. Szóval ilyen ambivalens érzések lettek úrrá rajtam, amikor Hám Péter bejelentette, hogy lecsekkolja a kárpátaljai hegyeket.
S a vezetési stílusa sincs az ínyemre, ám ebben a tekintetben is szerencsém volt: nem tudta annyira taposni a gázpedált, mert valamiféle elektronikai cucc korlátozta őt ebben.
All-in-all kiválóan telt Lenkével és Péterrel a kárpátaljai kiruccanás, szép emlékekkel gazdagodtunk. Köszönöm mindkettőjüknek a lehetőséget.
A Szabadságban ma megjelent élménybeszámoló ide kattintva érhető el.
Örvendek, hogy Jocó is eleget tett Mihály István felkérésének, s bár biotechnológus, részt vett a rádiós kollégám Sajtóklub című műsorában :), s elmesélte, hogy Bianka és Emma társaságában milyen élményekben volt részünk Iránban.
A műsorban, amely itt hallgatható meg, az idei utazásokról is beszéltünk. Nem, nem kettesben utazunk, de egyesek még nem tudnak bizonyos dolgokat… 🙂
Úgy döntöttünk, csatlakozunk a Hám Péter által a bukovinai hegyekben tervezett hosszú hétvégés kiruccanáshoz. Nem ezt bántuk meg, hanem a negatív élményeket.
Hadd meséljenek a fotók és az őket kísérő rövid szöveg. Kattints az első felvételre:
Első éjszaka a Máramaros megyei Szaploncán (Săpânţa) szálltunk meg, rajtam kívül még senki sem volt a Vidámtemetőben. Ha már Kárpátaljára és Bukovinába mentünk, akkor ezt is útba ejtettük, első éjszaka egy szaploncai panzióban szálltunk meg. Így melegítettük meg az ételt a házigazdáktól kapott mikrohullámú sütőbe
Házi készítésű ínyencségek is előkerültek. A szöveg éppen talál…
Jocó és a Mikulás
Jól bírta a gyúródást a frissen rozsdamentesített Dacia Solenza Grand Cherokee PathMaker (!) Especially Limited “Trailblazer” Edition
Irdatlan nagy monstrumot építettek a szaploncai Vídámtemetőbe. Sokkal jobban illett volna egy kokett kis templom…
A pia…
Stan Ioan Pătraș, a Vidámtemető “alapítójának” hajdani házában is jártunk. Ilyet is kellett csinálnia
A Máramarossziget melletti Szegények Temetője. A településen fogva tartott, majd elhunyt politikai foglyokat itt temették el
A Kommunizmus Áldozatainak Emlékmúzeumát, avagy a Máramarosszigeti Börtönmúzeumot is meglátogattuk. Az 1897-ben a köztörvényes bűnözőknek épült fegyházat 1948-tól 1955-ig politikai börtönként használta a kommunista rezsim. Az első politikai elítéltek máramarosi diákok, egyetemi hallgatók és földművesek voltak. A köztörvényes foglyokat 1950-ben átszállították egy másik máramarosi ingatlanba, a városközponti épületbe pedig a két világháború közötti romániai politikai elitet hurcolták. Volt közöttük miniszterelnök, számos miniszter és államtitkár, de egyházi méltóságokat is zártak ide, itt raboskodott több éven át Márton Áron püspök is. Öt év alatt közel kétszáz fogoly fordult meg a szigeti börtönben, közülük 54-en lelték itt halálukat. A múzeumban ma is változatlan formában láthatjuk a cellát, amelyben meghalt Iuliu Maniu egykori parasztpárti miniszterelnök 1953. február 5-én
Mindenképp meg akartam látogatni az Elie Wiesel szülőházában kialakított múzeumot. Ajánlatos előre felhívni a fotón szereplő mobilszámot, mert nincs állandó szolgálat
A Holokauszt-túlélő Nobel Békedíjat kapott
A román-ukrán határon csekély 3 órát és 15 percet várakoztunk…
Gödrökkel, kátyúkkal, de leginkább kráterekkel teli utunk Verhovinába vezetett. Szerencsére Daciával utaztunk. Az autóbusz pályaudvar mellett nem biztató látvány fogadott és egyáltalán nem bizalomgerjesztő emberekkel találkoztunk. Éjnek idején egyikük vállalta a házigazdánk mobiltelefonon történő felhívását. Elmagyarázta neki, éppen hol vagyunk, a fiatal hölgy pedig értünk jött. Gyalog, ki tudja honnan…
Pénteken szemügyre vettük Verhovinát…
Ebből is megél valaki
Őr
Már nem működik
Felmentünk a béka által őrzött kilátóhoz
Verhovina madártávlatból
Jó barátok
Autóbusz pályaudvar
Óvintézkedés
Péntekről szombatra virradóra jelentős mennyiségű hó hullt
Szombaton túráztunk a környéken
Hószán helyett
Bukovinába is ellátogattunk. Csernovic előtt megállított az ukrán forgalmi rendőrség. Tudtam, hogy büntetés lesz belőle. Ez volt Munkács mellett is néhány évvel ezelőtt. Nem találtak semmi rendellenességet, sebességem sem volt, fújattak tehát. Bár 13 órával az eljárás előtt fogyasztottam alkoholt, kiadós vacsorát fogyasztottam el, 70 kilogramm vagyok, reggeliztem, s 7 órát aludtam, mégis 0,23 százalékos alkoholszint jött ki. Beszéltem egy volt forgalmi rendőrrel, elmagyarázta a trükköt: a berendezést korábban állítják meg az ukránok, mint kellene, így kétszeres értéket mutat. A tárgyalás 300 eurónál kezdődött, végül leszámoltam nekik a pénztárcámban levő utolsó százat: 20, 40, 50, 60, 70, 80, 90, 100. Az ukrán forgalmi rendőr nem volt elégedett, saját kezével még kivett két százlejest a pénztárcámból, majd kirakott az épületből…
A csernovici városháza
Utca Csernovicban
Meglátogattuk a helyi egyetem csodaszép épületét
Az idegenvezetőre várva…
A csernovici egyetem belseje
A teljes csapat csak szombaton este gyűlt össze
Szinte kizárólag csak a Google Translate segítségével lehetett értekezni. Így… :))
Képzeletbeli körzővel estem neki Közép-Európa térképének, s felismerésben volt részem. Az államhatárok már légiesedtek, sok új helyre könnyedén el tudunk jutni, s közelebb van, mind gondolnánk. Íme néhány példa (a Google Maps szerint):
Kolozsvár-Konstanca 672 kilométer MÍG Kolozsvár-Krakkó csak 671.
Kolozsvár-Konstanca 671 kilométer, MÍG Bécs csak 652 kilométerre található
Erdély fővárosától Tusnádfürdő 273 kilométerre van, Sepsiszentgyörgy pedig 279. Ezzel szemben teljesen új élményben lehet részünk ha mondjuk a kárpátaljai Beregszászra utazunk. S ráadásul az ukrajnai település csak 250 kilométerre fekszik Kolozsvártól.
Bukarestbe 449 kilométert kell utazzunk, de Kassa csak 424 kilométerre van.
S lehetne folytatni.
Kis bátorság, képzelőerő és kalandvágyra van szerintem csak szükség ahhoz, hogy elmenjünk a hozzánk közelebb eső, sokkal több élményt, változatosságot és érdekességet nyújtó térségekbe. Az első, szilveszteri körutunkat a következő útvonalon tettük meg: Kolozsvár – Nis (Szerbia; 596 kilométer) – Szkopje (Macedónia) – Szaloniki (Görögország) – Szófia (Bulgária) – Kolozsvár. Összesen 2470 kilométert tettünk meg.
Idén úgy döntöttünk, kárpátaljai és felvidéki sorstárainkat látogatjuk meg. Bár kétszer már voltam Kievben és Harkovban, vonzott az ukrajnai utazás gondolata. S közel is van hozzánk. Érdekelt, mi a helyzet most Ukrajnában, s főleg, hogyan élnek a kárpátaljai és felvidéki magyarok. Az útvonal a következő volt: Kolozsvár-Erdőd-Szatmárnémeti-Halmi (határátkelőhely)-Beregszász-Munkács-Ungvár-Kassa-Rozsnyó-Budapest-Kolozsvár.
Összesen 1400 kilométer. Költségek fejenként: 118 lej üzemanyagra, 140 lej étkezésre, 82 lej szállásra, 157 lej egyebekre. Ehhez hozzáadódik az 50 euró csúszópénz, amit a munkácsi forgalmi rendőröknek azért kellett adnom, mert nem adtam előnyt egy trükkös körforgalomban… 🙂 Azaz 500 lej és 50 euró 9 nap, 3 ország.