A megszokott narratíva szerint a második világháború során
gettókba zárt zsidók ellenállás nélkül tűrték a megaláztatást, deportálást és azt, hogy a haláltáborokba szállítsák őket. Kivétel, ugye, a varsói gettó, ahol 1943 januárjában felkelés tört ki létesítmény felszámolása előtt.
A mindannyiunk számára eddig ismeretlen ellenállás
az Fehéroroszország területén történt. Az eseménysorozat Navahrudak városában történt. Esős reggelen érkeztünk a Bibi által egy nappal korábban véletlenül meglátott helyszínre. Szájtátva hallgattuk a város múzeuma igazagatónője által mesélt történeteket..:!
Kérlek, kattints az első fotóra, vannak képaláírások is!
Sikerült befolyásolniuk sorsukat: alagutat ástak, és elmenekültek. Csatlakoztak a Bielski fivérek által létrehozott erdei rejtekhelyen élő zsidókhoz és évekig együtt éltek velük. Ezt a történetet az 2008-ban készült Defiance / Ellenállók című film meséli el. A Bielski brigád olyan zsidó partizánokból állt, akiknek sikerült megmenekülniük a haláltól és akik harcoltak a náci megszállók ellen. Az ellenálló csoport a mai Fehéroroszország nyugati részén ténykedett (Nowogródek, Lida). Nevüket a lengyel Bielski fivérekről kapták (Tuvia, Alexander), akik az alakulat megalapítói voltak. Az ő irányításuk alatt 1 236 zsidó élte túl a háborút, valamint nevükhöz köthető néhány figyelemre méltó zsidó megmenekítése a Holokauszt elől. Kezdetben a csoportot a Bielski családtagjai alkották, akik két évig kényszerültek az erdőben élni
A gyermekeket is bezárták. A német megszállás után a négy Bielski fivér (Tuvia, Alexander [vagy Zus]), Asael és Aron a közeli erdőbe menekültek miután az egész családjukat megölték 1941 augusztusában. Ők négyen valamint 13 szomszédjuk a gettóból képezték a partizán csoport központját 1942 tavaszán. Kezdetben, az alakulat körülbelül 40 embert számlált, de ez a szám gyorsan nőtt
Lida vár az egyik leghíresebb Fehéroroszország építészeti műemlékei. Gedimin herceg parancsára 1323-ban alapították. Fő célja, hogy megvédje a földeket a Litván Nagyhercegség keresztyénektől, akik kedvelték Európa e részének nagyvonalú földjét. A kastély kétes esztétikai érzékkel rendelkező építészek restaurálják…
Szép fotót készítettünk volna…
Belarusz a retró autók és ezáltal András barátunk paradicsoma… Itt éppen egy Volga személygépkocsit csodál meg. A tulajdonos, látva lelkesedésünket, beültetett a járműbe és egy kört tett meg velünk…
egy bunkeris szerepelt. Korábbi tapasztalataim alapján elővigyázatosan fogadtam az ötletet… 🙂 Nos, de valahogy mégis sikerült bejutni…
Kérlek, kattints az első fotóra, vannak képaláírások is!
Grodnó és Navahrudak között egy légvédelmi bunkert is útba ejtettünk. A GPS nem segített, tájékozódási képességünk és cirill betűs ismereteink alapján tájékozódtunk. Itt például mit ír?
A kapunál egy mosolygó őr fogadott. Nem tudtuk, jó-e vagy sem. Ügynök-e vagy sem. Kiderült, egy régen használt, mindennel felszerelt légvédelmi bunkerről van szó, amelyet egy magánvállalkozó (legálisan vagy sem) turisztikai attrakcióként használ…
Sikerült bejutni. Kicsi a bejárat, vajon mekkora lehet ez a bunker?
A főajtó. A Shchuchyn környékén levő bunker tavaly nyártól látogatható. Háború esetén a közelben levő katonai légi bázist irányították volna innen
Gyermekszobát is berendeztek
A pilótáknak 4 percük volt arra, hogy az levegőbe emeljék a vadászgépeket. A Szovjetúnió területén összesen öt ilyen légvédelmi bunker volt. Ennek a titkos neve Seignior volt. Békeidőben 10, háború esetén 50 ember teljesített itt katonai szolgálatot. A bunker két bejárattal rendelkezett
A személyzet, a tisztek és a parancsnokok 30 napig tudtak a bunkerben tartózkodni külső segítség nélkül. Akkoriban úgy ítélték meg, ennyi idő elegendő lesz a Szovjetuniónak a győzelemhez. Vagy ahhoz, hogy elveszítse a háborút. A szovjet csapatok 1990-ben elhagyták a bunkert, jelenleg a hidegháborús múzeumként működik
Vajon mit ír itt?
Útban Navahrudak fele egy temetőt is meglátogattunk. Mi feltűnő?
Házigazdánk elvitt forrásvizet hozatni. Ez a hely gyógyfürdő része. Biztos, nem egy kolostor?
Ilyen építkezési stílus is van Fehéroroszországban… 🙂