A Györkös Mányi Albert Emlékház szervezésében Laczkó Vass Róbert házigazda folytatja a Nyitott szemmel elnevezésű beszélgető esteket. A különböző tematikájú alkalmak sorában ma a kolozsvári vasútállomáson kialakított és működtetett tranzitzónáról lesz szó.
Gyere el, ha van időd és kedved! A Facebook-esemény ide kattintva érhető el.
Van, aki azt mondja, lehet, a bírónő a nagy nyilvánosság elkerülése végett halasztotta holnapra az ítélethirdetést Horváth Anna és Fodor Zsolt esetében. A hipotézis szerint pénteken már kevesebben szakítanak időt arra, hogy korán reggel elmenjenek a Kolozs Megyei Ítélőtáblához, s ismét támogatásukról biztosítsák Kolozsvár volt RMDSZ-es alpolgármesterét. Lehet, valóban egy gyomorémelyítő játék része az ítélet kihirdetésének ismételt halasztása? (Korábban eljárásjogi okok, pontosabban a bírónő múlasztása miatt nem került sor a bejelentésre)
Inkább derűs volt ma a hangulat a folyosón. Röviddel 10 óra után értem az ítélőtábla első emeletén levő 155-ös számú terem elé. Ekkor csak Anna és közeli barátnője, volt városházi munkatársa, Szabó Mónika volt ott. Aztán gyűlni kezdtek az emberek: többek között Farkas Emőd, Gergely Balázs, Csigi Levente, Horváth István, Nagy-Debreczeni Hajnalka, Bogdán Zsolt, Laczkó Vass Róbert, Korodi-Vass Lóránt, Czirmay Zoltán, Antal Géza, Takács Aranka, Oláh Emese, Nistor Dániel, Madarász Lóránt, Bagaméri Noémi, Antal Annamária, Czézár Éva, Kurkó Cecília, Könczei Árpád, Grabán Zsolt Attila. Mindannyian támogatásukról akarták biztosítani Horváth Annát.
S ahogy ilyenkor lenni szokott: politikától, autókig, focitól a nőkig minden szóba került. Voltak aggódó, derűs, unott arcok is.
Többször bementem a tárgyalóterembe, egy sikkasztásos per sokáig elhúzódott. Majd egy bíró foglal helyet a székben, valamiféle apró fellebbezések voltak napirenden. Amikor ez véget ért, kitessékeltek mindenkit a teremből, bezárták az ajtót.
Egyszer csak Mónika bejelentette: a bíróság jegyzője értesítette Horváth Annát, hogy a bíró az ítélethirdetést holnapra halasztotta: kiábrándultság, értetlenség.
Annán látszott, hogy edzett már, vagy sok idegnyugtatót vett be, vagy mindkettő: még a sajtónak is nyilatkozott.
Ítélethirdetés tehát holnap…
S ha belegondolunk: lehet, az ítélet már megszületett, mi több, le is van írva valahova…
***
A hangulatképeket tartalmazó fotóriport ide kattintva tekinthető meg
Horváth Anna rövid nyilatkozata itt található.
***
Eddig talán egyetlen házigazdát sem láttam ilyen mélyrehatóan készülni egy beszélgető estre, mint Laczkó Vass Róbertet. Már szeptember elején üzenetet írt nekem FB-n:
Én már csak azon töprengek, mikor jössz el hozzám is, a nyitott szembe? 🙂
Bizonyára blogom segítségével értesült arról, hogy szeptember közepén többedmagammal Örményországban és Grúziában jártam. Az évek során én is követtem munkásságát, tevékenységeit. Titokban irigyelem tehetségét, a dolgokra történő rálátását, széles látókörét, általános műveltségét, mély társadalmi beágyazottságát, talpraesettségét, rátermettségét. S természetesen azt is, hogy sokkal érdekesebb tájegységekre sikerült eljutnia, változatosabb, sokszínűbb életstílusokat, életviteleket, értékrendszereket, kontrasztosabb kultúrákat ismerhetett meg, mint én.
Ezt mérhetetlenül értékelni tudom egy emberben.
Ugyanakkor árad belőle az életkedv, az életerő, állandóan pörög, tesz valamit a közösségért, lelkes, vidám – ezek erőt, magabiztosságot adnak a meghívottnak is. Kulcselem.
Egy ilyen személynek rálátása van a világ dolgaira, messzi országokba utazik, hatások érik, s ezáltal tapasztal, gazdagszik. Szellemi gazdagságról van itt szó, természetesen. Amely, szerintem, messze felülmúlja a pénzben kifejezettet. Az értőn, nyitott szemmel és szellemmel utazó ember, mint Laczkó Vass Róbert, toleránsabbá, megértőbbé, empatikusabbá válik, nehéz manipulálni, hisz ő ott volt, látta, tapasztalta, hallotta. Hiába, lehet az ilyen utazásokra csak nekünk, család nélkülieknek van ideje… 🙂
Tudtam, hogy nem hétköznapi eseményről lesz szó, ezért is esett annyira jól, hogy Édesapám eljött a tegnapi beszélgetésre. Gyermekkoromban sorra találtam meg kézzel rajzolt biciklis térképeit – ő is rengeteget utazott, sportolt. Mi több, a katonaságban ejtőernyős volt. Bátorság, mi több, eltökéltség és merészség szükséges úgy az utazáshoz, mint az repülőből való kiugráshoz. Ő adta az ihletet az utazáshoz, adta a löketet a felfedezéshez. Annak idején, azaz 1989 előtt Édesapám több okból is csak belföldön utazhatott, nekem szerencsére megadatott a lehetőségem, hogy külföldre csángáljak. Édesanyám segítsége nélkül ez aligha történtetett volna meg. Ő a háttérben levő ember, aki az évtizedek során mindenben segített. Könnyű úgy utazni, amikor mindent előkészítenek… Persze, maszlagosnak hangozhat, de ez a valóság.
Róbert FB-s felvetésére így válaszoltam:
biztos tőlem kérdezed?
Nem gondoltam volna ugyanis, hogy valóban rám gondolt: hogy kerülök én, munkásemberek sarja, a Monostor negyed lakója oda, hogy az Erdélyi Közművelődési Egyesület (EMKE) égisze alatt működő Györkös Mányi Albert Emlékházban Laczkó Vass Róbert meghívására örményországi és grúziai élményeimről beszéljek?!
miért, nem te vagy Kiss Olivér? 🙂
jött a kérdés.
de…
miről tudnék mesélni?
Aztán kisütöttük, hogy az örményországi és grúziau útunkról, amelyet Popovics Emma és Linda ihletett.
megtisztelsz, szívesen beszélgetek éppen veled ezekről, olyan valakivel, aki több és érdekesebb helyeken járt, mint én, tudja mi a dörgés. én csak oda tudtam eljutni, ahova megy fapados repülőjárat, kivéve kétszer Amerika ösztöndíjjal, mivel mindent fizettek…
– válaszoltam neki.
Most valamennyire jobban megismerhettem az embert, Laczkó Vass Róbertet. Számomra legjobban a múlt évi Bonchidai Kastélynapok alkalmából nyújtott Nincsen egészen tegnap című produkció tetszett, amely “alcíme” az volt: erdélyi jiddis népdalok zongorára, hegedűre és két énekhangra, Kányádi Sándor szövegeivel. Lenyűgőző, fenséges élmény. Így utólag ismételt köszönet.
A tegnapi beszélgetés előtt néhány nappal – természetesen – a Bulgakovban, azaz a kis erdélyi Pilvax kávéházban találkoztunk megbeszélni a részleteket. Láttam, éreztem, hogy nagyon komolyan készül, ez az előadás napján is kiviláglott: fotóválogatás, videók, örményországi és grúziai népzene, hagyományok kidomborítása, többpilléres médiatartalom. Kiváló élmény volt, nagyon otthonos hangulatot teremtett úgy a résztvevők számára, mint nekem.
Köszönöm, Kós Katalinnak, Laczkó Vass Róbertnek, s mindenkinek, aki segítője, részese volt ennek az élménynek!
Kiss Olivér blogja 