Az ajándékcsomagokat az új sportcsarnokban adtuk át
Amikor 2011-ben Kertész Levi, a Kolozsvár Teker Kerékpárklub elnöke szólt, mi lenne ha Mikulás ruhába öltösve végigbicikliznénk a városon, s cukorkákat, kisebb ajándékokat osztogatnánk a gyerekeknek, azonnal kaptam az alkalmon: beöltöztem, elmentem hozzá, majd lebringáztunk a belvárosba. A Főtérről többedmagunkkal indultunk útnak, bringázás közben áldásos ünnepeket kívántunk a járókelőknek, s a hagyományos Ho-ho-ho Mikulás-kiáltással üdvözöltük őket.
Tavaly nem vettem részt a rendezvényen, idén viszont igen. Hogy miért bringázunk a hidegben? Mert humanitárius célt szolgál, s mert a ajándékokkal örömöt szerzünk a gyermekeknek. Nem elég? 🙂
Tavaly volt az első, mindenki „fel volt turbózva”. Idén a második, ezért valamivel lankadt a lelkesedés, de azért izgalmas volt részt venni a Kolozsvár Teker Sportklub biciklis mikulás akcióján. 2011 decemberében Kertész Levi otthonából indultunk (odáig is mikulás ruhában bicikliztem), sokan néztek, a gyermekek ujjongtak. Volta, aki középső ujját mutatta, őket nem vettem figyelembe.
Idén is volt kis mókusvíz, így nem fáztam annyira, de a kabát hiányát mégis éreztem. Vanda farmer nadrágja hamar átázott, így már nem mentünk el Polus Centerig. Nekem se volt melegem.
Szép volt a friss hóban bringázni. Szépen hulltak a hópelyhek, sok-sok ember arcára mosolyt varázsoltunk, a Kozmutza Flóra Speciális Általános Iskolában tanuló, a sajátos nevelési igényű gyerekeknek is nagyon örvendtek nekünk, s főleg az ajándékoknak.
A fotóriport és a videók ide kattintva tekinthetők meg.
Kiváló ötlet volt Kertész Levente és a Kolozsvár Teker Kerékpárklub (még nincs magyar nyelvű honlap, de lesz) csapatának részéről az, hogy ma Mikulás ruhába öltözve bringázzunk végig a következő útvonalon: Főtér – Deák Ferenc utca – Honvéd/Budai Nagy Antal (Dorobanţilor) utca – volt Csehszlovákia (most Teodor Mihali) utca – Iulius Mall – korcsolyapálya – tó – Aurel Vlaicu utca, Mărăşti téri körforgalom – Magyar (1989. december 21.) utca.
Izgalmamban egy órával a megbeszélt időpont előtt csengettem be Kertész Levi és Adela lakására. Felöltöztek, majd a többiek a tömbház előtt csatlakoztak. Míg leértünk a Főtérre, ahonnan 16 órakor indult a társaság, nagyon sokan dudáltak, lápmáztak, integettek nekünk. Ezt természetesen viszonoztuk. A Főtéren, s útközben is meg-meg álltunk ajándékokat osztogatni a gyerekeknek.
Ho-ho-ho!
hangzott el sokszor bringázás közben. Még a legridegebb tekintetű és viselkedésű személyek is megenyhültek, s mosolyogtak nekünk.
Adela, Levi felesége is indulásra készen
Egyre hidegebbek az emberek, ezt vettem észre. Persze, maszlagosnak, csöpögősnek és romantikus-idealistának tűnik, de egyesek kezdenek egyre individualistábbak lenni. Rohannak a bevásárlóközpontba cuccos cuccot vásárolni, a kocsi, a ruha, a pénz, a karrier a fontosabb. Na, itt meg is állok, mert csorog a nyálam.
Szexi, ugye? 🙂
Erőt adó, felemelő volt a gyerekek, tinédzserek, középkorúak, idősek, férfiak és nők, csodás lányok mosolya, elismerést sugárzó tekintete, huncut kacsintása. Az volt a cél, hogy meglepjük a kolozsváriakat, kellemes pillanatokat szerezzünk mindenkinek (főleg a gyerekeknek), s ugyanakkor ilyen módon is felhívjuk a közvélemény figyelmét az egészséges, aktív életmódra, a bringázás fontosságára és szükségességére.
Indulunk a Főtérre
Ha minden igaz, akkor december 23-án, pénteken ismét Mikulás ruhába öltözünk, s szintén a belvárosban bringázunk. Kövesd a Kolozsvár Teker Facebook adatlapját!
Ajaj... 🙂Indulunk...Kiváló a hangulat, most éppen Tibivel és Adelával...Közben dolgozom... (A http://www.clujulpedaleaza.ro weboldalról származó fotók)
Jó-jó, de ha ez az egész az állásomba kerül?
A Kolozsvár Teker legutóbbi futamán kapott sorszám is emlék...
A minap Vandával közösen sikerült segítenem Kertész Leventének, a Kolozsvár Pedálozik Kerékpárklub elnökének és barátjának, Mikinek az október 15-i verseny pályájának tisztításában.
Ekkor ébredtem ismét rá, mennyi munkával jár a pálya szakszerű előkészítése.
Erről készítettem egy kisfilmet. Ha te is segíteni akarsz, vedd fel a kapcsolatot Levivel itt.
Ilyen csodás tájakon jártunk (Kertész Levente fotói)
Ismét úgy indult az egész, hogy Kertész Levi, a Kolozsvár Teker Kerékpárklub elnöke felhívott, hogy vasárnap, szeptember 11-én menjünk biciklizni.
Kábé 20-30 kilométer lesz – mondta.
Azt se kérdeztem, hova, kivel, ereszkedők, emelkedők, időjárás, mert tudtam, hogy Levivel mindig laza az ilyen bringázás. Múltkor például Torockón voltunk.
Amikor néhány napra rá ismét felhívtam, hogy mondja el a részleteket, akkor kiderült, hogy
Hát kábé 50 kilométer lesz, de 80-nál semmiképp sem több.
Paff!
Ja, meg az, hogy a Maros Bike Maraton (80 km, 2660 m total climb, 1360 max. altitude, 420 m min. altitude, 5 Feed Zones) útvonalát próbáljuk ki. Már ekkor sejtettem, hogy krepálás lesz. De hát: ezért vásároltam Kakassy Botitól biciklit (Kovács Péternek ismételt köszönet a sisakért!)
Bevallom: a Pape-dombon hosszabb szakaszokon toltam a biciklit. Nem voltam egyedül…
Kertész Levi adatai, amelyek megközelítik az enyémeket:
A habfehér (a végére igen pöttyös lett) Határon Túra 2011 poló sem segített... 🙂 Érdekes, akkor a Kolozsvár-Pádis szakaszon 100 kilométert tettünk meg, de mégsem volt ilyen nehéz.Három lány (ezen a képen Laura látszik) és két gyerek is megtette a távotPorzott utánunk a hely. Az ereszkedőn kiment egy küllőm, a hátsó keréből meg kétszer próbálták kivenni a nyolcast - nem másért, de még egy teljes fordulatot sem tett a kerék, s megállította a fékpofa. Ez lefele kifejezetten jó volt, de egyenes úton, s felefele... hát enyhén szólva nehéz...Mutatvány. Nem az enyém, a Cristié. Amúgy egyedüli voltam, akinek nem volt lengéscsillapítója... A nevemre sem emlékeztem az aljban. Sajnos valaki rosszabbul járt: egy hölgy az ereszkedő közben fejre esett. Horzsolásokkal megúszta...
Augusztus 13-14. között Kertész Levi, a Kolozsvár Pedázolik Kerékpárklub elnöke elcsalt Torockóra. Biciklivel. Rekkenő hőségben tekertünk úttalan utakon, majd szombatról vasárnapra virradóra a Székelykő alatt sátoroztunk.
Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.
A Határon Túra 2011Kolozsvár-Pádis szakaszát (100 kilométer és összesen 1760 méter szintkülönbség) a fogorvosnál kezdtem (köszönet Haltek Rozáliának, hogy helyrepofozta a fogamat, s tudtam bringázni!). Szerencsére keddre, augusztus 16-ra a fogam helyrejött (igaz, éjjel nem sokat aludtam), így reggel kilenckor nekivágtam a killernek ígérkező szakasznak. Kertész Levi, Kovács Péter és Barta Zoli is figyelmeztetett: horror lesz Havasnagyfalura feltekerni. Úgy is volt. Ez a szakasz Kolozs megyében az egyik legbrutálabb. A Rosetti utcát leszámítva…
Nagyon szakadozva haladtunk, mindenki a saját tempója szerint. A motoros kísérők két kilométerenként adtak banánt, ásvány- és sima vizet. Így tűrhető volt a táv. Voltak frissítők is, ahol kolbászt, kenyeret, édességet, üdítőt adtak – ez a rész is kiválóan volt megszervezve.
Mit sem sejtettünk arról, mi vár ránk,
amikor beereszkedtünk Gyálukálulujra (Poiana Horea): a totál-fatál emelkedő Felsőgyurkucára (Giurcuţa de Sus). Majdnem megkrepáltam. Itt ismét a nyakunkba zúdult a zápor. Ugyanúgy, mint az ereszkedőn Ic Ponor fele.
Grafikusan: a Kolozsvár-Pádis szakasz
Másnap, szerdán, augusztus 17-én a Pádis menedékházhoz valóságos üdülés volt kitekerni.
Csak vasárnap, augusztus 21-én sikerült
hazaérnem. Egyedül nem akartam visszatekerni, senki sem tudott utánam jönni. Laci barátom szmidai házában húzódtam meg a csodára várva: nem következett be. Annál inkább vasárnap: miután viszontagságos körülmények között Laci a BMW GS F800-as túra motorbiciklijével kivontatott a Prislop-hágóig (hátul Vanda a hatalmas hátizsákommal, amit oda a Határon Túra kísérő autója vitt fel), majd extrém módon beereszkedtem Havasreketyére (Răchiţele), a kocsma előtt egy utánfutós kocsi. Azonnal megkérdeztem, kié. Az illető behozott Kolozsvárra!
Inkább meséljenek a fényképek és a kisfilm.
A nap célállomása: Ic Ponor üdülőtelepMinden sárosA Transzfogarasra kibringázni könnyebb volt…ÁldozatokIc Ponor-Pádis: felüdülés a Kolozsvár-Ic Ponor szakaszhoz képestFormában
Tegnap este 21 órakor érkeztünk Kolozsvárra. Biciklivel Torockóról a következő útvonalon: Borrév (Buru)-Alsójára (Iara),
Csatlakozz te is: élmény és teljesítmény. Bringázás, sport, természetjárás
Járabánya/Kisbánya (Băişoara)- Magyarléta (Liteni)-Tordaszentlászló (Săvădisla)-Magyarfenes (Vlaha)-Felsőlóna (Luna de Sus)-Szászfenes (Floreşti)-Kolozsvár. Kissé megáztunk, kisütött a nap, megszáradtunk. A bögyöstől még palacsintát is ettünk Alsójárán.
Szombaton reggel arrafele a piros vonalon mentünk, de sokszor letértünk róla. Igazából csak Kertész Levi, a Kolozsvár Pedázolik Kerékpárklub elnöke tudja merre mentünk, mi őt követtük. Sokszor vakon, mert a hőségtől az izzadtság a szemünkbe folyt, s a sós lé néhányszor lehetetlenné tette a szemgolyó forgását.
Szombatról vasárnapra virradóra a Székelykő alatt sátoroztunk, hullócsillagot csak egyet láttam. A többit a sátorban a sörtől. Ketten több hulló csillagot és Perseidát vettek szemügyre. Segített a pálinka.
Videó és fotóriport a napokban… 🙂
Azt terveztük, hogy ma kimegyünk Mócsra vagy Apahidára a Határon Túra 2011 biciklisei elé. A hétvégi tátott szájjal bringázás miatt viszont én a mai napot a fogorvosnőmnél, Haltek Rozáliánál kezdtem. Igen, végtelenül kedves volt, hivatalos szabadnapon is fogatott. Évek óta ő ápolja a fogaimat. Túlzás nélkül: ha ő nem lett volna, akkor már régen kiestek volna a fogaim! A mostani gond a hanyagságom miatt történt, ezt most nem részletezem.
Ja, és tegnap (is) rettenetesen fájt a fenekem a bringám ülése miatt (egy másik 100 euróba kerül, ennyi volt az egész cagla, tehát jobb szék nem lesz egyhamar…), ezért is jó volt beiktatni a pihenő napot…
Kertész Levi kiment a magyarországi bringások elé, jómagam délután, a Főtérre történő érkezéskor találkozom velük.
Holnap pedig irány Pádis. A hétvégi bringázás egyáltalán nem járt izomlázzal, de a fenekem teheti még az eszét…
A Szabadság médiapartnere a rangos, Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke által fővédnökölt eseménynek. Elkísérem a magyarországi bringásokat Bogatelepig, riportot készítek a nyomtatott változatnak, fotóriportot és videót a WebSzabadságnak. A visszaút még rejtély. Lehet ismét Lázok Levi-féle searh and rescue operation lesz… 🙂
Ha te is csatlakoznál a túrához, vedd fel velem a kapcsolatot!
Valamelyik nap hívott Kertész Levente, a Kolozsvár Pedálozik Kerékpárklub elnöke, akit a Határon Túra június 29-i sajtóértekezletén ismertem meg: lenne kedvem felbiciklizni a Transzfogarason. Bár eredetileg az Erdélyi Kárpát Egyesület vándortáborába készültem, mégis igent mondtam. Egy ilyen lehetőséget bűn kihagyni!
Eredetileg Csoma Botinak is kellett volna jönnie, de a rossz időre való kilátás miatt pénteken visszamondta.
Kiderült, Levente a nagyszebeni www.ciclism.ro portál által szervezett éve informális bringás találkozóra invitált, amely során a résztvevők
felbicikliznek a Transzfogarason a Bâlea-tóig.
Ekkor sem esett igazán le, mi vár rám
Szombaton, július 30-án hajnali fél ötkor (!!!) ébredés, egy órával később találkoztunk egy monostori benzinkútnál. A Szeben megyei Cârţişoara falu határába röviddel reggel 9 óra után érkeztünk meg, az indulás 11-kor volt. Már a legelején észleltem a kiváló, baráti hangulatot, a csapatszellemet.
Amikor megláttam, kik, és milyen szerkóban, illetve biciklivel indulnak, majdnem kiesett a műfogam...
A mezőnyt látva eszméltem rá, hogy ismét túl nagy fába vágtam a fejszémet, akárcsak a Kolozsvár Pedálozik legutóbbi versenyén.
Vissza nem lehetett fordulni
Az egész táv során nagyon ügyeltem a ritmusra, összpontosítottam arra, hogy végig bírjam, ne erőltessem meg az izmaimat. Szerencsére Levente szinte állandóan mellettem volt, bátorított, szóval tartott. A feladás gondolata néhányszor megfogalmazódott, de akkor hirtelen ott termett Levente, szóval tartott, mondta, hogy már ezen és ezen is túl vagyunk, ez és az következik, már nincs sok, bírjam. Ez rengeteget segített! Levente igazi csapattárs, a csapatszellem fenntartója, s a kiváló hangulat záloga. Ugyanakkor hihetetlenül nagy dumás, közvetlen, barátságos, közlékeny, villámgyorsan barátkozó, s mérhetetlenül lelkes.
Öt kilométerre a céltól zuhogni kezdett az eső
Köd, pára, felhő. Minden volt
Mindenem vizes lett – a szó szoros értelmében. Alig láttam előre. Cristi hirtelen ott termett a kocsival, felajánlotta szálljak be. Eléggé zúzott állapotban lehettem, mert Levente már nem bátorított vagy nem volt ott, a nagy kalamajka miatt már nem emlékszem. Azt mondta Cristinek, még a biciklit magam mellett tolva is kimegyek.
Felpattantam a bringára, s irány a cél! S kiértem!
Lefele ismét elkapott az eső, zuhogott, alig láttam valamit. Adott pillanatban meg kellett állnom. Két fékpofám leégett.
Érdekes módon vasárnap nem volt izomlázam, az ágyékfájás is elmúlt.
Kiváló volt a hangulat a július 17-én, vasárnap a Hója-erdőben zajlott Kolozsvár Pedálozik (a connaisseurs-finesse csapat szerint Kolozsvár Teker) kerékpárbajnokságon! Számomra ez volt a legfontosabb, így a hangulat jelentette a legnagyobb élményt. Kertész Levente főszervező és az egész csapata rendkívül barátságos, előzékeny, kedves volt, amely valóban élvezetessé tette az amúgy nehéz fizikai és szellemi erőpróbának bizonyult versenyt.
Lenyűgőző volt Kertész Levente lelkesedése, tenni akarása, kitartása. Elképesztő ez az ember!
Gratulálok a szervezőknek, az önkénteseknek, felnézek rájuk, s büszke vagyok arra, hogy végre valaki ilyen versenyt szervez Kolozsváron!
A haladók/profik kategóriába iratkoztam be – már röviddel az indulás után, azaz a második emelkedő közepén rájöttem, hogy tévedés volt életem első kerékpárbajnokságán ebbe a kategóriába indulnom (egy hónapja bringázom ismét, azelőtt csak kamaszkoromban, eddig kétszer mentem ki a Kis-Magurára) feladás gondolata is többször megfogalmazódott – főleg akkor, amikor már úgy éreztem teljesen kiszáradt a szám, szívem hangosan zakatolt, tüdőm pedig egyre sűrűbben tágult és szűkült össze.
Izmaim megfeszültek, összeszorítottam az ajkaimat, folytattam.
Mindkét féket használtam. Ami biztos, biztos... 🙂 (Vali Turean felvétele - http://www.valiturean.ro)
Az első kör elején
egy hölggyel, egy túlsúlyos férfival (úgy tudom, később feladta) és egy szinte kiskorú fiúval előzgettük egymást, aztán hagytam, hadd
menjenek. Számomra az első kör közepétől nem volt verseny, inkább poénként fogtam fel az egészet, jól akartam érezni magam, szórakozni szándékoztam.
Sikerült is.
Az ellenőrző pontoknál megálltam,
vizet kértem, beszélgettem az önkéntesekkel, a Román Vöröskereszt képviselőivel. Mindenki csodálkozott, hogy megállok, elengedem a gyorsabbakat, ügyesebbeket, jobb fizikai erőnlétben levőket.
Próbáltam megsimogatni a rekkenő hőség elől az erdőbe (s persze, a pályára) menekült birkákat, több ízben flörtöltem az önkéntes lányokkal.
Csoma Boti barátom két hellyel előttem végzett. Futamideje 01:36:03, az enyém pedig 02:06:13. Ebből 20-25 perc a flört, 10 perc vízivás. 🙂
A Hója-erdőben szervezett újabb futamot Kertész Zsolt és csapata szervezi. Gratulálok nekik az eddigi eredményekért és a kitartásért!
Igen, úgy tűnik sikerült biciklit szereznem. Köszönöm Kakasy Botinak, aki Székelyudvarhelyről küldte nekem a bringát, s Eduárdnak (Edu), hogy elhozta!
Vásároltam volna eddig is
(a történelmi hűség kedvéért: még nem vettem meg Boti bringáját), de egyszerűen nincs hol tartanom: a lakás hármunknak és a két macskának (Dolores és Kicsi) kicsi, a pincében szétrágják a gumiabroncsot és a széket (talán még a
Háromszor kellene végigmenni a piros vonallal jelzett szakaszon... Ooops (www.clujulpedaleaza.ro)
fékpofákat is) a patkányok és az egerek, a lépcsőházban pedig nem merem tartani. Ja, most is tulajdonképpen a lépcsőházban van, de legalább szinte senki nem látja. Gyermekkoromban hosszú évekig volt Pegas biciklim, majd a holland barátaim küldtek egy félversenyt, de továbbra is a hol tartom volt a gond.
Kíváncsi vagyok a vasárnapi megmérettetésre
A haladók (középkategória) közé iratkoztam be, rajtszámom a 161-es. Célom kipróbálni a vásárlásra ajánlott bringát (Kakasy Boti talán pontosan leírja, milyen felszereltsége, cucca van a bringának), illetve felmérni, mivel jár egy ilyen verseny. Abban viszont reménykedem, hogy legalább a rajtszámommal egyenlő helyezést érem el… 🙂 🙂
A második csoportkép a zuhogó eső és a forró leves után készült... (balról jobbra: Enikő, Noémi és én, na, persze)
Irigykedve olvasom Kovács Péter blogján a különböző biciklis élményeit. Csodálatra méltó eredmények! Jómagam mostanában kezdtem el ismét biciklizni (persze, hogy gyermekkoromban rengeteget bicikliztem, éljen a Pegas, majd félverseny biciklim volt, eladtam, s így de az utóbbi években abbamaradt a bringázás), máris két „kiemelkedő” teljesítményről számolhatok be: kétszer az erdei úton kimentem a Kis-Magurára (824 méter, a megyeszékhelytől mintegy 15 kilométerre található). Kolozsvár 340 méter magasan van, ez durván 500 méter szintkülönbség.
Egyszer Csoma Boti barátommal (ő valamivel korábban visszafordult) körülbelül 3 héttel ezelőtt rekkenő hőségben, utoljára pedig most hétvégén egy kedves hölgyismerősömmel, Enikővel és barátnőjével, Noémivel.
Már nagyon régen szándékoztam biciklit vásárolni,
de sajnos nincs ahol tartanom: a lakásban nincs hely, a lépcsőházban nem ildomos tartani, a pincében szétrágják a patkányok. Mindkét alkalommal kölcsönkértem Boti barátom túrabiciklijét (köszönöm, NagyMester!), így sikerült elmenni a Kis-Maguráig.
Ínyencség
De a Határon Túra 2011-ig bizonyára sikerül majd megfelelő biciklit vásárolnom. Kertész Levente az egyik szervező (s a Kolozsvár Pedálozik rendezvény főszervezője) azt mondta, segít majd ebben. Vele, s a többi szervezővel beszéltem, hogy bevállalnám a Kolozsvár-Pádis szakaszt (110 km, durván 900 méter szintkülönbség). Máris szervezem a Kemény Csapatot.. . 🙂
Na, de addig is a szombati bicikli túra:
spontánul alakult ki, a lányokkal a Monostor negyedei Kálvária-híd mellett levő bicikli üzlet előtt találkoztam. Enikővelanno már összefutottam a Kaja Tanyán, de együtt még nem bicikliztünk. A lányok nagyon jól bírták! Néhol tolnunk kellett a caglát, elsősorban a sár miatt. Említésre méltó teljesítmény, hogy Enikő és Noémi egy nap alatt megjárta a Kolozsvár-Tordai-hasadék-Kolozsvár útvonalat (s még túráztak is a védett területté nyilvánított helyen). Tehát az én szememben mindketten igen szívósak. Szóval, gratula, lányok!
Kiss Olivér blogja 